A felszólalás szövege:
SÁGI JÓZSEF, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága megvitatta és elfogadta a kormány 1999. évi költségvetési előterjesztését. A többórás vita során előkerült érvek és vélemények nem jogi és formai kérdések körül forogtak, hanem jobbára technikai, pontosabban arányossági vetületet kaptak.
A többségi vélemény álláspontját abban a tekintetben osztotta a kisebbségi véleményt alkotók álláspontja, miszerint jól érzékelhető, hogy a kormány kiemelt jelentőségű területként kezeli az oktatásügyet, ezen belül is hangsúlyozottan a felsőoktatást. Álláspontunk szerint a költségvetés egésze, de részterületei is egyaránt összhangban állnak a "Szabadság és jólét" című pártprogramból "Az új évezred küszöbén" címmel kormányprogrammá nemesedett programmal, és szerintem a klebelsbergi hagyományokkal is.
A költségvetés tervezete nem pusztán számok halmaza, hanem a jövőnek szóló befektetés. Az oktatás és a tudomány az a része mindennapjainknak, amellyel bár mindig találkozunk, de közvetlen hasznát csak ritkán érzékeljük. Mégis tudomásul kell vennünk, hogy olyan, hosszú távon biztosan megtérülő beruházásról van szó, amelyet minden körülmények között támogatni kell. Ez a jelleg ütközik ki az Oktatási Minisztérium tervezetéből is. Gondoljunk csak a tandíjmentességre, a pedagógusbérek nagymértékű, az inflációt jóval meghaladó emelésére vagy éppen a tankönyvek áfájának eltörlésére.
A jövő évi minisztériumi költségvetés két sarokköve a közoktatás és a felsőoktatás. A közoktatás OM-fejezetben szereplő előirányzata 12,9 százalékos növekedéssel számol, ami lehetőséget biztosít a pedagógusbérek jelentős növelésére és a normatív támogatás strukturális átalakítására. A pedagóguskeresetek 16,3 százalékos januári emeléséhez szeptembertől további 3 százalék kapcsolódik, ami áttörést jelent a többéves stagnáláshoz képest.
A normatív támogatáson belül az átlagosnál lényegesen nagyobb mértékben emelkedik a kollégiumi többlettámogatás, a gyógypedagógiai oktatás támogatása, valamit a súlyos beilleszkedési zavarokkal küzdők támogatása.
(18.30)
A pedagógusok szakkönyvvásárlására fordítható összeg 30 százalékkal, a tanulók tankönyvvásárlási támogatása mintegy 50 százalékkal emelkedik. A bizottság pozitívumként említette a kistelepülések általános iskolai alsó tagozatainak támogatását.
Kisebbségi véleményként felvetődött, hogy miként lehetne az önkormányzati forrásoldalt olyan út elé állítani, amely érdekeltté tenné őket a normatívák teljességének iskolákhoz való eljuttatásában. A választ az előterjesztő képviselői ugyan megadták, de ellenzéki képviselőtársaimban gyaníthatóan még a szakmai indoklás után is maradtak kételyek. Erre utal legalábbis a 3 nem és a 4 tartózkodó szavazat, hiszen a többi kérdésben korántsem ütköztek ennyire a vélemények. Az előterjesztést megszavazó 13, valamint a 7 elutasító, illetve tartózkodó képviselő ugyanis egyetértett abban, hogy a minisztérium többi szegmense jótékonyan, sőt kiemelt mértékben részesül a költségvetés összértékén belül.
A jelentős mértékű növekmény első számú haszonélvezője a felsőoktatás, illetve a kutatási-fejlesztési ágazat. Ezen irányok stratégiai fejlesztése tehát folytatódik, csakúgy, mint a fejlesztésre fordítható pénzek fokozódó tervezhetőségi tendenciája. Az OM költségvetésének döntő részét a felsőoktatás teszi ki. 1999-ben 113,3 milliárd forintot fordítunk a felsőoktatás támogatására, s ez 28,7 százalékkal több, mint az előző évben volt. Ezen belül a rendszeres személyi juttatás 19,2 százalékkal, a dologi jellegű kiadások 14,3 százalékkal növekednek. Az államilag finanszírozott hallgatók száma 3,3 százalékkal emelkedik. A minisztériumi büdzsé ezenkívül kiemelt jelentőséget biztosít a szakképzésnek, amelynek a támogatása az 1998-as 455 millióról jövőre 3,7 milliárd forintra nő.
Még egyszer tehát: az oktatási és tudományos bizottság 13 igen, 3 nem és 4 tartózkodás mellett az 1999. évi költségvetési törvényt általános vitára alkalmasnak nyilvánította.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
SÁGI JÓZSEF, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az oktatási és tudományos bizottság április 7-ei, a Nemzeti Szakképzési Intézetben tartott kihelyezett ülésén tárgyalta meg a kormány által T/995. számon benyújtott, a szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról szóló 1996. évi LXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.
A bizottság a vita során megállapította, hogy a javaslat összhangban van a szakképzési törvénnyel, intézkedéseinek következményei várhatóan megegyeznek a fejlett országok gyakorlatával. A vita során a hozzászólások kisebb mértékben színesítették, de érdemben nem befolyásolták a törvényjavaslatban meghatározott módosítások szövegszerű értelmét, ezért a bizottság azt egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta. A bizottság kormánypárti és ellenzéki tagjai között egyetértő vélemény alakult ki a tekintetben, hogy a szakképzés ilyen feltételek közötti támogatása kivételes fontosságú a jól működő piacgazdaság elvei szerint működő világban. Minden képviselő hangsúlyozta, hogy csakis a jól képzett munkaerő képezheti alapját az Európai Unióba igyekvő Magyarország gazdaságának.
A magasan kvalifikált szakmunkások képzéséhez azonban elengedhetetlen, hogy az utánpótlásképzés terheinek egy részét, egyre növekvő részét a vállalkozások viseljék. Ezért tartotta fontosnak a bizottság, hogy a szakképzési hozzájárulás esetében a munkaviszonyban álló saját munkavállalók számára az OKJ-ben meghatározott szakképesítések mellett más képzések céljából szervezett szakképzési költségek is elszámolhatók legyenek, és az ösztönzés és hatékonyság növelése érdekében az elszámolás mértékét 0,2 százalékról 0,5 százalékra növeljük.
Óvatos aggályok két esetben merültek fel ellenzéki és kormányoldalról egyaránt a törvény szövegével kapcsolatban. Egyik esetben a felsőoktatás szakmai gyakorlati képzésének támogatása ügyében akkor, amikor a törvény a kötelezettek számára nyolc hétnél hosszabb egybefüggő szakmai gyakorlati képzés megszervezéséhez köti a költségelszámolást. A másik esetben pedig akkor fogalmazódott meg igény a szöveg pontosítására, amikor a már említett 0,5 százalékos vállalati belső képzés elszámolásáról vitatkoztunk. Megfogalmazódott ugyanis az igény arra, hogy ezt a keretet csak szigorú felhasználási szabályokkal lehessen igénybe venni, kiküszöbölendő a vállalati presztízsfelhasználásokat.
Mindezen kifogások ellenére ismétlem: a bizottság egyhangú döntéssel általános vitára alkalmasnak találta a törvényt. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt tíz esztendő a rendszerváltással együtt járó társadalmi szerkezetváltásnak és a gazdaság átalakulásának az évtizede volt. A folyamatos változás nem hagyta érintetlenül az oktatás ügyét sem, különösen nem hagyta érintetlenül az oktatási rendszer egészében a piacgazdasági kihívások által leginkább érintett területét, a szakképzést.
Ismeretes, hogy a kormányzati koordináció feladatait 1998 nyarától e területen az Oktatási Minisztérium látja el. Láthatjuk, hogy a dinamikusan fejlődő szakágazat pozíciója biztosabb az új helyén, mint a régiben, a Munkaügyi Minisztériumban. Ám az izmosodó szakképzésen csak az erősítene még többet, ha korszerűbb finanszírozási rendszer alakulna ki körülötte, mint ami eddig volt. Az igazság kedvéért le kell szögeznünk: a tendencia, ami az újfajta irányítási szervezetet és ami a finanszírozási modellt illeti, már az 1996., az 1993., sőt az 1988. évi törvényi szabályozás óta a modernizáció irányába hat. A jelenlegi törvénymódosítás csupán ennek a már korábban megalkotott rendszernek a tökéletesítése, finomítása.
(9.20)
Ez a törvény, bár terjedelmét tekintve csak tíz paragrafust tartalmaz, módosításai alapján a kormányprogramban tételesen megfogalmazott feladatok szerint azt irányozza elő, hogy bővüljön a fejlesztésekre fordítható jogcím, az a jogcím, amely az alap likviditása okán a fejlesztési célok bővítését gazdasági szempontból lehetővé teszi.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az Oktatási Minisztérium továbbra is vállalja tehát a szakképzés távlati fejlesztési koncepciójának és programjának hat leglényegesebb pontját, amelyek a következők:
1. A szakképzettséget szerzők arányának, valamint a szakmai képzés és tudás versenyképességének a növelése.
2. A szakképzés iskolarendszerű alapozásának erősítése.
3. A specializációban a gazdaság szerepének növelése.
4. A szakképzés finanszírozásának és intézményrendszerének fejlesztése.
5. A felnőttek folyamatos képzésének biztosítása.
6. A szakképzés kutatásának fejlesztése.
Ismeretes, hogy Magyarországon a szakképzés finanszírozásának alapvetően három forrása van. Az első az iskolai rendszerű képzés tanulólétszám-arányos normatív támogatása az állami költségvetésből. Ezt a támogatást az iskolafenntartók kapják kötöttség nélkül, abból a célból, hogy saját egyéb bevételeikkel kiegészítve a jogszabályok alapján iskola-fenntartási kötelezettségeiket elláthassák. A második forrás a szakképzési hozzájárulási kötelezettség, amely évek hosszú sora óta az iskolai rendszerű szakképzés működésének és fejlesztésének egyik fő forrása. A bérköltség alapján számított 1,5 százalékos részből az 1996. évi törvény alapján 0,2 százalékot azonban a vállalatokon belüli munkaviszonyban állók képzésére fordíthatnak a hozzájárulásra kötelezettek. A harmadik rész mindezektől teljesen elkülönül, hiszen a munkanélküliek, illetve a munkanélküliséggel veszélyeztetettek képzését a Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási alaprésze finanszírozza.
Az előttünk fekvő törvény módosítása az imént említett pontok közül a másodikkal foglalkozik. A következő néhány percben a Fidesz-Magyar Polgári Párt érveit szeretném felsorakoztatni a módosítások védelme érdekében.
A törvény módosításának legfőbb elemére feltett kérdés így hangzik: indokolt-e, hogy a munkáltatók a munkaviszonyban álló saját munkavállalóik számára az OKJ-ben meghatározott képesítés mellett, más képzések céljából szervezett szakképzési költségeik növelése érdekében két és félszer nagyobb összeget tarthatnak maguknál. A válaszunk: igen, és ez megerősíti a kormányzati szándékot, hiszen ismert, hogy a szakképzés fejlesztésének egyik kiemelt fejlesztési iránya - különösen az Európai Unióban - a felnőttek szakmai tovább- és átképzésének jogi és finanszírozási eszközökkel történő támogatása. Megítélésünk szerint ez a módosítás is összhangban áll a legfejlettebb államok eddig követett gyakorlatával. Érvként mondom el azt az örvendetes tényt is, hogy a gazdasági növekedés beindulása, majd az ezzel párhuzamosan egyre csökkenő számú munkanélküliség miatt jelentősen megnőtt a Szakképzési Alapba befizetett összeg, alapos szufficitet termelve.
Mivel a foglalkoztatás növekedésével a kifizetett bér tömege is nőtt, sőt, a bérek reálértéken is növekedtek, egyre inkább megnőtt az igény arra, hogy a munkáltatók nagyobb hányadban fordíthassák vissza jövedelmüket saját munkaerejük képzésére.
Kimutatható viszont, hogy a 0,2 százalék mértékű limit oly mértékben leszorította ezt az összeget, egy átlagos magyar foglalkoztatónál évi néhány tízezer forintra, amelyről elmondhatjuk, bizony nem motiválta kellő mértékben a munkaadót belső képzésre, ugyanakkor viszont rendkívül kemény pénzügyi korlátot jelentett számukra.
Lássuk azonban, hogy a számok, a befizetések mit mutatnak! A szakképzési hozzájárulás 1991-től '98-ig több mint háromszorosára, 9,3 milliárd forintról körülbelül 30 milliárd forintra nőtt, s amíg az iskoláknak nyújtott közvetlen támogatás 2,3 milliárd forintról 10 milliárd forintra, azaz majdnem ötszörösére nőtt, addig a vállalati képzésre fordított összeg csupán másfélszeresére, 4,9 milliárd forintról 7,2 milliárd forintra emelkedett. Nem fogadható el tehát az olyan állítás, amely szerint így a szakképző iskolák jelentősen meg lesznek rövidítve, hiszen csak a korábbi aránytalanságok lesznek korrigálva. Sőt, a javaslat szerint a 8. §-ban megfogalmazott kiegészítő elemmel megteremtjük a lehetőségét a kontrollnak, hogy a jogosulatlan felhasználásokat visszaszorítsuk, és így a munkáltatók, a hozzájárulásra kötelezettek csak tényleges képzési célra használhassák fel a 0,5 százalékot.
