Felszólalás adatai

ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megengedik, sorba venném azt, amiről úgy gondolom, hogy az ország nagy nyilvánossága előtt is érdemes sorba venni.

Kezdjük talán azzal, amit Csurka István pártelnök úr mondott. Nehéz kérdés ez, pártelnök úr kérem. Dicsekvés-e, amit az ember az ország mostani állapotáról mond vagy nem? Mert én egyetértek önnel abban, hogy az egészségügyiek bére például olyan, hogy ebben az évben ugyan kifizettünk egy plusz havi bérjuttatást, de jó lenne kétszer annyit. És ha háromszor annyit tudnánk fizetni, még mindig azt mondhatnánk, hogy jó, jó, azért még mindig nem fogja felvetni őket a jólét.

Csupán azt szeretném önnek megfontolásra ajánlani, hogy azt fontoljuk meg, hogy amikor véleményt alkotunk az ország helyzetéről, akkor milyen mércével mérünk. Mert én azt mondom önnek, hogy nem érdemes az emberek szájában megkeseríteni a falatot - van éppen elég bajuk. És amikor van eredmény, amikor az ország kicsit (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.) megmozdul, amikor arról vitatkozunk, hogy a minimálbért 40 ezer forintra akarjuk emelni, amikor arról beszélgetünk most egymással, hogy egyhavi bérjuttatást kifizettünk, de jó lett volna kettőt - persze, jó lett volna kettőt, de egyet ki tudtunk fizetni -, amikor ezeket a tényeket eltagadjuk - nekem ez a legnagyobb bajom az ellenzéki hozzászólásokkal egyébként, hogy amikor ezeket a tényeket eltagadjuk -, akkor nem a kormányt támadjuk, nem a kormány sikereiből vonunk le, egyszerűen elvesszük az emberektől azt az érzést, hogy ők igenis tisztességesen, becsületesen dolgoznak, és az ország, ha nem is olyan gyorsan, mint szeretnénk, de mégiscsak megy előre. (Taps a Fidesz, az FKGP és az MDF soraiban.)

Ezért én inkább egy józan mérlegelést ajánlok: jelentsük ki, hogy természetesen ennél még sokkal többre volna szükség. Persze, nagyon derék dolog, hogy a mezőgazdaságban most 190 milliárd forint körüli összeget két év alatt át tudunk csoportosítani. Ez valóban egy nagy áttörés, ne tagadjuk ezt el, tisztelt képviselőtársaim! 190 milliárd forint mégiscsak nagy pénz! Beszéljünk arról, hogyan lehet ezt jól, értelmesen, hasznosan felhasználni, de ne tagadjuk el az emberektől azt a sikerélményt, hogy ezt az ő munkájuk tette lehetővé.

Amikor arról beszélünk, hogy mennyivel emeljük meg, mondjuk, a pedagógusok bérét, hogy lehetséges-e az, amit Pokorni miniszter úr olyan nagyon szeretne, hogy az év elején a rendes emelés, és szeptembertől még 20 százalék, akkor arról beszélünk, hogy ez lehetséges-e vagy nem. Mi is szeretnénk, valószínűleg meg is tudjuk tenni, de érzékeljük, hogy miről beszélünk. Nem arról, amiről a rendszerváltást megelőző nyolc évben beszéltünk, hogy mikor mennyivel csökken a reálbér, a nyugdíjasok... Hogy amit elvettek két év alatt, azt vissza lehet-e adni, és milyen mértékben a következő két évben.

Tehát engedje meg a pártelnök úr, hogy azt mondjam, nem dicsekvés az, amit én mondok, egy reális számvetés az ország helyzetéről, és egy olyan ember gondolkodása, egy olyan kormány gondolkodása, amely a megoldásokat, a jövőt, a lehetőséget keresi, és a bizalmat, a reményt keltő tényeket próbálja összegyűjteni, és azokból rendszert szervezni. Ezért kérem, ne dicsekvésnek fogadja ezt, hanem egy őszinte számvetésnek, amit az ország helyzetéről mondtam. (Taps a Fidesz, az FKGP és az MDF soraiban.)

