Felszólalás adatai

KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha jól figyeltem az imént, akkor egy szellemesnek szánt beszédet hallhattunk. (Derültség a kormánypárti oldalon. - Font Sándor: Szerencsére nem neked kell megítélni!) Hogy az álláspontomat mindjárt leszögezzem, nem azért nem nevettem, mert nem hallottam. (Derültség a kormánypárti oldalon.)

(11.30)

Ugyanakkor azonban másrészt, tisztelt képviselőtársaim, a vita eddigi menete rávilágít arra a valóban nagyon nehéz problémára, hogy költségvetést tárgyalunk, évente a legfontosabb törvényjavaslatot, amelyben vannak természetesen pozitív dolgok, hiszen vannak olyan társadalmi csoportok adott esetben, akik magasabb költségvetési támogatásban részesülnek, adott esetben az ő helyzetüket ez javítja, és természetesen vannak olyan társadalmi csoportok is, meg területek is, ahol viszont kevesebb lesz a pénz, ők elmondhatják magukról, hogy az ő helyzetük romlott.

Azt gondolom, hogy az a fajta beszéd, amely hangsúlyt tesz arra, hogy hol kellene több pénzt osztani, és egyébként pedig semmit nem mond a dolog másik felével kapcsolatban, hogy úgy mondjam, sportszerűtlen, és azért ezt használom, hogy ne kelljen a “demagógö kifejezéssel élnem. Mert, tisztelt képviselőtársaim, így fejben adogatva össze, amit az imént hallottunk, ez körülbelül 150 milliárd forinttal többel terhelné meg a költségvetést, ennyivel növelné a hiányt (Pokorni Zoltán: Ez egy másik beszéd, Gábor!), miközben Varga Mihály képviselőtársamtól azt hallhattam, hogy milyen borzasztó dolog a hiány növekedése meg általában a kiadások növekedése. Ez csak azért érdekes - mert különben nem lenne az -, mert rávilágít arra, hogy mi is az a probléma valójában, amivel a magyar politika küszködik az elmúlt valamivel több mint három évben, meg küszködött az azt megelőző négyéves kormányzati ciklusban is, meg természetesen küszködik 1990 óta tizenöt éve folyamatosan. Mert az alapvető probléma az, tisztelt képviselőtársaim, hogy vannak a lehetőségeink, és ezek bizonyos korlátokat állítanak számunkra, és vannak persze az igények, amelyek nagyon sokszor korlátlanoknak is nevezhetőek, ugyanakkor viszont nem lehet azt mondani sok esetben, hogy ne lennének jogosak. Amikor a kormány gazdaságpolitikáját bírálva mondják el, hogy hova jutottunk, mekkora a hiány, hogy nő az adósság, hogy az euró bevezetésével problémák lehetnek, és így tovább, és így tovább, akkor nem beszélünk arról tételesen, hogy melyek is voltak azok a fő prioritások, amelyek jellemezték azt a kormányzati ciklust.

Engedjék meg, hogy ezek közül néhány lényegeset felidézzek! Ha már kezdtem azzal, hogy hová kellene osztani, akkor beszéljünk először a szociálisan kompenzáló állam nagyon erős igényéről. Mert, tisztelt képviselőtársaim, ebbe a körbe lehet sorolni az elmúlt több mint három év intézkedései közül a közalkalmazotti szférában az 50 százalékos béremelést, a nyugdíjasoknak juttatott egyszeri 19 ezer forinttól kezdve az inflációt meghaladó nyugdíjemeléseken át egészen a 13. havi nyugdíjig minden összeget. Aztán természetesen ide sorolhatóak mindazok az intézkedések, amelyek különböző módon igyekeztek javítani reményeink szerint időnként a rászorultakon is, de egyébként meg különböző csoportok szociális helyzetén. Ezt azért érdemes rögzíteni, tisztelt képviselőtársaim, mert nem vitatható, hogy a rendszerváltásnak vannak vesztesei, nem vitatható az sem, hogy nagyon sokan vannak azok, akik a szegénység határán élnek, és nem vitatható lelkiismereti társadalmi kötelezettségünk, hogy velük valamit kezdjünk, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a helyzetükön javítsunk.

Igen ám, csak amikor ezeket a lépéseket, intézkedéseket, javaslatokat a kormányzat megtette, én ebben a Házban senkitől nem hallottam, hogy na, álljunk meg, hölgyeim és uraim, ennek nincsen fedezete, ezt ne tegyük, ezt nem szabad csinálni, mert akkor mindenféle problémával fogunk szembenézni. Rögzítsük tehát, hogy ebben az elmúlt három évben történt egy kísérlet a szociális problémák, feszültségek kompenzálására a költségvetésen keresztül.