A másik kérdés az úgynevezett akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzéshez kötődik. Érdemes-e az alap felhasználói körét a felsőoktatásban bővíteni? A kérdésre adandó rövid válasz: igen. A hosszabb válasz az egységes képzési politika kialakításának elvéről szól. A posztszekunderi képzés Magyarországon lényegében évtizedek óta folyik. Ennek ellenére mégsem beszélhetünk a ma már szinte az egész világon használt értelmezés szerinti posztszekunderi oktatásról. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy a kialakult szocialista képzési struktúra öntörvényű, gazdaságtól független rendszerébe nem épültek be a nem létező munkaerőpiac elvárásai. Tehát a mai Magyarország legnagyobb problémája e területen az, hogy a munkaerőpiacon hiányzik a korszerű, posztszekunderi képzésben képzett munkavállaló. Ezt a hiányt a felsőfokú képzésben végzettséget szerzett munkavállalók alkalmazásával oldják fel a munkaadók, ami mindenképpen hátrányos és degradáló a nagy társadalmi költségráfordítással túlképzett dolgozók számára. E meghasonlott állapot feloldását várjuk tehát a törvény 5. és 7. §-ainak módosításától.
Tisztelt Képviselőtársaim! A szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény módosítása fontos lépést jelent az elkövetkező évek egyik jelentős, nagy változások előtt álló oktatáspolitikai ágazata törvényi szabályozása felé. A gazdasági átalakulás és az életmódváltás várhatóan olyan mértékű tanulási igényt fog támasztani, hogy a képzéshez való hozzáférést európai szintű kodifikációban lesz célszerű megfogalmazni. Erre szolgál majd a reményeink szerint még ebben a kormányzati ciklusban megszületendő felnőttképzési törvény.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én is erre a vitára szeretnék reagálni valamilyen szinten.
Egyetértek Horn Gáborral abban, hogy a felsőoktatásnak és a középfokú szakképzésnek együtt kell haladnia, de az én megítélésem szerint ez már eddig is valamennyire együtt haladt nagyon sok helyen, nagyon sok területen, főleg vidéken.
Együttműködést látok a szakképző intézmények és a felsőfokú akkreditált szakképzés tekintetében, elsősorban személyi tekintetben. Nagyon sok esetben támaszkodnak egymásra és keresik a kapcsolatokat egymással. Az egy adalék és megfontolásra érdemes adalék, amit a képviselő úr mondott, hogy a fejlesztéseket is így kellene összevonni.
Ugyancsak arra reagálva, amit Csizmár képviselő úr mondott: véleményem szerint a nyolchetes szabályozás éppen a szabályozás szűkítését foglalja magába, azt gondolom, hogy éppen ezzel lehet korlátok között tartani a felsőfokú intézmények szakképzését.
Végül egy másik vélemény: többször is elhangzott, hogy ezzel forráskivonás és kvázi szűkítés történik. Megítélésem szerint azonban ez nem igaz, a torta ugyanis nem lesz kisebb, a torta egyre jobban nő! Számok bizonyítják, hogy egyre nagyobb a torta, és bár a szelet kisebb, de évről évre relatíve mégis több jut a szakképzésre, ezt látni lehet.
Úgyhogy megítélésem szerint pont ez az alapja annak, hogy a szakképzés több pénzt kapjon a következő időkben. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Felolvasnék egy kétmondatnyi szöveget az 1996. évi őszi parlamenti vitából. Kiss Péter munkaügyi miniszter mint előterjesztő mondta ezeket a szavakat:
"A Munkaerő-piaci Alap szakképzési alaprészéből nyilvános pályázat útján, az államilag elismert szakképesítést adó képzés tárgyi feltételeinek fejlesztéséhez támogatás adható. Indokolt a támogatásban részesíthetők körébe felvenni azokat a felsőoktatási intézményeket, amelyek az állam által elismert szakképesítésre készítenek fel, és a felsőoktatási törvény módosítása alapján felsőfokú, akkreditált iskolarendszerű szakképzést folytatnak."
Nos, úgy gondolom, hogy ez a mondat, és a Jánosi képviselő úr által elmondottak szinkronban állnak egymással, de én kontinuitást látok a most beterjesztett törvényjavaslat módosításában is. Tehát nem érzem azt az ellentmondást, amelyet a képviselő úr mondott, bár készen állunk arra, hogy kompromisszumról tárgyaljunk, és azt hiszem, hogy lesz erre alap. Azt mégis megkérdezném majd tőle, ha esetleg négyszemközt leszünk, vagy akár itt a plénum előtt is, hogy a posztszekunderi képzés támogatása, amelyet az MSZP is szorgalmaz, ugyan mennyiben és miért különbözik alapvetően attól az elképzeléstől - és ehhez miért kell majd megnyitni egy külön jogforrást -, amelyet mi javasoltunk. Tehát úgy gondolom, hogy ez mindenképpen értelmezésre szorulna.
Köszönöm szépen.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. T. Asztalos Ildikó képviselő asszony hosszú hozzászólásában számos olyan kérdésről szólt, amelyre majd a részletes vitában fogunk még visszatérni.
Megmondom őszintén, hogy az elején nem éreztem annyira a korábbi, Horn Gábor-féle hozzászólás melletti érvelést; a végén már jobban éreztem. Azt mondta a képviselő asszony, hogy a letelepülő cégek magas igényt támasztanak a szakmunkásképzéssel szemben. Ez így van.
A saját területemről el tudom mondani, hogy a Szombathelyen, Nyugat-Magyarországon letelepülő cégeknek valóban nagyon magas az igényük, nagy elvárásokat fogalmaznak meg. Az is igaz, amit a képviselő asszony mondott, hogy eleinte óvatosak az iskoláknak nyújtott támogatások ügyében. De szerintem ez pont azt erősíti, hogy eleinte hadd használhassák fel nagyobb arányban a pénzeket ők maguk a saját képzéseikre. Aztán később ez a folyamat úgysem lesz irreverzíbilis, tehát megfordulhat a trend. A cégek igénye valóban az, hogy a piac igényeinek megfelelően fejlődjenek.
De akkor gondoljuk végig azt, mi az oka annak, hogy az iskolai tanműhelyek sorban visszafejlődnek. Mert a szakképző intézményeknek egyszerűen nincs pénzük ezek finanszírozására. Ez, persze más kérdés, de bele lehet helyezni ebbe az összefüggésrendszerbe. Valószínű tehát, hogy a felnőttképzésnek ez a formája sokkal hatékonyabb, mint a középfokú oktatás iskolai tanműhelyek által képzett rendszere.
Abban is egyetértünk egyébként, hogy a regionális fejlesztő központoknak és iskoláknak együtt kell működni. Ebbe nyugodtan be lehet vonni a cégeket, a cégek viszont azzal, hogy nagyobb arányban részesülnek ebből az összegből, jobban motiválva érzik magukat, hogy ebbe a körbe bekapcsolódjanak. (Csizmár Gábor jelentkezik.) Egyébként bízom abban, hogy Kelet-Magyarországon vagy az ország fejletlenebb régióiban is hasonló tapasztalatok lesznek majd, mint Nyugat-Magyarországon.
Köszönöm.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Horn Gábor képviselőtársam nekem ígérte meg az előbb, hogy nem fog többet hozzászólni. (Horn Gábor bólint.) Nekem ígérted meg, hogy nem fogsz többet hozzászólni. Viszont azért reagálnék erre a hozzászólásodra, mert szerintem egy-két pontatlanságot ejtettél, én viszont szeretnék abban segíteni, hogy egy-két helyesebb módosító indítvány valóban bekerüljön a törvénybe; aztán később majd még talán hozzá is szólnék egy hosszabb hozzászólás erejéig.
Az biztos, hogy a megoldás mindenképpen azt jelentené, hogy új forrásokat kell bevonni a szakképzés finanszírozásába. Ez már annak idején is nagy vitákat váltott ki, hiszen a szakmunkásképzési hozzájárulás életre hívása nem kis ellenállásba ütközött. Azonban a múlt évben már - ez évben fejeződött be a vizsgálat - egy több megyére kiterjedő vizsgálat folyt arról, hogy vajon milyen célokért folyik a pénzek lekérése, és ezt hogyan használják fel az iskolák.
Először is nem 30 milliárdról, hanem 22 milliárd forintról van szó, de ez már csak egy technikai kérdés. Lássuk a szakképzés költségeit! A források a következő megoszlást mutatják: az állami költségvetés körülbelül 30-40 százalékot áll a szakképzés költségeiből; az önkormányzati saját forrású támogatás szintén olyan 35-40 százalék; a szakképzési hozzájárulás pedig 15-20 százalék - ami valóban elég jelentős összeg, bár hozzá kell tenni, hogy iskolája, intézménytípusa válogatja -; a saját források 4-10 százalék és más források 0-1 százalék között vannak.
A szakképzési hozzájárulás értékelhetőségét viszont nagyon nehézzé teszi, hogy vannak iskolák, amelyek szédületes vagyonhoz jutottak hozzá a szakképzési hozzájárulás révén, és vannak, amelyek talán egyetlen forintra sem tettek szert. A vizsgálatokból tehát olyan következtetéseket kell levonni, hogy vajon mi a helyes irány a későbbi kiutalás felé. Erre utalnék vissza egy későbbi felszólalásomban.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ugyan önálló felszólalásra jelentkeztem, mégis hadd reagáljak most rögtön Csizmár Gábor néhány megjegyzésére.
Úgy gondolom, hogy valóban van igazság abban, amit mondott: az irányok tényleg jók, hiszen ezt valószínűsítik a trendek Nyugat-Európában, s ebben valóban nem volt vita közöttünk sem az általános vita kapcsán, sem a bizottsági ülésen.
Az arányokkal kapcsolatban viszont feltennék egy kérdést: vajon tudja-e valaki, hogy melyek a helyes arányok? Szerintem ezt senki nem tudja igazán pontosan. De azért, hogy megnyugtassam képviselőtársaimat, mi is gondolkodunk ilyen megszorító jellegű kapcsolódó bizottsági módosító indítványokon. Tehát azt hiszem, hogy egy hajóban evezünk. Mi is, én is szükségesnek tartom, hogy ezt valamilyen szinten limitáljuk. Úgy gondolom, hogy az oktatás érdeke is ezt diktálja.
Hadd reagáljak még egy másik megjegyzésére, amely a felsőoktatást érintette. A bizottsági vita során is elmondtam már, hogy nem akármelyik felsőoktatási intézmény részesülhet a szakképzési hozzájárulásból. Nem akármelyik - vannak nagyon szigorú megkötések. Azok a példák, amelyeket képviselőtársam elmondott, szerintem éppen nem voltak jók.
A következő megjegyzésével mindjárt bevezetném a saját mondanivalómat. Arra utalt Csizmár Gábor képviselőtársam, hogy az szht olyan mértékben emelkedett, amilyen mértékben semmilyen más adójellegű bevétel nem emelkedett. Ez valóban így van. A szakképzési hozzájárulás bruttó összege évről évre dinamikusan növekszik. 1997-ben 1996-hoz képest ez a gyarapodás meghaladta a 33 százalékot, a fejlesztési támogatás összege viszont ezt a növekedést nem követi. Az összeg a vizsgálat két évében csak mintegy 14 százalékkal nőtt. Ennek oka pedig az, hogy a vállalatok nagy hányada - bruttó kötelezettségének növekedését figyelmen kívül hagyva - változatlan összeget juttatott az iskoláknak. Ez tényleg így van. Sajnálatos, hogy jó korán megállapodtak a vállalatok az iskolákkal, és ezt követően nem voltak hajlandók ezen változtatni.
Az is elég egyértelmű és sajnálatos módon így van, hogy a szakképzési hozzájárulásra kötelezett gazdálkodó szervezetek nagyobb hányada nem fejlesztési támogatás nyújtásával teljesíti hozzájárulási kötelezettségét, jóllehet maga nem szervezett képzést, és így erre a lehetősége meglenne.
Jellemző példa, hogy 100 belföldi vállalkozó közül 46 nyújtott fejlesztési támogatást szakképző iskolának, ugyanakkor viszont a 100 külföldi tulajdonban lévő cég közül 82 nyújtott ilyen támogatást. Tehát majdnem a duplája, nagyon nagy a különbség.
A megfigyelt vállalatok 1996-ban bruttó kötelezettségük 47 százalékát, 1997-ben pedig mindössze 40 százalékát adták fejlesztési támogatásként szakképző iskoláknak a törvény által megengedett 75 százalék helyett. Tehát megállapítható, hogy a gazdálkodó szervezeteknek mindössze töredéke élt a vonatkozó törvényhely biztosította lehetőséggel, és támogatja alkalmazottai tanulmányait szakképzési hozzájárulási kötelezettségei terhére.
