Felszólalás adatai

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az államtitkár úr az expozéját azzal zárta és tulajdonképpen a törvényjavaslat vitáját azzal kezdte, hogy azt mondta: ami jó az országnak, az jó az egyháznak, ami jó az egyháznak, az jó az országnak. Nos, ezzel a kijelentéssel szeretném kezdeni a véleményem elmondását a törvényjavaslatról.

Azt gondolom, az államtitkár úr szavai árulkodóak, egy felfogást jelenítenek meg, egy olyan felfogást, amely véleményem szerint nem helyénvaló sem e törvényjavaslattal kapcsolatban, sem általában az egyházak szerepére vonatkozóan a magyar társadalomban. Gondoljunk csak bele - ezt nyilván az államtitkár úr is fel tudja idézni - pontosan a magyar történelem olyan fordulóiba, ahonnan példákat vehetnénk arra vonatkozóan, hogy vajon egybeesett-e az ország és az egyház érdeke. Mit gondolunk erről például az ellenreformáció idején? Mit gondolunk erről a Rákóczi-szabadságharc idején, amikor a katolikus klérus a császárt támogatta? Tehát jól tudjuk: nem igaz az az állítás, hogy az ország érdeke egybeesne az egyház érdekével. Vajon melyik egyház érdekével és vajon mikor? Vajon mi az ország érdeke, és melyik egyház érdekéről beszélünk?

Azt gondolom tehát, nem igaz ez az állítás; ez az állítás egy államegyház-felfogást tükröz, egy olyan államegyház-felfogást, amit magunk mögött hagytunk, amitől már távol vagyunk, mert a modern, demokratikus Magyarország nem kíván semmiféle államegyházat megjeleníteni Magyarországon, és nem kívánja az államegyházi felfogást tartósítani. Ha mégis ezt tenné, mégis ezt akarná, ha netán ez a felfogás bújna meg e gondolatok mögött, azt gondolom, az nemhogy nem modern lenne, hanem a XXI. század helyett a XIX. századba vezetné vissza ezt az országot.

Nem szabad tehát, hogy azt gondoljuk: az egyház és az ország érdeke azonos - mert ez nem igaz, nem erről szól a modern Magyarország. A modern Magyarország arról szól, hogy vannak polgárai, szabad állampolgárai, akik szabadon dönthetik el, milyen hitet kívánnak gyakorolni, ebben őket senki nem befolyásolhatja, senki nem korlátozhatja; és vannak egyházai, amelyek joggal büszkék történelmi teljesítményükre, amellyel valóban hozzájárultak ahhoz, hogy nemzetünk, országunk fennmaradjon, és ezt nekünk értékelnünk kell, el kell ismernünk, és segítenünk kell ezeket az egyházakat a magunk módján abban, hogy társadalmi szerepüket megtalálják. De senkit sem lehet kivételezni, senkit sem lehet hátrányos helyzetbe hozni a másikkal szemben - ez a modern Magyarország. És azt gondolom, joggal kívánják ezt a magyar polgárok, azok, akik számára az a nyugati demokrácia és az a nyugati gondolkodás a példa minden szempontból, szellemi szempontból és ha úgy tetszik, az életminőség szempontjából, ahová el akarunk érni, és amely sokunk számára szintén példa volt az elmúlt évtizedekben.

(12.30)

A nyugatias gondolkodás nem osztja ezt a felfogást, amelyet itt hallottunk a parlamentben. Tulajdonképpen innen, ebből a nézőpontból szeretném kritizálni ezt a törvényjavaslatot is.

A törvényjavaslat, azt gondolom, nagyon leegyszerűsítve egy politikai gesztust tartalmaz. Egy olyan politikai gesztust a mostani kormánypártok részéről, amely rövid távú politikai gesztus. Hozzátenném: a képviselőházban már az előző felszólalók részéről szóba került a vatikáni megállapodás ügye, amit az előző kormány kötött, amiről azt gondolom, helytelen lépés volt az előző kormány részéről. Mi a Szabad Demokraták Szövetsége nevében kritizáltuk annak idején ezt a megállapodást, ugyanis az is egy rövid távú politikai gesztus volt.

Ha komolyan vesszük az egyházak szerepét, és nem csak a választásokra nézünk, az egy, két, három év múlva bekövetkező választásokra, akkor nem szabad pusztán a választási eredmények szolgálatába állítani az úgynevezett egyházbarát politikát, mert azt gondolom, nem az az egyházbarát, aki kétes értékű "gesztusokat" tesz az egyházak felé, hanem az az egyházbarát, aki egy olyan egyházi modell megteremtésén fáradozik Magyarországon, amely önálló, szabad, független, saját lábukra állni képes és mindenféle állami befolyástól mentes egyházakat képzel el. Olyan egyházakat, amelyek nem az állam felé fordulnak, és vigyázó szemeiket nem a mindenkori államra vetik, hanem a polgárok felé fordulnak, a polgárok és az emberek felé fordulnak. Ilyen egyházra van szükség. Azt gondolom, egyre több ilyen modern, nyitott gondolkodású, megint csak azt kell mondjam, a nyugati katolikus és református értelmiség gondolkodásának megfelelő ember van ma Magyarországon, hála istennek. Azt is tudom, hogy kisebbségben vannak az egyházakban ezek a nyitott gondolkodású emberek, de azt gondolom, hosszú távon nem lesznek kisebbségben. Az az egyházbarát politika, amely ezt a gondolkodási módot és gondolkodásformát szolgálja.

