Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Kósa Lajos, Fidesz, Soltész Miklós, KDNP, képviselők önálló indítványát a T/21. számon, a bizottsági ajánlást pedig a T/21/1. számon megismerhették.

Most az előterjesztői expozé következik. (Folyamatos zaj.) Kérem képviselőtársaimat, hogy adják meg a tiszteletet az előterjesztőnek, és beszélgetéseiket, legyenek szívesek, ne az ülésteremben folytassák. (Szórványos taps. - Közbeszólás a Jobbik soraiból: Font Sándor!) Ismételten megkérem Jávor Benedek képviselőtársamat és Font Sándort, hogy... (Font Sándor: Elnézést, elnök úr!) Köszönöm szépen.

Megadom a szót Soltész Miklós úrnak, a napirendi pont előadójának, húszperces időkeretben. Öné a szó.

SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem fogok visszaélni ilyen hosszú ideig az önök bizalmával, hiszen még nagyon sok törvény vitája áll előttünk, és úgy gondolom, hogy ez a törvénymódosítás, amelyet mi most beterjesztettünk, olyan társadalmi igényt ölel fel és kívánalmat valósít meg, hogy igazából túl sok magyarázatot nem kell adni ehhez a törvénytervezethez. Mégis, ha megengedik, néhány gondolatot hadd mondjak erről a törvénytervezetről, bevezetésül azt, hogy mik azok az indokok, amelyek leginkább szükségessé teszik ezt a változtatást. Másrészt arról szeretnék beszélni, hogy pontosan mi a legfontosabb üzenete, és mi a törvényben a legnagyobb változtatás. Harmadszor pedig egy-két olyan dolgot szeretnék megjegyezni, ami félreértéseket oszlat el azoknak a gondolatában, akik félreértik ezt a törvénymódosítást.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Néhány adatot hadd osszak meg önökkel! Az általános iskola nyolc osztályát nem elvégzettek száma ma Magyarországon megközelíti a 700 ezret, 700 ezer olyan ember van, aki 10 és 59 éves kor közötti, és bizony nem végezte el az általános iskolát. Ugyanígy hatalmas azoknak a létszáma 10 és 59... Elnézést kérek az előző számért, a 10 és 59 éves kor természetesen azokra vonatkozik, akik egy osztályt sem végeztek el az általános iskolában, és most mondom a megdöbbentő számot: 29 ezer ilyen honfitársunk van, kisvárosnyi honfitársunk.

A másodikat, amit mindenképp érvként szeretnék felhozni, a Magyar Köztársaság alkotmányából idézném - és ilyen szempontból mindegy, hogy ez az 1949-ben készült alkotmány, ez talán a baloldali képviselőket még inkább kötelezi, hogy elfogadják a javaslatunkat -, a következő az idézet: "a Magyar Köztársaságban a szülők, a gondviselők kötelesek kiskorú gyermekük taníttatásáról gondoskodni", kötelesek.

(18.10)

Ehhez szorosan kapcsolódik egy alkotmánybírósági határozat, amely szerint a családi pótlékra mint konkrét juttatási formára senkinek sincs az alkotmányon alapuló joga. Nagyon fontos ezt az elején leszögezni, senki se gondolja azt, hogy olyan törvénytervezetet nyújtunk a parlament elé, amely alkotmányellenes lenne, vagy bárkinek sértené ezt a jogát.

S még egy számadat, amit azért érdemes tudni: ma Magyarországon közel 2 millió gyermek után fizet ki az állam családi pótlékot. 2 millió gyermek után fizetnek azok az emberek, akiknek adójukból, járulékbefizetéseikből ezt a támogatási formát - egyébként helyesen - fenntartja a Magyar Köztársaság.

Hadd mondjak néhány gondolatot a törvényjavaslatról! A családi pótlékot kétfelé választjuk, nevelési ellátásra és iskoláztatási támogatásra. Nevelési ellátásra a nem tanköteles gyermek jogosult, illetve saját jogán jogosult az a 18. életévét betöltött tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek, aki iskolába már nem jár. Az iskoláztatási támogatást pedig azok a tanköteles gyermekek fogják kapni, akik elérték azt a kort, hogy kikerüljenek a nevelési ellátásból, illetve azok kapják az iskoláztatási támogatást, akik húszéves korig még közoktatási intézményben tanulnak tovább. Itt szeretném megjegyezni, hogy a sajátos nevelési igényű tanulók számára visszahoznánk azt a lehetőséget, amelyet a szocialisták megszüntettek egy törvényjavaslattal, miszerint 23 éves korra emeljük fel ezt a határt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hogy miért fontos ez, azt a társadalom tudja. Hogy hogyan lehet ezt megvalósítani, azt a következőképpen tudom összefoglalni. A családi pótlékot hat hónapra elvesszük attól a szülőtől - természetesen csak az után a gyermek után -, aki a gyermekét nem járatja iskolába. Hogy történik mindez? Amikor már meghaladta a tíz órát az igazolatlan hiányzások száma, az iskola vezetője értesíti a jegyzőt, és a jegyző végzéssel értesíti a családot, hogy ha tovább folytatódik az iskolából a hiányzás és meghaladja az 50 órát, annak a jogkövetkezménye a családi pótlék hat hónapra történő elvétele. Mindenképp fontos ez az időtartam és az, hogy a jegyzőnek kötelező megvalósítania ezt a döntést, nem mérlegelhet, nem gondolkodhat azon, hogy megvonja, vagy sem, hanem kötelező jelleggel meg kell tennie.

Emellett még egy dolgot szeretnék kiemelni: a jegyző nem mérlegelhet abban az esetben, ha a gyermek mulasztásainak száma meghaladta az ötven órát, hanem kötelessége védelembe vennie a gyermeket. Itt szeretnék eloszlatni egy félreértést. A védelembe vétel nem azt jelenti, hogy a gyermeket kiemelik a családból, ez pontosan egy megelőzés annak érdekében, hogy a gyermek a családban maradhasson.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Végül azt szeretném önöknek elmondani - nem húzva tovább az időt -, nagyon fontos tudni, hogy a polgári kormány idején a családi pótlékot a gyerek huszadik életévéig adtuk, pontosan azért, hogy ha olyan gyermekek vannak, akik a középiskolai tanulmányaikat valamilyen oknál fogva később kezdték el, vagy valamilyen ok miatt később kerültek általános iskolába és így kitolódott az iskolázási időszakuk, mégis kapjanak még utána családi pótlékot. A szocialisták - valószínűleg szavazatvásárlás okán - néhány évvel ezelőtt ezt a korhatárt felvitték 23 évre, majd néhány hónappal ezelőtt a megszorító csomagok során visszavitték 23 évről 20 évre a családi pótlék jogosultságát mindazoknak, akik középiskolai tanulmányokat végeznek. Itt szeretném jelezni, sosem volt olyan, hogy egyetemista, főiskolás korú gyermekek után családi pótlékot adott volna bármelyik kormány, se a polgári kormány, se a szocialista kormányok. A polgári kormány annyit tett az egyetemre járó fiatalok és családok érdekében, hogy mindazok után a gyermekek után, akik egyetemre, főiskolára járnak, érvényesíthető volt a családi adókedvezmény, amit az elmúlt évek során a szocialisták segédletével sajnos megszüntettek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mi annyit tettünk még ebben a törvényjavaslatban, hogy a sajátos nevelést igénylő gyermekek részére kitoltuk a korhatárt a 23. életévig, pontosan azért, mert tudjuk, hogy vannak olyan fiatalok, vannak olyan gyermekek, akiknek egészen más az élethelyzetük, egészen mások az életlehetőségeik, s tőlük semmiképpen nem akarjuk elvenni, mint ahogy a szocialisták meg akarták tenni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A mostani előterjesztés, a mostani törvényjavaslat beleillik abba a sorba, amelyik a most tárgyalt kormányprogram része. Beleillik abba a sorba, hogy a társadalom jogosan várja el, hogy ha adót fizet, ha járulékot fizet, akkor mindenki, aki abból a támogatásból kap, valamit kihozzon. Jogosan várja el a társadalom mindenkitől, hogy az a katasztrofális munkaügyi helyzet, ami ma Magyarországon van, javuljon, és ez semmi másképp nem megy, mint az oktatás erősítésével. És jogosan várja el mindenki, hogy az ezek után kifizetett százmilliárdok valóban úgy hasznosuljanak, hogy azok a fiatalok, akik iskolába járnak, el is végezzék azt, de lehetőség szerint ne csak a nyolc általánost, hanem középiskolai, sőt lehetőség szerint felsőoktatási tanulmányokat is folytathassanak, diplomát szerezhessenek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A szociális, ifjúsági és családügyi bizottságban teljes támogatást kapott ez a törvényjavaslat. Bízom abban, hogy ez a támogatás meglesz, ha pedig nem, akkor úgy gondolom, hogy a társadalom amúgy is ki fogja követelni ennek a törvénynek az elfogadását. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr expozéját. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor, 5-5 perces időkeretben. Megadom a szót Révész Máriusznak, az oktatási bizottság előadójának.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási bizottság elmúlt heti ülésén a bizottság tagjai egyhangúlag támogatták az előterjesztést, többünk meglepetésére, éppen ezért kisebbségi vélemény a mi bizottságunkban nem lesz. Ráadásul ez a támogatás úgy alakult egyhangúra, hogy ezen a bizottsági ülésen szocialista képviselőtársaink is jelen voltak.

Ez azért fontos és lényeges momentum, mert ilyen rendszer, iskoláztatási támogatás családi pótlék helyett egyszer már volt Magyarországon, és ez a rendszer 2002-ig működött. Ám amikor a Medgyessy-kormány felállt, akkor első intézkedései között volt az a döntés, amellyel ezt a rendszert megszüntette. A folyosói beszélgetéseken egyébként szocialista képviselőtársaink már évekkel ezelőtt beismerték, hogy ez rossz döntés volt, és ők is látják, hogy ez nem előreviszi a dolgokat, ugyanakkor mindaddig, amíg az SZDSZ bent volt a parlamentben, ennek a döntésnek a visszavonására nem merték rászánni magukat. Úgy tűnik, most eljött a pillanat, és amikor megszületett ez a fideszes előterjesztés, akkor mindenki a döntés mellé állt.

(18.20)

Ez nem is meglepő, hiszen mindenki láthatja, és egyre nyilvánvalóbbá lesz, hogy nem segítünk azoknak a gyerekeknek, nem segítünk azoknak a családoknak, akiknek fizetjük a családi pótlékát, fizetünk a gyerekek után, ám a gyermek nem jár iskolába, nem végzi el az általános iskolát, analfabéta marad, nyilvánvalóan a munkaerőpiacon nem tud elhelyezkedni.

Ha feltesszük a kérdést, hogy mi lesz ezekkel a gyerekekkel, amikor 20 éves korukban, 18 éves korukban befejeződik a családi pótlék finanszírozása számukra, illetve a családjuk számára, miből fognak megélni, akkor tulajdonképpen két választ tudunk adni: vagy segélyből, vagy pedig törvényellenes utakból. Nyilvánvalóan ez nem megoldás, ez egy látszatsegítség a gyermekeknek, éppen ezért örvendtünk, hogy ezt a törvénymódosítást képviselőtársaink előterjesztették.

Felvetődött az LMP-s Osztolykán Ágnes részéről, hogy önmagában ez a lépés nem elegendő, ebben is teljes egyetértés volt a bizottságban. Ez egy kemény, határozott lépés, de nyilvánvalóan az oktatáspolitikának, a szociálpolitikának más utat is kell találni.

A bizottság, az oktatási bizottság tagjai egyhangúan üdvözölték azt a lehetőséget is, hogy bizonyos sajátos nevelési igényű gyerekek esetében 23 éves korig kitolódik az a határ, ami után a családi pótlék a család számára finanszírozható. Ebben is teljes egyetértés volt. Ez a bizottság egyhangú szavazattal elfogadott álláspontja, úgyhogy reméljük, hogy a parlamentben is ebben a döntésben teljes konszenzus lesz.

Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Megadom a szót Kara Ákosnak, a foglalkoztatási bizottság alelnökének.

KARA ÁKOS, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság tegnapi, 2010. május 25-én megtartott ülésén megtárgyalta a törvényjavaslatot, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság egyhangú döntéssel általános vitára ajánlotta a javaslatot.

Tény, hogy Magyarországon a jelenlegi európai uniós országokkal való összehasonlításban alacsony a foglalkoztatottság. Tény, hogy alacsony iskolai végzettséggel nehéz a munkaerőpiacon elhelyezkedni. Tény, hogy a nagyszámú munkanélküliek és álláskeresők között jelentős arányban vannak azok, akiknek nincsen befejezett általános iskolai végzettsége.

Alapvető cél tehát az, hogy a legfiatalabb korosztály tagjai mind nagyobb arányban fejezzék be sikeresen az általános iskolát. Alapvető közösségi és alapvető társadalmi érdek, hogy a szociális ellátások azt a célt szolgálják, amelyeket mind az egyén, mind pedig a szűkebb és tágabb közösség is elfogadhatónak és szükségesnek tart. Fontos tehát rögzíteni, hogy a családi pótlék a gyermek felnevelését, tehát a nevelést segíti, az iskolába járást, így a megfelelő ismeretek és a tudás megszerzését ösztönzi egyszerre.

A benyújtott törvényjavaslat ezt rögzíti, egyúttal - és ez nagyon fontos - a szülői felelősséget erősíti. Azt erősíti, hogy a gyermek iskolába járása, járatása mind a gyermek, mind a szülő, mind pedig a társadalom helyi és nagyobb közösségének az érdeke és felelőssége. Ebben a bizottság valamennyi jelenlevő tagja egyetértett.

A bizottság elnöke az MSZP képviselőjeként jelezte, hogy a javaslat szándékával egyetért, de nemcsak hatósági oldalról közelítené meg a kérdést, hanem abban is keresi a megoldást, hogy miként lehetne motiválni azokat a családokat, akik nem tesznek eleget az iskolába járás, járatás követelményének. Szerinte ezek a követelmények és a segítségnyújtás együttes alkalmazása szükséges.

A Jobbik bizottságban jelen lévő képviselői szerint a jelenleg hatályos jogszabályban foglalt lehetőségekkel nem éltek eddig az önkormányzatok, így bár a törvényjavaslat szándékával egyetértenek, az egyes földrajzi területeken súlyosnak tartott, nehezen kezelhetőnek látott helyzet miatt, például a szociális szakemberek feladatellátásának nehézségei miatt csak módosító javaslatokkal fogják majd tudni elképzelni a javaslat elfogadását, ezt jelezték a bizottsági ülésen.

Az LMP bizottsági ülésen jelen lévő képviselője általános vitára ajánlotta a benyújtott anyagot, de jelezte, hogy a javaslatban megfogalmazott eszközt kevésnek tartja a probléma megoldásához; jelezte, hogy ez a megoldásra váró probléma túlmutat mind a szociális, mind a foglalkoztatáspolitikai alrendszeren, és szerinte ez a kérdéskör további, közoktatással kapcsolatos szakmai kérdéseket vet fel az alapképzés minőségére vonatkozóan.

A Fidesz-KDNP jelen lévő képviselői, tehát a részünkről azt mondtuk, hogy a benyújtott törvényjavaslatban megfogalmazottak szerint kell lépni, a tervezett intézkedés alkalmas arra, hogy a szülői felelősséget erősítse, továbbá a javaslat a szociális, gyermekjóléti és oktatási alrendszerben dolgozó szakemberek, valamint a települési jegyző közös munkájával a gyermek, a családja, illetve a tágabb közösség érdekét egyaránt szolgálja.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Jelenlevők! Ez hangzott el a bizottsági ülésünkön. Köszönöm. (Taps.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Talabér Mártának, a Fidesz képviselőjének.

TALABÉR MÁRTA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz és a KDNP képviselői által benyújtott törvényjavaslat a szülők azon kötelezettségére hívja fel a figyelmet, hogy a gyermeket, a gyermekeket iskolába kell járatni. Mindannyiunk, a társadalom közös érdeke, hogy az utóbbinak minél teljesebb mértékben tegyenek eleget.

Mária Terézia, a Ratio Educationis óta cél, hogy mindenki szerezzen alapvégzettséget. Eltelt több mint 250 év, és még mindig ez az egyik fő probléma Magyarországon. 2005-ben több mint 150 ezer ember volt a hét évnél idősebb népesség körében, akik az általános iskola első osztályát nem végezték el. Ma a magyar felnőtt lakosság 20 százaléka funkcionális analfabéta. A saját településemen, Berhidán a rendelkezésre állási támogatásban részesülők közül, a 170 35 év alatti ember közül 50-nek nincs nyolc általános iskolai végzettsége. Részben már folyamatban van a hiányzó évek pótlása, de gondoljunk bele, milyen hátrányt jelent ez a munka világában, milyen perspektívával indulnak, ha indulnak munkát keresni.

A korai iskolaelhagyás általános probléma az Európai Unió országaiban éppúgy, mint Magyarországon. A probléma mértéke persze nem egyforma, de nekünk a miénk a legnagyobb. A korai iskolaelhagyásban is jeleskedünk, hiszen az Eurostat adatai szerint a középmezőnyben helyezkedünk el, mert az össznépesség több mint 10 százaléka hagyja el befejezetlenül az iskolát. A foglalkoztatási szint pedig jelentős mértékben függ az iskolai végzettségtől. Magyarországon az alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztatási rátája a legalacsonyabbak közé tartozik.

Ez a törvénymódosítás figyelmeztetés arra, hogy a társadalmi szolidaritás jogos elvárásokkal jár. Az első Orbán-kormány a családpolitikájában szétválasztotta a családi pótlékot az iskoláztatási támogatástól, az utóbbit iskolalátogatáshoz kötötte, ami alapján az addig notórius iskolakerülő gyerekek jelentős része eleget tett tankötelezettségének.

A Medgyessy-kabinet egyik első intézkedése volt, ahogy azt Révész Máriusz képviselőtársam is említette, 2002 júniusában ennek a megszüntetése és a családi pótlék feltételek nélküli biztosítása, ami egyesek számára napi megélhetési forrássá vált.

A legutóbbi, még a szocialista kormány által kezdeményezett módosítás bevezette a családi pótlék részben természetbeni juttatás formájában történő biztosítását a családnak abban az esetben, ha nem tesz eleget a gyermek a tanulmányi kötelezettségének, és ezzel egyidejűleg a gyermeket védelembe vették. Azonban az elmúlt hónapok azt mutatták, hogy ez nem volt eléggé motiváló az érintett szülők számára, hogy a gyermekeiket iskolába küldjék.

Mit várunk a törvény módosításától? Azt, hogy több gyermek fog iskolába járni. Azt, hogy az állam által biztosított összeget biztosan a gyermekekre költik. Azt, hogy ezzel a szigorítással nő a szülői felelősség. Ez a törvénymódosítás jelzésértékű, ami önmagában az egész problémát nem oldja meg, de az első lépés annak érdekében, hogy a szülői felelősség megerősödjön, és a társadalom iskolázottsági szintje nőjön. Jelzés, hogy komolyan vesszük ezt a gondot, de tudatában vagyunk annak is, hogy sok feladat vár ránk a szociális területen túl az oktatás- és foglalkoztatáspolitikában is, hisz átfogóan kell kezelni a felmerült bajt.

Kérem, hogy támogassák a benyújtott törvényjavaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Hozzászólásra következik Szűcs Erika, az MSZP képviselője.

(18.30)

SZŰCS ERIKA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Köszönöm Talabér Márta képviselőtársam korrekt hozzászólását, és szeretném mindannyiuk figyelmét felhívni arra, amit mondott. Nem igaz, hogy a Medgyessy-kormány által eltörölt intézkedés helyére most történik először lépés.

2009. október 1-jétől érvényes az a törvény, amely hasonló szellemiségben a tankötelezettség elmulasztása miatt védelembe vett gyermek esetében a ráeső családi pótlék 50 százalékáig a természetbeni folyósítást nemcsak lehetővé, hanem kötelezővé teszi, igaz kiegészítve azzal, hogy itt a családdal is foglalkozni és törődni kell, újra kell szocializálni, s meg kell tanítani arra, hogy mi az, felelősen gyereket nevelni.

Nem véletlen ez, hiszen mi is tudjuk és valljuk, hogy a gyerekek oktatásban való részvétele és a tankötelezettség teljesítése az egyén és a társadalom egyformán fontos érdeke. Ez olyan közös alapérték, amiben nincs közöttünk vita.

A tanulmányi kötelezettségek elhanyagolása sajnos nem ritka Magyarországon. Ha megnézzük a tanulmányi kötelezettséget elhanyagolók társadalmi státusát, akkor azt sem lehet állítani, hogy kizárólag hátrányos helyzetű családok gyermekei azok, akik nem szeretnek iskolába járni, és nem járnak iskolába.

Az esetek társadalmi közmegítélése nem ugyanaz. Középosztálybeli családok gyermeke esetében elnézőbb, ezt egyéni kisiklásnak tekinti, hátrányos helyzetű családok esetében azonban komoly szankciókat vár el a társadalmi közvélekedés a szokásos szabálysértési intézkedéseken túl, olyan szankciókat, amelyek a család egyéb viszonyaiba is belenyúlnak. Úgy gondoljuk, hogy a családnak, a gyermeknek és a társadalomnak is érdeke, hogy ha a szokásos intézkedések nem segítenek, nem vezetnek eredményre, akkor valamilyen beavatkozás történjen. De milyen?

Nyilvánvaló, hogy mindenekelőtt a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szakmának, a jelzőrendszer együttműködő tagjainak, a védőnőnek, háziorvosnak, házi gyermekorvosnak, a családsegítő szolgálatnak, a közoktatási intézménynek és az egyéb segítőknek, az egyházaknak és a civil szervezetnek van feladata ilyenkor. Mégpedig az a feladat, hogy a család társadalmilag elvárt funkcionálását helyreállítsák, megerősítsék. Mert hosszú távon nem a szankció, hanem a család normális működése képes biztosítani azt, hogy a gyermek iskolába járjon, és megfelelő képzettséget szerezzen.

Noha ilyen munka folyt és folyik, az utóbbi időben mi is erős társadalmi nyomást éreztünk annak érdekében, hogy a szakmai segítségen túl egyéb eszközökkel, mindenekelőtt szankciókkal kényszerítse ki a jog a tankötelezettség teljesítését. A követelt szankció minden esetben valamilyen jövedelemelem teljes megvonása vagy a felhasználása feletti szabad rendelkezés megszüntetése, azaz a kvázi megvonása volt. A családi pótlék folyósításának szabályait, ahogy már említettem, az előző kormány már módosította, és a törvény 2009. október 1-jével lépett hatályba.

A módosítás igyekezett a sok esetben behajthatatlan szabálysértési bírság mellett olyan szankciót alkalmazni, amelynek tényleges pénzügyi hatása van a családi kasszára, ugyanakkor ezt a szankciót a családdal, a szülőkkel való foglalkozással, a családi funkció felépítésével, megerősítésével egészíti ki. Ez a pénzfelhasználási terv készítésének folyamata, aminek a szabályozásba iktatásával nem a korlátozás, hanem a támogatás lett a szabályozás fő célja, amin keresztül megtörténhet a családban a gyermek szükségleteinek felismertetése, a kielégítés fontosságának megértetése és a gondozás színvonalának az emelése.

Október 1-je óta 205 gyermek esetében történt meg a családi pótlék természetbeni folyósítása. Lehet soknak és lehet kevésnek ítélni, nem tudom, összesen azóta hány szabálysértési feljelentés született tankötelezettség megsértése miatt.

A döntésekre és jegyzői határozatokra jellemző, hogy a törvényben megengedett maximum, azaz az 50 százalék felhasználását javasolják döntő többségben, de van olyan határozat, amely 25, illetve 30 százalékkal is megelégszik. Időtartam szerint is differenciáltak a döntések, többségében itt is a ma a törvény által megengedett 12 hónap van határozatba foglalva, de van három-, öt-, hat- és nyolc hónapos időtartamra történő elrendelés is.

