Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

KISS LÁSZLÓ (MSZP): Jó reggelt kívánok mindenkinek! Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Holnapután van az ’56-os forradalom és szabadságharc ünnepe, és mivel addig nincsen ülése a Háznak, ezért a szocialista frakció fontosnak tartotta, hogy megemlékezzen az ünnepről a parlament falai között is.

1956 üzenete, ennek a forradalomnak és szabadságharcnak a legfontosabb üzenete mindenki számára az, hogy a történelem pillanataiban nem az a fontos, hogy ki honnan indult, hanem az, hogy ki hova érkezik.

Az 1950-es évek közepére Magyarország élhetetlenné vált, a fiatalok csak azért nem hagyták el tömegesen az országot, mert nem lehetett utazni sem. Az államot uraló párt jelszavak mögé bújva leplezte a diktatúrát, ezeket a jelszavakat harsogták az ellenzéki hangot meg nem szólaltató újságok és a rádió is.

A pártállam működése egyszerű volt: újabb és újabb harcokat hirdetett, ezekre a harcokra az álcivil szervezeteivel csatlakozott a megfélemlített lakosság is. Volt harc a földet állítólagosan visszavenni akarók ellen, de békeharc és széncsata is.

Ahol harc van, ott van ellenség is. Ellenség volt az, aki nem volt elég lelkes; aki nem szolgálta a kiépülő új hatalom helyi oligarcháinak rendszerét; aki felemelte szavát a törvénytelenségek ellen; akik tudták, az állandó hivatkozás a népre és az üres jelszavakra csak a cinizmus megnyilvánulásai. Ők voltak a sokszor megfoghatatlan, láthatatlan belső ellenség.

De ellenség volt kívül is. Ellenségek voltak azok az országok, amelyek a szabadság értékeinek folyamatos képviseletével árnyékot vetettek a névleg nemzeti felhatalmazás alapján működő kormányzatra.

A hatalom lecsapott az ellenségekre. Lecsapott azokra, akik külföldi, nemzetközi szervezeteknél, esetleg cégeknél dolgoztak, vagy az volt a bűnük, hogy külföldi rádióadókat hallgattak. Lecsapott a másként gondolkodókra, a túl önállóakra, azokra, akik egy igazságos világot szerettek volna.

Tisztelt Ház! Mindez nagyon sokáig folytatódhatott volna, így mehetett volna ez bármeddig, hacsak 1956. október 23-án nem szerveződnek össze azok, akiknek nem az volt a fontos, ki honnan érkezik, hanem az, ki hova tart.

1956 hősei, Nagy Imrével az élen abban voltak egyek, hogy közösen vessenek véget az önkény uralmának, ez a törekvés egyesítette őket. A halált is vállalták azért, hogy hazánk hátat tudjon fordítani a zsarnokság világának. Munkás, jogász, orvos, földműves, kommunista, szociáldemokrata, liberális, konzervatív, vallásos és ateista ? szinte mindenféle ember található 1956 hősei és mártírjai között, különböző előéletű, vallású, politikai hovatartozású emberek voltak egyek a magyarságért folytatott küzdelmükben.

Nagy Imre, a forradalom mártír miniszterelnöke az első naptól kezdve az utolsóig pontosan tudta, milyen nehéz feladatra vállalkozik. Tudta, hogy a megfélemlített, elnyomott és megtévesztett nemzetet kell egyesítenie.

Amikor szembesült azzal, hogy a forradalmat a szovjet beavatkozás eltiporja, a mártírságot is vállalta a nemzet egyesítéséért. Kegyelmet nem kért, mert azt is tudta, mártírsága alapja lesz egy új nemzetnek, egy új Magyarországnak.

Tisztelt Ház! Nekünk több mint fél évszázaddal az 1956-os forradalom és szabadságharc eltiprása után sohasem szabad felednünk Nagy Imre üzenetét: „Nem az a fontos, honnan jössz, hanem hogy hová tartasz.”

Köszönöm, hogy meghallgattak.