Hasonlóképpen hadd említsem meg például azt a kérdést, hogy visszamenőlegesen is ki fogjuk fizetni a nyugdíjasoknak azt az összeget, ami egyébként a várakozásoknál szerencsére jóval nagyobb gazdasági növekedés, és a várakozásoknál sajnos magasabb olajárak miatt, magasabb infláció miatt jár. Nem lesz egy akkora összeg, amely hirtelen jólétet teremt a nyugdíjasok számára, de tisztességes elszámolást fogunk készíteni. Először Magyarország történetében, azt hiszem, sor kerül arra, hogy a visszamenőleges emelést úgy kapják meg egy összegben, hogy az időközben eltelt idő miatt járó kamatot is ki fogjuk nekik fizetni. Lehet, és önnek igaza van abban, hogy ettől még nem javul meg a nyugdíjasok helyzete, de nézze: pontos elszámolás, hosszú barátság. (Taps a Fidesz soraiban.) Ezeket a kis dolgokat is érdemes megbecsülni.

Ami az ön megjegyzését a társasági nyereségadóval kapcsolatban illeti, nézze, ezen mi elég sokat gondolkodtunk az elmúlt időszakban, és van igazság abban, amit ön mond, tehát azt nem akarom eltagadni. Ön azt mondja, hogy a 18 százalékos társasági nyereségadó alacsony, nagyon sok multinacionális cég dolgozik Magyarországon, meg kellene emelni, abból bevétel származna, amit utána szét lehetne osztani olyan célokra, amire egyébként mindannyian szívesen osztanánk pénzt. Abban is igaza van, hogy 18 százalék nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony, valahol 30-40 százalék között szoktak mozogni más országokban egyébként ezek az adókulcsok. Lehet, hogy eljön a pillanat Magyarországon - én ezt most nem érzem közelinek -, amikor ezt meg lehet tenni. Ma én azt érzem a legfontosabbnak, hogy Magyarországon minél több ember dolgozhasson. Egészen addig, amíg a magyar kis- és középvállalkozások nem tudnak elegendő ember számára munkát adni, mi nem mondhatunk le arról, hogy ide csábítsunk - most már nem a privatizációba, hanem a zöldmezős beruházásokba - külföldieket, beruházásokat, gyárakat, akik azután munkát adnak a magyar embereknek.

Tehát én ma nem tartom időszerűnek, megmondom önnek őszintén, bár igazságossági érvek állnak az ön álláspontja mögött, ezt elfogadom, mégsem tartom időszerűnek azt, hogy a társasági nyereségadót megemeljük 18 százaléknál magasabbra. Inkább próbáljunk minél több munkát és munkahelyet Nyugatról idehozni Magyarországra. Egyébként érdekes, hogy az Európai Unió környékén is hallani néha olyan hangokat, amelyek arról szólnak, hogy túlságosan alacsony Magyarországon a társasági nyereségadó, aminek meg az az oka az ő nézőpontjukból, hogy nyilván azok a gyárak, amelyek ide megérkeznek, onnan indulnak el. Tehát nehéz ügy ebben igazságot tenni, de én mégis azt mondom, hogy tartsuk fenn a következő két évben a mostani rendszert.

Ami a kétéves költségvetést illeti, ezt önnek is és másoknak is mondom, akik felvetették: nem példátlan Európában, több országban is létezik, Angliában is, Bajorországban is, Ausztriában, Norvégiában is, az Európai Unióban pedig - bár az más természetű, elfogadom - egyenesen hat esztendőre csinálnak költségvetést. Tehát én azt hiszem, hogy Magyarország most már tart ott, a folyamatok annyira kiszámíthatóak és tartósak egyúttal, hogy meg lehet kockáztatni egy kétéves költségvetést. Megmondom önnek őszintén, ha egyszer módom adódik erre, én nagyon szívesen támogatom majd itt, a tisztelt Házban azt, hogy egy hároméves költségvetést készítsünk el. (Moraj az MSZP soraiban.) De miután ez átnyúlt volna a választási cikluson, nem lett volna illendő, tisztelt képviselőtársaim; de nem akarom eltitkolni, ha önök ellenzékben maradnak, mi pedig kormányt alakítunk 2002-ben, akkor megpróbáljuk a hároméves költségvetést benyújtani. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