Mindezek alapján mi kissé értetlenül állunk a Fidesz-KDNP-s képviselői páros által benyújtott törvényjavaslat előtt. Nem értjük, hogy mire ez a nagy sietség. Ha már van a szándékaikkal egyező törvény, de alkalmazásának még nincsenek meg a megfelelő számú tapasztalatai, illetve ezek a tapasztalatok nincsenek kiértékelve, miért nem tartották magukat a kormányprogramjukban vállaltakhoz, azaz ahhoz, hogy törvényt csak megfelelő előkészítés, elemzés és hatásvizsgálat után módosítanak?

Azt sem egészen értjük, hogy miért kívánják korlátozni a helyi szereplők döntési szabadságát, miközben a kormányprogram arról szól, hogy a szociális beavatkozásról szóló döntés a problémához minél közelebb szülessen meg. Miért kívánják a védelembe vételt egyetlen paraméterhez, az 50 óra igazolatlan mulasztáshoz kötni, és miért gondolnak az időtartamban sem célszerű és életszerű 12 hónapon belül a helyzethez igazodó időtartam kijelöléséhez a helyi szereplőknek szabadságot adni?

Kicsit úgy érzem, hogy ez a törvényjavaslat inkább politikai és nem szakmai természetű, hiszen indoklásában azt sugallja, mintha a mai jogszabályok ilyen beavatkozási lehetőséget nem adnának. Szerencsére a beavatkozás logikáját, azaz a családdal való foglalkozást a képviselői javaslat megtartja, de a változtatási indítványt, tehát a kötelező védelembe vételt 50 igazolatlan óra után, illetve a kötelező hat hónapos elrendelést szakmai érvekkel nem igazán tudják alátámasztani.

Mi más irányban képzeljük el a jelenlegi törvény továbbfejlesztését és ezt módosító indítványban kezdeményezni is kívánjuk. Az a véleményünk ugyanis, hogy a képzésben való részvétel a középfokú oktatás esetén a családokra és főleg a hátrányos helyzetű családokra és kistelepüléseken élő családokra fokozott terhet ró az alapfokú oktatásban való részvétellel szemben.

Mivel a szakképzésbe, középfokú képzésbe történő bekapcsolódást mi is alapvető fontosságúnak tartjuk a jövendő munkaerő-piaci helytállás érdekében, ezért mi az iskoláztatási támogatás összegének évfolyamonkénti emelését javasoljuk a középfokú oktatásban, de csak elvégzett, teljesített évfolyamok alapján.

Mindezen túl úgy látjuk, hogy elkerülhetetlen néhány további összefüggésről is beszélni. Én még nem találkoztam olyan hatéves gyermekkel, aki megrögzött iskolakerülő lett volna. Tíz-tizenkét évessel már igen, de az ő viselkedésükben már nemcsak a családi motiváció hiánya, hanem sokszor nagyobb mértékben az iskolai kudarcok játszottak szerepet.

Több mint elgondolkodtató, hogy az utóbbi években folyamatosan nő már az általános iskolában is a magántanulók száma, és éppen a hátrányos helyzetű családok gyermekei a leginkább érintettek ebben. Azt gondolom, hogy sem erkölcsileg, sem szakmailag nem tartható, hogy a családot, a szülőket szankcionáljuk, ha a gyermek nem jár iskolába, az iskolának viszont megengedjük, hogy a problémás gyermeket kiszorítsa a tanintézményből.

Kevéssé valószínű az is, hogy az olthatatlan tanulásvágy iskolába hajtsa a gyereket, ha azt tapasztalja, hogy az erőfeszítés nem kamatozik, az előtte járó iskolázottak sem találnak munkát. És fordítva: nincs jobb motiváció az iskolára, mint ha a szülő és a gyermek reggel együtt indul munkába, iskolába.

Nem véletlen, hogy a szocialista kormány nem a családi pótlék folyósításának módosításával, hanem az "Út a munkához" program elindításával kezdte a probléma kezelését, és utána folytatta a családi pótlékkal. A családi minta ugyanis a legfontosabb a gyermek motivációjának kialakulásában, ezért a problémás gyerekek és munkanélküli szülők esetében a szülők munkába vonása jól kiegészíthetné a gyermek gondozásának célzottá válását.

Tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat a meglévő szabályozásba nem új szempontokkal, hanem kritérium- és eljárásváltozással kíván beavatkozni, de ezt szakmai érvekkel nem támasztja alá, és nem viszi tovább a tankötelezettség teljesítésének feltételeit más szabályozási területeken - például a közoktatásban -, a beterjesztett törvényjavaslatot ebben a formában még nem tudjuk támogatni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

(18.40)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Pósán Lászlónak, a Fidesz képviselőjének.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt mondta az előbb Szűcs Erika, hogy előkészítetlen ez a törvény. Szeretném felhívni a figyelmét, hogy nem előkészítetlen, négy év volt kipróbálni, tehát kipróbáltuk. Ha volt valami előkészítve, akkor ez az.

A másik dolog, hogy iskolai kudarcélmények problematikájáról beszélt. Igaza van, csak akkor az önök háza táján nézzen körül, mert önök szüntették meg mindazokat az eszközöket a pedagógusok esetében, amelyekkel azt meg lehetett tenni, hogy a kevésbé felkészült diák, ha kell, akár évet is ismételjen, hogy ne később jöjjenek elő azok a kudarcélmények, hogy nem tud írni, nem tud olvasni, mert akkor még nagyobb a lemaradás, és még nagyobb a problémája.

Összefoglalóan én azt tudom mondani, hogy ön most boldogan és büszkén állítja, hogy 2009. október 1-jétől milyen törvényt hoztak, erről egy dolog jut eszembe, a dinoszaurusz: az ingerület nagyon lassan halad el az agyközpontba, amíg ott lecsapódik. 2002-ben megszüntettek valamit, most valamit pótcselekvéssel 2009 őszén visszahoztak, és valóban nincsen semmi eredménye, egy már bevált rendszer némi módosításával, némi finomításával, árnyaltabbá tételével próbálja kezelni a problémát.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót kétperces hozzászólásra Révész Máriusznak, a Fidesz képviselőjének.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szűcs Erika képviselőtársam két gondolatára szeretnék reagálni. Egyrészt a hatástanulmányt kérdezte, hogy milyen hatástanulmányt végeztünk. Én javasolnám képviselő asszonynak, hogy járjon egyet az országban, sétáljon egyet Borsod megyében, és akkor látja azt a hatást, ami egyébként, hogy mondjam - (Szűcs Erika: Járom.) azért mondtam -, a társadalom széles rétegét érinti. Tehát teljesen nyilvánvaló, hogy az az út, amin járunk, így nem mehet tovább.

Ráadásul azt is látni kell, hogy az a fajta rendszer, hogy közpénzből finanszírozunk társadalmi csoportokat, és a társadalmi együttélés minimális szabályainak a betartására ezeket a társadalmi csoportokat nagyon sokszor nem sikerül rávenni, ez egyébként a társadalmi feszültségek erősödéséhez vezet. Normális programok mellé egyébként a társadalmat oda lehet állítani szinte teljes egészében.

A másik pedig a szubszidiaritás elve, amit mondott. Szerintem pontosan nagyon fontos lényege ennek a javaslatnak, hogy ezeket a kérdéseket ne helyi szinten kelljen eldönteni azoknak a szereplőknek, akik ebben érintettek, mert helyi szinten ezeket az intézkedéseket, mondjuk, egy iskolaigazgatónak vagy egy helyi önkormányzat tisztségviselőjének meghozni igen-igen kínos, tudjuk, hogy milyen helyzetbe keveredhetnek. Tehát nagyon fontos és lényeges eleme a javaslatnak, hogy bizony itt egyértelmű, taxatív döntések vannak a törvény alapján, és ezekben az ügyekben nem helyi képviselőknek nem helyi szinten kell a döntéshozás felelősségét és annak következményeit felvállalni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Pichler Imre László, a Fidesz képviselője.

PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. (A mikrofonja zúg.) Tisztelt Országgyűlés! Szeretném aláhúzni Pósán képviselő úr előbbi megjegyzését, amit Szűcs Erika felé tett. Tulajdonképpen 1998 és 2002 között ez a törvény már működött. Ez a törvény működött, mert gyakorló középiskolai igazgatóként magam is részese voltam, és tudom azt, hogy nagyon ritkán kellett nekünk az ezerfős középiskolából a jegyzőhöz fordulni egyáltalán azért, hogy fegyelmi eljárást indítsunk a szülővel szemben. (Hordozható mikrofonba:) Köszönöm.

Ugyanakkor 2002 után, miután önök megváltoztatták ezt a törvényt, a törvénymódosítás miatt egyfolytában fegyelmi eljárások tömkelegét kellett lebonyolítanunk az iskolában, és győztük a szülőket becsalogatni. 1998 és 2002 között a szülői felelősség odavezetett, hogy a szülő bejött az iskolába, és mondhatom nyugodtan azt, hogy rendbe tette ott a gyerekét szóban, és azt mondta neki, hogy ha legközelebb hiányozni fogsz, akkor annak meglesz a szankciója. Tehát a törvény tényleg működött. 2002 után az igazgatóhelyettesem, aki a fegyelmi bizottság elnöke volt, azt mondta, hogy ő legszívesebben fölmondana, mert annyi fegyelmi tárgyaláson volt. Tehát ettől a törvénytől azt várjuk, hogy igenis a szülői felelősség sokkal nagyobb legyen, mint ami a jelenlegi törvény miatt van.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Mátrai Márta, a Fidesz képviselője.

DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hallgatva az előbbi felszólalót, hozzá kell tennem, hogy nem tette fel azt a kérdést, hogy kinek az érdekében íródott ez a törvény. Ez a törvény elsősorban a gyermek érdekéről szól, és a gyermek érdekét helyezi előtérbe, annál is inkább, mivel az elmúlt nyolc évben Magyarországon - statisztikai adatok támasztják alá - nagyon sok olyan kisgyerek volt, aki olyan családba született önhibáján kívül, ahol nem volt fontos a szülők számára, hogy a gyermeket iskolába járassák.

Nagyon figyelmébe ajánlom képviselő asszonynak ennek a törvényjavaslatnak az általános indokolását, hiszen ez egyértelműen kimondja, hogy a tanuláshoz, a taníttatáshoz járul hozzá az állam, járul hozzá a társadalom, de természetesen, ha valamihez hozzájárul, akkor elvárásai is vannak a szülőkkel szemben, a szülőnek is kötelezettsége van a gyermekkel szemben és azzal szemben, aki ezt a támogatást adja a gyermek tanulása érdekében. Mindenképpen a gyermeket kívánjuk védeni, hiszen az mégsem járja, hogy olyan kisgyermekek nőnek fel, akik tanulatlanok, akik a munkaerőpiacon nem tudnak úgy megjelenni, hogy dolgozzanak, és ma már nagyon sok olyan kisgyermek van, aki olyan családból származik, ahol nem is látta, hogy a szülők valaha dolgoztak.

Tehát a tanuláson és a munkán keresztül vezet az az út, amely az ő felemelkedésüket szolgálja, és ehhez pedig az az út vezet, hogy a családtámogatáson belül meg kell oldani, hogy a taníttatás lehetőségének a megteremtését az állam valamilyen módon biztosítsa, de ugyanakkor elvárásai is vannak, nevezetesen az, hogy a gyermeknek kötelezettsége van, az, hogy iskolába járjon és tanuljon.

Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Most visszatérünk az előre bejelentett felszólalók köréhez. Megadom a szót Lanczendorfer Erzsébetnek, a KDNP képviselőjének.

DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításához benyújtott T/21. számú törvényjavaslatot a Kereszténydemokrata Néppárt teljesen magáénak érzi, jó szívvel támogatja. Külön örömünkre szolgál, hogy az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag elfogadta, megszavazta a T/21. számú törvényjavaslatot.

Egy kiemelten fontos törvényjavaslat áll előttünk, ugyanis nagy kincsünkről, ha nem a legnagyobbról, a családról szól. A családról, amelyről a XIX. századi nőoktatás apostola, a XIX. század iskolaalapító nagyasszonya, Veres Pálné a következőt mondta: amilyen a nő, olyan a család; amilyen a család, olyan a társadalom. Ha igaz, hogy amilyen a család, olyan a társadalom - márpedig Veres Pálnénak elhihetjük -, akkor elemi érdekünk, hogy a családtámogatás törvényi szabályozása közelítse meg a majdnem tökéletest, lássuk világosan a célokat, szem elől nem tévesztve a prioritásokat.

Mi ma a prioritás? Tudjuk, hogy a családtámogatás szoros összefüggést mutat nemzeti sorskérdésünkkel, a súlyos demográfiai mutatókkal, a nemzet fogyásával. Ezt a felelősséget érezte át az első Orbán-kormány, és három pilléren álló családtámogatást vezetett be. Azok a családok - ez volt az első pillér -, ahol a fejenkénti jövedelem nem érte el a minimális nyugdíjat, rendszeres gyermekvédelmi támogatást kaptak, 13. havit is. A második pillér volt a családi adókedvezmény, a harmadik pillér pedig a családi pótlék volt, amiből a 13. havit is megkapták a családok.

Az első Orbán-kormány a családi pótlékot szétválasztotta az iskoláztatási támogatástól, ez utóbbit iskolalátogatáshoz kötötte.

(18.50)

Ez eredményes lépés volt, mert a notórius iskolakerülő gyerekek jelentős része eleget tett iskolakötelezettségének. Sajnálatos módon 2002 júniusában ezt az iskolalátogatáshoz kötött iskoláztatási támogatást a Medgyessy-kormány eltörölte, és a családi pótlék egységes fogalmi visszaállítása mellett döntött. Ennek az lett a következménye, hogy a családi pótlék bizonyos társadalmi rétegek megélhetési forrásává vált, a szülők nem voltak érdekeltek abban, hogy gyermekeiket iskolába küldjék.

Az elmondottakból kitűnik, hogy a T/21. számú törvényjavaslatban megfogalmazott módosítások nem minden előzmény nélküliek a második Orbán-kormány számára. Egyszerűen arról van szó, hogy a mostani módosítás a korábbi, az első Orbán-kormány alatti szabályozáshoz tér vissza. A gyakorlatban ez azt jelenti, mint már hallhattuk, hogy ismét szétválasztjuk a családtámogatási ellátásokat nevelési és iskoláztatási ellátásra. Az iskoláztatási ellátás nem más, mint az iskoláskorú gyermek iskoláztatási költségeihez nyújtott állami támogatás, amely természetesen csak akkor jár, ha a gyermek a tankötelezettséget teljesíti.

2009 tavaszán a szocialista kormány a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény módosításával bevezette a KDNP és a Fidesz által hosszú ideje szorgalmazott megoldást. Ez pedig arról szólt, hogy bizonyos esetekben, a védelembe vett gyermek érdekeit szem előtt tartva, a családi pótlékot nagyobb arányban - ezt a szocialisták 50 százalékban maximalizálták - lehessen természetben kifizetni, ha a gyermek nem jár iskolába. A gyakorlati tapasztalat azt mutatta, hogy a tankötelezettség teljesítéséhez ez az 50 százalékos limit nem volt megfelelő kényszerítő eszköz a szülők számára.

A mostani szabályozás szerint a közoktatási törvényben meghatározott 10 igazolatlan tanóra után a lakóhely szerinti jegyző írásban figyelmezteti a szülőt. Ugyanebben a végzésben azt is közli a szülővel, ezt már hallhattuk, hogy 50 igazolatlan tanóramulasztás után az iskoláztatási támogatást mint pénzbeli ellátást teljes egészében, azaz a tavalyi szocialista törvénymódosítástól eltérően 100 százalékban természetbeni juttatásként fogja felhasználni a gyermek érdekében és számlák ellenében a kirendelt eseti gondnok. A természetbeni juttatásként biztosított iskoláztatási támogatást 6 hónapig csak ilyen formában kapja a gyermek, függetlenül attól, hogy közben visszatér az iskolapadba.

A gyermekek iskolalátogatása törvényi kötelezettség, olyan törvényi kötelezettség, ami a gyermekek érdekeit szolgálja. Nemcsak azért, mert a tudás, a műveltség az iskolában sajátítható el, hanem azon egyszerű oknál fogva is, hogy az iskolázatlanság az egyén életkilátásait beszűkíti, alapképzettség nélkül a munkaerőpiacról is kiszorulnak az alacsony iskolázottságú emberek, számokat is hallottunk ma már erről, akiknek ma a foglalkoztatási rátája alig több 27 százaléknál. Az Egyesült Nemzetek Szervezete, az ENSZ 1948. december 10-én ünnepélyesen tette közzé az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ez a valóban egyetemes értékű jogkultúrai vívmány megerősíti, hogy "a család a társadalom természetes alapvető sejtje, és joga van ahhoz, hogy a társadalom, valamint az állam védelmezze őt". Ez a tétel ma is hatályos. Igen, ez jog. De a jog mellett érvényesülni kell a kötelezettség teljesítésének is. Az előttünk lévő törvényjavaslat ezt a kettőséget garantálja.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amilyen a család, olyan a társadalom - idéztem Veres Pálnét. Biztos vagyok abban, hogy mindannyian azt szeretnénk, hogy a magyar családok kiegyensúlyozottak, stabilak, erősek legyenek, mert az ilyen családokból álló magyar nemzet lesz kiegyensúlyozott, stabil és erős. "Nézzetek előre, és fiaitokat küldjétek tanulni, hogy jobbak lehessenek, mint mi valánk - így biztatta a XIX. század elején a magyar családokat Kölcsey Ferenc. Halljuk meg a biztatást! Azoknál a családoknál viszont, ahol a tanulás nem alapigény, az előttünk álló T/21. számú törvényjavaslat reményeim szerint ösztönző erejű lesz. Ez nemcsak egyéni, hanem össztársadalmi érdek is. Kérem, hogy támogassák.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Felszólalásra következik Sneider Tamás, a Jobbik képviselője.

SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselők! Úgy gondolom, ha családtámogatási rendszerről beszélünk, akkor nem árt, ha először a demográfiai helyzetet is nagyon röviden megvizsgáljuk. Mondanék néhány ismert vagy kevésbé közismert adatot, már csak azért is, mert konkrétan ehhez a mostani törvénymódosításhoz kapcsolódik majd az egyik ismertetett adat egy szociológiai tanulmányból.

Nos, már a kormányprogram is szólt arról, hogy Magyarország népesedési helyzete tragikus. Én azért egy kicsit továbbmennék: Magyarország népesedési helyzete gyakorlatilag a szakadék szélén táncol, ez már a vég, ami egy-két éven belül bekövetkezik hazánkban. Hogy miért, mindjárt mondom az adatokat. De először nézzük meg nagyon röviden: a Ratkó-korszak óta 1974 és '78 volt az a négy év, amikor elegendő gyermek született Magyarországon ahhoz, hogy a reprodukciós szintet elérjük, ekkor sem volt egy demográfiai robbanás, csak ez a négy év volt, amikor nem fogyott tulajdonképpen az ország lakossága.

Ezután nagyon gyors ütemben csökkent a születendő gyerekek száma. Nézzünk néhány adatot: volt olyan év '74 és '78 között, amikor 182 ezer gyermek született hazánkban. Ma kilencven-egynéhányezer gyermek születik Magyarországon. Ez az adat már önmagában megdöbbentő. Mindössze 35 év telt el, és nem volt világháború, nem volt semmilyen különleges dolog. Nézzük meg egy kicsit jobban! Ma Magyarországon egy átlagos családban 1,3 gyermek születik vagy nevelkedik fel statisztikailag. Ahhoz, hogy ne pusztuljunk ki a Kárpát-medencéből, mostani hazánkból, 2,1-2,2 gyermeknek kellene születnie.

De bontsuk egy kicsit tovább ezt az adatot! Ha egy szociológiai tanulmányt nézünk meg, akkor azt látjuk, hogy a cigányság tekintetében azoknál a családoknál, ahol már legalább egy szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezik a család egyik tagja, ott a várható gyermeklétszám mindössze 1,6. Azoknál a cigány családoknál, ahol vagy 8 általános vagy az alatti tanulmányi végzettség van, ott 4,2 az átlagos gyermeklétszám. És ez az a pillanat, amikor vissza lehet térni magára a törvénymódosításra, ami pontosan mutatja a lényeget, hogy kérem szépen, az oktatásnak hihetetlenül nagy szerepe van akár a cigányság felzárkóztatásában is; hogy átgondolják, vajon a mostani gazdasági helyzetben, a mostani viszonyok között hány gyermeket tudnak felnevelni. És ha átgondolják, akkor nyilvánvalóan nem fognak esetleg 8-10 gyermeket vállalni olyan körülmények között, ahogy látjuk és ismerjük Magyarországon.

Nos, ehhez még hozzá kell azért tennem mindenképp, hogy ebből az is látszik, a nem cigány etnikumú gyerekek ma Magyarországon egy családban átlagosan 0,9 és 1 között találhatók valahol. Ezért mondtam azt, hogy gyakorlatilag a vég közeledik. Szerintem talán öt év, amíg lehet valamit fordítani ezen a helyzeten, ha a szülőképes korból kimegy ez az 1974-78 közötti korosztály, akkor utána véleményem szerint már vajmi kevés esélyünk van arra, hogy komolyabb beavatkozást tegyünk a magyarság pusztulásának elkerülése végett.

A családtámogatási rendszer helyzetéről csak nagyon röviden annyit lehet talán elmondani, hogy jelenleg igen bonyolult, kiszámíthatatlan; ez nagyon fontos dolog, főleg a családok szempontjából, ráadásul a gyermekek számára folyósított összegek az elmúlt 20 év alatt egyharmadára csökkentek.

(19.00)

Tehát ne csodálkozzunk, ha nem vállalnak gyerekeket ma Magyarországon azok a családok, akik egyébként szeretnék becsülettel felnevelni őket.

Én úgy gondolom, hogy nagyon fontos lenne a családtámogatási rendszer olyan átalakítása, ami a nyugdíjrendszerhez hasonlítható, vagyis hogy kiszámítható legyen. Bár tudjuk, hogy most nem kiszámítható éppen a szocialisták miatt már ez sem, de egy hasonló indexálás vagy fix összegű folyamatos növelése a családi pótléknak és az egyéb családtámogatásoknak rendkívül fontos üzenet lenne a családok felé.

Mi úgy gondoljuk, hogy valóban, 1998 és 2002 között, el kell ismerni, a Fidesz próbált jó lépéseket tenni. Ez a most előttünk lévő törvénymódosítás akkor már élt, ezt el kell ismerni. Viszont azt mindenképp hozzátenném, hogy eredményt nem láttunk az akkori helyzetben, hiszen az eredmény ott mutatkozhatott volna meg esetleg, hogy több gyermek születik ebben a négy évben. Ezt sajnos nem sikerült elérni. Az legyen a cél mindannyiunk számára, hogy látható eredményt is elérjünk majd a családtámogatások átalakításával és remélhetőleg növelésével kapcsolatban.

Nos, mi mindenképp első lépésnek tartjuk természetesen ezt a mostani törvénymódosítást. Ez után remélhetőleg, amit már a Fidesz is jelzett, hogy visszaállítja a gyes, gyed rendszerét a hároméves időtartamra, elkövetkezik. Mi szeretnénk, ha a családi pótlékot a harmadik gyermek után a családi adózás rendszerében kapnák meg a családok. Ez nyilván egy bonyolult dolog, ezzel nem kívánok foglalkozni, mert megint csak hallottuk, hogy a családi adózást be kívánja vezetni a Fidesz, és mi igazából majd a törvényjavaslatra leszünk nagyon kíváncsiak, hogy az mit fog tartalmazni. De hozzá kell tennem, hogy előre mindenképp üdvözöljük ezt az irányt.

