Felszólalás adatai

A lényeg ugyanis nem önmagában abban áll, hogy ez a törvénymódosítás mit tartalmaz, hanem hogy mi van mögötte. Nem egyszerűen paragrafusok sora, hanem valami olyasmi, amit az államtitkár úr a kulturális rendszerváltás fogalmával írt le, az én véleményem szerint pedig egy szisztematikus, tudatos megosztása a magyar kulturális életnek, egy olyan erőszakos törekvés, amelynek középpontjában a kiszorítás, illetve a saját értékrend szerinti művészetpártolás áll. Ez egyébként önmagában nem ellenzéki kritika, még mindig csak a ténymegállapításoknál tartunk, hiszen a Magyar Művészeti Akadémia elmúlt három évbeli története, illetve a jelenlegi elnök úr több világos megnyilatkozása azt bizonyítja, hogy itt egy olyan tudatos törekvésről van szó, amelynek alapja nem a művészeti teljesítmény, hanem a politikai nézetazonosság.

Vagyis a Magyar Művészeti Akadémiát összehasonlítani a Magyar Tudományos Akadémiával szemfényvesztés és minden alapot nélkülöz. Nem az a kérdés, hogy milyen szerkezetre törekednek vagy milyen szerkezetben képzelik el a jelent és a közeljövőt, hanem miközben a Magyar Tudományos Akadémia tényleges tudományos teljesítményen alapuló közösség, addig a Magyar Művészeti Akadémia alapjaiban nem a művészeti teljesítményt veszi bázisul, hanem a politikai nézetközösséget, egyfajta világlátást és világszemléletet, ami egyébként minden közösségnek szíve joga, csak éppen kizárólagos állami támogatással, kiemelt, alaptörvényben rögzített támogatással ez példátlan. Mint ahogy az is példátlan, és nemcsak ennek a kormánynak a történetében, hanem a magyar kulturális politika történetében az elmúlt több mint egy évszázadban, hogy bármely nemzeti kulturális intézményünket egy kormány egy saját, önnönmaga képéhez hasonló, azzal a világképpel igen rokon látásmódot magáénak tudó közösség számára nemzeti kulturális intézményként ad át.

A Műcsarnokot annak idején, az Osztrák-Magyar Monarchia idején a magyar király adta a mindenkori kortárs magyar művészetnek, tisztelt elnök úr, tisztelt képviselő urak. Azóta ebben az országban négy rendszerváltás, több mint ötven kormány váltotta egymást, de soha egyetlenegy nem gondolt arra, hogy a nemzeti kulturális kincseink, intézményeink egyik kiemelkedő, a mindenkori kortárs magyar kultúra egészét bemutatni hivatott intézményt, a Műcsarnokot egy meghatározott körnek adja, ráadásul a magyar állam tulajdonából közvetlenül kiadja, és azt tulajdonba adja egy bármely más jogi személynek. Itt ez történt! Ez hallatlan precedensértéket is teremthet. Végül is, ha ezen az úton haladunk, feltételezve, hogy egy későbbi kormány, bármelyik, hasonlóan ostoba megközelítéssel, megszervezve saját világképének megfelelő, teszem azt, művészettörténészekből és érdeklődőkből álló kört, a Szépművészeti Múzeumot adja nekik. Egy újabb következő kormány pedig tehetséges operaénekesekből, az operához értő, annak történetével foglalkozó személyekből megalakítva egy újabb következő társaságot, majd az Állami Operaházat adja. Hiszen jogi értelemben az ég adta egy világon semmi különbség nincs, hogy a magyar állam tulajdonát képező Műcsarnokot önök most átadták a Magyar Művészeti Akadémiának, ezzel precedenst teremtve arra, hogy a későbbiekben ilyesmi történhessék.

Szerintem ez egy rossz út, egy határozottan rossz irányváltás. Egészen biztosan lehetett volna ezt másként tenni. Nem tették. Így aztán a magyar politikát és annak megosztottságát olyan mértékben vitték és viszik be a magyar művészeti életbe, ami után igen nagyon nehéz elképzelni azt a fajta megközelítést, amely egyébként egy nemzeti kulturális intézménynek mindenkori hivatása, hogy tudniillik az ország, illetve a nemzet művészetének, meghatározott művészetének, legyen az a kortárs művészet, egészét mutassa be. Hiszen az akadémia, az az intézmény, az a testület, amelyet önök először az alapdokumentumba, az alkotmányukba foglalva, onnantól kezdődően pedig igen jelentős költségvetési forrásokkal ellátva, majd átadva nekik a Pesti Vigadót, a Hild-villát és a Műcsarnokot, megteremtve így rossz irányba tett lépéssel az infrastruktúráját, most pedig a kulturális politikának olyan jelentős részét ruházzák át egy testületre, amely egyébként a transzatlanti, az európai, a közép-európai térségnek, általában ennek a mi területünknek, régiónknak, kontinensünknek politikai kulturális feladatvállalásától idegen.

Nem arról van szó, hogy egy köztestület nem adhat elismerést, kitüntetést, amelynek hátterét így vagy úgy, a költségvetés szabja meg. Hanem arról van szó, hogy önök vállaltan egy politikai nézetazonosságon alapuló közösség számára biztosítják ezt a lehetőséget, ami persze azt jelenti, hogy minden más, ehhez a politikai nézethez nem tartozó művészt vagy olyat, aki ezt a fajta közösséget nem kívánja vállalni, ám saját teljesítményét tekintve ország-világ előtt elismert, kizárják ebből.

