Felszólalás adatai

DR. VIDOVEN ÁRPÁD, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság törvénykönyvei közül a második legterjedelmesebb, a büntetőeljárásról szóló kódex módosítása fekszik előttünk. A Be. 607 szakasza közül az előttünk fekvő terjedelmes módosítás, amely a normaszöveggel és az indokolással együtt több mint 250 oldal, a Be. 250 szakaszát módosítja kisebb-nagyobb terjedelemben.

Az előttem szóló államtitkár úr, illetve a Szocialista Párt vezérszónoka az elmúlt félórában rendkívüli alapossággal és pontossággal világították meg nekünk, illetve a tisztelt tévénézőknek, tisztelt rádióhallgatóknak, hogy milyen lényeges módosítások fekszenek jelen pillanatban előttünk, milyen módosításokat tartalmaz ez a törvényjavaslat. Ha e novella elfogadása után néhány évtizeddel gyermekeink a jogi egyetemen jogtörténet stúdium keretében erről a törvényről fognak tanulni, akkor azt hiszem, hogy három dolog lesz az, ami elsőként be fog nekik ugrani, illetve a professzoraik ezt fogják nekik tanítani, ez pedig a három új jogintézmény bevezetése: a kétfokú rendes jogorvoslat, a közvetítői eljárás, illetve harmadikként a távol tartás intézménye.

Ezek valóban jelentősek, a magyar jogrendszerben eddig példa nélküli jogintézmények. Minden olyan esetben, amikor új jogintézmény bevezetésére kerül sor, meg kell vizsgálnunk, mielőtt döntünk arról, hogy e jogintézmények bevezetését támogatjuk-e vagy sem, hogy milyen igények, milyen társadalmi követelmények, illetve milyen nemzetközi és hazai jogszabályi környezet indokolja ezen új intézmények bevezetését.

Ha megengedik, én is, mint előttem szóló államtitkár úr, illetve képviselőtársam, a sorrendet úgy állítanám fel, hogy elsőként a kétfokú rendes jogorvoslatról ejtenék néhány szót. Rögtön az elején hadd vitatkozzam államtitkár úrral a tekintetben, hogy mi az, ami szükségessé teszi ennek a jogintézménynek a bevezetését. Az államtitkár úr úgy fogalmazott, hogy többek között amiatt van ezen jogintézmény bevezetésére szükség, hogy a Legfelsőbb Bíróság megfelelő módon láthassa el az alkotmányban rögzített egyik kötelezettségét, ez pedig az ítélkezési gyakorlat elvi irányításának biztosítása. Azt hiszem, hogy ez az érv picit sántít, ugyanis a Legfelsőbb Bíróság az ítélkezés egységének biztosításához szükséges információk többségét akkor sem közvetlen tapasztalatból szerezte, amikor másodfokú ítélkező tevékenységet folytatott. Azonban ez az érv, illetve ennek az érvnek a köztünk lévő megítélésbeli különbsége nem szolgálhat kellő okkal arra, hogy azt mondjuk, hogy a kétfokú rendes jogorvoslat bevezetése nem indokolt.

Államtitkár úr expozéjában végigment azokon a hatályos jogszabályokon, rendelkezéseken, alkotmánybírósági határozatokon, amelyek a kétfokú rendes perorvoslattal foglalkoznak. Itt azt kell megállapítsuk ezen jogszabályok, alkotmánybírósági határozatok áttanulmányozása után, hogy kimondott, egyértelmű kötelezettségünk nincs arra, hogy a kétfokú rendes jogorvoslatot bevezessük. Azonban mégis mi az, ami indokolja azt, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakciója támogassa a kétfokú rendes jogorvoslat bevezetését azon az indokon kívül, amit államtitkár úr elmondott, hogy nagyon visszás az, ha valakit első fokon felmentenek, majd az ügyész terhére fellebbez, és megállapítják másodfokon a bűnösségét, akkor gyakorlatilag sérülhet a fellebbezéshez való joga?

