Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. VINNAI GYŐZŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy vagyok vele, mint Balla György, hogy mielőtt egy szakmai keretben szeretnék szólni a közoktatás állapotáról, és egy olyan fogalmat szeretnék idehozni a minőségi oktatás és a tehetséggondozás mellett, amely az esélyteremtést jelenti, mert szerintem az egyik legnagyobb problémánk ez, hadd mondjak én is egy konkrét példát mint volt önkormányzati képviselő 2010 előtt ‑ Szabó Sándornak címezem, mert mondta, hogy Szeged szeretné visszavenni az iskoláit (Közbeszólások az MSZP soraiból.), csak azt is mondta, hogy adjuk oda a forrásokat. Mert hogy is volt ez 2010 előtt? Úgy volt, hogy Nyíregyházán például mint oktatási bizottsági elnök 2002-től 2010-ig láttam ezt a folyamatot, és emlékszem egy ilyen nagy táblára, amelyet kiírtak a szocialisták, hogy: több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak! (Gőgös Zoltán: Ez nem akkor volt!) Valószínű, hogy még vagyunk néhányan, akik emlékezünk, és emellett pedig a normatíváknál minden évben ‑ minden évben! ‑ a költségvetésnél azt láttam, hogy a központi normatíva, ami az intézményfenntartásra, benne az iskolákra jön, Nyíregyházán ez a 18 óvodával együtt 53 intézményt jelentett, egyre kevesebb forrás volt.

Mondok egy értelmezhető számot: 2009-ben 5 milliárd forint volt iskolafenntartásra, ami központi normatívából jött, és 6 milliárd forintot kellett hozzátenni, hasonló volt a helyzet, mint Csepelen, ez a 40-60 százalék, vagy mondhatnám azt, hogy egyharmad-kétharmad. Na most, ebben a helyzetben az önkormányzatok eladósodtak, és az az 1000, közel 1300 milliárd forint, amit konszolidáltunk… (Gőgös Zoltán: Ne beszéljetek már hülyeségeket! Fejlesztési költség nem volt?!) Nem, nem állítottam azt (Gőgös Zoltán közbeszól.), de most a működésről beszéltem. Ennek jelentős része, képviselőtársam, a jelentős része működés volt. Azt gondolom tehát, hogy a szocialisták kivettek pénzt az oktatásból, mi betettünk, és ahogy Balla György mondta, ez a liberális oktatáspolitika, amit szeretnék most bebizonyítani, megbukott, mert az esélyteremtésben a különbségek növekedtek az iskolák között (Gőgös Zoltán közbeszól.) egy jómódú, mondjuk XII. kerületi önkormányzat és egy kistelepülés iskolái között.

Önök nem voltak ott, amikor a kistelepülések polgármesterei az állami szerepvállalásnál szinte tapsoltak, amikor az állam átvette, fenntartóvá vált, és a működést is átvette, mert azt mondta, hogy a költségvetésükből az a 30-40 millió forint - tele­pü­lés­nagyságtól függően ‑ nem volt meg, amit neki hozzá kellett tenni ahhoz, hogy az iskolája biztonságosan működjön. Ennyit tehát arról, hogy milyen volt a finanszírozása a korábbi időszaknak.

És akkor térjünk vissza a tételmondathoz, mert ebben, úgy látom, hogy van egy egyetértés, de nem azért, mert most politikai pártok azt mondják, a kiindulópont, amit Pósán László mint vezérszónok is elmondott, hogy a gyerekek érdeke legyen. Igen ám, de a gyerekek érdekét a gyerekek nem biztos hogy felismerik, a tanárok és a szülők jelentik azt, hogy mi is a gyerek érdeke, az, hogy minőségi oktatást kapjon, az, hogy tehetséggondozás legyen az iskolában, vagy felzárkóztatás, esélyteremtés, tanórán kívüli foglalkozások és mindaz, amit az iskola ‑ úgy szoktuk megfogalmazni ‑ azért tud tenni, hogy a családból hozott hátrányokat kompenzálja, kiegyenlítse vagy csökkentse.