(23.10)

Ez minden kétséget kizáróan további megosztottságot fog hozni. Ezért úgy gondolom, hogy az az előterjesztés, amely jelenleg ennek a törvénymódosításnak a tartalma, két irányba mutat. Mind a két irányt kárhoztatjuk, rossznak tartjuk, és olyan irányba tett lépések sorozatának tekintjük, amely nem szolgálja sem a nemzetünk egységes kultúrájának színvonalemelését, sem önmagában ezen egységes nemzeti kultúra bemutatását.

Ezen két irány közül az egyik önmagában - és még egyszer mondom - a politikai nézetazonosságon és nem a művészeti teljesítményen alapuló közösség támogatása, a másik pedig annak a költségvetési támogatása, illetve infrastruktúrájának megragadása, amely a nemzeti kultúra elismert intézményrendszerének egy részét, darabjait adja történetesen a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába.

Végezetül, nem a nemzet művésze díjjal van bajom, bajunk. Az egy elképzelhető irány, hogy eddig létezett kulturális elismeréseket - legyen az a nemzet színésze vagy a magyar mozgókép mestere, akár az operaénekesek legmagasabb szakmai elismeréséről szóló díj, valamilyen integrációra kerül. Én önmagamtól egyébként nem javasolnám. Nem gondolom, hogy ez helyes, de nem ebben van az ellenkezés lényege. Abban van az ellenkezés lényege, hogy a nemzet művésze díj odaítélésénél ismét igen jelentős befolyást adnak egy olyan testületnek, egy olyan közösségnek, amelynek szervezőbázisa nem a teljesítmény, nem a művészeti teljesítmény, hanem a politikai nézetazonosság, a világképbeli hasonlóság.

Ez egyáltalán nem zárja ki egyébként, hogy a Magyar Művészeti Akadémia tagjai között, mint ahogy vannak is igen elismert és nagyszerű művészek, vannak olyanok is, akiknek a teljesítménye nem üti meg ezt a szintet, de a politikai nézetazonosság, az azonos világkép összeköti őket. És ebből a körből kint vannak olyanok, akik művészeti teljesítménye messze elismert itthon és a határokon kívül, de mivel nem vallanak hasonló világképet, nem vallanak politikai nézetazonosságot ezzel az akadémiával, körrel, eleve nem juthatnak hozzá mindahhoz, amit a Magyar Művészeti Akadémia tagsága és az azzal járó privilégiumok jelentenek.

Összefoglalva, tisztelt elnök úr, tisztelt államtitkár úr, tisztelt képviselő urak - csak a jegyzőkönyv kedvéért mondom, hogy azért nem szólítom meg a képviselő asszonyokat, mert nincs közöttünk képviselő asszony, nehogy ez félreértésre adjon, adhasson okot -, ez modern kulturális feudalizmus. Ilyet az országunk hosszú időn keresztül látott, többször próbálta levetni, és most kérem, hogy ne a középkort hozzák elő, még csak ne is a '48-49 előtti időszakot, hiszen leginkább az a polgári fejlődés, amely most már több mint másfél évszázaddal ezelőtt kezdetét vette, és amely létrehozott olyan nagyszerű dolgokat, mint például a Magyar Tudományos Akadémia, mint például bizonyos fejlődési fázisai után épp a Műcsarnok, a Szépművészeti Múzeum, az Ybl által tervezett Opera, ezek próbálták levetni azokat a létező mentalitásbeli és politikában megnyilvánuló béklyókat, amelyek a feudalizmust jellemezték ezen a területen. Önök ezt hozzák vissza, a privilégiumok olyan rendszerét, amelynek alapja nem a teljesítmény, hanem egyfajta nézetazonosság. Ezért mi az előterjesztést, amelynek ismertetését úgy az államtitkár úr részéről, mint a tisztelt képviselő úr részéről korrektnek tartom... - azt mondták el, ami ebben a törvénymódosításban benne van, csak éppen a lényeg nem került elő.

Utolsó mondatként: úgy érzem, hogy ez a törvényjavaslat, illetve ennek felmenői, a Magyar Művészeti Akadémia kiemelése, a Széchenyi Művészeti Akadémia eltiprása, a Magyar Tudományos Akadémiától való merev elválasztása, Kosáry Domokos nagyszerű és modern felismerése, hogy történetesen tudományt és művészetet érdemes összekapcsolni insztitucionális szinten is, ennek a teljes felrúgása, ez az egész eszme nem kormánypárt és ellenzék közötti határvonal.

Azt állítom önöknek, hogy bár nyilván nem teljesen és nem szó szerint, de az a megközelítés, ami az enyém, az a kormánypártok padsoraiban is föllelhető. És sokan, akik esetleg önökre szavaztak, vagy akár mind a mai napig az önök gondolkodását vallják, kárhoztatják és ellenzik azt, amit önök a Magyar Művészeti Akadémia kapcsán a magyar nemzeti kultúrával csinálnak. Nem gondolom, hogy ez Fidesz-MSZP-vita. Nem gondolom, hogy ez kormánypárti-ellenzéki vita. Ez a kultúra rossz, feudális megközelítésének vitája a kultúra - azt gondolom - modern és progresszív felfogásával. Márpedig ennek képviselői éppúgy ott ülnek az önök padsoraiban, mint az ellenzék padsoraiban. Ennek belátása, beláttatása és ennek vállalása, azt gondolom, fontos.

Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a lehetőséget.