Engedje meg a Szocialista Párt frakcióvezetője és az SZDSZ frakcióvezetője, hogy a múltról ne vitatkozzam velük hosszasan, ez a parlamentben immáron körülbelül harmincadszor játszódik le. Csak annyit szeretnék mondani az önök fenntartható növekedéssel kapcsolatos és az ehhez hasonló véleményéről, hogy amikor 1998-ban a kormányrúd mögé kellett állni, akkor Magyarországon a költségvetési hiány éppen növekedett, 4,7 százalék volt. Igaz, hogy a növekedés is megindult, de sajnos úgy, ahogyan azt már korábban idéztem: rossz mintában. Megindult a növekedés, kezdett megbomlani a pénzügyi egyensúly; 4,7 százalékos hiánnyal vettük át az ország gazdálkodását, ma ez 3,7 százalék. (Vancsik Zoltán: Fantasztikus!) Úgyhogy kérem, méltányolják azért ezt a teljesítményt, amely mögött azért a kormány is ott van egy kicsit. (Moraj az MSZP soraiban.)

Van itt egy komoly elvi vita, amely többedszerre kap teret a parlament ülésén: családi pótlék, vagy gyermekek után járó adókedvezmény. Először is, annak érdekében, hogy tisztán lássunk, szeretném világossá tenni, hogy az elmúlt két évben és a következő időszakban is növeljük azt az összeget, amelyet szociális alapon osztunk szét az arra rászoruló gyermekek között. Csak azért hagytam le egy-két tényt, mert nem akartam a dicsekvés hibájába esni, és nem mondtam el önöknek például azt - (Moraj, derültség az MSZP soraiban.), nem mondtam el önöknek például azt -, hogy ebben az évben, szeptemberben, az iskolakezdést megelőzően nagyon sok szegény gyermek számára osztottunk ki gyermektámogatási pénzeket, jelentős összegeket, több százezer gyermek sorsát könnyítettük meg a beiskolázáskor. Ezeket a tényeket már meg sem említettem.

Csak most, az igazság kedvéért szeretném leszögezni, hogy a szociális alapon szétosztott összegek a gyermekek javára növekednek, és a következő esztendőben is szeretnénk növelni. A vita közöttünk nem ez. A vita közöttünk az, hogy szabad-e az ország mostani állapotában gyermekek után adókedvezményt biztosítani az emberek számára. Szeretném azt kérni az ellenzéktől - legalábbis attól a részétől, amely nem ért velünk egyet -, hogy legyen olyan kedves és fontolja meg azt a felvetésünket, hogy a népesedési probléma nem egyszerűen számszerű kérdés. Egy nagyon rossz folyamat húzódik meg a háta mögött, és én ezt most fel fogom idézni annak érdekében, hogy a szándékainkat világosan láthassa az ellenzék.

Az a helyzet jött létre, hogy a jövedelemből megélni próbáló családok körében az átlagosnál is alacsonyabb volt a gyermekvállalási hajlandóság. Tehát akik jövedelemből akartak megélni és dolgoztak, ott az átlagosnál is jobban csökkent a gyermekvállalási hajlandóság. Másrészt viszont az átalakulás során a megélhetési forrásait elvesztett, mondjuk úgy, passzív rétegek esetében megvolt a megfelelő gyermekvállalási hajlandóság, de hiányzott az utódok felneveléséhez szükséges öngondoskodási hajlam és képesség. Sőt, az utóbbiak esetében oda jutott el az ország, hogy ők már az ország által felkínált első számú felemelkedési pályát, a lényegében ingyenes közoktatást sem tudták kihasználni.