(19.30)

Erre kell az iskolának, benne a tanároknak, szülőknek és nekünk, politikusoknak is, akik a keretet megadjuk, bár jómagam tanárember vagyok, három évtizedig tanítottam a nyíregyházi főiskolán ‑ azt hiszem, hogy Gőgös Zoltán is valamikor ott végzett, ugye? Csak a mezőgazdasági részén, ez már egy integrált rész. (Gőgös Zoltán: Igen, 1981-ben.) A lényeg az, hogy a tanárképzésben szerepet vállalva, azt láttam, hogy a tanárok hivatástudattal rendelkeznek, és szerintem most is azért van ‑ remélem, többségükben ‑ az a felzúdulás, hogy jobbá tegyük a rendszert. Mint ahogy a Herman Gimnázium igazgatója a köznevelési kerekasztalon vagy a bizottsági ülésen ‑ már nem is tudom, mert átjöttek az első köznevelési kerekasztal után a Kulturális bizottság ülésére ‑ azt mondta, hogy úgy vette észre, hogy javítani szeretnék a rendszert, és ő elégedett ezzel, hogy értelmes vitára nyitott a kormány, mindent meg lehet beszélni, ami rendszerszintű hiányosságokat, problémákat orvosol, de nem akarunk visszatérni a 2010 előtti oktatáspolitikához.

Miért is? Azért, mert a XXI. században, és örülök, hogy Dúró Dóra visszajött, mert XX. századról és XXI. századról beszélt Vona Gábor, én felírtam egypár tételt magamnak, hogy mi az, ami fontos a XXI. századi iskolában, mert oly gyorsan változnak a körülmények, a technológiai változások, a tanulástudomány megváltozott, a tudáskoncepció megváltozott, hogy mi az, ami valóban használható, versenyképes tudást ad a gyerekeknek. Szerintem ez az új tartalomfejlesztés a következőkből áll: esélyteremtés, tehetséggondozás, készségek, képességek fejlesztése, egyéni szükségletekre koncentráló oktatás és új tartalomfejlesztés, amely ‑ hogy mondjam ‑ a szakmai, tartalmi, módszertani változásokat is jelenti.

Mit kell tenni ahhoz, hogy ez megvalósuljon, elsősorban az esélyteremtés területén? Az állami szerepvállalás, amely megteremtette az esélyteremtés kereteit, a köznevelés közszolgálati szerepének erősítése, ez egy olyan közszolgáltatás, amihez mindenki hozzáférhet, és ezen belül lehet differenciálni.

Hároméves kortól a kötelező óvodáztatás bevezetése szerintem jó döntés volt, remélem, hogy ebben sokan egyetértünk. Miért is volt jó döntés? Azért, mert az óvodai nevelésben való részvétel a későbbiekben jobb iskolai teljesítményekhez vezet. Mi a célunk? Az, hogy jobb iskolai teljesítmények legyenek; mindenféle felmérést most időhiány miatt nem idéznék, és valójában, ha jobb iskolai teljesítmény van, akkor a lemorzsolódás is csökken, a korai iskolaelhagyás is csökken, és a végzettségnélküliség, tehát hogy az iskolából végzettség nélkül jönnek ki, ez mindenképpen csökkentendő.

Véleményem szerint a szakképzés átalakítása is ezt a célt szolgálta, hogy minél többen középfokú végzettséget szerezzenek. Természetesen maximálisan támogatom, hogyha valaki diplomát akar szerezni, csak tudják, én láttam azon a főiskolán, amely ma már egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, hogy 150 kommunikáció szakos hallgató végzett, mondjuk, a 2000-es évek elején, és elhelyezkedett 3-4. Tudják, a Tesco-pénztárakban is találkoztam olyan kommunikáció szakos hallgatókkal, akit én tanítottam, vagy történelem szakos hallgatókkal. Nem ott a helyük, tudják? Ez még akkor volt, nem Londonba mentek, nem 2004-ről beszélek, az európai uniós csatlakozásunkról, hanem előtte. Én azt mondom, hogy olyan képzettséget kell adnunk, hogy a szakmájukban tudjanak tanítani, és lehetőleg itt, Magyarországon, de hogy ha a fiatalok közül valaki el akar menni és kipróbálja magát, csak jöjjön majd utána vissza, mert az egy nehéz döntés, ahogy a miniszterelnök úr mondta.