A második kérdéskör, amivel érdemes foglalkoznunk, az a kötelezettség, hogy álljunk helyt a gazdasági versenyben, és ha most adóverseny van a környezetünkben, akkor álljunk helyt ebben az adóversenyben, mert ez teszi igazán versenyképessé a gazdaságot, ez teszi a befektetők számára vonzóvá Magyarországot. Márpedig ha jó a gazdaságnak, és ha vonzó a befektetők számára, akkor ennek összességében az lesz a következménye, hogy Magyarországon stabilan fenntartható és magasabb szintű növekedési pályát mutató gazdaság alakul ki, és ez a gazdaság aztán megtermeli azokat a többleteket, amelyek felhasználásával lehetőségünk van különböző fontos célok elérésére, legyen szó a szociális feszültségek enyhítéséről, legyen szó azon területek preferálásáról, amelyek valamilyen okból az elmúlt években, négyben, háromban, ötben, tízben, és így tovább, és így tovább, elmaradtak. De ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, az adó csökkentésére van szükség. És most, tisztelt képviselőtársaim, nézzünk körbe! Ki mondja, hogy nem kellene adót csökkenteni? Ki mondaná? Mindenki az ellenkezőjét mondja! Ma már abban kezd kialakulni verseny, hogy ki tud nagyobbat mondani, ami, megjegyzem, ugyanúgy, ahogy a szociálpolitikánál is a nagyotmondás, természetesen hiteltelen, és hiteltelen kell hogy legyen a választók számára is, hiszen kezdik érteni, egyre többen ismerik fel, hogy az állam háztartása és a saját háztartásunk annyira azért nem különbözik egymástól.

Van egy harmadik szempont, az európai uniós csatlakozásunkat követően az euróövezethez való csatlakozás. Ez egy, az emberek számára sokszor megfoghatatlan dolog. Jön az euró, pedig mi szeretjük a forintunkat, most miért jó ez nekünk, miért mondanánk le róla, és így tovább, és így tovább. Nem akarom elmondani azokat a szempontokat, amelyek alapján azt lehet mondani, hogy bizony-bizony nekünk érdekünk minél előbb csatlakozni, mert a nem csatlakozás bizonytalanságokat rejt magában, mert elbizonytalanítja a befektetőket, mert bizonytalanná teheti mindezek okán a forint értékét, és mert ezen keresztül aztán mindenféle egyéb problémákkal kell szembenézni. Tulajdonképpen nem hallottam olyan véleményeket, olyanokat hallottam, hogy lehet-e 2005-ben, 2006-ban, 2008-ban, 2010-ben, nem tudom, mikor csatlakozni; olyan véleményeket azonban nem hallottam, amelyek azt mondták volna, hogy hát hagyjuk, nem érdekes annyira, majd lesz valami vele. Pedig ha ez így van, ha valamifajta egyetértés alakul ki abban, hogy Magyarországnak érdeke megfelelő időpontban, és nem szabad ezt az időpontot lebegtetni, csatlakozni az euróhoz, akkor talán ennek bizonyos következményeivel megint csak szembe kell vagy kellene a politikának néznie.

A következő terület, amit ebben fel szeretnék sorolni, az az, hogy ugyanakkor viszont nagyon erős igényként fogalmazódik meg megint csak az állammal szemben, hogy csináljon olyan fejlesztéseket, amelyek segítik a gazdasági felzárkózást. Csináljon autópálya-építéseket, hogy a közlekedési infrastruktúrában való elmaradásunkat hozzuk be, ami ráadásul azért is merül fel nagyon erős igényként, mert amerre az autópályák mennek, arra mennek a befektetők is, minden vizsgálat ezt mutatja. Az elmaradott térségek természetesen szeretnék, ha ez így lenne. Debrecen, Nyíregyháza mit kardoskodott az autópályáért, vagy akár Pécs vagy akár Szeged vagy akár Nagykanizsa és térsége, és így tovább, és így tovább! Megint azt kell mondanom, hogy én nem hallottam arról az elmúlt három és fél évben, hogy lassabban az autópálya-építéssel, emberek, nem biztos, hogy erre lesz nekünk pénzünk. Azt viszont hallottam, hogy erre is kérünk autópályát, arra is, itt is kérünk elkerülő utat, ott is kérünk elkerülő utat. Azt lehet mondani, ugyanúgy, ahogy a szociális igazságosság terén, ahogy az adócsökkentés terén, ahogy az eurócsatlakozás területén, az autópálya-építés területén is tulajdonképpen egyetértés van a Házban. Én legalábbis nem hallom ennek az ellenkezőjét. Mint ahogy nem hallom természetesen a kommunikációs infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos ellenérveket, nem hallom a befektetőbarát környezet kialakításával kapcsolatos ellenvéleményeket, és természetesen azt sem hallom, hogy ne fordítsunk saját forrásokat a megszerezhető európai uniós források minél nagyobb mértékű lehívására.

