Felszólalás adatai

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyi reform a '90-es évek elején az alapellátás átalakításával kezdődött. Az elképzelés jó volt, hiszen az alapellátás, a háziorvosi hálózat az egészségügynek az a része, amely a leggyakoribb, legközvetlenebb, mindennapos kapcsolatban áll az emberekkel, és így nemcsak a gyógyítás, hanem a megelőzés terén is a legtöbbet teheti a lakosságért.

Ez a reform az állampolgároknak a szabad orvosválasztás lehetőségét jelentette, az orvosoknak pedig azt az ígéretet, hogy ha jól dolgoznak, több lesz a betegük, több lesz a kártyájuk és így a pénzük is. Ez az ígéret azonban nem vált valósággá. Évről évre több pénzt vonnak le az átlag felett teljesítő orvosok finanszírozásából degresszió címén, tehát a több munkáért végül is kevesebb pénzt kapnak a jól dolgozó orvosok. A csökkenő finanszírozás következtében pedig az alapellátás újra a működőképesség határára került. A finanszírozási szisztéma egyáltalán nem épít arra, hogy a lakosságnak van realitásérzéke, és ha nem látja el őt jól az orvosa, elviszi a kártyáját máshoz. Ráadásul a kormányrendelet kötelezi az orvost arra, hogy az újonnan a praxisukba költözőket is elvállalják. A megszüntetett kórházi ágyak egy részét is az alapellátás fejlesztésével kellene kiváltani.

Folyamatban van a privatizáció, de döcög. Az egészségügyben meglévő jelentős infláció mellett nincs pénz a szükséges fejlesztésekre, műszerekre. Sok helyen a vizelet- vagy vércukorvizsgáló csík megvásárlása is gondot okoz már. A még nem privatizált körzetek az önkormányzattól várhatnának támogatást, hiszen az önkormányzati törvény az alapellátás biztosítását az önkormányzatok hatáskörébe utalja, de anyagi hozzájárulást nem ír elő, az önkormányzatok pedig maguk is finanszírozási gondokkal küzdenek.

1999 első negyedévében az alapellátás finanszírozásának pontértéke tovább csökkent. Csökkent a szakorvosi szorzó is, így a több szakvizsgával rendelkező átlagos vagy annál nagyobb praxist ellátó orvos finanszírozása tovább romlik. Európában, ahova csatlakozni szeretnénk, az orvosok az átlagbér öt-hatszorosát keresik, és egy háziorvos négy-öt asszisztenst tud alkalmazni. Nálunk egynek is nehéz kigazdálkodni a bérét, ezért az orvos rákényszerül, hogy munkaidejének közel felét adminisztrációval, nem orvosi tevékenységgel töltse.

Kérdezem a miniszter urat: felismerte-e már a tárca a finanszírozásban rejlő ellentmondásokat, és ha igen, milyen változtatást tervez? Miből tudják majd a folyamatosan működési gondokkal küzdő háziorvosok a praxis megvásárlásához kapott kedvezményes hiteleket törleszteni? Várom miniszter úr válaszát. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)