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)
Még egy dologra szeretnék reagálni, s ez lényegében a konklúziója is az egész eddigi vitának. A vizsgálat, amire utaltam, nemcsak azt igazolta, hogy a szakképzési hozzájárulás a középfokú szakmai oktatás működtetésének és fejlesztésének nélkülözhetetlen forrása, s hogy a belátható időben szerepe növekszik, de azt is igazolta a vizsgálat, hogy kötelezettségként való értelmezésének és teljesítésének, nemkülönben felhasználásának szabályai célratörőbb, hatékonyabb rendszer létrehozása és működtetése értelmében megújításra szorulnak. Ezért van az, hogy több helyen a törvény megnyílt. S valóban igaz, a leendő felnőttképzési törvény felé nyitott meg egy-két kaput.
(21.10)
Egypár mondatban szeretnék utalni arra a sokat támadott pontra, miszerint a 0,2 százalék 0,5 százalékra nőtt. Itt is több vizsgálatra szeretnék hivatkozni. A 0,2 százalékos összeget felhasználók megfogalmazták, hogy a képzések során a munkaerő-piaci lehetőségek figyelembevételével a legjobb oktatási megoldásokat veszik, illetve vennék igénybe, legyen az iskolai vagy valamely gazdasági egység kínálata. De a felnőttképzési vállalkozások kínálati bősége, az igényekhez való rugalmas alkalmazkodása miatt elsősorban ezeket preferálják a szakképző iskolákkal és a regionális átképző és munkaerő-fejlesztő központokkal szemben. A forráslehetőség tényét azonban a legkisebb cégek nem is igazán ismerték. Megfogalmazták, hogy bár értékes, jó kezdeményezés ez, de nem tudnak vele igazán mit kezdeni.
Összességében elmondhatjuk, hogy a törvénymódosítás három alappillére valóban jó irányokat nyújt a szakképzési hozzájárulás fejlesztése terén. Az arányokon valóban lehet vitatkozni, de ez a vita valószínűleg a bizottsági ülésen el fog dőlni, és úgy gondolom, hogy konszenzus alapján fog eldőlni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Csak azért szólok hozzá, nehogy félreértés legyen ebből. Mindenképpen szeretnénk megnyitni a felsőoktatás felé is a szakképzési hozzájárulás forrásait.
Mi azt szeretnénk, hogy lehetőség szerint a posztszekunderi képzés irányába mozduljon el, de a korlátok - amelyek bele vannak véve a mostani törvényi szabályozásba, a módosításokba - megítélésem szerint sem feltétlenül elegendők. Mindenképpen az OKJ felé kell elmozdulni. Esetleg azon is lehetne gondolkodni, hogy ebbe százalékos meghatározást vegyünk bele, de erre nem tettem ígéretet most sem, és erre nem is fogok ígéretet tenni.
Köszönöm.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is tartom annyira fontosnak ezt a vitát, mint az előző napirendi pontban, közel kilenc órán keresztül tárgyalt vitát. Úgy gondolom, hogy legalább akkora fajsúlyú kérdésről tárgyalunk most is, mint az előző napirendi pont esetében. Hiszen nem kevesebbről fogunk tárgyalni, mint a közoktatás fejlesztésének - remélhetőleg közép- vagy hosszú távú fejlesztésének - az irányelveiről.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvény módosításával a kormányzó pártok a pedagógustársadalom jogos kívánságaira igyekeznek válaszokat adni. Felmérések egész sora tanúskodik arról a sajnálatos tényről, hogy az iskolák nagy többsége nemcsak hogy nem fogadta szívesen a nemzeti alaptanterv bevezetésével járó tortúrát, de azt idegen testként, mindvégig fenntartásokkal kezelte.
Lássunk néhány kiegészítő észrevételt azon anyagok sorából, amelyeket a megkérdezett intézményvezetők a leggyakrabban fogalmaztak meg a vizsgálat során. A leggyakrabban előforduló vélemény: a NAT nem felel meg a meglévő iskolaszerkezetnek. A második: nő az iskolák közötti minőségi különbség, és ettől az átjárhatóság is nehezebbé válik. A harmadik: indokolt lépés fenntartani a hagyományos 8+4-es iskolaszerkezetet, de ha a tehetséggondozásra, a speciális oktatásra épülő más szerkezetű iskolák eredményesek, akkor azokat sem szabad visszaalakulásra kényszeríteni.
Azt is mondták még, hogy nem kellene akkora szabadság az alapképzésnél. Egységes kerettanterv kellene, amelytől plusz-mínusz 20 százalékban eltérhetnek az iskolák.
Végezetül nagyon sokan a személyes tapasztalataim alapján azt is mondták, hogy a pedagógiai programok kidolgozása annyi időbe és fáradságba került, hogy kár lenne mindezt szétverni, az itt befektetett munkát kár lenne egy szempillantás alatt semmissé tenni.
Én is jól tudom ezt, és önök is jól tudják, képviselőtársaim, hogy az imént említett kijelentések egyáltalán nem unikális jellegűek. Ezek a kijelentések valóban tükrözik a magyar oktatásügy egész felfogását.
De azt is tudják a képviselőtársaim, hogy a pedagógusok miért válaszolnak így nagy többségükben. Azért - hogy Jánosi György képviselőtársamnak a Vas Népében olvasható szombaton elhangzott szavaival éljek -, mert a többségük konzervatív. A Vas Népében így jelent meg a címoldalon a képviselőtársammal készített interjú: "Konzervatív fordulat az oktatásügyben". Tudom, az ellenzék szóhasználatában, különösen ebben az összefüggésben, más értelmet hordoz a "konzervatív" jelző. Abban az értelemben, ahogy önök használják retrográdot, maradit, visszahúzót, elavultat jelent. Abban az értelemben a konzervatív egyúttal politikai jelző is, méghozzá nem a szó filozófiai, hanem a napi használati értelmében.
Azonban az én fogalmam szerint a "konzervatív" fordulat nem pejoratív értelmű, hanem bizonyos értelemben pozitív csengésű szókapcsolat. A kiszámíthatóságot, az értékek megőrzését, a nyugalmat jelenti. Ebben az értelemben bizony a pedagógusok tényleg konzervatívok, ezt várják tőlünk.
Tehát baj-e az, ha a pedagógustársadalom nagy többsége higgadtságot vár el végre a kormányzattól, tíz év mozgalmas, pezsgéssel teli időszaka után? Ez nem baj, és azt gondolom, hogy e kormányzatra vár az a feladat, hogy ezzel a törvénymódosítással végre, legalább 10-15 évre megalkossa ezt a nyugodt, építkezésre váró pedagógustársadalmat, tehát önmaga teremtse meg a törvényi feltételeket a szabad építkezéshez.
Persze azt én is jól tudom, hogy a magyar oktatásügy kimerítette extenzív fejlődésének korlátait. Azt is tudom, hogy most már minőségi változásnak kellene következni. Azonban ez a változás az ezredforduló küszöbén egészen más válaszokat igényel, mint 1996-ban.
Lássuk tehát, melyek azok a legfontosabb célok, amelyeket a közoktatásnak meg kell valósítania. A legfontosabb nyilvánvalóan a hatékonyság. Fel kell tenni a kérdést, vajon mennyire hatékonyan és eredményesen történik a közoktatási ellátás megszervezése.
A második a minőség biztosítása. Vajon egy-egy területen garantáljuk-e a szolgáltatások minőségét.
A harmadik az esélyegyenlőség és a méltányosság biztosítása. De vajon biztosított-e az, hogy a megfelelő minőségű és igényeknek megfelelő szolgáltatásokhoz mindenki hasonló eséllyel és méltányos módon juthat-e hozzá?
A negyedik ilyen kulcsfogalom a szabadság, ami közoktatási cél.
Végül az ötödik az átláthatóság. Amikor tehát a törvény módosításáról beszélünk, akkor látnunk kell, hogy e célok lebegnek a szemeink előtt, és úgy gondoljuk, hogy az oktatás tartalma ezek függvényében határozandó meg.
Amint erre már utaltam, az oktatás tartalmának szabályozása Magyarországon átalakulóban van. A törvények és egyéb jogi aktusok által megalkotott új rendszer bevezetése fokozatosan történik. Ugyanakkor a régi szabályozási rendszert sajátos módon évekkel az új bevezetése előtt megszüntették. Az 1993. évi közoktatási törvény ugyanis megszüntette a korábbi központi tantervek kötelező jellegét, illetve azt fogalmazta meg, hogy ezeket az iskolákat saját döntésük alapján iskolai szintű tantervként használhatják. Erre részben azért került sor, mert az iskolák már évekkel korábban tömegesen kaptak felhatalmazást arra, hogy a központi tantervektől eltérjenek. Így ezek érvényessége megkérdőjeleződött.
(18.00)
Fő szabályként megfogalmazható, hogy a nevelési-oktatási kérdésekben a nevelőtestületek döntenek, így a pedagógiai program, a helyi tanterv, az alkalmazott programok, módszerek, tankönyvek, tanítási segédanyagok kiválasztása mind-mind a nevelőtestület döntési kompetenciájába tartoznak. Az iskola működési éves tervét a nevelőtestület készíti el. Az utóbbi években ezek a döntések felértékelődtek, hiszen jól látható, hogy az iskola minden alapvető, lényeges tartalmi és működési kérdésében nevelőtestületi döntésre van szükség.
Melyek tehát akkor ezek a bizonyos központi programokkal szembeni követelmények? Ez az egyik kulcseleme a beterjesztett törvénymódosításnak. A központilag leadott és az iskolák által választható tantervi programokkal kapcsolatos általános követelményeket a jelenleginél jobban meg kell határozni. Ez nem bízható kizárólag az ezért felelős szakmai szervezetek diszkréciójára. Szükség van például egyfelől az úgynevezett intézményi, másfelől az úgynevezett tantárgyi programok világos megkülönböztetésére, a programok kísérleti kipróbálásának dokumentálására, a beválásra vagy eredményességre vonatkozó adatok közreadására, az alkalmazható tankönyvek és taneszközök pontos leírására, a program alkalmazásához szükséges továbbképzésekre, a program kapcsolódásainak pontos dokumentálására. Ennek a folyamatnak a szabályozására készülnek el tehát a kerettantervek, amelyek nem annullálják a nemzeti alaptantervet, csupán összekötik a két említett programcsomagot.
Ezzel érkeztünk el az előttünk fekvő törvénymódosítás egyik leglényegesebb elemének eredőjéhez. A helyzet ugyanis az, hogy bár végre lassan-lassan beszélhetünk kimeneti szabályozásról, ám mindez mit sem ér akkor, ha nincs mellette pontosan szabályozva a tanulási-tanítási folyamat. Márpedig az oktatásügy az egyik legnagyobb forrásapasztó ágazat. Tehát joggal elvárható, hogy aki finanszírozza az ágazatot, az tudja is, mit kap érte cserébe, magyarán: épüljön ki a kontrollálhatóság intézményrendszere.
A finanszírozás helyi rendszerének kialakításában az önkormányzatok igen nagy szabadságot élveznek. Önállóan dönthetik el, hogy a rendelkezésre álló forrásoknak mekkora hányadát fordítják működési és beruházási kiadásokra, illetve a működési kiadások mekkora hányadát fordítják bérekre. Ezt az önállóságot elsősorban a források szűkössége és a kiadások öröklött szerkezete korlátozza. A több intézménnyel rendelkező önkormányzatok ugyanis ugyancsak nagy önállósággal osztják el az erőforrásokat az egyes intézmények között.
Az utóbbi években a közoktatási intézmények finanszírozásának szerkezete nem változott. Más változás azonban megfigyelhető. Egyrészt az látható, hogy az állami hozzájárulás reálértékének csökkenése miatt saját bevételeikből többet kellett a közoktatásra költeniük. Másrészt, különösen 1995, tehát a Bokros-csomag bevezetése óta érzékelhető, hogy a közoktatási kiadásaikat igyekeznek visszafogni, és megpróbálnak - egyébként előremutató módon - hatékonyabban gazdálkodni erőforrásaikkal. Ezt a folyamatot az egyre csökkenő gyereklétszám és a lezajlott állami megszorító intézkedések erősítik. A források helyi elosztását tekintve azonban sokféle gyakorlat figyelhető meg. Számos önkormányzat próbálkozik azzal, hogy az oktatási intézmények finanszírozását az általuk végzett feladatok alapján határozza meg, ezt nevezik feladatfinanszírozásnak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel függ össze a törvénymódosítás másik igen fontos eleme. A magyar oktatási rendszer szereplői között teljes az egyetértés abban, hogy a minőségbiztosítás a mai közoktatás-fejlesztés talán legfontosabb témája, de valamennyi ágensnek viszonylag kevés a tapasztalata a területről. Ezért a minőségfejlesztés a magyar közoktatás-fejlesztés azon területe, ahol sokféle lehetőség adódik a fejlesztésre és a beavatkozásra.
A decentralizált magyar közoktatás minőségi problémái két pontban csomósodnak: országos vagy rendszer szinten és helyi, iskolai szinten. Emellett a minőségproblémák feltárásában és megoldásában egyszerre többféle szereplő érdekelt. Ennek megfelelően három alapelv figyelembevételével célszerű beavatkozási javaslatokat megfogalmazni:
Az első: az aktív kormányzati fellépés elve, azaz annak elfogadása, hogy a minőség biztosítását célzó stratégia aktív kormányzati fellépést kíván. A második: többszereplős és többszintű rendszer elve, azaz annak elfogadása, hogy a minőségbiztosítás feladatában többféle szereplő egyidejűleg vesz részt. S végül a harmadik: a helyi és iskolai szintű felelősség elve, azaz annak elfogadása, hogy a minőségbiztosítási garanciákat a helyi felelősség előnyeinek megtartása mellett célszerű kiépíteni.
