Felszólalás adatai
234. ülésnap (2009.10.20.), 158. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Rózsa Endre (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:49 |
Felszólalások: Előző 158 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
RÓZSA ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Javasolnám, hogy a gyermekétkeztetéssel kapcsolatos témát vegyük már le a napirendről, hiszen azt hiszem, a legjobban kivitatott mind e Ház falai között, mind pedig a sajtóban. Ugyanakkor én azt hiszem, maguk is komolyan gondolják azt, hogy ez, a gyermekétkeztetéssel kapcsolatos juttatások sora egy komoly tevékenységi sorhoz kapcsolódik, hiszen tudják önök is azt, hogy 2003-ban ingyenes étkezésre jogosultak lettek az óvodások, 2004-ben a bölcsőde, 2005-ben belépett az első-negyedik évfolyam, ugyanakkor 2008-ban már az ötödik évfolyam rászorult tanulói, illetve nagyon jól tudjuk azt, hogy a következő költségvetés előirányozza azt, hogy a hetedik évfolyamra is kiterjesztjük ezt a lehetőséget. Ez az ingyenes étkezéssel kapcsolatos.
(11.50)
A másik: a kedvezményes étkezésre jogosultaknál elkülönített összegek 2003-tól folyamatosan emelkednek. 2003-ban 13,1 milliárd volt erre, 2006-ban 24 milliárd és a 2009-es évben pedig 26 milliárd forint. Tehát egy komoly tendencia van itt, amely tendenciát nem illik kétségbe vonni. Azért nem illik kétségbe vonni, mert ezt tudják az országban a szülők, tudják a gyerekek. Azt hiszem, hogy azt a felvetést, amelyet önök mondanak, elfogadtuk, és sokkal, de sokkal hasznosabb lenne az, ha olyan témákkal foglalkoznák, amik valósak, nem irreális beadványokkal.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Felszólalások: Előző 158 Következő Ülésnap adatai