Felszólalás adatai

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A törvényjavaslatot T/5002. számon megismerhették. Most az előterjesztői expozé következik.

Megadom a szót Rétvári Bence úrnak, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előadójának, 25 perces időkeretben, aki a témára súlyára, jelentőségére való tekintettel a pulpitusról mondja el expozéját. Államtitkár úr, öné a szó.

DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, csak hogy jobban lássanak képviselőtársaim a sok-sok fej között.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Urak! Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat általánosságban véve a csaknem két évtizeddel ezelőtt kialakított közszolgálati rendszerünk megújítását szolgálja. Ennek alapvető indoka, hogy az 1992-ben elfogadott köztisztviselői törvény gyakori, sokszor egymással ellentétes irányú módosításai következtében jelentősen meggyengült a közszolgálati rendszer belső koherenciája, viszonylag gyorsan erodálásnak indultak a karrierrendszer alapvető értékei.

A törvényjavaslat ezért abba a folyamatba illeszkedik, amelynek célja az új életpályamodellek kialakítása. Ennek azonban előfeltétele, hogy a közigazgatásban dolgozók élvezzék a társadalom közmegbecsülését, azáltal, hogy feladatukat korszerű szakmai ismeretek birtokában, törvényesen és hatékonyan, Magyarország érdekeit és a közjót pártatlanul szolgálva látják el. A törvényjavaslat előre meghatározott fejlesztési célokat és irányokat követ, annak köszönhetően, hogy a Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési program kiemelt területként határozza meg a tisztviselői kar megújítását. Az ez alapján készült kormányzati személyzeti stratégia jelölte ki azokat a hosszú távú célokat és irányokat, amelyek végrehajtási eszköze a most elkészült törvényjavaslat is.

A törvényjavaslat két fő célkitűzés megvalósítását szolgálja. Egyfelől elősegíti a kormány-tisztviselői, köztisztviselői, valamint a hivatásos rendvédelmi és hivatásos katonai életpályák összehangolását, másfelől részben megteremti a tisztviselői életpálya megújításához szükséges feltételeket. Ami a közszolgálati életpályák összehangolását illeti, azt szeretnénk elérni, hogy a jövőben ne egymás mellett, elszigetelten fussanak az egyes életutak, hanem az átjárhatóság megteremtésével és közös keretek kiépítésével szélesebb karrierlehetőségek nyíljanak meg a tágabb értelemben vett közszolgálatban dolgozók előtt. Így a karrier nemcsak egyirányú előmenetelt jelent számukra, hanem az életutak közötti váltást biztosítva, a közszolgálat más területén történő elhelyezkedés lehetőségét is biztosítja.

A hivatások közötti átjárhatóság, a többi jogállási törvény megfelelő módosításával együtt, a kormánytisztviselők, a rendőrök, a katonák, a vám- és pénzügyi területen és a többi hivatásos állománynál dolgozók, továbbá az önkormányzatoknál és más autonóm szerveknél alkalmazott köztisztviselők számára tágítja a karrierlehetőségeket. Ennek érdekében a hivatásos állományból a közigazgatási szerveknél elhelyezkedni kívánók számos könnyítési lehetőséget kapnak, így például bizonyos feltételekkel mentesülnek a képesítési feltételek és a próbaidő kikötése alól; a közigazgatási gyakorlati időbe be kell számítani a hivatásos szolgálati jogviszonyban szerzett gyakorlatot; illetve szolgálati jogviszonyban szerzett gyakorlatnak minősül a közigazgatási tapasztalat is.

Nem e törvényjavaslatban szerepel, de fontos kiemelni, hogy az átjárhatóságra is figyelemmel kerül sor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezetének, képzéseinek kialakítására, továbbá az egyes hivatások vizsgarendszerének összehangolására is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy rátérjek a törvényjavaslat másik fő célkitűzésére, azon rendelkezések ismertetésére, amelyek a kormány-tisztviselői és köztisztviselői életpályák megújítását alapozzák meg. A törvényjavaslat jelentősen átalakítja a közszolgálati szabályozás struktúráját, belső szerkezetét, ugyanis az eddig széttöredezett, a belső koherenciáját nagyrészt elvesztő közszolgálati szabályozás egységesítésére kerül sor, jelentősen egyszerűsítve ezzel a jogalkalmazó szervek munkáját. Így a szociális partnerek régóta hangoztatott kívánságának is eleget téve, a törvényjavaslatba beépülnek az új munka törvénykönyvének a közigazgatás személyi állományára irányadó szabályai. Ennek átvétele azonban nem mechanikusan történik, hanem a közigazgatás specialitásának figyelembevételével.

Megszűnik a polgári törvénykönyv háttérjogszabály funkciója is, és a javaslat világosan kijelöli a közszolgálatban szokványosnak nem tekinthető más foglalkoztatási formák, például elsősorban a munkaszerződés alkalmazásának kereteit.

Ennek megfelelően a törvényjavaslat fő szabályként mondja ki, hogy a közigazgatási szerv közhatalmi, irányítási, ellenőrzési és felügyeleti hatáskörének gyakorlásával közvetlenül összefüggő feladat ellátására kizárólag kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszony létesíthető.

Ezek a változások mind az egységesítés irányába hatnak, és egyúttal azt is kifejezik, hogy a kinevezéssel mint közjogi aktussal létrejövő kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszony alapvetően különbözik a felek közötti megállapodásra épülő jogviszonyoktól, amelynek keretében a tisztviselő nem egyszerűen munkát végez, hanem a jogszabályok által meghatározott, kötött feltételrendszer szerint a köz érdekében és a közjó javára közszolgálatot teljesít.

Az új szabályozás azonban nemcsak az egységesítés, hanem az indokolt differenciálás szempontjait is figyelembe veszi oly módon, hogy a kormánytisztviselőkre vonatkozó szabályokat tekinti elsődlegesnek, s ehhez képest határozza meg, külön fejezetben, a helyi önkormányzatoknál és az egyéb autonóm szervezeteknél foglalkoztatott köztisztviselőkre alkalmazandó eltérő szabályokat.

A törvényjavaslat nemcsak a szabályozás struktúrájában hoz előremutató változásokat, hanem a közszolgálat két meghatározó elemében, a személyi igazgatás, valamint a jogviszony tartalma tekintetében is.

Mint ahogy azt már korábban említettem, szolgálati rendszerünk belső egyensúlya a stratégiai gondolkodás, valamint a karrierértékek következetes érvényesítésének hiánya miatt bomlott meg. Erre tekintettel a törvényjavaslat külön rendelkezik a közszolgálati személyzeti igazgatással kapcsolatos feladatokról; a közigazgatási személyzetpolitika irányainak és elveinek meghatározásáról; a személyzetpolitikai döntések meghozatalához szükséges statisztikai adatok rendszerezett gyűjtéséről, valamint felhasználásáról; a továbbképzési rendszer irányításáról, továbbá a közszolgálati szabályok végrehajtásának ellenőrzéséről. Meggyőződésünk, hogy ezek a változások egy érdemi rendszerirányítás kialakulásához vezetnek.

A személyzeti igazgatás mellett az érdekegyeztetési rendszer is megújul. Ennek leglényegesebb elemeként a törvényjavaslat a magyar kormánytisztviselői kar létrehozásáról rendelkezik.

A kar létrehozásának kiemelt célja, hogy közös, értékalapú, egységes hivatásrend kialakítását szolgálja, amely hozzájárul a közigazgatás működése iránti állampolgári bizalom megerősödéséhez. Ennek érdekében a kar által ellátott érdekképviselet tágabb tevékenységi kört ölel fel, mint az egyszerű érdekvédelem.

A teljes közigazgatási szakma törekvéseit hivatott előmozdítani az új közigazgatási kar. Tevékenységének célja az együttműködés és az érdekkiegyenlítés, a nemzeti érdekekkel összhangban. A törvényjavaslat ennek figyelembevételével határozza meg a kar feladatát, amelyek: a kormány-tisztviselői hivatás gyakorlásával összefüggő ügyekben az érdekképviselet; a kormány-tisztviselői kar tekintélyének védelme; konzultáció a kormánytisztviselők foglalkoztatását és hivatásgyakorlásának feltételeit befolyásoló jogszabályok megalkotásában; etikai eljárás lefolytatása; díj alapítása; szakmai konferenciák szervezése, valamint tagjai számára jóléti, szociális és egyéb kedvezményes szolgáltatások nyújtása.

(2.50)

Az említett célok megvalósítása érdekében a tagság valamennyi kormánytisztviselő számára kötelező, a kormány-tisztviselői jogviszony feltétele.

Külön szeretném hangsúlyozni, hogy a kar létrehozása mellett megőrizzük központi és helyi szinten egyaránt a szociális partnerekkel való egyeztetést is. Itt is lesznek azonban változások. Ezek közül kiemelkedik, hogy a központi érdekegyeztetés eddigi két fóruma egységesítésre kerül, és közszolgálati érdekegyeztető fórum néven működik a közigazgatási szervek, valamint a közszolgálati tisztviselők érdekeinek egyeztetése, a vitás kérdések tárgyalásos rendezése, valamint a megfelelő megállapodások kialakítása céljából. E változások egyébként az eddig követett többéves gyakorlatot jelenítik meg a törvényjavaslatban. A tisztviselői életpálya megújítása érdekében változik a jogviszony néhány tartalmi eleme is.

Csak emlékeztetőül szeretném jelezni: az Országgyűlés korábban már döntött a kormány-tisztviselői és köztisztviselői jogviszony létesítése és megszüntetése szabályairól a 2011. évi LII. törvényben. A benyújtott törvényjavaslat gyakorlatilag átveszi a már kialakított szabályozást. Ezt figyelembe véve az alábbi változásokat szeretném kiemelni. A korábbi minősítés, teljesítményértékelés és munkaértékelés túlzottan differenciált és párhuzamos rendszere egységesítésre kerül, megszűnnek a jelenlegi különbségek. A javaslat szerint moduláris rendszerű teljesítményértékelés kerül bevezetésre. Ez valamennyi közigazgatási szerv számára egységes kereteket és megfelelő rugalmasságot fog biztosítani. A tárgyévi teljesítményértékelések rendszeresebbé, ugyanakkor egyszerűbbé és áttekinthetőbbé válnak.

A munkaköri pótlék bevezetésének lehetősége lépést tesz a munkakör alapú rendszerre való áttérés irányába. A munkaköri pótlék bevezetésére a javaslat szerint 2012. július 1-jétől kerül sor a minisztériumokban és a vezetői és ügyintézői állomány keretében. Fontos hangsúlyozni, hogy míg az alapilletmény-eltérítés a kormánytisztviselő által elvégzett munka értékelése alapján adható, addig a pótlék nem a személyhez kapcsolódik, hanem a munkakörhöz. A munkaerő-piaci szempontok rugalmasabb figyelembevétele érdekében átalakul az ügykezelők díjazása. A munkáltató a garantált bérminimum, illetve az illetményalap hatszorosában - megközelítőleg 230 ezer forint - meghatározott felső korlát adta keretek között állapítja meg az illetmény összegét, figyelembe véve a szolgálatban eltöltött időt is.

A törvényjavaslat - mintegy két évtizedes hiányt pótolva - tartalmazza a kormány-tisztviselői hivatásetikai alapelveket, amelyek megsértése esetén a kar etikai eljárást folytat le. A törvényjavaslat csak az alapelveket sorolja fel, azok tartalmi kibontása a kar feladata lesz a későbbiekben.

