Felszólalás adatai

Nagyon sok ember, így én is optimista vagyok, és sok-sok pofon után is reménykedünk abban, hogy jobb lesz a fiataloknak. A jövő évi költségvetéstől is ezt reméltem, ennek ellenére ez nem így lett. Mondhatnám, hogy a fiatalok lettek az egyik vesztesei a jövő évi költségvetésnek, de ez annyiban nem lenne igaz, hogy ők az elmúlt években is a vesztesei voltak, tehát csak stabilizálták ezen a képzeletbeli tabellán az utolsó helyüket, és sajnálatos módon ezt meg kell állapítunk mindenféle cinizmus nélkül, ez egy tény.

Pedig nagyon fontosnak tartanám, hogy ilyen három év után, ahol számtalan csapás érte a fiatalokat, és hosszan lehetne sorolni, hogy milyen csapások is voltak - itt az oktatási változtatásoktól kezdve a fiatalkori munkanélküliség megoldatlanságán keresztül az otthonteremtés helyzetén át számos csapás -, nagyon fontosnak tartanám, hogy ez a kormány gesztusokat tegyen a fiataloknak, és mindezt nem pártérdekből mondom, hanem az ország szempontjából mondom azt, hogy fontos lenne. Nagyon fontos az, hogy ezeknek a fiataloknak olyan garanciákat, olyan gesztusokat tegyen a mindenkori kormány, ami ezt a mostani nagy elvándorlási hajlandóságot és részben a hajlandóságból megvalósuló elvándorlást is csökkenteni tudja.

Bíztam abban, tényleg optimistán vártam, hogy ha más nem, akár látva az egyre riasztóbb statisztikai adatokat, vagy bízva abban, hogy legalább a választási év miatt a kormány jobban számít a fiatalok szavazataira, és emiatt tesz ebben a költségvetésben is olyan lépéseket, ami elősegítené az ő itthon tartásukat, de ez nem valósul meg. Azt kell látnunk, hogy nem tesznek lépéseket, és bizony, ne csodálkozzunk azon, ha ez az ijesztő tendencia, ami messze nem magyarázható a nemzetközi helyzettel, a nemzetközi tendenciáknak is a növekvő mértékével, ez ennél jóval nagyobb, úgyhogy félhetünk attól, hogy ez továbbra is növekedni fog.

Mit is vártam volna ilyen gesztusként? Értelemszerűen nem kommunikációbeli szép ígéretekre gondolok itt, mert az elmúlt években is számtalan, fiatalokhoz szóló programjavaslatot hallhattunk. Gondoljunk csak arra, hogy volt itt "Új nemzedék" program, amelyben nagyon jó ötletek voltak, csak sajnálatos módon ezek nagyon nagy része nem került megvalósításra. De most is önök, az EMMI-n belül működik az ifjúsági alosztály, ahol tartottak egy szakértői egyeztetést több hónapon keresztül, és "Magyar ifjúság 2020" néven megjelentettek egy kis kötetet, amely szintén nagyon jó ígéreteket, nagyon jó programötleteket tartalmaz, de ezek megint csak megrekednek azon a szinten, hogy leírják őket, nagyon jó, a szakma is egyetért, látszólag a kormány is egyetért, csak éppen a megvalósítás marad el.

Tehát nem ilyen gesztusokra gondoltam, hanem olyanokra, mint például az, hogy a fiatalokat érintő tételek, támogatások esetén is láthassuk azt, hogy igenis akár az inflációval megegyező mértékben növekednek évről évre. Mikre is gondolok? Nemrégiben képviselőtársam, Sneider Tamás beszélt például a családi pótlék mértékéről, nagyságáról, amely 5-6 éve változatlan. Nagyon fontos lenne például, hogy ezeket is értékálló módon évről évre növelje a kormány. De gondolhatnánk itt a szociális támogatások összegére is, a felsőoktatási vagy egyéb oktatási intézményben tanulóknak ez egy nagyon nagy segítség. Emlékszem, nekem is az volt tanulmányaim alatt, és ezek is évről évre változatlanok. De lehetne itt gondolni különböző támogatásokra, ösztöndíjakra, a Bursa Hungarica mértékére, támogatására, a hallgatói normatívákra. Ezek mind-mind fiatalokat érintő támogatások, ösztöndíjak, és ezekben nemhogy nem látunk változást, hanem sokszor évek óta állandó szinten vannak.

