A felszólalás szövege:

Ha valaki az elmúlt években felelősen nyilatkozó pedagógusokkal találkozott és beszélgetett, akkor a kérdésre adott válasz egyértelmű volt. Igen, szükség van komoly változásra. Ennek a változásnak meg kell nyilvánulnia az egységes követelményrendszer kialakításában, a pedagógushivatás szakmai, anyagi és erkölcsi megbecsülésében, a munka szakmai támogatásának és felügyeletének visszaállításában.

Az ezeken a területeken történő változásokat tartották a legfontosabbnak a pedagógusok. Ez tehát azt jelenti, hogy szükség van a pedagógusmunka, az oktatás tartalmának és társadalmi értékének megfelelő szintre való visszaemelésére. Ezt csak úgy lehet elérni, ha a szabályozás tartalmi része úgy változik, hogy az ország minden részén ugyanazt a tananyagot oktatják, így a követelményrendszer egységessé válik. Ezt többek között azzal lehet segíteni, ha visszaállítjuk a szakfelügyeleti vagy szaktanácsadói rendszert, akik szakmai segítők, az egységes követelményrendszer biztosítékai lennének, s nem mellékesen segítői a pedagógusoknak. A szaktanácsadói rendszer visszaállítása ugyancsak régi vágya volt a pedagógustársadalomnak. Ezt az elvárást is teljesítette a törvénytervezet.

Ezt az egységes követelményrendszer-kialakítást, egységes szempontok szerinti visszacsatolást, az egységes szemlélet szerinti konzultáció lehetőségét csak az állam nagyobb mértékű szerepvállalásával lehet elérni, Azt, hogy ez úgy valósítható-e meg, hogy az önkormányzatok teljes mértékben elveszítik befolyásukat a fenntartás oktatás-nevelésre eső területén, komoly vitát váltott ki, főként a fenntartó önkormányzatok vezetői körében. Természetesen az egységes elvek alapján történő működésnek nem egyedüli feltétele az állam közvetlen szerepvállalása a fenntartásban, de az egységesítés alapfeltétele a jelentős állami szerepvállalás.

Tehát jó az, ha az állam nagyobb szerepet vállal, de nem biztos, hogy minden településtípuson előnyös a szerepvállalása. Ezért nagyon oda kell figyelni arra, hogy az állam nagyobb szerepvállalása során a diákoknak biztosított lehetőségek a már biztosított szinten maradjanak ott, ahol a kötelező feladatokon túl az önkormányzat többletet vállalt, természetesen a többletforrás biztosításával.

(15.00)

Bár nem ehhez a törvényhez tartozik, a megváltozott finanszírozás mindenképpen magával hozza az esetleges önkormányzati forráselvonások alapos átgondolását. Ahhoz, hogy előrelépjünk, ahhoz, hogy az oktatási rendszerünkből jól képzett felnőttek kerüljenek ki, az egységes követelményrendszer felállítása, a megfelelő finanszírozás megléte még nem elég. Szükség van elkötelezett, a hivatásának teljes mértékben élni tudó pedagógusokra. A pedagógus-életpályamodell bevezetése erre biztosíték lehet, de csak úgy, ha mellette az elvárások is jól értelmezhetően megfogalmazásra kerülnek. Így valósulhat meg az egyik fontos cél, az, hogy a pedagógus a munkaidejéből minél többet töltsön a gyerekek között, s munkája a végzettségének, kvalitásának megfelelő legyen.

Komoly vitát váltott ki, és még komoly vitatéma lesz a törvénytervezet, a későbbi törvény, de, mint már említettem, a változás szükségessége jelölte ki az új irányt, ahol az állam, a fenntartók, a pedagógusok és a szülők összefogásával kell kiemelnünk az utóbbi időben a felmérések alapján mutatott szerény eredményeket produkáló közoktatást.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

CSERESNYÉS PÉTER, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A oktatási, tudományos és kutatási bizottság 2011. november 21-én tárgyalta a szakképzésről szóló T/4919. számú törvénytervezetet. A bizottságban folytatott vita során a hozzászólók több alkalommal megerősítették, hogy fontos szabályozásról van szó, amelynek a szakképzésben már régóta meglevő nehézségek megoldása a feladata. Kiemelték az egységes követelményrendszer fontosságát, amit hangsúlyoz a törvénytervezet, s ezt a tervezet előnyeként értékelték.

Elhangzott, hogy a törvénytervezet új alapokra helyezi a szakképzést, azonban hangsúlyozták: a meglevő adottságokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ilyen meglévő adottság, amelyet számításba kellett venni és kell venni az előkészítő munka során, az országszerte elég vegyes képet mutató és nem egységes eredményességet produkáló tiszkrendszer. Vannak olyan térségi központok, amelyek jól működnek, s vannak, amelyek működéséről komoly kritikát lehet megfogalmazni.

A hozzászólók hangsúlyozták, hogy annak ellenére, hogy nem mindenhol váltak be a tiszkek, fenn kell tartani őket, a létrehozásukat lehetővé tevő pályázatok előírásainak megfelelően. Így tehát a szakképzés koordinációja, irányítása csak ezen intézmények hathatós, minőséget produkáló közreműködésével történhet meg.

Előnye ennek a rendszernek az a tény, hogy a tiszkek segítségével nagyobb rálátással lehet a szakképzést irányítani. Keretén belül mind a tanulói oldalról, mind a piac részéről jelentkező igényeket jól össze lehet hangolni. Így a jó koordinációhoz, a kialakítandó új utat járó szakképzéshez meg kell találni azokat a jól működő tiszkeket, amelyek példáján elindulva a szakemberképzést jobban lehet igazítani a piaci elvárásokhoz.

