Felszólalás adatai

Volt egy életérzés, és ezt szeretném, ha megértenék a fiatalok, a nálam úgy negyven évvel fiatalabbak is. Megértenék azt az életérzést, amelyben az emberek hosszú-hosszú időn keresztül léteztek. Pontosan az volt ez az életérzés - ezt én már többször máshol is elmondtam -, mint a török időkben. Úgy tűnt ebben az országban nagyon sokaknak, hogy a következő 100-150 évben itt nem lesz változás, ezért a saját családjukra és a saját életükre koncentráltak. Ez önmagában nem bűn. Ez önmagában még, azt kell mondanom, helyes és keresztény gondolkodás. De nem lehet mentség. Nem lehet mentség attól a pillanattól kezdődően, ha ez egzisztenciális okokból történik, még a nyomásról nem is beszélek, de ha nyomásra történik, sem lehet mentség.

Az én álláspontom ugyanis ebben szilárd: ha a kormánynak nem ez lenne a szándéka, nem is tudnám támogatni ezt a törvényt, de meggyőződésem, hogy a törvénynek nem a mentségek szolgáltatása, nem a fölmentés, hanem tiszta helyzet megteremtése a célja, és ebből az egyetlen igazi aspektusból lehet azt mondani, hogy a törvényt meggyőződésem szerint támogatni lehet és kell.

Az ugyanis a helyzet, hogy amikor erről az életérzésről beszélek, akkor gondolkodjanak el egy pillanatig, hogy milyen is az, amikor az ember egy történelmi helyzetben van, amely beláthatatlan ideig látszik eltartani. Egy Thököly még elment Pozsonyig 1683-ban, ha visszaemlékeznek, mert még mindig úgy gondolta, hogy a Török Birodalom világverő. Aztán szerencsére Bécsig már nem jutott el, csak a csapatainak egy kisebb része, és kiderült, hogy a Török Birodalom néhány év alatt Magyarországon összeomlott. De ezt senki nem tudta, senki nem lehetett benne biztos.

Ezért azt gondolom, hogy a szilárdságot meg kell becsülni és értékelni kell. Ugyanakkor pedig helyén kell kezelni azt is, akik megbotlottak, és akik károkat okoztak. Ott az én meggyőződésem szerint nincs mentség, a törvény teljes szigorával, a törvény teljes szabályozottságával kell eljárni.