Felszólalás adatai
206. ülésnap (2001.05.09.), 253. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Kiss Andor (MIÉP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:50 |
Felszólalások: Előző 253 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagy örömmel hallgattam én is Podolák György képviselőtársam gyönyörű statisztikáját. Engedje meg először is, hogy a magam nevében csak annyit mondjak, hogy természetesen azokat a módosító indítványokat, amelyeket felvállaltam, a továbbiakban is felvállalom, teljesen mindegy, hogy állítólag melyik cégnek adtam oda a fejléces papíromat, hogy megcsinálja helyettem a módosító indítványokat. De abban mindenképpen Szalai Annamáriához kell kapcsolódnom, hogy ez egy ötpárti felsorolás volt, és egy hatodik párt nagyon kimaradt belőle.
A Molnár Gyula, Molnár Albert, Podolák György hármasnak számtalan módosító indítványa van a 217. ajánlásban, illetve az ezt megelőző ajánlásban is volt, nem csak a Postával kapcsolatosak. Ezekről a véleményemet, azt hiszem, az informatikai bizottságban kifejtettem, elmondtam, hogy én sem érték egyet teljes mértékben azzal, hogy a Posta ebben a törvényben szerepel, de a többi módosító indítvány nagy része valószínűleg itt a fel nem sorolt cégtől vagy cégektől származhat, amelyeket nyilván a Magyar Szocialista Párt nem nevesített. Kaptunk tőlük is megfelelő módosító indítványokat, szintén fejléces papírokon, valószínűleg azok viszont annál a pártnál kötöttek ki.
Mint ahogy ez más törvényeknél is előfordul, jómagam egy évvel ezelőtt a hulladéktörvénnyel foglalkoztam elég nagy mértékben. Bizony a műanyaglobbitól kaptunk bőségesen olyan papírokat, amiben például a PVC-t környezetbarát anyagnak merészelte valaki nevezni bizonyos cégektől. Szerencsére, annak azért nem dőltünk be.
Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 253 Következő Ülésnap adatai