Fel kell tennem azt a kérdést, hogy miért is alkalmaz a kormány kettős mércét, ugyanis láthatjuk azt, hogy például a nyugdíjasok esetén nagyon helyesen, évről évre, az infláció mértékével megegyező módon emeli a nyugdíjak értékét. Ez a kérdés nem hiszem, hogy generációk közötti vita kellene hogy legyen, hanem itt mind a két generációt, mind a két korosztályt megfelelő módon kellene kezelni. Úgy, ahogy a nyugdíjasok is más érdemek alapján megérdemlik ezeket a juttatásokat, ezeket az emeléseket, ugyanígy a fiatalok esetében is látnunk kell azokat a tényezőket, amik miatt megérdemelnék az inflációval megegyező mértékű támogatásokat az őket érintő tételek, támogatások esetén, már csak azért is, mert itt nemcsak önmagában az ő jövőjükről, hanem az ország jövőjéről van szó. Igenis szükség van itt hosszú távú tervezésre, amit nagyon sokszor hiányolunk a kormánytól a fiatalok esetén, pedig erre van szükség. Szükség van arra, hogy lássuk, hogy ha ezek a fiatalok külföldre mennek, mint ahogy sajnos már több százezer fiatal ezt megtette, akkor itt nagyon komoly gondok lesznek minden téren, kezdve az előbb említett nyugdíjak kifizetésén keresztül az elmaradt adóbevételekig, a demográfiai problémákig, és még lehetne sorolni, hogy milyenfajta tragédiát, szó szerint tragédiát tudna ez okozni.

(18.50)

Így tehát szükség lenne, még egyszer mondom, egy olyanfajta költségvetésre, amely megfelelő módon kezeli a fiatalokat, nekik gesztusokat tesz, és konkrét lépésekben is megnyilvánul ez.

Nézzük kicsit az oktatás kérdését, amely az egyik legkardinálisabb kérdés ezen a területen. A felsőoktatási intézmények támogatása kapcsán már annak kell örülnünk, hogy az elmúlt években tendenciózusan tapasztalható csökkenést nem folytatta a kormány, hanem minimális mértékben, a tavalyi 134 milliárd forintról 136 milliárd forintra növelte, tehát mondhatni, hogy talán-talán reálértéken sikerült ennek az értékét megtartani. De ez még mindig nagyon messze van attól a céltól, amit nemcsak mi, hanem szerintem számos sikeres ország példája is jónak tart, és ők már ezt gyakorlatként alkalmazták az országukban, mégpedig azt, hogy az oktatásra stratégiai ágazatként tekintenek.

Néhány hete a szingapúri utazó nagykövet tartott itt az Országgyűlés épületében egy előadást. Azt, amit mi is már sokszor elmondtunk, jobbikos képviselők, hogy Szingapúrban milyen módon tekintették stratégiai ágazatnak az oktatást, ő is az előadásában elmondta. Fideszes képviselők is jelen voltak ezen az előadáson. Én nagyon sajnálom, hogy ennek ellenére ez süket fülekre talál, és nem válik ez gyakorlattá, mert hiszem azt, hogy az országnak hosszú távon érdemes lenne sokkal nagyobb mértékben, a GDP sokkal nagyobb százalékos arányában befektetni az oktatási területben. Ez igenis megtérülne.