Az új törvényi szintű szabályozás 2012. március 1-jén lép hatályba annak érdekében, hogy kellő felkészülési idő álljon rendelkezésre. A törvényjavaslathoz kapcsolódóan benyújtásra került a közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvénnyel összefüggő átmeneti, módosuló és hatályát vesztő szabályokról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat is. Ez egyrészt azon törvények technikai módosítását tartalmazza, amelyek jelenleg háttérjogszabályként hivatkoznak a köztisztviselői törvény rendelkezéseire, másrészt azokat a rendelkezéseket tartalmazza, amelyek a közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és hatályon kívül helyezendő szabályoknak minősülnek.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat a közigazgatás személyi állományára vonatkozó szabályozás megújításának jelentős lépése. Ahhoz, hogy a további lépéseket is meg tudjuk tenni a magyar közszolgálat újjászervezése felé, kérem a képviselőtársaimat, hogy támogassák a javaslatot.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Köszönöm az államtitkár úr expozéját.

Most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor a napirendi ajánlás szerint ötperces időkeretben. Most megadom a szót Zsiga Marcellnek, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadójának. Öné a szó.

DR. ZSIGA MARCELL, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság a 2011. november 23-ai ülésén megtárgyalta és 17 igen szavazattal, 6 ellenében támogatta az előterjesztés általános vitára való alkalmasságát.

A bizottság többségi véleményt megfogalmazó tagjai üdvözölték, hogy a törvényjavaslat a közigazgatás megújításának kiemelt területeként jeleníti meg a tisztviselői karra vonatkozó új szabályozást. Ennek egyik lényegi eleme, hogy megszünteti a korábbi széttöredezettséget, és a törvényjavaslat egységes szerkezetben tartalmazza a korábbi köztisztviselői törvényt, a kormány-tisztviselői törvényt, illetve a munka törvénykönyvének azokat a szabályait, amelyek a közszolgálatra is kell hogy vonatkozzanak, természetesen figyelemmel a közszolgálat és a közigazgatás specialitásaira. Ezzel a törvényjavaslat elindította a folyamatot a különböző életpályák összehangolása érdekében, lehetőséget adva ezzel a kormány-tisztviselői, a hivatásos szolgálati és a hivatásos katonai életutak azonos elvek mentén történő szabályozására.

A bizottság többségi véleményt megfogalmazó tagjai a vitában rámutattak arra, hogy átalakul a teljesítményértékelés rendszere is, tehát a korábbi minősítés, teljesítményértékelés és munkaértékelés hármassága egységesítésre kerül úgy, hogy egy moduláris rendszerű teljesítményértékelés kerül majd bevezetésre.

A bizottsági vitában szóba került a munkaköri pótlék bevezetése, amely lehetőséget biztosít egyfajta díjazásváltozásra, amely már nem a személyhez, hanem a munkakörhöz kapcsolódik. Ez azt jelenti, hogy bizonyos munkakörben foglalkoztatottak esetében a munkáltatónak lehetősége lesz a törvény szerint adható munkabér meghatározott százalékkal történő eltérítésére. A bizottság tagjai kiemelték, hogy átalakul a törvénnyel az érdekegyeztetés rendszere, és a jelenleg szintén széttagolt érdekegyeztetés után létrejön a közszolgálati érdekegyeztető fórum. Összességében tehát azt mondhatom, hogy a törvényjavaslatot mind a szükségesség, mind a főbb célok tekintetében általános vitára alkalmasnak tartotta az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság, ezért kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy tárgyalják meg és fogadják el ezt az előterjesztést. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor 20-20 perces időkeretben, ezek közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség.

Megadom a szót Bohács Zsoltnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának.

DR. BOHÁCS ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Tisztelt Országgyűlés! A közszolgálati tisztségviselőkről szóló T/5002. számú törvényjavaslattal kapcsolatban az alábbiakat kívánom elmondani. A törvényjavaslat az alaptörvényben adott jogalkotási felhatalmazás alapján elősegíti, hogy az erős, de az indokolthoz képest nem nagyobb, a változásokhoz gyorsan és rugalmasan alkalmazkodni képes, a nemzeti érdekeket előtérbe helyező állam egy olyan közszolgálatra alapuljon, amely élvezi a társadalom közmegbecsülését, hatékony, költségtakarékos, demokratikus, pártsemleges, törvényesen működik, tagjai korszerű szakmai ismeretekkel rendelkeznek, Magyarország érdekeit, a közjót pártatlanul és hazaszeretettel szolgálják.

A magyar közigazgatás fejlesztését szolgáló Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési program a közigazgatás megújításának kiemelt területeként határozza meg a tisztségviselői kar megújítását a magas szintű szakmai ismeretekkel rendelkező személyi állomány és új életpályamodellek kialakításával. A Magyary-program meghatározott vízióból kiindulva az erős, de az indokolthoz képest nem nagyobb, a változásokhoz gyorsan és rugalmasan alkalmazkodni képes, a nemzeti érdeket előtérbe helyező állam egy olyan közszolgálati ethoszra alapozható, amely életpályamodellként szerepelhet, valóban a hatékonyságot és a teljesítményt értékeli, valamint azt megtestesíti. A kétféle értékrendszer látszólag egymással ellentétes irányú megoldásokat tesz szükségessé, ezért egy olyan életpályamodellre van szükség, amely megőrzi a karrierrendszer előnyeit, ennek a kiszámíthatóságát, stabilitását, de lehetőséget nyújt a változásokhoz rugalmasan alkalmazkodásra is.

(3.00)

A rugalmas alkalmazkodás pedig azzal érhető el, ha fokozatosan a munkakör kerül a személyi tevékenység középpontjába.

Az általános cél annak előmozdítása, hogy megerősödjön az erős nemzettudatra épülő és értékekkel telített közszolgálati tisztségviselői hivatás, és világos szabályok segítsék a közszolgáltatásban dolgozókat a hivatásukhoz méltó, kötelességtudatos magatartás tanúsításában. Kiemelt cél az eddig széttöredezett közszolgálati szabályozás stabilizálása, egyesítése, és az új munka törvénykönyvének a közigazgatás személyi állományára is irányadó szabályainak beépítése a közszolgálati jogviszonyba. Ennek érdekében az új törvényi szabályozás magába foglalja a jelenlegi köztisztviselői és kormány-tisztségviselői törvényt, valamint az új munka törvénykönyvének szabályait is. Az egységes szabályozáson belül azonban megmarad a kormánytisztviselők és a köztisztviselők közötti szükséges differenciálás.

Szintén kiemelt cél a Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési program személyzetfejlesztési célkitűzéseinek, nevezetesen a személyi igazgatás rendszerszerű megközelítéssel történő fejlesztésének és a közszolgálati életpálya kialakításának teljesítése.

A hivatásos magyar közszolgálat több mint kétszáz éves múltra tekinthet vissza, ugyanakkor a jelenkori közszolgálati törvény alapjait a tradicionális karrierrendszert követő mintának tekintve alig kettő évtizeddel ezelőtt a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény fektette le. A Ktv. egységesen szabályozta a közigazgatási szerveknél foglalkoztatottak foglalkoztatási jogviszonyát. A törvény gyakori, sokszor egymással ellentétes irányú módosításának következtében jelentősen meggyengült a rendszer belső koherenciája. A karrierrendszer értékei viszonylag gyorsan lepusztultak, illetve ennek köszönhetően a karrierrendszer nem tudott teljesen kiteljesedni.

A 2010. évi kormányváltást követően a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény kidolgozásakor nem lehetett figyelmen kívül hagyni az ország rendkívül nehéz gazdasági helyzetét. Ennek következtében az új szabályozás kiemelten irányult egyfelől a foglalkoztatás feltételeinek rugalmasabbá és takarékosabbá tételére, másfelől a felkészült munkaerő megnyeréséhez szükséges eszközök biztosítására. A törvényalkotó a szabályozás sarokkövének tekintette, hogy a közszolgálat lényegi eleme, hogy a jogviszony létrejötte nem egymás mellé rendelt felek kötelességtől mentes egyeztetésének és megállapodásának tárgya és eredménye, hanem az állam egyoldalú aktusa, amelynek során a jogszabály által részletesen kidolgozott feltételrendszerek szerint kinevezi a jövendő köztisztviselőt, kormánytisztviselőt, megbízza bizonyos feladatkörrel, munkakörrel vagy tisztség ellátásával. A Ktjv. hatálya a központi államigazgatási szervekre, a kormányhivatalokra, valamint a rendvédelmi szervek nem hivatásos állományú tagjaira terjed ki, és az új szabályozás hatálybalépésével a Ktjv. hatálya alá tartozó munkáltatóknál foglalkoztatottak közszolgálati jogviszonya kormány-tisztviselői jogviszonnyá, a vezetők megbízatása vezetői munkakörré alakult át. A Ktjv. nem érintette azonban az autonóm államigazgatási szerveket és a helyi önkormányzati hivatalokat.

A kormány-tisztviselői jogviszonyra fő szabályként a törvényben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni, ugyanakkor a nem szabályozott kérdésekre továbbra is a Ktv. előírásai maradnak irányadóak. Napjainkra indokolttá vált az új közszolgálati életpályamodell, és az arra építkező új közszolgálati törvény szabályozásának megalkotása. A magyar közigazgatás fejlesztését szolgáló Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési program a közigazgatás megújításának kiemelt területeként határozza meg a tisztviselői kar megújítását, a magas szintű szakmai ismeretekkel rendelkező személyi állomány és új életpályamodell kialakításával. A Magyary-programban meghatározott vízióból kiindulva az erős, de az indokolthoz képest nem nagyobb, a változásokhoz gyorsan és rugalmasan alkalmazkodni képes, a nemzeti érdekeket előtérbe helyező állam egy olyan közszolgálati ethoszra alapozható, amely az életpályamodell értékei mellett a hatékonyság, teljesítmény értékét is megtestesíti.

A magyar közszolgálat újjászervezése, a karrier lehetőségének kibővítése és a közszolgálati életpálya összehangolása érdekében született meg a közszolgálati életpályák összehangolásáról szóló 1207/2011. (VI. 28.) kormányhatározat, amely meghatározta a kormány-tisztviselői, a fegyveres, illetve más hivatásos szolgálati állomány tagjai életpályamodelljének közös kapcsolódási pontjait, megteremtve ezzel a lehetőséget a hivatásos állomány aktív tagjai számára a közigazgatásban történő továbbfoglalkoztatásra.

A közszolgálati életpálya összehangolásáról szóló kormányhatározat alapján elkészült az 1336/2011. (X.14.) kormányhatározatban kihirdetett "kormány személyi stratégiája", amelynek kiemelt célja a hatékony állami feladat végrehajtása humán feltételeinek megteremtése, és a hosszú távú, kiszámítható életpályák felvázolásával a közigazgatás, a rendészet, a honvédelem személyi állományának stabilizálása, e hivatalok vonzóvá tétele, valamint a minőségi munkavégzés feltételrendszereinek javításával gazdasági versenyképességük növelése. A személyzeti stratégia szabályozási alapot biztosít a vonatkozó jogállási törvények kodifikációs munkájához is.

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslatát is. A Magyary-munkaterv az új munkatörvénykönyv megalkotását irányozza elő. A versenyszféra munkavállalóira irányadó új törvényi szabályozás megalkotása és a közszolgálati joganyag átláthatóbbá tétele indokolja, hogy az előterjesztés szerint a törvénytervezetbe beépítésre kerüljenek az általános munkajogi szabályok is.