Bár a hozzászólásokban többször előkerült a duális képzés fogalma, valamint a német modell említése, a törvénytervezetből kiviláglik és el is hangzott, hogy inkább egy speciális magyar modell rajzolódik ki előttünk. A képzési idő tekintetében lehetőségként továbbra is megmaradna a 3 évig képzett szakmák köre, azonban a megfelelő szabályozott keretek között működtetésének fontosságát is hangsúlyozták a hozzászólók. Többen felhívták a figyelmet annak veszélyére, ha a hároméves képzést általánossá akarná tenni valamiféle szándék, ugyanis alapos tudást csak megfelelő mennyiségű ráfordított idővel lehet szerezni, így nagy veszélyeket tartalmazna, hordozna ez magában.

(8.50)

Jól átgondoltan kell tehát meghatározni a 3 és 4 éves oktatást igénylő szakmák körét, nehogy abba a hibába essünk, hogy a gazdaságba kikerülő fiatal nem rendelkezik megfelelő képzettséggel, és ennek az legyen az oka, hogy a rendszer rosszul ítélte meg a szakma oktatására fordítandó időt.

Fontos eleme a törvénytervezetnek az a tény, hogy stratégiai célként fogalmazza meg: a diákok a valódi gazdaság keretei között szerezzék meg szakmai és az ahhoz kapcsolódó általános ismereteiket. Hangsúlyozták a hozzászólók, hogy az átmenet viszont nem történhet meg egyik napról a másikra. A képzésnek iskolai tanműhelyekből valóságos gazdasági környezetbe történő átvezetése csak egy hosszabb folyamat eredménye lehet.

A hozzászólók felhívták a figyelmet arra, hogy a vizsgákon szükség lenne a kérdező tanárokra, jegyzőre és egyáltalán nem biztos, hogy szerencsés csak egy külsős tagokból álló bizottságra bízni a vizsgáztatást.

Az iskola mellett a szakképzés másik fontos résztvevője a vállalkozói réteg, azok a gazdasági életben működő vállalkozások, amelyek a leendő szakmunkásokat képezik, vagy képesek azok képzésére. Nagyobb mértékben kell bevonni őket így a képzésbe, a képzési rendszerbe, és megfelelő adatszolgáltatás segítségével adatokat kell szerezni tőlük ahhoz, hogy a jövendőben történő tervezéseket segítő adatbázis jöjjön létre, amely tartalmazza a frissen a munkaerőpiacra lépő szakemberek szakmai útját. Ezzel tulajdonképpen a képzés tervezhetőségét tudjuk segíteni.

A vita végén a bizottság 14 igen, 4 nem szavazattal a törvénytervezetet általános vitára alkalmasnak tartotta. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, Karvalics Ottó képviselőtársam felszólalása ékes bizonyítéka annak, hogy szükség van a törvénymódosításra, és az előző hozzászólók is bizonyították azt, hogy valamit tenni kell, hiszen ha a parlamenti patkó bármelyik oldalán ülők közül felszólalt valaki, szinte mindenki azt mondta, hogy valami baj van a szakképzési rendszerünkkel, változtatásért kiált. És itt van egy törvénytervezet, amelyik ezt a változtatási igényt jeleníti meg, és teszi kézzelfoghatóvá.

Azért nem értem néhány képviselőtársunk kritikáját - és kicsit szeretnék csatlakozni Babák képviselőtársamhoz mondanivalómmal -, főként, ha az MSZP-sek közül szólalt meg a kritizáló, hiszen ott volt nekik nyolc évük az elmúlt két ciklusban, ha látták, hogy probléma van - és azt mondják, hogy látták -, akkor miért nem tettek érte valamit. Úgyhogy én a helyükben hallgatnék inkább jóindulattal, ha valami hibát látnak benne, javítási szándékot mutatnék a részükről, és nem a törvénytervezet kidobását szorgalmaznám, mint ahogy ők ezt teszik.

Két dologhoz szeretnék hozzászólni, egyrészt csatlakozva Karvalics képviselőtársunk mondanivalójához és néhány előtte szólt képviselőtársam mondanivalójához, amelyik a manuális képzést, a gyakorlati képzést próbálja előtérbe helyezni úgy, hogy természetesen a közművelődési tárgyak képzése, oktatása nem szorulhat háttérbe azokon a területeken, ahol erre szükség van. Miért mondom ezt? Azért mondom, mert ha visszaemlékszünk, néhány évtizeddel ezelőtt a magyar szakmunkás a piacon - nem csak a magyar piacon, a külföldi piacon is - nagyon keresett munkaerő volt, és nemcsak azért, mert kimagasló szaktudása volt, amit egyébként a szakmunkásképző intézetekben szerzett meg, hanem azért, mert ez a szakmunkás kreatív is volt mellette, tehát nemcsak az adott szakmát sajátította el, hanem ha valami probléma merült fel, ami esetleg közvetlenül a saját szakmájához nem is kapcsolódott, meg tudta oldani, gondolkodásra volt képes, mert nemcsak egy szűk látókörrel rendelkező ember volt, hanem széles látókörű szakember volt, esetleg más szakmákra is átlátott. Ez azért volt így, mert abban az időben, amikor egy érettségi bizonyítvány vagy pedig egy szakmunkás-bizonyítvány mellett kellett dönteni szülőknek és gyermekeknek, sokszor - éppen azért, mert presztízse volt a jó szakmunkásnak - a szakmunkás-bizonyítvány mellett döntöttek.

Ezt kell visszahoznunk, ezt a presztízsét a szakmunkásnak, a szakmunkás-bizonyítványnak, és ennek a presztízsnek a visszahozatalára ez a törvénytervezet jó alapot nyújt. Ugyanis hogy próbáljuk visszahozni azt az elveszített presztízst? Úgy, hogy megpróbáljuk a piaci szereplőket bevonni az oktatásba, hogy nagyobb szerepet kapjanak a gyakorlati képzésben, egyáltalán abban, hogy a szakmunkástanuló a gyakorlatban, az életben, piaci körülmények között tudja elsajátítani a szakmáját. Ezért fontos az, hogy a piaci szereplők közvetlenül részt vessenek magában a szakképzésben.

