Felszólalás adatai
342. ülésnap (2014.02.13.), 304. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Kontrát Károly (Fidesz) |
Beosztás | Belügyminisztérium államtitkára |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kérdés megválaszolva |
Videó/Felszólalás ideje | 2:12 |
Felszólalások: Előző 304 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ha Józsa képviselő úr megengedi, akkor válaszolok, bár Pál Tibor képviselő úr végig a miniszter úrhoz címezte, annak ellenére, hogy látta, hogy nem a miniszter úr van jelen, és ennek ellenére válaszolok.
A kormány ígéretének megfelelően jelentősen megerősítette a rendőrséget. Azt ígértük 2010-ben, hogy helyreállítjuk az országban a közbiztonságot. 3500 fővel növeltük a rendőrség létszámát, és megerősítettük a közterületi jelenlétet. Ennek eredményeképpen 2010-hez viszonyítva 70 ezerrel csökkent az ismertté vált regisztrált bűncselekmények száma, és 20 százalékkal csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma.
Képviselő úr, ami Budapestet, illetőleg a két kerületet, a VIII. és a IX. kerületet érinti, ha nézzük a konkrét adatokat, akkor azt látjuk, hogy 2012-ben a VIII. kerületben 63 gépkocsit loptak el, 2013-ban 51-et. A IX. kerületben 2012-ben 201-et, 2013-ban 139-et. Tehát azt mondhatjuk, hogy jelentősen csökkent a gépkocsilopások száma, de természetesen mi is jobb eredményeket szeretnénk. Azért dolgozunk, a rendőrség azért dolgozik, hogy még inkább sikerüljön visszaszorítani ezeket a bűncselekményeket.
Tisztelt Képviselő Úr! A cél egyértelmű. Az a célunk, hogy ez a szám nullára csökkenjen. Ezért dolgozunk, ezért erősítettük meg a rendőrséget. A rendőrség a közterületi jelenlétet növelte egész Budapest területén, ebben a két kerületben, a VIII., a IX. kerületben is, a közterületi kamerarendszer mind a két kerületben működik. Tovább erősíti a rendőrség a közterületi szolgálatot. A cél az egyértelműen, hogy tovább szorítsuk vissza ezeket a bűncselekményeket, a gépkocsilopásokat, és igen, képviselő úr, én azt szeretném, ha ez a szám még inkább csökkenne '15-ben és '16-ban is, és a cél az, hogy egyetlen gépkocsit se lopjanak el, sem a IX., sem a VIII. kerületben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), se Budapest területén.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Felszólalások: Előző 304 Következő Ülésnap adatai