Készült: 2024.05.06.19:43:25 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

51. ülésnap (2018.12.13.), 50. felszólalás
Felszólaló Dr. Vejkey Imre (KDNP)
Beosztás  
Bizottsági előadó Igazságügyi bizottság
Felszólalás oka Előadói válasz
Videó/Felszólalás ideje 6:51


Felszólalások:  Előző  50  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. VEJKEY IMRE, az Igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk imént lefolyt vita a Legfőbb Ügyészség 2017. évi tevékenységének beszámolásával kapcsolatban elszomorító volt. Elszomorító volt számomra azért, mert az ellenzéki képviselők részéről a felvetések nem a legfőbb ügyész úr 2017. évi beszámolójával voltak kapcsolatosak.

(13.00)

Sőt, amiért igazán elszomorító volt, az az, hogy ez egy dolog, hogy nem azzal volt kapcsolatos, de a felszólalások vagy személyeskedőek voltak, vagy gyalázkodóak voltak, vagy félelemkeltőek voltak, s ezeket vissza kell utasítanom. Nézzük akkor sorba!

Varga-Damm Andrea képviselő asszony. A legfőbb ügyész úr választ adott arra a kérdésre, ami a közérzet és a korrupciós index között fennáll, amit fölvetett, az OLAF-jelentésre is, tulajdonképpen az osztrák legfőbb ügyész tevékenységére is. Tehát fontos hangsúlyozni azt, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy Ausztriában az ügyészség a kormány alatt áll, szemben Magyarországgal, ahol az ügyészség egy független szervezet. Ilyen aspektusban aztán beszélni arról, hogy az osztrák legfőbb ügyész milyen nagy jogkörökkel rendelkezik, amikor nem is irányítja az osztrák ügyészi szervezetet, hát, sajátos megfogalmazás.

A következő felszólaló Hadházy Ákos képviselőtársunk volt, aki az európai uniós ügyészségről polemizált. A helyzet az, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy ez szuverenitás kérdése. Szuverenitás kérdése, és mi, a Fidesz-KDNP úgy gondoljuk, hogy Magyarország szuverenitása mellett minden körülmények között ki kell állnunk, így az európai ügyészség elutasítottsága tekintetében is, és mi a szuverenitást tartjuk fontosnak, és nem az önfeladást. Ezek a megnyilvánulások, amelyek Hadházy képviselő úrtól származtak, csak abban erősítettek meg, hogy hazánk szuverenitása tekintetében is szögesen ellentétes állásponton vagyunk. Aztán ahogy láttam, folyamatban lévő ügyekben is kérdezte legfőbb ügyész urat. Finoman szólva is ez méltatlan egy 2017. évi beszámoló kapcsán.

A következő felszólaló Z. Kárpát Dániel képviselőtársunk volt. Visszautasítjuk azokat a megfogalmazásokat, amiket tett, és különösen azt, hogy Fidesz-KDNP-s képviselők itt az ülésteremben a tegnapi nap során bármilyen csalást vagy visszaélést követtek volna el.

Bősz Anett képviselő asszony a Legfőbb Ügyészség 2017. évi beszámolóját akként sommázta, hogy gyalázat. Ez hangulatkeltés, minden indok nélkül  szintén visszautasítjuk. Igazából semmilyen lényegi érvet nem hozott fel, aztán nem is erről beszélt képviselő asszony, pusztán csak negatív színben tüntette fel az ügyészséget és az ügyészség 2017. évi tevékenységét, ami méltatlan ahhoz, amit ténylegesen az ügyészség 2017. évben is ellátott.

Stummer János képviselőtársunk. Itt sok mindent kell visszautasítani, már a személyeskedő, gyalázkodó, félelemkeltő megnyilvánulásoktól, amelyek legfőbb ügyész úr felé irányultak, akár személyes megjelenésben, mert odamentek itt a tárgyaláson hozzá, mutogattak neki, pár centire tőle, magyaráztak neki dolgokat. Én innen nem vettem ki, hogy mit, de mégis ezek a dolgok történtek itt az ülésteremben. Úgy gondolom, hogy ez már szinte megfélemlítésre is alkalmas, legalábbis annak a kísérlete, hogy valamit tegyen, ne tegyen, tűrjön. Biztos nem akarta tűrni, de tűrte legfőbb ügyész úr.

Továbbá azt is visszautasítjuk, hogy miniszterelnök urat és családját méltatlanul támadják. Visszautasítjuk az alaptalan gyanúsítgatásokat is. Nemcsak azért, mert alaptalanok, hanem azért, mert semmi közük a napirendi pontokhoz.

Z. Kárpát Dániel képviselőtársunk ismét felszólalt, ismételten alaptalan vádakkal illette és nem napirendi ponthoz tartozóan azokat, akiket megnevezett.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt tudom mondani, hogy köszönöm szépen legfőbb ügyész úrnak a beszámolóját, köszönöm szépen az ügyészség kiváló munkáját, amit folyamatosan végez és a 2017. évben is végzett.

Kérem a tisztelt Házat, hogy fogadják el a legfőbb ügyész úr 2017. évi beszámolóját és azt a határozati javaslatot, amelyet a tisztelt Ház elé terjesztett az Igazságügyi bizottság.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  50  Következő    Ülésnap adatai