Felszólalás adatai

DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Senki ne csodálkozzék, ha azt érzékeli, hogy Szászfalvi László helyzetértékelésével sokban egyetértek - mondhatnám, mindenben -, hiszen mindketten az MDF eredeti nemzetpolitikai felfogását hoztuk át új frakciónkba.

A Szülőföld Alap a 2005. évi II. törvénnyel született meg, a korábbi határon túli támogatási rendszer megszüntetésével. Egyetértek az előttem szólóval is természetesen abban, hogy tulajdonképpen a 2004. december 5-i népszavazásnak egy kormányzati emlékműve ez. Ugyanis ennek a méltatlan kormányzati kampánynak a sodrában jelent meg az, amit új nemzetpolitikának kezdtek nevezni, egy ilyen döntéssorozat, amely nem csupán a korábbi pályázati lehetőségeket változtatta meg, de eltörölte a most is fájlalt Magyar Állandó Értekezlet intézményét is. Ezért már a következő évben a Szülőföld Alap-törvényt magát is módosítani kellett több okból is, de azért feltétlenül, mert első változatában még a HTMH kezelte volna a Szülőföld Alapot, amit nehéz elvárni egy megszüntetett hivataltól.

A nyomdafestéket talán akkor jobban tűrő indoklás az volt, hogy a támogatásokat bővíteni kívánja a kormány, ez persze alapjában nem valósult meg, és ma már a válságra hivatkozva feledésre is ítéltetett, másrészt a forrásokkal takarékosabban kívánt bánni, vagyis olcsóbban kívánta működtetni a támogatási rendszert. Ennek persze mindjárt ellentmondott a következő évben az a változtatás, amelynek során az alap működésére fordítható költségek korlátja 5 százalékról 10 százalékra duzzadt. Bár kétségtelen, hogy talán az ezzel kapcsolatban elhangzott tavalyi bírálatok nyomán ezt nem merítették ki.

Tavaly itt Kiss Péter miniszter úrral jól elvitatkoztunk azon, hogy tulajdonképpen hogyan látjuk az elosztási rendszer működését, mert mi kezdettől fogva kifogásoltuk, és ez a kifogásunk lényegileg fennmaradt, bár azóta néhány módosítás történt, hogy az alap törvénnyel kialakított irányítási rendszere alapvetően túlközpontosított. És lehet, hogy ezt egyesek nosztalgia jellegű felvetésnek ítélik, ha visszaemlékszik az ember a korábbi pályázati rendszerre, én inkább azt mondanám, hogy összehasonlítási alap, egy természetes összehasonlítási alap, hogyan működött az egyik rendszer, hogyan működik a másik rendszer. Mi úgy ítéljük meg, hogy elveszett az Illyés Közalapítvány demokratizmusa, az a döntésmegosztási rendszer, amelyben a helyi, határon túli alkuratóriumok kezdeményezési lehetőséggel rendelkeztek.

Mit mondhatunk egy olyan támogatási rendszer működéséről, amelyben a miniszterelnök vezeti a javaslattevő szervet, a regionális egyeztető fórumot, az illetékes miniszter nevezi ki a kollégiumok tagjait, sőt elnökét is, s amely terület döntései a miniszter jóváhagyásával válnak csak érvényessé? Milyen lehet annak a szakállamtitkárnak az ellenőrző feladata, aki a saját miniszterelnöke, vezető kormánytagja által kinevezett és vezetett testületek munkáját kellene el- és felülbírálja?

Ilyen szempontból érdekesen hangzik a beszámolóban, ha az ember elolvassa, hogy a Szülőföld Alap egyrészt politikamentesen végzett szakmai tevékenységről beszél, és öt sorral lejjebb azt olvashatjuk, hogy az alappal a nemzetpolitikáért felelős miniszter rendelkezik. Egyszer talán nem ártana tisztázni a fogalmakat. Itt is majdnem belecsúsztunk egy olyan vitába, hogy most politikai jellegű döntések születnek-e, avagy sem. Azt hiszem, a fogalmak talán néha szándékosan is kavarodtak össze.

Azt hiszem, ha mindezeket végiggondoljuk, kevéssé csodálható, hogy a Szülőföld Alap helyzete a meghirdetett új hullámot - hogy idézzem -, a nemzetpolitikában érvényesített koncepcióváltást követően megmerevedett. Talán furcsa ez a szó itt, hogy megmerevedett, de arra utal ez a jelenség, hogy a beterjesztett beszámoló egyes részei szó szerint megegyeznek az egy évvel korábbi beszámoló szövegével.

Engedjék meg nekem, hogy magamnak okozván nehézséget, ne részletezzem azokat a kifogásokat, amelyeket Szászfalvi László képviselőtársam előttem már mondott, de hadd tegyek hangsúlyt néhány elemre csupán, még ha ezzel az előadásom talán kicsit töredezettnek is fog tűnni.

