Felszólalás adatai

Mindezek alapján egyetértek azzal a megjegyzéssel, amit Babák képviselő úr többször hangsúlyozott, hogy egy összetett jelenségről van szó, csak én megpróbáltam ezt az összetettséget részekre bontani, és megpróbálom egy picit tágabb összefüggésbe helyezni ezt a kérdéskört, miközben előrebocsátom, hogy személy szerint és a Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők nevében is üdvözlöm, hogy végre egy olyan törvényjavaslat került a Házhoz, amely szakmailag megfelelően egyeztetve van, amely a terheket arányosan osztja meg, nemcsak a résztvevők között, hanem időben is, és ezért gazdaságilag egy sokkal elviselhetőbb pálya, mint az a végtörlesztés, amiről itt sok szó esett, és én is néhány szóval minősíteni szeretném.

(12.00)

Azt gondolom, miután érzelmileg nagyon erőteljes megközelítések hangzottak el, érdemes azzal foglalkozni, hogy a devizahitelek mögött mik azok a problémák, azok a társadalmi problémák, amelyek valójában itt megjelennek. Különböző tünetek mindenféle hozzászólásban elhangzanak. Az említett ÁSZ-jelentés a 2000 és 2007 közötti időszakot földolgozva egy nagyon meglepő adattal szolgált, mégpedig azzal, hogy 2001-ben a háztartások teljes jövedelmük 10 százalékának arányáig voltak eladósodva, 2007-ben pedig ez az eladósodottsági szint 51 százalékra nőtt. Most természetesen mondanák önök azt, hogy hát persze, a szocialista-liberális kormányok, én azonban azt gondolom, hogy ennek gyökere 2000-ben, egy évértékelőben elhangzott mondat lehet, amely úgy szólt, hogy három gyerek, három szoba, négy kerék. És önök nyilván tudják, hogy ez kiről szólt. De ebben az évértékelőben a miniszterelnök úr egyáltalán nem a munkát emelte piedesztálra meg a versenyképességet meg a kemény küzdelmet, hanem bizony a fogyasztást.

Ez a fogyasztás aztán meg is lett támogatva egy olyan lakáshitelezési rendszerrel, ami rendkívül könnyen hozzáférhető volt, és igen bőkezű volt. Annyira bőkezű, hogy másfél év után már 186 milliárd forint volt a költségvetés kötelezettsége, és a következő kormányok bátortalanul meg csikorogva mertek csak hozzányúlni, és módosították, szűkítették, de hát nem a lakáshitelezést fogták ezzel vissza, mint utóbb kiderült, hanem a deviza-lakáshitelezést. Azt gondolom, az egyik nagy probléma, és ez nem a deviza-lakáshitelekről szól, hogy az elmúlt 10 esztendőben a magyar politikában nem volt képes a politikai elit átvinni azt a gondolkodásmódot, hogy fogyasztani csak a várható jövedelem reményében, azzal arányosan lehet. Ha Spaller Endre képviselőtársam megengedi nekem meg mindenki másnak: ha ön feltételezi, hogy 2017-re már rendeződni fog a dolog, akkor talán el lehet ismerni azok hitét, akik 2003-2004-ben abban a reményben vettek fel ilyen-olyan hiteleket lakásra, kocsira és egyebekre, hogy ez a gazdaság tovább fog növekedni, és eszébe nem jutott senkinek, hogy 2008-2010-ben gazdasági válság lesz.

De azért mégiscsak azt gondolom, hogy ez a probléma lényeges probléma, és nemcsak a deviza-lakáshitelekről kell beszélni, hanem arról kell beszélni, hogyan lehet azt a fajta eladósodottságot csökkenteni, amiről Simon képviselőtársunk elmondta, hogy 806 ezer hiteles van, és ebből 400 ezer családban három hitel is van. Azt gondolom, ezek abnormális dolgok, és ez egy nagyon összetett feladat, amivel foglalkozni kell, és ha ilyen javaslatok a Ház elé kerülnek, azt boldogan fogjuk támogatni, ami a pénzügyi kultúráról szól, az oktatástól a felnőtt életen keresztül a fogyasztóvédelem megerősítéséig, és ezer és egy lehetőség van. Tehát végül is azért ez az eladósodási szint igazából a 2008-ban kirobbant válság miatt lett katasztrofális, és éppen a Statisztikai Tükörben állapították meg az adatok elemzésével, hogy a nemfizetés alapvető oka nem a devizaárfolyamok növekedése vagy a forint romló árfolyama, hanem a munkanélküliség. Egyéni szinten alapvetően a gazdasági válság által vált problémává és a munkanélküliség miatt vált problémává.