Végül, amiről viszont még talán nem hallottunk a Fidesz programjában vagy gondolatai között, hogy a valódi főállású anyaságot is meg kellene teremteni Magyarországon. Valami hasonló rendszer talán működik, bár én úgy gondolom, hogy 28 500 forintért nem lehet valaki főállású anya ma Magyarországon, tehát ez nem nevezhető ennek a rendszernek, amit mi szeretnénk, ha majd elérkezne.

Nos, mindent összevetve, mi támogatjuk természetesen ezt a törvénymódosítást, és várjuk a Fidesztől, hogy további lépéseket tegyen a családok érdekében.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót kétperces reagálásra Pósán Lászlónak, a Fidesz képviselőjének.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Szeretném megjegyezni, hogy az iskoláztatási támogatás kérdése nyilvánvalóan nem alkalmas demográfiai problémák átfogó kezelésére. Azt gondolom, hogy amit Sneider képviselő úr az előbb mondott, az nem itt kérendő számon, az egy másik ügy. Ez egy kicsi szelet.

Hogy volt-e eredménye, vagy sem: én azt gondolom, hogy az elég komoly eredmény, amiről például Pichler képviselő úr beszámolt, hogy a fegyelmi kérdések hogy és mint alakultak az iskolában. Azt hiszem, hogy ebből a szempontból az, hogy hol tartunk most, milyen az iskola tekintélye, milyen a tanárok tekintélye, nagymértékben összefügg azzal, hogy az iskolához fűződő viszony akár a gyerek, akár a szülő szempontjából hogy és mint alakul. Akkor, amikor fakultatívvá válhat, azt gondolom, hogy nem is lesz tekintélye. Tehát ebből a szempontból is, azt hiszem, muszáj lépni, mert az mégsem állapot, hogy a tanárverésekkel kapcsolatban az lett a végső konklúziója a Hiller miniszter úr által felállított bizottságnak, hogy a tanárok tehetnek róla. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)

ELNÖK: Felszólalásra következik Osztolykán Ágnes, az LMP képviselője; őt követi majd Gúr Nándor. Képviselő asszony, öné a szó.

OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen. Először is szeretném elmondani azt, hogy a Lehet Más a Politika parlamenti frakciója a jelen törvényjavaslattal a jelenlegi formájában nem tud egyetérteni. Nem a céllal nem értünk egyet, mert le kell szögeznünk, hogy nekünk is elemi érdekünk az, hogy minden gyerek járjon iskolába, de az is, hogy ott megfelelő szintű oktatást kapjon. Ehhez nem elég egy szankcionáló törvényjavaslat, hanem ehhez a szociális szakma adta lehetőségeket, a szociális szakmával való együttműködést és a szociális hálónak azon kiterjesztését, hogy azon a halmozottan hátrányos helyzetű családok felül maradhassanak, mindenképpen meg kell teremteni.

Azt is gondoljuk, hogy az, hogy egy gyermek ma Magyarországon jár-e iskolába, vagy nem, az nem egyéni probléma, az egy közös felelősségen alapuló eset, ahol az iskola, a szülő egyaránt felelős azért, hogy vannak-e iskolai hiányzások, vagy nincsenek. Ahol jó az iskola, ahol befogadó az iskola, ahol jó színvonalú az oktatás, ott ezzel egyenes arányban kevesebb a hiányzás is.

Hangzottak el már itt az eddigi viták során olyan mondatok és olyan kritikák, amelyekben nemcsak a Lehet Más a Politika, hanem több más ellenzéki frakció is hiányolja a szakmai szervezetekkel, a szakmai egyesületekkel való vitát és bizonyos kérdéseknek a megosztását. Mi most szeretnénk ezt a helyzetet egy kicsit megbontani, és szeretném önökkel megosztani a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének véleményét a jelen törvényjavaslatról (Közbeszólás.), amely egy konferencián hangzott el. Köszönöm szépen.

Felvetődik a kérdés, amikor a jelen törvényjavaslatról beszélünk, hogy küzdelem-e ez a szegények ellen. Képviselői önálló indítványként került a parlament elé a családtámogatási és gyermekvédelmi törvény módosítása. A módosítási javaslat lényege, hogy 50 óra igazolatlan iskolai hiányzás után a családi pótlékhoz természetbeni formában juthatnak az érintettek. Az ország leggazdagabb embere továbblép, és úgy véli, hogy nem a családi pótlékot, hanem a gyereket kell elvenni azoktól a családoktól, ahol a gyerekek nem járnak iskolába. Már csak abban bízhatunk, hogy a mértékadó, felelős magyar értelmiség ismeri a probléma hátterét, és másként gondolkodik.

Ez a javaslat jól illeszkedik abba a folyamatba, amely erős társadalmi kontroll alá kívánja helyezni azon társadalmi csoportokat, amelyek a rendszerváltás legnagyobb vesztesei: a munkanélküliek, a romák és a szegények. A szégyenpénzen élő munkanélkülieket kártyás emberekké kívánják formálni, mivel alkalmatlannak tartják őket arra, hogy saját sorsukról önállóan dönthessenek. Vagy úgy gondolják, hogy az ő döntéseik nem a mi értékeink szerint valóak, azért rájuk kell kényszeríteni az akaratunkat?

Az indítvány a szegény családokat érinti, hiszen számukra a családi pótlék a napi megélhetést biztosítja. A tehetősebb családok számára ez nem létkérdés, ők amúgy is könnyebben szereznek orvosi és egyéb igazolásokat gyerekeik iskolai hiányzása esetén.

Tudni kell, hogy a szegény családoknál nem minden esetben legfontosabb érték az iskoláztatás. Vannak olyan helyzetek, amikor az elsődleges szükségletek kielégítése, például az éhség elkerülése kerül előtérbe. Ha azt szeretnénk elérni, hogy az értékekben is változások következzenek be, ahhoz más módszerek kellenek.

Miért nem járnak a gyerekek iskolába? Ma már csaknem mindenki tudja, hogy a társadalmi érvényesüléshez elengedhetetlen a megfelelő iskolázottság, de akkor miért sok az igazolatlan hiányzás? A gonosz szülők rosszat akarnak a gyerekeiknek, vagy az élethelyzetükből mindez szervesen következik? Harmincéves gyermekvédelmi munka során még nem találkoztam olyan szülővel, aki szándékosan akart volna ártani gyermekének. Sok család élt meg rossz tapasztalatot. Nagy erőfeszítések árán kitanulta a gyermek az eladó szakmát, ígéretet kapott a felvételre. Amikor a munkahelyén meglátták a bőrszínét, elutasították. Más esetekben megszerezte a gyermek a megfelelő képesítést, de úgy sem talált munkát. A feketemunka-vállalással, szakma nélkül biztosított kereseti lehetőség is sok esetben vonzó.

A szegény családoknál problémát jelent a tízosztályos alapképzés bevezetése. Régen 18 éves korára a gyerek kitanulta a szakmát, így keresővé vált. A plusz két évet fölöslegesnek, parkolópályának tartják, és anyagilag sem engedhetik meg maguknak. Az alsóbb iskolákban problémát jelent a túlkorosság. Nagyon rossz kamasz fejjel az alsó tagozatosok között lenni.

A kudarcok nem teszik vonzóvá az iskolát. A megnövekedett tananyagot a gyerekek jelentős része nem tudja befogadni, nem tudják követni az óra menetét, ezért rosszalkodnak, ami kiváltja a pedagógusok indulatát. Jönnek az intők, figyelmeztetések, fegyelmi eljárások, aminek nyomán a gyermekek kellően megutálják az iskolát. Az iskola nem törekszik az ilyen problémákkal küzdő gyerekek befogadására, inkább a kirekesztést helyezik előtérbe, hiszen hiányzik az érzelmi nevelés, nem tudják megszerettetni az iskolát.

(19.10)

Nem viszik el a problémás gyerekeket kirándulásra, mert azok rosszalkodnak, kizárják őket a sportkörből, nem vonják be a szakkörbe, szabadidős programokba. Ennek következtében a gyerekek normális reagálása az, hogy elkerülik az iskolát.

Ki szeretne olyan helyre járni, ahol nemkívánatos, ahol nem fogadják be, csődtömegnek élik meg az iskolai pályafutásukat? Ennek lelki következményei sem elhanyagolhatóak. Egyébként is a gyermek nem az iskolát, a tantárgyat szereti, hanem a tanító nénit, aki olyan aranyos, és azért tanul vagy viselkedik jól, hogy ne veszítse el a tanár néni szeretetét, kedvességét, vagyis azok az erős érzelmek, amelyek nevelésére az iskola ma kevés figyelmet fordít. A szülők nem tartják a kapcsolatot az iskolával, mivel előre tudják, mit fognak hallani: csupa rosszat a gyerekről.

Van, amikor az iskola direkt módon rekeszti ki a számára problémás gyerekeket, magántanulónak vagy egyéni tanrendes állományba helyezi őket. Sokszor a szülő munkavégzése miatt nem tudja ellenőrizni, hogy a gyermek eljut-e az iskolába. A gyerekek közötti erőszak is gyakran szerepel az okok között. Szociális indíttatású: nincs ruhája, felszerelése, dolgozni megy, elkíséri a szülőt az orvoshoz, vigyáz a testvérére, s a többi.

Mit tekinthetünk tehát igazolatlan hiányzásnak? Az utóbbi időben megnövekedett azon esetek száma, amikor a gyermek elmegy az iskolába, de valamelyik óra után eltávozik. Az iskolák jelentős része ezt is igazolatlan hiányzásként kezeli. A szülők úgy gondolják, hogy ők beadták az iskolába a gyereküket, attól kezdve a felelősség az iskoláé. Az iskolának eddig is jelentenie kellett a szabálysértési hatóságnak az igazolatlan hiányzásokat, amelynek következménye figyelmeztetés vagy pénzbírság lett. Súlyosabb esetekben kiskorú veszélyeztetése miatt az ügyészség vádat emelt a szülők ellen, és akár letöltendő szabadságvesztés is lehetett az ítélet. Most ezek mellé új büntetésként kívánják bevezetni a családi pótlék felhasználásának korlátozását.

Miért említek büntetést? Mert valószínűleg az igazolatlanul hiányzó gyerekekkel más probléma nincs, hiszen ha lenne, akkor már gondozná őket a gyermekjóléti szolgálat, és akkor nem volna igazolatlan hiányzás.

De miért kell a család számára pénzfelhasználási tervet készíteni, ha a pénz felhasználásával eddig sem volt semmi probléma? Nyilván büntetésből.

És ilyenkor miért van szükség eseti gondnok kijelölésére, aki majd gondoskodik a családi pótlék megfelelő elköltéséről? Nyilván büntetésből.

És miért kell hatósági eljárás keretében védelembe venni a gyermeket abban az esetben is, ha a szülők együttműködnek a probléma megoldásában? Büntetésből.

De miért a szülőt, a családot kell büntetni, amikor a kialakult helyzet többszereplős? Az iskolának, a hivataloknak és a társadalomnak legalább annyi a szerepe, a felelőssége, mint a szülőknek.

És ez a büntetés hatásos? Miért járna szorgalmasabban a gyerek iskolába, ha családi pótlék helyett utazási bérletet vagy cipőt kap, esetleg kifizetik a menzáját?

A gyermekvédelmi törvény szerint, amennyiben a hatósági intézkedés, védelembe vétel eredménytelen, a gyermeket ki kell emelni a családjából, és állami gondoskodás alá kell helyezni. Mi történik, ha a szülők nem mutatnak együttműködési készséget? Az lesz, amit Demján úr javasolt, vagyis elveszik a családoktól a többségében 14-18 éves gyermekeket?

A jelenlegi gyermekvédelmi rendszerben a gyermekjóléti szolgálatok feladatai közé tartozik az igazolatlan iskolai mulasztásokkal rendelkező gyermekek, családok segítése. Ezek szerint a törvénymódosításnak nem lehet célja a segítés, az okok feltárása, hiszen az adott. A kialakult helyzetért felelős tényezők megváltoztatása nem célja, mivel felelősként egyedül a családot jelöli meg. Úgy tűnik, mintha a család nem egy meghatározott társadalmi környezetben működne, ahol a történések, a problémát kiváltó okok többrétűek. Ezek szerint a törvénymódosítási javaslat egyetlen funkciója az érintett családok felelősségének, bűnösségének kimondása, megbélyegzése, alkalmatlanságuk deklarálása. Ez a javaslat egyrészt gyengíti a társadalmi kohéziót, a szolidaritást, a többség számára szándékosan láthatóvá teszi a rossz és érdemtelen családokat, másrészt olyan mélyen beleavatkozik az amúgy is kiszolgáltatott helyzetben lévő családok magánszférájába, amely gyengíti normakövető magatartásukat.

A gyermekjóléti szolgálatok feladata a veszélyeztetett, problémákkal küzdő gyermekek és családok segítése. Az intézmények már most is annyira túlterheltek a magas esetszámok, az adminisztrációs és egyéb tevékenységek révén, hogy a közvetlen kliensi segítő munka alig haladja meg a teljes munkaidő 20-30 százalékát. A módosítást követően a munkájuk másból sem fog állni, mint adminisztrációból, védelembe vételi tárgyalásokból, eseti gondnoki számadásokból, s a többi, vagyis elvész a segítő elem. A segítő intézményi hatósági szolgáltató a családok felett ellenőrzést gyakorlóvá válik, ha egyáltalán lesz mit szolgáltatnia.

A bürokrácia növekedése amúgy ellentétes a kormányprogrammal, a jegyzőket, Államkincstárat is érinteni fogja; ismerve az ügyintézések menetét, gyanítható, hogy lesznek hónapokig ellátatlan családok. A költségvetést is növelni fogja, hiszen sok eseti gondnokra lesz szükség. Ez persze előnyös is, foglalkoztatási szempontból. A probléma által érintett családoknak meg kell jelenniük a hatóság előtt több alkalommal is, amit nem néz jó szemmel majd a munkaadójuk.

Elsősorban az intézményeket kellene befogadóbbá tenni, mivel hatósági eszközökkel még senkinek sem sikerült megváltoztatnia egyetlen család értékeit és normáit sem. Növelni kellene azokat a szolgáltatásokat, szabadidős programokat, amelyek segítségével a családok, gyermekek képesek megbirkózni nehézségeikkel. A családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok megelőzést biztosító szolgáltatásait jelentősen ki kell bővíteni. A gyermekjóléti szolgálatok munkájától el kell különíteni a hatósági tevékenységeket.

Elodázhatatlan az iskolai szociálismunkás-hálózat kiépítése. Az iskolai szociális munkások az iskoláztatás elősegítése mellett képesek lehetnének a gyermeki jogok, érdekek érvényesülésének elősegítésére, a pedagógusok nevelési munkájának támogatására, az iskolán belüli erőszak kezelésére.

Nehezen érthető, miért kellett ilyen sietősen, a szakma megkérdezése nélkül benyújtani ezt a módosító javaslatot. A társadalmi párbeszéd hiányával a civil és szakmai szervezetek véleményen kívül hagyásával elveszett az a társadalmi többlet, amelyre most nagy szüksége van az országnak. Nincs olyan sürgető helyzet, amely indokolta volna ezt, hiszen a jelenlegi szabályozás is lehetőséget kínál a családi pótlék felhasználásának korlátozására.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most nyolc kétperces hozzászólás következik. Elsőként megadom a szót Móring József Attilának.

MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Egy picit úgy éreztem magam, mintha kísértet járná be, ha nem is Európát, de legalábbis az Országgyűlést, az SZDSZ kísértete. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.) Ugyanis ez a törvényjavaslat - pontosítandó a képviselő asszony szavait - nem a szegények ellen küzd, hanem a szegénység ellen, és ez nem ugyanaz.

Szerintem rossz szemlélet az, ha úgy tekintjük, hogy a családi pótlék a napi megélhetését biztosítja a családoknak. Én azt gondolom, és talán nem vagyok ezzel egyedül, hogy a családi pótlék az állam támogatása a gyermekek neveléséhez, tehát a családi pótlék a gyermeké, nem a szülőé, és gyógypedagógusként, polgármesterként számtalan olyan történetet ismerek, amikor bizony a kedves szülőknek csak nagyon jó indulattal nevezhető honfitársaink a hónap elején megkapott családi pótlékot úgy eregetik le a torkukon, hogy öröm azt nézni, így nem kerül a gyerekekhez.

Az iskolába járás nemcsak a gyerekek érdeke, mert ez elsősorban arról szól, nemcsak a szülők érdeke, hanem a társadalom érdeke is, hiszen azok a tömegek, amelyekről itt már statisztikai adatok is hangzottak el, ha nem járnak iskolába, nem tanulnak meg dolgozni, akkor később nem lesznek hasznos tagjai, nemcsak a családjuknak, hanem a társadalomnak sem.

Nem tudom, milyen megnövekedett tananyagról tetszik beszélni, de a liberálisok és a szocialisták asszisztálásával megvalósult oktatáspolitika totálisan szétverte a közoktatást, nincsenek követelmények. Jelentem, nagyon remélem, hogy rövidesen újra rend lesz, és követelmények lesznek az oktatásban. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.) És igenis, pénzfelhasználási tervre is szükség van (Az elnök csengővel jelzi a hozzászólási idő leteltét.), mert nem képesek ezt a feladatot megfelelően végrehajtani.

Köszönöm szépen, elnök úr, lehet, hogy még folytatom. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Szilágyi Györgynek, a Jobbik képviselőjének.

SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is a tiszteletemet szeretném kifejezni Osztolykán képviselő asszonynak, hiszen a parlamentben egy ilyen törvényjavaslat tárgyalásánál, ami a cigány kisebbséget valószínűleg nagymértékben érinti, több cigány képviselő képviselhetné ennek a kisebbségnek az érdekeit.

(19.20)

Egyedül ő vette a fáradságot, hogy itt legyen, és itt üljön a teremben. (Taps a Jobbik és az MSZP soraiban.) Ettől függetlenül... (Berényi László jelzésére:) Bocsánat, elnézést kérek, pedig rajtam van a szemüveg. (Taps a Jobbik, a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Viszont sok mindenben vitatkoznék képviselő asszonnyal, hiszen sok mindenről hallottunk; egy dologról nem hallottunk: a szülői felelősségről. Ez az alapja mindennek. Hiszen azt, hogy ön itt ül, és mi valamennyien, akik itt ülünk, nagymértékben köszönhetjük a szüleinknek és a nagyszüleinknek, akik megtanítottak minket a szabályokra, megtanítottak minket arra, hogyan kell viselkedni az iskolában, akik elküldtek minket az iskolába. Hiszen egyetlenegy kis általános iskolás gyerek sem magától megy el az iskolába, és jár oda nap mint nap.

Tehát a szülői felelősség nagyon-nagyon fontos, és ezt a szülői felelősséget nem lehet másokra kenni. Az, hogy a gyermek bemegy az iskolába, és ott nem hiányzik, az a szülő felelőssége. Sőt, továbbmegyek. Valamilyen szinten még akár a tanulmányi eredmény is a szülő felelőssége, hiszen a szülő felelőssége, hogy mennyire figyel oda a gyermekre, mennyire foglalkozik, mennyire törődik vele, és mennyire kérdezi meg, hogy egyáltalán mi történik az iskolában. Tehát a szülői felelősséget nem lehet figyelmen kívül hagyni, és valamilyen szinten rá kell kényszeríteni azokat a szülőket, akik nem hajlandók foglalkozni a gyermekeikkel, hiszen az egész társadalomra veszélyes az, ha egy gyermekkel nem foglalkoznak, ha egy gyermek nem tanulja meg a szabályokat, mert amikor felnő, akkor utána a többségi társadalom szabályait és normáit nem fogja betartani, hiszen egész addigi életében nem ezt tanulta, nem ezt látta. Úgyhogy nagyon fontos a szülők felelőssége, ezért ezt a törvénytervezetet maximálisan támogatom. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Sőt, még megkeresném azokat a lehetőségeket, amivel szigorítani lehetne a szülők irányában.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót kétperces felszólalásra Székyné dr. Sztrémi Melindának, Fidesz.

SZÉKYNÉ DR. SZTRÉMI MELINDA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az imént hallott, több mint 15 perces nagyesszé szerzője, úgy tűnik, nem értette meg ennek a törvényjavaslatnak a lényegét. Ez a törvényjavaslat nem másról, mint a gyermek védelméről és a gyermek érdekében szól.

Azon túl nagymértékben elszakad a szerző a valóságtól is. Javaslom a szerzőnek, hogy látogasson el hozzánk, Salgótarjánba és a térségben lévő kistelepülésekre. Salgótarjánban működtetünk egy hétközi diákotthont, amelynek a pedagógusai arról számolnak be, hogy hétfőn kétszer-háromszor annyi ételt kell biztosítani a hétközi diákotthon lakóinak, mert a gyerekek gyakorlatilag éhezve érkeznek meg a diákotthonba, mert otthon nem kapnak a hétvégén enni. Vagy látogasson el abba az iskolába, ahol a tanítónők arról panaszkodnak, hogy a gyerekek nem tudják megfizetni a menzát, a napközbeni ellátást, mert a rendszeres gyermekvédelmi segélyt most már nem az intézmény kapja, hanem a szülők, és a szülő nem fizeti be a menzát az iskolában. Ezért az történik, hogy a szülői közösség, a tanítónő vagy az iskola fedezi ezeknek a gyerekeknek a menzáját, mert csak így tud naponta legalább egyszer meleg ételhez jutni a gyermek.

Ajánlom figyelmébe, és nagy szeretettel várok mindenkit Salgótarjánban. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Ferenczi Gábor, a Jobbik képviselője.

FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mind szülőként, mind pedig gyakorló pedagógusként éreztem késztetést, hogy szóra emelkedjek ebben a nagyon fontos kérdésben.

A magyar oktatási és a magyar családpolitikai rendszer is hatalmas válságot él át, hála a mellettünk helyet foglaló szocialista frakciónak; az ő elmúlt nyolcéves tevékenységük rányomta a bélyegét arra, hogy ma a gyerekek számára semmilyen motiváció nincs, nem éreznek késztetést arra, hogy iskolába járjanak. Hiszen az iskolába járásnak pont az lenne a célja, hogy lássák a fényt az alagút végén, hogy a tanultak, az elsajátított ismeretek alapján végzettséget szerezzenek, ezzel a végzettséggel pedig érvényesülni tudjanak a magyar társadalomban. Ezt vette el tőlük ez az elmúlt nyolc év, és ezen kell nekünk változtatni.

A szülők felelőssége vitathatatlan, de megfontolásra ajánlanám azt is, hogy csökkentsük talán a tankötelezettség felső korhatárát, hiszen egyre több olyan tanulóval találkozni, akik azt várják, hogy mikor töltik már be a 18. életévüket. Illetve megfontolandó az is, hogy esetleg a cigányság soraiból kikerülő pedagógusok talán alkalmasabbak a gyermekekkel való foglalkozásra, hiszen a tények sajnos azt mutatják, hogy az ő soraikból kerülnek ki többségében az iskolakerülők.

Mindenképpen fontosnak tartanám, hogy szigorítsunk ezen a törvényjavaslaton (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), de mindenképpen biztatónak tartom a jövőre nézve, mintegy az első lépések egyikének...

ELNÖK: Képviselő úr, fejezze be a felszólalását!

