Felszólalás adatai

DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Kénytelen vagyok a pénzügyminiszter úr egyik reflexiójára viszontreflektálni, nevezetesen, hogy a költségvetési törvényjavaslat előterjesztése törvényes volt-e. Igen nagy tisztelője vagyok a pénzügyminiszter úrnak, de ebben a kérdésben nem tudom az álláspontját osztani. Ezt a törvényjavaslatot a kormány törvénysértő módon terjesztette elő. Ahhoz, hogy így terjessze elő a költségvetést, módosítani kellett volna az államháztartási törvényt és még egyebeket. Aminthogy, ha majd ezt a költségvetési törvényt elfogadjuk, utána már lehet így költségvetést tárgyalni. Csak éppen ez ilyen Münchausen bárói megoldás, hogy a kormány a költségvetési törvényjavaslat törvénysértését magában az elfogadandó törvényjavaslatban kívánja orvosolni. Ez a jogalkotásban elég példátlan, mondhatnám - elnézést -, kicsit cinikus megoldás.

Még mindig egy reflexió. Ha jól emlékszem, Tóth képviselő úr mondta - de lehet, hogy tévedek, és nem ő; a 35 eddigi kétpercesek sorában valaki azt mondta -, hogy az ellenzék fejezze már be, hogy itt politikai szempontokat feszeget. Tisztelt Képviselő Urak! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési vita mindig a legkeményebb politikai elemzése a költségvetési törvényjavaslatban lévő gazdasági rendelkezéseknek. Ez mindig kőkemény politika. Éppen ezért nem botránkozom meg nagyon azon, hogy mennyi populista állítás hangzik el az önök oldaláról; ezt a világon minden parlamentben megteszik. De azt már nem tudom szó nélkül hallgatni - és elnézést, ha tizenvalahányadikként szólok hozzá -, amit itt a Bokros-csomag ügyén ismételten sulykolnak.

Ül itt a teremben olyan kormánypárti képviselő, aki a Bokros-csomag benyújtása után személy szerint nekem, itt, ebben az épületben, a liftben azt mondta, hogy "hallatlan bátrak vagytok, ha ezt fel meritek vállalni". Mondtam, hogy ezt majd mondd el az ülésteremben. Nevetve mondta: "Ott természetesen támadni fogjuk." Nem nevezem meg a képviselő urat, de nem túl gusztusos az, hogy még mindig figyelmen kívül hagyják azt, hogy a Bokros-csomag miatt az akkori magyar kormány a legnagyobb elismerést kapta a nyugat-európai nagy tekintélyű, akkori konzervatív kormányoktól, illetve kormányfőktől - Chirac köztársasági elnöktől, Kohl kancellártól -, és a nemzetközi pénzügyi szervezetek egyhangú helyeslésével találkozott ez a csomag.

Nem szívesen mennék bele vitába, voltak ennek nagyon vitatható elemei, de mindnyájan tudják, lelkük mélyén önök is pontosan tudják, hogy egy elkerülhetetlen katasztrófaelhárító intézkedés volt. Azt is jól tudják, hogy a gazdasági stabilizáció ennek nyomán született meg kínkeservesen, igen-igen sanyarú áron. Tehát az ország népe, a választópolgárok, az adózók, főként a bérből és fizetésből élők ezt nagy megrendüléssel vették tudomásul, de bekövetkezett a stabilizáció, helyreállt a gazdasági egyensúly, és elhárult a fizetőképesség összeomlásának a veszélye, amelynek a küszöbén tántorgott a kormány, amikor átvette a Boross-kormánytól a stafétabotot.

Tisztelt Országgyűlés! Én nem igénylem, hogy ismerjék el és dicsérjék meg az előző kormány teljesítményét, de igenis a felemelkedés, a gazdasági növekedés '97 elejétől pontosan kimutatható. Független, nemcsak magyar, hanem nemzetközi gazdasági intézetek megállapítják, leírják és a legnagyobb elismeréssel adóznak érte.

Becsületére váljék a jelenlegi kormánynak, hogy bármilyen riasztó dolgokat is ígért a választási kampányban - legalábbis számomra és sokunk számára riasztó dolgokat - a tekintetben, hogy mi lesz a sorsa ennek a stabilizációnak, szerencsére az csak választási retorika volt. Elismerést érdemel a jelenlegi kormány, hogy másfél-két éven keresztül tartotta magát ahhoz a fiskális szigorhoz, ami szükséges volt ahhoz, hogy ez az egyensúlyi helyzet ne boruljon, és a tartós növekedés feltételei megmaradjanak. És ez a kormány a legutóbbi időkig ezt megőrizte, igenis ezért elismerés jár - azonban igen aggasztó jeleket látunk. Ezt nem én mondom ki először, és most ne róják fel, hogy ezzel egy önmagát megvalósító negatív jóslatot mondok, mert sokak szerint például az inflációs tényezők kritizálása azért is nagyon nagy baj, mert az már önmagában inflációgerjesztő. Nem vitás, ennek dacára nagyobb baj tűrni és elhallgatni olyan jelenségeket, amelyek az inflációt gerjesztik; ha azok elkerülhetők, akkor igenis tiltakozni kell ellenük.