(15.10)

Itt van egy külső érv is, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül, ez pedig, azt gondolom, a közvélemény nyomása, hiszen ilyen ítéletek után óriási közfelháborodásnak lehetünk tanúi. Szerencsére ilyen, egymástól szögesen eltérő ítéletek nem túl gyakran születnek, de azért a múltban is volt ezekre példa.

Ezért összességében azt kell mondanunk, hogy bár jogszabályi kötelezettség nincs ezen új jogintézmény, a kétfokú rendes jogorvoslat bevezetésére, de mégis a társadalmi szükségszerűség, illetve a vonatkozó alkotmánybírósági határozatban foglalt útmutatás, javaslat is szükségessé, indokolttá teszi ennek bevezetését.

Ami megkönnyíti azt, hogy támogassuk a kétfokú rendes jogorvoslat bevezetését, az az, hogy a jogintézményt a szükséges lehető legkisebb minimumra szűkíti a jogalkotó. Mit értek ez alatt? Erre már államtitkár úr is utalt expozéjában, hogy a kétfokú rendes perorvoslat, jogorvoslat kizárólag egyetlen esetben lehetséges - gyakorlatilag eltekintve itt most a kényszergyógykezeléstől, illetve a vagyonelkobzástól -,s amikor első és másodfokon a bűnösség, a legfontosabb kérdés tekintetében az eljáró bíróságok eltérő álláspontra helyezkednek.

A részletszabályok tekintetében azt gondolom, hogy a részletes vitában a benyújtott módosító indítványaink megvitatása során talán tudjuk az esetleg általunk disszonánsnak vélt szabályozásokat jobbítani, úgyhogy összességében ezt a jogintézményt, illetve ezen jogintézmény bevezetését támogatni tudjuk.

A második új jogintézmény, amely bevezetésre kerül, a mediáció. Szemben az előző jogintézménnyel, a kétfokú rendes perorvoslattal, a mediáció bevezetésére jogszabályi kötelezettségünk van, hiszen az Európa Tanács vonatkozó kerethatározata előírja a Magyar Köztársaság számára, hogy a büntetőeljárásban a sértett jogállásáról szóló rendelkezések megalkotása során a közvetítést biztosítani kell, illetve a kárenyhítést kell biztosítani, és ezt köteles figyelembe is venni. A mediációnak, a közvetítői eljárásnak a bevezetése ezt célozza.

A közvetítői eljárás bevezetésével szemben is felhozhatók ellenérvek, mégpedig hogy a jól bevált intézmények helyett a kompozíció archaikus szokását modernizáló rendelkezéseket iktat be ez a rendelkezés a magyar jogrendszerbe. Azt hiszem, hogy ebben az ellenérvben is van némi igazság. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk a sértettek szerepét, hiszen az európai joggyakorlat és a nemzetközi joggyakorlat is egyre inkább előtérbe helyezi a büntetőeljárásban a sértett érdekeit.

Én egy személyes példával hadd világítsam meg önöknek azt, hogy alapjában miért is tudom támogatni a mediáció bevezetését, a közvetítői eljárást. Nem is olyan régen fordult elő az eset a családomban. Unokatestvéremtől egy diszkóban ellopták a mobiltelefonját; bizonyára számosan szembesültek már ilyen bűncselekménnyel, sajnos ez igen gyakori. Most ő abba a szerencsétlen helyzetbe került, hogy egy amatőr elkövetővel került kapcsolatba a telefonja, valami csoda folytán a rendőrségnek - merthogy az unokatestvérem feljelentést tett - sikerült beazonosítania a tettest, meg is találták, eljárás alá vonták.