FERENCZI GÁBOR (Jobbik): ...a magyar oktatási és családpolitikai rendszer rendbetételéhez.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Pósán László, a Fidesz képviselője.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Elhangzott, hogy a szakmai egyesületekkel és szervezetekkel nem volt konzultáció. Szeretném jelezni, hogy az elmúlt időszakban a Fidesz oktatáspolitikusai ilyen kérdésekről konzultáltak szerte az országban. Magam is: Debrecenben és Hajdú-Bihar megyében is, az ottani családsegítővel, az ottani tanári, pedagógusszervezetekkel, mind óvodapedagógusokkal, mind pedig az általános iskola felé, minden irányban, és alapvetően az volt a vélekedés, hogy ez hasznos és jó kezdeményezés, merthogy 1998 és 2002 között is ennek azt az előnyét már meg lehetett tapasztalni, hogy erősítette a normakövetést, és véletlenül sem normaszegésre csábított.

Lehet, hogy esetleg a fővárosból ez másként néz ki, de a vidéki Magyarország, azt lehet mondani, egy ilyen kezdeményezést alapvetően támogatni tud. Azt hiszem, hogy épp ebből következően nekünk is meg kell tenni ennek érdekében, hogy támogatjuk.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Pörzse Sándor, a Jobbik képviselője.

PÖRZSE SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Ház! Én sokkal kevésbé vagyok megengedő, mint az előttem szólók. Hogyha a dán, a svéd vagy esetleg a finn parlamentben ülnék, akkor elmorzsoltam volna egy könnyet, de Magyarországon élek, úgyhogy nem tudtam ezt a könnyet elmorzsolni.

Én azt gondolom, hogy a magyarországi cigányság helyzete nagyon nagy mértékben - különösen az utolsó nyolc év tekintetében - köszönhető cigány vezetőiknek is. Az, hogy idejutott ez a mai cigánykérdés Magyarországon, az ennek a gondolkodásmódnak az egyik eredménye.

Úgyhogy Osztolykán képviselő asszonynak szerintem igen nagy a felelőssége; ez a gondolkodásmód - amit egyébként nevezhetnénk, mondjuk, liberális gondolkodásmódnak is - itt Magyarországon nem jött be. Tudomásul kell venni, nincs hova hátrálnunk ebben a kérdésben, mert egy szociológiai adat szerint úgy tudom például, hogy a Magyarországon született nyolc év alatti gyerekek fele cigány származású. Itt óriási problémák lesznek, ha ezt a kérdést nem tudjuk együtt, közösen megoldani. Ha ön továbbra is - mint cigány származású magyar képviselő - ezt a fajta gondolkodásmódot képviseli a magyar parlamentben, és nem lesz partner ahhoz, hogy ezt a kérdést közösen, együtt megoldjuk, akkor óriási problémáink lesznek. Önöknek is, nekünk is.

Nem akarom egy polgárháború vízióját előrevetítetni, de láthattuk, hogy a Felvidéken hova vezetett ez a fajta gondolkodásmód, amit egyébként a szlovák parlament és a szlovák rendőrség igen keményen megtorolt. Nem szeretném, hogy Magyarországon ilyen helyzet alakuljon ki. Ez a gondolkodásmód pedig odavezet.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Révész Máriusz, a Fidesz képviselője.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Ágnes, azt kell mondanom, hogy az oktatási bizottság ülésén kifejtett álláspontja sokkal jobban tetszett, mint amit most elmondott. Ugyanis, amit az oktatási bizottság ülésén elmondott, azzal egyetértettem; amit most elmondott, abban sok igazság van, de pontosan látjuk, hogy ez az út Magyarországon nem vezetett sehova. Tehát valóban a most kialakult helyzethez vezetett, ami - látjuk - valamilyen úton-módon változtatásra szorul.

Nagyon érdekes, és erre azért szeretném felhívni a figyelmet, hogy gyakorlatilag éppen a tegnapi napon, amikor a Magyar Tudományos Akadémián az SZDSZ-hez közeli liberális kutatók kiadtak egy olyasfajta állásfoglalást, ami többé-kevésbé összhangban van azzal, amit ön elmondott, nos, ugyanezzel az állásfoglalással egy időben megjelent Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnöknek egy előterjesztése, ami gyakorlatilag ugyanazt mondta, amit mi előterjesztettünk, hogy azoktól a családoktól, amelyek nem járatják iskolába a gyereküket, Franciaországban meg kell vonni a pénzt.

(19.30)

Még természetben sem adják oda nekik, hanem elkülönült számlán kell kezelni - ez a köztársasági elnök előterjesztése -, és abban az esetben, ha újra kegyeskedik a család iskolába járatni a gyerekét, akkor ezt követően újra hajlandóak finanszírozni. Sarkozy egyenesen azt nyilatkozta, direkt kikerestem önnek: "A nem együttműködő családoknak, amelyekben a gyerek sokat hiányzik az iskolából, nem párbeszédre van szükségük, hanem arra, hogy a társadalom vállalja a felelősséget." És Sarkozy elnök úr azt gondolja, hogy a társadalmi felelősségvállalás úgy történik, hogy valamilyen módon közpénzből nem finanszírozzák azoknak a családoknak, gyerekeknek a költségeit, akik még arra sem veszik a fáradságot, hogy iskolába járassák a gyerekeket, hanem a társadalmi felelősségvállalás úgy történik, hogy valamilyen módon megpróbálják motiválni ezeknek a családoknak a gyerekeit, hogy legalább elvigyék az iskolába a gyerekeket (Az elnök csenget.), mert abban az esetben, ha nem járnak iskolába, akkor semmi esélyünk nincs az életben boldogulni. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik, szórványos taps az LMP soraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Vágó Gábor, az LMP képviselője.

VÁGÓ GÁBOR (LMP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Remélem, hallható vagyok. El kell hogy mondjak egy rövid tényt: ezt a szakértői anyagot én adtam oda Osztolykán Ágnes képviselőtársamnak, egy nagyon egyszerű oknál fogva, mert az LMP szeretne a szakértők képviselőcsoportja lenni. Sajnos úgy látom, hogy amikor a Fidesz-frakciócsoportból a saját szakértőikre hivatkoznak (Közbeszólás a Fidesz soraiból.), az mindig úgy kezdődik, hogy elmentünk Balmazújvárosba, és beszéltünk a tagtársainkkal, akik... (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Elnézést, ez nagyon fontos, viszont vannak olyan tények, tudományos tények - hogyha lehet a társadalomtudományokban tényekről beszélni, ez egy tudománymetodológiai vita -, amelyekre a Fidesz valamiért nem figyel. Ez, amit az Ágnes felolvasott, az egy vélemény volt, a szakmájában egy elismert embernek a véleménye.

Amiket én fogok a következőkben felolvasni... (Soltész Miklós: Egy emberé. - Közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiból: Egy emberé?) Egy ember véleménye (Soltész Miklós: Köszönjük szépen! - Soltész Miklós tapsol.), a szakmájában a legelismertebb ember véleménye. Amiket én fogok a következőkben felolvasni, az nem egy ember véleménye lesz, hanem egy társadalomtudományi kutatásnak az eredménye, annak a társadalomtudományi kutatásnak az eredménye, amely elemezte, hogy az 1999 és 2002 közötti hasonló jellegű törvénynek milyen hatásai voltak a magyar társadalomban. Kérem, ezt a hatástanulmányt is hallgassák figyelemmel; szeretnénk azt, hogyha a törvény-előkészítés és a törvényhozás folyamata a kormányprogrammal összhangban történne.

A kormányprogramban ez áll: "A nemzeti ügyek kormánya az adminisztráció csökkentése mellett kialakítja a szabályozás újbóli túlburjánzását megakadályozó intézményi garanciákat is. A jogalkotás átláthatóságának, előkészítettségének növelésével és az előzetes hatásvizsgálatok általánossá tételével javítja a szabályozás minőségét, felszámolja a szabályok gyakori módosításának (Az elnök csenget.) gyakorlatát."

Köszönöm a szót. (Taps az LMP soraiban.)

ELNÖK: Felszólalásra következik Kucsák László, a Fidesz képviselője.

KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Asszony! Sok minden elhangzott már. Magam az oktatásban gyakorló pedagógusként, intézményvezetőként szeretnék egy-két gondolatot hozzáfűzni az elhangzottakhoz. Én a véleményt természetesen tiszteletben tartom, ugyanakkor megítélésem szerint a tényszerű látlelet és az apokaliptikus vízió sajátos elegye volt, amit ön elénk tárt. Én arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy ez a bizonyos törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, megítélésem szerint nem kizárólag a cigányságról szól, hanem különféle szociális környezetben élő, különféle anyagi helyzetben lévő és összetételű családokban jelen lévő problémáról. Tehát ennél nagyobb ez a bizonyos terület, amiről szólhat, ahol ezek a bizonyos fiatalok jelen vannak.

Tudjuk nagyon jól, hogy az elmúlt időszakban általában az iskolai botrányoktól, tanárverésekről meg egyebekről lehetett értesülni. Lehet, hogy nekem azért lényegesen jobb a megítélésem a magyar közoktatás intézményrendszeréről, mint önnek, jóllehet problémákkal tarkított belvilág ez is. De annak ellenére, hogy az elmúlt esztendőkben, különösen az elmúlt nyolc esztendőben milyen lehetetlen törvényi szabályozások nehezítették ezt a működést, ennek ellenére, azt gondolom, ez a rendszer kiállta az idő próbáját, köszönhetően a benne dolgozó pedagógusoknak.

Én arra szeretném kérni önt illő tisztelettel, hogy ha lehet, ilyen konkrét felvetések kapcsán, amelyeknek a lényege az, hogy ezek a fiatalok, diákok mégiscsak részt vehessenek a nevelést-oktatást végző intézményekben, közösségekben, ne kriminalizáljunk, ne az ismert Murphy-törvény, a "mérj mikrométerrel, jelölj krétával, vágj baltával" megközelítésmód legyen a jellemző, hanem próbáljunk meg a tényszerűségnél és a tárgyszerűségnél maradni, hogy rendezni tudjuk végre közös dolgainkat. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Két percben megadom a szót Jávor Benedeknek, az LMP képviselőjének.

JÁVOR BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon örülök, hogy egy ilyen élénk vita alakult itt ki. Azt gondolom, hogy valóban a Magyarország előtt álló egyik legfontosabb problémáról beszélünk, hogy a felnövekvő nemzedékeknek megadjuk-e a lehetőséget arra, hogy részt tudjanak venni a társadalom építésében.

Ha odafigyeltek Osztolykán Ágnes felszólalására, akkor ő világosan elmondta, hogy a Lehet Más a Politika számára maga a cél, tehát hogy a hátrányos helyzetű, szegény családokban felnövekvő gyermekek minél nagyobb arányban vegyenek részt az oktatásban, nyilvánvalóan kívánatos, és ez általunk támogatott cél. A kérdés számunkra az, hogy vajon ez a törvény alkalmas-e arra, hogy ezt a célt elérje, vagy pedig sem. Ezzel kapcsolatban az általam ismert szakmai vélemények vitáznak egymással, ez megjelenik itt, az Országgyűlés berkein belül is. Ez nem feltétlenül baj, én azt gondolom, hogy ezeknek a különböző szempontoknak meg kell jelenniük, vitázniuk kell egymással, és így fog tudni kialakulni az az álláspont, amely hozzásegíti ezeket a gyermekeket ahhoz, hogy valóban el tudjanak jutni, és minőségi oktatásban részesüljenek.

Viszont szeretném felhívni a figyelmet arra, amit Pokorni képviselőtársam mondott a mai nap során, amikor a kormányprogramot kritizáltuk abból a szempontból, hogy hiányzik belőle a közoktatási rész. Ő azt mondta - talán még emlékeznek rá -, hogy önmagában jogalkotással az oktatás problémáit nem lehet megoldani. Én úgy gondolom, hogy ez a probléma is sokkal komplexebb annál, mint hogy pusztán jogalkotással, pláne egy ilyen egyszeri vagy egyszerű jogalkotással megoldható lenne ez a probléma. A feleségem a közoktatásban dolgozik, tehát elég közelről ismerem a problémát. Azt gondolom, hogy anélkül (Az elnök csenget.) - egy mondat, elnézést, elnök úr -, hogy megfelelő intézményi segítséget, pénzügyi segítséget, pedagógusképzést és hasonló elemeket ne társítanánk egy hasonló törvénytervezet mellé, anélkül nem fogunk megoldást találni a problémára.

Köszönöm, és elnézést, hogy tovább beszéltem. (Taps az LMP soraiban.)

ELNÖK: Hozzászólásra következik két percben Harrach Péter, a KDNP képviselője.

HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy érzem, a probléma átfogó kezelésének vannak olyan elemei, amelyekben az empátiának, a gyermekek iránti szeretetnek, általában a megértésnek a szempontja a legfontosabb; sőt ez a fajta megértés a szülőkre és a családokra is ki kell hogy terjedjen. De vannak olyan elemei, amelyekben a kötelességét nem teljesítő szülőt kell késztetni - nem kényszeríteni, késztetni - arra, hogy a gyermek érdekében megtegye a legelemibb kötelességét. Aki azt mondja erre az előterjesztésre, hogy ez a szülő ellen van, az nem érti a lényegét. (Dr. Lanczendorfer Erzsébet: Így van!) Ez a gyermek érdekében van, és a gyermeknek alapvető érdeke az, hogy iskolába járjon, a szülőnek pedig alapvető kötelessége, hogy iskolába járassa a gyermekét. Ezért nem a "munkanélküliek, romák, szegények" hátrányát szolgálja ez a törvény; ez a felelősségét nem gyakorló szülőt készteti arra, hogy alapvető kötelességét a gyermek érdekében megtegye.

Nem értek egyet azzal, hogy összemossuk a családtámogatási rendszer problémáit a cigánykérdéssel, mert az utóbbinál is egy árnyalt megközelítésre van szükség. Két megközelítés hibás: az egyik az előítéletes, a másik az elfogult. (Osztolykán Ágnesnek:) Ne haragudjon, képviselő asszony, de az utóbbit láttuk önnél. Nem lehet a cigánykérdést se előítélettel, se elfogultsággal megoldani. Egy megoldás van: az emberi méltóságból fakadó jogok és kötelességek alapján lehet megközelíteni a kérdést, a cigányság egyéni érdekében és az össztársadalom érdekében alkalmas megoldást megkeresni, olyat, ami egy egészséges társadalom felépítését szolgálja.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)

(19.40)

ELNÖK: Megadom a szót két percben Németh Zsoltnak, a Jobbik képviselőjének.

NÉMETH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. 2010-ben, az SZDSZ eltakarítása után abban reménykedtem, hogy nem kell újra ezeket a gondolatokat hallanom a Parlament szent falai között. De sajnos megint kellett, megint meghallgathattuk eme úgynevezett szakértői anyagban, hogy minden gond origója az iskolák és a tanárok. Én ezt az ő nevükben is határozottan, de tisztelettel visszautasítom, sőt megemlíteném a családok felelősségét is. És sajnos azt is el kell mondanom, hogy ha ők nem emlékeznek a kötelességükre, nem emlékeznek a felelősségükre, akkor sajnos ilyen eszközökkel kell a helyes útra terelnünk őket.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót két percben Móring József Attilának.

MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbb idézett liberálisokkal és azokkal az eszmékkel, amelyek az elmúlt esztendőkben elhangzottak, illetve azok képviselőivel nem az volt a probléma, hogy nem tetszett a szemük színe vagy a frizurájuk, hanem az, hogy véleményükkel és tevékenységükkel ártottak a magyar nemzetnek. Azt gondolom, hogy ez vitathatatlan.

Itt egy picit hitelességi problémák is felmerülnek, mert nem tudjuk eldönteni, hogy ez egy ember véleménye, vagy egy szervezeté. Azt gondolom, hogy az LMP képviselőinek ezt mindenképpen tisztázni kéne. Mint ahogy azt is, hogy szerintem a tények felismeréséhez, illetve bizonyításához nem kell szakértői vélemény, erre nagyon sokan, akik itt e Házban vagyunk, magunk is alkalmasak vagyunk, vagyis hogy a tényeket önmagukban felismerjük. Nem helyes összemosni a felelősséget a bűnösséggel.

Befejezésül még egy felmerült kérdés, hogy miért sürgős. Azért sürgős, mert a 24. órában vagyunk, és ha ezen a téren nem lesz rend, ha nem lesznek követelmények és egyértelmű szabályok, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek. Azt gondolom, egyértelműen kimondhatjuk, hogy a közoktatás egy olyan állami feladat, amelynek a hatékony működése mindannyiunk közös célja kell legyen, és amely folyamatban megvan a szerepe az államnak, megvan a szerepük az önkormányzatoknak, és megvan a szerepe, a feladata és felelőssége azoknak a szülőknek is, akik felelősséggel vállalnak gyereket. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Lenhardt Balázs, a Jobbik képviselője.

DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Tisztelt Ház! Bevallom, hogy megdöbbenéssel hallgattam Osztolykán képviselő science fiction előadását, ami után a többi LMP-s képviselő hozzászólásából is meggyőződhettünk arról, hogy nem nagyon vannak tisztában a mai magyar valósággal. Azok a vallásos hittel szajkózott rendkívül kártékony liberális dogmák, amiket az elmúlt húsz esztendőben egy másik párt képviselt, teljesen működésképtelenek a társadalomban.

Az iskolába járás egy lehetőség, kedves képviselők, az nem egy büntetés, hanem a gyermek számára egy kibontakozási és érvényesülési lehetőség, amely egyben jog és kötelesség is. De a gyermek javát szolgálja, nem pedig egy büntetés.

A szociális segélynek az a fajta hat hónapos természetbeni juttatása, amit a törvény szankcióként tervez bevezetni, a Jobbik programjában nem büntetés vagy szankció lenne, hanem ez lenne a normális állapot, mert kimondja - mint az Osztolykán képviselő által felolvasott kiváló szerzőnek az ebben elkészített dolgozatában -, hogy nekik joguk van a kocsmában elinni a szociális segélyt vagy a játékgépeken eljátszani, mert ha elutaznak Északkelet-Magyarországra vagy egy ormánsági faluba, akkor láthatják, hogy mi történik. Miért lenne kötelességük a magyar állampolgároknak ezt adóforintjaikból finanszírozni? El kell fogadni, hogy Magyarországon a megélhetés alapja a munka, s nem a bűnözés és nem a mások általi eltartás. És véget kell vetni annak a szemléletnek, hogy a segély jár, mert az nem jár, és hogy dolgozzanak helyettünk a gádzsók. Dolgozzon mindenki és abból éljen meg!

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Tarnai Richárd, a KDNP képviselője.

DR. TARNAI RICHÁRD (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Én sem szakértőkre és különböző általam nem ismert tudományos tényekre, hanem a saját tapasztalataimra szeretnék hagyatkozni. Öt gyermekem van, közöttük vannak iskolások is. Reggelenként, amikor felkelnek és megreggelizünk, van, amelyik gyermekem azt mondja, hogy ő most nem menne szívesen iskolába, lehet, hogy két nap múlva egy másik fogja ezt mondani, mi viszont fogjuk magunkat a feleségemmel, szépen elkészítjük a reggelijüket, és elindítjuk őket az iskolába. Én ezért nem bűnösnek érzem magam, hanem felelősnek.

A másik dolog pedig a törvényjavaslat kapcsán: ez a magyar családok 90-95 százalékát semmilyen módon nem érinti, mindent változatlanul hagy. Azokat a családokat viszont igenis érinti, akik a gyermeküknek szánt pénzt másra akarják költeni. Azokat a családokat igenis érinti, akik a gyermeküknek a jövőjét, a jobb élet lehetőségét kívánják elvenni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Osztolykán Ágnes, az LMP képviselője.

OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen a szót. Ez a két perc biztos nagyon kevés lesz, mert kaptam önöktől hideget-meleget. Én egyetlenegyet sajnálok, mégpedig azt, hogy úgy tűnik számomra, mintha a mondandóm első részét senki nem hallotta volna. Egyedül talán Révész Máriusz képviselő úr hallotta, hiszen mi beszéltünk erről az oktatási bizottságban is. Aztán Jávor Benedek képviselőtársam megismételte, nem arról van szó, hogy mi nem értünk egyet azzal, hogy szabályozni kell a családi pótlék adását vagy nem adását. De azt gondoljuk, hogy ilyen szintű szabályozással, ami inkább szankcionál, mintsem hogy a rendszert teszi befogadóbbá, nem biztos, hogy el fogjuk érni azt, amit akarunk.

Azt gondolom, hogy egy kicsit magunk előtt járunk. Először arra kellene fókuszálnunk, amiről beszéltek itt a képviselőtársak a mai nap folyamán, hogy a közoktatási rendszert kellene olyanná tenni, ami lehetőséget ad arra, hogy ne csak a budapesti elit gyerekei kapjanak megfelelő szintű oktatást, amivel a társadalmi mobilizációval élni tudnak, hanem azok a gyerekek is, akik egy tanyán, egy kis faluban születnek. Volt idő, kedves képviselőtársaim, amikor ez működött, és volt idő, amikor nem működött.

Mondok erre egy példát. Én '89-ben kezdtem gimnáziumba járni. Egy kicsi faluban laknak a szüleim a mai napig is, Csengersimán, Szabolcsban, a határ szélén. Amikor 14 éves voltam, azt mondta nekem az apám - ebből is kitűnik, hogy ismerem a vidéki helyzetet -, ha azt akarod, hogy legyen belőled valaki, el kell innen menni. Az a rendszer tehát már akkor sem adta meg a lehetőséget arra, hogy...

ELNÖK: Képviselő asszony, felhívom a figyelmét arra, hogy van lehetősége majd ismételt szókérésben 15 perces hozzászólásra, de kérem, hogy a kétperces időkereteket tartsuk be. Felszólalásra következik két percben Berényi László, a Fidesz képviselője.

BERÉNYI LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mi a valóságot képviseljük a parlamentben, és nem víziókat tálalunk. Természetesen minden ország annyira becsüli a polgárait, amennyit törődik velük. Az elmúlt rendszer a cigányoknak azt szánta, hogy segédmunkások legyenek, szakma nélküliek legyenek, ezért az elmúlt évtizedek azzá tették őket. A rendszerváltozás hozza a lehetőséget, és ahogy látják, pár évtized alatt kell bepótolni azt, ami hosszú évszázadok elmaradása volt.

Azért nem szólunk hozzá, mert egyetértünk azzal - és a valóságot nem tagadjuk le -, amit ma törvénymódosításban a Fidesz és a KDNP benyújtott. Természetesen ennek a fajta szankcionálásnak akkor, amikor az előző kormányzás alatt bevezetésre került, láttuk az eredményét. Láttuk azt, hogy milyen pozitívuma van. Úgy gondoljuk, hogy ebben az országban felelősen kell gyermeket szülni.

(19.50)

Ez nem azt jelenti, hogy a gyermekáldással megáldott cigányokat azért kell vádolni, mert sok gyereket szülnek. Valamikor, amikor Magyarországon is a gyermekáldás a magyarok számára úgy adódott, hogy magasabb számban születtek gyerekek, az volt a boldogság. Nem tehetünk arról - akarom mondani, most mi tehetünk arról, hogy jöjjön újra a kedv, és legyen kedvük újra gyermeket szülni a magyar anyáknak, mert a jövőben ott pislákol a fény, és lehetőség nyílik arra, hogy egy normális országban éljünk.

Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Megadom a szót két percben Vágó Gábornak, az LMP képviselőjének.

VÁGÓ GÁBOR (LMP): Lemondanék erről a kétperces fölszólalásról most. Köszönöm.

ELNÖK: Igen. Akkor megadom a szót Göndör Istvánnak, az MSZP képviselőjének.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Sokáig vártam, de most már példák is elhangzottak, és azt gondolom, hogy úgy, ahogy a Fidesz képviselő asszonya, aki Salgótarjánt említette, én szívesen beszélnék - és invitálok bárkit Nagykanizsára - a mi tapasztalatainkról. És ennek alapján mondom, hogy igenis a többségi társadalomnak óriási felelőssége van, és ennyiben erősítem képviselő asszonyt, hogy mi az első eredményeket úgy értük el, hogy hétvégi iskolát szerveztünk. Én akkor azt mondtam, hogy ebből nem tudom, hogy mi lesz, és a hétvégi iskolába behozta a gyerekeket az, hogy meleg reggeli és meleg ebéd. Tehát itt igaz, hogy a többségnek kell engedményeket tenni, és kell segíteni.

