Felszólalás adatai

Az erkölcsi adósságok között első körben mindenféleképpen azt kell megemlíteni, hogy Magyarországon elmaradt az érdemi igazságtétel, nem történt meg a legsúlyosabb bűnök felelősségre vonása sem a kommunista bűnök kapcsán, és olyan értelemben sem valósult meg az igazságtétel, hogy a mai napig is a kommunista diktatúra áldozatai rosszabbul élnek, mint azok, akik a diktatúrát működtették.

Úgy gondoljuk, hogy a legjobb természetesen a rendszerváltozást követően lett volna rendezni ezeket a kérdéseket, de miután akkor nem került sor erre, ezért ma már a feladat csak az, hogy ami még mindig időszerű, amit még mindig végre lehet hajtani, azt ez az Országgyűlés tegye meg, lezárva ezzel végleg a rendszerváltozás erkölcsi kérdéseit, és törlesztve azt az adósságot, amit ennyi idő után is még törleszteni lehet.

Amikor erről a témakörről beszélünk, akkor két területet szoktunk megemlíteni. Az egyik a büntetőjogi felelősségre vonás kérdése.

Szeretnénk nagyon világossá tenni azt, hogy szűk körben, a diktatúra megtorló időszakának hatalomgyakorlóiról, kizárólag azokról beszélünk, akiknek a kezéhez valóban vér tapad, akik 1956-ot követően vagy megelőzően a diktatúra fenntartása során mások élete elleni súlyos cselekményeket rendeltek el, vagy pedig az országot árulták el, az országgal szemben lettek hűtlenek. Ezek azok a kategóriák, amelyeket még ennyi idő után sem késő büntetni, ezek azok a kategóriák, amelyeket egyébként álláspontunk szerint a nemzetközi büntetőjog alapján is büntetni lehetne, de az új alaptörvény átmeneti rendelkezései megteremtik a lehetőségét annak, hogy ugyanúgy, ahogy a térség volt kommunista országainak többségében, az elévülés nyugvásával szűk körben a legsúlyosabb bűncselekmények ezt követően is büntethetővé váljanak.

A másik terület, amiről érdemes beszélni, a kommunista időszakra tekintettel élvezett juttatások kérdése. Azt látjuk, hogy az az igazságtalanság, ami egy '56 után éveket a börtönben töltő áldozat és ugyanebben az időszakban a pártállam élén álló vezetők mai nyugdíjjuttatásaiban ma még mindig felfedezhető, tapasztalható és látható, ez olyan igazságtalanság, amely 20 évvel a rendszerváltozást követően sem fogadható el, ezért ennek az Országgyűlésnek e tekintetben is szimbolikusan le kell zárni a rendszerváltozást, és igazságot kell tennie.

Azonban amikor ezeket a javaslatokat megfogalmazzuk, akkor azt látjuk, hogy az ellenzék részéről szándékosan vagy tudatlanságból, de előszeretettel értik félre ezeket a javaslatokat. Senki nem akarja megbélyegezni az MSZMP volt tagjait, senki nem kívánja mai, szabadon választott pártok országgyűlési képviselőit kriminalizálni. Senki nem vitatja a szabad választások eredményét és a szabad választásokon elért mandátumok alapján a képviselet jogosultságát.

Kifejezetten a vezetőkről beszélünk, és beszélünk az MSZMP felelősségéről, és beszélünk az MSZP felelősségéről is abban a vonatkozásban, hogy amikor '89-ben szabadon dönthetett arról, hogy jogutódja lesz-e a korábbi állampártnak, vagy pedig ezt a jogutódlást megszakítva a vagyonról is lemond, akkor az előbbit választotta, annak reményében, hogy a hatékonyabb működés feltételei biztosítottak lesznek. Ezzel viszont ennek az erkölcsi tehertételnek a következményeit is viselnie kell, aminek ma már közvetlen jogi következménye nincs, de tényszerű az a megállapítás, amit az Alkotmánybíróság döntése is megerősít, hogy a Magyar Szocialista Párt a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódja. Ennek rögzítése szintén erkölcsi felelősség, és nem más, mint valósághű ábrázolása annak, ami '89-90-ben történt.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)