Szóval, tisztelt képviselőtársaim, amit mi az elmúlt három és fél évben csináltunk, az ilyen értelemben, azt lehet mondani, közös akaratot tükrözött.

(11.40)

Legföljebb voltak, akik megszavazták a vonatkozó előterjesztéseket, és voltak, akik nem, de ezekről az elemekről hallgatnak, mert ezek népszerűek, mert többnyire szükségesek, elengedhetetlenek, és mert kétségtelen, hogy hosszú távon mindegyikük vállalható, az ország javát szolgáló irány - az is volt, és az most is. Igen ám, csakhogy ez ugyan közép- és hosszú távon igaz, ugyanakkor azonban rövid távon meg ezek a szempontok egyenként is vagy együtt is ellentmondásba kerülhetnek egymással. És hogy ellentmondásba is kerültek egymással, azt mutatja a költségvetés jelenlegi helyzete, mutatja a hiány mértékének a növekedése - bár erre majd még külön vissza fogok térni -, és mutatják azok a feszültségek, amelyekkel mindennek következtében szembe kell néznünk.

Ezekről a feszültségekről megint érdemes egy szót szólni, mert lehet, hogy mi beszélünk arról, hogy az euró miatt kell szigorú gazdasági és költségvetési politika, lehet, hogy azt mondjuk, hogy minél előbb csatlakozzunk az euróövezethez, és ezért kell nekünk olyan költségvetést csinálnunk, ami kiegyensúlyozott, vagy lehetőség szerint az egyensúly lehetőségét magában hordja. De ez nem így van, tisztelt képviselőtársaim. Nekünk magunk miatt kell szigorú költségvetés-politikát folytatnunk.

Nekünk magunk miatt kell mindent megtenni annak érdekében, hogy a hiány kordában tartható legyen, hogy a mértéke csökkenjen, hogy a költségvetés egy egyensúlyi pálya felé haladjon, egyszerűen azért, mert ha ezt sikeresen végigvisszük, akkor csökkennek a kamatok, akkor jutnak a vállalkozások megfelelő mértékű kamatok ellenében hitelekhez, akkor vagyunk igazán kiszámítható, stabil, vonzó partner a befektetők számára, és akkor kerül abba a helyzetbe a magyar gazdaság, hogy az előbb említett, hosszabb távon fenntartható növekedési pályát mutatva valóban eléri, hogy gyorsan zárkózzunk fel az Unió átlagához, valóban eléri, hogy több embernek legyen munkahelye, és ott többet keressenek, és valóban eléri, hogy az így keletkező többletek felhasználásával a különböző területek helyzetén javíthassunk.

Éppen ezért, tisztelt képviselőtársaim, én azt gondolom, hogy ha ezekben a prioritásokban egyetértettünk, és ha a jövőre nézve is azt gondoljuk, hogy ezek azok lehetnek, ugyanakkor látjuk, hogy rövid távon ezek a szempontok bizony szembe tudnak menni egymással, feszültségek, konfliktusok keletkeznek közöttük, akkor ennek tudatában mindennek a következményeivel szembe kell nézni, és ezeket a következményeket végig kell vezetni a 2006-os költségvetésen, végig kell vezetni 2007-ben és 2008-ban is a költségvetéseken, és lehet, hogy ettől az euró 2010-es bevezetése lehetővé válik, de megint szeretném hangsúlyozni, hogy magunk miatt, azért egész egyszerűen, mert ez az érdekünk, ez a tízmillió magyar állampolgár érdeke, és ez azoknak is az érdeke, akik utánunk fognak itt élni. A gyerekeink, unokáink jövőjéről beszélek, és ebben nekünk óriási a felelősségünk, és erről a felelősségről, ennek a felelősségnek a vállalásáról nem mondhatunk le.

