Felszólalás adatai

DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igyekszem nagyon rövid lenni, de mindenképpen szólni szerettem volna, mert az első szavam a köszönet mindannyiuknak, minden képviselőtársamnak és minden bizottságnak, akik ezzel a témával foglalkoztak. Azt gondolom, hogy bár maga a téma adja magát, de olyan példaszerű és mintaszerű volt ebben az igazi szakmai megbeszélés és az ügy előrevitele, hogy tényleg csak köszönni tudom.

Néhány dologra azért kénytelen vagyok reflektálni. Az egyik az, hogy ez az előterjesztés nem hitte és nem hiszi magáról azt, hogy megoldja ezeket a problémákat, amelyek itt felvetődtek. Helyesen elhangzott ma több ízben, hogy ennek az egész gyermekvállalás, csecsemőgyilkosság problémának egy icipici kis szeletével foglalkozik csak, hogy ne büntessük meg azt, aki beteszi az inkubátorba a gyermeket; nem többet, nem kevesebbet, nem is tud mást tenni. Kedves képviselőtársam mondja, hogy vannak-e vizsgálatok és tanulmányok, összefüggések, hogy hogy állunk csecsemőgyilkosság, kihelyezett inkubátor és a többi dolgában. Nincsen; nem lehetett eddig nyilván, hiszen egy eddigelé büntetendő cselekményt igazán nem dolgozhattak föl ebből az aspektusból. Azt merem remélni, hogy ezután ez is eljön, ez is be fog következni. Egy biztos, hogy 30 csecsemőt tettek be az inkubátorba. Csak gyaníthatjuk és feltételezhetjük, hogy lehetséges, ebből néhányuk sorsa a kuka lett volna, biztosat természetesen nem tudunk.

És még egy fél megjegyzés: igaza van képviselő úrnak abban, hogy a csecsemőgyilkosságok nemcsak az eltitkolt terhesség után történnek, tehát amikor azt mondjuk, hogy az anya akkor, szülés után olyan állapotba kerül pszichésen, s a többi, itt megint csak ketté kell választani ezeket az eseteket. Kizárólag és csak arról szól, az eltitkolt terhességről, ott, ahol ez nem köztudomású, nem tudták a szomszédok, a rokonok, senki, hogy itt terhességről van szó. Tehát az anya, hogy úgy mondjam, előre tervezte és készült erre a helyzetre, és lehet, hogy már nem volt más megoldása, mint ez a szörnyű tett. Itt és csak itt tud segíteni valamit, ha nem is tökéletesen ez az inkubátorprogram.

Fölvetődött, hogy miért nem a büntető törvénykönyvet szabályoztuk. Engedjék meg, hogy erre elmondjam, hogy nem lett volna igazán - az elegáns szó természetesen nem jó ide, de nem is lett volna - korrekt és tisztességes. Mert mit tettünk volna vele? Azt mondtuk volna, hogy: és akkor ez nem büntetendő, és mindaz a sok minden, amit most ennek az előterjesztésnek a kapcsán mi magunk is igényként fogalmazunk meg, hogy hogyan kell a csecsemőkkel bánni, a családvédelem, a családtervezés, a gyermekgondozás hogyan is lenne jó, ha működne itt Magyarországon, nem is segítettük volna hozzá.

Mert miben segít még ez a lehetőség? Nemcsak abban, hogy kiteszi az inkubátort, hanem azt mondja, hogy valamilyen úton-módon ennek az információnak el kell jutni a nem kívánt terhességet viselő anyához, hogy amikor elkövetkezik az a pillanat, akkor legyen egy reális választási lehetősége. Ezért kell... - értettem, amit képviselőtársam mondott, és el is fogok rajta gondolkodni, most az első reflexióm az, hogy önmagában a családjogi törvény módosítása csak annyit eredményezne, hogy az örökbefogadást megkönnyíti, de ettől még ez a cselekmény, amiről azt akarjuk, hogy jogszerű legyen, és ne büntessük, úgy vélem, még nem fog megváltozni, de azt gondolom, hogy a részletes vitában erre ki fogunk tudni térni.

Végezetül engedjék meg nekem még azt elmondani, hogy már csak azért is nagyon jó, hogy ez az előterjesztés önök elé kerülhetett, mert nagyon sok olyan problémára hívta fel a figyelmet, amit mi már a bizottságban megbeszéltünk, és szinte egy tervet is készítettünk, hogy igen, tovább kell menni ezen az úton, mert nagyon sok olyan részletkérdést kell még ebben megoldanunk akár a gyermekek iskolai oktatásában az egészségvédelemmel kapcsolatos kérdéstől kezdve végig a gyermekvédelemig, amit bizony ez felszínre hozott, és miután látom, hogy tényleg olyan fogadókészség van ebben a Házban ezeknek a kérdéseknek a megoldására, én nagyon optimista vagyok abban, hogy nem felejtődnek el ezek a témák, és elő tudjuk őket hozni.

Még egyszer köszönöm a hozzászólásokat. (Taps.)