Felszólalás adatai

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A részletes vitánál tartunk, ezért én elsősorban azokról a módosító indítványokról szeretnék beszélni, amiket magam nyújtottam be a költségvetéshez; ezek többsége természetesen a szociális normatívákat érinti. Az általános vitában is elég részletesen szóltam erről a problémáról, hasonlóképpen, mint ahogy megtették a mai napon ellenzéki képviselők is: kora délután Soltész Miklóstól hallhattunk egy nagyon kemény ellenzéki beszédet erről a kérdésről. Őszintén sajnálom, hogy akkor a tévéidős korlát miatt nem volt rá lehetőségem, hogy szót kérjek, és vitatkozzak vele, mert bánt, hogy érzéketlennek és ismételten érzéketlennek minősítette, titulálta a kormánypárti oldal képviselőit, miközben pontosan tudja a képviselő úr, hogy milyen komoly próbálkozások, harcok folynak azért, hogy ezeken a normatívákon változtatni lehessen, és azt kell mondanom, hogy némiképp sikerrel.

Szeretném azonban sorra venni ezeket a normatívákat, onnan indulva, hogy én mire tettem javaslatot, mit szerettem volna elérni. A majdnem egy tucatnyi módosító indítványom zöme tehát a szociális normatívákat érintette. Az ajánlás 1604. pontjában találják azt a javaslatomat, képviselőtársaim, amit a fogyatékosok nappali intézményi ellátásának normatívájához megfogalmaztam, azzal az igénnyel, hogy álljon vissza legalább a 2005-ös szintre ez a normatíva. Ez a normatíva 418 ezer forintra csökkent volna 465 ezerről. Úgy gondolom, hogy ez egy olyan kérdés, amiben tapasztalat van, időnként sikerül konszenzust teremteni a parlamentben, hogyha fogyatékosügyről van szó.

Őszintén örülök neki, hogy a kormánnyal is sikerült ebben a kérdésben most megállapodásra jutnunk, és annak a többek által már emlegetett 5,5 milliárdos csomagnak az egyik eleme éppen ez, tehát hogy a fogyatékos személyek nappali intézményi ellátása, normatívája visszahelyeződik a 2005-ös szintre. Természetesen megszólalhatnának ellenzéki képviselőtársaim, és mondhatnák, hogy de hát, ha kevés is az infláció, mégiscsak van, ez is reálérték-csökkenést jelent. (Tóth István: Gázáremelés!) Ez kétségtelen, de azt gondolom, hogy ezt az eredményt jó, hogy el lehetett érni, és remény van rá, hogy az intézmények ezen a szinten ki tudják gazdálkodni a folyamatos működést.

Én magam javaslatot fogalmaztam meg az utcai szociális munka normatívájának megemelésére, ugyanis nagyon fontosnak tartom ezt a területét a szociális munkának. Hogyha érdemben változtatni akarunk azon a városképen, amivel szembetaláljuk magunkat, különösen telente, hogy hajléktalanok pokrócba és koszos paplanba burkolózva ott fekszenek az aluljárókban, azt gondolom, hogy ezt az érdemi szociális munkát kellene javítani; ezen a helyzeten nem rendőri intézkedésekkel és nem tiltással kell változtatni, mint ahogy tette ezt néhány nagyváros polgármestere. Eszembe jut Kaposvár, ahol egy évvel ezelőtt megszületett a koldustiltó rendelet, de sajnos ilyen gyakorlatot folytat Szeged is.

Azt gondolom, hogy hathatós, érdemi, gyakorlati segítségnyújtással lehet ezeken a körülményeken változtatni, és ehhez az utcai szociális munka fejlesztésére és nem sorvasztására van szükség. Ez a normatíva 2005-ben 6 millió 300 ezer forint volt, 2006-ban sajnos 5 millió 750 ezer forint lesz, most már mondhatom így, mert sajnos ez a tétel nem került bele abba a csomagba, amiben végül is meg tudtunk állapodni kormánypárti oldalon, szemben az én 6 milliós javaslatommal, ami valamit korrigált volna ezen a csökkenésen.

