Felszólalás adatai
50. ülésnap (2010.11.22.), 231. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Varga László (KDNP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | Emberi jogi bizottság |
Felszólalás oka | Ismerteti a bizottság véleményét |
Videó/Felszólalás ideje | 2:25 |
Felszólalások: Előző 231 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
VARGA LÁSZLÓ az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A bizottság november 16-án tartotta ülését, nyilván a hatáskörünkbe tartozó törvényeket vizsgáltuk és néztük. Ezek közül is három volt az, amelyik a bizottságban különösebb megtárgyalásra került. Az egyik az 1 százalékos adó egyházakra vonatkozó része, és felhívtuk a figyelmet arra, hogy a '11-es évben szükség lesz ennek az adónak az újragondolására, illetve az egyházakkal való újratárgyalásra, de ez úgyis az új vallásügyi törvényben, amely szintén előkészítés alatt van, előkerül, így a bizottság ezt tudomásul vette.
A másik kérdés volt a kisebbségi és települési önkormányzatok finanszírozási anomáliája, de megnyugtató volt a bizottság számára, hogy ez már most megoldódik, mivel mind a két finanszírozás egy helyre, a közigazgatási és igazságügyi fejezetbe került.
A harmadik kérdés, amelyik többeket nyugtalanított, a Nemzeti Civil Alap nagymérvű csökkenése, 50 százalékos csökkenése. A minisztériumi munkatársak tájékoztatását a bizottság tudomásul vette, hogy ebben az évben, illetve a következő évben, a '11. év első felében új szabályozás kerül a törvényhozás elé, az Országgyűlés elé.
Mindezek után az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag elfogadta, illetve általános vitára alkalmasnak tartotta a törvénytervezetet.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Felszólalások: Előző 231 Következő Ülésnap adatai