És itt térnék át a tiszkek szerepére, mert a tiszkekről szeretnék néhány szót szólni. Két nagy hulláma volt a tiszkalapításoknak, az első - ahogy én tudom - nem járt a legnagyobb sikerrel, viszont akkor, amikor a második hulláma elindult a tiszkek megalakításának, ott, ahol jól döntöttek, szerintem egy olyan struktúrát sikerült felállítani, amelyik segítségével a mostani törvénytervezetnek megfelelő elképzelés, szándék és cél megvalósítható.

(14.00)

Ha nem veszik önzésnek, akkor hadd hozzam saját példánkat, a nagykanizsai tiszket példaképpen. Amikor dönthettünk, hogy milyen formában hozzuk létre a tiszkünket, akkor négyféle változat közül választhattunk, s úgy döntöttünk, hogy nemcsak szakképző intézményeket vonunk be, hanem gazdasági társaságokat is, olyanokat, amelyek tanműhelyekkel rendelkeznek, amelyek a szakoktatást ipari körülmények, céges körülmények között, a szakmunkástanulókat az életbe víve tudják bemutatni a napi gyakorlatot. Így egy vegyes rendszer jött létre, amelyben intézmények és cégek vannak, és ahogy Göndör István mondta a felszólalásában, egy olyan település által fenntartott intézmény, szakképző iskola és általános iskola, amelyik hátrányos helyzetű gyermekek oktatásával foglalkozik. Tehát nemcsak egy város szakképző intézményeit és jó néhány cégét vontuk be, hanem térségben gondolkozva, a szűk térséghez tartozó egyik település szakképző intézményét is. Ennek segítségével sikerült elérni, hogy azok a cégek, amelyek csatlakoztak a mi tiszkünkhöz, a saját utánpótlásukat - ahogy Karvalics képviselőtársam is mondta -, a saját szakemberigényüket, a saját szakember-utánpótlásukat ki tudják nevelni az olyan munkakultúra-elvárásoknak megfelelően, ami nekik fontos, amit ők a saját cégükön belül kialakítottak. Úgy néz ki, hogy ez a rendszer működik. Ha ezt majd jó példának tudja tekinteni a törvény, és ebbe az irányba tud elmozdulni a szakképzés rendszere, akkor bátran tudom ajánlani a mi modellünket.

Azt hiszem, hogy a változtatás igénye és szükségessége megvan. A törvénytervezet abba az irányba mozdult el, amit a piac - amelyeket a kamarák jelenítettek meg - elvár. Ehhez alkalmazkodva a gazdasági tárca, az oktatásügy egy olyan törvénytervezetet hozott elénk, amely jó alapot ad arra, hogy az a változtatási igény és az a cél megvalósuljon, amit a magyar szakképzéssel foglalkozók az elkövetkezendő időszakban maguknak célként tűztek ki. Úgyhogy bátran tudom ajánlani minden képviselőtársamnak - majd a részletes vitában az apróbb módosítások megtárgyalása után -, hogy amikor a végszavazásra kerül sor, elfogadja és támogassa ezt a törvénytervezetet.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szóltam volna a mai napon hozzá, mivel az előző vitaidőszakban én már néhány szót mondtam a köznevelési törvénytervezetről, de Göndör István képviselőtársam felszólalása után egy rövid, 20 másodpercet mégis igénybe veszek a vitából.

Ugyanis azt szeretném, ha a csapi diákotthon létét és alapítását nem kötné kormányzati ciklushoz, főképp nem az önökéhez, hiszen ez az intézmény a '70-es években létrejött már. Ennek egy továbbfejlesztett változata, amit annak idején, az előző ciklusban csináltak, és az, hogy mennyire eredményes, erről lehet vitát nyitni, erről lehet beszélni (Göndör István: Amit 2002-ig nem támogattak.), de nem kell kisajátítani egy olyan dolgot, amelyik már évtizedek óta működött, és működik jelenleg is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Göndör István: 1998 és 2002 között csak háromszor utasították el a költségvetésben!)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha most azt a kérdést teszi föl valaki, aki bennünket néz a televízióban, hogy hogyan jutottunk idáig, hogy a parlamentben Esztergomról beszélünk, akkor azt hiszem, jó példáját látja annak, hogy hogyan jutottunk ide. Vannak, akik ezt a témát felerősítik, felplankolják, egy homokozót gyártanak maguknak, ebbe a homokozóban jó játékot találnak, és ezt csinálják.

A semmit rágjuk, uraim, kedves képviselőtársaim, azt hiszem, másfél órája vagy több mint másfél órája. Ugyanis ha igaz az, amit Lukács Zoltán képviselőtársunk elmondott, és ez esetleg még az ő frakciójának a véleménye is, hogy egyébként ezt a javaslatot jónak tartják és egyfajta megoldásnak tartják arra, hogy az esztergomi intézmények további működtetésével kapcsolatos problémákat meg lehet oldani, és ezzel félig-meddig az esztergomi problémát, az esztergomi emberek problémáját meg lehet oldani, akkor az a kérésem, hogy ne nyomjanak több gombot, ne szóljanak hozzá, ne próbáljanak hangulatot kelteni, ne szítsák az érzelmeket, hanem szavazzunk úgy, ahogy a lelkiismeretük és a legjobb tudásuk ezt biztosítani tudja, azzal, hogy lezárjuk a vitát, és jön a következő időszak, amíg szavazni lehet, és elmondhatják a véleményüket.

(9.30)

Abban az esetben azonban, ha az intézmények működtetését ezzel a lehetőséggel meg tudjuk oldani, akkor pedig megoldódik az esztergomiak intézményeik további működtetésével kapcsolatos problémája. Ha még 2-3 óráig ezen vitatkozunk, azzal tulajdonképpen a későbbiekben a gyors szavazás lehetőségét fogjuk saját magunktól elvenni.