2020-ra Magyarország azt vállalta, hogy a végzettség nélküli iskolaelhagyók arányát 10 százalékra csökkenti. Ez magas. Nem is akarok belemenni egy számháborúba, hogy 2009-ben mennyi volt, 2012-ben mennyi volt; most mutat egy éves csökkenést, de hosszabb távon kell ezt vizsgálni. Tartós csökkenésről akkor beszélhetünk, ha éveken keresztül a lemorzsolódás csökken.

A kormány hozott egy középtávú stratégiát a lemorzsolódás elleni harcban, ez a korai jelző- és pedagógiai támogató rendszer. Itt a veszélyeztetett tanulók körét meghatározza, és a köznevelési intézmény képessé válik a beavatkozásra. Új munkakörök vannak, a kormány ebben is lépett előre, illetve az oktatási kormányzat; az iskolai szociális munkás munkakör, a gyermek- és ifjúságvédelmi felelős, ezek mind finanszírozott munkakörök lesznek, amelyek közvetlenül segítik az oktatást, nevelést.

Szűkebbre szabtuk a magántanulók körét. Véleményem szerint ez is nagyon fontos, hogy bennmaradjanak a rendszerben. Vagy a tanárok pótlékának kiterjesztése a hátrányos helyzetű térségekben, az elmaradott településeken, a jelentős munkanélküliséggel sújtott településeken, a tanárok, ha ilyen gyerekeket, 3h-s gyerekeket, tehát halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket tanítanak, akkor pótlékot kapnak, véleményem szerint ez is egy jó rendszer.

Befejezésül hadd szóljak röviden arról, hogy 2016 szeptemberében elindul a szakképzési Híd-prog­ram. Meglepve olvastam, hogy a szakszervezet azt mondja, hogy erre nincs szükség. Szeretném felhívni a figyelmüket, hogy a szakképzési Híd-program egy teljesen új eleme annak, hogy a korai iskolaelhagyást vagy a végzettség nélküli rendszert csökkentse.

Miről van szó? A szakképzési Híd-programba beléphetnek azok, akik 6 osztályt végeztek el 15 vagy 16 éves korukra, vagy kihullottak a középfokú oktatásból. Itt alapvetően a szakiskolákról van szó, és ez azt jelenti, hogy a szakképzési Híd-programba a 23. életévig be lehet menni, tehát a 25 éves életkorig nappali rendszerű képzésben azt a két évet el lehet végezni, hiszen a képzési idő két évfolyamos, záróvizsgával végződik, és keresztfélévben is indítható. Nagy vívmány ez, csökken a csellengés lehetősége, és részt vehet benne az is, tehát 25 éves korig, aki nappali rendszerű oktatásba jár. Valójában általános iskolai végzettséget ad vagy alapfokú végzettséget és részszakképesítést.

Motiváló tényező különösen a nehéz helyzetben lévő családok számára, hogy az a gyerek, aki ide bekerül, ösztöndíjat kaphat, és nem hagyományos iskolai működésben tanulhat; személyiségfejlesztés, szocializációs utak megmutatása, ezt mindenképpen preferáljuk. És természetesen ingyenes, mint ahogy a szakképzési rendszerben a második szakképzés is ingyenes, hogy ha valaki rosszul választ szakmát, akkor egy második szakmát is elvégezhet, és azzal a munkaerőpiacon megjelenhet.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy a mai párbeszédben ‑ szeretném hinni, hogy párbeszéd van közöttünk, mert mi a tanárok oldalán állunk, akik hivatástudatukkal nap mint nap végzik azt a munkát, ahogy Balla György mondta, hogy a legféltettebb kincsünket, a gyerekeinket bízzuk az iskolára, megbízunk benne. Van egy felmérés, bizonyára önök is olvasták, hogy az emberek a legjobban vagy majdnem a legjobban ‑ több mint 80 százalékban ‑ a tanárokban, a tanítókban bíznak meg, és amikor elvisszük általános iskolába a gyerekünket, sokszor tanítót választunk.

Szerintem a közoktatás megújításának ezek a fő elemei, és nyitottak vagyunk minden értelmes vitára. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)