Ami előttünk van, meggyőződésem szerint nem helyes javaslat; egyházellenes, ha úgy tetszik, nem egyházbarát javaslat, és nem is szolgálja az állam érdekeit. Miért gondolom ezt? A legsúlyosabb tétel tulajdonképpen a 3. §, amiről már beszéltünk. A 3. § egy alapvető, azt kell mondjam, a magyar történelmi hagyományokkal rendelkező passzust szüntet meg, ami elfogadásra került az egyházi ingatlan-visszaadás kapcsán, ez az önkormányzati iskolák megléte, illetve az a kötelezettség, hogy egy-egy településen, egy-egy kistelepülésen az önkormányzatnak, amennyiben egykori egyházi tulajdonról van szó, ne kelljen visszaadnia az iskolát, ha nem tud egyébként fenntartani más önkormányzati iskolát. Ennek a megszüntetése szerintem rendkívül súlyos következményekkel jár, hiszen azt vetíti előre, hogy megszűnhet a világnézetileg semleges oktatás a kistelepüléseken.

Ez nagyon súlyos, mint tudjuk, hiszen a világnézetileg semleges oktatás, amely az Alkotmánybíróság döntése által is megerősíttetett és elfogadtatott Magyarországon, a magyar demokráciának, a szabadságunknak, a nyugatias értelemben vett modern Magyarországnak az egyik alapköve. Ezt megszüntetni nem lehet. Ha erre kísérletet teszünk, az meggyőződésem szerint ellene van az állam érdekeinek, és - még egyszer hangsúlyoznám - ellene van az egyház érdekeinek is, mert csak feszültségeket, értelmetlen feszültségeket szíthat egyház és polgárok egy csoportja között, akik nem tartják helyesnek és elfogadhatónak ezt a felfogást, ezt a gondolkodásmódot. Tehát mi a szabad demokraták részéről ezt a leghatározottabban ellenezzük.

Fölmerült már szintén a vita kapcsán - Bauer Tamás képviselőtársam is emlékeztetett rá, és én is szeretném aláhúzni -, hogy rendkívül érdekes ennek a passzusnak a története, amire hivatkoztam. Egyfelől azért, mert valóban van ennek magyar történelmi hagyománya, gondoljunk csak az eötvösi oktatáspolitikára, ahonnan mindez származik. Másfelől pedig, ha úgy tetszik, a rendszerváltás utáni demokráciánkban is van ennek hagyománya, történelme. Jól emlékszem rá, amikor annak idején a Fidesz nem támogatta az egyházi ingatlan-visszaadásról szóló törvényt; többek között azért sem, mert nem láttuk biztosítottnak az önkormányzati iskolák megmaradását, tehát a világnézetileg semleges oktatás megmaradását.

Akkor a Fideszen belül voltak olyanok, akik úgy gondolkodtak az egyházi ingatlan-visszaadásról, hogy az is sok, amit kapnának az egyházak. Sokan voltak ilyenek, többek között Orbán Viktor is ezen az állásponton volt. Voltak olyanok, akik azt gondolták, hogy nem ez a helyénvaló, hanem ha úgy tetszik, még engedékenyebbnek kellene lenni az egyházakkal. Ennek az álláspontnak a képviselői közül sokan ma is a Fidesz frakciójában ülnek. Végül is egy olyan köztes álláspontot fogadott el a Fidesz, ami azt eredményezte, hogy nem szavazta meg ezt a törvényt. Pontosan ez volt a választóvíz, az iskolák ügye. Most, kilenc-tíz évvel később oda érkezünk, hogy a Fidesz - amelynek, tudjuk, közben megváltozott a politikai arculata és politikai értékvilága - maga áll az élére egy ilyen kezdeményezésnek. Én azt gondolom, nem teszi bölcsen a mostani legnagyobb kormányzópárt, hogy ezt a változtatást, ezt a szembefordulást megint csak az egykori alapértékeivel, e téren is megcsinálja.

Szeretnék még néhány szót szólni az első két paragrafusról is. Azt gondolom, a legsúlyosabb ugyan a 3. §, az iskolákra vonatkozó tétel a törvényjavaslatban, de az első kettőben is, mint ahogy itt az előbb kibontakozott vita mutatta, van vita, hogy én is így mondjam, tehát nincs egyetértés köztünk.

Az 1. §-nál, emlékezhetnek képviselőtársaim - legutóbb Rubovszky György említette -, az eredeti javaslatban a "kivételes" szó szerepelt. Én azt gondolom, helyénvaló lenne, ha megmaradna a "kivételes" szó. Eddig is volt lehetőség arra, hogy pénzbeli kártérítést kapjanak az egyházak, kapjanak azért juttatást, ha valóban nem tudnak visszakapni egy ingatlant, és ez helyes, valóban mindannyian tudjuk, de az élet produkál ilyen helyzeteket. De a törvény logikájából az következik - más szempontok alapján is -, hogy ez valóban kivételesen történhessen meg. Legyen meg erre a lehetőség, de kivételesen.

Másfelől pedig az önkormányzatoknak az úgynevezett karbantartási kötelezettsége: erre megint csak nem tudok mást mondani, mint ami már elhangzott itt a Házban, de szeretném megerősíteni, hogy bizony, ez terhet jelent az önkormányzatok számára. Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy jámbor módon az önkormányzat nem tesz semmit azzal az épülettel, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a karbantartási kötelezettség pénzbeli ráfordítást igényel. Ehhez nem látjuk a forrásokat. Bizony, az önkormányzatoknak valamiféle anyagi hátteret kellene megteremteni. Itt is gyenge lábakon áll ez a javaslat.

Összefoglalóan, tisztelt képviselőtársaim: az előbb elmondottak alapján, de elsősorban az elvi megfontolások, illetve konkrétan az önkormányzati iskolákat fenyegető veszély, illetve a világnézetileg semleges oktatást fenyegető veszély miatt a Szabad Demokraták Szövetsége nem tudja elfogadni ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP részéről.)