A közoktatási törvény által biztosított felhatalmazás alapján az ágazati miniszternek tehát működtetnie szükséges egy olyan intézményrendszert, amely felruházható a minőségbiztosítás átfogó felelősségével. Az ezzel kapcsolatos feladatok egy része jelen van, illetve kialakítható a meglévő intézmények keretei között, mások pedig új intézmények létrehozását igénylik. Ilyen intézménynek tekinthető a minőségbiztosítással mint alapfeladattal megbízott országos intézmény, valamint az ezzel együttműködő helyi vagy területi egységek. A törvényben megvan ennek az elnevezése: ez az OKÉV, vagy feloldva a rövidítést, országos közoktatási értékelési és vizsgaközpont.
Végezetül hadd szóljak néhány szót a szakképzésről is. A tartalmi szabályozás rendszere a szakképzés területén is átalakult. Az Országos Képzési Jegyzék létrehozásával a kimeneti szabályozás lehetősége felé mozdult el a rendszer. Megtörtént a társadalmi partnereknek a képzési és vizsgakövetelményekbe való bevonása, a vizsgakövetelmények meghatározása ugyanakkor magasabb szintű jogi szabályozás tárgya lett. A szakmai képzési programok kötelező jellege ugyancsak oldódott.
Az OKJ követelményeihez illeszkedő új képzési programok fejlesztése és különösen az ezekhez való intézményi szintű alkalmazkodás a szakképzésben ugyanúgy fokozatosan történik, mint a NAT-hoz való alkalmazkodás az általános képzésben, és ugyanúgy hosszabb ideig tartó átmeneti állapottal jár, mint a régi és új elemek egyidejű hatásával.
A jelen törvénymódosítás abban különbözik az eredetitől, hogy a szak-középiskolai évfolyamokat érintő 17. § normaszövegébe beilleszt egy tartalmilag új mondatot, amely így szól: "A 9. évfolyamtól kezdődően pályaorientációs, a 11. évfolyamtól kezdődően az OKJ-ban meghatározott oktatási, tanulmányi területek szerinti szakmai előkészítő, szakmai alapozó oktatás is folyhat." A törvényjavaslat tehát lehetővé teszi a pályaorientációs képzést, nagymértékben segítve ezzel a magasabb színvonalú szakképzés megvalósítását. Úgy gondolom, hogy ez a javaslat éppúgy, mint a 15. §, amely nem a szakképzésbe való bekapcsolódás, hanem a szakmai vizsgára való jelentkezés feltételeként követeli meg az alapműveltségi vizsga meglétét, a tanuló felkészülését, tanulási lehetőségét növeli.
Mindezen megjegyzések, értelmezések mellett úgy gondolom, hogy a törvénymódosítás hiányt pótol, s noha nem gondolom, hogy nem létezne ennél még sokkal jobb javaslat is, de higgyék el, nagyon sokan várják már az elfogadását. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is az imént éppen eltávozott Szabados Tamás képviselőtársam egyetlen mondatára szerettem volna reagálni, aki azt mondta, hogy szerinte ahogy én mondtam, a pedagógusok nagy többsége, illetve a pedagógusok közül mindenki ellenzi annak bevezetését. Előkerestem a saját jegyzeteimet, hogy mit mondtam. Úgy fogalmaztam, hogy az iskolák nagy többsége nemcsak hogy nem fogadta szívesen, de ez egyébként nem jelenti azt, hogy mindenki. Viszont hogy még jobban indokoljam az állításomat, arra a bizonyos Monitor-vizsgálatra szeretnék utalni pár mondatban.
Eszerint a kutatás alapján kitűnik, hogy a pedagógusok körében nagyon eltérő vélemények alakultak ki az alaptanterv bevezetését illetően. A pedagógusok kevesebb, mint fele támogatta a NAT bevezetését, annak időpontjával pedig csupán a megkérdezett pedagógusok egynegyede értett egyet. A megkérdezettek 52 százaléka később, 23 százaléka pedig egyáltalán nem vezette volna be a reformot. Ez jelzi azt is, hogy még a NAT bevezetését támogatók is jobbnak látták volna későbbre halasztani a bevezetés 1998 szeptemberi időpontját.
Különösen kevés híve van a NAT-nak a négy- és nyolcosztályos gimnáziumi osztályokban tanító pedagógusok között, általában pedig a beosztott pedagógusok lényegesen kevésbé támogatják az alaptanterv bevezetését, mint a munkahelyi vezetők.
Ezt csak a pontosítás miatt mondtam el. Köszönöm.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon szűkös az idő, éppen ezért jó néhány dolgot el kell hagynom abból, amit terveztem elmondani.
Mégis nagyon fontosnak tartanám, hogy most itt fentről utaljak az előttem felszólaló Béki Gabriella egy-két kijelentésére, hiszen ő majdnem pontosan azt mondta, ha jól emlékszem, hogy ahol a szakmai érvek elfogynak, ott jön a személyeskedés. Volt szerencsém megnézni az Aktuális című tévéműsort egy-két nappal ezelőtt. Kérem szépen a képviselőtársaimat, nézzék majd vissza, hogy ott milyen szakmai érvek hangzottak el a képviselő asszony szájából, főleg a műsor legvégén.
Én úgy gondolom, hogy ennek a javaslatnak, ami előttünk fekszik, a legnagyobb erénye mégiscsak az, hogy az adóigazgatási rendszer hatékonyságát növeli. Feltétlenül az adórendszer korszerűsítésének irányába hatnak azok a pontok, amelyekről most néhány gondolatot kívánok mondani.
A változtatások között vannak az adórendszer szinte valamennyi elemét érintő sajátosságok. Ezen általános jellegzetességek között kell megemlíteni az adminisztrációs kötelezettségek mérséklését. Hadd utaljak például a javaslat 69. §-ában található néhány erre utaló mondatra. Itt arról van szó, hogy ha az illetékes egészségbiztosítási igazgatási szerv a pénzbeli ellátások folyósítását az ellátás megállapítását követően 15 nap múlva nem teljesíti, akkor az Art.-ben meghatározott késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatot köteles fizetni a jogosult részére. De nem kell megfizetni a kamatot, ha a kamat összege nem haladja meg a 100 forintot. Szerintem nagyon helyes ezt a javaslatot bevenni, hiszen nemegyszer azt tapasztaltuk már eddig is, hogy olykor az adminisztrációs kötelezettségek messze túlnőttek azon a hasznon, mint amit hozott volna egyébként is a törvényjavaslat.
Vagy egy másik: a 91. §-ban megfogalmazott 3 pont közül az a rész, amely a pályakezdőkre vonatkozik, hiszen az eddigiektől eltérően most már az is pályakezdőnek minősül, aki az oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányai megszűnését követően első ízben létesít az 5. §-ban meghatározott jogviszonyt. Hadd utaljak akkor a jó néhány százezer diákra, hallgatóra, akik a nyári szünetükben iskolaszövetkezetben vagy önállóan munkát vállalnak, és emiatt aztán kiesnek e törvény hatálya alól. Szerintem semmiképpen - megint csak azt kell mondanom - nem mond ellent annak a követelésnek, amelyet a Fidesz kezdettől fogva kormányprogramban is megvalósított, vagyis a polgári jövőt így is szolgálni kívánjuk.
Utalni kell azonban néhány mondattal a javaslat néhány olyan részére is, amely vagy koncepcionális, vagy technikai okok miatt korrekcióra szorul, és esetleg módosító indítványok beadására késztet engem. Ez feltétlenül a 116. §-nak az a része, amely kimondja, hogy a foglalkoztató a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg a biztosítottat írásban tájékoztatja az általa fizetett társadalombiztosítási járulékról, baleseti járulékról, a biztosított jövedelméből levont nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékról, valamint a tagdíj összegéről. Ezt a tájékoztatást szerintem havonta lehetetlen megadni a dolgozónak, elég ezt évente, a bérek év végi elszámolásánál megtenni. Az év közben kilépő dolgozó értelemszerűen a kilépéskor kiállított igazolásoknál eddig is megkapta, és a jövőben is meg fogja ezt kapni.
A második ilyen pont a mellékletekhez kötődik, amely az iparűzési adó javasolt megosztásáról szól. Elnézést kérek azért, hogy ezt most mondom el, de korábban nem kaptam szót ebben a tárgykörben, most viszont, ha alkalmam nyílik rá, hadd mondjam el, hogy mit gondolok erről a kérdéskörről. Azok a cégek, amelyek több önkormányzat területén működnek, tevékenykednek, az önkormányzatok között értelemszerűen kötelesek az iparűzési adót, a fizetési kötelezettséget megosztani.
(10.30)
A javasolt megosztás szerintem nagyon bürokratikus. Ez egy külön nyilvántartást igényel, amire a vállalkozók nincsenek felkészülve. A számviteli törvény, valamint az adójogszabályok előírásai alapján csak a vállalkozók nagyon kis hányada rendelkezik ezzel az információval az eddig kötelezően vezetett üzleti nyilvántartások alapján, hiszen ott tudják ezeket az információkat, ahol önköltséget kell megállapítani.
A legkisebb adminisztrációval megoldható megosztás az árbevételek alapján történhet. Ezek az adatok a jelenleg alkalmazott könyvelési rendszerben korrekt módon jelen vannak, könnyen ellenőrizhetők, és nem igényelnek újabb adminisztrációs terhet.
Végezetül szerettem volna utalni egy XVII. századi angol anyagra. Jonathan Swift Gulliver utazásai című regényfüzérében hosszabb időt szentel egy irodalmi parabolának, amelyben két tudós beszélget arról, hogy kiket, hogyan lehetne megadóztatni.
A két tudós beszélgetésének elejét nem idézem, a végét, az utolsó bekezdést szeretném idézni: "A nőket a szóban forgó terv alapján szépségük és eleganciájuk szerint kell megadóztatni. Ők természetesen ugyanazzal a joggal rendelkeznek, mint a férfiak, amennyiben az adótételt önmaguk fogják megállapítani. Viszont hűség, erkölcs, józan ész és jóindulat nem tartozik az adóhivatal ellenőrzése alá, a jövedelem, amit ebből nyernének, még a behajtás költségeit sem fedezné."
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
SÁGI JÓZSEF, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az oktatási és tudományos bizottság szeptember 22-ei ülésén megtárgyalta és egyhangúlag általános vitára alkalmasnak ajánlotta a H/1368. számon benyújtott országgyűlési határozati javaslatot az országos fogyatékosügyi programról. A bizottságban nem alakult ki vita arról, hogy szükség van-e erre a programra, miként a tartalmáról sem folyt érdemi polémia.
Mindannyian egyetértettünk a tekintetben, hogy olyan hiánypótló javaslatról, olyan tervezetről van szó, amelyben korra, nemre, sőt pártállásra való tekintet nélkül mindenkinek bele kell fogalmazni jobbító szándékú észrevételeit. Ellenzéki és kormányoldalról egyaránt megfogalmazódott, hogy a lényeg tulajdonképpen a részletekben bújik meg, s hogy az intézkedési terv voltaképpen egy nagyon fontos aspektusa a programnak.
Az ellenzéki képviselők kérésére a kormány képviselője még azt is elmondta, nincs akadálya annak, hogy a megszülető és már jóváhagyott anyagokat megismerjék a képviselők, annál is inkább, mert ez egyben a fogyatékosügyi program szerkezetét tükrözi, amely hosszú távú feladatokat is kijelöl, feladatait rövid és középtávú feladatokra bontja, pontosítja a feladat felelőseit, határidejét megnevezi.
Magasztaló szó többször is, kritikus hang azonban lényegében csak kétszer hangzott el az ülésen. Az egyik képviselő úr azt fejtegette, hogy az önkormányzatok az önkormányzati törvény és a közoktatási törvény alapján nyitva hagyják a kérdést, hogy amelyik önkormányzat magára vállalja a fogyatékosok képzését, attól kezdve azt önként vállalt feladatként végezheti. Így viszont felvetődik a kérdés, vajon megfelelő módszertani kérdésként kezelik-e ezt az ügyet a nevelőotthonokban a pedagógusok, hiszen például egy teljesen magatehetetlent együtt kezelhetnek egy középsúlyos fogyatékossal. És ez nem anyagi kérdés! Hiszen ha nincs meg az alkalmas hálózat, akkor a megyei önkormányzatok gyakorlatilag még a legjobb szándékú programot sem tudják végrehajtani.
Második észrevétel: a Mozgáskorlátozottak Szövetsége megjelent képviselőinek felszólalása után többen azt a kritikát fogalmazták meg, hogy az adott területeken a legnagyobb hiba a törvény be nem tartása, illetve az abból fakadó ellátatlansági mértéknek az a foka, amely a gyermekek egész életre szóló lehetőségeinek a végét behatárolja.