A költségvetési politika, ami az oktatást érinti, nemcsak a számokban mérhető, nemcsak olyan mértékben, olyan módon tud rombolást okozni, hogy ez véleményünk szerint nagyon alacsony, hanem amit a tavalyi évben is láttunk, számos esetben zárolások, illetve késői utalások tették lehetetlenné az egyetemek működését, vagy éppen törtek borsot a hallgatók orra alá. Nagyon jellemző volt és szinte minden egyetemre hetente jutott egy-egy hír egyetemek esetében, hogy nem kapták meg a költségvetéstől az éppen az aktuális negyedévre ígért pénzt, emiatt csúsztak a kifizetések, az egyetem vagy a felsőoktatási intézmény tartozásokat halmozott fel, a diákoknak nem tudták kifizetni az utazási vagy rendszeres szociális, vagy tanulmányi ösztöndíjat, és ezek bizony nagyon komoly gondokat okoztak több tízezer vagy akár százezer diáknál is.

Tehát itt kétféle módon is a költségvetési politika ártani tud sajnálatos módon a fiataloknak: egyrészt a felsőoktatásra fordított pénzek nagyságában, illetve azok kiszámíthatatlan átutalásában, melyekre a tavalyi évben is láttunk példát.

Az ifjúságpolitika területén önök hangoztatják számtalan alkalommal, hogy szeretnék azt elérni, hogy azokat a kivándorolt fiatalokat, akik most külföldön leginkább kényszerből keresik a kenyerüket és próbálnak munkát találni és ott boldogulni, várják otthon. Teszem fel én a kérdést, hogy mire alapozzák ezt, hogy önök hazavárják ezeket a fiatalokat. Kérem, hogy mutassanak a költségvetésből nekem olyan tételeket, amik megalapozzák az önök várakozását, mert önmagában az, hogy Navracsics Tibor is vagy bármelyik más kormánytag elmondja számtalan alkalommal, hogy hazavárják a fiatalokat, attól még nem fognak hazajönni. Konkrét, a költségvetési tételekben is megmutatkozó intézkedéseket várnak el ezek az elvándorolt százezrek is, és várunk el mi is, akik nagyon fontosnak tartjuk ezeknek az embereknek a hazajövetelét. Ezekre sajnos nem kaptunk választ ebből a költségvetésből.

Sőt, ami kevés ifjúságpolitikai tétel található, mert összességében elenyésző ezeknek a száma, néhány sor, néhány tétel foglalkozik csak tényleg a fiatalok kimondottan ifjúságpolitikai célkitűzéseivel, ezek is majdnem mindenhol csökkenést mutatnak, vagy éppen olyan értéken hagyták őket, mint a tavalyi évben, tehát még reálértéken sem tartották meg ezeknek az összegét, ezeknek a nagyságát.

Szeretnék még a diákhitel kérdéséről szólni. Leszögezve azt, hogy ha erről a kérdésről beszélünk, a diákhitel egyfajta szempontból teljesen jogos, és fontos ennek a léte, igenis vannak olyan diákok, akik enélkül nem tudnának diplomát szerezni. Ezt szeretném alaptételként leszögezni. Ugyanakkor látnunk kell azt, és ez a költségvetési kiadásokat érinti, és ezért is hoztam ide ezt a témát is, miszerint nagyon sok olyan diák veszi fel ezt a hitelfajtát, akik nincsenek rászorulva. Ezt nem mi állítjuk, ezt a diákhitel-intézetnek a saját kutatása bizonyította. Ez 60 százalékot hozott ki, miszerint a hitelt felvevők 60 százaléka vette fel oly módon, hogy később azt nyilatkozta, hogy tulajdonképpen nem is volt rászorulva erre a hitelre.

Ez tehát felveti annak a kérdését, mivel állami támogatás van a kamatokon, a kamatok esetében, ezt tudjuk nagyon jól, hogy a rendszerben rossz valami. Ha ennyire sok fiatal veszi fel, aki nincs rászorulva, akkor érdemes lenne elgondolkozni azon és az államnak pénzt spórolni azon, hogy igenis a fiatalokat tudatosabbá tenni, hogy csak akkor vegyék fel ezt a hitelt, ha tényleg rá vannak szorulva. Már csak azért is, mert egy másik tétel is szerepel a költségvetésben, az pedig azok esetében, akik felvették a diákhitelt, és elkezdték azt törleszteni, az ő részükre a diákhitel-támogatás nyújtása ehhez a részletfizetéshez.