Mindez együtt benne van a 2006-os költségvetésben, és benne van mindez együtt természetesen abban is, hogy vajon mi mindnyájan mit csinálunk a politikában. Vajon az-e az érdekes, hogy az adott politikai erő saját magát előtérbe tolja, esetleg különböző, bármely szimpatikus, szerethető, támogatható ígéretekkel megpróbáljon a maga számára szavazókat szerezni, aztán utána ne teljesíthesse ezeket az ígéreteit, vagy pedig az-e az érdek, hogy keressük meg azt a nagyon szűk mezsgyét, azt a nagyon szűk közös szempontrendszert, amelyet mindnyájan el tudunk fogadni az összes vita megtartása mellett, és amelynek érvényesítésével valóban megteremtjük az esélyt a magunk számára, és az utánunk következő generációk számára, és akkor elmondhatjuk valóban és emelt fővel, hogy éltünk azzal a felelősséggel, amit az utánunk jövő generációk ránk ruháztak? Tisztelt Képviselőtársaim! Mondjuk meg, hogy ez a költségvetés, és persze az ezt követő évek lehetséges költségvetési mozgásai, amelyek már most ebben benne vannak, egyelőre még ezt nem tükrözik.

Rögtön hozzá kell tennem azonban, hogy ez a költségvetés - félreértés ne legyen - nem tekinthető egy választási költségvetésnek. Bármennyire is szeretnék sokan ezt kommunikálni, ez nem egy választási költségvetés. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem lehet választási költségvetés az, ahol átlagosan a fejezeti előirányzatok nem nőnek, vannak közöttük olyanok, amelyek csökkennek, és azok nőnek, megjegyzem, ahol valamilyen módon az európai uniós programokban vesz részt a tárca. Tessék mondani, az egy választási költségvetés, amelyik nagyon szigorúan veszi nemcsak az adott tárca bürokráciájának a finanszírozását, hanem a tárcához tartozó területek finanszírozását is?! Hallom is már az ezzel kapcsolatos negatív hangokat, hogy ez milyen elviselhetetlen, hogy ide is többet, oda is, oda is, oda is. Ugyanezek a hangok egyébként mondják az adócsökkentést is persze, meg hogy mitől olyan nagy a hiány, de lássuk be, ez ebből a szempontból választási költségvetésnek nem nevezhető.

Ha most aztán arra nézek, hogy a helyi önkormányzatok támogatásával mi a helyzet: bizony a helyi önkormányzatok támogatása csökken. Ebben a csökkentésben persze benne van az is, hogy csökken az általános forgalmi adó mértéke, és benne van az is persze, hogy csökken az ellátandó feladatok egy része. Ez nyilván némileg indokolja az adott költségvetési helyzetben és körülmények között az önkormányzatok költségvetésének a csökkentését, miközben vannak olyan tételek benne, amelyeket mi magunk is indokolatlannak tekintünk, és abban az esetben, ha erre belül a forrást meg lehet találni, megfontolandónak találjuk akár a művészeti oktatás - már volt szó róla -, akár a nemzetiségi oktatás, akár a szociális hálózat bizonyos támogatásainak a növelését. De hangsúlyozom, a forrást véleményünk szerint belül kell megtalálni.

Nem tekinthető választási költségvetésnek a költségvetés akkor sem, ha arra gondolunk, hogy az állami centralizáció mértéke a 2005-ös 55,3 százalékról 2006-ra 53,7 százalékra csökken. Megnéztük, minden egyes választást megelőzően természetesen a centralizáció növekedett, hiszen be kellett gyűjteni a pénzeket, amiket aztán szét lehetett osztani, persze az adófizetőktől lehetett beszedni, és persze az adófizetőknek lehetett szétosztani. Ez a költségvetés e tekintetben nem ilyen. Persze, rögtön hozzáteszem, hogy vannak területek, amelyek többletpénzeket kapnak, ilyen az útépítés, ilyenek a nyugdíjasok az említett 13. havi nyugdíj problémája miatt, és bizonyos szociális területeken is többlettámogatásokra kerül sor.

Összességében azonban, tisztelt képviselőtársaim, a hiány vitatott mértékű megugrását nem az okozza, hogy egy választási költségvetés készült volna, nem az okozza, hogy a kiadások mértéktelenül elszaladtak volna, hanem az, amiről itt már szintén volt szó a tisztelt Házban, hogy olyan könyvelési tételeket, amelyeket a kormányzat, a Pénzügyminisztérium másként gondolt elszámolni, az Európai Unió nem engedte azon a módon elszámolni, és ezek most megjelennek a költségvetésben. Ez nem azt jelenti, hogy itt olyan rettenetesen lebuktunk volna, merthogy éjszaka építettük az autópályákat, nappal pedig gallyal elfedtük, nehogy észrevegye valaki, hanem volt egy próbálkozás, aminek a későbbiekre nézve, megjegyzem, vannak tanulságai.

