Felszólalás adatai
305. ülésnap (2013.09.24.), 138. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Tóth József (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 5:18 |
Felszólalások: Előző 138 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. TÓTH JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy államtitkár úr is bevezette az előadását, arról szólt, hogy 2010 óta milyen intézkedéseket igyekszik a kormány foganatosítani annak érdekében, hogy a mezőgazdaságból élő dolgozók életkörülményei javuljanak, lehetőségei javuljanak. Ez a törvény a 2012. évi CCXIX. törvényszámot viseli. Ez a terjedelmesebb módosítás 2012-re vezethető vissza. Az idén tavasszal már hozzányúlt a parlament, és most képviselőtársunk egy újabb javaslattal állt elő, amit említettem, hogy lényegében két paragrafust érint, de úgy látszik, ezek közül az egyik mégis éles vitát vált ki.
Az általános indokolás szerint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnökének és alelnökének választására vonatkozó szabályokat kívánja módosítani annak érdekében, hogy biztosítsa a hegyközségek demokratikus működését és az igazságos döntéshozatalt. A szabály lényegében hatályon kívül helyezi a törvény azon rendelkezését, amely előírja, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökét csak a szőlészeti, míg alelnökét csak a borászati szekcióba tartozó küldöttek közül lehet megválasztani. Most a szabály módosításával lehetővé válik, hogy bármely szekcióból és rugalmasan tudnak maguk közül elnököt, alelnököt választani a nemzeti tanács tagjai.
A másik része ennek a törvényjavaslatnak: a közigazgatási feladatok magas színvonalú ellátása érdekében indokolt, hogy a miniszter szakmai kontrollja megjelenjen, amellyel az országos szintű szervezet irányításáért felelős személy szakmai és közigazgatási jártassága mellett teremtünk új garanciát. Megválasztásra került és létrejött a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa. Ez a szervezet, az előterjesztésekből is hallható volt, az államtól átvett feladatokat, az államtól kiszervezett feladatokat lát el. Ezen feladatok megvalósításához, ezen feladatok ellátásához az államtól ez a szervezet finanszírozást kap, ezért a főtitkár kinevezéséhez a miniszter hozzájárulása, illetve ellenjegyzése szükséges.
A 2. §-ban a részletes indokolás szerint lényegében az adatvédelmi biztos kérésének teszünk eleget akkor, amikor módosító javaslattal él az előterjesztő, és mint ahogy elhangzott, a módosítás révén egyszerűen, költségmentesen és gyorsan eleget lehet tenni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság határozatában foglalt adatkezelési elvárásoknak, és nem kell október 31-ével leállítani az adatkezelést a hegyközségeknél, amely egy nagyon lényeges dolog. A módosítás biztosítja a törvényi felhatalmazást a hegyközségi tagok és az adatszolgáltatásra kötelezettek személyes adatai vonatkozásában a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa részére az adatkezelésre azzal, hogy egyidejűleg a borászati hatóság irányába történő átadás törvényi feltételeit is rögzíti. Tulajdonképpen a részletes indokolás szerint a 3. § hatályba léptető rendelkezéseket tartalmaz.
Én támogatom az előterjesztő eredeti változatát, amelyet benyújtott. Javasolom és kérem is a parlamenti képviselőket, hogy támogassák a törvénymódosító kezdeményezést.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Felszólalások: Előző 138 Következő Ülésnap adatai