Összességében tehát elmondható, hogy a bizottság a határozati javaslatot azért találta általános vitára alkalmasnak, mert úgy vélte, olyan törvény alapján jött létre, amelyet minden párt támogat, amely új alapokra helyezi a rehabilitációt, amely erősíti a társadalmi integrációt, és amely az oktatás területén a megindult folyamatok erősítését tartalmazza, tehát szorgalmazza az integrált oktatás feltételeinek megteremtését, és preferálja a fogyatékos személyekkel kapcsolatba kerülő szakemberek képzését.
Még egyszer mondom, a bizottság egyhangúlag ajánlja általános vitára a törvénytervezetet. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak azért nem jelentkeztem kétperces hozzászólásra, mert mindjárt a képviselő úr után következem. A hozzászólása eszembe juttatta kedvenc diákkori regényemet, Stevensonnak a "Kincses sziget" című regényét, amelyben mindenki kereste a kincset, aztán egymásnak estek, és végül mindenki hoppon maradt. Vagy a "Kincs, ami nincs" című szappanoperát...
ELNÖK: Képviselő úr, tessék feljebb tenni a mikrofont, mert nincs mindenkinek olyan nagy presbiteri hangja, mint nekem. (Derültség.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Igen, nagyobb levegőt veszek, és akkor jobb lesz. Jó lesz így? (Szabados Tamás: Nekünk jó!)
Az MSZP-s képviselő úr állításai közül azt mindenképpen vitatnám, hogy valóban minden önkormányzat rosszul járna ezzel a konstrukcióval, ez számszerűen nem igaz, számszerűen pont az ellenkezője igaz. Valóban úgy néz ki, hogy az állandó lakosok számához viszonyítottan kis tanulói létszámmal rendelkező önkormányzatok relatíve rosszabbul járnak, viszont ezt ellensúlyozni kell a Révész Máriusz által felvetett ok miatt, össze kell vetni ezt a kettőt, tehát a jövedelemtermelő képességet is figyelembe kell venni. De nem erről akarok beszélni, én sokkal békésebb vizekre szeretnék evezni, az oktatási témára szeretnék röviden kitérni.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Minden kormány minden alkalommal elmondja azt a jól ismert tételmondatot a költségvetési vita során, hogy: működésének tükre a költségvetésben megbúvó prioritások rendszere.
Így van ez ezúttal is, hiszen a polgári kormányzat tevékenységének bevallott célja a családok életlehetőségeinek jobbítása, amely szándék számtalan paragrafusban ölt testet. Azt az alapvetést, hogy a megtermelt javakból egyre több és több maradjon az emberek, a családok, valamint a megélhetést teremtő vállalkozások kezében, olyan családpolitikai döntések egészítik ki, mint például a gyermekek után járó adókedvezmény összegének 30 százalékos emelése vagy a jövedelemarányos gyermeknevelési támogatásnak, a gyednek a bevezetése.
Külön igaz ez az állítássorozat arra a stratégiai ágazatra, amelyre a polgári kormányzat kiemelt figyelmet fordít: az oktatásügyre. Figyelembe véve, hogy az állami költségvetés összes kiadása 2000-ben 7,8 százalékkal, az oktatásra fordított központi források viszont 12,9 százalékkal emelkednek, egyértelmű az irány: vagyis a kormányprogramban megfogalmazott magas színvonalú, esélyteremtő oktatási rendszer megteremtése - ami, tegyük hozzá azonnal, nem könnyű feladat. Nem könnyű, mert éppen az előző kormányzati ciklusban csökkent jelentős mértékben a pedagógusok reálkeresete, olyannyira, hogy kormányzatunknak csak részben a kereseti elemek átalakításával, részben többletforrások bevonásával sikerült a pedagógusok alapbérét jelentősen emelni. Amíg azonban a szocialista-liberális oktatáspolitika csupán határozott időre szóló keresetnövelési eszközöket alkalmazott, amelynek a következménye az lett, hogy hosszabb távon nem jelentett garantált keresetnövekedést, addig az 1999. szeptember 1-jével bevezetett 1,19 százalékos szakmai szorzó idén is változatlanul hatályban marad. Ez azt jelenti, hogy 2000-ben a pedagógusok garantált alapilletményét ezen szakmai szorzó és az új, 8,25 százalékkal megemelt közalkalmazotti illetménytábla segítségével kell majd kiszámolni.
Hozzászólásomban még két olyan területet érintek, amelyek meglátásom szerint egyaránt szolgálják az esélyegyenlőség megteremtésének és a minőségi munka ösztönzésének az összecsiszolását.
Tudjuk, hogy a közoktatás támogatásának meghatározó része a BM-fejezetben kerül előirányzásra. Azzal, hogy kétszeresére nő a kistelepülések támogatása és közel háromszorosára a napközis foglalkozás támogatása, lehetővé tesszük mindazon intézmények virulens működését, amelyek már eddig is racionálisan és hatékonyan szolgálták településeik érdekeit. Ez a szubvenció azonban összekapcsolódik, össze kell hogy kapcsolódjék annak a korszerű minőségbiztosítási rendszernek a kiépítésével, amelyet a szakma szinte egy emberként támogatott a közoktatási törvény módosításainak vitája során.
(20.20)
Mivel a képzés-fejlesztés céljait szolgáló szakmai programok ráfordítása 0,5 milliárd forintról 1,2 milliárd forintra, a minőségi kritériumok javítására szolgáló program előirányzata az idei 0,8 milliárd forintról 1,9 milliárdra növekszik, joggal gondolhatjuk, hogy ezzel újabb lépést teszünk az igényes, világszínvonalú képzési rendszer megmentésének irányába.
Második elemként a középfokú oktatás legdinamikusabban fejlődő szektoráról, a szakképzésről kívánok beszélni. Mindannyiunk számára közismert és elismert tény, hogy a szakképzés kiemelt támogatása elemi érdek az Európai Unióba való csatlakozás idején, előestéjén. Nem mindegy ugyanis, hogy mekkora általános képzettséggel kell fogadnunk a technikai, szakmai kihívásokat. Igenis indokolt tehát az a 2,7 milliárd forintnyi támogatás, amely olyan képzési programok kidolgozását és bevezetését készíti elő, amivel a helyi munkaerő-piaci igényeket kielégíthetjük.
Végezetül még valami: az ellenzéki pártok előszeretettel emlegették abbéli kritikájukat, hogy a kormányzat milyen de milyen sokat költ az önmaga által kreált intézményrendszer finanszírozására. Nos, ha csak az OM igazgatásának költségvetési támogatását nézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy az idei évhez képest a támogatás mindössze 5 százalékkal emelkedik, amely infláció alatti növekedést jelöl. A kérdésem már csak az, hogy innen fog a Magyar Szocialista Párt által önkényesen alternatívnak nevezett költségvetés milliárdokat átcsoportosítani? (Közbeszólás az MSZP soraiból: A miniszterelnök úr mondta!)
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. A képviselő úr megint több helyen csúsztatott, és azt hiszem, ezeket a bizottsági ülésen már többször megbeszéltük. (Horn Gábor: Hagyjuk már! Nem csúsztatás!)
Volt itt egy-két olyan kijelentés, amivel vitába szállnék, kezdve a minőségbiztosítással, amit ismét ön hozott szóba. Véleményem szerint valóban szükség van arra a bizonyos keresetkiegészítésre, amit önök minőségi bérpótléknak neveztek, de szigorúan össze kell kapcsolni a minőségbiztosítás rendszerének kialakításával. Amennyiben ez meg fog történni, akkor az igazgatók nem fognak szembesülni a problémákkal, amivel legutóbb szembesültek, hogy hogyan osszák el a pénzeket. Valószínűleg az a bizonyos beadott módosító indítvány, amit mi is megfogalmaztunk, ezt a célt szolgálja. Ez a pénz egyébként el fog jutni az önkormányzatokhoz, minden bizonnyal ott is lesz.
Volt egy-két kijelentés, amit még mindenképpen megkontráznék. Ostorcsapások voltak ezek ugyan, de én visszavágok azzal, hogy igenis meglesz a fogyatékosoknak, a hátrányos helyzetűeknek is a támogatás, csak át fog strukturálódni. Bizottsági ülésen megbeszéltük ezt is!
A Széchenyi-ösztöndíjról: nem veszünk ki nettó 11 ezer forintot a díjazottak zsebéből, ez nem igaz - nem igaz! Magam is láttam azt a módosító indítványt, amellyel éppen hogy visszaállítjuk azt, hogy meglegyen a múlt évi összeg. Mindenképpen náluk fog maradni.
Végezetül a különböző közalapítványok támogatása is összegszerűségében megmarad.
(11.30)
Lehetséges, hogy lesz több is, több alapítvány is lesz, valamelyik rosszabbul fog járni, de összességében a támogatás összege ugyanannyi marad, mint tavaly volt.
Köszönöm.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Csak röviden szeretnék reagálni az előttem szóló képviselő asszony egy-két mondatára. Tény, hogy a Széchenyi-ösztöndíj kiutalási, átutalási rendszere nem a legtökéletesebb, nem a legszerencsésebb. Ezen valóban lehetne változtatni, viszont ezt most megszüntetni nem lenne célszerű, alkotmányossági aggályokat vetne fel, ha ezt most szüntetnénk meg. Ha akik eddig kapták, most nem kapnák, az bizony nagyon szomorú lenne, s joggal fordulhatnának bírósághoz ezek az illetők.
Még egy mondattal szeretnék kapcsolódni a Lezsák Sándor elnök úr által mondottakhoz. Magam nem tartom tragikusnak azt, hogy az 1100 fő alatti kistelepülések úgy kapnak plusztámogatásokat, hogy a társulásokat ösztönzik, ilyen módon az első négy osztály akkor kap majd támogatást, amennyiben társulásos intézményt tartanak fenn más településsel. Valószínűleg ez a racionalizálás, az ésszerűség irányába hat feltétlenül.
Köszönöm.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, és minden egyes képviselőtársamnak, aki ezt még kivárta, nagyon komoly türelmet kívánok, mert a hátralévő közel két és fél-három órás vita közöttünk biztos nagyon nyugodtan fog lezajlani. Valószínű, hogy csak a fáradtság mondatja velem ezt, de én szeretnék ezzel mielőbb végezni.
Úgy gondolom, hogy a fogyatékosügyi program egyetlen fogyatékossága az, hogy ilyen későn került sorra. Szerintem nincs akkora vita közöttünk, hogy ezt így el lehessen nyújtani, mint amit itt hallottunk. Úgy gondolom, hogy nincs akkora antagonisztikus ellentét sem közöttünk, mint amekkorát hallottunk. Nincs nagy vita közöttünk, és ez a bizottsági vitában is kiderült, hiszen nagyon úgy tűnt - és ismerve más bizottságok munkáját, abból is úgy tűnt ki -, hogy az ellenzéki pártok és a kormánypártok ugyanazt az évrendszert hangoztatták, hasonló érveket hangoztattak, hasonló dolgokat mondtak, és sok esetben bizony, az előterjesztő véleményével szemben egységes álláspontot képviseltek.
Voltak ugyan viták közöttünk, ezekre mindjárt ki is fogok térni. A viták igazából didaktikus jellegűek voltak, semmint tematikus jellegűek. Mindjárt látnunk kell, hogy ez a program egy olyan országgyűlési határozati javaslat, amely a legtöbb esetben feladatokat fogalmaz meg. Ennek következményeképpen hiába javasoltunk bármilyen feladatot, számolnunk kellett azzal a körülménnyel, hogy a korábbi törvény elfogadásából származó belső, jogtechnikai koherenciazavar van, ami már abból a szempontból is fennáll, hogy a törvényt követően kerül sor a törvény garanciális elemeként a fogyatékosügyi program elfogadására.
Nos, ha ebben a törvényben sajnálatos módon nem lenne szó erről a részről, akkor egy szabályozatlan dologba tulajdonképpen könnyebben bele tudnánk szólni, bele tudnánk nyúlni és feladatot szabni. De miután a VIII. fejezet a fogyatékosokat megillető jogok védelméről kifejezetten rendelkezik már - és itt a Ptk.-t említi - ezért ezen túlmenni nagyon nem lehet.
Én mégis megteszem ezt, és egy másik érintett minisztériummal, a KHVM-mel való előzetes beszélgetések után hivatkoznék az 1997. évi LXXVIII. törvényre, az épített környezet alakításáról és védelméről, illetőleg a végrehajtására kiadott kormányrendeletről, amely már tartalmaz néhány definíciót. Erre mindenképp utalnék, mert az általam megfogalmazott mondanivaló ehhez feltétlenül kötődik.
Tudom, hogy ez a törvény mind a kormány, mind az önkormányzatok részére feladatot fogalmaz meg ezen a téren, és kifejezetten az építési folyamat szabályozása keretében tartalmazza például azt, hogy a közhasznú építmények esetében a mozgásukban korlátozott személyek részére is biztonságos és akadálymentes megközelíthetőséget kell biztosítani. Ez azonban még mindig nincs így.
