Felszólalás adatai

DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm az elnök úr megtisztelő türelmét, köszönöm önöknek is, képviselőtársaim. Annál is inkább, mert az idősügyi stratégia kérdésében szerencsém volt frakcióm vezérszónokaként már nagyon sok mindent elmondani azokból a gondolatokból, amelyek miatt mi a frakcióban örömmel üdvözöljük és támogatjuk ezt a stratégiát. Azonban éppen a mai vita is arra indíttat, hogy szükséges még néhány gondolatot hozzáfűzni az itt elhangzottakhoz is, jelesül a mai napon elhangzottakhoz.

Azt ugye, megállapítottuk az általános vita elején, hogy nagyon sok olyan kulcsszó van ebben a stratégiában, ami köré fel lehet építeni egy cselekvési programot, adott esetben, ha eljön az ideje, egy idősügyi törvényt is, és ezek a szavak: az aktivitás, a biztonság, a függetlenség. Azt is elmondtuk, megállapítottuk még a vita kezdeti napján, hogy a biztonság és függetlenség azért alapvetően vagy nagyon fontos részben egyfajta anyagi biztonságot és függetlenséget is jelent, amiről szót kell ejtenünk akkor is, ha ez a stratégia nem ezzel foglalkozik, mert nem ez az alapvető tárgya, hanem - ahogy Iván professzor úr ma is összefoglalta - egyfajta irány, egyfajta célkitűzés, amelynek mentén kell dolgozni valamennyi, 25 évben megalakuló kormánynak majd.

(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

De miután másról sem volt szó ma többnyire, mint azokról az anyagi összefüggésekről, amelyek jelesül a nyugdíjakra vonatkoztak - bár ugye, sok mindent hallottunk, családi pótlék és társai -, azt gondolom, nem mehetünk el amellett, hogy néhány tényadatot ne mondanék itt el a nyilvánosság előtt. Annál is inkább, mert azt gondolom, azt mindannyian tudjuk, hogy nincs valami csak jó, és nincs valami csak rossz, és nem működik a parlament csak kiváló törvényekkel, és nincs olyan kormány, amelyik csak tökéletes rendeleteket hoz és kormányoz, mert az élet minden területén olyan, hogy van benne jó is, és van benne rossz is.

Az az ellenzéki magatartás, amely viszont úgy áll hozzánk immáron hosszú évek óta, hogy minden egyes jelenségből, minden egyes megmozdulásból csak a rosszat veszi ki, és azt egy csokorban nyújtja át a hallgatóknak és a nézőknek, azt én nem tartom egy szimpatikus és követendő magatartásnak. És amikor azt mondom, kedves képviselőtársaim, hogy ez a parlamenti politika, ez a parlament a helye annak, hogy politikai vitát folytassunk, akkor azt is elmondom, hogy nemcsak a jót mondjuk el magunkról, hanem azokat a rosszakat is, amelyeket az emberek rosszul élnek meg, amelyek nem sikerültek mint esetleg kormányzati tevékenység, de semmiképpen sem szeretnék abba a hibába beleesni, hogy mi pedig csak a jókat szedjük össze, és azokat kötjük csokorba.

Ezért aztán, amikor visszatérek a nyugdíjak kérdéséhez, a nyugdíjak reálértékének kérdéséhez, akkor az Állami Számvevőszék jelentését alapul véve hadd mondjam el azt a folyamatot, aminek a bemutatására meglehetősen egyoldalúan került sor ebben a Házban a tisztelt ellenzék részéről. Ugye, önök ott kezdték - mindig ott kezdik -, hogy: és elvették a 13. havi nyugdíjat.

Egy kicsit hadd menjek vissza az időben; nemcsak odáig, hogy úgy kezdődött, hogy megszavaztuk, és megpróbáltuk ezt hosszú éveken át fizetni, hanem ott is kezdődött, hogy amikor kormányra kerültünk, akkor - miután az idősök helyzete az egyik kiemelt feladatát jelentette a mi kormányzásunknak és a mi parlamenti működésünknek - rögtön ott kezdtük: a 19 ezer forintnál, amit hajlamosak vagyunk már elfelejteni. Tudom, hogy nem oldotta meg a nyugdíjasok helyzetét, egy gesztusérték, egy jelzés volt, hogy oda kívánunk figyelni. Megváltoztattuk a törvényt, és újra visszahoztuk a kivételes nyugellátás megállapítását és a méltányossági segítség lehetőségét, foglalkoztunk külön az özvegyekkel, az özvegyi nyugdíjak megemelésével, és az egyik legfontosabb tevékenysége volt - vagy azt gondolom, amire nagyon büszkék lehetünk valamennyien - az a bizonyos nyugdíjkorrekciós program, a mondandóm végén még visszatérek rá. Természetesen nem utolsósorban a 13. havi nyugdíj, ami persze azóta már viták kereszttüzében áll, de meg kell mondjam önöknek, hogy a mai napig fájó pont az életünkben, hogy erről le kellett mondanunk.

(11.10)

Nagyon örültem, amikor Mátrai Márta képviselő asszony is megerősítette, tudomásul kell venni, hogy válság volt, és nagyon sok mindent nem tudtunk úgy végigcsinálni, ahogy azt szerettük volna. Bár már elhangzott, csak ismételni kívánom, hogy a 13. havi nyugdíj elvesztéséért cserébe az úgynevezett nyugdíjprémiumot segítettek nekünk a szakemberek kitalálni, kidolgozni, hogy hogyan lehet majd a gazdaság teljesítőképességének emelkedése függvényében, valóban odafigyelve a nyugdíjasokra megpróbálni további jövedelmeket nyújtani számukra.

