Felszólalás adatai

DR. KÓKA JÁNOS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A húsz évvel ezelőtti rendszerváltás hőseinek teljesítményét azok képesek ma megismételni, akik az ország két legnagyobb problémájára, a milliókat fenyegető neonáci szélsőjobb megjelenésére (Moraj és szórványos derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.) és a gazdasági válságra képesek megfelelő válaszokat adni. A két jelenség sajnos a történelem során számos esetben összefüggött, hiszen a harmincas évek elején láttuk, ahogy a náci pártra szavazó polgárok száma Németországban a világgazdasági válság megjelenésével párhuzamosan megtöbbszöröződött, ez pedig törvényszerűen mindenhol, ahol a politikai szélsőségek megjelennek, maga után vonja a gazdasági nacionalizmust és a gazdasági populizmust.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! A munkahelyek döntő többségét, ugyanúgy, ahogy Európa más országaiban is, a vállalkozások teremtik. Meg kell becsülnünk őket és mindazokat, akik adójukkal fenntartják az országot; ők járulhatnak hozzá ahhoz, hogy Magyarország visszanyerje növekedési képességét. Még többet és még jobban kell dolgoznunk, és önöknek is, a kormánynak, a válságkezelő politikának még többet és még jobban kell tennie az adófizetők érdekében.

A válságkezelő kormány megítélése néha kicsit a klasszikus brit komédia, a Brian életének egyik jelenetét juttatja sokunk eszébe; nem mintha a válságkezelés ennyire humoros lenne, de néhány nyilatkozat és kritika mégis erre a filmre emlékeztet. Talán emlékeznek, tisztelt képviselőtársaim, amikor a Júdea Népei Front és a Júdeai Népfront két-három fős frakciói először egymást átkozzák, majd elkezdik közösen a rómaiakat szidni. Hiszen a rómaiak - mint emlékszünk a jelenetre - elvettek mindent, kiszipolyozták őket, és nemcsak őket, hanem apáikat és apáik apját is, no meg persze apáik apáinak apáit is. S aztán emlékszünk, hogyan folytatódik a jelenet: és mit adtak nekünk ezért cserébe a rómaiak? - teszi fel a kérdést a legdühösebb kritikus. És aztán jönnek a válaszok, hogy: semmit. Jó, jó, de azért a vízvezetéket tőlük kaptuk; no meg a csatornázást és az utakat. De eltekintve az utaktól, a csatornázástól és a vízvezetéktől, megint felmerül a kérdés: mi mást adtak nekünk a rómaiak? Jó, az öntözést, meg az oktatást, ja, és a bort, na meg persze a közbiztonságot. Nem folytatom a példák sorát.

Hát a válságkezelő kormány megítélése kicsit olyan, mint ebben a történetben a rómaiak; kevesen szeretik, és persze biztosan nem dolgozik hibátlanul. De mégis, ha megnézzük, mit is kaptunk az elmúlt két és fél hónapban a válságkezelő kormánytól, gyakran halljuk a választ, hogy semmit; de mellé kell tennünk, hogy csak a 320 forintos helyett a 280 forintos eurót, meg az államcsőd elkerülését, és az állami kiadások régóta, mindenki által sürgetett ezermilliárd forintos csökkentését, no meg ma, úgy tűnik, egy olyan adórendszert, amellyel tíz adófizető közül kilenc jobban jár. És kaptuk persze azt a stabilitást, amely ma a bankjainkat nem állítja naponta csőd közeli helyzetbe egy kezelhetetlenül magas euróárfolyam miatt. Kaptuk azt a nemzetközi bizalomépülést vagy bizalomjavulást, amely a Magyarország államcsődkockázatát leképező indexek árfolyamváltozásában tükröződik. Kaptunk hitelfelár- és kamatfelár-csökkenést; ma, tisztelt képviselőtársaim, csak az árfolyam kedvező irányú változásának következtében mintegy 10 százalékkal vagy annál is többel csökkent a hiteltartozása mindazoknak, akik svájci frankban vagy euróban adósodtak el korábban.