Ennek az egész ügynek azonban nemcsak egyéni szinten van gondja, elhangzott itt sokszor Rogán elnök úr prezentációjában, hogy van egy makrogazdasági, makropénzügyi vetülete is, hogy a hitelek forrása nem forint, hanem deviza lett, és ezzel az ország devizakitettsége erőteljesen megnőtt. Ez a fajta probléma is, bár elismerem, hogy voltak jelzések, és biztos, hogy ezekre a jelzésekre lehetett volna jobban figyelni, de éppen ma mondta Rogán képviselő úr, hogy a bankok, amelyek saját üzleti tevékenységükben először jelzik azt, hogy valami nem stimmel, mert nagyok a kockázatok, nem tudom, milyen okok miatt nem jelezték a devizahitelezés kockázatait. Így aztán az államigazgatás sem vette ezeket a jelzéseket olyan komolyan, mint kellett volna. De mégiscsak megint igaz a devizakitettségre is, hogy a válság hozta ki ezt a devizakitettséget igazán komoly kockázattá. Csak ugye, itt már az a probléma, hogy nemcsak a családok és az egyének szintjén jelenik meg a kockázat, hanem a nemzetgazdaság szintjén is.

Ezért aztán a kormányzatnak olyan intézkedéseket kellett az elmúlt években - és nem az elmúlt másfél évben, az elmúlt években - a gazdasági válság óta tenni, amelyek egyszerre kezelik az ország makropénzügyi kockázatait, a devizakitettséget, és próbálják kezelni az egyének szintjén jelentős kockázatokat. 2008-ban indult ez a munka, amely elsősorban az egyéni válságkezeléssel vagy az egyéni hiteladós szintjén jelentkező kockázatok kezelésével foglalkozott, és aztán fokozatosan alakult, fejlődött 2009-2010-2011-ben ez a program olyanná, amely már, mint ez az árfolyamgát, egyszerre képes kezelni az ország devizakitettségét és az egyének fizetőképességi nehézségeit.

Az a probléma ezzel, hogy ez a szakmailag már kiérlelt és számunkra elfogadható és támogatható javaslat egy olyan kanyar után keletkezett, amit végtörlesztésnek nevezünk. Nagyon figyelemre méltó volt, és őszintén köszönöm Rogán képviselő úrnak, hogy megosztotta velünk ezt az információt, hogy a kormányzat úgy ítélte meg a tavaly nyári árfolyamgáttörvény kezdeti sikertelensége után, hogy nem az árfolyamgát szabályozását kell javítani és finomítani, hanem jól oda kell csapni a bankoknak, hogy észre térjenek. Ez nem meglepő és jellemző. Csakhogy most olvasok egy PSZÁF-jelentést 2011 decemberéből, hogy persze az egyének szintjén nagyon jó, még akkor is, ha ez igenis a jobb jövedelműek felé húz, és ott adott nagyobb kedvezményt. De mégis mit ír erről, a gazdasági vetületéről a PSZÁF 2011 decemberében?

"Rendkívül magas veszteségeket okoz a hitelintézeteknek, ugye, több mint 220 milliárdot, és plusz még 100 milliárdot az államnak is, és a pénzügyi vállalkozásoknak, tovább csökkentve azok finanszírozási képességét. Gyengítette a forint árfolyamát, növelve ezzel a devizaadósok adósságát és törlesztési terhét. A gyengülő árfolyamon keresztül többlet tőkeigényt generált a bankrendszerben. Keresztkockázatot generál a többi pénzügyi szektor irányába, a megtakarítások kivonásán keresztül. 500 milliárd forint tűnt el máshonnan, ahol megtakarításként finanszírozta a gazdasági eseményeket. Hozzájárult a kamatok növelésére irányuló nyomás erősödéséhez, ami a forinthitelek terheit növelte. A forintárfolyam és a kamatok alakulása, illetve a megtakarítások egy részének felélése másodlagos makrogazdasági hatásokkal is jár, amelyek kedvezőtlenek a növekedésre, illetve az államigazgatási finanszírozására nézve."

Tehát a végtörlesztés egyéni szinten egyértelmű sikere, legalábbis a jobb jövedelmi pozícióban lévő vagy megtakarítási háttérrel rendelkező magyar családoknál a sikere igen sokba került, 5 hónap alatt fizetjük ki azt a 100 milliárdot állami pénzből, amit ez az árfolyamgát, ez a korszerűbb és jobb árfolyamgáttörvény 5 év alatt jelez állami teherként, és ma még senki nem tudja meg se becsülni azt, hogy milyen hatással lesz ez a bankrendszerre. És a magyar gazdaság remélt fellendülése - szeretjük a bankokat, nem szeretjük a bankokat - jól működő, hitelforrásokkal rendelkező és hitelezési aktivitást mutató bankok nélkül sajnos nem lehetséges.