Az a kérésem, hogy ha úgy gondolják, hogy tényleg elfogadható ez a javaslat, akkor - ahogy Lukács Zoltán mondta - fejezzük be a vitát, mondja el mindenki nagyon gyorsan a véleményét, és várjuk a szavazás lehetőségét a következő parlamenti napok valamelyikén.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy rövid az emlékezetem, de én úgy emlékszem, ez az előterjesztés nem arról szól, hogy Meggyes Tamást hogyan választották képviselőjelöltté, vagy nem Meggyes Tamás munkásságáról kell nekünk most beszélnünk és döntenünk, hanem arról, hogy esztergomi intézményeket hogyan lehet úgy működtetni, hogy az esztergomi polgárok gyerekeinek biztosítva legyen például az iskolába járás. Szerintem ebben a két és fél órában már mindenki elmondta azt, amit szeretne, Nyakó István már vagy hatvanszor megkérdezte, hogy hol van Meggyes Tamás. Ha őneki fontos, szerintem ha elmegy valamelyik frakcióirodába, meg tudja szerezni Meggyes Tamás telefonszámát, és meg tudja kérdezni tőle személyesen is, hogy hol van Meggyes Tamás. Nekem az a kérésem minden képviselőtársamhoz, hogy jussunk előre, de persze lehet, hogy másoknak nem ez a céljuk.

Beszéljünk erről a napirendről, ha nincs több érdemleges mondanivalónk ehhez a napirendi ponthoz, zárjuk le a vitát és szavazzunk, hogy ennek a nyolc intézménynek a sorsa végre dőljön el a tekintetben, amiben ránk tartozik ez az ügy. A többit majd az esztergomiak el fogják dönteni akkor, amikor annak itt lesz az ideje.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen. Már előbb bejelentkeztem kétperces hozzászólásra, de Pósán képviselőtársam tulajdonképpen elmondta azt, amit szerettem volna mondani. Aztán mégis megnyomtam a gombot, mert Z. Kárpát Dániel újra előhozta a témát. Szeretnék idézni a törvényből, és néhány mondatot szeretnék mondani.

A törvényben benne van, hogy a költségviselés formája szerint a felsőoktatási képzésben részt vevő lehet magyar állami ösztöndíjjal támogatott hallgató, magyar állami részösztöndíjjal támogatott hallgató és önköltséges hallgató. Tehát az a gyerek, aki jó eredményt ért el a középiskolában, és jó eredménnyel felvételizik, az állami ösztöndíjra be tud jutni, és a költségei minimálisra csökkennek le. Tehát ne beszéljünk úgy, mintha Magyarországon minden egyes felsőoktatásban tanuló diák tandíjat lenne köteles fizetni. Szó nincs róla!

És egy másik dolog: itt hallgatjuk azt, hogy mi nem mondunk megoldásokat, és majdnem azt kell mondani, hogy frázisokat pufogtatnak, és mindig csak arról beszélnek, például beszélt Z. Kárpát Dániel képviselőtársam is, hogy pénzt tegyünk a rendszerbe, semmi sem drága. Igen, csak honnét teremtjük ezt a pénzt elő? Ez a nagy kérdés, amire ön sem tud válaszolni.

Viszont van megoldás arra, hogy minél több, akár a gyengébb anyagi körülmények között élő gyerekek, diákok is bejussanak úgy az egyetemre, hogy aztán utána a jövőjük is munkahellyel biztosítva legyen. Például amire ugyancsak Pósán képviselőtársam próbált röviden célozni, hogy vannak olyan vidéki képzőhelyek, akik nagyon szorosan együttműködnek a piaci szereplőkkel, akik ha még nem is közvetlen ösztöndíjjal, de azzal, hogy ott vannak az egyetem, főiskola mellett, tulajdonképpen biztosítják szinte teljes egészében az elhelyezkedés lehetőségét.

És vidéken van ilyen, mert abban az esetben, ha nem kell távoli városba utazni a diáknak, hogy a felsőoktatási tanulmányait végezze, hanem szinte lakóhelyén teszi meg ezt, már lényegesen kevesebbe kerül az a bizonyos oktatás. Nem beszélve arról, hogy abban a környezetben, azon a vidéken (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) el is tud valószínűleg helyezkedni, és erre vannak tapasztalatok és bizonyítékok, ezeket is figyelembe kellene venni ellenzéki képviselőtársaimnak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen. Nem feltétlenül Z. Kárpát Dánielre szeretnék reagálni, de hát kell. Kedves képviselő úr, attól tartok, ha önre hallgatnék vagy önre hallgatnánk, vagy figyelembe vennénk az ajánlatait, attól sokkal okosabbak nem lennénk költségvetés tekintetében. De nem ezt szerettem volna mondani, a másik gondolatomat szerettem volna továbbfűzni, és azt, hogyan lehetne eredményesebbé tenni akár például amit próbál Osztolykán képviselőtársunk is hangsúlyozni, azoknak a fiataloknak a képzését - és lehetőleg minél kevesebb rájuk eső költséggel - fejleszteni és folytatni, akik képesek tanulni és akarnak tanulni, akkor talán arra kell majd figyelnünk jobban, amit a 46. § (5) bekezdésben szabályoz a törvény vagy próbál szabályozni a törvényjavaslat, hogy amikor majd az államilag finanszírozott helyek elosztása megtörténik a felsőoktatási tervezési testület véleménye alapján, akkor oda kell figyelni arra, hogy a vidék kapjon megfelelő mennyiségű ilyen jellegű helyet, és ebben az esetben olcsón, a diákok számára olcsóbban lehet képzést adni, és minőségi képzést is lehet adni. Ez például egy megoldás. Z. Kárpát Dánielnek mondom ezt, hogy ezt is vegye majd figyelembe akkor, amikor próbál mindenkit kioktatni.

Köszönöm szépen a figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiból.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lamperth Mónika szavaira szeretnék reagálni. Államosításról beszélnek önök, most már nem tudom, hányadszor ebben a patkóban. Én azt mondom, hogy ez a bizonyos az államosítás - ha az lenne, pedig nem az, önök nagyon jól tudják, csak az a bizonyos szómágia, amit próbál ránk vetíteni, az önök mindennapi kommunikációjában valós -, még ha egy picit rossz is lenne, ami nem igaz, még mindig jobb, mint az önök privatizációs gyakorlata, amit az elmúlt tizenvalahány évben csináltak.