És itt kezdődtek az igazi problémák az unokatestvérem számára, hiszen szerencsétlenségére az elkövető még fiatalkorú volt, a rendőrség többször idézte, meg kellett jelennie a rendőrségen. Mivel fiatalkorú, így miután a vádemelésre került a sor, nem is a legközelebbi helyi bíróságon tárgyalták az ügyet, hanem a fiatalkorú mivolta miatt a megyeszékhelyre kellett utaznia, idő, kiadás, költség, utánajárás, bosszúság, és tulajdonképpen a helyzetet még színesítette az is, hogy az elkövető szülei akár hajlandóak lettek volna az ellopott mobiltelefon árát is megtéríteni, de erre a jelenlegi keretek között nem igazán volt törvényes lehetőség. Aztán elkerültünk abba a helyzetbe, hogy az ítélet megszületett, de mivel fiatalkorúval állunk szemben, így vele szemben közvetlenül a kár megtérítését addig, amíg nagykorú nem lesz, nem tudja az unokatestvérem érvényesíteni.

Ha a mediációs eljárás bevezetésre kerül 2006. szeptember 1-jétől, akkor azt gondolom, hogy ez az egyik olyan tipikus eset, hiszen itt egy vagyon elleni bűncselekményről van szó, amelynek keretében ez hatékonyan alkalmazható lesz. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk azt, hogy jelen pillanatban a közvetítői eljárás szabályai még nem elég kidolgozottak, nem elég kiforrottak, hiszen maga a Be.-módosítás is arra utal, hogy külön törvény fogja meghatározni ennek a részletszabályait. Tudjuk azt, hogy az ördög a részletekben rejlik, és a puding próbája az evés, úgyhogy ennek a törvénynek a megalkotása, parlament elé terjesztése elé rendkívül nagy várakozásokkal nézünk. Reméljük, hogy ebben a törvényjavaslatban sikerül kellően szabályozni a mediáció részletszabályait, és ez valóban el tudja érni a gyakorlatban is azt a nemes célt, amelynek érdekében a bevezetésére sor kerül.

A harmadik új jogintézmény, amely bevezetésre kerül, ez a távol tartás. Ha megnézzük azt, hogy mely társadalmi igény, jogszabályi előírás indokolja, hogy ezt bevezessük, akkor azt hiszem, hogy itt nem kell nagyon gondolkodnunk, mindannyian szembesülhettünk sajnos az úgynevezett családon belüli erőszak következményeivel, az ilyen típusú cselekményekkel. Éppen a tegnapi nap folyamán ebben a témában a Kriminológiai Intézet munkatársai egy hosszabb tanulmánykötetet tettek közzé, ezzel a kérdéssel az Országgyűlés is többször foglalkozott, országgyűlési határozat formájában, és nemzetközi példák is vannak arra, hogy tőlünk távolabb már megoldották ezt a problémát, kezelték.

A távol tartás intézményének bevezetése - mint államtitkár úr is utalt rá expozéjában - nem első alkalommal kerül az Országgyűlés elé. 2004 áprilisában volt egy törvényjavaslat, még az előző miniszter előterjesztésében, azt gondolom, az a javaslat finoman szólva nem állta volna ki az alkotmányosság próbáját. A szakmai közvélemény igen komoly ellenérveket hozott fel a javaslattal szemben, úgyhogy szerencsére az a törvényjavaslat nem emelkedett törvényi erőre.

A jelenleg előttünk fekvő szabályozás új alapra helyezi a távol tartás intézményét, a büntetőjogi kényszerintézkedések sorába emeli. Azt gondolom, hogy ez alapvetően helyes rendelkezés, ezt támogatni tudjuk, azonban itt is el kell mondanom, hogy azt hiszem, a szabályok jelen pillanatban még elég kiforratlanok.

(15.20)

Az államtitkár úr is utalt rá, hogy a távol tartás jogintézménye számos alkotmányban biztosított alapjog korlátozásával jár, járhat, hiszen a jelenlegi szabályozási terv szerint azt, akit ezzel a kényszerintézkedéssel sújtanak, a bíróság a határozatában megállapított szabályok betartásával kötelezheti arra is, hogy oktatási intézménytől tartsa távol magát, egészségügyi intézménytől tartsa távol magát, sőt az érintett személy vallásgyakorlása által használt épülettől is tartózkodjon, oda ne lépjen be.

