Felszólalás adatai
259. ülésnap (2005.11.02.), 397. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Bóka István (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:21 |
Felszólalások: Előző 397 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. BÓKA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Kovács képviselő úrhoz szeretnék szólni. Tisztelt Képviselő Úr! Ha végighallgatta volna figyelmesen azt, amit mondtam a 2005-ös, 2006-os számok tekintetében, és ha végighallgatta volna azt, hogy milyen módon próbáltam megtisztítani a 2005-ös és 2006-os számokat, akkor igazat ad abban, hogy ugyanazt a levezetést alkalmaztam, mint amit Jauernik alelnök úr korábban alkalmazott.
(21.10)
Sajnos, ez a 75 milliárd forint, plusz még az infláció, ami még növelheti ezt a részt, efölött van. Tehát 2006-ban 2005-höz képest ennyivel romlik az önkormányzatok pozíciója. Tételezze fel azt, hogy ezekkel a számokkal nem kívánok manipulálni, és ezek a számok valósak, mert számomra fontos az, hogy 2006-ban ne kerüljenek az önkormányzatok rosszabb helyzetbe, mint 2005-ben. Ez az egyik, amit mindenféleképpen szerettem volna elmondani.
A másik pedig: a beszédemet vagy a felszólalásomat azzal zártam, hogy tettem néhány olyan javaslatot, amit ha közösen végigvinnénk ezen a költségvetésen, ha javítani nem is lehet 2005-höz képest, de nem fogunk radikálisan rontani 2006-ban 2005-höz képest, amik alapvetően többletforrásokat nem igényelnek. Mit kértem? Azt kértem, hogy a tartalék ne kerüljön zárolásra, a tartalékot 2006-ban kapják meg nem feladattal terhelten az önkormányzatok, mint ami a jelenlegi költségvetésben szerepel. Ezt kértem. Azt kértem, hogy néhány kötött, megcímkézett finanszírozási elem legyen szabadon felhasználható, tehát egy belső átcsoportosítást kértem a költségvetésen belül, hadd döntsék el az önkormányzatok, hogy mit kívánnak tenni. Kinek az óvoda, kinek az iskola, kinek meg az útépítés a fontos. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) És azt mondtam, hogy ha még ezen túlmenően egy 10 milliárdos többletjuttatást lehetne ebbe a kasszába minimálisan betenni, akkor azt mondhatjuk, hogy csak egy kicsivel rosszabb a 2006-os év, mint a 2005-ös év. Elnézést, elnök úr.
Felszólalások: Előző 397 Következő Ülésnap adatai