Ezek a próbálkozások valamifajta kreativitást persze tartalmaztak, és nem sikerült. A tanulság a jövőre nézve az persze, hogy akkor ilyenekkel a továbbiakban ne is próbálkozzunk, mert ezen ezek szerint mindig le lehet bukni, és akkor mindig félrevezetjük magunkat a saját pozíciónkat illetően, miközben aztán annak a következményeivel meg már nekünk kell a későbbiek során szembenéznünk. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ezt tudomásul kell venni, ez van, ennek figyelembevételével kellett a költségvetésnek elkészülnie, ez okozta a hiány ilyen mértékű megugrását. Csakhogy, tisztelt képviselőtársaim, ebből a későbbiekre nézve megint csak következnek dolgok.

(11.50)

Mert ha ez így van, akkor most azt kell megnézni - megint csak a hiánycsökkentés érdekében -, hogy meddig érvényesül ez a fajta elszámolás; mik a következményei 2007-2008-ra; milyen többlethiánnyal járnak, és mit tudunk kezdeni ezzel a helyzettel. Nem azt kell itt mondani, hogy: és tessék mondani, honnan tetszik elszedni azt a 2-300 milliárdot? És ha ő jön, akkor honnan szedné? Mert egy darab javaslatot nem hallottam eddig a Fidesztől, egyrészt azt sem hallottam, hogy támadta volna az előbbi intézkedéseket, amikor elfogadta a parlament; és azt sem hallottam, hogy ha ilyen probléma van, akkor mit akar vele kezdeni, pedig állítólag kormányra készülnek.

A választ természetesen lehet tudni: ugyanazt, amit ebben a szűk mozgástérben lehet, csak előre nem mondja el, mert nem őszinte. És megint arra kell visszatérnem, hogy remélem, a rendszerváltás után 15 évvel az embereket ma már ezzel félrevezetni nem lehet.

Ami a Szabad Demokraták Szövetségét illeti, mi, tisztelt képviselőtársaim, nemcsak ebben a kormányzati ciklusban, hanem meglehetősen régen, gyakorlatilag a párt első programjának elkészítése óta, ami a gazdaságot, illetve a költségvetést illeti, azt mondtuk, hogy tegyünk meg mindent a gazdaság növekedése érdekében; talán már nem kell indokolnom, beszéltem róla, hogy miért is fontos ez nekünk. Ahhoz, hogy a gazdaság megfelelő állapotban legyen, tegyünk meg mindent a gazdaság versenyképességének fokozása érdekében - erről is beszéltünk eleget, bár erre a kérdésre majd még vissza fogok térni.

Azt is mondtuk, hogy használjuk ki az európai uniós csatlakozásban rejlő összes lehetőséget, amit az ország számára meg lehet szerezni. Ezért voltunk mindig is annak a pártján, hogy minél előbb csatlakozzon Magyarország az Európai Unióhoz. Ezért mondjuk azt most is, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy minél előbb csatlakozhassunk az euróövezethez is. És természetesen ezért mondjuk azt is, hogy teremtsünk olyan feltételeket, amelyek az európai uniós tag Magyarország számára vonzzák a befektetőket. És ráadásul teremtsünk olyan feltételeket, amelyek segítségével az uniós tagságban rejlő növekedési potenciált minél erősebben ki tudjuk használni.

És azt is mondtuk mindig, hogy tegyünk meg mindent az öngondoskodás szemléletének erősítése érdekében, mert az rendben van, és ezt is vallottuk, hogy a rászorulókon az államnak kötelessége segíteni, mert ők maguk erre nem képesek, ezért a rászorulók szorulnak rá a segítségre. Ugyanakkor viszont azok esetében, akik képesek, erősítsük és ösztönözzük az öngondoskodás szemléletét, mert ez az, ami a jövőre nézve egy csomó állami problémát, feladatot képes megoldani, ha az emberek, legalábbis részben, saját maguk gondoskodnak a jövőbeni ellátásukról. És ennek az ösztönzőrendszerét ki is alakítottuk.

