Készült: 2024.05.06.19:02:19 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

342. ülésnap (2014.02.13.), 130. felszólalás
Felszólaló Dúró Dóra (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:05


Felszólalások:  Előző  130  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik megalakulása óta küzd a politikusbűnözés ellen, és ez a javaslat ennek egyik ékes példája, ennek a harcnak az egyik lenyomata. Vannak ugyanis olyan lehetőségei egy országgyűlési képviselőnek - ezt Simon Gábor esetében is látjuk -, hogy még segítségére is lehet például a bűncselekmény bizonyítékainak eltüntetésében, gondoljunk csak a mentelmi jogra.

(12.20)

Simon Gábor álszent módon egy héttel a lebukását követően mondott csak le mandátumáról, addig még ugye védte ez a jogintézmény, hogy akár, ahogy említettem, a bizonyítékok eltüntetésén munkálkodjon. Vagy hát ki tudja, mit csinált ezen idő alatt? Mert érdemi magyarázattal nem szolgált arra, hogy honnan van ez a pénze, esetlegesen más, akár MSZP-s képviselők érintettek-e ebben, vagy rendelkezik-e még valaki a pártjában ilyen összegű eltitkolt vagyonnal.

A pénz nagysága, az eltitkolás ténye és a lebukás körülményei szinte egyértelművé teszik azt, hogy itt bűnszervezetben történő elkövetésről van szó, tehát nem valószínű az, hogy Simon Gábor magánvagyonáról lenne szó. Hiszen emlékezhetünk például Gyurcsány Ferencnek, volt miniszterelnöknek, az MSZP volt elnökének azon kijelentésére, hogy hát sok helyről vándorolt az MSZP-hez pénz, és jobb is, ha nem tudjuk, honnan. Például azt is ki kellene a Jobbik feljelentése alapján nyomozni, hogy összefüggésben lehetnek-e ezekkel az odavándorolt titokzatos összegekkel a Simon Gábor bankszámláján megtalált hatalmas pénzek, illetve hogy milyen pénzeket kezel az az ember, aki az MSZP elnökhelyettese és Gyurcsány Ferenc államtitkára volt. Éppen ezért is, ha például a mentelmi joga nem védte volna Simon Gábort, már megindulhatott volna a nyomozás, megtudhatnánk, hogy ebben a bűnszervezetben ki érintett még, honnan vannak ezek a pénzek. Éppen ezért fontos, hogy a Jobbiknak ezt a javaslatát is támogassák.

Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  130  Következő    Ülésnap adatai