Felszólalás adatai

Az, ami itt elhangzott a felvezetőben, és a törvény szándéka az egyszerűsítés kérdése, ezt persze vehetjük úgy, hogy egyszerűsítés, hiszen a három helyett egy segélyezési forma van, de azért azt jó tudni, hogy ez az egyszerűsítés a segélyt igénybe vevő vagy a segélyre szoruló számára semmiféle könnyebbséget nem jelent ahhoz képest, mint ami most van. Államtitkár úr, azért nem jelenti, mert ma is, ha valakinek problémája van, rendkívüli helyzetbe kerül, akkor bemegy az önkormányzathoz, és azt mondja az ügyfélszolgálati irodán, hogy jaj, jaj, elromlott a hűtőgépem, kellene valamilyen segítség. És akkor ott megmondják, hogy milyen papírt kell kitölteni. Most azt mondják, hogy átmeneti segélyt adunk önnek, hogy megjavítsa a hűtőszekrényét, legközelebb meg majd azt mondják neki, hogy önkormányzati segélyt adunk önnek, és itt egy papír; az égvilágon semmi különbséget nem jelent. Ha a segélyezettek számát nézzük, ugyanannyi papírt kell kitölteni. Ez a hivatalok számára jelent egy egyszerűsítést és könnyebbséget, a rászoruló számára semmit nem jelent.

(10.10)

De az alapkérdés nem is az egyszerűsítés, hanem ennek a három segélyezési formának a forrásbiztosítása a kérdés. Azt gondolom, hogy ez egy nagy hiányossága a mostani előttünk lévő törvénymódosításnak, mert jó lett volna, ha már ilyen erősen hozzá akarnak nyúlni ehhez a három segélyformához, akkor az önkormányzatok számára valamifajta forrást is biztosítanak a segélyekhez. Legalább addig a minimumszintig, ameddig a törvény előírja, hogy segélyt kell nyújtani. Tehát ez a bizonyos 130 százalék, amit államtitkár úr mondott. Nagyon jó lett volna, ha valami forrást kapnak az önkormányzatok ezekhez a feladatokhoz, hiszen itt egy nagyobb teher jelenik meg, mert eddig 100 százalékos volt, most pedig egy 30 százalékos növekedés van, teher az önkormányzatok számára. Ezt önök most itt nem jelezték, hogy honnan lehet kigazdálkodni az önkormányzatoknak, ez egy saját feladatuk lesz.

Azt is tudjuk persze, hogy maga a törvény a hozzáférésről szól, de az adott segély összegéről nem szól. Ilyen esetekben az szokott történni, hogy ha magasabb a hozzáférési szint, tehát többen férnek hozzá, akkor az önkormányzatok, ha nincs forrás, akkor ezt úgy oldják meg, hogy az egyszer adható segély összegét kisebb összegre veszik. Én megnéztem a Statisztikai Hivatal adatait, 5,5 milliárd forintot fordítottak 2011-ben az önkormányzatok erre a feladatra, és átlagosan 9-10 vagy 11 ezer forintot adtak segélyt. Vélhetően ezt most majd lejjebb veszik, merthogy többen fognak hozzáférni ehhez a segélyformához.

A másik probléma, amit fölvetettem a bizottsági ülésen, hogy a települések közötti különbséget nem rendezi ez a törvény. Azért utaltam az előbb a forrásokra, hogy legalább a minimumot, a törvény általi kötelezettséget kellene a költségvetésnek finanszírozni az önkormányzatok felé, mert ma az látszik, hogy igen nagy a szórás a kistelepülések, és mondjuk, a városok, a főváros vagy a főváros egyes kerületei között.

Azt kell mondjam önnek, szintén a statisztikai adatokat nézve, hogy négyszeres különbséget is meg lehet állapítani egy kistelepülés és egy városi segélynyújtás között, az összeg nagyságát tekintve. Azt gondolom, hogy jó lett volna a törvénynél erre is egy kicsit utalni, és ebben is valamifajta közelítést tenni a rászorulók érdekében.

Annak érdekében, hogy a törvény valóban elfogadható legyen, mi is módosító javaslatokat adtunk be. Amennyiben ezt államtitkár úr vagy az előterjesztők elfogadják, akkor számunkra maga a törvény támogatható, mert láthatóan mégis egy kicsit előrébb viszi a dolgot, egyszerűsíti a hivatal, az önkormányzat számára. A módosító javaslatainkkal tudjuk majd támogatni az előttünk lévő törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)