Tehát miközben a törvényjavaslatot üdvözöljük és támogatjuk, őszintén sajnáljuk és bíráljuk, hogy a jelenlegi kormányzat harcos modora legyőzte a józan észt, és igen sok pénzt fizettetett ki az adófizetőkkel egy ma még kétes eredmény reményében. Egyébként egy év múlva, ha minden rendben lesz, én itt felállok, és nyilvánosan azt fogom mondani, hogy megkövetem a kormányt, mert tévedtem. Ezt le lehet jegyzőkönyvezni.

Ami a konkrét törvényjavaslatot illeti, azért azt kell mondanom, hogy van benne egy generális probléma, és hogy kétkulacsos játékot játszik a kormány, az egészen biztos. Nagyon komolyan bejelentette itt Rogán képviselő úr, hogy a 30 millió forint nem az ingatlan, hanem a hitel értéke lesz, de a 30 millió forint fölött, hát azt már nem.

(12.10)

De a végtörlesztésnél nem volt 30 milliós korlát, érdekes módon végtörleszteni az 50 milliós hitelt is lehetett, ahhoz is igénybe lehetett venni azt a 25 százalékos állami támogatást, és azt gondolom, hogy ez igazságtalan.

A másik oldalon pedig a végtörlesztésnél az egész magyar társadalom dolgozó tagjai részesülhettek munkáltatói támogatásban ahhoz, hogy ezt a hitelvégtörlesztést teljesíteni tudják. Ezzel szemben ez a törvényjavaslat számomra érthetetlen módon csak és kizárólag a közszférában dolgozó hiteladósokat kívánja kedvezményezni, és nem adja meg a lehetőséget a munkáltatóknak, hogy ha módjuk van, a végtörlesztéshez hasonlóan adómentesen támogassák a dolgozóikat kamat-hozzájárulással vagy pedig azzal a bizonyos egyszeri támogatással. Azt pedig végképp nem értem, hogy miért kell a közszféra dolgozójának minősíteni a Rába, az MVM vagy hogyha a Malév állva maradt volna, a Malév dolgozóit, és számukra lehetővé tenni, hogy ne a vállalkozás forrásaiból kapjanak ilyen támogatást, hanem állami adóforintokból.

Én azt gondolom, hogy az, hogy valaki a közszféra dolgozója, az nem attól függ, hogy az állam tulajdonos-e a cégben vagy sem. Az én felfogásom szerint a közszféra tevékenységének az a jellegzetessége, hogy adóforintokból van finanszírozva, a költségeit adóforintokból fizetjük. Tehát ha így akarjuk megfogalmazni, akkor egy ilyen céget úgy kell felépíteni és úgy kell meghatározni, hogy olyan gazdasági szervezet, amely bevételeinek több mint fele állami támogatásból származik. Ez így érthető, normális, és ennek van köze a közszférához. Attól, hogy az állam tulajdonos a Rábában, hát remélem, hogy ettől nem közszférának fogjuk tekinteni, és nem lesznek hirtelen az ottani munkavállalók köztisztviselők, netán még kormánytisztviselők is.

Úgyhogy mi be fogunk adni olyan javaslatokat, amelyek - visszatérve a végtörlesztési törvény logikájához és szerintünk társadalmi igazságossághoz - ezt a fajta kedvezménylehetőséget és támogatási lehetőséget minden dolgozó hiteladósra ki szeretnék terjeszteni, ha a munkáltatója tud ehhez támogatást adni. Hiszen ebben a törvényben láthatóan az állam két szerepben jelenik meg, egyrészt rendezi ezt a bizonyos makrogazdasági, pénzügyi, devizatörlesztési problémát, másik oldalról pedig megjelenik mint munkáltató, és a munkáltatói jogosítványaihoz vagy tervezett intézkedéseihez kér a parlamenttől támogatást.

Végül is még egyszer megerősítem: ezt a törvényt végre érett, kiérlelt és egyeztetett törvénynek tekintjük, amely elfogadható adófizetői áldozatvállalással, gazdasági kockázatokat kellően beosztva időben tud segíteni nagyon széles hiteladós rétegeken, szemben a végtörlesztéssel, amelynek az árát bizony majd egy év múlva, azt gondolom, célszerű lesz megmérni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP és a függetlenek soraiban.)