Ennek alátámasztására el szeretnék mondani néhány dolgot, amit a bizottsági vita során is elmondtam, és amely tényleg találkozott ellenzéki képviselőtársaim véleményével. A legelső, amit kérnék, hogy valósuljon meg a programban és esetleg a szavazásnál is, hogy el kell rendelni a középületeket üzemeltető szervezetek számára a középületek felmérését akadálymentesítési szempontból. Akadálymentesség alatt természetesen a minden ember számára való használhatóságot kell érteni. Vakok számára az érintéssel, tapintással, hanggal történő tájékoztatást, siketek számára a vizuális tájékoztatást, a mozgássérültek számára a megközelítést és a használat akadálymentességét. A felmérések feltételrendszerét és paramétereit ki kell dolgozni. A felmérések elvégzéséhez anyagi forrásokat kell hozzárendelni.
Éppen ma volt a másik ülésteremben a civil szervezetek dialógusa a polgári Magyarországért - nem is tudom a rendezvény pontos elnevezését -, egésznapos fórum volt, és nagyon sokan voltak itt. Ezen képviseltették magukat a mozgássérültek szervezeteinek képviselői is. Ahogy bementem a terembe, azt tapasztaltam, hogy bizony megrekedtek az ajtónál ezek a szegény emberek, és nem tudtak lejjebb menni, nem nagyon hallották a hangot sem. A hangosítás nem volt egész jó hátul. Persze tudom, hogy a Parlamentben ezt nem lehet megoldani, hiszen itt adva van egy történelmileg kialakult ülésterem a patkóval, de jellemző, hogy a Parlamentben sem tudnak az ülésterembe egészen mélyen bejutni ezek a mozgássérült emberek. Ez a legnehezebb megoldás, de ezt nyilván meg lehetne oldani sok más helyen, ahol még van lehetőség a változtatásra.
A felmérések első ütemében az egészségügyi, oktatási és nevelési, valamint szociális célú középületeket, a második ütemben az államigazgatási létesítményeket, végül pedig a szolgáltatási, a kulturális és sportcélú középületek felmérését kell elvégezni. Egyébként korábban ebben is egyetértés volt közöttünk.
Mindenképpen fontos lenne második etapként - és talán ez a legnehezebb dolog - a társadalmi tudatot olyan mértékben formálni, hogy az a fogyatékos emberek segítésének módszertanát dolgozza ki. Mindennapi életüket bemutató klipeket, szóróanyagokat, kiadványokat kell készíteni és azokat a közszolgálati média csatornáin folyamatosan sugároztatni. Ebben egyébként mindenképpen nagy szerepük lenne a kereskedelmi médiumoknak is. Szerintem előbb-utóbb ők is fel fogják ezt vállalni, de addig a közszolgálati médiumoknak kutya kötelességük, hogy ezt felvállalják.
A propagandát, a nevelést mindenképpen az iskolai nevelés részévé kell tenni, kiegészítve a baleset-megelőzés propagandájával. Itt azért lehetne sorolni: aki járt már iskolában, tudja, hogy milyen megalázó élmények érhetik a fogyatékos embereket.
(22.30)
Harmadik elemként a pályázati rendszer kialakulását és működtetését tartanánk szükségesnek. Itt elsősorban a tömegközlekedési eszközök modernizációjára gondolok, a különböző műszaki megoldások fejlesztésen való átvezetésére, a beszerzésekre, gondolok itt arra, hogy esetleg kedvezményeket lehetne adni bizonyos, fogyatékosok közlekedésére szolgáló eszközök beszerzésében, közforgalmú utak, járdák akadálymentesítéséhez szükséges működési költségek részbeni átvállalására. Részben az állam, az önkormányzat, részben pedig minisztériumok, alapítványok közös munkájának érzem ezt a feladatot.
Nagyon fontos lenne - és ez Nyugat-Európában általános tapasztalat, ott megvan, nálunk viszont nincsen meg -, hogy létesíthessünk a mozgássérültek számára kialakított várakozóhelyeket, azok ingyenes használatára vonatkozó rendelkezéseket. Ezeket át kellene tekinteni, és feltétlenül célszerű bevezetni helyi rendeletekben.
Ez az a néhány nagy csomópont, amiről mindenképpen beszéltem volna. De még egyről feltétlenül szeretnék beszélni, az oktatási területen ez még szóba került: az integrált oktatás ügyéről. Ezen nagyon nagy csomag feltételrendszeréhez két nagyon fontos feltétel megteremtésére van szükség: egyrészt a tárgyi és személyi feltételek, másrészt pedig az anyagi garanciák megteremtésére.
Itt azért mindenképpen egy kicsit messzebbről kell kezdeni a kérdés megközelítését, hiszen Magyarországon nagyon sokan összevonják és együtt kezelik az iskolákban a fogyatékosságot és a hátrányos, sőt a halmozottan hátrányos helyzetet. Bár hozzá kell tenni, hogy az enyhe értelmi fogyatékosság ma még nem egyértelműen tisztázott kategória, de számos jel utal arra, hogy korábban a kisegítő iskolákba, ma az eltérő tantervű általános iskolákba szociális okokból is bekerülnek gyerekek. A hazai vizsgálatok szerint az értelmileg fogyatékosnak minősített gyerekek jelentős része ugyanakkor sikeresen illeszkedik be a társadalomba, az ép társadalomba.
Egy 1995-ös felmérés kimutatta, hogy a felnőtt, enyhe értelmi fogyatékosnak minősített férfiak több mint egyharmada volt katona, és 7,5 százalékuk rendelkezett jogosítvánnyal. A Gyógypedagógiai Főiskola tankönyve szerint felnőtt korban az enyhe értelmi fogyatékosok olyan nagy számban és olyan nagy mértékben vegyülnek el az ép társadalomban, hogy jelentős részüket nem lehet fogyatékosként fellelni. A vizsgálatok adatfelvevői nemegyszer találkoztak olyan esetekkel, amikor sem a munkahely, de még a házastárs sem tudott a kisegítő iskolás múltról.
A kisiskolásként enyhe értelmi fogyatékosnak minősített gyermekek sikeres társadalmi beilleszkedése a gyógypedagógiai fejlesztőmunka eredménye is. Az elkülönítés így válik az integráció eszközévé. Ugyanakkor azonban a sikeres társadalmi integráció bizonyított lehetősége pontosan meghatározza a kihívást: a kisgyermekkorban enyhe értelmi fogyatékosnak ítélt személyek egy részének integrációja elérhető, sőt, megvalósítható. Nem szabad tehát megelégednünk azzal, hogy a speciális általános iskolák hatékonyan, magas színvonalon működnek; a szakképzésben is indokolt igényes célok megfogalmazása.
Én itt nagyjából be is fejezném, mert úgy gondolom, hogy tényleg nem akarom fárasztani önöket, és elég késő van ahhoz, hogy erről még hosszabban beszéljük. De egy legutolsó gondolatot azért hadd osszak meg önökkel.
Az oktatási bizottságban egyetlenegy esetben volt komoly vita ellenzék és kormánypárt között, ez pedig a 16. számú javaslat, Vojnik Mária képviselőtársam adta ezt be: a felsőoktatási intézmények pedagógia szakos hallgatói számára legalább féléves gyógypedagógiai ismeretek oktatás bevezetésének feltételeit meg kell teremteni 2001. január 1-jéig.
No, én a bizottsági ülésen elég határozottan próbáltam cáfolni, hogy ez miért hasznos. Szerintem ez nem jó. Azért nem jó szerintem - és ott tényleg úgy alakult ki a vélemény, hogy ellenzék és kormánypárt, nagyjából a törésvonal mentén, így nem is került elfogadásra -, mert ha belegondolunk abba, hogy vajon féléves képesítéssel fel lehet-e vállalni fogyatékos gyermekek oktatását, szerez-e valaki fél év alatt akkora tudást, hogy merje utána vállalni - szerintünk nem. Nekem az a tapasztalatom, hogy a félig megszerzett tudás, a félig megszerzett tanítási módszertan sokszor nagyon káros, károsabb lehet, mint amikor valakit inkább nem képeznek ki. Úgyhogy ebben én következetesen azt vallom, hogy inkább nem támogatjuk továbbra sem.
Köszönöm a figyelmüket, köszönöm a szót. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvényt az elmúlt hét esztendőben hat alkalommal módosította az Országgyűlés. A módosítások gyakorisága és tartalma egyrészt jelzi az oktatáspolitika változásait, másrészt bizonyítja, hogy az állandóan mozgásban lévő felsőoktatás igényli a felsőoktatási történések és jogszabályok, illetőleg az alaptörvény közötti összhang megteremtését, a törvényi szintű szabályozás folyamatos korszerűsítését. Amikor újból a tisztelt Ház elé kerül a törvénymódosítás, látnunk kell, hogy a változtatás igénye ismét megköveteli ezt a módosítást.
Magam a törvény három aspektusára hívnám fel a figyelmet, három olyan részterületre, amelyek meghatározóak lehetnek a felsőoktatási intézmények működésében. A 16. § a felsőoktatási törvény 83. §-át módosítja négy helyen is. Az egyik pont visszanyúl az 1993. évi LXXIX. törvényhez, a közoktatási törvényhez, amely megszabja, hogy az érettségi vizsga évében a felsőoktatási intézmény nem írhat elő írásbeli felvételi vizsgát a jelentkezőnek abból a vizsgatárgyból, amelyből az a magasabb szintű követelmények alapján tett érettségi vizsgát. Azt hiszem, ez feltétlenül méltányolható és méltánylandó, hiszen a felvételi rendszer mégoly sok változtatása sem növelheti tovább az érettségizők terhelését és perspektivikusan az érettségi követelményeit.
Azok a képviselőtársaim, akik most is tanítanak, gyakorló tanárok közoktatási intézményben, tapasztalhatják, hogy mennyire szétnyílt az olló a közoktatásban a megtanított anyag és a felvételi normatívája között. Szerintem ez a módosítás lehetővé teszi majd 2005-ben, hogy valóban emelt szintű érettségivel tudjanak felvételizni a diákok, és ez - még egyszer mondom - méltánylandó cselekedet.
Kicsit hosszabban időznék a 17. és a 21. § mellett, amelyekben már korábban említett fogalmak és módosítások olvashatók. Ezek a pontok a képzési rendszer átjárhatóságát biztosítják új képzési formák megnevezésével, illetve azok pontos definiálásával és kontrolljával. A törvény fogalommeghatározásokat tartalmaz olyan képzési formák meghatározásában, amelyek már törvényi elfogadottság nélkül is a felsőoktatási gyakorlat részét képezik. A távoktatás mellett ilyen a párhuzamos képzés, a közös képzés és a székhelyen kívüli képzés, melyek fogalommeghatározása nem csupán legitimálja a formákat, hanem kijelöli helyüket a képzés rendszerében, és utalnak azok finanszírozási feltételrendszerére is. Hasonlóan itt szerepelnek a felsőoktatási minőségpolitika elemeit alkotó minőségbiztosítási rendszer, minőség-ellenőrzés, minőségértékelés és minőséghitelesítés fogalmak meghatározásai is.
A fogalomtár bővítése nem csupán az azonos értelmezést szolgálja, hanem mind a felsőoktatási gyakorlat számára, mind pedig a további szabályozáshoz egységes szemléletű alapot és eljárási rendet biztosít. Ebből is látszik, hogy valóban korszerűsödésre van szükség, annál is inkább, mivel a felsőoktatási intézmények ma még idegenkednek a félfelsőfokú és felsőfokú szakképzésnek elnevezett képzési formától, ugyan különböző okok következtében, de már eddig is tartalmilag és strukturálisan szervetlen elemnek tekintették.
Az intézményfejlesztési törekvések elsősorban a hagyományos képzési csatornákon keresztül változnak vagy arra irányulnak. Tájékozatlanságról szó sem lehet, hiszen a post-secondary vagy félfelsőfokú elnevezéssel illetett képzés a nemzetközi tendenciákat figyelemmel kísérő felsőoktatási szakemberek számára korábban is ismert, bár hazai rendszerünket tekintve érdektelen volt. A felsőoktatási törvény előkészítése és hatálybalépése azonban egészen más helyzetet teremtett. A post-secondary oktatás egyik országban sem tradicionális eleme az oktatási rendszernek, létrejöttének oka alapvetően az oktatási rendszerek, ezen belül pedig a felsőoktatás demokratizálódásában keresendők, hiszen az '50-60-as évek elitképzéséből mára a tömegoktatás színterévé váló felsőoktatásnak mind tartalmilag, mind strukturálisan le kell vonnia a konzekvenciákat.
A bekerülési létszámok növekedése ugyanis a merítési bázis csökkenését vonta maga után, aminek következtében a problémák először a felsőfokú tanulmányok folytatásához szükséges készségek hiányában, majd a képzés minőségének fenntartásában jelentkeztek. E tartalmi problémák a hagyományos rendszeren belül kezelhetetlenné váltak, melyre érdemi választ kellett adni. Ez a válasz pedig a közép- és felsőfok stratégiai fontosságú kapcsolatának intézményesítése volt, a post-secondary képzési hálózat kiépülése, kiterjesztése.
Tudjuk, manapság a költségvetésből fenntartott egyetemek és főiskolák mellett gyorsan szaporodik az üzleti alapon szervezett felsőfokú képzések száma. Az ide települt nemzetközi vállalkozások komolyan foglalkoznak azzal, hogy a céljaikat nem kielégítő magyar felsőoktatási rendszer helyett saját maguk képeznek szakember-utánpótlást. Ez egyébként nemcsak terv, hanem hosszú évek óta gyakorlattá is vált. Oktatása persze ma még jórészt határainkon kívül zajlik, és kevés embert érint, de várhatóan a következő években ennek a tendenciának a felgyorsulásával kell számolni.
