Felszólalás adatai

KORMOS DÉNES (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy ilyen vitánál talán célszerű azzal kezdeni, mert akkor barátságosabb lesz a hangvétel, hogy mi az, amiben egyetértünk.

Én Pokorni képviselő úr diagnózisával egyetértek. Ő nagyon sok olyan problémát sorolt fel, amit úgy vél és úgy gondol, hogy a magyar közoktatásnak gondja és problémája, és foglalkozni kell vele. Feltehetően ez még abban az időszakban zajlott, amikor a televíziós közvetítés is működött, és megelőlegezem a bizalmat képviselőtársamnak, nagyon kevés pedagógus lehetett, aki ezt a közvetítést nézte, aki ezzel a diagnózissal ne értett volna egyet. Én is közéjük tartozom, egyetértek.

De hát ezen túlmenően valóban egy vita hatékonyságához nagymértékben hozzájárul az ahhoz kapcsolódó előterjesztés áttanulmányozása. Ha még erre is marad energia, és megpróbáljuk ezt a felvetést úgy továbbvinni, hogy valóban van itt egy probléma, és majd mondok egy-kettőt konkrétan, akkor ez a törvényjavaslat, illetve a már meglévő szabályozások milyen területen jelentenek erre megoldást, milyen helyen van hiányérzet, és mi az, amiben mi szeretnénk hozzátenni itt és ott és amott ahhoz, hogy ez valóban működőképes legyen. Megnyugtatásul közlöm a magunk részére, hogy lehetett látni ilyen jeleket és megközelítéseket is, tehát, képviselőtársaim, a helyzet nem annyira tragikus, próbáljuk az egészet optimistán nézni.

Néhány konkrét példa. Gond és probléma-e a magyar közoktatásban, hogy egyre növekszik azoknak a gyerekeknek az aránya, akik az iskolába kerüléskor jelentős mentális korkülönbséggel, fejlettségi különbséggel bírnak, ez szélső értékben négy-öt, akár hat év is lehet? Létező probléma ez vagy sem? Mindenki megállapította, hogy létező probléma. Csökken vagy növekszik azoknak a gyerekeknek az aránya, akik ebbe a körbe sorolhatók? Úgy látom, abban sincs köztünk vita, hogy igen, növekszik. Aki a szakiskolák problémájáról, későbbi problémákról, lemorzsolódásról, képezhetetlenségről és egyebekről beszél, ennek a problémáit érinti, az biztosan tudja, hogy ha mondjuk, egy részképességzavart időben nem ismernek fel, nem kezelnek, az a későbbiekben borítékolja a lemaradást. És ez a fajta konfliktus, amikor nem sikerül a normál iskolai közegben egy gyereknek a saját helyzetét, pozícióját az adott közösségben elérni, ezt a pozíciót automatikusan helyreállítja különböző eszközökkel, mondjuk, az átlagosnál nagyobbat rúg a szomszédjába, vagy adott esetben különböző műsorokat szervez magának, akár az óra közepén is, mert ez így működik.

Vita lehet-e abban, hogy minél korábban elkezdjük ezt a fejlesztést, annál nagyobb eséllyel csökkentjük a belépéskori különbséget? Nem lehet vita. Innentől kezdve jön az értelmes megközelítése a törvénymódosításnak és az ezzel kapcsolatos véleménycserének. Jó-e az, hogy elkezdjük a bölcsődei korban ezt? Gondolom, jó. Hozzárendeltük a forrásokat? Ott van mellette az "Új tudás" program költségvetési keretében, abban a nagyjából 130 milliárd forintban, ott van, hogy ehhez milyen feltételek és milyen pénzeszközök kellenek. Egyértelműen ott van. Jó-e, és mondják ezt a bölcsődei gondozók, hogy több mint száz olyan intézmény van jelenleg Magyarországon, ahol bölcsőde és óvoda együtt működik? Jó-e az, ha a bölcsődei gondozásból az óvodai gondozásba átkerül a gyerek, megbeszélve a pedagógiai problémákat, és ez folyamatot jelent? Persze, hogy jó. Működőképes lehet-e ez a rendszer? A szakma azt mondja, hogy rendben van. Vannak továbbképzési igényei, természetesen, rendben van.

Nincs forrás az óvodai fejlesztésre - Szabó képviselő úr mondta. Valóban komoly felelősségünk van, hogy a II. fejlesztési tervben, az Új Magyarország fejlesztési terv regionális operatív programjaiban azokat a forrásokat és pályázatokat, amelyeket a régiók kiírtak, pontosan, célirányosan használjuk-e fel, és ennek nagyon sok mutatója és kontrollja van. Ott van a forrás? Hát soha ennyi forrás nem volt arra! Hogy van benne felelősségünk, hogy célirányosan menjen, ahol kapacitásdeficit van, azokba a térségekbe? Hogyne! Kőkemény felelősségünk van. Ezt érvényesítsük! Sokszor próbálja ezt felülírni a politikai lobbi vagy érdek? Persze, konfliktusokat jelent. De akkor ennek a konfliktusnak a feloldásában, legyen az kormánypárti vagy ellenzéki képviselő, akkor is vegyük elő, hogy bizony ezen és ezen a területen kapacitásdeficit van, akkor itt és itt valóban ennek a fejlesztésnek prioritásának kell lenni.