Azért kértem szót, elnök úr, és rövid leszek, mert azt szeretném kérni az MSZP-s képviselőtársaimtól, hogy a felsőoktatásról beszéljenek, mert az elmúlt időszakban nem a felsőoktatásról beszéltek, hanem minden másról, csak nem a felsőoktatásról. Azt kérném, hogy térjünk vissza a tárgyra, mert még van egy másik nagyon fontos napirendi pont előttünk, a köznevelési törvény tervezete, amibe már most belekapkodtak. Majd akkor beszéljünk arról, most legyen a felsőoktatás a téma.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

(15.40)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két ajánlási ponthoz szeretnék nagyon röviden hozzászólni, pontosabban a figyelmükbe ajánlani, és Gőgös Zoltán egy fölszólalására szeretnék reagálni két-három mondattal.

A 40. és 42. ajánlási pontot szeretném a figyelmükbe ajánlani. Az egyik, a 40. pont arról szól, hogy a tanítási évet, ha lehet, ne e törvény keretén belül szabályozzuk, hanem egy alacsonyabb rendű jogszabály segítségével tegyük meg, nem tudva azt, és előre látva azt, hogy lehet, hogy nem minden esetben lehet az itt, a tervezetben szereplő rendelkezés vagy tervezett rendelkezés alapján szabályozni a tanév kezdetét és a végét.

A 42. ajánlási pontban pedig kiegészítenénk az értelmező rendelkezéseket három fogalommal, amelyek mindenképpen fontosak lehetnek a törvény alkalmazásában és értelmezésében a későbbiekben.

Gőgös Zoltán hozzászólásával kapcsolatban pedig figyelmesen hallgattam hozzászólását, és arra figyeltem föl, hogy tulajdonképpen azt mondja nekünk itt, hogy azokkal a kiegészítésekkel, amelyek érkeztek a törvénytervezethez, és ha ezeket a jó kiegészítéseket beépítjük ebbe a törvénytervezetbe (Gőgös Zoltán: Egy másikba.), akkor egy elfogadható törvényt tudunk elfogadni majd a szavazáskor. (Gőgös Zoltán: Át kell írni, és jöhet vissza.)

Én ezt javaslom, nem azt, amit második alkalommal javasolt, hogy vonja vissza az államtitkár asszony. Azt javaslom, beszélje rá párttársait, frakciótársait, hogy úgy, ahogy ön gondolta elsőre, szavazzák majd meg a módosítókkal együtt a törvénytervezetet. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A tanévkezdő rendezvények során sokat hallhattunk arról, hogy a pedagógusok helyzetének javítása milyen kiemelten fontos cél, és hogy ennek érdekében milyen változások, milyen intézkedések várhatóak 2013 szeptemberétől. Sokat hallhattunk a későbbiekben tervezett változásokról, a 3 éves kortól kötelező óvodáztatásról, az egész napos iskoláról, a mindennapos testnevelésről és más, a gyermekeket, tanulókat érintő, már bevezetett vagy hamarosan hatályba lépő változásokról is.

Jó lenne azonban többet hallanunk a harmadik fontos szereplőről, a szülőről, aki a köznevelési intézmények legfontosabb partnere, ugyanis a szülői gondok sora hosszú. Ebből az egyik legnehezebb, hogy helyes döntéseket hozzanak annak érdekében, hogy gyermekük jó minőségű nevelésben, oktatásban, képzésben részesüljön, megfeleljen adottságainak, fejlettségének, egészségi állapotának, és a család anyagilag is győzze a szükséges költségeket.

A családok joggal remélnek állami segítséget ahhoz, hogy gyermekük nevelésében az esetleges hátrányaikat le tudják küzdeni, származzon akár a falusi vagy nagycsaládi létből, vagy egészségügyi, anyagi okokból. Érthetően mindannyian azt remélik, hogy az állam, együttműködve az iskolával és a szülőkkel, támogatva a családokat, elősegíti gyermekeik boldogulását, és elhárítja a tehetségesek vagy éppen a hátrányos helyzetből kitörni akarók elől a helyzetükből adódó akadályokat.

Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem, hogy lássuk mi is a családokkal együtt, és ők remélhetőleg tapasztalják is azt, hogy mit tett a kormány az idén az óvodába, iskolába járó gyermekek szülei terheinek enyhítésére. Milyen eszközöket alkalmaz a kormány azért, hogy a hátrányos helyzetből kitörni vágyó, illetve a tehetséges fiatalok előrejutása, eredményes tanulmányai ne váljanak a család anyagi terhei függvényévé?

(14.30)

Kérdezem, hogy várhatók-e további változások a jövőben az óvodáztatás, a tankötelezettség teljesítésének támogatására.

Tisztelettel várom válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen megnyugtató válaszát. Megnyugtató, hiszen látszik belőle, hogy a kormányzat fontosnak tartja a jövő generációjának az előrejutatását, és ebben az előrejutásban az esélyegyenlőséget és az ehhez való támogatást a családoknak.

Ennek része a korábbiakban már említetteken túl, amit ön felsorolt, az óvodafejlesztés, a helyben való iskoláztatás, a tankönyvellátottság kontrollján túl a mindennapos testnevelés megléte például és a feltételeinek a biztosítása, valamint a kollégiumfejlesztési program is.

És azt hiszem, meg kell említeni azt is, hogy az iskolák, az iskolavezetések is nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy mind a tehetséggondozásban, mind pedig a hátránnyal az oktatásba jövő gyerekeknek a támogatásában jelentős szerepet kapnak az alapítványok, azok az alapítványok, amelyek komoly pénzeszközökkel állnak rendelkezésre akkor, amikor tehetséggondozásról és hátrányos helyzet megszüntetéséről van szó.