A törvényjavaslat hogyan viszonyul a kormány programjához? Fontos, hogy a társdalom tagjai felelős és megbízható partnerként tekintsenek az államra. Ma a közhatalom működése alapjaiban nélkülözi a kiszámíthatóságot és a stabilitást. A szétzilált és leépített közigazgatás nemcsak a mindennapi lét kerékkötője, de a gazdasági fellendülés akadálya is, ma mind a piaci szereplőknek, mind az állampolgároknak csak terhet jelent, nem segítséget.

Újra kell építeni az államot, ebben kulcsszerepe van a szaktudás, az elhivatottság érvényre juttatásának, és annak, hogy visszaadjuk a közigazgatás rangját. Csak így teremthető meg az erős és hatékony állam, amely a társadalom bizalmából képes újra megerősíteni a demokrácia alapintézményeit és a jogállamiság érdekeit.

Az új, közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvény célja és eszközei mindezekkel az értékekkel álláspontom szerint összhangban állnak, ezért kérem, hogy szavazatukkal később támogassák ezen törvényjavaslatot.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: A következő felszólaló Gúr Nándor, az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka. Képviselő úr!

GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. A közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvénytervezet, mondhatjuk az első gondolatok közepette, hogy sok ellentmondást is hordoz magában.

A közszolgálat, ha belegondolunk az elmúlt két évtized történéseibe, akkor gyakorlatilag a köztisztviselők, a közalkalmazottak és az utóbbi időszakban a kormánytisztviselők körét érintően, felölelve működik. A köztisztviselők és a közalkalmazottak életpályamodellje, ha szabad azt mondani, az elmúlt két évtizedben folyamatában úgy alakult, hogy az általános munkatörvénykönyvi szabályozásokhoz képest voltak alapvető pozitív változtatások, illetve eltérítések, és persze ugyanúgy ennek fejében vagy - idézőjelbe tetten - ezzel "szembeni" elvárások kapcsán pedig nyilván voltak erősebb pozicionális feltételek is.

Az elmúlt másfél esztendőben egy olyan változási folyamatot észlelünk, amely kapcsán a kormánytisztviselők esetében akár az a gondolkodás is felütheti a fejét, hogy bizonyos értelemben - idézőjelbe tett - "zsákmányszerző" politika is zajlik. Miért mondom ezt? Igazából azért, mert akkor, amikor azzal szembesültünk, ha jól emlékszem, 2010. VII. hónapjában, hogy a kormánytisztviselők tekintetében a jogviszonyok megszüntetése kapcsán akár két hónap leforgása alatt indoklás nélkül is kirúghatóvá váltak az emberek, akkor ez bizonyos értelemben azt a fajta, a bevezető gondolatokban említett biztonságot, amit a korábbi évtizedekben ebben a szférában lehetett garantálni, gyakorlatilag annullálták.

(3.10)

Emlékeznek, képviselőtársaim, amikor az az ominózus törvénytervezet napvilágot látott, illetve a parlament falai között megerősítést nyert a kormánytöbbség részéről, akkor ezt követően az Alkotmánybíróságnak volt egy álláspontrögzítése, egy egyet nem értése, ennek okán, ennek kapcsán gyakorlatilag vissza is kerül a Ház falai közé ez a szabályozás. Érdekes módon egy újabb szabályozás, egy újabb, talán még ettől is megengedőbb feltételek rendszere közepetti szabályozás hívódott életre.

Ez már nem arról szólt, hogy a kormánytisztviselő két hónap leforgása alatt indoklás nélkül kirúgható, hanem arról szólt, hogy ha a vezetőjének a bizalmát valaki elveszti, akkor gyakorlatilag a jogviszony megszüntetésére kell sort keríteni. Ezek azok az - idézőjelbe teszem - "objektív" kategóriák, amelyekkel egyre többet találkozunk az elmúlt másfél esztendőben. Azért mondom, hogy idézőjelbe tett objektív kategóriák, hiszen akkor, amikor a vezetői bizalom elvesztése vezethet oda a kormánytisztviselők esetében, hogy a jogviszony megszüntetésére kerüljön sor, akkor nem kézzelfogható, nem alátámasztott, hanem egyszerűen csak szubjektív háttér megrajzolása kapcsán is el lehet jutni idáig. Ez önmagában szerintem nem jó.

Nem jó, mert megalapozza azt, amiről az előbb beszéltem, a zsákmányszerző politika kialakítását, a pártkatonák számára a helycsinálás lehetőségének a megteremtését, és nyilván ezt alátámasztja az a folyamat is, ami gyakorlatilag a "pályáztatás" rendszerén keresztül is visszaköszön. A pályáztatást idézőjelbe tettem. Tudjuk nagyon jól, hogy a kiválasztás e tekintetben a kormánytisztviselők vonatkozásában ezen törvénytervezet keretei között is akképpen fogalmazódik meg, hogy egyrészt meghívásos, másrészt lehetőséget ad a pályáztatás, a pályázati úton történő kiválasztásra is.

Meghívásos. Tudjuk nagyjából, hogy a meghívásos mit jelent. Az gyakorlatilag nem objektív peremfeltételek rendszerének a keretén belül történő kiválasztást hordoz magában, hanem gyakorlatilag a kijelölés kategóriájával egyenértékű. Ez a logika - tehát, hogy önök úgy kívánnak a kormány-tisztviselői körbe embereket beemelni, hogy adott esetben nem bizonyos peremfeltételeknek való megfelelés, hanem meghívásos alapon történő kiválasztás történjen - gyakorlatilag ahhoz vezet, ahogy mondtam, hogy szubjektív módon történő kiválasztással párosulva azokat az embereket helyezik el pozicionális keretek közé, akiket önök akarnak, és nem az objektív kategóriák érvényesülnek. Persze mindezt, mindennek a hátterét nyilván a közemberekkel fizettetik meg.

Azt gondolom, hogy ennek a törvénytervezetnek a céljai között megfogalmazott gondolat, ami arról szól, hogy a közigazgatás berkein belül lévő személyi állományra is ültesse rá a munka törvénykönyve beltartalmának a szellemiségét, önmagában már csak azért sem jó, hiszen a munka törvénykönyve szellemisége, most nem fogom a részleteket kibontani, de itt sok mindenről lehet beszélni a munkaidőtől a pihenőidőn keresztül, a jogviszony megszüntetésétől az illetményen át a kártérítési felelősségig sok minden egyéb máson keresztül, az nem mindig, vagy inkább azt mondom: legkevésbé munkavállaló-párti. Ha ez a szellemiség ül át a munka törvénykönyvén alapulva a közszolgálati tisztségviselőkre vonatkozóan is, akkor nyilván ezek a negatív hatások ugyanúgy érvényre jutnak.

Említettem azt a 2010. VII. havi ominózus törvénytervezetet, ami a két hónap indoklás nélküli kirúgással, majd azt követően a bizalomvesztéssel való párosulás jogviszony megszüntetésének a kérdéskörével párosult. Említettem, és itt ehhez illesztetten szeretném megerősíteni, hogy nem tartjuk jónak s helyénvalónak, hogy e törvénytervezet gyakorlatilag ezt a logikát, ezt a gondolkodást erősíti a későbbiekre vonatkozóan.

Kormányzati érdekből a kormánytisztviselő kirendelhető. Kirendelhető ugyanúgy, mint ahogy a munka törvénykönyve keretei alatti munkavállaló. A kirendelésnek a törvénytervezetben megfogalmazott maximális időtartama egy év, és ez az egyéves maximális futamidő egy évvel meghosszabbítható egyszeri alkalommal. Ha ezt logikusan követjük, akkor két év kirendelési időtartam prezentálható. Ez egy elég hosszú időtartamot ölel fel, gyakorlatilag az úgymond teljes elidegenítés időtartamát is jelentheti az eredeti munkakör betöltéséhez illesztetten.

Határozott idejű áthelyezés lehetőségéről is szól a törvénytervezet. Itt a határozott idejű áthelyezés nyilván a tól-ig kategória keretei között majd a nulla egyenértéktől a végtelenig is terjedhet. Itt is jó lenne az egzaktivitás talaján maradni, kézzelfoghatóvá tenni a dolgokat.

De ha a jogviszony keletkeztetéséről már néhány gondolatot megfogalmaztam, akkor a jogviszony megszüntetésével kapcsolatosan is érdemes megnézni, hogy a törvénytervezet mi mindent hordoz magában. Nagyon sok háttere, vonatkozása van, lehet a jogviszony megszűnésének, de például egyet érdemes kiemelni újra, a 70. életév betöltésével való párosítás kérdéskörét.

De a jogviszony megszüntetésének vannak általam vélten szubjektív kategóriái is ebben a törvénytervezetben. Ha a munkavégzése nem megfelelő a kormánytisztviselőnek, akkor jogviszonya megszüntethető. Ha a munkavégzése nem megfelelő - ez önmagában nem egy egzakt kategória. Ha minősítések rendszerén keresztül alapozódik meg a történet, akkor talán objektívebbé tehető. Ha nem, akkor ez egy szubjektív kategória.

Hivatalára méltatlanná válik. Ez megint nem egy objektív kategória, nyilván megint a szubjektivitás lehetőségét, tehát a mások által az adott személyről való döntés lehetőségét úgy adja meg, hogy nem kell egzakt mérőpontokhoz kötni a rendszert. Ezt semmiképpen nem tartjuk jónak.

De ugyanígy a díjazás kérdéskörével is lehet foglalkozni. Azt mondja ez a törvénytervezet, hogy a díjazás tekintetében az alapilletmény és az illetménykiegészítés együttes minimumösszege el kell hogy érje a garantált bérminimum összegét. Ez azt jelenti, államtitkár úr - nem jól mondom, hogy felnézett? (Dr. Rétvári Bence bólint.) De igen, jól mondom, köszönöm szépen. Csak azt hittem, hogy valami hibát vétettem, azért nézett rám. (Dr. Rétvári Bence: Csak a figyelem fenntartása érdekében.) Köszönöm szépen. Ez azt jelenti, ha jól emlékszem, a jövő esztendőre vonatkozóan 108 ezer forintos garantált bérminimummal kalkulál a kormány, legalábbis Matolcsy úr szájából ilyesmi hangzott el. Bár hallottam én már a költségvetési vitában a törvénytervezet másfél százalékos gazdasági növekedésének prognózisával szemben ott a pulpituson Matolcsy úrtól 2 vagy 2 százalék feletti gazdasági növekedés vizionálását is. Ilyen értelemben a garantált bérminimum tekintetében is legalább kétségeim lehetnek, hogy ez így fog-e megvalósulni.

No, de ha igen, akkor az alapilletmény és az illetménykiegészítés együttes minimumának összege ezt a nagyságrendet kell majd hogy elérje. Nem akarom én ezt részletezni, csak jelezni szeretném, hogy a nagyságrendek milyen keretek között mozognak. Az illetményrendszer - ha jól emlékszem megint csak - 17 fizetési fokozat kapcsán oszlik meg.

(3.20)

Egyrészt a szolgálati idő függvényében, nyilván, ami kapcsolódik a besoroláshoz illesztetten, másrészt pedig ehhez illesztetten a szorzószámok, ha megint csak az emlékképeim nem csalnak, a felsőfokú végzettségűeknél 3,1-6 szorzószám közötti értékhatárokkal párosítottan, és nyilván változó, ehhez képest eltérő a középfokú végzettségűek esetén talán 1,79-4,4 szorzószámmal került be.