Tisztelt Országgyűlés! A négy éve tartó fellendülés politikáját a kormány nagyon helyesen célozza meg, hogy folytatja, sőt három évre tűzi ki ennek a paramétereit, de konkrétan a kétéves költségvetésben is ezt célozza meg.

A kormány növekedési prognózisát alátámasztó sarokszámait független pénzügyi, illetve gazdasági elemzők is alátámasztják. Reális lehetőség van erre. Mégis aggodalmat támasztanak olyan kételyek, amelyek a kormány bizonyos döntései kapcsán a gazdasági elemzőkben óhatatlanul megfogalmazódnak. Kérdés, hogy az Országgyűlésnek benyújtott kétéves költségvetés és a hozzá tartozó adórendszer biztosítani fogja-e a tartós növekedés feltételeit. Kérdés, hogy a kormány a tervezett intézkedéseivel, a fellazulónak látszó fiskális és jövedelempolitikával nem áldozza-e fel saját népszerűsége érdekében a nehezen megszerzett egyensúlyt, ami a tartós növekedéshez feltétlenül szükséges.

Mire gondolok? A magyar gazdaság 1996 és 2000 között 20 százalék növekedést ért el. Ez döntően a magánszektor beruházásainak dinamikus, 42 százalékos növekedése révén vált lehetővé - hangsúlyozzuk: a magánszektor 42 százalékos növekedésével. Nem elhanyagolható emellett, hogy ezzel párhuzamosan a végső fogyasztás szerény mértékben, mindössze 15 százalékkal növekedett.

A gazdaság gyors növekedését az export megduplázódása kísérte, és mivel az importot sikerült féken tartani, így az ország fizetőképessége sem romlott, a külső egyensúly is javulhatott. A gazdaság termelékenységét és exportképességét növelő magánberuházások arra is lehetőséget teremtettek, hogy a lakosság fogyasztása az utóbbi négy év alatt egyhatodával, tehát mintegy 15 százalékkal növekedett. Az utóbbi négy évben tehát többé-kevésbé kiegyensúlyozott növekedés tanúi lehettünk. Ám a kisebb kilengéseket korrekciók követték, azonban a fiskális politika szigorú volt, a megtévesztő retorika ellenére; tehát a választási kampány retorikus ígéretei szerencsére feledésbe merültek - sosem olvastuk a fejére a kormánynak, hogy mit ígért és mit nem valósított meg ebből.

A látványos javulás eredményeként a kormány 1998-ra nagyjából túljutott az átalakulás legküzdelmesebb, legnehezebb periódusán. Most az a kérdés, hogy a folytatásnak megvannak-e a feltételei, lesz-e önmérséklet a kormányban, hogy megőrizze ezeket a feltételeket. A visszafogott állami költekezés az elmúlt években elősegítette az infláció és a kamatok csökkentését, és ezzel javította a magánberuházások feltételeit. Azt hiszem, ez az egyik kulcskérdés, hogy a magánberuházások feltételei változatlanul ösztönzőek maradnak-e.

A költségvetés folyó bevételei többnyire lehetővé tették a külső eladósodás mérséklését is. Az eddig tartó mérsékelt kormánypolitika azonban egyensúlyi pozíciók rombolását látszik megengedni. Elkezdett beavatkozni a vállalati árképzésbe; pontosan: MOL-ról van szó, gázárakról, gyógyszerárakról, tömegközlekedésről.

(11.40)

Lényegében leállította a privatizációt, megakasztotta a nyugdíjreformot, riogatta a külföldi befektetőket bizonyos nyilatkozataival, csökkentette a befektetési adóhitelt, kamatadóval, biztosítási adóval fenyegetőzött; megpengette azt a nagyszerű gondolatot, hogy az Európai Unión kívül is van élet. (Révész Máriusz: Ez nem így van!) Csupa olyan jelzés, amely elbizonytalanította a belföldi és a külföldi befektetőket, tisztelt Országgyűlés, visszavetette a tőzsde forgalmát és a háztartások megtakarításait. Ha a budapesti tőzsde utóbbi egyéves tevékenységét nézzük, aggasztó, ami ott történt: egyetlen céget nem vezettek be a tőzsdére. Ez valaminek a jelzése, tisztelt Országgyűlés!