Külön szeretnék szólni a támogató szolgálatok problémájáról. Ez a normatíva a többihez képest relatíve magas, mert 10 millió 200 ezer forint volt ez az ellátás 2005-ben, most a kormány, illetve a szociális tárca 8 millió 722 ezerre csökkenti.

(17.30)

El kell mondanom önöknek, hogy nagyon hosszú és nagyon mélyreható vitákat folytattunk, amikor ennek az alakulását tárgyaltuk. A tárca elsősorban azzal érvelt, hogy viszonylag sok a visszaélés ezen a területen, hogy találkoznak ilyen információkkal, és a takarékosság okán, hogy nem akarják rossz helyre kiadni ezt a pénzt, csökkentették a normatívát. Az én álláspontom az, hogy ha visszaélések vannak, akkor az ellenőrzést kell erősíteni, akkor olyan szolgálatnak egyáltalán nem kell normatívát biztosítani, amelyik nem működik, vagy nem a cél szerint használja föl a kereteket, de nem kell őmiattuk büntetni a többi szolgálatot.

Nyilván tudják képviselőtársaim, hogy a támogató szolgálat az a típusú segítségnyújtás, amit a fogyatékostörvény vezetett be a fogyatékos emberek életfeltételeinek, életkörülményeinek ilyen szolgáltatás útján történő javítására, segítésére. Elsősorban szállításról van szó; ahhoz, hogy akár munkába, akár iskolába, akár orvoshoz vagy ügyeket intézni el tudjanak jutni, szükséges az ő életminőségüket jelentősen javító szolgáltatás, hogy ezt el tudják normális áron érni.

Ráadásul tudniuk kell képviselőtársaimnak, hogy rendeleti úton azért egészen komolyan beszabályozott, hogy hogyan is kell fölhasználni ezt a 10 millió forintot, ami tehát az idei keret volt. Ebből a pénzből legalább négy főfoglalkozású munkatársat kell alkalmazni, legalább egy darab személygépkocsit kell biztosítani, amit állandóan üzemben kell tudni tartani. Nem olyan nagyon sok ez a pénz, ránézésre sem. Még egyszer mondom, magam is tudom, hogy vannak visszaélések, híre van olyan támogató szolgálatnak, amelyik országos hatáskörrel tíz darab ilyen szolgálat után formál igényt a normatívára, miközben összesen van két gépkocsija. Még egyszer mondom, azt gondolom, nem az a megoldás, hogy a normatívát csökkentjük, hanem az, hogy komolyan vesszük az ellenőrzést. Sajnos ebben a kérdésben nem sikerült elmozdulni, tehát marad az a drasztikus normatívacsökkentés, ami megjelent a költségvetésben, ami közel van a 10 százalékhoz.

Az egyik javaslatom a szociális étkeztetés normatívájának a megemelésére irányult. Itt nem láttam reményt rá, hogy a 2005-ös színvonalra vissza lehet állítani ezt a normatívát. Itt 2006-ra 70 800 forint az előirányzat, miközben 2005-ben 75 600 forint volt. Ennek a normatívának az a legnagyobb baja, hogy nagyon sok embert érint. Ezért ennek néhány ezer, néhány száz forintos emelése is meglehetősen tekintélyes összegre rúg, hiszen itt több mint 90 ezer emberrel kellett számolnunk akkor, amikor a vonatkozó adatokat becsülgettük.

Külön részletesen szólni szeretnék a bentlakásos intézmények problémájáról, ami tapasztalataim szerint változatlanul nem jutott nyugvópontra - éppen hétfőn volt egy demonstráció ezzel kapcsolatban -, ezért talán jó, ha újból tisztázzuk azokat a körülményeket, amelyekben egyetértünk, és megpróbáljuk körülrajzolni a vitapontokat.