És most ezek után szeretnék rátérni a javaslatokra. Én nem azt a megoldást választom, hogy a 2006-os költségvetésről beszélek, mert az már olyan, amilyen; az adótörvények elfogadása hamarosan megtörténik. Itt valóban meglehetősen szűk a mozgástér, bár van - erre majd ki fogok térni -, ugyanakkor azonban, ceterum censeo, szeretném leszögezni, amit már ezerszer elmondtunk, hogy melyek azok a szempontok, amelyekkel Magyarországot igenis vissza lehet hozni arra a pályára, ahol minden mutató tekintetében az átalakuló országok élországává válhat, és amelyek segítségével Magyarországnak az Európai Unió átlagához történő felzárkóztatása belátható időn belülre kerül.

Az első kérdéskör persze mindig a kisebb állam, a kisebb, olcsóbb állam, a kisebb bürokrácia, kevesebb pénzt elvenni az emberektől ennek a fenntartására, otthagyni a pénzt az embereknél és a vállalkozásoknál - ez helyes. És azt gondoljuk, hogy ha ebben egyetértünk - és most már egyébként ez is megjelenik minden oldal szövegeiben, ma is megjelent, és a korábbi, nem a parlamentben tartott beszédekben is megjelent -, akkor azt javasoljuk, hogy a politika kezdje ezt magán. Akkor vegyük komolyan a tárgyalásokat a parlament létszámának a csökkentéséről; ez sok megtakarítást nem hoz, de szimbolikus jelentősége van. Akkor kezdjük meg a tárgyalásokat az önkormányzati testületek létszámának csökkentéséről; ezzel kapcsolatban a Szabad Demokraták Szövetsége kidolgozott egy törvényjavaslatot, amelyet benyújtunk a parlamentnek, még ezen a héten. Nézzük meg, hogy mit lehet tenni ezekben az ügyekben! Megjegyzem, itt a megtakarítás már érzékelhető, néhány 10 milliárd forintos nagyságrendű. Aztán utána nézzük meg, hogy valóban szükség van-e ekkora kormányzatra, mert ha nincsen, akkor döntsük el, hogy egy, a választásokat követően megalakuló kormányzat lényegesen kevesebb minisztériummal, kevesebb intézménnyel, sokkal feszesebb szervezeti felépítéssel fog működni. Határozzuk el, hogy ez legyen így, menjünk ebbe az irányba! Ennek persze van egy feltétele: ha az állam le akarja adni a feladatait oda, ahol egyébként a feladat ellátásához szükséges információk, sokszor a készségek is rendelkezésre állnak, akkor teremtsük meg ennek a feltételrendszerét; hozzuk létre azokat a régiókat, amelyek valóban képesek az államtól feladatokat átvenni.

Megint beszél róla mindenki, de amikor a konkrét javaslatok megjelennek, akkor nem akarja. És félreértés ne legyen, mi nem olyan reformot akarunk, ahol az önkormányzati rendszer változatlan marad, csak újabb elemekkel egészül ki, és akkor csináltunk egy reformot, ami többe kerül, mint az előző, de csökken a hatékonysága - nem! Mi azt mondjuk, hogy a megyék feladatait át tudja venni egyrészt a régió, másrészt a kistérség, menjünk ebbe az irányba. A megye mint önkormányzati megye szűnjön meg, az összes költségével együtt; a régiók alakuljanak meg - választott, kellő legitimitással rendelkező régiók -, kapják meg a feladatot az államtól, és ebben a pillanatban az állam mértéke vagy mérete valóban csökkenhet. Ugyanakkor viszont a kistérségeket meg hozzuk olyan helyzetbe, hogy a nagyon pici, a feladataik ellátására valójában képtelen - mert ennek a személyi és anyagi feltételeivel nem rendelkező - önkormányzatok feladatait vegyék át, és ezen keresztül nyújtsanak magasabb színvonalú szolgáltatást az ott élő emberek számára.

Ezerszer elmondtuk, nem tudunk előrelépni ebben a kérdésben, pedig amíg ez nem történik meg, addig mindig az lesz a vita tárgya, hogy elég pénzt kaptak-e az önkormányzatok; és hogy a választ is megadjam rá, mindig az lesz a válasz, hogy: nem. És ez így is lesz, mert ha nem merünk a rendszerhez hozzányúlni, akkor a változatlan szerkezetben tartott rendszerek egyet tudnak tenni: több pénzt kérni, mint amennyit az előző évben kaptak. Ez pedig kimeríti a költségvetés lehetőségeit.