A lényeg, hogy úgy érzem, úgy látom a számadatokból visszaigazolva, hogy a díjazás tekintetében igazából előrelépést ez a törvénytervezet nem hordoz magában. Nem hordoz magában sem a díjazás alakulásában, sem egyéb más tekintetben, példát mondok erre, mondjuk, az érdekegyeztetés, az érdekvédelem vonatkozásában sem.

Rétvári Bence államtitkár úr szólt itt arról, hogy a kar, a kötelező tagság megjelenése mellett átalakul a szociális partnerekkel történő egyeztetés rendszere is. Tehát egy ilyen egypólusú rendszerré teszik a törvénytervezet keretei között. Én azt gondolom, hogy akkor, amikor mondjuk, a jogvita tekintetében a közszolgálati panaszával a kormánytisztviselő a kormány-tisztviselői döntőbírósághoz fordulhat, és hogy ha nincs olyan eredmény, akkor ezt követően a bírósághoz fordulhat, de ez az út, ez az eljárási metódus nem nyújt olyan szintű segítséget a kormánytisztviselők számára, mint amilyet adott esetben el lehetne várni. Magyarul, úgy fordítanám le a történetet, hogy a személyes érdekek védelme hitem szerint ezen törvénytervezet keretei között sérül.

A javaslatok vonatkozásában, ami a munkaviszony, a közszolgálati, a köztisztviselői jogviszony tekintetében megerősíthető, még egyszer, az arról szól, hogy gyakorlatilag az elfogadásra kerülő munka törvénykönyve szellemiségét kívánja a törvénytervezet átvenni, amit már csak annyiban ismétlek, hogy önmagában nem tartom jónak.

A fizikai állomány tagjainál nincs különbség, azt hiszem, ahhoz képest, mint ami volt a korábbiakban is, ugyanúgy a munka törvénykönyve keretei alá kerülnek. Az ügykezelők esetében viszont úgy láttam a törvénytervezeten keresztül, hogy a korábbi illetménytábla megszűnik. Itt igazából a kérdés is megfogalmazható, hogy akkor hogyan és miképpen történik a besorolása az ügykezelőknek.

Ami nekem az általános felvetéseken túl gondot, problémát okoz a törvénytervezethez illesztetten, az az új életpályamodell, hogy nagy szavakkal is éljünk, annak a górcső alá vetése kapcsán az a kérdés, hogy ez hoz vagy visz. (Babák Mihály közbeszól.) Igen, Babák képviselő úr, górcső alá vetítés kapcsán. Tehát hoz vagy visz? Én úgy látom, hogy visz. Nem bánnám, hogyha államtitkár úr arról adna tanúbizonyságot, hogy hoz, és miért, és mennyivel.

Azt gondolom, hogy az sem szerencsés, hogy a kormány-tisztviselői és a köztisztviselői illetményalap, valamint a közalkalmazotti bértábla belső szerkezete gyakorlatilag a kormányváltás óta, most már lassan a második esztendő végéhez fogunk közeledni, be van fagyasztva. Ha jól emlékszem, akkor az illetményalap mértéke 38 650 forint.

Azt hiszem, 38 650 forintos mérték. Ez adja gyakorlatilag az illetménytáblán keresztüli végösszegeket a különféle szorzószámokkal való számítás alapján. Nem tudom, hogy a közszolgálati tisztségviseletnek kellő, megfelelő ellenszolgáltatási, díjazási hátterét adja-e az, hogyha hosszú éveken keresztül, adott esetben most már a kormányváltást követő második esztendőben is változatlan illetményalappal kell hogy szembenézzenek a köztisztviselők és a kormánytisztviselők. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból.) Persze önkritikusan hozzá kell tennem, hogy emlékképeim szerint ez 2008 óta így van, de nem tartom szerencsésnek, akkor sem, hogyha ebből még az előző kormány is két év időtartamában kivette a részét. (Babák Mihály közbeszól.)

Babák képviselőtársam, örömmel hallom a hangját, meg hogy ébren van, nyilván ez módot ad majd nekünk arra, hogy részletesebb vitát is folytathassunk a törvénytervezet felett.

Nem ragozva a szót, és nem kihasználva az utolsó perceket, köszönöm megtisztelő figyelmüket, és szíves figyelmükbe ajánlom azt is, hogy azokat a kétségeket, amelyeket megpróbáltam érzékeltetni a törvénytervezettel kapcsolatosan, talán jó lenne, célszerű, ésszerű lenne számításba venni a törvénytervezet módosításakor.

Még egyszer köszönöm megtisztelő figyelmüket.

ELNÖK: Megadom a szót Stágel Bencének, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának.

DR. STÁGEL BENCE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A közszolgálati tisztviselőkről szóló T/5002. számú törvényjavaslat alapvető célja, hogy egy erős állam az indokoltnál nem nagyobb méretű közigazgatási struktúra működtetésével a közjót szolgálja.

A közigazgatás jóságának, illetve hatékonyságának a kérdését régebben a közérdek és a magánérdek szembeállításának jegyében, újabban pedig az eredményesség és szakszerűség szembeállításának jegyében szokták felvetni és megválaszolni.

Az első felfogás szerint a közigazgatás jóságának, illetve hatékonyságának a kritériuma a közérdek érvényesítése, és ennek keretei között az a probléma, hogy mi a jogos magánérdek területe, és hogyan kell az illetéktelen magánérdeket visszaszorítani.

A másik felfogás szerint a közigazgatással szemben két alapvető követelmény áll fenn: a jogszerűség és az eredményesség, és a probléma megfelelő egyeztetése. Ebbe az elgondolásba belejátszik a közérdek-magánérdek szembeállítása is, mert általános feltételezés szerint a jogszerűség követelménye elsősorban a magánember védelmét jelenti a közérdek eredményes érvényesítése során őt érő esetleges érdeksérelmekkel szemben.

A KDNP álláspontja szerint a közigazgatás gyökeres átalakítása tovább már nem odázható, hiszen az átlagpolgár lépten-nyomon azt érzi, rendetlen országban élünk. A rendetlenséget számos esetben az állam és ezen belül a közigazgatás is generálja. Ennek egyik alapvető oka az, hogy a XXI. század magyar közigazgatásának mind ez idáig nem volt a társadalmi folyamatok elemzésén alapuló igazi stratégiája.

Több mint két évtizeddel a politikai rendszerváltás és a piacgazdaság kialakulása után például még mindig nem világos, hogy hol vannak az állami közszolgáltatás határai. Mára a közérdek a magánérdekkel szemben értelemszerűen háttérbe szorult.

Egy demokratikus keretek között működő piacgazdaságban a két érdek kényes egyensúlya egyébként sem jön létre automatikusan. A racionalitást és a moralitást is egyaránt kifejező és fenntartani képes állami működés előfeltétele viszont a közérdek tartalmában való minimális társadalmi és politikai konszenzus megteremtése. Ennek hiányában nálunk a társadalom valamennyi tagja a szabályszegésre és a felelősség elhárítására rendezkedett be.

Ám a nagy rendetlenségben senki nem érzi jól magát, úrrá lesz a bizalomvesztés, és általános közérzetté válik a biztonsághiány.

Az alapvető cél tehát, tisztelt képviselőtársaim, megtalálni a közérdek és a magánérdek közti ideális határt oly módon, hogy az állam a kényszerítő hatalmát a magánszféra tiszteletben tartásával csak a közérdek védelme érdekében érvényesítse.

Kaotikus és értékválságos helyzetben a közigazgatás reális és átfogó stratégiai reformja nem alakítható ki, ezért örvendetes, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat általános indokolásában értékelvű célkitűzések is szerepelnek. A változásokhoz gyorsan és rugalmasan alkalmazkodni képes, a nemzeti érdekeket előtérbe helyező állami közszolgáltatási rendszer megalapozását kívánja szolgálni a törvényjavaslat, egy olyan közszolgáltatásét, amely élvezi a társadalom közmegbecsülését, hatékony és költségtakarékos, demokratikus, pártsemleges, törvényesen működik, tagjai korszerű szakmai ismeretekkel rendelkeznek, Magyarország érdekeit és a közjót pártatlanul és hazaszeretettel szolgálják.

(3.30)

A megváltozott világrendben a hatékony közigazgatás működésének változatlanul alapvető feltétele maradt a tiszta, világos, kiszámítható és átlátható felelősségi viszonyok jogi feltételeinek megteremtése és azok következetes érvényesítése, valamint egy hosszú távon tartható életpályamodell kialakítása.

A magyar közigazgatás fejlesztését szolgáló Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési program a közigazgatás megújításának kiemelt területeként határozza meg a tisztviselői kar megújítását, a magas szintű szakmai ismeretekkel rendelkező személyi állomány és új életpályamodellek kialakításában. A Magyary-programban megfogalmazott közszolgálati életpályamodellnek a hatékonyság és a teljesítmény alapelveit is meg kell valósítania. A KDNP álláspontja szerint olyan életpályamodellre van szükség, amely megőrzi a karrierrendszer előnyeit, tehát a kiszámíthatóságot, stabilitást, de lehetőséget nyújt a változásokhoz való rugalmas alkalmazkodásra is.

Örvendetes, hogy a törvényjavaslat kiemelt célnak tekinti továbbá az eddigi széttöredezett, belső koherenciáját nagyrészt elvesztő közszolgálati szabályozás stabilizálását és egységesítését, valamint az új munkatörvénykönyvnek az új közigazgatás személyi állományára is irányadó szabályainak beépítését a közszolgálati joganyagba. Ennek érdekében az új törvényi szabályozás magában foglalja a jelenlegi köztisztviselői és kormány-tisztviselői törvény, valamint az új munka törvénykönyve szabályait. Az egységes szabályozáson belül azonban megmarad a kormánytisztviselők és a köztisztviselők között szükséges differenciálás is.

Összességében tehát megállapítható, hogy napjainkra indokolttá vált az új közszolgálati életpályamodell és arra építkező új közszolgálati törvényi szabályozás megalkotása, ezért a T/5002. számon benyújtott törvényjavaslatot a KDNP támogatásáról biztosítja. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

ELNÖK: A következő felszólaló Apáti István, a Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka. Képviselő úr, öné a szó.

DR. APÁTI ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Alighanem egyetlen neves közigazgatási szakembernek sem lehet különösebben ínyére, hogy hajnali fél 4-kor kerül sor egy ilyen fontos törvény, egy ilyen fontos és kiemelt, hivatásrendet érintő törvény vitájára, de ezt már csak a napirend összeállításával kapcsolatos kritika körében jegyzem meg.

Engedjék meg nekem, hogy bevezetésként elmondjam, nem igazán értem, sosem értettem az elmúlt másfél évben vagy az elmúlt húsz évben, amikor itt életpályamodellről beszéltek. Persze, a szónak az értelmével, a nyelvtani értelmével, tartalmával én magam is tisztában vagyok, csak teljesen kiüresítették, nemhogy kiüresítették, hanem soha nem töltötték meg tartalommal. Én nem tartom azt, nem tartottam azt, és soha nem tartom azt közszolgálati életpályájának, hogy egy köztisztviselő, legyen az akár középfokú, akár felsőfokú iskolai végzettségű, ki tudja számolni a húszas évei elején, amikor mondjuk, belép a közigazgatás rendszerébe, hogy 50-55 vagy 60 évesen milyen nyomorúságosan alacsony lesz a fizetése. Ezt a mostani illetményalap és a szorzószámok szorzatából nagyszerűen meg lehet állapítani, ráadásul, aki a 37. életévét lehúzta a közigazgatásban, utána akár még 5-8-10 évet is eltölthet ugyanolyan fizetés mellett, és ráadásul az illetményalap már hosszú évek óta - ha jól számolom, 4-5 éve - 38 650 forint, egyetlenegy árva fillért nem emelkedett. Tehát a legtöbb helyen, különösen a községi igazgatás vagy az önkormányzati igazgatás szintjén nincs is lehetőség illetménypótlékok vagy kiegészítések megszavazására. Nagyon sok helyen biztosítana ilyet a képviselő-testület, nagyon szívesen adnának ilyet a jegyzők a beosztottaiknak, csak hát, ez a "járni jár, de nem jut" kategóriájába tartozik.