Ezenkívül kaptunk egy hatalmas nagy IMF-hitelt, amivel kapcsolatban nagyon sokan nagyon sokfélét nyilatkoztak. Ha jól értem, az ellenzék vezére, Orbán Viktor annak idején azt mondta, hogy erre nincs szükség; ma már azt mondja, hogy még több IMF-hitelre lenne szükség. Ugyanígy vélekedett a Fidesz a deficitcél változtatása tekintetében is: korábban azt mondták, hogy veszélyes a deficitcél változása, ma pedig Orbán Viktor arról beszél, hogy még nagyobb mértékben kellene és lehetne elengedni a hiányt.

És kaptuk ebben a két és fél hónapban azt a politikát, amely legnagyobb mértékben a Reformszövetség programjára épül; annak a Reformszövetségnek a programjára, amelynek szakértői csapatát annak idején az az Oszkó Péter vezette, aki ma a pénzügyminiszteri székben ül. Annak idején a Reformszövetség egy koherens, világos programot tett le azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell és hogyan lehet csökkenteni az állam költségeit, hogyan kell és hogyan lehet csökkenteni az adókat annak érdekében, hogy Magyarországon visszatérhessen a növekedés. Eddig, ebben a két és fél hónapban a Reformszövetség programjának a végrehajtására került sor. Csak biztatni tudom a kormányt arra, hogy továbbra is a Reformszövetség javaslatainak megfelelően járjon el.

Összességében tehát az elmúlt 75 nap eredményeit elemezve, az SZDSZ részéről azt tudom mondani, hogy jó döntés volt támogatni a válságkezelést, és azt is tudom mondani, hogy ebben a helyzetben nincs sem indok, sem pedig nem cél kivonulni a kormányzati válságkezelés mögül.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ezzel együtt nagyon sok minden van, amivel nem értünk egyet, amit máshogy csinálnánk - de ilyenek a politikai realitások. Mi 19-en vagyunk, az önt támogató nagyobb párt pedig 180-an. Ebben a helyzetben kell minden alkalommal elérnünk a legjobb kompromisszumot, mint ahogy ez álláspontunk szerint a vagyonadó és az adórendszer átalakításának egyéb elemeiben sikerült is. Mi nyilván nem ilyen ingatlanadót csináltunk volna, másféle összetételűt; ezzel együtt elfogadjuk, hogy a válságkezelő kormány ebben látja az ingatlanadó bevezetésének lehetőségét.

A kormány nehéz hónapok előtt áll, de a legjobb, amit tehet, a bizalom, a stabilitás erősítése, a versenyképesség helyreállítása, a vállalkozói és adófizetői környezet javítása. Pénzügyileg továbbra is arra a konzervatív politikára van szükség, tisztelt miniszterelnök úr, amelyet az ön kormánya az elmúlt két és fél hónapban megkezdett, és azt javaslom önnek, és azt javaslom majd az ön utódjának is, amikor más kerül a kormányfői székbe, hogy azt a konzervatív pénzügyi politikát kövesse, mert ez hozhatja Magyarországot versenybe újra a regionális összefüggésekben.

Továbbra is azt mondjuk, hogy ha Magyarországot 15 olyan egykori szocialista ország veszi körül, ahol 300 millió polgár olyan adórendszerben fizet adót, ahol egykulcsos vagy lényegében egykulcsos adórendszer van, folytassa a kormány azt a munkát, amelyet e tekintetben megkezdett az egykulcsos adórendszer felé történő elmozdulásban; Magyarország is büszkén jelenthesse ki a nemzetközi pénzügyi-gazdasági közvélemény felé, hogy most már mi sem lógunk ki a sorból, nálunk is egykulcsos az adórendszer. És akkor hozzánk jön a tőke, hozzánk jönnek a befektetések, hozzánk jönnek a beruházások, hozzánk jönnek majd a munkahelyek.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)