Már látom előre, ha véletlenül nem jönne be az első kör a férőhelyek biztosításában, és a második körben a pályázatok kiírását úgy kellene megfogalmazni, hogy egy kicsit célirányosabb legyen, akkor, kérem szépen, ez már bizony önérzetromboló tényezőként is megjelenhetne néhány helyen. De ez a felelősségünk megvan, hogy a forrás ott van, most végre van, és ezt megfelelően tudjuk-e felhasználni. Valóban így van, hogy ez a megoldás vagy ez a helyzet vagy ez a körülmény, amit a törvény itt előállít ebben az intézményi formában, ehhez adhat segítséget.

A következő ilyen kérdés - és nem megyek végig mindegyiken -, sokszor visszajön az ellenőrzés és értékelés kérdése. Bárhol fordultunk meg az elmúlt időszakban fórumokon, a pedagógusok mindenütt kérték és egyetértettek azzal, hogy szükség van ellenőrzésre és értékelésre. De a kettő együtt lehetséges. Tehát fontos az intézmény belső értékelési rendszere és a külső kultúra is. Jogbiztonságot jelent-e az intézmények számára, hogy egy adott térség és település aktuálpolitikai érdekei ne írhassák felül az oktatás alapvető törvényeit és a gyerekek alapvető jogait? Jogbiztonságot jelent? Igen. Akkor ennek az ellenőrzésnek csak az oktatási intézményekre vagy a fenntartókra is ki kell terjednie? És ott, ahol nincs más mód, akkor jogi eszközökkel kell ezt helyreállítani? Ez a jogbiztonságot jelenti az intézménynek és a tanulónak? Igen. Hogy konfliktusba kerülhet egy ilyen jogi ellenőrzés kapcsán a fenntartó, és úgy érzi, hogy az ő jogosítványaiba galád módon belegázolt az Oktatási Hivatal? Hát persze! Ez egy konfliktushelyzet! Valaki előidézte, valakinek meg fel kell oldani. A jogbiztonság erről is szól, és bizony néha-néha kellemetlenségekkel jár, hogy ha valakinek nem sikerült egy jogszabállyal kapcsolatban éppen a jogszerű megoldást megtalálni önként, akkor azt a jog, az ellenőrzés és adott esetben a hatóság eszközeivel ebbe az irányba kell terelni. Ma már a világban általában ezek a dolgok így működnek. Tehát nem félnék ettől, hogy ha ezek az esetek normálisan működnek, akkor ez problémát jelentene.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

A szegregációról, integrációról nagyon sokat fogunk beszélni. Tisztelt képviselőtársaim, a társadalomban van spontán érvényesülő szegregáció jelenleg Magyarországon? Elég komoly súllyal? Tegyük fel ezt a kérdést magunknak: van. Hosszú folyamat az, amíg eljutunk oda, hogy ezek a különböző, szociális, gazdasági és egyéb konfliktusokból adódó spontán szegregációk maguktól megoldódjanak? Nagyon hosszú folyamat lenne. Szinte lehetetlen helyzet. Van-e annyi ideje annak a generációnak, amelyik most ott van, amelyiknek ezekben a dolgokban segítenünk kell? Nincs. Szükséges akkor átmenetileg jogi eszközökkel ezt szabályozni? Nincs más módunk! Érdekeltséggel és jogi eszközökkel kell szabályozni. Vannak-e olyan oktatási intézmények jelenleg, amelyekről, már bocsánat a szóhasználatért, kifinomult technikával lepattannak a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek? Vannak Magyarországon ilyenek. Kell-e törvénnyel szabályozni, hogy ha adott esetben forrásokhoz jutnak, akkor vegyék ki a részüket ebből a feladatból? Persze. Természetesen, erre szükség van.

