Felszólalás adatai

DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A rendszerváltozás hajnala óta, hála istennek, volt egy folyamat, amely valósággá váltotta azt az egy mondatot az alkotmányunkból, hogy a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határon túl élő magyarokért, mert ez az egy írott mondat semmit nem jelentett a rendszerváltozásig. És aztán 1990-ben valóban elindult egy folyamat a “lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánok lenniö Antall József-i kijelentéssel, ami nemcsak szavakat jelentett, hanem jelentette egyben azt is, hogy megalakult a Határon Túli Magyarok Hivatala és számtalan olyan közalapítvány, az Illyés Közalapítvány, a Segítő Jobb Alapítvány, a Kézfogás Alapítvány, amely megteremtette a lehetőségét annak, hogyan segíthetjük azokat a honfitársainkat, akik határon túl nem tehettek arról, hogy békediktátumokkal áttolták a fejük fölött a határokat.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Aztán ez a folyamat természetesen folytatódott a lábadozó magyar-magyar csúcsban, kiteljesedett egyfajta Magyar Állandó Értekezletben, és aztán egy újabb közjogi aktusban a határon túli magyarok kedvezményeiről szóló törvénnyel, a magyarigazolvánnyal és azokkal a támogatási formákkal, amelyek már érthetővé tették az alkotmánynak azt a mondatát, hogy mit jelent az, hogy mi felelősek vagyunk a határon túl élő magyarokért. Hála istennek, hogy ez egy folyamatos fejlődés, és e folyamatos fejlődés részének tekintem azt, ami történt az elmúlt időszakban is.

Én azért egy gondolat erejéig visszatérnék arra, hogy Csapody Miklós még Horn miniszterelnök úr kormányának hányszor tette fel a kérdést, hogy bizony kellene nekünk Csíkszeredán egy főkonzulátus, csak éppen akkor nem érett meg a helyzet arra, hogy ezt a főkonzulátust létre lehessen hozni.

Aztán, hála istennek, ’99-ben megérett a helyzet arra, hogy a Szabadság-szobrot ki lehessen hozni, mert ehhez nagyon sok dolognak kellett akkor az együttese, hiába volt Horthy Miklós, Kádár János több kezdeményezése, a véletlenek úgy hozták, hogy éppen ’99-ben érett meg a helyzet. A helyzet ’99-ben megérett arra, hogy egy olyan szobor kerüljön ki, amely aztán 2004-ben még az RMDSZ-t is besegítette a parlamentbe, hiszen minden importált szétszakítási kísérlet ellenére ez volt az a szimbólum, amely 2004-ben összetartotta az erdélyi magyarságot, és lehetővé tette azt, hogy kormánytényezővé váljon.

A közös kormányüléssel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy önmagában az nagyon jó dolog, ha vannak ilyen szimbolikus lépéseink is, egy ilyen sok évtizedes ellenállás vagy szembenállás után és egy ilyen lassú fejlődési folyamatban kellenek ezek a nagyon jelentős szimbolikus lépések, mint ez a kormányülés; a már említett tényeken túl azért is, mert ott van egy olyan magyar szervezet, amelyik ma része a kormánynak. Ez már önmagában is indokolta volna azt, hogy fontosak ezek a kapcsolatok.

De hogy milyen jelentőséggel bírt számunkra a csíkszeredai főkonzulátus felállítása, ami közös kezdeményezés volt már évek óta, vagy akár a sepsiszentgyörgyi kulturális intézet is, hiszen a keleti magyarság körében ez egy kiemelkedően fontos intézet… - és az az elvi támogatás is fontos számunkra, ami a Sapientia Egyetem későbbi anyagi támogatását jelenti a román kormány részéről, amennyiben az egyetemet akkreditálják, hiszen ezek a bejelentések már felelősséget jelentenek, komolyan kell venni az ott tett kijelentéseket és mondatokat, és ezeknek a végrehajtását fogjuk elvárni. Aztán erősítette az RMDSZ-nek is a romániai pozícióját ez a tárgyalás.

Azért azt is szeretném kiemelni, hogy a Magyar Demokrata Fórum az elmúlt hónapokban többször interpellálta a kormányt, és tette szóvá, hogy miért nincs repülőjárat Marosvásárhely és Budapest között, amely nemcsak a magyar-magyar, de a román-magyar gazdasági kapcsolatoknak és a nemzetközi kapcsolatoknak is nagyon jót tesz. Mi csak üdvözölni tudjuk azt, hogy ez a repülőjárat valósággá válhat.

(13.30)

Apró részletekre nem szeretnék kitérni. Fontosnak tartottam a Duna TV által kezdeményezett magyar-román újságírói kerekasztalt is, és reményemet szeretném kifejezni ennek kapcsán, hogy talán a jó döntések után eljutunk egy olyan részig is, amikor a tabuk lebontásáig is eljuthat a két kormányzat, például a Bolyai Egyetem ügyéig, a magyar tanszékek létesítéséig, eljuthatunk oda, hogy őszintén beszéljünk, nemcsak magyarok és magyarok, hanem magyarok és románok az autonómiáról, és abban is nagyon bízom, hogy a korábbi egyezményeket a románok be fogják tartani, és a történelmi emlékhelyeinknek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), szobrainknak a javítását és a történelmi hűségnek megfelelő kiadványok elkészítését is vállalni fogják.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és az MDF soraiban.)