Bár a kormány nyár óta tapasztalta az inflációcsökkenés megakadását - hangsúlyozom, az olajkrízis előtt az inflációcsökkenés megállt, sőt a trend megfordult, nem az olajár-emelkedés következtében, és nem is az euró gyengeségével összefüggésben; ez az egyik oldala az igazságnak, hogy ez is közrejátszott, de itt a kormányzati magatartásnak, amely a befektetői bizalmat megingatta, van jelentős szerepe -, megkezdődött a költségvetési politika fellazulása. Úgy látjuk, ennek látjuk jeleit; ha tévedünk, meg fogom követni a kormányt. De sajnos az utóbbi hónapok eseményei ezt igazolják, és ezt igazolja ez a költségvetés, nevezetesen az a költségvetés, amely igenis példátlan. Az osztrák költségvetést említik egyedül hivatkozási alapul, hogy most ott is kétéves költségvetési törvényjavaslatot nyújtottak be; itt valaki elmondta, hogy azért mi a lényeges különbség. De a leglényegesebb különbség, tisztelt Országgyűlés, a két ország gazdasági állapota, a gazdasági folyamatok számukra kiszámítható vagy kevésbé kiszámítható volta, hisz egy költségvetési törvénynek az a lényege, hogy a lehető legpontosabban prognosztizálja a következő év gazdasági eseményeit, és ahhoz igazítsa a bevételi politikáját és a kiadásait.

Számos nyilatkozatát tudnánk idézni kormányzati tényezőknek az utóbbi hónapokból, hogy milyen nehéz megjósolni ezt és azt a folyamatot; vannak itt idéznivalók, de nem fogom felolvasni. És most azt a bátorságot veszi a kormány, hogy két évre előre prognosztizál! Semmi más oka ennek nincs, bátor vagyok ezt feltételezni, mint hogy a 2002-es országgyűlési választások előtt az utolsó fél évben, tehát 2001 végén, illetve a második félévben ne kelljen nyilvános költségvetési vitát folytatni, hogy a kormánynak megnőjön a mozgástere. Ez a kétéves költségvetési törvény egy kormánycentralizációs törvényjavaslat, a kormány mozgásterét igyekszik bővíteni az Országgyűlés hatáskörének a rovására, a nyilvánosság rovására, a számonkérhetőség és a kritika rovására.

Az infláció alulkalkulálása - amiről itt már szó esett, és amit itt elhárítanak -: tudjuk jól, hogy minden százaléknyi alákalkuláció, tehát a költségvetési törvényben tervezett mértéken felüli minden további 1 százalék infláció több mint 100 milliárd forint olyan bevételt jelent a kormánynak, amit a jelenleg hatályos törvények szerint sajnos országgyűlési, tehát költségvetési ellenőrzés nélkül tud felhasználni. A zárszámadás: a zárszámadás legfeljebb egy számonkérés, de a felhasználásba nem tud beleszólni senki, a kormány a saját mozgásterét bővíti.

Tisztelt Országgyűlés! Ez az egyik legsúlyosabb kérdés, hogy megengedhető-e egy parlamentáris demokráciában, hogy mellőzi az európai fejlett polgári demokráciákban kétszáz éve gyakorolt gyakorlatot - amióta az utóbbi kétszáz évben a parlamentarizmus játékszabályai kialakultak -, hogy a költségvetést mindig évről évre vitatták meg, pontosan azért, mert a vállalatok, a cégek és az intézmények is mindig éves viszonylatban gazdálkodnak és számolnak el, másrészt ez az az optimális időtartam, egy év, amit előre lehet becsülni, tehát viszonylag optimálisan lehet becsülni; a két évet már nagyon nehéz becsülni. Hangsúlyozom, főként nagyon nehéz becsülni olyan viszonyok között, amikor kiszámíthatatlan belső és külső tényezők befolyásolják a költségvetés alakulását, megvalósulásának a módjait.

Tisztelt Országgyűlés! Az a félelme sok külföldi és belföldi elemzőnek, hogy vajon a kormányban lesz-e kellő önfegyelem, hogy ne éljen vissza ezzel a helyzettel, hogy az egyensúlyi helyzet fenntartása érdekében ne szaporodjanak azok a jelenségek, amelyek most a gyengítés irányába hatnak.

Sokszor az a benyomása egyes elemzőknek, hogy a kormány egy lapra tesz fel mindent, nevezetesen a következő választások megnyerése érdekében kockára teszi még a gazdasági egyensúly kérdését is. (Dr. Latorcai János: Költségvetési egyensúly van, nem gazdasági egyensúly!) Ha nyer, akkor majd korrigál - ha nem nyer, akkor majd a következő kormány viszi el a balhét.