Azt persze elhiszem, anélkül, hogy lövészárkokat ásnék, meg éket vernék a minisztérium, a központi igazgatási szervek meg az önkormányzati igazgatás szintjén dolgozó köztisztviselő kollégák között, de összehasonlíthatatlan a két szint. Egyértelmű, hogy míg a minisztériumnál, a központi igazgatási szerveknél mindig jut pénz magasabb illetményekre, pótlékokra, kiegészítésekre, jutalmazásokra, többletjuttatásokra, addig ez a községi, főleg a községi igazgatás szintjén csak elvétve fordul elő. Most már odáig jutottunk, hogy egy 35-40 éves köztisztviselő kolléga sok esetben egy szakmunkás végzettségű közfoglalkoztatottal vagy alacsonyabb iskolai végzettségű személlyel szinte egy szinten keres. Azt mindig elfelejtik - itt már a munkaköri pótlék kérdéskörébe egy kicsit belekapva, belecsapva -, hogy egy kistelepülésen dolgozó jegyzőnek, aljegyzőnek vagy köztisztviselőnek, ügyintézőnek - teljesen mindegy, hogy milyen szakterületen dolgozik - rengeteg olyan feladatot el kell látnia a mindennapokban, ami sehol nincsen nevesítve, amely soha egyetlen munkaköri leírás részét nem képezte. Nem is képezheti, hiszen sajnos a legtöbb helyen az emberek egy része olyan állapotban van vagy olyan adottságokkal rendelkezik, vagy inkább olyan adottságokkal nem rendelkezik, amelyek szinte megkövetelik, hogy szinte fogjuk a kezüket, és minden létező dologban segítsünk nekik, olyan dolgokban is, amire nyugodtan mondhatná azt bármelyik köztisztviselő, hogy kérem szépen, ez nem az én kötelességem, nem szerepel a munkaköri leírásomban, hol feladatom az nekem, hogy időnként fénymásoljak, telefonos ügyintézést rendezzek, de nyilvánvalóan az emberség meg a humánus eljárásmód ráviszi, rávezeti arra a köztisztviselőket, hogy minden egyéb ilyen, úgymond extrasegítséget is megadjanak az ügyfeleknek.

Ezen rövid bevezető után rátérek a törvényjavaslat rövid összefoglalására. Elöljáróban meg kell állapítani, hogy tulajdonképpen a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, illetőleg a kormánytisztviselőkről szóló 2010. évi LVIII. törvény, valamint a régi és új munkatörvénykönyv közigazgatás személyi állományára irányadó szabályainak beépítésével, egybegyúrásával alakul ki ennek a törvényjavaslatnak a szabályanyaga. Amikor ez majd hatályba lép, akkor a köztisztviselő meg a kormánytisztviselő jogállásáról szóló törvény hatályon kívül helyezésre kerül.

Az öt részből, tíz fejezetből és 261 szakaszból álló törvény döntő többségében 2012. március 1-jén lép hatályba. Itt már rögtön vitatkoznék azzal a kijelentéssel, hogy a kellő felkészülési idő biztosítva van, mert a 2012. március 1. elég korai időpontnak tűnik, talán ezt is megfontolás tárgyává kellene tenni, hogy ezen esetleg még legalább három hónappal vagy talán még hosszabb időtartammal valamit nyújtunk. Hiszen azért a felkészülés ettől több időt vesz igénybe, illetőleg az átalakításoknak, a változtatásoknak is olyan a mélysége és a jellege, hogy egy hosszabb idő biztosítása mindenképpen indokoltnak tűnik, még akkor is igaz ez, hogyha azt látjuk, hogy a kormány-tisztviselői döntőbizottságra, a teljesítményértékelés új szempontrendszerére, valamint a magyar kormány-tisztviselői karra vonatkozó részek majd szakaszosan, más időpontokban lépnek hatályba.

Egyértelmű, hogy a javaslat személyi hatálya a közszolgálati tisztségviselőkre terjed ki, magyarul a minisztériumok, a kormányhivatalok, a központi hivatalok kormány-tisztviselői és kormányzati ügykezelők közszolgálati jogviszonyára, továbbá a helyi önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselők, ügykezelők közszolgálati jogviszonyára, illetve a rendőrségnél, a büntetés-végrehajtásnál és a katasztrófavédelem szerveinél foglalkoztatott kormánytisztviselőkre szintén e javaslatban foglaltakat kell alkalmazni. De idetartoznak még a közigazgatási államtitkári, a helyettes államtitkári szintek, valamint az önkormányzatoknál foglalkoztatott jegyzők jogállását is érinti a szabályozás. A javaslat harmadik része a kormányzati szolgálati jogviszonyt ellátókra, kormányzati szolgálati jogviszonyban állókra vonatkozó speciális szabályokat is tartalmazza. A negyedik rész pedig a köztisztviselőkre és a közszolgálati jogviszonyban állókra vonatkozó speciális eltéréseket tartalmazza.

Ami lényegesebb változás, az nem más, mint a teljesítményértékelés, a munkakör alapú pótlék meghatározása, az ügykezelők esetében megszűnő illetménytábla, rugalmasabb munka- és pihenőidő, valamint, ami különösen érdekes, a szigorúnak tűnő és sok esetben megfoghatatlannak látszó etikai, erkölcsi, titoktartási előírások megfogalmazása. Itt is láthatjuk a központosításnak, a centralizációnak a sajátos formáját. Egyrészt ez megjelenik abban, hogy az Országos Önkormányzati Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanácsból és a Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanácsból egy egységes szervet, a közszolgálati érdekegyeztető fórumot fogják majd létrehozni. Másfelől a magyar kormány-tisztviselői kar - amely persze nevezhető egy reformjellegű előrelépésnek vagy egy fontos reformnak, egy lényeges módosításnak - azért mégiscsak egyfajta központosított szerve lesz, ha lehet ilyet mondani, az érdekvédelemnek, és egy kicsit félig kamara-, félig üzemi tanácsszerűen fog működni, és elég sajátos módon fogja a munkavállalói érdekeket képviselni vagy válik a munkavállalói érdekek képviseletének fő szervévé.

(3.40)

Ez a kar fog szinte minden olyan esetben eljárni, ami a közszolgálatban dolgozók munkaviszonyát vagy munkakörülményeit érinti. Ez felöleli az érdekképviseletet, a kormány-tisztviselői kar tekintélyének védelmét, a kormánytisztviselők foglalkoztatását és hivatásgyakorlásának feltételeit befolyásoló jogszabályok megalkotásában való konzultációt, az etikai eljárás lefolytatását, díj alapítását, szakmai konferenciák megszervezését, valamint feltéve, hogy az anyagi feltételek rendelkezésre állnak-e, a tagok számára jóléti, szociális és egyéb kedvezményes szolgáltatások nyújtását is.

Komoly problémánk ezzel a fajta megoldással, hogy kötelező tagságot ír elő, ahelyett, hogy az önkéntes tagság jogintézményét vezetné be. Erre vonatkozólag nyújtottunk is be módosító indítványt, amelynek pontosan ebben rejlik a lényege, mely szerint nem kötelező, hanem önkéntes tagságot tudnánk elképzelni a közszolgálati tisztviselőknek. Ugyanis itt talán túlzottak lehetnek azok az etikai, erkölcsi és lojalitásbeli elvárások, amelyeket a közszolgálati tisztviselőkkel szemben támasztanak, és ez adott esetben akár önkényes jogalkalmazásra és visszaélésekre is adhat okot, főleg úgy, hogy szélsőséges esetben, mondjuk, felmentést is eredményezhet egy kiterjesztő jogértelmezés keretében, mondjuk, egy munkáltatóval szembeni túlzott kritika megfogalmazása. Soha nem szerencsés, sem ebben a törvényben, sem más törvényben olyan gumifogalmak beépítése, amelyeket aztán többféleképpen lehet értelmezni, vagy éppen a munkáltató, a munkáltatói jogkör gyakorlójának kénye-kedve szerint a kormánytisztviselők, illetőleg a köztisztviselők, a közszolgálati tisztviselők ellen fordíthatók.

Egyelőre, hiszen most még az általános vitánál vagyunk, nem szeretnék belemenni részletes elemzésekbe és a túlzottan részletes vélemény megfogalmazásába, illetve nem szeretném képviselőtársaimat sem túl sokat fárasztani, zsibbasztani ezen a késői órán, éppen ezért összegzésként egyelőre csak elöljáróban annyit mondanék, hogy valóban előnye a javaslatnak, hogy egy határozott lépést próbál tenni egy egységes közszolgálat megteremtése felé, ugyanakkor az is látható, különösen a kormány-tisztviselői kari kötelező tagság, illetőleg az előbb említett gumifogalmak vagy túlzottan kiterjesztő jogértelmezésre okot adó fogalmak kapcsán, hogy fennáll annak a veszélye is, hogy a javaslat több rendelkezése a valódi közszolgálati életpálya és a megbecsülés helyett sajnos inkább a bizonytalanságot, adott esetben a létbizonytalanságot, a hűség helyett a bizonyos érdekek feltétlen kiszolgálását, a lojalitás helyett pedig szintén a kiszolgáltatottságot fogja növelni, nem mellékesen pedig az új intézmények, az új érdekképviseletek, az új munkajogi szabályokhoz kapcsolódó jogfosztás végeredményben az érdekegyeztetési lehetőségek szűküléséhez is vezet.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szilágyi Péter tapsol.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A következő felszólaló Szilágyi Péter, az LMP képviselőcsoportjának vezérszónoka.

SZILÁGYI PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A most tárgyalt törvényjavaslat alapjaiban határozza meg a közigazgatási feladatok ellátásának személyi feltételeit. Jelentős kihatással lehet a hatékony kormányzásra és önkormányzásra, és a közszolgálat területén dolgozó tisztviselők életpályájára, hosszabb távú kilátásaira. Éppen ezért világosan kell látnunk a törvény rendelkezései mögötti szándékokat, vizsgálnunk kell azok helyességét, és azt, hogy a rendelkezések alkalmasak-e a kitűzött célok elérésére.

Elöljáróban tehát meg kell határoznunk a törvény célját. A javaslat indokolásában a jó közigazgatás a szakmailag jól felkészült, stabil tisztviselői kar megteremtésének szándéka, a közszolgálati életpálya vonzóvá tételének a szándéka szerepel. Ezek a célok az LMP meglátása szerint támogatandóak.

A kérdés az, milyen eszközök szükségesek ahhoz, hogy a mindenkori közszolgálati tisztviselői kar stabil szakmai bázist jelentsen a mindenkori kormányzatnak, hogy szakmai értékeit megfelelő erővel képviselni tudja, és maga is szakmailag és etikailag is alkalmassá váljon feladatai hatékony ellátására.

Itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, ahol a törvényjavaslat rendelkezései és az indokolásban megjelölt célok között ellentmondást vélünk felfedezni. A megfelelő szakmai munka első feltétele ugyanis, hogy a közszolgálatban dolgozók megfelelő védelemmel rendelkezzenek a túlzott politikai befolyással szemben, hogy jogviszonyuk léte, munkájuk minősítése ne a politikusok személyéhez és politikai elvekhez történő viszonyulásuktól, hanem kizárólag a szakmai teljesítménytől függjön. Bár a törvény szakmai-kodifikációs szempontból pozitív értelemben kilóg a kormányzattól eddig megszokott színvonalú előterjesztések közül, tartalmilag sajnos összességében az előbbi szempontból súlyos aggodalmakra ad okot.

Konkrétan a következő problémáink vannak a törvényjavaslattal.

A közszolgálati tisztviselő kiszolgáltatottsága megmarad a felmentésük kapcsán a munkáltatónak adott széles körű felhatalmazás változatlanul hagyásával. A közszolgálati tisztviselők magánéletére túlzott befolyást akar gyakorolni a törvény. Megnehezül a bírósági jogorvoslat igénybevételének a lehetősége, a fegyelmi, etikai eljárások szabályai rendeleti szintre kerülnek, és ez további bizonytalanságot fog teremteni. És végül az illetményeltérítés kapcsán nagyobb mozgásteret kapnak a vezetők, így a személyi függés még jobban érvényesül.

Vegyük hát sorra, mire is gondolok pontosan! A törvényjavaslat fenntartja a kormány által a jogviszony megszüntetése kapcsán bevezetett gyakorlatot a munkáltatói felmentés minél szélesebb körű alkalmazására. A kormánynak a köztisztviselői törvény korábbi barkácsolása során kifejtett tevékenysége kapcsán kifejtett véleményünket továbbra is fenntartjuk, a vita során az indokolás nélküli felmentés kapcsán képviselt álláspontunkat később az Alkotmánybíróság is megerősítette. Az ezt követően meghozott jelen törvényben fennmaradt módosítások azonban korántsem elégségesek, ugyanis fönntartják a túlzott munkavállalói kiszolgáltatottságot. Itt sem tudunk másra gyanakodni, csak arra, amire a korábbi vitákban is felhívtuk a figyelmet, megerősíti ugyanis a törvényjavaslat a 63. § (2) bekezdésében a méltatlanságot és a vezető bizalmának elvesztését mint munkáltatói felmentési okokat.

Ezek a rendelkezések rendkívül tág teret engednek annak, hogy önkényesen akár politikai, akár személyes indíttatásból a munkáltató kénye-kedve szerint bánjon az alkalmazottaival. Ugyan a kormánytisztviselő felmentését indokolni kell, annak valósnak és okszerűnek kell lenni, de két esetben kötelező a kormánytisztviselő felmentése, és nincs indokolási kötelezettség: a méltatlanság esetében és amennyiben a vezető bizalmát elveszti a kormánytisztviselő. Ráadásul ezekben az ügyekben a fegyelmi eljárás lehetőségét is kizárja a törvény, tehát minden olyan szabályozott eljárási rendet, amelyben a kormánytisztviselő megvédhetné magát.

A törvényjavaslat egyértelmű célja tehát, hogy modern hűbéri viszonyokat alakítson ki a közigazgatásban. Olyan rendszert, ahol a közügyek képviselete helyett a főnök kiszolgálása a túlélés egyetlen lehetősége.

A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény vitájában el is ismerték, hogy a kormány kifejezett szándéka, hogy a munkáltató teljesen szabadon, indokolás nélkül rúghasson ki akár több ezer embert a közszférából. Vélhetően ugyanez a helyzet a jelenlegi javaslat szabályozása kapcsán is, csak az eszközök finomodtak.

Véleményünk szerint nyilvánvaló, hogy a jogállamiságot, a jogbiztonságot sértő jogalkotási gyakorlatba illeszkedik ez a javaslat is ebből a szempontból, és sérti az emberi méltósághoz való jogot, amennyiben túlzott kiszolgáltatottságot eredményez megfelelő mértékű jogi védelem nélkül. Súlyosan sérül a véleménynyilvánítás szabadsága is, hiszen a kiváló, de másként gondolkodó munkaerőt is meg lehet fosztani a megélhetésétől. Ez visszatarthatja a munkavállalót attól, hogy egy jogszabályellenesnek vélt utasítás végrehajtását megtagadja, vagy kérje annak írásba foglalását. Ezáltal az eddig is óvatosan gyakorolt jog válik végleg illúzióvá.

Világosan látszik tehát az az új hűbéri világ, amelyben a köztisztviselő a főnökéhez kell hogy lojális legyen, nem pedig a közfeladathoz, a közösséghez, az államhoz és a joghoz.

Felhívjuk a parlamenti többség figyelmét, hogy a közszolgálati tisztviselők nem tehetők politikai zsákmányszerzés áldozatává, mert ezzel hosszú távon tesszük tönkre a közigazgatás minőségét, megteremtve a kontraszelekció, a politikai talpnyalás intézményesült megvalósulását.

A törvényjavaslattal a kormány a közszolgálati tisztviselők magánszféráját is igyekszik minél jobban befolyása alá vonni. Ez tűnik ki ugyanis a javaslat 10. § (2) bekezdéséből, amikor a közszolgálati tisztviselőkre vonatkozó szabályokat a munkaidőn kívüli tevékenységük során tanúsított magatartás körében igyekszik szabályozni. Ha mindehhez hozzávesszük a 85. § (4) bekezdés a) pontjában az összeférhetetlenség körében megfogalmazott szabályt, amely szerint a kormánytisztviselő nem folytathat olyan tevékenységet, amely pártatlan, befolyástól mentes tevékenységét veszélyeztetné, akkor láthatjuk, hogy a jogszabály megteremti annak az alapjait, hogy bárkit szubjektív megítélés alapján minősítsenek, a magánéletében, adott esetben a lelkiismereti szabadságában korlátozzanak.

(3.50)

A javaslat ezen része persze indokolható azzal, hogy nyilván elvárható egy közszolgától, hogy ne randalírozzon részegen, ne tanúsítson egyértelműen törvénysértő magatartást. A céllal egyetértve is azonban azt kell mondanunk, hogy a szabálynak ez a megfogalmazása ezen a célon jócskán túllő, és alkalmas az általunk az imént ismertetett visszaélések megvalósítására is.

A helyzetet súlyosabbá teszi a következőkben megfogalmazott aggályunk, mégpedig az, hogy az imént taglalt rendelkezésekkel egyidejűleg megnehezül a bírósági jogorvoslat igénybevételének a lehetősége. A szabályozás a közszolgák panaszának elbírálására egy sorrendiséget állapít meg. A 190. § szövegéből az következik, hogy a közszolgálati tisztviselők panaszát először a magyar közszolgálati tisztviselői kar döntőbizottsága előtt terjesztheti elő, és csak ezt követően fordulhat a bírósághoz.

A kormánytisztviselő tehát a jogellenes munkáltatói intézkedéssel, fegyelmi döntéssel szemben nem fordulhat közvetlenül bírósághoz, pedig annak szervezetét és eljárási rendjét lehet ismerni, hanem egyből a döntőbizottsághoz kell fordulnia, amelynek elnökét, helyetteseit, tagjait a miniszterelnök nevezi ki határozatlan időre. Csak ezt követően lehet majd bírósági útra terelni az ügyet.

A becsületbíróság, etikai eljárás, döntőbizottság mind azt a célt szolgálja, hogy a közszolgálaton belül döntsenek a kormánytisztviselőkről, és ha ez nem célravezető, akkor lehet méltatlanságot vagy bizalomvesztést megállapítani.

Az eddigi rendelkezéseket összerakva, joggal állapíthatjuk meg, hogy a szabályozás alkalmas arra, hogy a közszolgák hivatásuk során kénytelenek legyenek jobb szakmai meggyőződésük ellenére a vezetői akaratnak engedelmeskedni, és még véleményük kinyilvánítása is súlyos veszélyekkel jár rájuk nézve.

A következő problémánk a tisztviselők kiszolgáltatottsága fokozásának szándékát támasztja alá, hiszen a törvényjavaslat rendelkezései alapján a fegyelmi, etikai eljárások szabályai rendeleti szintre kerülnek, ezzel további bizonytalanságot teremtve. A közszolgálatra vonatkozó törvényi szabályozás mellett számos kérdésben kormányrendeleti vagy miniszteri rendeleti felhatalmazást ad a törvény, ami egyrészt még nem ismert, másrészt a törvényi szabályozással szemben kevesebb garanciát tartalmaz a kormánytisztviselők számára. Például kormányrendelet állapíthatja meg a fegyelmi eljárás szabályait, a kormányzati szolgálati jogviszony létesítéséhez kapcsolódóan a kormánytisztviselőt terhelő további kötelezettségeket, a kormány-tisztviselői döntőbizottság szervezetére és eljárására vonatkozó szabályokat, a kormánytisztviselő teljesítményértékelésének, minősítésének szabályait, a karrierhídra vonatkozó szabályokat. Miniszteri rendeletben lehet a munkáltatói jogkör gyakorlásának és átruházásának részletes szabályait megállapítani.

Szintén a vezetőtől való személyi függést erősíti, hogy az illetményeltérítés kapcsán nagyobb mozgásteret kapnak a vezetők. Az új szabályozással a vezetők kezében sokkal szélesebb jogosítvány nyílik az illetményeltérítések kapcsán, ugyanis 50 százalékos mértékben élhetnek ezzel az eszközzel. Mindez újabb lehetőséget ad arra, hogy a munkáért járó bér mértéke ne csupán a szakmai teljesítménytől, hanem sokkal inkább a vezetővel való jó viszonytól függjön, ami véleményünk szerint nem szerencsés, és a szakmaiság érvényesülése ellen hat.

A fő kifogásaink a javaslattal szemben tehát a következők. A munkáltatóknak a felmentés körében meglévő széles körű felhatalmazása változatlanul megmarad. A közszolgálati tisztviselők magánéletére a munkáltatónak túlzott mértékű befolyása valósul meg. Meg fog nehezülni a bírósági jogorvoslat igénybevételének a lehetősége. A fegyelmi és etikai eljárások szabályai rendeleti szintre kerülnek. S végül az illetményeltérítés kapcsán nagyobb mozgásteret kapnak a vezetők.

Mindezek miatt a törvényjavaslatot nem tudjuk támogatni, illetve arra kérem tisztelt képviselőtársaimat, kormányzati és ellenzéki oldalon egyaránt, hogy az előadott problémákat kiküszöbölő módosító javaslatainkat támogatni szíveskedjenek.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az LMP soraiban.)

ELNÖK: Kétperces reagálásra megadom a szót Gúr Nándornak, az MSZP képviselőjének.

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Rétvári Bence államtitkár úr úgy fogalmazott, hogy a közjó pártatlan ellátása. Egyetértünk.

Egyetértünk, államtitkár úr, de nem a szavak szintjén kell, hanem a cselekedetek szintjén kell mindezt megvalósítani. Nem akarok visszautalni miniszterelnökének a kinyilatkoztatásaira, amelyek hasonképpen ilyeténképp fogalmaztak, vagy valami hasonló formátumban.