Önmagában ez egy ismét támogatható cél, természetesen szükséges, hogy támogassunk nagyon sok fiatalt diákhitel visszafizetése kapcsán, de itt már kétszeresen fizet rá az állam, lehet ezt mondani, hiszen egyrészt felvették olyanok is, akik nincsenek rászorulva, másrészt pedig most ezeknek az embereknek kell visszafizetni, itt újabb támogatást kell nekik nyújtani.

Itt hatalmas összegekről van szó, milliárdokról tulajdonképpen, és ennek az egész rendszernek az átgondolásával nagyon sok előnyre lehetne szert tenni, amiben sajnos nem látjuk a nyitottságot a kormány részéről. Nem látjuk a nyitottságot afelé, hogy tényleg csak a rászorulók részére legyen elérhető ez a hitel, és tegyük egyértelművé, tegyük tudatosabbá a fiatalok számára, hogy csak azok vegyék fel, akik rá vannak szorulva, így ugyanis tényleg az államnak jelent pluszkiadásokat. Sokkal inkább ezt a pénzt, amit most különböző támogatások formájában nyújtanak olyanoknak, akik nem is voltak rászorulva, különböző ösztöndíjak, szociális támogatások keretében kellene kifizetni, pont ahhoz, hogy ne vegyék fel a diákhitelt a fiatalok, ne adósítsák el magukat a felsőoktatási intézményben töltött évek alatt. Tehát a diákhitel kérdése sajnos a kormány részéről egy tabutémának számít, nem látjuk a nyitottságot, pedig komoly problémák találhatók ebben, ami a költségvetést is érinti.

Utolsó tételként a drogpolitikáról szeretnék néhány szót szólni. Néhány hete itt az Országgyűlés megtárgyalta a nemzeti drogellenes stratégiát, amely alapjában véve tényleg egy jó irányba mutató tanulmány volt, stratégia volt, ezt akkor is elmondtuk. És akkor is elmondtuk, hogy mindez a stratégia és a benne foglaltak nem fognak semmit érni abban az esetben, hogyha már a stratégiában nem tesz a kormány garanciákat arra vonatkozólag, hogy milyen fedezet is van az ott megfogalmazott célok elérése érdekében azokra az eszközökre, amikkel el lehet érni ezt a célt.

Mi hiányoltuk ebből a 90 oldalas stratégiából, és lám a mostani költségvetés, a jövő évre vonatkozó költségvetés a mi félelmünket igazolta, ugyanis például a drogprevenciós célra szánt pénzek ismételten szégyenletesen alacsony mértékben vannak meghatározva ebben a költségvetésben. Néhány éve még 1 milliárd forintot szánt erre a kormány, most ezzel szemben háromszázvalahány-milliót szánnak erre a célra. Hiába tehát a drogellenes stratégiában megfogalmazott szépen hangzó célok, hogy ha mindezekhez pénzügyi forrás nem társul, akkor az egészből nem lesz semmi, és nem lehet hatékonyan fellépni a dizájnerdrogok és az egyéb súlyos problémákat, szenvedélybetegségeket előidézni tudó drogokkal szemben.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Mindezekre tekintettel több mint egytucatnyi módosítót adtunk be a gyermek és ifjúsági alapprogram, a Nemzeti Ifjúsági Tanács, lakástámogatások összegének növelése érdekében, ifjúsági rendezvényekre, gyermek- és ifjúságpolitikai célokra vonatkozólag. Bízunk abban, hogy a kormány nyitott lesz ezek befogadására, és közösen tudunk olyanfajta biztosítékokat és garanciákat adni ezáltal is a fiataloknak, ami csökkenteni fogja az elvándorlási hajlandóságukat. Úgy gondolom, ez közös érdekünk, ezért is bízunk a módosítók támogatásában.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)