Szembe kell nézni néhány tény súlyos következményeivel. Összehangolatlan különbségek vannak a felsőoktatásba belépők továbbtanulási képességei között, és azzal is számolnunk kell, hogy ennek máris komoly következményei vannak számos, elsősorban tanárképző intézményben, hiszen a tanári munka a legkevésbé becsült tevékenységek egyike manapság is, sajnos, de még nehezebb helyzetbe kerülnek majd a rövid képzési idejű főiskolák.
Tisztelt Képviselőtársaim! A végén már csak egyetlen ponthoz szeretnék némi kiegészítést fűzni. Hallgatva a vezérszónoklatokat, úgy tűnt, hogy nem lesznek nagy viták, úgy tűnt, hogy nagy egyetértés fog uralkodni, a bizottsági munka is erről győzött engem meg.
(14.30)
Most mégis meglepve tapasztalom azt az éles szóváltást, ami a legutolsó két vagy három paragrafussal kapcsolatban vetődött fel. A 22. § arról szól, hogy az oktatási miniszter szabályozza majd azokat a feltételeket, amelyek fennállása esetén a kiemelt munkavégzésért járó keresetkiegészítést meg kell állapítani, valamint a keresetkiegészítés legkisebb összegét is megállapítja. Szerintem ez összhangban áll azzal a törekvéssel, amit már a kormányprogram is megfogalmazott.
Emlékezzünk csak, önök is mondták, ellenzéki képviselőtársaim, fókuszban az oktatás - mennyire naiv elképzelés ez! Azt gondolom, hogy a pedagógusbér-emelést csakis egy egységes rendszerben lehet kezelni, és mielőbb rendezni kellene ezt. Véget kell vetni azoknak az ambivalens jelenségeknek, amelyekre hivatkozva úgy a fenntartók, mint az intézmények rendre másképpen értelmeztek - sokszor a pedagógusok kárára - bizonyos rendelkezéseket.
Valóban, ahogy ellenzéki képviselőtársaim is mondták, erre többletforrásokat is kell keresni. Meg is keressük, de majd valamikor ősszel, a költségvetési törvény tárgyalásakor. Úgy gondolom, ott lesz ennek a helye - és meg is tesszük.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Én nem írtam volna a beszédembe azt bele, ha korábban nem kerül bele a vitába ez a bizonyos legutolsó témakör. Azért hoztam csak fel, hogy valaki végre hallja azt, hogy miről is szól ez a bizonyos egyetlen paragrafus, bár az államtitkár úr ezt felolvasta már, azt hiszem, pont ő volt az, aki felolvasta, hogy pontosan miről is szól. A képviselő urak elég tapasztalt politikusok, tudják, hogy van sokféle minőségbiztosítási rendszer, az ISO, a TQM, amelyet az intézmény dolgozói önmagukhoz mérten állapítanak meg, hogy hová is jutottak el. Tehát ilyen alapon a hozzáadott érték bele van számítva a felmérésbe.
Szabados Tamás képviselő úrnak pedig azt válaszolnám, hogy valóban nem szűnt meg a minőségi bérpótlék, a minőségi munkáért járó keresetkiegészítés, hanem beépült egy olyan bérbe, ami garantáltan jár minden pedagógusnak. És ha hiszi, ha nem, képviselő úr, országos szinten a pedagógusoknak ilyen módon magasabb volt a bére, mint az elmúlt két évben vagy három évben összesen, magasabb növekedést mutatott ki.
Volt egy olyan felvetése a képviselő úrnak, hogy mi lesz a kistelepülésekkel. Képviselő úr, szeretném a figyelmét felhívni, az emlékezetébe idézni, hogy elfogadtuk azt a költségvetési törvényt, amely a tavalyi egymilliárdról idén 3 milliárd forintra növekedve támogatja a kistelepülési iskolákat, ugyancsak kiemelt mértékben támogatja a nemzetségi iskoláknak az oktatását is. Magunk is láttunk ilyet egyébként Pécsett, Baranyában, és magam is látok ilyet sok más helyen az országban, nem hiszem, hogy ez ellen bárkinek is lehetne kifogása.
Ez a kettő tehát nem hozható egymással összefüggésbe, korrelál egymással, ellentétben van egymással. (Sic!)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat több ponton is érinti a foglalkoztatási és ezen keresztül - nem csak áttételesen - az oktatási ágazatot. Három paragrafus is foglalkozik a Munkaerő-piaci Alap kezelésével és felhasználásával, és két egységrész foglalkozik a szakképzési alaprésszel, illetve a munkaerő-fejlesztő és -képző központokkal. Ez utóbbi rész ebben a vitában mintha homályba veszne, talán ezért is szeretnék erről egy kicsit hosszabban beszélni.
1. A kormány már a kormányprogramban is általános prioritásként fogalmazta meg az átfogó humánerőforrás-stratégia megalapozását. Ezért úgy gondoljuk, hogy a szakképzésnek is valóságos esélyt kell kínálni a munkaerőpiacon történő elhelyezkedésre, illetve a társadalmi beilleszkedésre.
A kormány és az Oktatási Minisztérium az elmúlt két esztendőben számos jogszabály és törvény módosítását kezdeményezte e cél megvalósítása érdekében. Ahhoz, hogy a hátterét is jobban lássuk, jó, ha tudjuk, hogy az ország munkaerőpiacán az elmúlt tíz év alatt eminens változásokon ment keresztül a munkaerőpiac. Mindenekelőtt erőteljes szervezeti decentralizáció ment végbe, és a kis szervezetek a munkaerő sokkal racionálisabb felhasználására kényszerültek.
(11.30)
2. A nemzetgazdaság ágazati szerkezetében is erőteljes változások mentek végbe, és a tercier ágazatok jelentős előretörésével találkozunk, főként 1995 után.
3. Azt láthatjuk, hogy az erőteljes működőtőke-beáramlás hatására a multinacionális cégek legmenőbb vállalatai jelentek meg Magyarországon, és itt leányvállalatokat hoztak létre. Az általuk megvalósított termelési kultúra és munkaszervezés valójában erősen részekre bontott tömegtermelés, amely igen hatékony a munkaszervezésnek és igen jövedelmező az olcsó magyar munkaerőnek köszönhetően - legalábbis egy darabig még így lesz.
4. A tercier szektor előretörésének ugyan felismerhető jelei vannak a magyar gazdaságban, de a gazdasági növekedés élén még mindig a produktív területek, elsősorban a multik által dominált feldolgozóipar áll.
5. Ezek a multik egyre inkább igyekeznek a képzetlenebb rétegekből dolgozókat keresni, ezáltal a túlképzettséget is elkerülik. A túlképzett munkaerőtől ugyanis nem várható, hogy a számára nem kielégítő munkahelyen sokáig megmarad. Ugyanezek a cégek általában nem is támogatják a munka melletti továbbtanulást, a külső tanulási rendszerben való részvételt. Elmondhatjuk, hogy lejárt az esti és levelező képzés kora. Jó, ha tudjuk azt is persze, hogy a teljes foglalkoztatás mítosza, aranykora a rendszerváltozással együtt, úgy tűnik, örökre letűnt.
A munkanélküliek tartalékserege állandósult, a cégek pedig a versenyképesség és a racionális foglalkoztatás kényszerét követve válogatnak, szelektálnak, mérlegelnek a munkaerő-felvételkor. A válogatás ma már más kritériumok mentén zajlik, mint korábban, mert a gazdaság igényeinek megfelelően megváltoztak a tudással és ismeretekkel kapcsolatos korábbi vélemények. Olyan dogmák látszottak és látszanak megdőlni, mint például, hogy: az iskolában szerzett tudás minden formája hasznosítható a munkaerőpiacon - nem igaz. Az iskolában megszerzett tudás és szakismeret elegendő az egész munkás élet során - ez sem igaz. Végül, hogy a vezető pozíció, a hosszabb gyakorlati idő és a magasabb életkor egyenes arányban, lineárisan függenek össze. Azt láthatjuk tehát, hogy a munkaerőpiacon alapvető változások következtek be az elmúlt tíz évben, és ehhez a kormányzati struktúrának is igazodnia kell.
A munkaerővel szemben támasztott igények differenciálódása és változása persze további kérdéseket vet fel, mert ezek alapvetően az iskolarendszer szerepével és megfelelőségével függenek össze. Ilyen kérdés például az, hogy az iskolarendszernek vállalnia kell-e a gazdaságból jövő igények mind teljesebb kielégítését, vagy a kiszolgáló szerep helyett egy hosszabb távú jövőkép mentén orientáló funkciót is be kell töltenie. Ilyen kérdés ez is, hogy mennyiben adekvát a mai iskolarendszer a gazdaság és társadalom felmerülő igényeinek kielégítésére. Gondoljunk arra, hogy iskolarendszerünk alapjaiban eléggé differenciált-e ahhoz, hogy a megfelelő változatosságban képezze a gazdaság számára szükséges munkaerőt, léteznek-e az alapképzés mellett kiegészítő, rövidebb képzési formák, amelyek átlépési és továbbfejlődési lehetőséget biztosítanak.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat úgy rendelkezik, hogy a regionális munkaerő-fejlesztő és -képző központok létrehozása és irányítása ettől kezdve az oktatási miniszter feladata lesz. Ez hosszú viták eredménye egyébként; korábban a Szociális és Családügyi Minisztériumban, még korábban a Munkaügyi Minisztériumban volt az egész szakképzési, munkaerő-képzési rész, azután 1998-ban a szakképzés külön helyettes államtitkári posztot kapott az Oktatási Minisztériumban, majd ennek folyamán most végre átkerült az Oktatási Minisztériumba a munkaerő-fejlesztő, -átképző központok egész rendszere is.
Véleményem szerint az oktatási ágazat minden szegmensének egy minisztérium alá rendelése alapot jelent a tudás alapú társadalom kialakításához, hiszen ez egyszerre szolgálja a folyamatos, hatékony ellenőrzést, a rátekintést az óvodától lényegében a munkaerőpiacra való belépésig. Ezért mondjuk, hogy ezt a törvényjavaslatot, ennek a pontnak is minden egyes részét támogatja a Fidesz-frakció.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): "Magyarország vagy inkább a magyar faj most van fordulóponton. Vagy ragyogva élni fog, vagy bukik örökre. Egy és más bizonyosan történni fog. Hogy mikor dől el? Miként állanak az esélyek?"
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A legnagyobb magyar akkor vetette papírra e sorokat, amikor már szinte bizonyossá vált, hogy vértelenül győzött a pesti forradalom. Ahogyan akkor is, manapság is sokan érezzük úgy, hogy másfél száz év elteltével újból döntő változások küszöbére ért az ország. Nem véletlen, hogy a Fidesz által vezetett koalíció éppen Széchenyit választotta a jövő évezredbe történő belépés programjának névadójaként, Széchenyi problémafelvetése ugyanis hasonló a miénkhez. Lehetséges-e az egyének boldogulásának elősegítése, miközben makrogazdasági szinten egyidejű és folyamatos előrelépéseket kell tennünk a fejlettebb országok felé?
Lehetséges ez? Igen. Két év tapasztalata mondatja ki velünk a választ: igen, lehetséges. Hisz mialatt a polgári kormány hathatós, szociális intézkedései következtében jelentős mértékben nőttek a családoknak nyújtott kedvezmények, és számottevő mértékben emelkedett a nyugdíjak vásárlóértéke, aközben nagyon-nagyon pozitív folyamatok indultak el a minőségi termelés területén is. Látnunk kell, hogy a polgári demokrácia, ahol az akaratát érvényesíteni tudta, korszakos jelentőségű pénzátcsoportosításokat hajtott végre a jövő nemzedékek életesélyeinek megnövelése érdekében.
Hangsúlyozottan igaz az állítás a kutatás-fejlesztés és a minőségbiztosítás területén is. Az alapkutatás több fejezetnél tervezett folyó támogatása a következő években 16,2, illetve 20,7 milliárd forintot tesz ki. A növekmény az előző évekhez képest 16,6 százalék, illetve 20,7 százalék lesz, amivel elérjük azt, hogy a GDP-ből termelődő jövedelem 1,5 százaléka az úgynevezett high-tech szektorba áramoljon. E jelentős növekmény forrása a kormányprogram teljesítéséhez szükséges többlet, K+F célú költségvetési keret. További közvetett támogatást jelent a kutatás-fejlesztési szféra számára az adókedvezmények módosítása, amelynek alapján a vállalkozások K+Tef tevékenységére fordított kiadásai nemcsak költségként számolhatók el 100 százalékban, hanem a társasági adó alapjából is teljes összeggel leírhatók. A GDP-arányosan 1,5 százalékos K+F ráfordítás elérésére irányuló forrásnövelés keretében az állam jelentős erőfeszítéseket vállal, a teljesítéshez azonban szükséges a vállalkozások K+F tevékenysége finanszírozásának bővülése.