Néhány gondolat, ami ezzel kapcsolatban felmerül, és nem vagyok abban biztos, hogy a távol tartás intézménye nem fog Alkotmánybíróság elé kerülni, hiszen gondoljunk csak bele a következő helyzetekbe. Oktatási intézmény. Mi van abban az esetben, ha mind a terhelt, akivel szemben a kényszerintézkedést alkalmazzák, mind a sértett ugyanannak az oktatási intézménynek a hallgatója, ráadásul véletlenül pont egy évfolyamra is járnak, és egy napon kell vizsgázniuk? Mi fog ebben a helyzetben történni?

Vagy nézzük az egészségügyi intézményt. Mind a terhelt, mind a sértett viszonylag ritka betegségben szenved, amelyet csak és kizárólag egyetlen intézményben tudnak kezelni, és ez egy olyan kezelés, amelyre folyamatosan járniuk kell. Hogyan fog megoldódni ebben az esetben a szabályozás? Vagy folytathatnám a sort az egyházi intézménnyel kapcsolatosan, egyházi épülettel kapcsolatban: mi van abban az esetben, ha a sértett és a terhelt nem nagy történelmi egyháznak a hívei, és a vallásgyakorlásra csak több száz kilométer megtételével nyílna lehetőség, és a szertartásra csak egy alkalommal kerülhet sor, és mind a ketten részt kívánnának ezen venni?

Ugyanakkor aggályokat vethet fel ezen jogintézmény kapcsán ennek az intézménynek, a távol tartás elrendelésének az időtartama is, hiszen 10 és 30 nap között állapíthatja meg a bíróság. Mi történik 30 nap múlva? A jelen szabályozás szerint ez a jogintézmény - szemben az előzetes letartóztatással - például nem hosszabbítható meg a bíróság által. Megint az a cél fog sérülni, amit megoldani kívántunk, tehát hogy az áldozat biztonságban legyen.

Ugyanakkor még egy komoly alkotmányos aggály is felmerült bennem ezen szabályozás kapcsán. A javaslat indokolásából egyértelmű az, hogy a terhelt még a kizárólagos tulajdonában levő lakásból való eltávozásra is kötelezhető. Szükségesség-arányosság mércéje - beszélt erről az államtitkár úr. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az Alkotmánybíróság adott esetben ezt hogyan értékelné.

Ezen fenntartások mellett is azt gondolom, hogy erre az intézményre szükség van, hiszen a családon belüli erőszak társadalmi problémája, az áldozatok védelme indokolja azt, hogy próbáljunk valamilyen normális, mindenki számára elfogadható megoldást találni erre a szörnyű dologra.

Tehát összességében a három új jogintézmény bevezetését, ha némi módosításokkal is, de támogatni tudjuk.

Engedjék meg, hogy a továbbiakban utaljak a törvényjavaslat néhány olyan rendelkezésére, amelyről még előttem nem szóltak. Ezek közül is kiemelném a hatósági tanúval kapcsolatos rendelkezések módosítását; ezt egy szintén alkotmánybírósági határozat teszi szükségessé. Ennek kapcsán meg kívánom jegyezni azt, hogy egyetértek azzal és támogatom, hogy a hatósági tanú hivatalból való kirendelésének, egészen pontosan alkalmazásának esetei szűkülnek - az írni és olvasni nem tudó, illetve a 14 éven aluli érdekelt esetében kötelező ez. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatának megfelelően teljesen természetes, indokolt az, hogy a tanúval, a hatósági tanúval szemben összeférhetetlenségi szabályokat állapít meg, tehát a hatósági tanúnak érdektelennek kell lennie, nem lehet a nyomozó hatóság tagja például, és indokolt az is, hogy a hatósági tanúval kapcsolatosan egy új büntető törvénykönyvi tényállás, az igazságszolgáltatással kapcsolatban elkövetett titoksértés bűncselekménye tényállásának meghatározására kerül sor.