(15.10)

Tehát azt gondolom, hogy azoknál a családoknál, ahol dicséretes módon vállalják a gyermekeket, ennek külön ösztönzésére ma nincs szükség.

Ebben a körben a kormánynak az a feladata, hogy a gyermekek nevelésével, iskoláztatásával és a szülők munkavállalásával kapcsolatos gondokat próbáljuk orvosolni, és segítsünk elhárítani azokat az akadályokat, amelyek nehezítik, hogy emberhez méltó körülmények között éljenek.

Azt ki kell mondanunk, hogy az ország nem olyan gazdag, hiába szépek a gazdasági mutatók, Magyarország nem olyan gazdag, hogy életerős emberek százezreinek létfenntartását anélkül biztosítsa, hogy azok az emberek a társadalom számára hasznos tevékenységet folytatnának. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP soraiban.) A kormány meggyőződése, és az én személyes meggyőződésem is az, hogy az emberhez méltó életkörülmények megteremtésének egyetlen járható útja, hogy mindenki számára megpróbáljuk elérhetővé tenni a kenyérkereső munkát. Ez a legfontosabb ezeknél a családoknál. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Így van!)

Ugyanakkor szerintem elég könnyen be lehet látni azt is, hogy azoknak az embereknek, családoknak a körében, ahol nagy erőfeszítéssel próbálják előteremteni a megélhetéshez szükséges forrásokat, vagyis nagyon sokat dolgoznak, ám eközben csökken a gyermekvállalási hajlandóságuk, itt a születésszám növelése a feladat, ha valóban és őszintén meg akarjuk fordítani Magyarország romló demográfiai mutatóit.

Ebben a körben a születendő gyermekek nevelése és iskoláztatása nem hibátlan, de többé-kevésbé megfelelő. Ám kevés a gyermek, éppen azért, mert a kenyérkereset erőfeszítései lekötik a szülők erejét, figyelmét, és az újabb gyermek vállalása szegénységgel fenyeget. Ez a helyzet. Ennél a rétegnél, amelynek tagjai dolgoznak, és egyébként akarnak gyermeket vállalni, kifejezetten az adómentességgel, a gyermekek után járó adókedvezményekkel tudjuk elérni azt, hogy újabb és újabb gyermekek szülessenek. Ez a mi megfontolásunk, amely az előterjesztésünk mögött van, és ezért nem tudjuk elfogadni azokat a gondolatokat, amelyek a családi pótlékot akarják növelni a gyermekek után járó adókedvezmény rovására. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)

Tehát a gyermekek után járó adókedvezményt, tisztelt hölgyeim és uraim, igenis meg kell tartani, olyan családba születnek gyermekek, ahol nem mondom, hogy garantálva van, de jó eséllyel biztosítva van, hogy tisztességesen nevelik őket, iskolába járatják, és olyan emberek lesznek, akik aztán ismét hozzáadnak Magyarország összteljesítményéhez. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP soraiban.)

Végezetül, tisztelt elnök úr, engedjék meg, hogy megköszönjem a koalíciós pártok támogató hozzászólásait. Köszönöm szépen az MDF felszólalását, köszönöm a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakcióvezetőjének szavait, és külön köszönöm a Független Kisgazdapárt támogatását. Valóban nagy fába vágtuk a fejszénket, úgy tűnik, hogy a magyar gazdaság elérkezett oda, hogy közös erővel egy új fejezetet nyissunk a magyar agrárgazdaság fejlesztésének történetében, és nagyon remélem, hogy sikerrel fogunk járni. Ami ehhez szükséges, a miniszterelnök részéről adva van. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Befejezésképpen pedig engedjék meg, hogy mindannyiuknak jó erőt és egészséget kívánjak, és azt, hogy zárjuk sikeresen decemberben ezt az őszi ülésszakot.

Jó munkát! (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP soraiban.)