Tisztelt Országgyűlés! Jól tudjuk, hogy a világon mindenhol, minden kormány a választások előtt igyekszik népszerű döntéseket hozni. Alapigazság, hogy egy kormány a kormányzati ciklus elején igyekszik a bármennyire szükséges, de viszonylag népszerűtlen intézkedéseket megtenni; minden kormány életében bőven vannak ilyen feladatok, ez még csak nem is bocsánatos bűn. A kérdés a mértéke. Azt gondoljuk, hogy ehhez a mértékhez, amit most a kormány művel a kétéves költségvetés rendszeresítésével, jó szívvel nem lehet segédkezni. Az Országgyűlés feladata nemcsak az, hogy megszavazza a költségvetést, mint mindenhol a világon, heves vitákban, hanem hogy számon kérje, ellenőrizze. Ennek a lehetősége is csorbul.

Tisztelt Országgyűlés! Az állami erőforrások elosztása és a változó viszonyok között és a változó igényekhez való igazítása a parlament hatáskörébe van utalva, míg a jövőben ez szinte kizárólag kormányzati felelősség lesz. Ez gyökeres változás az új Magyar Köztársaság törvényhozási és kormányzati munkájában és szerepleosztásában. Ha az improvizáció lehetőségeit a kormány növelni kívánja a maga számára, az érthető, de nem fogadható el, ha ez alapelveket sért. Márpedig a parlamenti demokrácia játékszabályait, elveit ez az új módszer igenis sérti.

Tisztelt Országgyűlés! Hogy milyen gazdasági elemzők különböző kritikáiba nem akarok belemenni, majd a részletes vita során elmondjuk. Valamit még hozzátennék azért, illetve néhány konkrétumot említenék, hogy a fogyasztási típusú kiadások, az agrártámogatások hogyan változtak az utóbbi két évben - gondoljanak vissza, tekintsék át, hogy mi történt az elmúlt két évben. Meg tudják jósolni, hogy mi fog történni a következő két évben? Én bámulom a pénzügyi kormányzat bátorságát e kétéves költségvetés beterjesztése kapcsán.

A javaslat egyetlen konkrét részére még kritikusan kitérnék: a bíróságok költségvetési előirányzata megengedhetetlenül alacsony; az Állami Számvevőszék szóvá tette a jelentésében, hogy még a normatív bérfeladatok végrehajtását sem teszi lehetővé a kormány előirányzata.

Tisztelt Országgyűlés! A hatalmi ágak szétválasztásának kényes kérdése az utóbbi egy-másfél évben többször kritika tárgya volt a részünkről. Az elmúlt napokban én magam is szóltam erről, de azt gondolom, megengedhetetlen, hogy a harmadik legfontosabb hatalmi tényező, az igazságszolgáltatás, a bíróság működése ilyen önkényes kormányzati döntéstől függően legyen megkérdőjelezve a működőképességében.

(11.50)

Ez igenis a bírói függetlenség aláásására alkalmas, hisz a bírói testület is emberekből áll, olyan emberekből, akik az intézmény stabilitásától függően féltik az egzisztenciájukat. És tisztelt Országgyűlés, nem én fogalmazom meg, nagyon sokan megfogalmazzák, az utca embere megfogalmazza nemegyszer, hogy netán a kormánynak azért mostohagyermeke az igazságszolgáltatás, mert az utóbbi időben néhány perben a kormányzati elvárásoktól eltérően döntött a bíróság? Én ezt kétségbeejtőnek tartom.

És azt is kétségbeejtőnek tartom, ami itt néhány nappal ezelőtt ezzel kapcsolatban elhangzott az igazságügyi politikai államtitkár úr részéről. Amikor én kritika tárgyává tettem, hogy országgyűlési képviselők a bíróságok konkrét ügyben hozandó döntéseit előre bírálják és kritika tárgyává teszik, az államtitkár úr azt válaszolta, hogy szíve joga ez egy országgyűlési képviselőnek. Hát én ezt visszautasítom! Hegyeshalomtól nyugatra ilyenért egy államtitkárnak bizony a székéből fel kellene állni. Mert az utca népe megbírálhatja a bíróságot; egy politikus, kormánypolitikus Hegyeshalomtól nyugatra nem meri megtenni, hogy nyilvánosan bíróságot... (Sasvári Szilárd: Elő kellene venni egy francia újságot! Ne vicceljetek már, hát hol éltek? - Közbeszólások.) Jó.

ELNÖK: Képviselő úr, tessék, folytassa!

DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom tehát, hogy a kormánynak a költségvetés készítésénél nagyobb tapintattal kellene eljárni annak érdekében, hogy ilyenfajta érzékenységeket ne sértsen. Köszönöm.