Ezek a dolgok rendben vannak, azonban ezek után - és figyelembe véve még azt a helyes szabályt is, hogy hatósági tanúként való közreműködésre senki nem kötelezhető - felmerül bennem a kérdés, hogy ilyen szigorítások után lesz-e elegendő hatósági tanú, nem fog-e ez a jogintézmény kiürülni. Azt hiszem, ennek kapcsán is lesznek módosító javaslataink, amelyek támogatását szeretném kérni a tisztelt Háztól.

A teremben jelen levők közül gyakorlatilag szinte valamennyien vagy ma is folyamatosan, vagy a múltban ügyvédi praxist folytattak, úgyhogy engedjék meg, hogy már csak erre való tekintettel is kiemeljem dicséretképpen a javaslat néhány olyan rendelkezését, amely azt gondolom, a védői munkát nagyban elősegíti. Az egyik legfontosabb vívmánynak tartom ebben a javaslatban, és mindenképpen üdvözlöm, támogatom, hogy az idézésben ezentúl nemcsak a helyszínt és az időpontot, hanem a cselekmény várható időtartamát is fel kell tüntetnie a hatóságnak. Ez rendkívül apró, de a védői munka szempontjából igen jelentős módosításnak tekinthető. Rendkívüli módon üdvözlöm a kirendelt védő iratmegtekintésért, irattanulmányozásért kapott, illetve a jövőben részére folyósítandó díjazást. Segíti a védői munkát az a rendelkezés is, hogy a törvény elfogadását követően az ügyvédjelölt immáron nemcsak a helyi bíróságon járhat el, hanem lehetősége lesz másodfokon megyei bíróságon, táblán, illetve még a Legfelsőbb Bíróságon is kizárólag az irattanulmányozásra, és segíti a védői munkát még az iratmásolatok kérésének illetékmentessé tétele is.

Örömmel tapasztalom a törvényjavaslatban azt, hogy az előterjesztő felismerte azt, hogy vannak jó dolgok, amelyeken nem kell változtatni. Engedjék meg, hogy három ilyen dolgot emeljek ki az előttünk fekvő törvényjavaslatból, amely a régi Be. intézményeit, jogintézményeit hozza vissza. Szó esett már a feljelentéskiegészítésről, ugyanakkor ismét bekerül a magyar jogrendbe az intézkedés a bűnözés megelőzésére és más eljárás kezdeményezésére. Ez a nyomozó intézmény, a nyomozó hatóság, illetve az ügyész számára írja elő azt, hogy az állami szerveket, illetve az önkormányzatokat értesítse arról, hogy milyen intézkedéseket tehetnek annak érdekében, hogy különböző bűncselekményeket megakadályozzanak, valamint fontos azt hiszem, az is - és ez a mielőbbi befejezését célozza a büntető ügyeknek -,s hogy többvádlottas ügyben a tárgyalás ezek után akkor is megtartható lesz, ha a vádlott éppen nincs jelen a tárgyaláson arra a részre vonatkozóan, amely őt nem érinti.

Látva azt, hogy mintegy fél perc áll még rendelkezésemre, engedjék meg, hogy a kapcsolódó törvénymódosítások közül egyet érintsek, ez az ügyészségi törvény. Itt komoly ellenvetésünk van, már nem azzal, hogy a feljelentéskiegészítés intézményének, illetve a távol tartás intézményének bevezetése következtében az ügyészségi törvény módosításra kerül, hanem az úgynevezett, általam csak lex Rejtő E-nek nevezett szabályozással, miszerint a javaslat megvonná az ügyészségtől azt a jogot, hogy egyes nyomozási cselekményeket maga végezzen.

(15.30)

Ez komoly ellentétben áll a Be. azon rendelkezésével, hogy az ügyész rendelkezik a nyomozásról. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Azt gondolom, a többen a kevesebb is benne foglaltatik, úgyhogy ezen rendelkezéshez mindenképpen módosító indítványokat fogunk benyújtani. Módosító indítványaink elfogadása után akár még abba a helyzetbe is kerülhetünk, hogy ezt a törvényjavaslatot támogassuk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket és az elnök úr türelmét. (Taps a Fidesz padsoraiban.)