A szociális tárcának valóban volt egy olyan, a szociális törvényt érintő módosítási szándéka, hogy differenciálja a normatívát. Ha a differenciálás alapja a gondozási szükséglet, a gondozási igény, akkor én ezzel a szándékkal a magam részéről teljes mértékben egyetértek. Ugyanis szerintem sem helyes, hogy ugyanakkora normatívával támogatja például az idősbentlakást a szabályozás azoknak az idős embereknek az esetében, akik teljesen önellátóak, egészségesek, csak beköltöztek egy idősotthonba, mint mondjuk, azoknak az idős embereknek, akik már ágyhoz kötötten élnek, urambocsá! akár demensek, és 24 órás ápolásra, gondoskodásra, pelenkázásra szorulnak. Egyszerűen a két normatíva közé igazságtalanság egyenlőségjelet tenni, következésképp én magam, szeretném hangsúlyosan leszögezni, egyetértek a differenciálás gondolatával.

Csakhogy a szociális tárcának sajnos ezt a gondolatmenetet, az ilyen tartalmú differenciálást nem sikerült törvénymódosítás formájában előkészíteni és beterjeszteni, többek között azért, mert az érintett intézmények már akkor tiltakoztak és megmozdultak, ehelyett megkaptunk egy differenciálást a költségvetésben, nem egészen ilyen szempontok mentén. Ugyanis a gondozási igény mérésével kapcsolatban nem történt előrelépés, illetve ebből a széles körből, ami tényleg nagyon sok embert érint - és itt is jó, ha számokat kapcsolok mellé -, most az átlagos gondozási igényű bentlakásos férőhelyek száma 42 ezer, míg a fokozott gondoskodást igénylő 30 ezer. A fokozott gondoskodást igénylőben kapnak helyet a fogyatékossággal élő emberek, a pszichiátriai, illetve szenvedélybetegek, és egy kis, szűk réteg a demensek, akiknek a fokozott ápolási igényét senki nem vonja kétségbe.

Végül is az a javaslat, ami most normatívák formájában leírásra került, a gondozási igény mellett vagy részben helyett egy másik szempontot, az elhelyezési körülményeket kapcsolta bele a differenciálásba, és ez az, ami igazán komoly vitát váltott ki. A szociális törvény szól az úgynevezett emelt szintű bentlakásos intézményekről, és úgy határozza meg őket, hogy egy-két szobás, vizesblokkal ellátott körülményeket kell biztosítani. A tárca érvelésében sokszor hallunk luxuskörülményekre való hivatkozást. Én azt gondolom, önmagában véve az, hogy mondjuk, egy vagy legfeljebb két ember használ egy szobát, ahol vizesblokk is van, a mai viszonyaink között nem nevezhető luxusnak.

Ráadásul legalább három típusú emelt szintű intézmény jött létre: létrejött önkormányzati fenntartású is, ahol tehát az önkormányzat a tulajdonos; létrejött civil szervezeti; és létrejött valóban vállalkozói emelt szintű bentlakásos intézmény. Nagyon fontos tudni, hogy azok az intézmények, amelyeket civil szervezet hozott létre és tart fenn vagy valamilyen kht., ezek nonprofit szervezetek. Kötelesek arra, hogy az esetlegesen keletkező többletbevételt, forrást visszaforgassák az üzemeltetésbe, fejlesztésbe, fenntartásba. Következésképp azok a típusú érvelések, hogy itt mekkora nagy üzleti buli egy ilyen vállalkozást csinálni, hát legalábbis sántítanak, vagy mindenesetre nem olyan tömegesek, mint ahogy az érvelés elhangzik.