Ami pedig a nyugdíjak reálértékének a változását illeti: néhány adatot - nem szeretem a számokat sorolni, ezért csak keveset - mondanék, hogy megérthető legyen. A következőket szeretném mondani: az 1990-es évek végétől kezdődött az a folyamat, hogy a nyugdíjak reálértéke, tehát a vásárlóértéke növekedett, 2000 és 2008 között átlagosan durván 5 százalékkal évente. A mostani adatok szerint ma egy saját jogú nyugdíj átlaga 79 ezer forint fölött van. Úgy is lehet mondani, hogy a saját jogú öregségi nyugdíjak 2000 és 2009 között két és félszeresére növekedtek nominálisan, aminek a vásárlóértéke, tehát a reálértéke másfélszeres. S még egy nagyon fontos adat: az átlagnyugdíjak és az átlagkeresetek aránya 2003 óta emelkedik, ami megint nagyon fontos jellemző. Kétségtelen, hogy 2007-ben csökkentek a reálnyugdíjak - ez az egyetlen olyan sáv, amikor bizony mínusz számokkal kellett számolnunk -, de 2008-ban már az elmúlt év csökkenésével szemben nominálisan 1,8, reálértéken 1,1 százalékkal javult a nyugdíjak aránya, átlaga.

Mondottam, hogy vissza szeretnék térni a korrekciós törvényhez. Az is nagyon fájdalmas volt, hogy a törvényben lefektetettek ellenére a 2009 januárjától esedékes korrekciókat nem tudtuk eljuttatni az arra jogosultak számára. Először szeptemberig halasztottuk el, de kiderült, hogy sajnos szeptemberben sem képes a gazdaság felvállalni ennek a korrekciónak a mértékét. Szeretném e helyről is jelenteni, a jelen költségvetési törvényben szerepel, hogy az idén elmaradt korrekciós százalékok meg fognak érkezni, jelesül az 1988-90 között nyugdíjba vonultak számára plusz 2 százalék, az 1992-95 között nyugdíjba vonultak számára plusz 4 százalék, az 1997-98-ban nyugdíjba vonultak számára ismételten plusz 4 százalék lesz az, amit megkapnak a rendes év eleji, jelen számítások szerint 4,1 százalékos nyugdíjemelés mellett.

Sajnos, a médiában is hajlamosak összekeverni a korrekciókat, amiről Mátrai Márta képviselőtársnőm az úgynevezett novemberi korrekció kapcsán beszélt. Miről is van szó? Amikor a kormány az előző évben az adatok alapján megtervezi az infláció, a bérkiáramlás s a többi mértékét, akkor megtervezi azt is, hogy körülbelül mekkora lehet az a nyugdíjemelési mérték, ami megfelelő vásárlóerőhöz juttatja a nyugdíjasokat. Ha nem jól találja el ezeket a számokat, ha nem jól hozza az összefüggéseket, ha sok minden változik az év folyamán, akkor bizony novemberben korrigálni kell ezt a megállapított összeget, és ha emlékeznek önök, mindig visszamenőleg januárra bizonyos összeggel kiegészítik a nyugdíjat.

Mit jelent ez? Azt, hogy a nyugdíjas novemberig hitelezett a kormánynak, mert az egyéb okok miatt nem tudta jól megállapítani a százalékot, ezért aztán a nyugdíjas majd novemberben egyben megkapja, ami visszamenőleg kompenzálja ezt a kiesést. Azt kell mondjam, kedves hölgyeim és uraim, kedves nyugdíjasok, ha novemberben nem kerül sor korrekcióra, az azt jelenti, hogy megfelelő volt a számok összerakása, megfelelő volt a tervezés, önök nem hiteleztek ebben az évben a kormánynak, és jogosan várhatják majd, hogy 2010. január 1-jétől 4,1 százalékkal meg fog emelkedni a nyugdíjuk.

Végezetül annyit szeretnék mondani, hogy ennek a stratégiának a léte, az, hogy mindannyian elfogadjuk a Házban, bármelyik oldalon üljön a képviselő, rendkívül fontos, és már nem halasztható tovább. Hallottuk az adatokat, hogy hogyan idősödik a társadalom, mennyire szükséges, hogy ennek a nagyon komoly létszámot és nagyon komoly érzelmet, amit az időstársadalom jelent számunkra, hiszen mindannyiunknak van hozzátartozója, és magunk is csak e felé a kor felé megyünk... - muszáj rendezni azokat a kérdéseket, amelyek nem egy-egy témában, nemcsak a nyugdíjban, nemcsak az egészségügyben, nemcsak az idősotthoni ellátásban, hanem komplexen kezelik ezt a problémakört a kisgyermekes családoktól az emberi kor végső határáig. Tehát ki kell jelölni az utat, meg kell állapodni a célban, és ha ebben meg tudunk állapodni, akkor ennek mentén születnek majd az úgynevezett cselekvési programok háromévente.

Úgy láttam a vita során, és többségében ma is azt tapasztaltam, hogy minden képviselőtárs érzi ennek a problémának a súlyát, érzi ennek a munkának a felelősségét, és meggyőződésem, hogy együtt fogunk tudni működni a végleges elfogadásában is.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)