A Fidesz vezérszónoka, Bohács Zsolt azt mondta, úgy fogalmazott, hogy a sok szempont mellett a hatékonyságnöveléssel egyetértünk, a pártsemlegességgel hasonképpen egyetértünk. Csak azt látom ezen törvénytervezet keretei között, amit talán említettem is, hogy a kiválasztás metódusa gyakorlatilag nem ezt alapozza meg. Akkor, amikor a kiválasztás kapcsán nem a pályáztatás, hanem a meghívás lehetősége fennáll, akkor gyakorlatilag, és nemcsak hogy fennáll, hanem ezzel kívánnak majd döntő többségében élni, engedje meg nekem, hogy ezt feltételezzem, akkor hozzá lehet tenni rögtön, hogy nyilván a semlegesség kérdésköre legalábbis megkérdőjelezhető.

Egyéb más esetekben pedig, ahogy LMP-s képviselőtársam is mondta az előbb, nyilván a kiszolgáltatottság nő, a méltatlanság vagy éppen a vezetői bizalom elvesztése okán való kirúgási lebegtetés mellett.

A közszolga az én hitem szerint - a nevében benne van - a közt kell hogy szolgálja, a közt, és nem az aktuális politikát. Ezért kellene akár a kiválasztás rendszerében is más utat járni, mint amit önök akarnak. Elnök úr, köszönöm szépen.

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Most az írásban felszólalásra előre bejelentkezett Zsiga Marcell képviselő úrnak adom meg a szót.

DR. ZSIGA MARCELL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A közjó szolgálata érdekében a nemzeti együttműködés kormánya kidolgozta a Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési programot. Ebben a programban a közigazgatás megújításának kiemelt területeként jelenítette meg a tisztviselői kar megújítását. Ennek érdekében dolgozta ki a közszolgálati életpályák összehangolását tartalmazó személyzeti stratégiát.

Azért is volt fontos, hogy ez a közszolgálati tisztviselőkről szóló egységes szabályokat tartalmazó javaslat elkészüljön, és megjelenjen itt törvénytervezet formájában, mert a korábbi hatálybalépés óta a köztisztviselői törvényt például sok tucatszor módosították, és gyakorlatilag a jogszabály elveszítette a belső koherenciáját is.

Ugyanis nemcsak azzal a céllal került módosításra, hogy önmagát a törvényt módosítsák, hanem mivel különböző ágazati törvények érintették és módosították a köztisztviselői törvényt, előfordul, hogy egymással ellentétes szabályokat is tartalmaz, azaz annak a belső koherenciájával jelentkeznek ellentmondások.

Ezt a széttöredezettséget kívánja a javaslat elsődlegesen megszüntetni, és ezért tartalmazza ez a törvényjavaslat egységes szerkezetben a korábbi köztisztviselői törvényt, a kormány-tisztviselői törvényt, illetve a munka törvénykönyvének azokat a szabályait, amelyek a közszolgálatra is kell hogy vonatkozzanak, figyelemmel a közszolgálat és a közigazgatás különlegességeire.

A változások a jogállás terén elsődlegesen úgy foglalhatóak össze, hogy elindul a folyamat, a különböző életpályák összehangolása érdekében, és így a kormány-tisztviselői, tehát a közszolgálati, a hivatásos szolgálati és a hivatásos katonai életutak azonos elvek mentén történő szabályozása érdekében. A folyamatnak ez egy első lépése, egy indító lépése, és véleményem szerint a jövőben ezen az úton kellene továbbhaladni.

Ez azt jelenti, hogy első lépésként az eddig egymás mellett elszigetelten futó karrierutak ezentúl közös keretekre épülnek, azaz már biztosíthatjuk az átjárhatóságot. Mindezek mellett ismételten fontosnak tartom elmondani, hogy átalakul a teljesítményértékelés rendszere, illetve megjelenik a munkaköri pótlék bevezetése, amely a hatályba léptetést követően egy későbbi időpontban, tehát július 1-jétől kerül majd bevezetésre.

(4.00)

Tisztelt Országgyűlés! Magának a törvénynek a struktúrája tulajdonképpen azt az elvet követi, hogy külön kezeli az államigazgatásban foglalkoztatottakat, tehát úgymond a kormánytisztviselőket. Ezt a szabályozást tekinti alapmodellnek, ez a fő szabály. Ezeknek a szabályoknak a kialakítását alapvetően az a szempont determinálta, határozta meg, hogy a kormányzati struktúrában egy szigorú alá-fölé rendeltségben, hierarchikus rendszerben működnek ezek a szervek, és nyilvánvalóan ez határozza meg a jogállásra vonatkozó szabályokat is. Ehhez képest az autonóm szerveknél - érthetjük ez alatt az önkormányzatokat, illetőleg egyéb más autonóm szerveket is - az autonómia, az önállóság volt az a legfontosabb rendező elv, amelynek figyelembevételével határozza meg a törvényjavaslat, hogy miért differenciálódnak azok a szabályok, amelyeket a kormánytisztviselőkhöz képest a köztisztviselők esetében másképpen kell értelmezni, másképpen kell alkalmazni. Ez egy fontos rendező elv volt, és ez határozta meg a kétféle hivatásrendnek, a kétféle területnek a jogállási szabályozását. Ez az egyik kérdéskör, amely meghatározza a belső koherenciát.

A másik elv pedig - amint arra már utalást tettem -: ennek a törvénynek összhangban kell állnia a munka törvénykönyvének szabályaival, a Ptk. szabályaival. Úgy gondolom, hogy ez a szabályozási struktúra ezt megfelelően rendezi, mindkettőt oly módon, hogy mind a munka törvénykönyve, mind pedig a polgári jogi szabályok háttérjellegét megszünteti, és ezeket a szabályokat teljeskörűen integrálhatja ebbe a törvénybe. Véleményem szerint ez megfelelő keretet fog nyújtani ahhoz, hogy a jogalkalmazásban egységesen és átfogóan lehessen alkalmazni ezeket a rendelkezéseket.

Nagyjából tehát ezek voltak azok a szempontok, amelyek meghatározták a törvény belső struktúráját, illetve belső koherenciáját.

A Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési programhoz jól illeszkedik a törvényjavaslat, hiszen lehetőséget teremthet a generációváltásra is, és lépést tehet a fiatalok közigazgatási pályára orientálása érdekében.

Mivel a törvényjavaslat a magyar közszolgálat újjászervezésének fontos állomása, ezért kérem képviselőtársaimat, hogy szavazataikkal támogassák a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Most kétperces felszólalásra következik Ágh Péter, a Fidesz képviselője.

ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A késői órára tekintettel csak nagyon röviden szólnék arról, hogy a generációváltás valóban fontos elemként megjelenik ebben a programban, hiszen egy strukturális problémáról van szó a kormányzati közigazgatás fiatalítását illetően.

A fiatalok közigazgatási pályára történő orientálása érdekében, a magyar közigazgatási ösztöndíjprogram sikerére is figyelemmel törvényi szinten rögzítésre kerülnek az ösztöndíjasok foglalkoztatásának főbb szabályai. Így például az ösztöndíjasként eltöltött idő beszámít a kormánytisztviselők besorolásánál a vizsgák letételéhez szükséges jogviszonyban töltött időtartamba. Azt gondolom, hogy ez is egy nagyon fontos lépés, és beleilleszkedik abba a sorba, amit az elmúlt másfél évben láthattunk kormányzati részről, akár gondolok itt a Regeneráció-programra, a kormányzati karrierexpóra, hogy a fiatalok számára vonzóvá és elérhetővé tegyék a közigazgatási pályát.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Szintén kétperces időkeretben felszólalásra következik Gúr Nándor, MSZP.

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A közjó, ez hangzik el államtitkár úr szájából is, de Zsiga Marcell képviselőtársam is hasonlóképpen a közjó fontosságát hangsúlyozza. Ebben nincs közöttünk nézetbeli különbség. De, képviselőtársam, ön, te Miskolc megyei jogú város alpolgármestere is vagy, úgyhogy nyugodtan kérdezhetek ilyen értelemben is.

A központi közigazgatási szerv és a helyi közigazgatási szerv alkalmazottjainak a díjazása tekintetében a szerepből fakadóan is gyakorlatilag azt az anomáliát vagy annak a feloldását nyilván a munka, a munkád kapcsán segíteni fogod, ami gyakorlatilag arról szól, hogy ne legyen olyan torz állapot, mint amilyen mondjuk az elmúlt másfél év tekintetében a díjazásbéli különbségek kapcsán fennállt.

Gondolom, hogy ezen törvénytervezet keretei között is azok az észrevételek, amelyek megfogalmazásra kerültek, beépültek. Ha így van, akkor én azt kevésnek ítélem. Ha még lehet rajta módosítani, azt javaslom, hogy akár serkentsük is ezt közösen, hiszen a helyi közigazgatás fontossága és az abbani szerepvállalók díjazásának a mikéntje az ilyeténképpen nem érdektelen.

Még egy dolgot szeretnék hozzátenni, az pedig az, hogy az illetményeltérítéseknek az 50 százalékos mértékű nagyságrendje az már az a nagyságrend, ami gyakorlatilag megfontolás tárgyává teszi a közszolgálati tisztviselői körben azt, hogyan és miképpen viszonyuljon. Itt megint arra térek vissza, hogy a közjó életre hívása és a politikai összefüggések rendszere külön kellene hogy váljon, nem pedig direkten össze kellene hogy mosódjon akár a finanszírozási háttérbiztosítások keretein alapulva is.

Köszönöm szépen, elnök úr.

ELNÖK: Most rendes felszólalásra következik Bodó Imre, a Fidesz képviselője.

BODÓ IMRE (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Elnézést kérek, hogy hajnalodik, és mégis egy normál felszólalásra kértem szót. Én tegnap délutánra készültem tisztességgel és becsülettel. Ez az egyik indok. A másik pedig, hogy a közszolgálati törvény, amely előttünk áll, megérdemli, hogy kellő súlyozottsággal foglalkozzunk vele.

Tisztelt Képviselő-testület...! Elnézést, gyakorló polgármesterként hozzászoktam már ehhez. Tisztelt Ház! A közszolgálati alkalmazottak olyan szerveknél dolgoznak, amelyeket a köz, a társadalom, az állam, az önkormányzat tart fenn részben vagy egészben, ezen szervek, illetve ezen szervek alkalmazottai a köz érdekében vett feladatokat látnak el, közszolgáltatást nyújtanak, állami alapfunkciókat valósítanak meg.

A közszolgálati jog a közjogba tartozó önálló jogág, a közszolgálati viszonyokat szabályozza. Egyik alanya mindig maga az állam vagy éppen az önkormányzati szerv, amely közfeladatot lát el. A másik alanya a közszolgálati dolgozó, aki állami vagy önkormányzati szerv számára, azon keresztül a társadalom számára a szerv irányítása és ellenőrzése mellett, ellenszolgáltatás fejében lát el közfeladatot.

A közszolgáltatás igen régi és nagyon hosszú múltra tekint vissza, ezért engedjék meg, hogy egy kicsit a történelemmel is foglalkozzam. Hazánkban már az 1200-as évektől fejlett a közigazgatás, a közszolgáltatás. A köztisztviselők ekkor még az uralkodó személyes szolgái, ő nevezi ki őket, fizetést közpénzből kapnak, alkalmazásukra másnak nem volt befolyásuk.

A rendiség kialakulásának korszakában a király döntéseit már a királyi tanács befolyásolja, a döntéseket a közszolgálati dolgozók készítik elő.

Az 1500-1700-as években a közszolgálati dolgozók már az állam szolgái. Az állam számára fontos ügyeket a központi közigazgatási szervezetek látják el, míg a kevésbé központi kérdésekben a helyi közigazgatási rendszer jogosult eljárni. Már jellemző, hogy a képzett, tanult emberek dolgozhatnak csak a közigazgatásban, akik a képesítési előírásoknak megfelelnek. Tehát itt már jól szabályozott közszolgálati rendszer alakult ki.