Emelt szintű bentlakásos intézményben helyet kapnia ez idő tájt összesen 12,5 ezer embernek sikerül. Tehát ha az előbb említett 42 ezres “átlagosö körülményeket - idézőjelbe kell tennem persze az átlagos körülményeket, mert sok esetben ezek nagyon rossz körülmények; a szociális szférában máig gyakorlat régi kastélyoknak az ilyen célra történő hasznosítása, akár 10-20 ágyas szobákkal, amelyek igazán nem mondhatóak méltóságteljes emberi körülményeknek -, ha ezeket a létszámokat összeadjuk, akkor könnyen megállapíthatjuk, hogy ez messze alatta van kapacitásban annak, amire egyébként szükség van.

(17.40)

Ezt alátámasztják azok az adatok is, amelyeket elsősorban az állami fenntartású intézmények tartanak nyilván mint várólistát, hiszen nagyon sokan várakoznak bekerülésre. Éppen a szegény emberek sokszor évekig is várnak erre, és nem túlzás azt mondani, hogy sokan hamarabb meghalnak, semmint hogy bentlakásos gondoskodáshoz hozzájuthatnának.

Ilyen körülmények között én magam is elégedetlen voltam azzal az előterjesztett javaslattal, ami az emelt szintű vonatkozásában 42 százalékos normatívacsökkentést tartalmazott, miközben elfogadom azt az érvelést, hogy - a tapasztalatok szerint - itt némiképp tehetősebb réteg talál otthonra. Ez tény, ez nem vita tárgya. Éppen abban a szociálistörvény-módosításban, amiről majd holnap kezdünk vitatkozni, kap helyet egy olyan gondolat, hogy ne csak az úgymond állami fenntartású intézményeknek kötelezettsége legyen az, hogy a várólistán szereplő embereket nyilvántartsa és sorba állítsa, hanem legyen egy központi nyilvántartás arról, hogy milyen kapacitások vannak kihasználatlanul, és hogyan lehet ezt összehozni azokkal a várólistákkal, amelyek egyébként igen-igen hosszúak.

Az eredeti javaslatom arról szólt, hogy az emelt szintű bentlakásos intézmény normatíváját - ami az idén 769 ezer forint volt - legalább 700 ezerre vigyük vissza. Abban a tárgyalási sorozatban, amit meglehetős hosszan folytattunk a koalíciós partnerünkkel, sajnos nekem is engednem kellett ebből az igényből, és most úgy néz ki, hogy a 615 ezer forintos színvonalon tud megállapodni a dolog, ami gyakorlatilag az idei normatíva 80 százalékos mértékére helyezi vissza ezt az ellátást.

Van egy probléma a bentlakásos intézmények normatívájával kapcsolatban, ami korábban talán nem kapott kellő hangsúlyt, és a demonstrálók között sem jelent meg ez a réteg, ez pedig az állami gondozott gyerekek köre. A számítások szerint közel 20 ezer olyan gyerek van, aki után a fenntartó intézmény bentlakásos normatívát kap. A gyerekek normatívája eredetileg három soron jelent meg. Az egyik az otthont nyújtó alapnormatíva, ami 857 ezer forint volt, ez szállt volna le az átlagos színvonalra, a másik két normatíva lényegesen magasabb, mert ott különleges bánásmódra, speciális ellátásra van szükség, fogyatékos gyerekekről, illetve személyiségzavaros gyerekekről lévén szó. Ott a csökkenés lényegesen nagyobb lett volna, mintegy 20 százalékos.

Szocialista képviselőtársnőmmel, Vidor Györgyivel nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a gyermekvédelmi normatívát megpróbáljuk feljavítani. Ennek érdekében külön sorban szeretnénk szerepeltetni az ő ellátásukat. Tudom, hogy az ÁSZ igénye alapján fogalmazott meg lehetőleg minél összevontabb normatívákat a tárca, de szeretném, ha ezt a szempontot akceptálná, és ilyen módon egyetértek azzal, hogy az eredetileg hét soron szereplő normatívák közül nem csak három, hanem öt keletkezik, külön kezelve a gyermekvédelmieket, amikkel kapcsolatos új javaslat 900 ezer forintra, illetve 785 ezer forintra helyezné vissza az ellátás színvonalát. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez is csökkenés. Az otthont nyújtónál 8 százalékos, a másik kettőnél pedig 6-12 százalékos a csökkenés, de mégis kezelhetőbb, mint amit a beterjesztett javaslat tartalmazott.