A válaszát köszönettel elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiból.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lassan a közoktatási törvényről folytatunk vitát. Én szeretnék visszatérni inkább a mai témánkhoz, és Botka László felszólalásának egyik gondolatára szeretnék reagálni.

Azt mondta, hogy sajnos szerinte a lefelé való közelítés az átlaghoz lesz a jellemző, ha ez a módosítás és ez a rendszer bejön. Szerintem nem egészen így van ez, polgármester úr, képviselő úr, azért, mert a probléma, ahogyan Lipők képviselőtársam is mondta, benne van az oktatási rendszerben. Tehát akkor, amikor Révész Máriusz azt mondta, hogy jól járnak azok a fenntartók, amelyek szegényebb önkormányzatok, és azt mondta, azok felfelé fognak emelkedni, de ez nem azt jelenti, hogy a nagyobb önkormányzatoknak, amelyek egyébként nagyobb anyagi lehetőségekkel rendelkeznek, lefelé kell közelíteniük az átlaghoz. Megmondom, miért: azért, mert ahhoz, hogy azt a színvonalat el tudják érni az iskolák a nagyobb önkormányzatoknál, amit most fel tudnak mutatni, amúgy is benyúlt az önkormányzat a zsebébe, és tett hozzá nem kevés pénzt - ahogyan ön is az első felszólalásában mondta - az oktatás színvonalának a fönntartásához, tehát az önkormányzat hozzá tudott járulni, és hozzá is járult ehhez.

A nagyobb önkormányzatok ezt valószínűleg meg tudják tenni, és meg is fogják tenni ezután is. Tehát ilyen értelemben azt, amit Révész Máriusz mondott, hogy jól járnak a kisebb önkormányzatok, ez igaz lesz, és a nagyobb önkormányzatok által fenntartott iskolák is jól tudnak járni, mert a nagyobb önkormányzat hozzá tud járulni az oktatás magasabb színvonalához.

Én egyébként más problémát látok, amire nincs most időm, de a következő két percben el fogom mondani, a tekintetben, hogy a nagyobb önkormányzatok által fenntartott intézményekbe bejáró vidéki gyermekek hozzájárulása, az ő önkormányzatuk hozzájárulása mennyiben nem valósul meg manapság sem.

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor, amikor megláttam az MSZP kezdeményezésének címét, elolvastam, azt gondoltam, hogy azért kezdeményezik ezt a vitanapot, hogy itt a vitanap során abban a jó pár percben, ami rendelkezésükre áll, bevallják, elmondják, hogy miben hibáztak az elmúlt nyolc évben, milyen hibákat követtek el mind a fenntartásban, mind az oktatásban, mint pedig annak finanszírozásában.

Ehelyett azt láttam, hogy majdnem hogy ki akarnak oktatni bennünket, és több alkalommal is orwelli idézeteket mondtak azok, akiknek tulajdonképpen a politikai gondolkozásmódjáról, a rendszerszemléletükről írták azt a bizonyos könyvet.

Aztán hallottuk azt is több alkalommal, legutoljára talán Tukacs István képviselő úrtól, hogy nem tudunk érveket mondani az őáltaluk államosításnak nevezett, tulajdonképpen fenntartói tevékenység mellett. Hát én most szeretnék néhányat mondani. Sajnálom, hogy Tukacs képviselő úr... (Tukacs István közbeszól.) De itt van, akkor mondok Tukacs képviselő úrnak is néhány érvet.

Egyik és legfontosabb dolog talán, hogy ha igaz az a gondolat, amit önök előhoztak, hogy legfontosabb az oktatásban a gyermek, az önök részéről igaznak tűnik ez, akkor az egységes követelményrendszer kialakítása. Ugyanis az a helyzet állt elő, hogy nem biztos, hogy amit tanult valaki Szabolcsban, azt Zalában is, hogyha egy iskolaváltás következett be a gyerek életében, folyamatosan és folyamatában tudta folytatni, ugyanis egy óriási probléma volt a magyar közoktatásban az, hogy az egyes oktatási intézményekben az egyes évfolyamokon nagy különbség mutatkozott az átadott anyag minőségében és mennyiségében, ezzel összefüggésben a számonkérésben is.

Ez már olyan anomáliákat is előrevetített és magában hordozott, hogy egy intézményváltás esetén a tanulók néhány alkalommal olyan problémával szembesültek, hogy az új iskolában egy más tantárgy- és tananyagstruktúra szerint haladtak az oktatásban, így egy intézményváltás annak ellenére, hogy két magyar oktatási intézmény között történt, komoly problémát jelentett a tanuló számára.

Ezt tetézte még az is, hogy a szinte átláthatatlan tankönyvellátási rendszer és -használati rendszer is megfűszerezte ezt a dolgot. Volt olyan, hogy az egyik iskolából a másik iskolába átmenő gyermek nem tudta követni a tananyagot, nem ugyanabból a tankönyvből tanultak, teljesen más struktúrában, és nem tudta folytatni olyan folyamatában, olyan jól az iskolát, a tanulmányait, mint az előző és eredeti osztályában, az eredeti tanmenet szerint.

Egy harmadik érv, ami miatt kellett változtatni, a tanfelügyeleti rendszer megszűnése kapcsán, és nem a felügyeleten van a hangsúly, hanem a szakmai segítségnyújtáson van a hangsúly. Hány kisiskolában voltak olyan problémák, és itt jön a negyedik érv is tulajdonképpen, hogy a kistelepüléseken nem tudták biztosítani az órák szakember-ellátottságát, a szakórák tanításában a szakellátottságot, és nem tudtak segíteni a pedagógusoknak a tanfelügyelők, az ő segítségükre régebben működő szakemberek, akik tapasztalatuk révén tudták irányítani, tudták segíteni a pedagógusok munkáját.