A másik a szakképzés. Állítom, hogy van minden rétegben - ma nálunk együtt tanulnak romák és nem romák az esti iskolában, hogy különböző szakmunkás-bizonyítványt szerezzenek, csak ehhez az kellett, hogy a város a különböző önkormányzati cégeiből garanciát vállaljon arra, hogy aki a szakmunkásvizsgát befejezi eredményesen, számukra munkalehetőséget biztosít.

És a harmadik, amit igazán ajánlok mindenkinek: a várostól nem messze egy Csapi nevű település, ahol szintén általános iskola és szakmunkásképzés van, és a gyerekeknek nagy része, aki nem szakmunkás lesz, az Pécsen a Gandhi Gimnáziumban folytatja a tanulmányait. Mi ma a városban el tudjuk mondani, hogy lassan a húszat közelíti - de ez közel húsz év munkája - az egyetemet, főiskolát befejezettek száma, és legalább ennyien folytatnak felsőfokú tanulmányokat. Csak - itt valaki mondta - én is azt hiányolom, hogy közülük nagyon kevesen kerülnek vissza ezekbe az iskolákba, ahol a gyerekeknek példát adva még húzhatnák őket. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Akkor talán nem éreznénk ezt egy sziszifuszi munkának.

Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. (Taps az MSZP, az LMP és a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót két percben Varga Lászlónak, a KDNP képviselőjének.

VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Először is szeretném tisztázni, mert úgy érzem, hogy félreértettük: a képviselő úr azt mondja, hogy egy ember véleménye, a képviselő asszony azt mondta, hogy ez egy szakértő testületnek a véleménye. Tehát azért jó lenne, ha nem vezetnénk egymást félre, ebben a Házban csak igazat kellene beszélni.

A másik dolog pedig az, hogy kár cigánykérdést csinálni ebből, mert ez ugyanúgy vonatkozik a magyar emberre is, mint a cigányra. Mind a kettőnek, mindannyiunk gyermekeinek a tanulás és a munka adja a lehetőséget egy jobb jövő számára, de nemcsak az egyénnek, hanem a társadalomnak is. Ha mi felelősek vagyunk a társadalomért meg a jövőért, meg a gyerekeinkért, akkor a tanulást és a munkát kell támogatni. Ez a feladatunk, a kormányprogramból is én ezt éreztem ki. Ezért ne csináljunk belőle cigánykérdést vagy magyarkérdést, ugyanakkor pedig tisztázzuk, hogy a szakértő az testület vagy egy embernek a véleménye.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Szilágyi György, a Jobbik képviselője.

SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék kapcsolódni Varga László képviselő úrhoz, és egyetértek vele, és ezért a mondandóm is ennek végül is a lezárására irányulna. Hiszen Göndör István azt mondta, hogy a többségi társadalom felelőssége; jelentsük ki, Göndör úr, hogy a kisebbségi társadalomnak is megvan a felelőssége. (Göndör István: Egyetértek.) Itt mindenkinek megvan a saját maga felelőssége, és azért szeretném lezárni, el szeretném mondani, hogy ez nem cigány-magyar kérdés. De le szeretném szögezni azokat az alaptéziseket, hogy aki azt mondja a magyarra, hogy rasszista vagy kirekesztő lenne, az hazudik. Az egész történelmünk arról szól, hogy mi egy befogadó nemzet vagyunk. Mindenkinek kezet nyújtottunk, mindenkinek segítettünk, egy dolgot kértünk, a társadalmi szabályokat tartsák be, a többségi társadalom szabályait tartsák be, és akkor mi mindenkivel jóban és barátságban tudunk élni.

És ugyanez vonatkozik, Osztolykán képviselő asszony, az oktatásunkra is. Az oktatási rendszer egy befogadó oktatási rendszer ma Magyarországon, nyitott mindenki számára, aki tanulni szeretne és aki fejlődni szeretne. Ebben az oktatási rendszerben minden egyes embernek lehetősége van arra, és minden egyes gyermeknek... (Osztolykán Ágnes jelzésére:) Képviselő asszony, higgye el nekem, ma aki pedagógusként dolgozik, az mind a hivatásának tekinti, hiszen ezt a szakmát is ledegradálták az elmúlt húsz évben. Aki ma pedagógusként dolgozik, annak a legnagyobb öröm az, ha egy gyermeket meg tud tanítani azokra a dolgokra, amikre szeretné. Nem hiszem el egyetlenegy pedagógusról sem, hogy megkülönböztetné azt a gyermeket, akivel foglalkozik, a bőrszíne alapján. Mindenkinek a hozzáállása alapján és mindenkinek a tanuláshoz való hozzáállása alapján különbözteti meg maximum egy pedagógus a gyermekeket, és nem a bőrszíne alapján.

Tehát én nem hiszem el, és kikérem a pedagógusok nevében is, hogy azt mondjuk a pedagógusokra, hogy ők bőrszín alapján megkülönböztették a gyermekeket.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót két percben Révész Máriusznak, a Fidesz képviselőjének.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ágnes! Az az igazság, hogy ha nem szakértői anyagot olvas fel, akkor sokkal közelebb áll az álláspontunk egymáshoz. Azt hiszem, hogy a rendkívül sok kétperces hozzászólást az váltotta ki, hogy ez a szakértői anyag mindannyiunkban visszaidézte azt, amit sok-sok éven, évtizeden keresztül hallgattunk. Az SZDSZ képviselői mondták fel az ilyen típusú szakértői anyagokat, és ha szétnézünk az országban, akkor látjuk, hogy ez a nézőpont, miután uralkodóvá vált éveken keresztül, az, hogy pontosan ezek a szakértők ezekre a szakértői anyagokra hivatkozva hozták a döntéseket, hova vezetett ebben az országban, milyen szembenállás van kisebbség és többség között, és hova vezet ez az út.

És mi mindannyian látjuk azt, hogy ez az út nem vezet tovább sehova. Nagyon sokan vannak itt, akik tanárok, látják, hogy nincs tovább. Én szociológus vagyok, szintén valamelyest foglalkozom vele, látom, hogy nem lehet erre tovább menni. Tehát, ha ilyen szakértői anyagokat fog felolvasni, az azt hiszem, hogy érthető okokból meglehetősen sok embernél ki fogja vágni, ki fogja verni a biztosítékot, mert nem lehet tovább haladni ebbe az irányba.

Tegnap egyébként a Magyar Tudományos Akadémia gyermekszegénység-ellenes csoportja szintén egy hasonló értelmű állásfoglalást tett közzé. Egyetértünk egyébként azzal, hogy önmagában ez a lépés nem oldja meg az összes problémát. Ez egy fontos, szükséges, de nem elégséges lépés. Szükséges, hogy a gyerek elmenjen iskolába, és még van rengeteg további lépés, amit meg kell tenni, és ha arról beszélnénk, akkor ezekben a kérdésekben is egyetértünk. De abban az esetben, ha a gyerek nem megy el az iskolába, és második osztály után kimarad, nem tanul meg írni-olvasni, akkor hogy a csudába fog egyébként a munkaerőpiacon boldogulni? Ha nem megy el, akkor nincs számára jövő, nincs számára életesély. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Osztolykán Ágnes, az LMP képviselője.

OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen a szót. Azt gondolom, hogy végre talán visszatereltük a helyes mederbe a beszélgetést. Abszolút egyet tudok érteni ezzel - mondtam az előbb is, hogy azt gondoljuk, hogy előrefutottunk. Tehát előbb bizonyos dolgokat kellene helyretenni azzal a sokat emlegetett és szidott közoktatási rendszerrel, és aztán lehetne ilyen szankcionáló jellegű kérdéseket felvetni és ilyen törvénymódosításokat benyújtani.

Csak hogy reagáljak a képviselőtársamra, azzal nem értünk egyet, hogy a magyar közoktatási rendszer és a magyar oktatás befogadó és inkluzív lenne, és nem is teremt egyenlő esélyeket. Ahogyan a megelőző felszólalásomban is elmondtam, ma Magyarországon nem mindegy, hogy valaki Budapesten a Fasori Gimnáziumba jár iskolába vagy Csengerbe az Ady Endre Gimnáziumba.

(20.00)

S hogy befejezzem a mondandómat, amikor én 14 évesen elkerültem Budapestre, akkor az azért volt, mert az apám azt mondta nekem, hogy ha te vidéken maradsz, lehetsz te a legjobb tanuló, lehetsz te a legokosabb ember, te akkor is a cigány Osztolykán Zoli lánya leszel. Eltelt lassan jó néhány év, és sajnos ez még mindig jellemző.

Tehát akkor, amikor azt mondjuk, hogy a vidék befogadó és a vidék inkluzív - nem, ez nem így van, kedves uraim, ezzel nem értünk egyet, és nem mindegy az, hogy ma Magyarországon ki, hol és honnan és az ország mely pontján jár iskolába, és a közoktatási rendszer legnagyobb hibája az, hogy nem esélyegyenlőség elvű. Azt gondolom, hogy akkor működik jól egy rendszer, ha a gyerekem Csengerben vagy Budapesten, vagy Szombathelyen, vagy Sopronban jár iskolába, mindenhol ugyanazt a szintű képzést kapja, amivel egyenlő eséllyel tud továbblépni.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Harrach Péternek, a KDNP képviselőjének.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

HARRACH PÉTER (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy érzem, hogy egy viszonylag egyszerű intézkedés kapcsán eljutottunk nemzeti sorskérdéseinkhez. Elsőként említésre került már a népesedési helyzet. Mindig azt vallottam, hogy ez az első számú sorskérdés.

Mellbevágó volt, amit képviselőtársam az előbb mondott, hiszen a többségi társadalom nagy bűne az, hogy kevés gyermek van. Tehát ilyen értelemben akár tanulhatnánk is a cigány családoktól a gyermekszeretetet. Éppen azért nem szabad cigánykérdéssé tenni ezt a családtámogatási kérdést, mert nem minden cigány családra jellemző, ugyanakkor nem csak a cigány családokra jellemző.

Ha már példákat említettek, és néhány oktatási intézményről szó került, akkor hadd mondjak én is egy-kettőt. Mindig úgy gondoltam, hogy a nehéz helyzetben lévő, leszakadt családoknak a gyermekeit két intézmény tudja igazán megfelelő módon nevelni és beilleszteni. Az egyik az óvoda, hiszen ott szocializálódik kisgyermekként. Nagyon jó példát láttam Baranyában, az ottani plébános vezette ezt a falut magát, ami tiszta cigány falu volt egyébként, és létesítette ezt az óvodát, és egy másik egyházi intézmény, egy kollégium, ahol hatvan középiskolás cigány gyerek élt, és amit sajnos az elmúlt ciklusban megszüntettek.

Tehát egy olyan intézményről volt szó, ami segítette a gyermekeket, hogy leérettségizzenek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Lejárt az időm. Vannak jó példák is az országban, de ismét mondom, ez az előterjesztés most nem csak erről szól.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. További kétpercesek, Novák Előd képviselő úr, Jobbik.

NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Engedjenek meg egy személyes élményt. Édesapám nyugdíjas mérnökként, öt fiúgyermek felnevelése után úgy döntött, hogy megkísérel egy nehéz kihívást, egy cigány gyermek korrepetálását.

Keresztényként, a krisztusi tanítás elkötelezett híveként be akarta bizonyítani, hogy a szeretet erejével igenis lehet csodákat elérni. Levelet írt számos oktatási intézménynek, és hosszú hónapok után volt egy igazgató, aki válaszolt neki, és azt mondta, hogy van itt egy cigány tehetség, egy igazi rajztehetség, aki azonban bukásra áll számos más tantárgyból, és akinek örülne, ha egy korrepetációt biztosítana.

Ezért úgy döntött édesapám, hogy társadalmi munkában nagy örömmel elvállalja ezt, és heti több alkalommal leült ezzel a cigány gyerekkel, hogy megpróbálja őt segíteni a tanulásban. Nehéz egy kétperces beszédben visszaadni azokat az élményeket, amiket mostanában és minden találkozónk kapcsán édesapám elmesél, egy olyan cigány gyerekről, aki az órarendjét sem tudja még elmondani sem, akinek füzete nincs, úgy kell adni neki, aki az ingyentankönyveit elhagyja, aki a korrepetációkon egyszerűen akár csak meg sem jelenik, sőt, amikor valami zavaros haláleset történik a rokonságban, akkor hónapokra eltűnik, még az iskolából is, mert náluk a gyász így szokás, hogy hónapokig tart. Akkor nem járunk iskolába.

És amikor egyszer, minő előítélet, hogy édesapám azt gondolta egy ilyen távolmaradás okán, hogy otthon fogja találni, és mégsem valami betegség folytán, nemcsak őt, de a szüleit is, mert bizony a szülei is otthon fekve, nyitott ajtónál, így fogadják a váratlanul megjelent édesapámat, hogy hol van ilyenkor a cigány gyermek, amikor a korrepetáláson kellene lenni. Otthon vannak, nem dolgoznak, napközben sem, mert valóban ezt a családi pótlékot, a megélhetési gyermekszülést erre használják. Ezen csak egyetlenegy dolog változtathat, a szigorú törvényi szabályozás. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Sági István képviselő úr, Fidesz.

SÁGI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt egytized Ház! Szeretnék egypár szót megemlíteni a szakértőkről, amit Osztolykán Ágnes képviselő asszony mondott. Remélem, hogy ezek a szakértők nem abból a pénzből lettek finanszírozva, amit a most szép csendesen a vitát hallgató MSZP-s kormány a hátrányos helyzetű integrációs pedagógiai programban részt vevők támogatásából nyúl le, mert alapvető taktikája az, hogy ezeket a szegény gyerekeket, családokat, illetve a rájuk fordított pénzt is megpróbálja valamilyen módszerrel visszaszedni. És a fő ludas az a társaság, aki most így szépen nézi, hogy egymást hogy marjuk, hogy próbálunk ebbe a cigánykérdésbe belemenni, és cigánykérdést csinálni, holott itt gyakorlatilag "három h"-s gyerekek közül kerülnek ki.

Gondolom, sokan tudják, hogy mit jelent az a "három h". Az egyik hátrányos helyzet a szülők miatt lehet ezeknél a gyerekeknél, a másik az anyagi helyzetük miatt, a harmadik pedig a liberális oktatáspolitika miatt. Tehát ettől van ez a sok nyolc év alatt felgyülemlett "három h"-s gyermek, illetve ez a rendszer. Sajnos, ezekből a támogatásokból a mi intézményünknél is 13 millió forintot használunk ilyen gyermekek integrálására, de kötelező jelleggel megmondják azt, hogy ebből kinek, milyen szakértőnek kell pénzt visszafizetni, aki ellenőrzi ezt a programot. Nem én választom ki, hanem aki ezt ellenőrzi. Nálunk van pénz, van forrás, pedagógusok képezve vannak, de ennek ellenére azt el kell mondanom, hogy ezeknek a gyerekeknek a többsége nem él a lehetőséggel.

A kormány másik egyéb ilyen intézkedése, hogy pénzért próbálja rávenni az óvodás gyerekeket, hogy óvodába járjanak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Most nézzük meg, hogy melyik a jobb rendszer. Itt nem akarjuk odaadni a pénzt, csak akkor, ha jár az intézménybe, illetve a felhasználását szabályozni...

Köszönöm szépen. Elnézést, hogy indulatos voltam. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Szilágyi György képviselő úr, Jobbik!

SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót. Én a tévéből követhettem csak és figyelhettem az előző eseményeket, amikor még tényleg az SZDSZ itt ült a padsorokban. Gondolom, akkor lehetett ilyen, amikor Gusztos Péter felszólalt, és teljesen mindegy, hogy éppen miről volt szó, ő elmondta azt, amit akart.

Képviselő asszony, arra, hogy egy iskola befogadó vagy nyitott, ön felhozott egy olyan érvrendszert, amiben azt mondta, hogy a belvárosi iskolában lehet, hogy sokkal jobb tanítás folyik, mint egy kis faluban az általános iskolában. Ez nem erre ad példát. Mert ebben valóban igaza lehet. Lehetnek olyan intézmények, ahol sokkal alacsonyabb szintű oktatás folyik. De egy kis faluban, abban az iskolában, az az iskola befogadó és nyitott, hiszen a faluban élők gyermekei odajárnak. És az, hogy befogadó vagy nyitott, én erre értettem, hogy minden gyermek előtt, aki ott, az adott faluban... - ha még olyan szerencsés ez a falu, hogy az elmúlt nyolc évnek köszönhetően van még iskolájuk, akkor oda azok a gyermekek járhatnak. Járhatnak a magyar gyermekek is, és járhatnak a cigány gyermekek is.

Ugyanez vonatkozik a belvárosra is. A belvárosi iskola ugyanúgy nyitott. Járhatnak oda magyar gyermekek és cigány gyermekek is. Mindenkinek a szülei döntik el, hogy járatják-e a gyermekeiket iskolába, vagy nem. A nyitottság erre értendő. És az is meggyőződésem, hogy aki ma pedagógusként dolgozik, mondjuk, egy kis faluban, az, biztos vagyok benne, nem különbözteti meg a gyermekeket bőrszín szerint, hiszen örül annak, ha minél több gyermek jár az iskolába, és minél több gyermek kerül ki a keze alól. Higgye el, hogy a magyar pedagógusok ilyenek, mert még akkor is tanítanak, amikor éppen rugdossák őket, láthatott erről felvételeket. És arról nem ő tehet, hogy mondjuk, egy gyermeket úgy tanítanak meg, hogy ennyire tisztelje a tanárokat.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

(20.10)

ELNÖK: Köszönöm. Kontur Pál képviselő úr következik, Fidesz.

KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Szerintem a törvény szövegéhez térjünk vissza. (Szórványos taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.) Nincsen leírva benne az, hogy cigány; ilyen szó nincs leírva a törvényben. A törvényben arról van szó, hogy iskolába kell járni minden gyereknek. (Szórványos taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) Ugyanis, ha iskolába jár egy gyerek, akkor van lehetősége egy szakmunkásiskolába is járni, és ha azt is elvégzi, akkor van lehetősége munkához jutni, és emberhez méltó életet élni felnőttkorában. Erről szól a történet. A Fidesznek ez a véleménye, és a kormányprogramba azért került ez be, mert ezt már kipróbálta a Fidesz, és volt eredménye. Ha nem lesz jó, akkor változtatni fog a Fidesz.

Azok a súgók és azok a szakértők, akiket már hosszú évek óta hallgatunk - eredménye nincs a munkájuknak -, ilyen vastag könyveket írnak, és jól megélnek belőle - ennyi.

Nincsen cigány, és nincsen magyar. Mert aki Magyarországon él, lehet cigány származású magyar ember. Ne beszéljünk magyarról és cigányról külön-külön! Tessék megengedni azt, hogy ezt próbálja ki a kormány - még nincs is eskütétele a kormánynak -, tessék bízni benne! 176 körzetből 173-at megnyertünk. Tessék már bízni egy ilyen felhatalmazással megválasztott kormányban, pártban vagy szövetségben! Biztos, hogy jót akar, erre hatalmazták föl az emberek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Micsoda dolog húzni, csűrni-csavarni a dolgokat, és ilyen dolgokról beszélni!

ELNÖK: Köszönöm.

KONTUR PÁL (Fidesz): Magyarországon magyar ember van (Az elnök ismét csenget.), cigány származású magyar ember... Kikérem magamnak, hogy külön beszéljenek mindig másról! (Az elnök kikapcsolja a mikrofonját.) S a cigány embernek ugyanannyi becsülete van, mint egy magyarnak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr, letelt a két perc. A következő: Gúr Nándor képviselő úr, 15 perces időkeretben.

GÚR NÁNDOR (MSZP): Tisztelt Alelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Türelemmel hallgattam a kétperces hozzászólásokat, úgy gondoltam, hogy nem lenne korrekt belenyúlnom kétpercesbe, amikor valamikor mégiscsak a ma este folyamán egy 15 perces hozzászólást tehetek.

Én egy kicsit messzebbről kezdem, és nem fogom megkerülni azokat a kérdéseket, amelyek a felszínre kerültek. Ha úgy húsz évvel ezelőttre, a rendszerváltás pillanatához tekintünk vissza, biztos emlékeznek sokan a Ház falai között, hogy annak idején az 1980-as évek végén 5,2-5,3 millió ember dolgozott ebben az országban. 5,2-5,3 millió! Majd egy-két év leforgása alatt, az 1990-es évek legelején 3,5 millióra csökkent a foglalkoztatottak száma. 3,5 millióra! 1,7 millió ember elveszítette a munkalehetőségét. Kik veszítették el a munkalehetőségüket? Legkiváltképp azok, akik a leghátrányosabb helyzetben voltak, a leghátrányosabb adottságokkal bírtak. Magyarul: azt is meg lehet fogalmazni, hogy részben ők saját maguk is okozói voltak annak, hogy elveszítették a munkalehetőségüket; de csak részben, nyilván, hiszen volt egy aktuális helyzet is.

Azt akarom ezzel mondani, hogy ennek a szituációnak nagyon sok cigány ember volt az alanya, a veszteségeknek az elszenvedője. Nagyon sok, de nem csak cigány ember. És még egyszer hangsúlyozom: szerintem alapvetően azért, mert azokkal az adottságokkal nem bírtak, nem sajátították el, amelyek ahhoz kellenek, hogy a kegyetlennek tekinthető munkaerőpiacon, ahol verseny van, helyt tudjanak állni. Pontosan ebből a megközelítésből fakadóan én nem most, már évekkel ezelőtt, hosszú évekkel ezelőtt is azt mondtam, azt vallottam, amit ma is mondok ebben a dologban, hogy alapvető fontosságúnak tartom azt, hogy az ember, minden ember azzal a tudattal ruházkodjék fel, hogy neki van dolga ebben a világban, legyen az felnőtt, vagy legyen az gyermek, az is kapja meg ezt a fajta indíttatást és nevelést.

Ha van dolga a világban az embernek, ha a felnőtt embernek az a dolga, hogy minden reggel felkeljen, és valamit tegyen a közjó érdekében, akkor az a dolga és kötelezettsége is megvan, hogy a gyermekét is ugyanerre nevelje, mindegy, hogy cigány vagy nem cigány. Ugyanazt mondom, amit Kontur Pál képviselőtársam az utolsó mondataiban mondott. Azt mondom, hogy Magyarországon vannak cigány és nem cigány magyar emberek. Cigány és nem cigány magyar emberek! Nem az a kérdés, hogy valakinek zöld vagy kék a színe, hanem az a kérdés, hogy mit tesz, hogy részt vállal-e, hogy szerepet vállal-e a közjó életre hívásában, hogy tisztességgel megpróbál-e eleget tenni azoknak a közelvárásoknak, amelyek megfogalmazódnak.

Az én személyes értékrendemben a társadalmi együttélésnek vannak minimumai, amelyeket mindenkinek tartania kell, legyen az cigány vagy nem cigány ember. Ha a nem cigány ember nem tesz ennek eleget, azt ugyanúgy meg kell ítélni, mint ha a cigány ember nem tesz ennek eleget. Ha ezt az utat járjuk, akkor szerintem helyes az, amit teszünk, mert akkor nem egymás ellenében feszítünk akár népcsoportokat, akár embereket, hanem a nem tisztes viseltetés ellenében lépünk fel. Én azt gondolom, hogy a Parlament falai között talán kivétel nélkül mindnyájan úgy gondoljuk, hogy az a jó, ha emberek nem egymással szembefeszülnek, hanem az a jó, ha mindenki a lehetőségeihez illesztetten megpróbál egyrészt a közjóhoz hozzátenni, másrészt azoknak a minimális társadalmi elvárásoknak megfelelni, amik az együttélés alapvető szabályaihoz hozzátartoznak.