De ugyanez a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, az egészségügy reformjának esetében is. Megint mindenki rendbe akarja tenni az egészségügyet - helyes; mindenki konszolidálni akarja a kórházakat - helyes; mindenki azt mondja, hogy több pénz kell a magyar egészségügybe, mert a jelenlegiből nem finanszírozható - helyes; azt is mondja mindenki, hogy csökkentsük az egészségügyi járulékot, mert az milyen magas. Most is hallottuk itt az egyik felszólalásban, hogy megemeltük 1 százalékkal az egészségügyi járulékot - jó, ő elfelejtette, és erre Lendvai Ildikó próbálta emlékeztetni, hogy az ő idejükben pedig 2,5-szeresére nőtt az egyösszegű egészségügyi hozzájárulás, igaz, csökkentették másrészt az egészségügyi járulékot.

Ez mind rendben van, tisztelt képviselőtársaim, csak ezek a szempontok szembemennek egymással. A kevesebb járulék meg a több pénzt az egészségügynek nem megy. Egy esetet kivéve: ha külső forrást akarunk bevonni, költségvetésen kívülről, ha szabályozott feltételek és körülmények között beengedjük a tőkét, a befektetőket a magyar egészségügy finanszírozásába, azért, hogy egyrészt magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtására legyen képes az emberek számára, másrészt meg azért, hogy az egészségügyben dolgozók nagyobb megbecsülést kaphassanak. Azért, mert az állam, az állami egészségügy, úgy tűnik, egyre kevésbé képes mindkettőre, és akkor viszont cselekedni kell. Nem elég arról beszélni, hogy tegyük rendbe az egészségügyet, meg kell mondani, hogy hogyan, és a Szabad Demokraták Szövetsége erre komplett programmal rendelkezik. Ezt újra és újra, ha tetszik, a politika elé tárjuk. Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb itt is, mint a sorkötelezettség eltörlésénél, az adócsökkentésnél igazunk lesz - csak nehogy akkor már késő legyen!

A következő, amiről érdemes szót ejteni, ha a költségvetésről beszélünk, és ezt több okból is érdemes, a privatizáció kérdése. Mi, liberálisok, azt mondjuk, hogy privatizálni kell, az állam jobb kézben van magánkezekben; a vagyon jobb kézben van magánkezekben, mint az állam kezében; az állam hatékonysága lényegesen rosszabb, ezzel szemben viszont a magángazdaság volt az, amelyik képes volt nagyon gyorsan megoldani Magyarország gazdasági átalakulását, egy összeomlott gazdaságból egy versenyképes gazdaságot csinált.

(12.00)

Akkor miért nem megyünk tovább ebbe az irányba olyan esetekben, ahol az államnak tényleg semmi keresnivalója nincsen, ugyanakkor viszont nincsen pénze sem arra, hogy az adott területet fejlessze, ezzel a versenyképességét megtartsa, és arra sincsen pénze, hogy ha az adott állami vállalat veszteséges, akkor újabb és újabb tőkeemeléssel - egyébként ennek most már az Európai Unióban is gátjai vannak - megpróbálja a működőképességét fenntartani? Ha pedig ez így van, akkor miért nem megyünk tovább a privatizációban? Miért nem akarjuk, hogy azokon a területeken, ahol eddig nincs megfelelő színvonalú szolgáltatás az emberek számára, biztosítsuk ezt a megfelelő színvonalú szolgáltatást, és az ehhez szükséges lépéseket megtegyük?

Azokra a vádakra, amelyek arról szólnak, és akkor majd így lehet kozmetikázni a költségvetést, rögtön hozzáteszem: természetesen nem lehet, mert a privatizációs bevételek a folyó költségvetésben nem számolhatóak el, ugyanakkor azonban fordíthatóak, arra is kell fordítani, az államadósság csökkentésére. Ennek a csökkentése érdekünk, ennyivel kisebb számlát hagyunk az utódokra - hogy megint ezt a szempontot visszahozzam -, ráadásul a kisebb államadósság természetesen kisebb kamatfizetési kötelezettséggel is jár, és így direkt módon is visszahat a költségvetés pozíciójára, aminek a javítása - ez talán már elégszer elhangzott - alapvető érdekünk.