Egy ötödik érv már a működtetési költségekhez való hozzájárulás. Egy helyi példát hadd mondjak. Hozzánk közel eső kistelepülések meg akartak állapodni arról, hogy közösen tartanak fenn egy iskolát. Sajnos nem tudtak megállapodni, hogy hol legyen az iskolaintézmény, maga az épület. Akkor elkezdtek azon gondolkozni, hogy a pedagógusokat fogják utaztatni. Ebben sem tudtak megállapodni. A következménye ennek néhány éves vita után az lett, hogy a közeli nagyvárosba jártak be mindkét településről a gyerekek, buszoztak reggel és buszoztak késő délután azért, hogy iskolába tudjanak járni. Ha lett volna egy egységes irányítás, egy egységes fenntartás, megfelelő, egységes elvek szerint, ebben az esetben elő sem fordulhatott volna ez.

Akkor, amikor arról beszélünk - ez a következő érv -, hogy szükség van az átalakításra, akkor azt is meg kell mondani, hogy emiatt is szükség van az átalakításra, mert ebben az esetben egy központi szerveződés és szervezés révén sikerül az ilyen iskolák további működtetése, és nem kistelepülések önkormányzatának a kényszermegoldásaként kell megoldani azt, hogy hova járnak a gyermekek.

(14.20)

És még lehetne a finanszírozás területéről is elmondani, hogy milyen áldozatot kell vállalni sokszor egyik-másik nagyobb településnek azért, hogy a kisebb település gyermekei iskolába tudjanak járni, főként általános iskolába, és még lehetne folytatni a sort, de éppen azért, mert időszűkében vagyunk, majd máskor, más lehetőség megkapása esetén teszem ezt.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A sportoktatással, a mindennapos testneveléssel kapcsolatos felvetésekre szeretnék reagálni annyiban, hogy már lassan nem is a sportról van szó - főleg, ha MSZP-s képviselőt hallgatok -, hanem arról, hogy hogyan nem lehet megvalósítani a mindennapos testnevelést. Azt hiszem, az a cél mindannyiunk számára elfogadható, hogy minél többet mozogjanak a gyerekek, a diákok. A mindennapos testnevelés bevezetése erről szólt: minél többen mozogjanak, és lehetőség szerint biztosítsunk alkalmat a diákoknak arra, hogy ezt meg is tegyék.

Révész Máriusszal értek egyet, aki azt mondta, hogy a lényeg az, hogy vezessük be, és majd meg fogjuk oldani, hogy ezek a fiatalok, a diákok a mindennapos testnevelésben részt vegyenek. Az már egy másodlagos kérdés, hogy az a mozgás, az a testkultúra hogyan fog megvalósulni. Akkor, amikor ezt elhatározta a parlament, abban a pillanatban, remélem, nagyon-nagyon sok településen megmozdultak a sportegyesületek. Nálunk például, Nagykanizsán van olyan sportegyesület, amely a mindennapos testnevelésre hivatkozva az iskolába akarja bevinni azt a szakági oktatást, amit egyébként a sportegyesületben végez. Ezzel - és itt van a módosítás, ha kívánják, föl is olvasom - megoldható, kiváltható az a plusz heti két óra. Miért nem ebben gondolkozunk? Inkább az MSZP-s képviselők vigyék el hírként ezt a saját településeikre, és oldjuk meg így. Ettől a pillanattól kezdve a szakágakban, a szakegyesületekben való testnevelés már megoldja azt a problémát, amit ők itt kifogásolnak a törvény módosítása kapcsán.

Köszönöm szépen.

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én is Varga Zoltán egyik gondolatára szeretnék reagálni. Én nagyon szomorúnak tartom azt, hogy Hoppál Péter fölszólalásából azt a következtetést vonta le Varga képviselő úr, amit levont. Ugyanis nem a szolgáltatók, a multinacionális cégek ellen politizál a Fidesz-frakció vagy a kormány akkor, amikor rezsidíjcsökkentésről beszélünk és ezt a rezsidíjcsökkentést akarjuk végrehajtani, ezek szerint az önök egyetértésével, úgy, hogy közben mindig azt keresik, hogy hogyan lehet ez alól kibújni, hanem az emberek érdekében tesszük meg azokat a javaslatokat, vagy teszi meg a kormány azokat a javaslatokat, aminek a végeredménye egy rezsidíjcsökkentés lesz. Ne keverjék a szezont a fazonnal! Egyfolytában arról beszélnek, arról próbálják meggyőzni a közvéleményt és a parlamentet, hogy önök is a rezsidíjcsökkentés mellett vannak, közben pont az ellenkezőjét teszik, mind szóban a vita során, mind cselekedetben.

Akkor, amikor önök kormányon voltak nyolc éven keresztül, megtehettek volna mindent annak érdekében, hogy a gázár, a villanyár ne kétszeresére, háromszorosára emelkedjen. Miért nem akkor tették meg? Miért most okosak? Miért most mutatják azt, hogy micsoda szellemi kapacitás van önöknél, milyen szellemi tőke van - hogy idézzem Göndör Istvánt - az önök birtokában? Miért nem akkor bizonyították, hogy az a szellemi tőke ott van az önök birtokában? Háromszorosára emelték az államadósságot körülbelül az alatt a nyolc év alatt, úgy, hogy mellette jelentős állami vagyontól szabadult meg az állam bagóért. És most a mostani kormányon kérnek intézkedéseket számon? Varga képviselő úr bólogat rá. Elég nagy baj ez.