Számomra öröm, hogy két tétel vonatkozásában vissza tudtunk térni a 2005-ös színvonalra. Ezek közül az egyik a már említett fogyatékos nappali ellátás, a másik pedig a hajléktalanok átmeneti ellátása.

Nem szóltam még - pedig erről is fontos lenne szólni, de sajnos nem része a megállapodásnak - a bölcsődei normatíva csökkenéséről. Néhány órával ezelőtt Steinerné pellengérezte, milyen ellentmondás az a kormány intézkedéseiben, hogy egyfelől munka mellett is odaadja a gyest, másfelől pedig a munkába állás segítését támogató intézmény működését megnehezíti azzal, hogy jelentős normatívacsökkentést irányoz elő. A bölcsődéknél 8 százalékos a normatívacsökkenés a tervezetben, a családi napközi esetében pedig - ami egy viszonylag új keletű megoldás a gyermek elhelyezésére - majdnem 25 százalékos. Én is érzékelem, hogy van ellentmondás ebben a két megközelítésben, különös tekintettel arra, amit Farkas képviselő úr idézett fel a saját környezetéből vett példával, hogy uniós pályázatok koncepcionális kérdése volt, hogy a munkába állás megkönnyítését próbáljuk meg ilyen típusú intézmények - nappali ellátások, gyermekintézmények - létrehozásával segíteni. Ez az a kérdés, amiben még nincs pont a történet végén. Őszintén remélem, hogy lehet még a bölcsődei normatívával kapcsolatban is egy kis korrekciót elérni.

A végére maradt megint egy olyan tétel, ami már nem a szociális normatívákat érinti, de számomra visszatérő kérdés, és szeretném elősegíteni a megoldását - ez az özvegyi nyugdíj odaítélésének a kérdése - azokban az esetekben, amikor a jelenlegi szabályozás szerint nem keletkezik özvegyi nyugdíj. Képviselőtársaim az ajánlás 36. pontjában találják meg azt a módosító indítványt, amit kompromisszumos céllal megfogalmaztam, ez pedig gyakorlatilag a méltányossági megítélés lehetőségét nyitná és terjesztené ki. Közben jelzés érkezett felém, hogy jogilag némiképp pontatlan a szöveg, ezért kapcsolódó módosító indítványt is készítek hozzá. Nagyon kérem képviselőtársaimat - különösen azokat, akik őrködnek a költségvetés alakulása felett -, hogy méltányolják ezt a szempontot, amihez pluszforrást szándékosan nem is kapcsoltam, mert kormánypárti képviselőként fegyelmezetten tudomásul veszem, hogy nem szabad a hiányt növelnünk, és olyan nagyon sok mozgástér átcsoportosításra nem mutatkozik. A javaslat azt célozza, hogy méltányossági jogkörben azon a kereten belül nyíljon ki ez a lehetőség, amit a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos előterjesztés tartalmaz.

A tisztánlátás végett még egyszer felidézném, hogy azokról az özvegyekről van szó, akiknek a házastársuk halála és a nyugdíjba vonulásuk között több mint tíz év telt el. Illetve, ha egészen pontos akarok lenni, egy másik köre is van annak a kategóriának, aki nem jut özvegyi nyugdíjhoz, ők pedig azok, akik két gyerek felnevelése kapcsán állandó özvegyi nyugdíjra jogosultak voltak, de ezt a jogosultságot a gyerekek felnövekedése után elveszítették. Itt is érdemes lenne megfontolni, hogy vissza kellene tudni állítani ezt a jogosultságot, hangsúlyozom: olyan alapon, hogy az elhunyt megszerezte a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt, illetve elég járulékot fizetett be ahhoz, hogy ez a jogosultság valóban keletkezzen.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

(17.50)