Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Asszony! A XX. század ikonikus református püspöke, Ravasz László ekképpen írt, amikor arra kereste a választ, hogy mi a magyar: „A magyarság örül önmagának, kedve telik önmagában, szereti azt, ami magyar.” A nehézség, amivel Ravasz szembesült, hasonló ahhoz a problémához, amivel újabban mi magunk is szembenézünk. Ravasz is rájött, hogy a magyarokat nem lehet pusztán nyelvi, faji, történelmi, demográfiai vagy ideológiai alapon meghatározni. Tehát arra jutott, hogy magyar az, aki magában a magyarságot mint értéket képes felfedezni. Döbbenetes belegondolni, hogy mennyire befogadó definíció és magatartás ez: a magyarságnak kedve telik önmagában. Éppen ezért elgondolkodtató, hogy önök miért használják oly sokszor pejoratív értelemben a „magyar” jelzőt. Átolvasva az elmúlt harminc évből jó néhány baloldali beszédet, publicisztikát  akár az ön főnökének is , azt láthatjuk, hogy önöknél a magyarság fogalmához jellemzően olyan jelzők társulnak, mint provinciális, mucsai, elmaradott. Széles körben elterjedt kifejezés szintén az önök részéről az úgynevezett magyar mentalitás, amellyel, ha jól értem, valamiféle retrográdságot kívánnak kifejezni. Nem tűnik úgy, hogy örömüket lelnék a saját magyarságukban (Dr. Vadai Ágnes: Válaszoljon a kérdésekre, államtitkár úr!), inkább felzárkózás címszó alatt feladnák azt. Önöknek igazából mindegy is, hogy az aktuális mintaadó kultúrnép szovjetorosz vagy nyugat-európai-e. Az önök pártja által propagált európai egyesült államok eszméje sem szól egyébről, mint hogy hagyjuk már ezt a szerencsétlen nemzetet és államát, oldódjunk fel az európai népek tengerében, legyen Budapest olyan, mint Brüsszel, a magyarok legyenek olyanok, mint a belgák; hangsúlyosan nem flamandok vagy vallonok: belgák.

Természetesen nem azt akarom mondani, hogy tudatosan el kell tagadni minden negatívumot, ami a magyarsággal kapcsolatos. Ravasz László egyébként ezzel kapcsolatban is gyönyörűen fogalmaz: ki volna olyan balgatag, hogy az édesanyját azért szeretné, mert szép, bájos, előkelő? Az édesanyánkat azért szeretjük, mert az anyánk, és nem változtat a szeretetünkön, hacsak nem fokozza az a tény, hogy esetleg csúnya, beteg, elhagyatott, szegény.

Ady munkáiból, akinek sorait ön a felszólalása címében is írta, épp a Ravasz-féle elvek tükröződnek vissza. Ő valóban szegénynek és betegnek látta a századforduló Magyarországát, de mégsem meghaladni, hanem éppen hogy megélni akarta a magyarságát. Ady sohasem vallotta volna magáénak a „merjünk kicsik lenni” mentalitást, ami annyira jellemzi az önök pártját. Ezért felesleges is képviselő asszonynak ebben a szerepben tetszelegnie, mert a valóság ledobja magáról ezt a szerepet. Csakúgy, ahogy ledobta magáról ezt a szerepet akkor, amikor az önök miniszterelnöke 2004-ben a határon túli magyarok ellen kampányolt, a nemzetére lövetett, és ledobta magáról tegnap is, amikor Gyurcsány Ferenc előadta a nemzettel kapcsolatos ködös elképzeléseit.

A volt miniszterelnök azzal vádolta a mostani kormánypártokat, hogy csak azokat a magyarokat képviselik, akik közvetlen kárvallottjai a Párizs környéki békének. Szeretném tisztázni önnel, talán egyszer és mindenkorra, hogy minden magyar ember közvetlen kárvallottja Trianonnak. Azok is, akik magyarként idegen fennhatóság alá kerültek, és azok is, akik az anyaországban maradtak. Egyfelől azért, mert a történelmi Magyarország feldarabolásával egy olyan politikai, gazdasági, kulturális egység bomlott fel, amelynek keretei között minden adott volt a gyarapodáshoz. Minden magyar ember, éljen a határon innen vagy túl, a trianoni békeszerződés következtében ettől esett el. Vesztese továbbá egyébként az egész kelet-közép-európai régió is, mert egy olyan államalakulat szűnt meg, amely geopolitikai értelemben talán alkalmas lett volna arra, hogy ereje folytán másképpen alakítsa a XX. századot, és nem válunk a nagyhatalmak ütközőzónájává.

(9.30)

Magyarán szólva, talán elkerülhető lett volna a német és a szovjet megszállás, a holokauszt, a deportálások, a padlássöprés és a gulág, és az önök elvbarátai és szellemi elődei sem bitorolhatták volna a hatalmat negyvenvalahány éven át Magyarországon.

S végül hadd emeljem ki: Trianon tragédiájának egyik legnagyobb vesztese a magyar liberalizmus, amely sikeres politikai rendszert volt képes működtetni a dualizmus korában, de már az utókor szemében nem kis részben a ’18-as összeomlás egyik legnagyobb felelőse. Az a folyamat, amelynek során a liberalizmus mára ilyen mértékben erodálódott Magyarországon, Trianonnal vette kezdetét, és ennek a kudarca az ön mai, viszonylag erősen nívótlan felszólalásában jól példázható. (Dr. Vadai Ágnes: Fáj az igazság, ugye? Fáj, igaz? Válaszoljon a kérdésemre!)

Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne begyógyítani ezeket a sebeket, de ez önökön is múlik. Ha nem viseltetnének ilyen heves ellenérzésekkel a másként gondolkodók, a határon túli magyarság iránt, talán ez a stigma is lekerülne önökről. Sajnos az ilyen felszólalások, mint a tegnapi és a mai nem segítik ezt az ügyet. Tanulják meg örömüket lelni saját magyarságukban! Mi itt leszünk a túlparton, és várni fogjuk önöket. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.  Dr. Vadai Ágnes közbeszól.)