Felszólalás adatai

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Közismert, hogy az ötvenes évek első felében Magyarországon korábban soha nem látott méretűre emelkedett a politikai elítéltek, őrizetesek és internáltak száma. A börtönök már nem voltak képesek befogadni ezt a nagy létszámot, ezért a szovjet gulagok mintájára a túlzsúfolt börtönökből a politikai elítélteket úgynevezett közérdekű, valójában robotmunkára szénbányákba, kőbányákba és építkezésekre vitték.

Napjaink magyar közvéleménye minderről még mindig nem rendelkezik kellő információval. A széntermelés feszített ütemű növeléséhez 1950-re a helyi munkaerő többnyire mindenütt kevésnek bizonyult, ezért a politikai elítéltek részére a bányákban is kényszermunkatábort létesítettek, így Csolnokon is.

A rabokat a községtől távolabb elhelyezkedő veszélyesebb bányákban dolgoztatták, a tábort pedig egy régi meddőhányóra, közvetlenül az egyik akna lejáratához telepítették.

(17.30)

A termelés korszerűtlen és egészségre ártalmas körülmények között folyt, a szén csak rendkívül kedvezőtlen körülmények között volt kitermelhető, amit még súlyosbított a folyamatos vízszivárgás és a sújtólégveszély is.

A tábor hat betonbarakk épületében összesen 1200-1400 politikai elítélt raboskodott. A tábor lakóinak körülbelül 10 százaléka köztörvényes bűnöző volt, akiket tudatosan kevertek a politikai elítéltek közé. A 48 órás munkahét ritka volt, mivel majdnem minden vasárnap valami ürüggyel túlmunkát rendeltek el. A táborban nem volt ritka a fizikai fenyítés sem, sőt elrettentésül egy szökött rabot az elfogása után a helyszínen lőttek agyon.

A társadalomban végbement változásokról a civil bányászok tájékoztatták az elítélteket. Így volt ez 1956. október 24-én is, amikor az éjszakai műszakban dolgozó elítéltek, értesülve a pesti forradalomról, elhatározták, hogy lent maradnak a bányában, és éhségsztrájkot folytatnak mindaddig, amíg nem rendezik az ügyeiket. Valamennyien tudhatjuk, mit jelentett ez akkor. A felszínen, a táborban a helyi lakosok segítségével detektoros rádiókat készítettek, s a híreket azonnal továbbították a sztrájkolóknak, akik az elengedhetetlenül fontos teendőket a bányában ellátták.

A helyiek szolidaritását jelzi, hogy nem kapcsolták ki az áramot, így a szivattyúk üzemelhettek, a bányát nem árasztotta el a víz, pedig a sztrájkmegszakításra a "legegyszerűbb mód" ez lett volna.

A tábor parancsnoksága katonai segítséget kért, Esztergomból páncélosok érkeztek, akik körülzárták a tábort, és megerősítették az őrséget. Az ávós őrség egyik napról a másikra eltűnt. A katonai egység parancsnoka, amikor megtudta, hogy nem köztörvényes bűnözők, hanem politikai elítéltek vannak a táborban, a páncélosok ágyúcsöveit kifelé fordíttatta. A négynapos bányafoglalás és éhségsztrájk után ekkor jöttek fel az elítéltek a föld alól, a fentiek lepedőkből készített nemzeti színű zászlókkal fogadták őket. Amikor az utolsó ember is felérkezett, valaki a Himnuszt kezdte énekelni, szem nem maradt szárazon, ahogy az egyik visszaemlékezésében olvashatjuk.

Még október 25-én az ügyek kivizsgálására ügyészek érkeztek a táborba. Október 29-én a rabok és a ügyészek alkudozásán, a parancsnoki épület egyik szobájában az ügyészeken kívül már jelen voltak a dorogi Forradalmi Bizottság képviselői is. A kihallgatásra rendelt rabok őrzését három kiskatona biztosította. Ahogy az egyik visszaemlékezésben olvashatjuk, ekkor nyomatékkal hangzott el az elítéltek követelése: szabadulni akarunk, a mi szabadulásunkat majd a forradalmi bizottság rendezi. Erre kínos csönd támadt, amit éles, fémes csattanás szakított félbe: az egyik kiskatona kibiztosította a géppisztolyát. Rövid, kényszerű egyezkedés után megszületett a megállapodás, a politikai elítéltek azonnali feltételes szabadlábra helyezését a forradalmi bizottság rendelte el, az igazoló okiratot a Legfőbb Ügyészség titkársága bélyegzőjével hitelesítették.

Még aznap délután megkezdődött a szabadulólevelek kiállítása, amit maguk az elítéltek végeztek. Október 31-én kiürült a tábor. A szabadulóknak, sajnos csak néhány nap igazi szabadság jutott osztályrészül. A szovjet megszállás eloszlatott minden reményt. A tábor kiürült, a diktatúra pedig a múltra vonatkozóan minden nyomot eltüntetett. A meddőhányót belepte a gyom, később bokrok nőttek rajta, és napjainkban már évtizedes fák terebélyesednek a tetején. Semmi sem emlékeztet arra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), hogy ezen a helyen kényszermunkatábor állott, az utolsó magyar gulag. Október utolsó napján és november 4-én a gyertyák értük is világítottak, rájuk is emlékeztünk.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps.)