Végül mindezeket a lépéseket, tisztelt képviselőtársaim, a Szabad Demokraták Szövetsége, a magyar liberális párt szerint azért is meg kell tenni, mert mi a végső célt nem tévesztettük szem elől - ehhez szeretnék visszatérni -, ez pedig az, hogy akkor járunk a legjobban, ha olyan méretű államot működtetünk, amely csökkenő adóbevételek mellett finanszírozható, és ezzel megteremtjük a feltételét annak, hogy több pénzt hagyjunk az emberek zsebében, több pénzt hagyjunk a vállalkozásoknál. Az emberek zsebében azért, mert jobban tudják elkölteni, mint amennyire az állam képes azt helyettük megtenni, a vállalkozásoknál meg azért, mert megfelelő gazdasági körülmények és szabályozórendszer mellett ők ezek jelentős részét a vállalatuk, a gazdaságuk fejlesztésére fordítják, és ezen keresztül hozzájárulnak az ország egészének a gyarapodásához, gazdaságának erősödéséhez.

Végül is a kisebb állammal, a feszesebb gazdálkodással, a szigorúbb költségvetéssel mind-mind az a cél, hogy összességében és végső soron a jelenleginél is nagyobb mértékben csökkentsük az állam által a gazdaságra rótt terheket, vagyis csökkentsük az adó- és járulékterheket, ilyen módon szabadítsuk fel a gazdaságot a nyomás alól, azért, mert ez megint csak alapvető érdekünk; egyébként sem nagyon szerencsés, hogy a költségvetés, az állam ennyire rátelepedjen a gazdaságra, ennyire rátelepedjen a mindennapi működésre, ilyen szeletet hasítson ki magának akkor, amikor egyébként meglehetősen nehezek a körülmények, amelyek mentén az életünket szervezni kell. Ennek pedig nincsen más útja, valljuk meg, csak a feszes költségvetés, csak a feszes gazdálkodás.

A szabad demokraták számára ebből az következik, hogy az idei költségvetéshez nem adunk be semmilyen olyan módosító indítványt, amely növelné a hiányt, vagy növelné az állam kiadásait. Csak olyan módosító indítványokat javasolunk, amelyek a rendszeren belül megkeresik minden egyes javasolt többletkiadás fedezetét, szintén a kiadások között, úgy, hogy közben sem a költségvetés hiányának a mértékét nem növelik, ennek következtében persze nem növelik a kiadások mértékét sem. Természetesen támogatunk minden olyan javaslatot, amely ebbe az irányba mutat. Támogatunk minden olyan, ha tetszik, szigorú lépést is, amely elősegíti a bürokrácia csökkentését, elősegíti a hatékonyabb működést, forrásokat szabadít fel, amelyek a különböző fontosnak tartott és egyébként most még hiányt szenvedő területeken növelhetik a támogatás mértékét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szokás nyilatkozni arról, hogy a költségvetéssel mit csinál egy adott párt a végszavazásnál, természetesen azt meg szokás elvárni, hogy egy kormánypárt a költségvetést megszavazza. Azt gondolom, ez a költségvetés valóban tartalmaz feszültségeket; ez a költségvetés valóban tartalmaz bizonytalanságokat, olyanokat például, amelyekre az Állami Számvevőszék is rámutatott. Mi is köszönjük az Állami Számvevőszék munkáját, segítségünkre voltak az álláspontunk kialakításánál. És azt is látjuk, hogy a mozgástér rendkívül szűk; azt is látjuk, hogy azok az elemek, amelyek adott esetben mozgásteret biztosíthatnának számunkra, most már nem vihetőek keresztül. Ennek figyelembevételével mondjuk azt, mi kísérletet teszünk a hiány további csökkentésére, és abban az esetben, ha ez sikeres, akkor természetesen nagy örömmel fogjuk megszavazni a költségvetést. Ugyanakkor azt is látom, hogy ennek persze rendkívül sok akadálya van.

Ezzel kapcsolatban azt kell mondanom, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége meg fogja szavazni a költségvetést, különösen akkor, ha abban ésszerű javaslatokat lehet elfogadni a költségvetés pozícióinak a javítása érdekében, de azt most már egyszer végre mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy nem folytatható tovább az a politika - most már nem a gazdaságpolitikáról beszélek - az országban, amelyik összevissza ígér fűt-fát-bokrot, amelynek következményeként az emberek azt gondolhatják magukban, itt a tejjel, mézzel folyó Kánaán, itt mindent lehet, hiszen majd az állam megoldja a problémáimat. Többek között ennek a következményeként az állam, a politika - ha tetszik, mi magunk - úgy kezd egy-egy területen problémákat megoldani, hogy ennél lényegesen többet keletkeztet az összes többi területen. Azt gondolom, a politikának az igazi változtatást e téren kell elérnie, de ehhez arra van szükség, hogy a politika szemlélete végre megváltozzon.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)