Tisztelt Ház! Az igazgatás mint emberi tevékenység, emberi együttműködés során keletkezik. Célja a közös célok eléréséhez szükséges tevékenységek szervezése, a feltételek biztosítása. Nemcsak emberi, hanem közösségi tudatos tevékenység is. A közösségi társadalmakban valamilyen szintű szervezett közösség kellett a fennmaradáshoz. A közösségi lét alapvető jellemzője a céltudatos tevékenység, mellyel közös célokat biztosítanak. Ez a fajta tevékenység egyre magasabb szervezeti formát valósított meg.

A közigazgatási jog a közigazgatás anyagi és eljárási jogviszonyaival foglalkozó jogág, a közjog része, államspecifikus, történeti fejlődés eredményeképpen jött létre, az állam bürokratizálódásának folyományaként. A közigazgatási jog az alkotmányjog által szabályozott viszonyrendszer konkretizált változata.

(4.10)

A közigazgatás jogalkalmazást és döntés-előkészítést végez, legfontosabb feladatai: az állam akaratának megvalósítása, illetve közszolgáltatások nyújtása az állampolgároknak meghatározott ügyintézési és eljárási folyamatban.

A közigazgatási jog elsősorban a központi hatalom és az önkormányzatok, köztestületek működését, szervezetét szabályozza; rendezi a felügyelet-ellenőrzés és -irányítás hatékony rendszerét; meghatározza a köztisztviselők jogviszonyát, alkalmazási feltételeit; szabályozza a dekoncentrált szervek hatáskörét, feladatait és működését.

Az 1980-as években felmerül az igénye egy speciális szabályozásnak, mert egyre többen ismerik fel, hogy a közszolgálatban dolgozók által végzett munka, az ellátott feladatok jellege, az ehhez segítségül kapott eszközök természete következtében ez más és egyedi szabályok létrehozását követeli. Ennek következtében kerül megalkotásra a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény. E jogszabályok elkülönítése, majd a később ezekhez kapcsolódó szolgálati jogviszonyt szabályozó jogszabályok révén egyértelművé válik a közszolgálat személyi köre is.

Az egységes közszolgálati pragmatika megteremtése iránti igény így már a XX. század eleje, közepe táján megfogalmazódik, azonban a közszolgálati törvény megalkotására mégis csak 1992-ben kerül sor. A társadalmak fejlődése a társadalmi munkamegosztás részeként kialakította az állami munkavállalók körét, akik munkájukat az általánostól eltérő, különös felelősséggel látták el, ugyanakkor a munkavállalók széles körétől eltérően sajátos előnyökre tarthattak igényt.

Tisztelt Ház! Az elsődleges cél egy szaktudással rendelkező, politikailag semleges, a közérdek szolgálatában álló, demokratikusan működő személyi állomány létrehozása. A törvény preambuluma meghatározza a közszolgálatban követendő alapértékeket, amelyek nagyrészt erkölcsi és etikai töltettel bírnak. Az 1990-es években azonban a köztisztviselői törvény kialakításának szükségessége mellett az egységes közszolgálati szabályozás iránti igény is jellemző.

A kriminalitás a XX. század utolsó éveiben ugrásszerűen megnőtt, főleg a volt szocialista országokban, ami a lezajlott történelmi eseményeknek, a gazdasági-társadalmi-politikai átalakulásnak volt köszönhető. A felderítési hatékonyság a közhivatalnokok által elkövetett bűncselekmények tekintetében fokozatosan romlott. A legjelentősebb minőségi változás a bűnelkövetések szervezetté válásában és a fehérgalléros bűnelkövető elterjedésében figyelhető meg, és e két jelenség sajnos egyre inkább összefonódott. Ez a jelenség indokolta a megfelelő jogalkotói intézkedéseket, valamint a korrupció elleni küzdelmet. A korrupció a jogbiztonságot veszélyezteti, illetve a közszolgálat tekintetében a közigazgatási szervekbe vetett közbizalmat ingatja meg; a stabilitást, a tisztességes versenyfeltételek kialakítását akadályozza.

Tisztelt Képviselőtársaim! Korrupcióról akkor beszélhetünk a közszolgálatban, ha egy hatósági eljárás gyorsabb lefolytatása, egy pozitív döntés meghozatala, vagy akár egy közbeszerzés egyenlőtlen esélyű lebonyolítása érdekében a köztisztviselő jogtalan előnyt fogad el. Az elkövetkezendő években számos ajánlás, egyezmény született e téren, amelyek részes tagállamaként Magyarországon elsősorban a büntetőjogban volt érezhető változás.

A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény szabályozza jelenleg a modern közszolgáltatás törvényi alapjait. Ezen törvény folytonos módosításait követően a közszolgálati rendszer belső egyensúlya, valamint az életpályarendszer is meggyengült. A mai közszolgálati rendszernek szüksége van az átalakításra, hogy a leghatékonyabban tudja szolgálni az állampolgárokat, valamint a szakma szaktudása és elhivatottsága érvényre juthasson.

Tisztelt Képviselőtársaim! A közszolgálatokat új alapokra kell helyezni, melyek egységesen és szorosan együttműködve működnek. A másik kiemelkedő cél egy rugalmas, gyors, változásokra reagálni képes, az állampolgárok, valamint a nemzet érdekeit képviselő közszolgálati rendszer kialakítása.

Cél még továbbá a közszolgálatban dolgozók rangjának visszaállítása, a törvényes, pártsemleges működés megteremtése, valamint a költséghatékonyság létrehozása, hogy a megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkezők a leghatékonyabban végezhessék munkájukat.

Ezen új törvénytervezet már figyelembe veszi a munka törvénykönyvének rendelkezéseit, valamint Magyarország Alaptörvényét is. Részletesen, és egyértelműen meghatározza a törvénytervezet a közszolgálat alanyainak a jogait, valamint kötelezettségeit, azon szabályokat, amelyek meghatározzák a köz szolgálatainak elsődlegességét, valamint a nemzet szolgálatát.

A javaslat meghatározza a törvény szervi és személyi hatályát, a magatartási követelményeket, az általános követelményeket és kötelezettségeket, a jognyilatkozatokkal kapcsolatos alapelveket, a határidőkre vonatkozó szabályokat.

Szinte minden megtalálható e tervezetben, ami a közszolgáltatási rendszerrel közszolgáltatást végző tisztviselőkkel kapcsolatos. A törvénytervezet által immáron egy egységes, részletesen szabályozott, minden fél számára átlátható és hatékonyan működő rendszer hozható létre.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A gondolataim alapján elfogadásra ajánlom és a gyakorlat alapján támogatásra kérem e törvénytervezetet. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Gúr Nándor, az MSZP képviselője.

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Bodó képviselőtársam, ma már oly sokszor elhangzott a politikai semlegesség kérdésköre, hogy szinte hihetetlenné válik, főleg alátámasztja ezt a korábbiakban említett kiválasztás metódusa; vagy épp az, hogy nagyon sok szubjektív kategória épült be ebbe a törvénytervezetbe; a függőség erősödésének a kérdésköre és sok minden más. Tehát kérdésessé teszi mindazt, amit a kinyilatkoztatások szintjén e tekintetben mondanak.

Az államtitkár úr szólt arról, hogy a munkaköri pótlékok bevezetésének a lehetősége a munkakörökhöz kapcsolódóan megjelenik. Van, aki ezt tényszerűen mondja, hogy megtörténik, az államtitkár úr a lehetőségekről beszélt. Jó lenne világosan és tisztán látni, hogy akkor lehetőségről van szó, vagy egyértelmű egzaktivitásról.

Még két apró dolgot szeretnék mondani a végére, és úgy érzem, hogy nem kell tovább forszíroznom a kérdésköröket, amennyiben a képviselőtársaim sem kívánnak mélyebb elemzésbe belebocsátkozni. Az egyik az, hogy szeretném még egyszer hangsúlyozni: nem biztos, hogy minden vonatkozásban szerencsés az, hogyha az átalakuló munka törvénykönyve kereteihez illesztetten minden olyan sajátossági jegyet, ami nem a munkavállalók javát szolgálja, a közszolgálati tisztségviselet tekintetében is megpróbálják átültetni.

A másik fontos kitétel pedig szerintem az, hogy teljesen mindegy, hogy mikortól, de jelen időszakban szerintem mindenképpen időszerű lenne az, hogy az illetményalap tekintetében elmozdulás következzen be. Én úgy emlékszem, a kormány ilyen típusú ígéreteket fogalmazott meg a választásokat megelőzően.

Köszönöm szépen, elnök úr.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mivel más felszólalásra jelentkezőt nem látok, megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.

DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, csak nagyon röviden tenném ezt. Köszönöm szépen mindenkinek a vitában kifejtett álláspontját. Volt, amelyik nyilván támogató volt, volt, amelyik ellenezte a javaslatot. Most csak két dolgot emelnék ki.

Az egyik az, ami itt a vitában többször felmerült, hogy valóban egy munkakör alapú karriert szeretnénk a közszolgálatban dolgozók számára kínálni. Ez főleg a teljesítményértékelésnél lesz fontos, hiszen hogyha valaki egyik vagy másik területén dolgozik annak a közszolgálati szférának, ami, ha csak a minisztériumok háttérintézményeit és a területi szerveket nézzük, mégiscsak 66 ezer emberről szól. És ha a közalkalmazottakkal kibővítenénk, mert ez a törvény róluk nem beszél, úgy pedig több százezres lenne ez a nagyságrend.

(4.20)

Tehát rengeteg emberről beszélünk, rengetegféle hivatást töltenek be ezek az emberek. Pontosan azért van a munkakör alapú karrierpálya lehetősége, hogy a teljesítményértékelés pontosabb legyen, az ösztönzők sokkal inkább egyértelműek legyenek, és ki-ki sokkal inkább megtalálja a számítását a közszférán belül.

Másrészről itt a béremeléssel és egyebekkel kapcsolatban azt elmondanám, hogy a közszférában, igaz, hogy az elmúlt másfél évben nem történt emelés, de ne feledjük el, hogy pár évvel ezelőtt nagy bércsökkentés volt, amikor az egytizenharmad rész, a 13. havi juttatás megszűnt a közszolgálati dolgozóknál.

Bízom benne, hogy nagyfokú támogatást fog kapni ez a törvényjavaslat, a részletes vitában még fogunk egymással találkozni és ezeket a kérdéseket megvitatni. Úgy gondolom, hogy egy stabil, kiszámítható, a közjót szolgáló új és a bent lévő személyeknek hosszú távon karrierpályát kínáló és minőségi közszolgáltatásokat nyújtó személyzeti háttér jogszabályáról, óriási kódexéről van szó, amely alkalmas arra, hogy a közjót szolgáló közszolgálati tisztségviselői rendszert építsen fel.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nemzetiségek jogairól szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása. A törvényjavaslatot T/4997. számon megismerhették. Emlékeztetem önöket, hogy a vita keddi megkezdése során elhangzott a miniszteri expozé, továbbá a bizottsági vélemények, és a vezérszónokok felszólalásaira is sor került.

Most az írásban előre jelentkezett Kalmár Ferenc Andrásnak, a KDNP képviselőjének adom meg a szót.

Felszólalások:   125-147   147-175   175-193      Ülésnap adatai