Azt gondolom, a felnőttnek az a dolga, hogy megpróbáljon munkatevékenységet végezni. Ahhoz viszont, hogy ezt el tudja érni, igenis az elmúlt húsz esztendőben meg kellett tapasztalnunk és meg kellett tanulnunk azt is, hogy ezt csak akkor tudja megtenni, ha megfelelő tudásra tesz szert. Ismerik, többen tudják: Magyarországon azoknak az embereknek, akiknek nincs vagy éppen csak nyolc általános iskolai végzettségük van, 26-27 százaléka tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Azoknak az embereknek, akiknek szakmai képesítés van a kezükben, a közoktatás rendszerében odajutottak, hogy valamilyen szintű középfokú végzettséget szereztek, a kétharmada el tud helyezkedni. És azoknak az embereknek, akik diplomával bírnak, még ettől is nagyobb az esélyük. Nem mondom, hogy mindegyikük el tud helyezkedni, de nagyjából a 90 százalékuk ott van a munkaerőpiacon.

Magyarul: a tudás érték, és nekünk az a felelősségünk, hogy azt a fajta gondolatot, gondolkodást közvetítsük, hogy igenis minden élethelyzethez igazítottan a gyermeknek az a dolga, hogy az iskolába járjon, a gyermek tanuljon, minimális tudást szerezzen, hogy arra építkezni lehessen, akár a szakmaszerzés lehetősége is kiterebélyesedjen előtte.

Én azt gondolom, hogy nem lehet másképp azokat a nehézségeket, a tartós munkanélküliség helyzetét vagy bármilyen más ilyen, szociális problémákra visszavezethető élethelyzetekhez illeszkedő problémákat megoldani, csakis akkor, ha azt a szabályozási rendszert, amelyet most a kormányra készülő pártszövetség nevében egyéni képviselői indítvánnyal benyújtottak, végiggondoljuk, hogy mi abban a jó, akár kiegészítjük módosító javaslatokkal, mert azt gondolom, hogy alapvetően az irányultsága a történetnek nem elvitatható. Egyébként egy-két esztendővel ezelőtt mi is ezt tettük, a léptékek tekintetében nem jutottunk el oda, amit ma ez a törvényjavaslat magában hordoz.

Tudott, ismert, mi is azt mondtuk, hogy adott helyzetekben a családi pótlék természetbeni juttatását kell foganatosítani, ennek a mértékét 50 százalékban határozták meg akkor a Parlament falai között. Most túllép ezen ez a törvényjavaslat, bár úgy lép túl rajta, hogy igazából annak a fajta logikának, döntésnek a tapasztalásairól még kevés visszajelzése van, de túllép rajta, és egy keményebb, egy drasztikusabb megfogalmazást tesz, és abban bízik, hogy ennek kézzelfogható eredménye lesz.

(20.20)

Azt gondolom, a lényeg az, hogy kézzelfogható eredménye legyen. A lényeg az, hogy mindenki megtalálja a helyét, hogy a szülő érezze a felelősségét, kötelességét, a gyermek pedig élvezze a lehetőségét mindennek. Nem hiszek abban, hogy a gyermek önmagától nem akar tanulni. Nem hiszek abban, hogy a gyermek azért nem jár iskolába, mert ő a génjeiben hordozza mindezt. Nem, ebben nem hiszek. Abban hiszek, hogy az embert, a gyermeket közvetlen környezete formálja. Abban hiszek, hogy az a fajta miliő, amelyben éljük az életünket, a család, a legintimebb közösség mértékadó módon hat ránk. Ezért fontos az, hogy kimozdítsuk a szülőket is, ne csak a gyermekekről gondoskodjunk, a gyermekeket akarjuk mindenáron iskolába vinni. Oda kell vinni őket, de a szülők számára is lehetőséget kell adjunk.

Ehhez illesztetten szeretném még egyszer visszaidézni, amit ma már egyszer elmondtam a Ház falai között: azért tartottam jónak 3-4 évvel ezelőtt, amikor kardoskodtunk néhányan azért, hogy a leghátrányosabb helyzetű, a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben és ilyen sajátosságokkal bíró emberek számára, ha mást nem, ha a munkaerőpiac nem tud lehetőséget kínálni, akkor legyen kormányzati felelősség a tekintetben, hogy igenis próbáljon meg munkalehetőséget kínálni. Ez az "Út a munkához" program, ismert önök előtt. Tavaly 134 ezer ember fordult meg ezen program keretei között, és nem 1 hétre, nem 1 hónapra, átlagosan 6 hónapos időtartamra. Azokban a családokban, ahol munkavállalási lehetőséghez jutottak a felnőttek, a gyermekek előtt valami más rajzolódott ki, mint adott esetben korábban. Az rajzolódott ki, hogy apámnak is van dolga ebben a világban. Ha neki van, akkor valószínűleg nekem is kell hogy legyen. Ha neki dolgoznia kell, akkor nekem valószínűleg el kell mennem az iskolába.

Tehát a kötelességérzet, az a fajta tudat, ami bele kell ivódjon a gyermekbe, meggyőződésem szerint alapvető fontossággal bír. Ezért mondom, mondtam, és ma is teszem azt, hogy arról beszélek, meggyőződésem szerint az a fajta logika, amely a gyermeket az iskolába viszi, akár a picit szankcionálisnak tekinthető íze mellett is a törvényjavaslatnak nem elítélendő megítélésem szerint. De hozzáteszem, úgy gondolom, önmagában nem elégséges. Szükségszerű olyan kellékekkel kiegészíteni, amelyek motiválnak, ösztönöznek is. Mondok példát rá. Bevezettük annak idején, ez év februárjától a szakmunkástanuló gyermekek, fiatalok vonatkozásában működik a tanulmányi ösztöndíj rendszere.

Szeptembertől a mai ismereteim szerint még inkább, még intenzívebben, még nagyobb léptékű finanszírozási feltételek mellett működik; főleg azokban a szakmákban, ahol a munkaerőpiac részéről igény van arra, kínálat van a tekintetben, hogy ilyen fiatalokat vagy ilyen képzettséggel bírókat vegyenek fel.

Miért jó ez a rendszer? Azért jó, mert arra ösztönzi a családokat is, legkiváltképp a szegény vagy mélyszegénységben élő családokat, hogy a család fenntartása érdekében is, a tanulmányok finanszírozhatósága érdekében is a gyermeket arra ösztönözze, hogy ilyen típusú, ilyen irányultságú szakmai képesítéseket szerezzen. Ennek előfeltétele, amiről beszélünk ma, hogy a 8 általános iskolai végzettség is adott legyen. De miért hozom szóba? Azért hozom szóba, mert fontosnak tartom, hogy ha első lépcsőben eljutunk odáig, hogy egyre kevesebben legyenek azok, akik kimaradnak az általános iskolai képzés rendszeréből, akkor ezt követően egyre többen legyenek azok, akik eljutnak a szakmai képesítés megszerzéséig. Ismertek a számok, tudják azt is, diplomát a cigányságon belül a fiatalok 1 százaléka szerez; szakképesítést is, egy kezemen tudom megmutatni, hogy milyen arányban.

Ha ez így folytatódik, ha ebben nem sikerül váltani, akkor tényleg nagyon nagy traumákkal kell szembenézni. Ezért tartom fontosnak azt, hogy túllépjünk ennek a törvényjavaslatnak a szellemén. Hogy ne csak ez legyen a fókuszban, hanem az is, amit módosító indítványként benyújtottunk, és remélem, hogy a parlament kétharmados többségével bíró pártszövetség be tudja majd fogadni, hogy a családi pótlék a vonatkozásban is illeszkedjen ehhez a fajta logikához, hogy a szakképzés rendszerében, ahogy a közoktatásban osztályról osztályra halad előre a fiatal, egyre növekedjen a családi pótlék mértéke. Hogy miért? Két oka van alapvetően. Az egyik az, mert nyilvánvaló, hogy az oktatás költségei növekednek azáltal, hogy a gyermek, a fiatal előrehalad a szakoktatás rendszerében. Másrészt azért, mert ha a családi pótlékon keresztül is ösztönözzük, hogy vegyen részt a szakképzés rendszerében, és mindezek mellett az ösztöndíjrendszert is működtetjük, ez már együttesen olyan nagyságrendű forrást jelent a család, a gyermek számára a képzés finanszírozhatósága tekintetében, amely kellőképpen ösztönöz. Tehát nem csak és szankcionál, nem csak és szorít, hanem támogató segítséget is nyújt.

Azt gondolom, hogy ezek így, együttesen segíthetnek minket abban, hogy legkiváltképp a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben, a halmozottan hátrányos helyzetű, sajátossági jegyekkel bíró emberek és gyermekek vonatkozásában segítő kezet lehessen nyújtani. Ha ez a logika érvényesül, és ha a családtámogatás rendszerét a családi pótlék megadásának, juttatásának rendszerét is bekapcsoljuk, és összekötjük az iskoláztatás, a szakmai képzés lehetőségével, mikéntjével, akkor, azt hiszem, sokkal kézzelfoghatóbb és jobb eredményeket fogunk az elkövetkezendő időszakban látni, mint amivel adott esetben szembenéztünk az elmúlt 20 esztendő viszonylatában.

Az utolsó mondataim tehát összegzésként arról szólnak: én abban hiszek, hogy mindenkinek van dolga ebben a világban. Abban hiszek, hogy a felnőtt és a gyermek ugyanígy köteles feladatokat ellátni. A felnőtt, ha lehetősége van, akkor munkában, ha nincs lehetősége, akkor törekednie kell, hogy munkához juthasson, a gyermek pedig azért, hogy tudást szerezzen, mert így juthat a munka közelébe. Ha ezt tesszük, ha erre szocializáljuk úgymond gyermekeinket, akkor meggyőződésem, hogy ennek a társadalomnak a javát szolgáljuk, és akkor a holnap ilyen értelemben szebb lehet, mint a ma, talán még szebb, mint a tegnap.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. 15 perces időkeretben felszólalni kívánó képviselők sorrendjét mondom: Székyné dr. Sztrémi Melinda, Vágó Sebestyén, Révész Máriusz, Vágó Gábor, Z. Kárpát Dániel és Apáti István. Elsőként megadom a szót Székyné dr. Sztrémi Melinda képviselő asszonynak, Fidesz.

SZÉKYNÉ DR. SZTRÉMI MELINDA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Huszonöt éves pedagógusmúlttal, Salgótarján polgármestereként és egy leszakadó térségben található egyéni választókerület képviselőjeként gyakorta találkoztam a múltban is, és találkozom ma is azzal a problémával, amit ez a mostani törvényjavaslat érint, jelesül azzal, hogy mit jelent a gyermek, hangsúlyozom, a gyermek számára, ha a család nem családként működik. Ha ebből a két aspektusból közelítjük meg a kérdést, tehát abból, hogy mi is az a kérdéskör, amit a törvényjavaslat tárgyal, illetve mit jelent a gyermek számára ez, akkor ezt a két szemszöget gyakorlati példákkal is alá lehet támasztani.

Az imént a kétperces felszólalásomban említettem az egyik aspektusát ennek a dolognak, amikor a gyermekek éheznek, a pedagógusok, az iskola, a szülői közösség fizeti a család, a szülő által ki nem fizetett menzát, illetve diákotthonban az a kétszeres-háromszoros többletétel sem magától van, azt is valahol az önkormányzatnak, illetve az intézménynek saját költségvetéséből kell állnia. Ezért is nagyon fontosak ezek a példák, mert arra is felhívják a figyelmünket, hogy ennek a családi pótléknak a visszaforgatása a gyerek élelmezésére, étkezésére az önkormányzatok és az intézmények költségvetését is visszaveti.

De ha megnézzük a másik oldalát, az iskolába járás kérdését, sajnálom, hogy időközben Szűcs Erika képviselő asszony kiment, mert neki szerettem volna jelezni, aki nem találkozott még hatéves iskolakerülővel. Nos, azt gondolom, hogy az előző nyolc év felelőtlen kormányzása, az önök, szocialista képviselőtársaim áldásos tevékenysége kitermelt egy olyan generációt, amely nem látta a szüleit dolgozni menni, nem hallotta reggel csörögni a vekkert, és nem ismeri a rend és a rendszer fogalmát.

(20.30)

Tanítónők mesélnek - hogy még példát mondjak - szomorú szemű gyermekekről, amikor megkérdezik tőlük, hogy miért ül elkeseredetten hatévesen is akár az iskolapadban, és a gyermek válasza az, hogy azért, mert anya meg apa otthon maradhatott, és milyen jó nekik, nekem meg el kellett jönnöm iskolába. Nos, ilyen generáció termelődött ki annak a szociálpolitikának és annak az oktatáspolitikának az eredményeként, amely az előző nyolc évben szétzilálta teljes mértékben a magyar közoktatást, és szétzilálta a magyar szociálpolitikát.

Én úgy gondolom, hogy ezek és az ehhez hasonló példák igazolják, hogy szükség van erre az új szabályozásra, mégpedig nagyon gyorsan szükség van. Sőt, én továbbmegyek, már a bizottsági ülésen is jeleztem, hogy további szigorítást javaslok a törvényben, mégpedig az eseti gondnok és a természetbeni formában nyújtott iskoláztatási támogatás vonatkozásában. Ezért a leszakadó térségekből érkező borsodi és szabolcsi képviselőtársaimmal együtt módosító indítványt nyújtottunk be ebben a kérdésben a törvényhez, kifejezetten a gyermekek védelmében, kifejezetten a gyermekek érdekében, azért, hogy a szülő megértse, hogy gyermeke érdeke, hogy iskolába járjon, és azért, hogy a természetbeni formában nyújtott iskoláztatási támogatásból megvásárolt cipő, ruha, élelmiszer ne a másodlagos piacon, esetleg ne a kocsmában találjon gazdára, hanem valóban a gyermekhez kerüljön. És ha ez sem hoz megoldást, akkor bizony védelembe kell venni a gyermeket, és a védelembe vett gyermek eseti gondnoka, el kell érni, hogy akkor ilyen esetben ne lehessen a szülő, és azonnal álljon be ez a védelembe vétel.

Én tisztában vagyok azzal, hogy csak törvényi szabályozással nem oldható meg teljes mértékben ez a probléma, hiszen szükséges a jövőben részben a kérdéskör komplex kezelése akár úgy, hogy közoktatás és szociális terület együtt, részben pedig a szabályozás és a gyakorlat összehangolása akár a finanszírozás szintjéig is. Pontosan azért, hogy ne torzót alkossunk, hogy ne járjunk úgy, mint az előző kormány a szociális törvény legutóbbi módosításával, hogy torzót alkotott, mert kiragadott formában, egymagában vizsgálta a kérdést.

Polgármesterként azt is tudom, hogy ez a módosítás újabb terheket ró az önkormányzatokra, azok közoktatási és szociális intézményeire, a családgondozókra, illetve a pedagógusokra, ezért gondolom azt, hogy a jövőben a mai rendszert teljes egészében újra kell gondolni. De azt gondolom, hogy az általam említett példák a kétkedőket, azokat, akik arról beszélnek, hogy miért siettünk ennek a törvénynek a módosításával, talán meggyőzik, hogy valóban az utolsó pillanatban vagyunk, és nagyon gyorsan tenni kell annak érdekében, hogy azt a folyamatot, ami elindult, megállítsuk, és elsősorban a jövőnk, a gyermekeink érdekében kell mindezt megtenni.

Amíg a teljes rendszer átalakítására kidolgozott javaslatunk nem kerül a tisztelt Ház elé, addig is kérem a képviselőtársaimat, hogy támogassák a törvényt a benyújtandó módosításokkal együtt.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz, a KDNP és az LMP padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces: Gúr Nándor képviselő úr.

GÚR NÁNDOR (MSZP): Tisztelt Alelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Mondhatják, hogy tiszteletlen dolog egy tizenöt perces hozzászólás után kétpercest nyomni, nem fogok sokat, csak a figyelmet egy dologra fel szeretném hívni. Példákat is tudok mondani hozzá.

Megpróbálok konstruktívan együtt gondolkodni ebben a törvénytervezetben önökkel, aki előterjesztik, mert úgy gondolom, hogy tényleg egy valós problémának a kezelésében próbál meg továbblépni az elmúlt időszak történéseihez képest, tehát a szándékot nem kérdőjelezem meg. De engedjék meg nekem, engedje meg nekem, képviselő asszony, hogy ne fogadjam el azt, hogy itt minden az elmúlt nyolc év bűnéhez kapcsolódik. Nem, nem. Tudja, példákat tudok mondani arra, amikor a Fidesz volt 1998 és 2002 között, hogy mondjuk, a szociális segélyezés rendszerében mennyivel adott többet, vagy éppen hol nem határolta le a területeket, és utána a 2002 utáni kormányzás időszakában hol mondtuk és mikor tettük meg azokat a lépéseket arra vonatkozóan, hogy a segélyezés felső összege például a minimálbér nettó összegének maximumánál ne legyen több.

Tehát azt akarom mondani ezzel csak, hogy értem én azt, hogy lehet szimpatikus az elmúlt nyolc évet minden bírálat alanyává tenni, de azt gondolom, ahhoz, hogy normális, együtt gondolkodó, társadalmi problémák megoldásában előremutató lépéseket lehessen foganatosítani, előbb-utóbb szerintem az a fajta logika, ami csakis azzal foglalkozik, hogy nyolc, kevésnek fog tűnni.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm. A következő hozzászóló Vágó Sebestyén képviselő úr, Jobbik.

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a lehetőséget. Azért azt megígérhetem itt az elején, hogy csak azért nem fogok negyed órát beszélni, mert a tizenöt perces lehetőség ingyen van.

Megerősítem azt, amit a frakcióban lévő képviselőtársaim mondtak, hogy örömmel fogadtuk a törvényjavaslatot. Örömmel fogadtuk, mert egyetértünk azzal, hogy bizonyos szempontból szankcionál. Igen, szankcionálja azokat a szülőket, akik nem járatják iskolába a gyereküket, de - mint ahogy a bizottsági vitában is elhangzott - jutalmazzák a gyermeket. Jutalmazzák, és megajándékozzák a mindennapi betevő falattal, a higiénikus eszközökkel, a fejlesztő eszközökkel, a ruházattal. Tehát mindenképpen támogatjuk ezt a javaslatot, és abban bízunk, hogy ez az első lépése a kétharmados többségnek, az első lépése afelé, hogy egyéb más szociális juttatásokban is esetleges szankciókat vezessen be, mint amit Szűcs Erika, hál' istennek, már csak ügyvezető miniszter asszony mondott, hogy annak okán, hogy láthassák a gyerekek azt, hogy a szüleik reggel felkelnek és elmennek dolgozni, és az példa legyen a számukra, ami oktatja és tanítja őket.

Azért némelyik pontban vitatkoznék a benyújtott törvényjavaslattal. Általában bennünket szoktak azzal vádolni, hogy diszkriminatívak vagyunk, közben azt tapasztalhattuk, hogy ennek a beadványnak bizonyos pontjai diszkriminatív elemeket tartalmaznak. Ezek kettéosztották a nevelési ellátást és az iskoláztatási támogatást. Nagyon jól tudjuk azt, hogy a nevelési ellátás időszaka, vagyis a kötelező oktatás időszaka nagyon fontos korszak és időszak egy gyermek életében. A későbbi tanulmányok szempontjából is nagyon fontos, ugyanis a veszélyeztetett gyermek ebben az időszakban olyan lelki, fizikai és mentális sérüléseket szenvedhet, amelyek később kihatnak a tanulmányi eredményeire, a felzárkózási lehetőségeire, és esetleg ezek miatt a sérülések miatt válhatnak hátrányos helyzetűvé az oktatásban, és ezek miatt a sérülések miatt válhatnak deviáns viselkedésű, akár már hatéves kisgyermekké, mert azért azt ne tagadjuk, hogy deviáns viselkedési forma lehet a kisiskolás gyermekeknél is.

Éppen ezért furcsa szemmel néztem azt a módosító javaslatban, hogy egyértelműen meghatározza, hogy ha valamelyik tankötelezett korú gyermek megszegi az iskolába járás szabályait, tehát a meghatározott számú igazolatlan órával rendelkezik, akkor védelembe vétel esetén a családi pótlék 100 százalékát természetbeni juttatásként kell folyósítani, ezzel szemben kiskaput hagy a nevelési ellátásban részesülő korosztálynál. Éppen ezért be is nyújtottam egy módosító javaslatot ezzel kapcsolatban, mégpedig a 68/D. § (1) bekezdésének a végére a feltételes mód helyett a "határoz" igét javasoltam a módosító indítványomban.

Most nem kezdek el vitatkozni a további technikai jellegű aggályaimmal kapcsolatban, amelyeket a törvénnyel kapcsolatban megfogalmazhatnék, például hogy lesz-e megfelelő számú eseti gondnok, akit ki lehet rendelni, nem fog-e esetleg a gyermekvédelem és a jegyző közösen nem védelembe vételi határozatot hozni a megvalósítás képtelensége miatt.

(20.40)

Én bízom abban, hogy a nemsokára kormányzó erő kidolgozza ennek a technikai feltételeit, hogy tökéletesen végre lehessen hajtani a törvény által mutatott utat.

Csak egy kérdést fogalmaznék meg a benyújtók irányába, ez pedig az, hogy nem világos számomra a 68/B. § (1) bekezdése utáni folytatás, a (2), (3), (4) bekezdés, mert ott már családi pótlékról beszél. Véleményem szerint itt tehát belép még egy diszkriminatív tényező - cáfolják meg, ha nem így van, és csak én látom rosszul a helyzetet, én tévedek -, mégpedig az, hogy mi van azokkal a védelembe vett tankötelezett korú gyermekekkel, akik nem a mulasztásaik miatt vannak veszélyeztetett helyzetben, hanem más családi körülményeik miatt tartoznak a veszélyeztetett gyermekek kategóriájába.

Remélem, erre megkapom a választ. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces: Lipők Sándor képviselő úr, Fidesz.

LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szocialista képviselőtársam felvetésére gondoltam meg azt, hogy jelentkezzem és hozzászóljak.

A számokat szeretném ismertetni. Gyakorló polgármester vagyok, tíz éve vezetem a településemet, egy kisváros Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Kemecse ez a település. Mit fizettünk ki bérre és mit fizettünk ki segélyre? 2002-ben polgármesterként 16 millió forintot fizettem ki a közalkalmazottak és köztisztviselők bérére. Abban az évben 5-6 millió forintot fizettem ki - havi nettó számokról beszélek - segélyként. Most ez úgy néz ki, hogy 11 millió forintot fizetünk ki bérre a közalkalmazottak, köztisztviselők tekintetében, és 12 millió forintot fizetünk ki segélyre. Tehát azt, hogy mi történt az elmúlt nyolc esztendőben, ez nagyon jól példázza, és mindenki végiggondolhatja, hogy mi is történt a segélyezéssel, és a bérekkel összevetve hogyan néz ki a közalkalmazottak, köztisztviselők bértáblája.

Ennyit szerettem volna gondolkodásként hozzászólni ehhez a napirendhez. Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Révész Máriusz képviselő úr hozzászólása következik, Fidesz.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Amikor az oktatási bizottság ülése véget ért, akkor örültem, mert úgy tűnt, hogy ebben a kérdésben viszonylag teljes konszenzus övezi az előterjesztést, mára azonban a helyzet megváltozott.