Az, hogy a magyar-magyar kapcsolattartási támogatás, amely lényegében vízumdíj-kompenzáció, összefügg azzal a kormányzati hivatkozással, hogy a schengeni folyamat miatt alakult ez ki, ez megint arra emlékeztet engem, amikor Európát okoljuk olyasmiért, aminek nagyrészt mi vagyunk az okai. Végül is a népszavazást követő helyzetben alakult ki ez a szituáció, hiszen azt is mondhatnám, hogy ez tulajdonképpen most már a rossz lelkiismeret ára - valami ilyesmit említett előttem Szászfalvi képviselő úr is -, hiszen nem rendeztük tisztességgel a határon túli magyarok magyar állampolgárságát.

Az alap bevételeit nem elemezném, hiszen ezt elmondták előttem, de annyit mondanék, hogy kudarcot vallott a személyi jövedelemadó 1 százalékának erre szánhatósága, ami viszont megint csak a 2004-es népszavazás fényében nem csodálható. Ha egyszer valami ellen ilyen erőteljes kampány folyik, nyilván utána ugyanarra támogatást szerezni a lakosságtól ugyancsak kérdéses, hogy lehetséges-e.

(16.00)

Nem részletezném, mert már elmondták a Miniszterelnöki Hivatal előirányzatán belüli átcsoportosításnak a kérdéseit, de ezt mint bizottsági kisebbségi véleményt már mondtam is. A szomszédos országokban működő állami intézmények támogatási kérdéseiről magam is a tavalyi beszámoló kapcsán Kiss Péter miniszter úrral folytattam egy eszmecserét, és utána ezt írásos kérdésben is megkérdeztem tőle. Érdemi és kimerítő választ sajnos nem tudtam nyerni.

Az elérhető számokat tanulmányozva az derül ki, hogy az alap forrásai - a magyar-magyar kapcsolattartással nevesített célzott összegeket leszámítva, ahol világos az összeg rendeltetése és helyzete - nem utalnak a beígért, idézném a korábbi kormányzati indoklást: az új helyzet kihívásainak megfelelő válaszra. Le kell szögeznem, hogy a határon túli magyarokat támogató költségvetési alrendszerben - forrásait és a támogatás jellegét tekintve - a Szülőföld Alap továbbra sem lépett túl azon a szerepen, amit az Illyés és az Apáczai Közalapítvány játszottak az előző pályázati rendszerben.

Az előző évhez képest a kiadási oldalon is a veszteglés jellemző mind az országok, mind a támogatási sorrendek tekintetében. Ez azért érdekes, mert mintha a határon túli magyarok helyzete és szükségletei semmit sem változtak volna a korábbiakhoz képest, mintha nem alakultak volna ki újabb gondok egyes szomszédainknál. Azt mondhatnám, hogy befagyott a rendszer, állandósult a bevételi és a kiadási szerkezet, állandósultak a prioritások, sőt elmondható, hogy a korábbiakban sokszor elátkozott párhuzamosságok is fennmaradtak az alap és a központi költségvetés támogatási előirányzatai között. Az alap többes támogatásáról már többen beszéltek, ezt nem részletezném.

Mindezek alapján az az érzésem, hogy a Szülőföld Alap olyan agyaglábú óriásnak tűnik, amely sajnos nem is vált óriássá. Az említett működési forma önkényes döntések lehetőségét adja, a helyben kialakuló szükségleteket és azok változását nem követheti, döntései kormányhoz kötöttek, és így megvalósítja a támogatottak függését. Nemcsak a döntések motivációi nem követhetők, hanem többszöri felvetésünk ellenére szintén súlyosan hiányos a támogatások nyomon követésének lehetősége a nyilvánosság számára. Amennyiben megvan a kormányzati akarat, javítani kellene a döntésmegosztást és az átláthatóságot, és akkor a működés érdemibb elbírálását is ez tenné lehetővé.

Tisztelt Ház! Bár képviselőtársnőnk részéről hallottuk azt, hogy a határon túli támogatási rendszer ennél szélesebb, és ezzel ne foglalkozzunk most, én azért éppen az esetleges hallgatók számára külön hangsúlyoznám, hogy a költségvetési logika alapján a Szülőföld Alap működéséről szóló vitának nem tárgya az oktatási-nevelési támogatások kérdése - mert nagyon sokan, választópolgárok ezzel a kérdéssel kerestek meg ennek kapcsán már többször engem. Tehát hadd mondjam azt, hogy így a határon túl élő magyarok magyaroktatásával kapcsolatos ezen eszköz hatékonyságának elemzésére nem itt térhetek ki, pedig az egyértelmű, könnyű belátni, hogy ugyanúgy a magyar közösségek életben maradásához tartozó kérdés, mint a Szülőföld Alap felhasználásának ügyei.

Zárógondolatként engedjék meg nekem, hogy ugye, az köztudott, hogy Trianon óta a magyarok egyharmada határainkon kívül él. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán legutóbb is elhangzott igények és tervek fényében talán érdemes volna ennek megfelelő súlyán kezelni a közösségünk fennmaradásához és talán még fejlődéséhez is szükséges támogatási szükségletek kérdését mind mennyiségileg, mind összegszerűségében. Mert jól hangzott az, hogy öt év alatt 8 milliárd forintot költöttünk erre, de ha a dolog jelentőségét nézzük, el lehet gondolkodni, hogy hogyan kellene ezt továbbfejleszteni. Én azt hiszem, ez az egész nemzet érdeke.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)