Éppen ezért úgy gondolom, hogy amikor egy törvénymódosításról, egy törvényjavaslattól beszélünk, akkor célszerű, és egyetértek mindenkivel, aki ezt hangsúlyozza, hogy az adott folyamatokba beillesztve vizsgáljuk ezt. Hogy ez a törvénymódosítás, ez a csomag kezeli-e az összes problémánkat? Nem kezeli. Megint csak egy konkrét példa: kezeli a pedagógus-bérhelyzetet? Kezeli azt a helyzetet, hogy az 50 százalékos bérfejlesztés elkopott az elmúlt időszakban? Kezeli-e azt, hogy jelenleg ez a réteg ismét alulfinanszírozott vagy nem túl jól finanszírozott az értelmiségi rétegen belül? Nem kezeli. Mit próbál kezelni? Próbál olyan technikákat kitalálni és segítő eszközöket, és itt a finomításokról beszélhetünk, hogy a gyakornoki időt, a pályakezdő-támogatást hogyan illesztjük össze, de hogy kell egy motiváló tényező, hogy egy jobb szelekciót tudjunk kialakítani már az elején, akár a felsőoktatásba belépésnél, akár pedig utána, ebben sem lehet vita.

(17.30)

Ebben indultunk el. Nem oldott meg mindent, hiszen gyakorlatilag a tanárképzéssel kapcsolatos egyéb elképzelések ott vannak párhuzamosan mellette, és ezt a képviselőtársaim is tudják, hogy ezek a folyamatok együttesen mennek.

Ha nem tudja az egészet kezelni, hanem részkérdésekre vállalkozik - mondjuk, a pedagógusok bérrendszerével kapcsolatban -, akkor az valóban értelmes vita, hogy ilyen költségvetési keretek között, ami rendelkezésre áll, jól fokuszálta-e azokat a pontokat, amelyekkel akar valamit kezdeni. Jól fokuszált-e akkor, amikor azt mondja, hogy a halmozottan hátrányos körülmények között dolgozó pedagógusoknak megteremti a lehetőséget, a jogszabályi kereteket, és nyilván, ha a megfelelő program és a feltétel ott van, ez többletjuttatást jelent? Szerintem jól teszi.

Ha azt mondjuk, hogy ellenőrzésre és értékelésre van szükség, akkor jól teszi-e, hogy a teljesítményhez kötött bérezés feltételeire szabály születik, és ez működni tud? Jól teszi. Megoldottuk az egész bérrendszert? Nem oldottuk meg; néhány olyan kérdést, néhány olyan elemet próbáltunk kezelni, ami ezt az ügyet előreviszi.

Összességében tehát - nem szaporítva a szót, csak sok példát lehetne még mondani tulajdonképpen a törvényi intézkedés keretein belül is - ma úgy látom, hogy ha ezekben a fokuszált részkérdésekben és az "Új tudás, műveltség" programmal együttesen el tudunk indulni egy olyan értelmes vitában, és adott esetben mindkét oldalról - vagy több oldalról - a módosító indítványokkal azokat a szándékokat, amelyeket ezzel megcéloztunk, amikor ez a törvénymódosítás idekerült, jó irányba tudjuk terelni, akkor egy-két fontos részkérdésben előreléptünk.

Almássy képviselő úr mondta, hogy szükség lenne az oktatási törvény átfogó átgondolására. Akkor most változtassunk megint egy nagyobb részt ebben? Én partner lennék ebben, csak van egy rossz hírem: az egész módosításának és működőképességének egyik alapfeltétele, hogy újragondoljuk-e Magyarországon a közoktatásban a feladatmegosztás szintjeit, tartalmát. Ha ezt nem tudjuk újragondolni, akkor az összes többi kérdésben nagyon komoly problémáink lesznek.

Van-e ma reális esély, hogy ebben a parlamenti időszakban ebben a nagyon alapvető kérdésben minimális egyezség szülessen ebben a Házban? Ma én ezt nem látom. Akkor egy átfogó, rendszerszerű elemzésnek a kereteit ugyan körberakhatjuk, csak nem látom az esélyét. Ma arra kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy azt nézzük meg, ezek a fókuszpontok valóban jók-e. Ha hiányoznak garanciák, akkor pedig nézzük meg, hogy fokozatosan, akár most ezzel a törvénnyel, majd a kapcsolódó rendelkezésekkel - mert azok nagyon fontosak, a finomítások ott jelennek meg - valóban el tudjunk indulni néhány olyan kérdésben, ami nagyon fontos.

Zárásként azt mondom, az egyik képviselőtársunk azt mondta, hogy miért csináljuk ezt most, hát a változás kényszerére nincs semmiféle okunk. Ha ezek a problémák, amelyeket felsoroltam, reálisak, és ezek égető módon megvannak, hát nem tudom, mikor lenne változás kényszere. Ráadásul meg bizonyos tekintetben - sőt több tekintetben - az anyagi eszközeink is megvannak hozzá, és nem mindegy, hogy 2013-ig ezt az igen jelentős forrást a magyar közoktatásban mire költjük. Akkor beszéljük ezt meg, és valóban a lényegről beszéljünk, ne csak arról, amit egyébként hallani akarnak az emberek. A problémát látják; rajta, itt a megoldás egyik szelete! Erről beszéljünk érdemben, ezt tettük le az asztalra!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)