Az az igazság, ennek több jele is látszott. A tegnapi nap folyamán megjelent a sajtóban - önök közül biztosan már többen is látták - az MTA gyermekszegénység-ellenes csoportjának egy állásfoglalása, amely pontosan azt mondta, amit éveken keresztül hallgattunk az SZDSZ részéről, hogy a családi pótlék nem lehet büntetés vagy jutalmazás eszköze, ellenzik ezt a megoldást, és gyakorlatilag az következett belőle, hogy szerintük a családi pótlékot akkor is folyósítani kell a családnak, ha ez a család nem küldi iskolába a gyermekét. Ezt hosszasan leírták. Én pontosan arra hívtam fel a figyelmet egyébként már a kétperces hozzászólásomban is, hogy ez volt az az irányzat, ami az elmúlt években meghatározta a magyar szociálpolitikát, és ha szétnézünk akár Budapesten, akár vidéken, különösen Kelet-Magyarországon, akkor lehet látni, hogy ez az ultraliberális álláspont egyébként milyen állapotokat teremtett Magyarországon. Mert bizony, ennek az álláspontnak az elhatalmasodása vezetett oda, hogy gyakorlatilag a feszültségek az egekig nőttek, az iskolákban nagyon sokszor gondot jelent a gyerekek tanítása, illetve már nagyon sokszor gondot jelent az, hogy a gyerek egyáltalán eljusson az általános iskolába.

Én teljesen egyetértettem Osztolykán Ágnes bizottsági felszólalásával, amikor azt mondta, hogy ez egy olyan eszköz, ami nem fogja megoldani az összes problémát, és elsorolta, hogy még további lépésekre is szükség lesz. Viszont ott is azt mondtuk, ez nem egy túlságosan finom eszköz, ez egy elég határozott lépés, de nagyon fontos, hogy ezeknél a családoknál legalább azt elérjük, hogy a gyermeket elviszik az iskolába. Az ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy abban az esetben, ha a gyermek nem jár iskolába, akkor a gyermek életesélyei nagyon jelentős mértékben csökkennek. A társadalomnak az az elvárása, hogy ha tőlük adót vonnak le, és az adóforintjukból, közpénzekből finanszírozzák ezeket a családokat, akkor a társadalmi együttélés minimális szabályait tartsák be, és a minimális elvárás az, hogy ha közpénzekből ezek a családok részesülnek, akkor legalább a gyermeket vigyék el általános iskolába.

Igazából itt egy filozófiai különbség van a Fidesz, a kormánypártok, illetve az előző kormány között, és ez a filozófiai rendszer nagyon-nagyon lényeges különbséget takar.

Mit mondtak az előző időszakban? Ha a gyermek nem jár iskolába, nem baj, akkor is jár a családi pótlék. Ha a gyermek nem tanul, akkor a megoldás az, hogy nem lehet megbuktatni. Ha nem végzi el a nyolc osztályt, nem baj; régen a jogosítvány a nyolc osztály elvégzéséhez volt kötve, akkor vigyük lejjebb a követelményt, semmi gond nincs, adjunk neki lehetőséget arra, hogy a nyolc osztály elvégzése nélkül is juthasson a gyermek jogosítványhoz - s még lehetne tovább sorolni a példákat. Tehát az előző kormány filozófiája az volt, hogy úgy oldjuk meg bizonyos hátrányos helyzetű rétegek problémáit, hogy fogjuk magunkat, és a követelményszintet lejjebb visszük, egyre lejjebb, és lerakjuk a földre, akkor ebben az esetben már biztosan nem lesz semmi probléma.

A valóság egyébként nem ez. A követelményeket leraktuk, semmilyen erőfeszítést nem kell a nem létező követelmények átugrásáért bizonyos társadalmi rétegeknek kifejteni, és innentől kezdve egyébként hihetetlen feszültség halmozódik fel a társadalomban.

A mi filozófiánk szerint a gyermekeket meg kell tanítani a követelmények teljesítésére, meg kell tanítani az akadályok átugrására. El kell mondanom, én egy alapítványban vagyok kuratóriumi tag, a Dévai Szent Ferenc Alapítványban dolgozom Böjte atya mellett. Ebben az alapítványban több mint kétezer gyermekről gondoskodnak, akik mélyszegénységből, hajléktalanként, állomásról, szeméttelepről kerülnek be az alapítványhoz. Böjte atya soha nem mondta azt, hogy tegyük lejjebb a követelményeket, soha nem mondta azt, hogy nem baj, fiam, ha nem tanulsz, akkor majd valahogyan megoldjuk, hogy ne bukjál meg, hanem mindig is teljesíteni kellett a követelményeket. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkatársai, nevelői, tanárai a gyerekeket folyamatosan a követelmények teljesítésére próbálták megtanítani.

Osztolykán Ágnes képviselőtársam mondta, hogy az iskolarendszer hagy némi kívánnivalót maga után. Ez kétségkívül így van. De Romániában semmivel sem jobb az iskolarendszer, és ezek a gyerekek, akikről ez a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondoskodik, a román iskolarendszer intézményeibe, iskoláiba járnak, és a román iskolákban, középiskolákban állják meg a helyüket, és tanulják meg a tananyagot. Semmivel nem barátságosabb a környezet, mégis teljesítik.

Kint a folyosón meséltem, hogy a gyerekeknek, akik olyan helyről kerültek oda, hogy még Magyarországon is mindenki próbálná ezeket a gyerekeket a szomszédos iskolába átküldeni az alacsony gyermeklétszám ellenére, mert annyira sok probléma van velük, nos, ezeknek a gyerekeknek a 40 százaléka egyébként felsőoktatási intézménybe kerül; ezeknek a gyerekeknek a 40 százaléka, akiknek egy jelentős része az általános iskolát sem lett volna képes elvégezni az alapítvány segítsége nélkül.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek 15-20 százaléka cigány gyerek, és ők is hasonlóan teljesítenek, hasonló arányban végzik el az általános iskolát, szereznek szakmát, kerülnek felsőoktatási intézménybe. Olyan sikertörténetünk is van, mint Szerénke, aki kétéves túlkorosság után került az alapítványhoz. Nem végezte volna el az általános iskolát sem, de ez a kislány először elvégezte a gimnáziumot - még egyszer mondom, két évvel később végezte el az általános iskolát -, bekerült Kolozsváron a pszichológia szakra - nagyon sokszoros túljelentkezés van -, ott évfolyammásodikként végzett. Elnyert Oxfordban egy ösztöndíjat, majd az oxfordi egyetemen meghívták, hogy a doktoriját ott folytassa, és az ösztöndíj után most ott tanul, ott írja ez a kislány a doktoriját, miközben egyébként, ha nincs az alapítvány, az általános iskolát sem végezte volna el.

Igazából mi ebben hiszünk, és nem gondoljuk azt, hogy nagyon barátságos lépés lenne, hogy a családi pótlékot gyakorlatilag iskoláztatási támogatássá alakítjuk, de ez egy nagyon fontos kényszerítő eszköz. Mindenkinek nagyon fontos szembenéznie azzal, hogy nem az a megoldás, hogy lerakjuk a követelményszintet, hanem ezeknek a követelményeknek az átugrására megtanítunk minden gyereket, hátrányos helyzetűt, cigányt, nem cigányt egyaránt.

(20.50)

Novák Előd képviselőtársam hozzászólására külön is szeretnék reagálni, mert ez mindig vita szokott lenni, és szerintem jó, ha picit finomabban fogalmazunk. A képviselőtársam hozott egy példát, és az a példa biztosan megállja a helyét, de azt kell mondanom, hogy mindig van egy veszély, amikor nagyon könnyen általánosítunk. Nem igaz az, nem lehet kimondani azt, hogy minden cigány család olyan, mint amilyet az édesapja tapasztalt. Vannak ilyenek is, és vannak másmilyenek is, nekem is voltak egészen kiváló cigány tanítványaim. Ezt csak azért mondom, hogy ha egy picit finomabban, illetve körültekintőbben fogalmazott volna, képviselő úr, akkor ebben az esetben a félreértések is teljes egészében elkerülhetők.

A családpolitikát is érintették néhányan. A családpolitika kapcsán még két gondolatot én is el szeretnék mondani. Valóban, Magyarországon nagyon kevés gyerek születik, és ha belegondolunk az 1,3 és a 2,1 közötti különbségbe, akkor gyakorlatilag azt állapíthatjuk meg, hogy Magyarországon pontosan másfélszer annyi gyermek megszületésére lenne szükség ahhoz, hogy a társadalom reprodukálja önmagát. Másfélszer annyira.

Ebből következik, hogy a családpolitikának egyébként kettős feladata van Magyarországon. Az egyik feladata az, hogy azoknál a családoknál, ahol munkából kívánják felnevelni a gyermekeket, elérjék, hogy a második, harmadik gyermeküket is vállalják. Ezeknél a családoknál a családpolitikának ez kell legyen a célkitűzése. Van a családoknak egy másik rétege, akik hátrányos helyzetű szegénységben élnek, itt pedig a kormánynak és a politikának az kell legyen a célkitűzése, hogy megtalálja annak útját-módját, hogy ezeknek a gyerekeknek olyan iskolai végzettséget adjon a kezébe, megtanítsa a társadalmi együttélés követelményrendszerét átugrani, hogy a későbbi életük során egyébként a társadalmi munkamegosztásba, a társadalom normális életébe be tudjanak illeszkedni.

Ez két teljesen különböző dolog, és a legnagyobb problémának azt látom, hogy az elmúlt időszakban jól-rosszul, de csak ezzel a másodikkal foglalkozott a szocialista-szabad demokrata kormány, de ezzel is kontraproduktív módon. Úgyhogy a családpolitikánál az elkövetkező időszakban mind a gyermekeit munkából felnevelni kívánó családokra oda kell figyelnie a kormánynak, mind pedig a hátrányos, szegény helyzetű gyerekek esetében meg kell találni annak az útját-módját, hogy a gyerekek az iskola elvégzése után bekapcsolódjanak a társadalom normális életébe.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Vágó Gábor képviselő úr, Lehet Más a Politika.

VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Beterjesztők! Nagyon tetszett Révész Máriusz nyugodt hangnemű, szakmai hozzászólása. Szerintem ez lenne annak a nemzeti együttműködésnek az alapja, amit önök itt fennen hangoztattak. Ha a fideszes képviselő urak, hölgyek ebben a hangnemben kommunikálnának velünk, ellenzékiekkel, akkor sokkal előrébb jutnánk. (Közbeszólásra:) Nem veszekszem, ezt komolyan gondolom, tényleg.

Ugyanerre a konstruktivitásra én is konstruktivitással szeretnék válaszolni, a módosító javaslatainkkal segítenénk ezt a törvényjavaslatot abban - mint azt már kifejtette Osztolykán Ágnes is -, hogy a törvényjavaslatot alapvetően jónak találjuk, de ebben a beterjesztésben van némi kívánnivaló, ezeket segítenénk.

Abban áll az egyik módosító javaslatunk, hogy az eseti gondnokságot a családsegítő szolgálat jelölje ki a gyermekvédelmi szolgálattal egyetértésben, ezzel is tovább erősítenénk a szakmai felügyeletet a gyermekek nevelkedése felett. Az eseti gondnok készítsen esettanulmányt, hogy miért nem jár az a gyermek iskolába, hogy mélyen fel tudjuk tárni azokat az okokat, amelyek valójában ezen iskolába nem járás mögött állnak. Azonkívül szeretnénk azt is, hogy legfeljebb 6 hónapig legyen kiróható ez az eseti gondnoki védelem alá vétel, annak érdekében, hogy ha megváltoznak a feltételek, és a gyermek valóban iskolába fog járni, akkor ismét pénzben kaphassák meg a családi pótlékot. Továbbá azt is szeretnénk javasolni, hogy ha a helyi intézményrendszer garantálni tudja azokat a feltételeket, amelyek biztosítják, hogy a gyermekkel nincsenek egyéb gondok, hanem tényleg a családi okokra visszavezethető az iskolába nem járás - és ezeket az intézményi feltételeket a módosító javaslatunkban felsoroltuk -, akkor lehessen bevezetni ezt.

Van egy hosszabb javaslatunk is. Igazából nem várjuk, hogy ezt a módosító javaslatot így, ebben a formában elfogadja a Fidesz, de reméljük a nemzeti együttműködés jegyében, hogy ezeket a szakmai javaslatokat elolvassa.

Most pedig szeretnék válaszolni a vitában felmerült kérdésekre. Amit felolvasott Osztolykán Ágnes képviselőtársam, és megvallottam, hogy ezt én adtam a kezébe, ezzel közvetetten kinyitottam a cigánykérdés Pandora-szelencéjét; ez a vihar továbbra is tombol a folyosón, de remélem, már lenyugszik, és egyre inkább konszenzusos álláspont lesz. Ez egy szakember véleménye volt, de továbbra is arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a kormány a programjában azt mondta: a jogalkotás átláthatóságának, előkészítettségének növelésével, az előzetes hatásvizsgálatok általánossá tételével javítja a szabályozás minőségét, felszámolja a szabályok gyakori módosításának gyakorlatát. Kérem, hogy valóban, ha így gondolják, ebben a szellemben végezzék a törvényhozói munkát.

Elmondanám a személyes véleményemet, illetve az egyéb véleményeket. Ez a törvényjavaslat röviden jó is, meg rossz is. Hosszabban kifejtve: jó a Fidesznek, mert a kormányprogram egy újabb pontját sietve kipipálhatja, és valóban csökkenti az iskolai hiányzások számát. Igaz, mindössze 1,9 százalékkal. A szociális szakma szerint rossz, mert nem oldja meg alapvetően az iskolába nem járás okait, és a társadalmi párbeszéd kiiktatásával sietve, hatástanulmányok eredményét mellőzve terjesztették be.

Amit felolvasott a képviselőtársam, az valójában nem az LMP álláspontja, és amit most én fel fogok olvasni, az sem az LMP álláspontja, csak szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy vannak olyan szakmai szervezetek, nagy tudású szakemberek, akiknek a véleményét - mivel ők azok, akik már régóta dolgoznak a szakmában - a Fidesz-kormány, illetve a törvényhozói munka során a képviselők nem veszik figyelembe. Tudom, hogy politikai okokból gyorsan kell reagálni, és ezekre a gyors reagálásokra bizonyos esetekben szükség is van. De nagy horderejű társadalmi kérdéseknél nem lehet megspórolni a társadalmi vitát.

Most szeretném felolvasni az iskolai támogatás tapasztalatairól szóló hatástanulmányt, amit az Országos Egészségbiztosítási Pénztár munkatársai végeztek el. (Szászfalvi László: Csak röviden.) Ez egy 30 oldalas hatástanulmány volt, amit lerövidítettem a képviselőtársaim türelme kedvéért. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Ez 2003 tavaszán jelent meg, azt vizsgálja, hogy milyen hatása volt... (Dr. Pósán László: Hét éve.) Igen, pontosan azért hét éve jelent meg, mert azt vizsgálja, hogy 1999 és 2002 között egy hasonló szabályozásnak, ami életbe lépett, milyen hatásai voltak.

Összességében megállapítható volt, hogy a gyerekek iskolába járása - és különösen ennek eredményessége - semmiképpen sem érhető el az alanyi jogon járó támogatás felhasználásának esetleges ellenőrzésével, illetve szélsőséges esetben a gyerekeknek a családból való kiemelésével. Ugyancsak nem biztosítható ilyen módon, hogy a szakemberek és intézmények a törvényekben és a szakmai szabályokban is jól megfogalmazott módon működjenek együtt a gyerekek érdekeinek minél sikeresebb képviseletében, s jólétének biztosításáért.

Az iskoláztatási támogatás bevezetésének tapasztalatai hangsúlyosan aláhúzzák a szükséges szakmai együttműködés mielőbbi kialakítását, a családok és a gyermekek érzékeny, szakszerű, sokoldalú és egyéni gondozásának jelentőségét, és megmutatják, hogy önmagában a jogi szabályozás nem lehet eredményes, ha nem jár olyan lehetőségek biztosításával, amelyek az alapproblémát és a jelenséget célozzák.

Látom, fogy a türelem, ezért tovább rövidítek. (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.) Az igazi problémát ezen túlmenően az jelenti, hogy a sok napot mulasztott tanulók számánál nagyobb azoknak a gyerekeknek az aránya, akik az általános iskolát nem fejezik be időben és sikeresen, illetve nem tanulnak tovább, nem fejezik be középfokú tanulmányaikat, de ezt nem mérhette ez a vizsgálat, és nem mutathatta ki az igazolási kötelezettséget sem.

(21.00)

Közismert, hogy az iskolai hiányzások és sikertelenségek mögött gyakran családi diszfunkció, betegség, deviancia húzódik, ilyenkor nem teheti meg az iskola, hogy elengedi a gyerek kezét, és a nyilvánvalóan megoldatlan élethelyzetekkel küzdő családra hagyatkozik. Ezt akkor sem fogadhatjuk el, ha bizonyosan sok és gyakran megoldhatatlan gondot jelent az osztályban tanuló többi gyerek és az ott tanító pedagógus számára a problémás, magatartási, tanulási zavarokkal küzdő gyerek. Ilyen esetekben az intenzív családgondozás, a segítségnyújtás, speciális pedagógiai programok, illetve más szakemberek bevonása lehet a megoldás. Nem fogadható el, hogy nem biztosítottak a feltételek, mert ezt a kifogást a szülőtől sem fogadja el senki, még akkor sem, ha ugyanolyan eszközökkel is esélytelen, mint adott esetben a segítő szakember és intézménye.

Látom, hogy most bennem az SZDSZ reinkarnációját látják, legalábbis ezek a szempillantások jönnek vissza. (Bólogatások, derültség a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban. - Szászfalvi László: Úgy van, jól beszél!) Ezzel szeretnék szembeszállni. Viszont azzal nem szeretnék szembeszállni, hogy a magyar társadalomban a társadalmi párbeszédre és a problémáknak a kibeszélésére igény van. Itt ennek a problémának nagyon sok aspektusa merült fel, és szeretném, ha ezt a problémát együtt tudnánk megoldani.

Még idéznék egyet, a Tárki konferenciáján hangzott el, szintén egy darab szakembernek a véleménye, nem egy szakértői csoporté. A feltételes transzferekről szólt ez a konferencia. Itt is csak a summázatot mondom el, nem szeretném az időt húzni. (Dr. Pósán László: Ne kímélj! - Derültség.) Jó. Az a lényeg, hogy az iskoláztatási támogatásról az volt a vélemény, hogy a bevezetés előkészítetlen, nincsen szakmai egyeztetés, konzultáció. Nincsen felkészítés a családok, az adminisztráció, iskolák, gyermekjóléti szolgálatok számára. Nincs költségtervezés, elemzés, többletköltség-biztosítás a megnövekedett adminisztrációra, postaköltségre, gondozási igényre. Az érdekkonfliktusok feltáratlanok, az iskolák érdekeltsége, ellenérdekeltsége jelentős. Az együttműködési kultúra és protokoll hiányzik a gyermekjóléti kapacitások felhasználására, és a következménynélküliség az intézményrendszer számára sajnos adott. A szisztematikus hatáselemzés a komponensek és összeadódó hatások figyelembevételével szintén hiányzik. Miért nem jár a gyerek iskolába? Elfogadó, befogadó az iskola? Mi az iskola érdeke? Motivált, motiváció-e? Ettől értékké válik-e egyáltalán maga a tanulás, megoldódnak-e az iskolarendszer problémái?

Én csak azt szeretném mondani, hogy azt kívánom, tényleg, hogy ettől a törvényjavaslattól oldódjon meg az, hogy nem járnak a gyermekek iskolába. Viszont szeretném abbéli szkepszisemet kifejteni, hogy nem olyan nagy valószínűsége van annak, hogy ettől a gyerekek ezentúl majd jókedvűen járnak iskolába. Az a lehetőség fennáll sajnos, hogy a társadalmi nyomás helyett inkább egy belső motivációt kellene a gyermekekben erőltetni, és ez a belső motiváció nagyon egyszerű alapon fog kialakulni: ha jó lesz iskolába járni. A társadalmi nyomást érzik a gyerekek a közösségben. Legyen érték az, hogy iskolába járunk! (Szászfalvi László: De ez most nem a közoktatási törvény! - Az elnök csenget.) Ez nem a közoktatási törvény, elnézést, de nagyon kapcsolódik ide a célja. Egy pillanat! (Vágó Péter iszik a poharából. - Dr. Répássy Róbert: Halljuk! - Szászfalvi László: Halljuk a szónokot! - Közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiból.) Rendben, jó, akkor be is fejezném a mondanivalómat, köszönöm, Répássy úr. (Szászfalvi László: Á, még ne!)

A nemzeti együttműködés rendszerén belül, a kölcsönös tisztelet kultúrájával összhangban kérem azt, hogy vegyék figyelembe a szakmai érveket is, amelyeket felsoroltunk, vegyék figyelembe az LMP érveit is, és azokat a módosítókat, amelyeket beterjesztettünk, nyugodtan csomagolják át a saját szájuk íze szerint, de kérjük azt, hogy azokat az érveket, amelyeket egyrészt a szakértők elmondtak, másrészt az LMP elmondott, vegyék figyelembe a törvényalkotási folyamat során. Köszönjük. (Taps a Fidesz, a KDNP és az LMP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A 15 perces hozzászólások előtt kétpercesek következnek. Elsőként Kővári János képviselő úr, Fidesz.

KŐVÁRI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelettel megkérnék mindenkit, hogy a munkásságát ne itt ossza meg mindenkivel 15-20 percben. Én tisztelem azokat a gondolatokat, amelyeket Vágó Gábor is elmondott. Magam szociálpolitikus vagyok, húsz éve dolgozom hátrányos helyzetű emberek között, hosszan el tudnám mesélni, hogy milyen komplex programokkal próbálkozunk, és sikeresen, eredményesen. De nem hiszem, hogy itt, ebben a teremben sokan kíváncsiak erre. Szerintem a tett halála az okoskodás. Nyilvánvaló, hogy sokszor fogunk még olyan intézkedésekről beszélni, amelyek ezt a mai döntést is egy komplexebb segítséggé fogják tudni formálni.

Egyébként kinn meg nem dulakodás van, hanem egy értelmes diskurzus Osztolykán Ágnes és a jobbikosok között. Javaslom, hogy csatlakozzon hozzájuk, egy nagyon fontos és jó beszélgetést tudnak ott végrehajtani. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre Lendvai Ildikó képviselő asszonyt illeti a szó.

LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel valódi problémáról beszélünk, a parlament jó szándékú képviselői fognak tudni erre megoldást találni - ha két rossz utat lemetszünk. Az egyik rossz utat Kontur képviselő úr már lemetszette, és köszönöm szépen azokat a szavakat, amelyeket elmondott. Most azonban kicsit aggódni kezdtem, nem az elhangzottak, hanem egy ma benyújtott fideszes módosító indítvány miatt egy másik rossz út lehetőségétől.

Azt én tudniillik el tudom fogadni, hogy száz százalékban is természetben adjuk a családi pótlékot jegyzői segédlettel; nem azért, hogy a szülőt büntessük, azzal nem sokra megyünk, hanem azért, hogy a gyereket segítsük, hogy valóban hozzá jusson el. (Bólogatások a Fidesz és a KDNP soraiban.) Ezzel egyet tudok érteni. A mai módosító javaslatot azonban - amelyet 19 fideszes képviselő adott be, és van köztük jelen lévő, ezért lehet, hogy kérdésnek minősíthető a felszólalásom - továbbmegy ennél, és ezt a továbbmenést én már nagyon nem tudnám elfogadni, mert nem az eredeti a cél, nem a gyerek segítése. Ebben a módosító javaslatban, ha jól értem - de nyugtassanak meg, hogy nem jól értem! - már nemcsak az van benne, hogy természetben lehet nyújtani a családi pótlékot, hanem hogy fel lehet függeszteni a családi pótlék nyújtását. Fel lehet függeszteni - ez nem ugyanaz. Mert azt, hogy a gyerekhez jusson el, nyilván mindenki támogatni tudja, hogy azt célozza, hogy a gyerek járjon iskolába, de a felfüggesztés, hogy nem jut el a gyerekhez, az nem fér bele szerintem az eredeti szándékba. És én most megnyugodva látom, hogy olyan képviselő, képviselő asszony rázza a fejét, akivel én szívesen egyetértek, csakhogy nem ő adta be a módosítót, ezért kérek segítséget ahhoz: létezik az, hogy önök a gyerektől is el akarják venni (Dr. Lanczendorfer Erzsébet: Dehogyis!), azzal az indokkal, amit hozzáfűznek a módosítóhoz (Az elnök csenget.), hogy indokolt szigorítani ezt a bizonyos intézkedést? Ha ezt akarják (Az elnök csenget.), akkor itt baj van. Nyugtassanak meg, hogy nem ez a szándék!