Ezért kellene tükörbe nézni, úgy, ahogy, ha jól emlékszem, Kőszegi képviselő úr mondta, nézzenek tükörbe minden reggel, amikor borotválkoznak, és saját magukon kérjenek számon cselekedeteket, intézkedéseket, és jobb lenne, ha az emberek érdekében és nem az emberek ellen politizálnának. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból. - Dr. Gyüre Csaba tapsol.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondoltam én is, hogy időszerűtlen lesz a hozzászólásom, mert csak ismételni tudom az előttem elhangzottakat, az előttem felszólalók gondolatait, és nem biztos, hogy ez bizonyos esetekben szerencsés dolog. De Nyakó Istvánnak a felszólalása után úgy gondoltam, hogy mégiscsak, ha kell, akkor el kell ismételni kétszer, háromszor, négyszer, ötször azokat a gondolatokat, amelyek ma itt elhangzottak a Házban, és amelyek egyértelműen kinyilvánították azt, hogy ezekről a dolgokról beszélni kell, higgadtan kell beszélni, és úgy kell a jövő nemzedékét segíteni átlépni a nagykorúság lépcsőjén, grádicsán föllépni, hogy lehetőleg egy tiszta képet kapjon arról a múltról, amely mögöttünk van. Úgy természetesen, hogy ne lehessen azt, mint ahogy itt elhangzott egyik-másik megnyilatkozásból, pártpolitikai célokra használni, nehogy az legyen az emlékezésből, hogy pártok előnyöket próbálnak kicsikarni, kicsiholni; úgy, hogy ne lehessen és ne kelljen lelkiismeret-furdalást éreznünk a miatt a múlt miatt, amely miatt nem kell a mai korosztálynak vagy az utánunk jövő korosztálynak lelkiismeret-furdalást éreznie.

Ne legyen olyan idézet vagy olyan hozzászólás, olyan gondolat a parlamentben, amit Lendvai Ildikó elkezdett mondani, hogy egyébként minden nemzet szégyellte magát, kivéve a magyart, egy bizonyos múlt tekintetében. Miért van szükség arra, hogy a parlamentben ilyen hangozzék el, hogy megint lelkiismeret-furdalást érezzünk mi egy olyan vita folyamatában, amikor pontosan a múltunkat akarjuk rendbe tenni? Egyetértek azokkal a hozzászólókkal, akik azt mondják, hogy ne legyen kettős mérce, de természetesen úgy, hogy a régi sebeket ne hasítsuk fel, ne szakítsuk fel egyoldalúan, éppen azért, hogy ne legyen ez a kettős mérce, hogy objektív módon, higgadtan tudjuk kitárgyalni a múltunkat, és tudjuk a jövő nemzedékkel megismertetni azt.

Lerövidítve a hozzászólásomat, azt javaslom - és pontokba szedtem, kettőt már mondtam: pártpolitikai célokra ne használjuk, és ne érezzük magunkat bűnösnek, ne legyen lelkiismeret-furdalásunk, ne úgy tárgyaljunk erről a dologról -, és azért tartom fontosnak harmadikként elmondani, és elnézést kérek mindenkitől, hogy egy előttük lévő anyagot majdnem szó szerint próbálok felolvasni, hogy ezt tartsuk szem előtt. Ugyanis, mint ahogy Pósán László képviselő úr is mondta, elsősorban a történelemtanításnak kell ezt rendbe tenni, és a történelemórákon, az iskolákban kell ezt a kérdést rendbe tenni, hogy a jövő nemzedéke megismerje azt a múltat, amelybe nem szabad, hogy visszajusson egyetlenegy nemzet sem és egyetlenegy korosztály sem. Ebben az előterjesztésben, amit a KDNP tett elénk, vannak olyan részek, amelyek erre vonatkoznak. Ezt fogadjuk meg, és ennek a tudatában, ismeretében próbáljuk majd elfogadni a javaslatot, ami lehet, hogy módosításokkal lesz elfogadható, egyet én is fogok mondani, ismételve az előttem már elhangzott gondolatokat.

Az idézetek: "Köztudott, hogy napjainkig hiányos a gyermekek oktatása történelem tantárgyból, holott mindannyian tudjuk, és nem is vitatható, hogy a történettudomány csakis objektív, tényekkel igazolható következtetéseken alapulhat."

"Sokan vannak, akik a hibás oktatásban nevelkedettek nemzedékeihez tartoznak, és maguk sincsenek birtokában az objektív ismereteknek, ezért kiemelt köznevelési szempontként kell hogy illeszkedjék a Nemzeti alaptantervbe a történelemórák objektív, valóságos, hiteles anyaga."

"E kérdés időszerűségét az is igazolja, hogy a Parlament falain belül is vannak olyan képviselők, akik az objektivitást félresöpörve különbséget szándékoznak láttatni diktatúra és diktatúra között, ezért kiemelten fontos szempont, hogy a felnövekvő nemzedék tisztánlátását elősegítse a köznevelés. Szükséges a kötelezően elvégzendő feladatok közé sorolni, hiszen a most tanító pedagógusok között is vannak, akiknek a szemléletét is csak egy hiányos, hibás oktatás formálhatta." Ezért javaslom azt, hogy elsősorban az oktatásra helyezzük a hangsúlyt.

Negyedik pontként azt javaslom, amit már többen mondtak, hogy ami benne foglaltatik a három javaslatban, az mindenképpen önkéntes alapon történjen meg, legyen meg a történelemtanításnak az a szabadsága, hogy ha a történelemtanár nem Recsken, hanem Hortobágyon akarja bemutatni az ötvenes évek áldozatainak a szenvedését, akkor ott tehesse meg, ne egy-egy célpont legyen, hogy hova kell az iskolásokat elvinni, hol kell az iskolásoknak a régmúlt bűneit bemutatni, amire egyébként - sokakkal egyetértek - lehet, hogy helyszínként legjobban a Terror Háza felelne meg, hiszen ott mind a két diktatúrának a módszereit, történéseit és áldozatait, cselekedeteit meg lehet ismerni - azt hiszem, aki volt a Terror Házában, elmondhatja, hogy objektív, közvetlen befolyásolásmentes módon.

Köszönöm szépen a figyelmüket, és én is arra kérem elsősorban a szocialista képviselőtársaimat, hogy ha lehet, abban a hangnemben folytassák - ha akarják folytatni - ezt a vitát, amiben ez a vita eddig, az előző felszólalásig is folyt, hogy az a semlegesség, az az objektivitás, amit mindannyian célul tűztünk ki, megmaradjon a továbbiakban is.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Szeretném kérni, hogy az ülésnap végéig lehessen beadni ehhez a törvényjavaslathoz módosító javaslatokat. Köszönöm szépen.