Köszönöm figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Képviselő asszony, emlékeztetem, hogy a törvényjavaslat általános vitája van most, a részletes vitára majd legközelebb kerül sor, és a benyújtott módosítványokról ott kell majd részletesen beszélni.

További 15 perces hozzászólók: Z. Kárpát Dániel, Apáti István és Bertha Szilvia jobbikos képviselők. Elsőként, Z. Kárpát Dániel, öné a szó.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Bár igen durva, szélsőségesen liberális gondolatörvénybe kerültem, ígérem, hogy megpróbálok a tárgynál maradni, és megpróbálok az előterjesztésről röviden, tömören értekezni, a Jobbik szellemisége szerint, kiemelvén azt, hogy a családi pótlékot mi igenis egy demográfiai, népesedést elősegítő eszközként is tekintjük, és nem vagyunk abban biztosak, hogy az egyszer már működött törvény most is - amikor majdnem tíz év eltelt, és a roncstársadalom sajnálatos módon sokkal szélesebb - ugyanúgy fog működni, mint annak idején. Ezért szeretnénk a szakmai segítségünket, kompetenciánkat felajánlani azt illetően, hogy egy valóban működőképes törvény jöhessen létre. És azt is szeretnénk egyúttal, hogy ez egy első lépcsőfok legyen, ha úgy tetszik, egy saláta, egy nagyobb csomag része, amely a népesedés elősegítését minden tekintetben maga előtt tartja, azt illetően is, hogy több gyermek szülessen Magyarországon, de az egyéb eszközök figyelembevételével is.

De maradván a tárgynál nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy egyáltalán nem elegendő a családi pótlék rendszerét szigorítani és az ehhez való hozzájutást szigorítani, legalább ilyen fontos lenne, hogy más szociális transzferek is, de legalább a rendszeres szociális segély hasonló feltételekhez legyen kötve, hiszen csak így érhetjük el azt az eredményt, amelyről itt is beszélünk. Sajnálatos módon az előterjesztés egy létező problémáról szól. Bár ezt stratégiai gyermekvállalásként szokták emlegetni szakmai körökben, mi ezt megélhetési gyermekvállalásként aposztrofáljuk, nem szégyelljük a jelzőt, igenis, a problémát nevén kell nevezni, és így kell megoldani.

(21.10)

Még egyszer mondom, az a tervünk, hogy minden egyes szociális transzfer hosszú távon, akár évtizedes távlatban hasonló feltételrendszerrel juthasson el a jogosultakhoz. S egyáltalán nem értem, ha önök is látják a problémát, és megvan önökben a szándék a javítást illetően, akkor miért nem beszélhetünk arról, hogy mi van, mondjuk, a szociális kártya rendszerével, ami nem ördögtől való, nemzetközileg is több tucat országban sikerrel használják. Teljesen egyértelmű, hogy az önök által lefektetett célokat, az oktatásban való részvétel elmélyítését, az oktatás eszközrendszerének a könnyebb hozzáférhetőségét ez az eszköz is kiválóan tudná segíteni. Azt illetően, hogy a segélyezésnek legalább egy bizonyos összegét - legyen az csak 50 százalék - kössük ki, hogy ne a félkarú rablóba kerüljön, ne a játékgépbe, ne jövedéki adós termékekre, ne az ukrán cigarettacsempészeket gazdagítsuk ezzel, hanem legyen belőle a gyereknek ruha, lábbeli, tanszer és minden egyéb olyan fogyasztási cikk, amely az iskolába járáshoz, a normális fejlődéshez szükséges.

Ugyanilyen úton-módon említhetnénk azt, hogy további eszközök is rendelkezésre állnak. Ha már arról beszélünk, hogy a népesedést szeretnénk egy kicsit előtérbe helyezni ezáltal is, és egy más vonalvezetésbe helyezni, akkor igenis hozzá kell nyúlni hosszú távon - salátarendszerben - a nyugdíjrendszerhez. Miért nem lehet minden megszületett gyermek után egy vagy másfél év nyugdíjkorkedvezményt kapni? Abszolút bevett szokás a nagyvilágban, sajnálom, hogy ez fel sem merült. Nagyon remélem, hogy azért nem merült fel, mert a következő lépések egyikét vetítjük elő a Jobbik programja alapján.

Ugyanígy nagyon fontosnak tartanánk - ha már az iskolába járás megkönnyítését, kiterjesztését célozzuk meg -, hogy az ehhez szükséges cikkeknek az áfáját ugyan már csökkentsük, akár nullaszázalékos kulcsot is előtérbe helyezve. Szintén működő modell a nagyvilágban, az önök holdudvarában található gondolkodók is előszeretettel publikálnak erről. Kérem, hogy hallgassuk meg őket, és kérem, hogy ezt az eszközrendszert is emeljük be, hiszen ezek nélkül sokkal nehezebben jutunk előre. Nem kell félni attól, hogy szociális kártyáról beszélünk, mint ahogy a mai nap folyamán sem kellett félni adott esetben a stratégiai állami vagyon visszavételétől, és nem csak a megtartásától. Döntögessük már a tabukat egy kicsit ebben a kérdésben is, és ne a szélsőségesen liberális képviselőtársak őrültségeire válaszolgassunk, és ezzel pazaroljuk el a vitára rendelkezésre álló idő 50 százalékát.

Éppen ezért szeretnénk felajánlani konstruktív módon a Jobbik népesedési munkacsoportjának teljes eszközrendszerét, összes megoldási javaslatát, amely a nyugdíjkorkedvezményekhez is hozzányúlna, az áfarendszerhez is hozzányúlna, de a magyar tanyavilág felélesztéséhez is, hiszen ha nem tudunk egészséges életteret képezni ahhoz, hogy magyar gyermekek fejlődhessenek, akkor nem lesz egészséges önellátó kisközösségek hálózata sem, olyan oktatási rendszer sem, ahonnan egészséges gyermekek kerülhetnek ki, akkor pedig ez a törvényjavaslat megint csak a pusztába kiáltott szavak kategóriáját gazdagítja, mi pedig - meglátásom szerint - nem ezt szeretnénk. Éppen ezért a végcélunk az lenne a teljes eszközrendszerünk felajánlása mellett, hogy Magyarországon egy magyar gyermekről se mondjanak le, és ne csak egy szeletként a családi pótlékról beszéljünk ebben az esetben, hanem egy nagyobb csomagban gondolkozva tekintsük a gyermekvédelmet egy komplett nemzeti feladatnak, ami a népesedés része és a következő húsz év egyik legalapvetőbb feladata. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Apáti István képviselő úr, Jobbik.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Eredetileg nem akartam hozzászólni, de a körülmények mégis rákényszerítettek engem erre. Osztolykán képviselő asszony szavai nekem nagyon komoly csalódást okoztak, mert a szavai kapcsán azt láttam bebizonyosodni, hogy a cigánypolitika kapcsán mégsem lehet más a politika. Nagyon szeretném elöljáróban elmondani, hogy még a ciklus legelején vagyunk, és nagyon-nagyon bízom benne, hogy az LMP-frakció cigánypolitikával kapcsolatos álláspontja nekünk, jobbikosoknak és mindannyiunknak okot ad arra, hogy ezt az álláspontomat felülvizsgáljuk, és kellemesen csalódjunk e téren az LMP-ben. Valóban megfelelő szakértőket és szakértőcsoportokat is kellene választani, de legfőképpen a magyar valóságból vett példákkal kellene előállni a tisztelt Országgyűlés színe előtt. Én is ezt fogom tenni.

Elöljáróban azt is el kell mondani, hogy a balliberális ámokfutás itt is elképesztő károkat okozott, a liberális majálisnak véget kell vetni, és azt az elképesztő károkozást valahogy helyre kell tenni az elkövetkező időszakban. A magam részéről teljes mellszélességgel támogatom a törvényjavaslatban megfogalmazottakat, sőt ennél lényegesen radikálisabb megoldásokat is el tudnék képzelni.

Több módon is napi szinten van kapcsolatom a hazai cigánysággal, egyrészt a szüleim Csengerben élnek - tehát az egy négyzetméterre jutó csengeriek száma megsokszorozódott az ülésteremben -, s időnként 30-40 cigány származású embernek adnak munkát mezőgazdasági idénymunka formájában, másrészt pedig hat és fél évig hivatalvezetőként több tucat cigány emberrel találkoztam, egy nap több cigány emberrel volt dolgom, mint amennyivel az MSZP-SZDSZ-frakció tagjai négy év alatt összesen találkoztak.

Ezért sem túl hiteles olyan emberektől a cigányproblémára megoldást hallani, akik cigánytelepeket és cigány embereket csak televízióban vagy interneten láttak. Ezt tehát abszolút hiteltelennek tartom. Nagyon köszönöm egyébként, hogy Lendvai képviselő asszony, az MSZP örökös szupernagyija megosztotta velünk az aggodalmait, de ezeket az aggodalmakat nem tartom megalapozottnak. Ugyanis Osztolykán képviselő asszony szavaiból azt láttam visszatükröződni, hogy mindig más a hibás, mindig más a felelős, és a cigányság részéről az LMP keretén belül sem működik az önkritika, és az, hogy saját hibáival, saját sorsával következetesen szembenéz.

Mivel én a 15 perces időkeretet csak lehetőségnek és nem kötelezettségnek tekintem, és nem óhajtok a gyógyíthatatlan szómenés útjára lépni, ezért csak nagyon röviden foglalnám össze a gondolataimat. Várnám azt a cigányság vezetőitől, várnám azt az országgyűlési képviselőktől, hogy következetesen szembenéznek a problémákkal, hiszen abból a többségi magyar társadalomnak már nagyon elege van, hogy tulajdonképpen nincs is semmi gond, csak a magyarok a kirekesztők, a magyarok a rasszisták. Kérem tisztelettel, ez egész egyszerűen nem igaz, a magyar mindig is befogadó nép volt, több mint 1100 éves történelmünk híven bizonyítja mindezt, sőt sokszor a kelleténél jóval befogadóbbak voltunk. Tehát vissza kell utasítanom azokat a megközelítéseket, amelyek valamifajta kirekesztést vizionálnak.

Tapasztaltam azt nap mint nap az elmúlt években, hogy nagyon sok tehetséges roma gyerek nem képes elvégezni a középiskolát - sokszor még az általános iskolát sem, vagy csak éppen nyögdécselve -, mert egész egyszerűen - nem tudok finomabb kifejezést használni - 13-14 éves korban elkezdenek dolgozni a hormonok és onnantól kezdve felborul az élet rendje. Az általános iskolát is többségében csak azért tudják elvégezni a cigány gyerekek, mert jelentősen rásegítenek a pedagógusok. Azok a pedagógusok, akik sokszor rettegnek. Nem azt mondom, hogy csak a cigány gyerekekkel van magatartási probléma, de pláne a társadalomban vagy a településen elfoglalt számarányukat tekintve aránytalanul sok a probléma. A pedagógusok sokszor félnek már a gyerekektől is, pláne a felső tagozatos gyerekektől, félnek a szüleiktől, nem mernek fegyelmezni, nem mernek rendet tartani, mert félnek az ezt követő retorzióktól. Nincs, aki megvédje őket. A mi általános iskolánkban az is előfordult, azzal együtt, hogy a mi településünk az országos átlagot tekintve inkább a kivételi körbe tartozik, hogy egész egyszerűen az iskola biztonsági őrét is megverték, amikor az a gyereket egy verekedéstől vissza akarta tartani.

Úgy érzem és úgy érezzük, hogy a cigányság minden lehetőséget megkapott az elmúlt időszakban a számomra értelmezhetetlen és igazságtalannak tartott pozitív diszkrimináció útján is a felemelkedésre. Megkaptak minden lehetőséget, cserébe mégis rengeteg erőszak, erős kritika, rasszista rágalom érte a magyar többséget. Úgy gondolom, hogy amikor 1 százalék vagy az alatt van a főiskolát vagy egyetemet végzett cigányság számaránya, akkor jócskán felmerül az önhiba. Az elmúlt években sorozatban szinte már imádkoztam, könyörögtem cigány szülőknek, cigány gyermekeknek, hogy legalább egy középfokú végzettséget, legalább egy szakmunkás végzettséget szerezzenek meg, és azt láttam, hogy tízből legjobb esetben csak egy hajlik a jó szóra, akkor úgy hiszem, hogy az nem a többségi magyar társadalom hibája, hanem ott nagyon jelentősen felmerül az önhiba is.

Ezért én egy szigorú önvizsgálatra kérném fel a cigányság vezetőit: ne mindig a magyarságban, ne mindig a többségi társadalomban keressék a hibást, a felelőst, a bűnbakot. Az pedig, hogy kirekesztők lennénk, azért sem igaz - képviselő asszony szavaihoz kapcsolódva -, hiszen ő cigány származású emberként itt ül a Magyar Országgyűlésben. Ha olyannyira kirekesztők lennénk, mint ahogy azzal egyesek vádolnak minket, akkor nem ülne itt ennyi cigány képviselő a Magyar Köztársaság Országgyűlésében.

Összességében, hiszen száz szónak is egy a vége, ezt a törvényjavaslatot támogatni kell, és nagyon bízom benne, hogy ez egy hosszú útnak csak az első lépése, hiszen az már nem működik, hogy majd a cigány emberek döntő többsége egyik reggel felébred és azt fogja mondani, hogy most már teljesen másként állunk hozzá a munka világához és az iskolához, mint eddig. Egész egyszerűen a jog eszközeivel, a törvényesség és az alkotmányosság keretein belül rá kell kényszeríteni, rá kell vezetni a szankciórendszer alkalmazásával a cigányságot arra, hogy jobb útra, jobb belátásra térjen.

(21.20)

Be kell azt látni, hogy egész Európában probléma ez, több évszázada nem tudják megoldani. Magyarországon sem tudták több évszázada megoldani. Egyik napról a másikra nem is lehetséges megoldani, de már el kell kezdeni ahhoz, hogy öt-tíz-tizenöt vagy húszéves időtávlatban egy bármifajta látható, érezhető eredménye legyen.

És higgye el nekem mindenki, hogy Észak-Kelet-Magyarországon igen-igen feszült a helyzet. Ha nem teszünk valamit, és nem csak látszatintézkedéseket, szőnyeg alá söpréseket, hanem nem teszünk valós, hathatós intézkedéseket, akkor pár éven belül valami elképesztő katasztrófa vagy tragédia történhet, ugyanis a magyar emberek érzik magukat diszkriminálva, tisztelt képviselőtársaim. Bennem többször megfogalmazódott, hogy mikor lesz már nekünk, nekem, többségnek ombudsmanom, mikor fog valaki kiállni a legnagyobb hazai kisebbség, a magyarság érdekében. Nyilván most sarkítok, kicsit talán ferdítek, de a probléma oly súlyos, hogy erre rákényszerítenek a körülmények. És nagyon-nagyon felelős az a húszéves magyar politika, benne különösen az elmúlt nyolc év politikája, amely hol kardként, hol pajzsként használta a cigányságot a magyarsággal szemben. Ez nem a Jobbik agyszüleménye és nem a Jobbik cselekvéssorozata, hanem döntő többségében a balliberális erők cselekedeteire jellemző.

Másrészt pedig azt is hadd mondjam, hogy az elmúlt húsz évben a nagypolitika, a közélet sajnos azért nem tudta megoldani ezt a problémát, hiszen a legtöbb párt - és ebben sajnos bizony a Fidesz is részben ludas - inkább könnyen mozgósítható, könnyen megvehető szavazóbázist látott a hazai cigányságban. Tehát nem mindenki a probléma megoldásában, egyesek a probléma fenntartásában érdekeltek. Ezért is fontos az, hogy most azt látjuk, hogy nemcsak kétharmados, hanem ettől jóval nagyobb többség alakul ki annak érdekében, hogy legalább a probléma feltárása és a megoldáshoz vezető úton az első lépések megtörténjenek.

Ezért én teljes támogatásomról biztosíthatom a törvényjavaslat beterjesztőit, sőt radikálisabb változásokra buzdítom őket, és csak azzal a néhány gondolattal szeretném zárni a beszédemet, amely úgy hiszem, hogy híven tükrözi nemcsak a saját magam, hanem a pártom ezzel kapcsolatos álláspontját. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a Jobbik cigánypolitikájának a lényegét, akkor azt mondanám, hogy tanulás, munka, beilleszkedés. Tanulni kell, kérem szépen, dolgozni kell, be kell illeszkedni egy emberi közösségbe, be kell tartani az emberi együttélés alapvető szabályait - természetesen a cigányságnak arra a részére, aki már erre az útra lépett, nem vonatkozik -, és nem lesz akkor semmi gond.

Ennyit akarunk és nem többet és nem mást. És nem hiszem, hogy ez olyan ördöngösség, olyan Istentől elrugaszkodott gondolat lenne, amitől Magyarországot félteni kellene, csak végre mellébeszéd helyett kemény szavakat és kemény kritikákat kell megfogalmazni. Ugyanis egyes sunyi, alattomos, szélsőséges politikai erőkkel szemben mi rendet, törvényességet, igazságot, igazságosságot akarunk és nem polgárháborút.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Bertha Szilvia képviselő asszony következik, Jobbik.

BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Látva itt a töretlen lelkesedést az arcokon, megígérem, hogy tömören összefoglalom.

Csak szeretném felhívni a figyelmüket egy, a törvényjavaslathoz kapcsolódó problémára. Azt gondolom, hogy most már két órája, sőt már két és fél órája vitázunk egy olyan dologról, ami kapcsán a gyakorlati szakemberek véleménye szerint igazán nem szignifikáns a különbség a mostani érvényben lévő szabályozás és a beterjesztett törvényjavaslat között. Van némi különbség, de hatékonyságában nem várható túl nagy előrelépés.

Ami viszont nagyon komoly kérdés, az az, hogy bármilyen szigorú törvényt is hozzunk, azt valahogy be is kellene tartatni, magyarán a végrehajtás - Sebestyén képviselőtársam ezt már szóba hozta, de azért nézzünk egy kicsit a részletekbe!

Ennek az oka az, hogy a szociális munkásokat, a gyermekvédelmis szakembereket, illetve a jegyzőket gyakorlatilag nem védi sem törvény igazán, sem pedig a rendvédelmi erők. Ezek a szakemberek a munkájuk során folyamatosan zaklatásnak, illetve atrocitásoknak vannak kitéve, ezért én elhiszem, hogy vannak közösségek, ahol a Fidesz-kormányzás alatt jól működött ez a hasonló rendszer, de azért én legtöbbször azt tapasztaltam saját településünkön, illetve az ismerőseim körében is, hogy valójában egyszerűen nem volt meg a bátorság ezekben a szakemberekben, hogy végrehajtassák ezeket a törvényeket. Úgyhogy sokkal nagyobb kérdés az, hogy hogyan fogjuk végrehajtatni ezt a törvényt, hiszen máskülönben olyan, mintha nem is létezne.

Itt jön elő az a kérdés, hogy a Btk. módosításához benyújtottunk módosító indítványokat, aminek az a lényege, hogy ne csak a pedagógusok legyenek kiemelt védelem alatt, hanem a szociális munkások is, illetve egészségügyi dolgozók is. Itt az a kérdés, hogy ezt a Fidesz egyből lesöpörte már a bizottsági munka során, holott ez a törvényjavaslat pont teret engedne annak, hogy akkor a szociális munkásokat is vegyük be ebbe a körbe, hiszen valamilyen módon érvényre kell juttatni ezt a törvényjavaslatot. A cél nagyon nemes és támogatandó, de ha nem hajtjuk végre, akkor olyan, mintha nem is létezne.

Amennyiben nem teremtjük meg ezt a feltételt, akkor azonban ez a törvényjavaslat csak egy jól hangzó lózung lesz a médiának, illetve a problémától távol álló laikus szavazótábornak lesz egy gesztus, de valójában nem fogja a létező problémát megoldani.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Megkérdezem, kíván-e még valaki szólni. (Nincs jelzés.) Kettő percben? (Nincs jelzés.) Tizenöt percben? (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok.

Megkérdezem az előterjesztő Soltész Miklós képviselő urat, kíván-e a válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Jelzi, hogy igen, öné a szó, képviselő úr.

SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon röviden, és köszönöm mindenkinek a részvételét a vitában. Köszönöm a szocialistáknak az aggódását és azt a jobbító szándékát, amivel előrébb akarják vinni ezt a törvényt; kár, hogy ezt a nyolc évet nem használták ki erre. Kár, hogy azt az egyébként nagyon helyes és jó, a családtámogatási rendszernek az egy szeletét képező javaslatot, miszerint ha a gyermek minél magasabb tanulmányi helyen tart, minél magasabb osztályban tart, általános iskola, középiskola, majd felsőoktatás, akkor ezzel arányosan nőjön a családi pótlék mértéke. Köszönöm szépen a javaslatot, én ezt különben már öt évvel ezelőtt mondtam egy vitában, talán most eljutott önökhöz.

A többi ellenzéki frakciónak azt szeretném jelezni, hogy mindenképpen fontos az, amit egyébként néha jobbikos képviselők is kimondtak, hogy ez a törvényjavaslat nem cigánykérdés, nem a cigányságról szól. Ez az összmagyarságról szól, és kár volt annyira belevinni a cigányság kérdését, még akkor is, ha igaz, hogy nagyon nagy számban vannak nagyon nehéz helyzetben cigány kisgyermekek, és a cigány gyermekek az általános iskolában bizony sokszor nehezen teljesítenek, rosszul teljesítenek.

Éppen ezért mindannyiuknak én azt a választ mondom, hogy ez egy első lépés. Ez azért fontos első lépés, mert most május vége van, és augusztus 30-ával ez a törvény életbe fog lépni, tehát a következő tanévre életbe fog lépni. De nyilván az a kormány, amelyik most néhány nap múlva le fogja tenni az esküt, nemcsak ezt a lépést akarja megtenni annak érdekében, hogy rend legyen, nemcsak ezt akarja megtenni annak érdekében, hogy a családtámogatási rendszer kiszámítható és ösztönző legyen, hanem sokkal több lépést kell az elkövetkező időszakban megtenni, és meg is fogunk tenni. Én remélem, hogy ebben is partnerek lesznek önök.

Köszönöm a jobbító szándékú, köszönöm az olyan irányú javaslatokat, amelyek adott esetben egy parlamenten kívüli párt szakértőinek a javaslataiként érkeztek ide. Én őket arra biztatnám, hogy az az időszak lejárt, hogy tanulmányokat lehet száz- és százmilliókért benyújtani (Taps a Jobbik soraiban.), illetve megetetni az ország közvéleményével, mert azzal nem ment előre a társadalom, és magát a valós problémát nem tudták föltárni, és pláne nem megoldani.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Az általános vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közúti járművezetői képzésben való részvétel alapfokú iskolai végzettséghez kötéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája a lezárásig. Kósa Lajos, Pósán László, Pokorni Zoltán fideszes képviselők önálló indítványát H/26. sorszámon, a bizottsági ajánlást pedig H/26/1. sorszámon megismerhették.

Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Pósán László képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben.

(21.30)