Végezetül tegyünk még egy gondolatkört az oktatás körül is. Az 1998-ban megalakult polgári kormány programja egy minőségelvű, fejlesztő közoktatás-politika kialakítását vállalta. Tisztában vagyunk azzal, hogy az oktatás minősége elsősorban az egyes óvodákban, iskolákban, kollégiumokban dől el, ám nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy mindezt számos külső feltétel is befolyásolhatja. Az intézmények működésének jogi és gazdasági hátterét az állam biztosítja, evidencia tehát, hogy ezek szabályozása is az állam feladata. A régóta felismert igazság szerint a minőségi oktatás egyik alapfeltétele a korrekt, kiszámítható finanszírozás. Ennek a garanciának a figyelembevételével kell tehát feloldani a dilemmát: miként lehetséges a források fokozatos bővítése mellett hatékonyabbá tenni azok felhasználását, és milyen technikákkal képzelhető el, hogy az így felgyülemlő energiákkal a minőséget, az oktatás színvonalának emelését érjük el?
A közoktatás minőségfejlesztését kívánja elősegíteni és támogatni az értékelési, ellenőrzési és minőségbiztosítási rendszer kiépítése. Megkezdődött a Comenius 2000 program, amelynek sokrétű tevékenységét a költségvetés 1 milliárd 830 millió forinttal támogatja. Az előírt szakmai feladatokat ugyanis az intézmények önerőből éppúgy nem tudják felvállalni, mint mondjuk a monitorozásban szerepet vállalók képzését vagy például a nemzetközi képzésekben történő részvétel szakmai hátterének biztosítását. Az előirányzat azért foglalja magában a pedagógiai szakmai szolgáltatói és szakértői tevékenységek támogatását, hogy lehetővé váljon a nevelőtestületek részére a szolgáltatások igénybevétele.
Beláthatjuk, hogy csak így képzelhető el a közoktatás ellenőrzési, mérési, értékelési és vizsgáztatási rendszerének fejlesztése, amelyeknek segítségével megoldható a területfejlesztési feladatok ellátása is. A pedagógustársadalomnak nyújtott kiugró béremelés ugyanis csak emígyen igazolható vissza a társadalom többsége felé, hiszen így mind a külső, mind a belső partnerek számára láthatóvá válik az intézményi munka, megteremtődnek a partnerközpontú működés és a folyamatos működés, fejlesztés feltételei, ami után már senki sem mondhatja, hogy az adott intézményben folyó tevékenység csak viszi a pénzt. Ellenkezőleg: hozza a pénzt, mert mindannyian jól tudjuk, hogy az oktatásba befektetett befektetés a legjövedelmezőbb befektetés, hiszen - ezt is tudjuk mindannyian - ez az igazi polgári jövő.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Göndör képviselőtársam nagyon korrektül, pontosan fogalmazott, és tisztességesen is, tehát nem a hangnemével szeretnék vitatkozni, hanem azzal, amit elmondott.
Több olyan megfogalmazása is volt, amely szerintem nem pontos. Amikor azzal kezdte, hogy a Gazdasági Minisztérium nem tett törvényességi észrevételt, akkor az a gondolat járt bennem, hogy nem történt esetleg közigazgatási államtitkári egyeztetés? Ezt mi is megkérdeztük. Történt ilyen egyeztetés. Ott megfogalmazták az aggályaikat már ősszel, és ha volt ilyen, akkor átdolgozták a törvényjavaslatot. Egyébként megtörtént a részükről ez a javaslattétel. Tehát ez szerintem nem állja meg a helyét.
A 20. számú javaslatánál mi is felvetettük a bizottsági ülésen, hogy a kiskereskedelmi árat esetleg a fogyasztói árral nem lehetne-e helyettesíteni. Azonban azt a választ kaptuk erre, hogy az ár- és versenytörvény is ezt a fogalmat használja. Én ezt nem ismerem pontosan; el kell higgyem a szakembereknek, hogy ez a megfogalmazás az általánosan használt, úgy gondolom, hogy önnek jobban kell tudnia, hogy a többi törvényben hogyan használják. Szerintem is így használják.
A 26. számú módosító indítványát úgy indokolta, hogy az aránytalanul magas árat gumifogalomként használhatjuk. Nos, erre két dolgot mondanék. Egyrészt az MSZP módosító csomagjában is ez a megfogalmazás szerepel. Felhívnám a figyelmét, képviselő úr, hogy nézze meg annál az egész hosszú módosításnál. Tehát ott ugyanez a szabály szerepel. Ráadásul beadtunk egy bizottsági módosítót, ahol - ha jól emlékszem - 150 százalékos határt szabtunk meg mi is, amely megegyezik az ön véleményével, képviselő úr - ezt csak kiegészítettem.
Köszönöm szépen, elnök asszony.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Ön itt a végén a tartós könyvek definícióját hiányolta, ez benne van egyébként a törvényjavaslatban, és nagyjából tudjuk, hogy ez mindenkinek a fejében megáll. Ez szerintem álprobléma, mint ahogy az is egy kicsit álprobléma, amit ön felvetett, képviselő úr, amikor a szándékról és akaratról beszélt.
Ön azt mondta, hogy a szándék helyett az akarat dominál az oktatási törvény meghozatalánál. Persze, szó szerint ez így is lehetne, de ha ezt egy mondatban fogalmaznánk meg, akkor azt mondhatjuk: az az akaratunk, hogy jó szándékúak legyünk. Megfordíthatjuk úgy is, hogy az a szándékunk, hogy jóakaratúak legyünk (Csige József: Ezt úgy hívják, hogy szofisztika!), de nekem nem tetszik annyira ez a megfogalmazás, én maradnék azért a szándéknak az ilyen hasznos, jó, pozitív megfogalmazásánál.
A bizottsági vita során igen nagy hangsúlyt kapott a fülszöveg kérdésköre, és mi is hajlamosak voltunk a mellé az érvelés mellé állni, hogy maradjon ki a társadalmi hirdetés, reklámszöveg. De azért ott is elmondtuk a vita során is, és most is elmondom, hogy igazából az a rossz, aki rosszra gondol, nem kell emögött azért olyan baljós sejtelmeket gondolni, mint amilyet ott belemagyaráztak. Tudjuk jól, hogy nem fog ilyen történni, de azért mégis a támogató javaslatunkat ott megfogalmaztuk az önök bizottsági módosítójával kapcsolatban.
Volt egy nagyon rosszízű cikk valamelyik napilapban, nem emlékszem pontosan a címére, amikor arról szólt a cikk, a publicisztika, hogyan lehet átpolitizálni a kisdiákokat; templomtornyok kapcsán emlegette a cikkíró ezt a matematikapéldát. Erre azt mondom, hogy persze, több ezer, több tízezer sorból ki lehet emelni egy ilyen sort a másik oldalra, de a Biblia is ilyen. A Bibliában is benne van az, hogy valaminek az ellentétét elmondom meg az állítást is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A Biblia azt mondja, hogy vannak pogányok, de azt is mondja, hogy azt állítják a hitetlenek, hogy vannak pogányok. Mindennek az ellenkezője is igaz.
Köszönöm a szót.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim!
Nagyjából ott kezdeném hozzászólásomat, ahol Csizmár Gábor képviselőtársam abbahagyta, bár igazából négy módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni: a 6-oshoz, a 21-eshez, a 37-eshez és a 43-ashoz. De képviselőtársam úgy fejezte be a kétperces hozzászólását, hogy nem kéne lehetővé tennünk a korrupciót, mert igen jelentős gazdasági érdekek szólalhatnak meg adott esetben a tankönyvpiaccal kapcsolatban. Ez így is van. Utánanéztem, hogy az Európai Unióban ezt hogyan szabályozzák.
Mielőtt tehát rátérnék erre a négy pontra, engedjék meg, hogy két percben elviekben kifejtsem az álláspontomat. Világos, hogy a tankönyvkérdés legalább három érdeket elég keményen feszeget: a gazdasági, a politikai és a szakmai körök érdekét; ütközteti egymással, éppen ezért mindig állandó viták tárgya. Akárhova is nyúlunk, akárhogyan is nyúlunk bele a törvénybe, mindenképpen számolnunk kell azzal, képviselőtársaim, hogy ez vitákat fog gerjeszteni. Így vagy úgy, de vitákat gerjeszt, kikerülni nem lehet. És így van ez az Európai Unióban is. Megnéztem: Németországban, Spanyolországban - ezt a kettőt tudom - ugyanezek a viták lefolytak.
A módosító javaslatok, amelyeket ellenzéki képviselőtársaim nagy számban nyújtottak be, lényegében arra irányultak, hogy ezt a kötött szabályozást teljesen szabadjára engedjék, mondhatnánk azt, hogy túlliberalizálják. Nem biztos, hogy ez önmagában baj lenne, de kutatások és tapasztalatok egész sora bizonyítja azt, hogy nem feltétlenül eredményes, hogy ezt a piacot liberalizáljuk, mert ezzel nem válik automatikusan a lehető legjobb minőségű tankönyvek piacává a tankönyvpiac; ettől nem lesznek jobb könyvek. Hiszen a tankönyv egyrészt mint áru, másrészt a tankönyvkiadás mint gazdasági tevékenység áll szemben egymással.
Mégis azt mondom, hogy az ellenzéki képviselőtársaim által beadott módosító indítványok némelyikét én is tudtam támogatni. Tettem ezt azon okból, hogy úgy gondolom, mivel ők is iskolákból jöttek, a közoktatásban szerepeltek hosszú éveken keresztül, a saját bőrükön tapasztalták azt, hogyan lehetne gyakorlatiasabbá fordítani egy elméleti törvényt. Nagyon helyes is, és pont ezek mellett a módosító indítványok mellett szavaztunk mi is igennel; emlékezzenek csak képviselőtársaim: konszenzusra törekedtünk mi is.
Így például nagy örömmel fogadtuk, illetve mi is ilyen módosítókat terjesztettünk be a 6. és 21. módosító indítványokkal, hogy hogyan lehetne az információs társadalom igényeinek maximálisan megfelelni. A 6. módosító indítvány beiktatja a tankönyv fogalmába az elektronikus adathordozón rögzített könyvet.
Úgy gondolom, hogy mind az elektronikus aláírásról szóló törvény, mind pedig a hírközlésről szóló törvény, amelyek éppen ezzel a törvénnyel párhuzamosan futnak a parlamentben, ebben az irányban relevánsak, tehát ugyanabba az irányba hatnak.
Mi ezt maximálisan támogatjuk, a 21-est is, amely viszont a miniszter számára kötelező feladattá teszi, hogy internetes hozzáféréssel biztosítsa a tankönyvjegyzék nyilvánosságát. Azt hiszem, nem kell részletezni, hogy mennyire fontos, hogy ilyen módon is nyilvánossá tegyük a tankönyvjegyzéket bizonyos réteg számára.
Nagyon sajnálom azt, hogy Horn Gábor képviselőtársam most éppen nincs itt, mert neki is volt jó néhány módosító indítványa. Ő alapvetően két csoportra osztotta a módosító indítványait, amelyek egyrészt a tankönyvvé nyilvánítással, másrészt a tankönyvellátás rendjével kapcsolatosak.
Éppen tőle hangzott el egy órával ezelőtt, egy másik törvény vitája kapcsán az, hogy ebben a kormányzati ciklusban láttunk már nagyon sok rövid törvényjavaslatot, és el is húzta még a száját, hogy ez mennyire rossz volt. Pont ő mondja ezt, aki ennek a törvénynek a kigyomlálására készül?! Képviselőtársával a törvény felét kihúzta ahelyett, hogy egy-két módosítóval átfogalmazta volna.
MSZP-s képviselőtársaim is megtették ezt - kihúzták majdnem a felét -, de helyette írtak legalább mást. Nekem nincs túl jó véleményem erről egyébként, mert szerintem nem megfelelő módon tették ezt meg - legalábbis az én ízlésemnek nem megfelelő módon tették meg -, de a másik oldalon ülünk, világos, hogy ezt önök politikai kérdésként is kezelik.
Mindazonáltal, képviselőtársaim, nagyon tudom támogatni az önök módosító indítványai közül a 37-est, amely bár, azt hiszem, bizottsági módosító indítvány volt, de ha jól emlékszem, Szabados Tamás képviselőtársam indokolta meg a bizottsági ülésen azt, hogy a szakmai munkaközösség véleményének kikérése mennyire fontos lenne a tantestületben. Ha jól emlékszem, éppen ő volt az, és a vita során magam is rádöbbentem arra, hogy ez igen hasznos; egy kicsit átfogalmaztuk, és valószínűleg az Oktatási Minisztérium ezt a módosító indítványt befogadja. Praktikus, jó indítványnak tartanám. Ugyanerre utal egyébként a 43. módosító indítvány is.
Kicsikét szkeptikus vagyok viszont - kormánypárti képviselőként mondom ezt - a 12. indítvánnyal kapcsolatban. Nem tudom pontosan, hogy jól idézem-e, ez a nemzetiségi és gyógypedagógiai intézmények tankönyvpiacba való bevonását célozza. Tudom, kaptunk egy pontos szakmai véleményt, hogy talán nem itt kéne szabályozni az e területen szabályozott könyvek listáját. Én nem vagyok erről meggyőződve, tehát kérem majd, hogy a bizottságban, ha kapcsolódó módosító indítvány kapcsolódik ehhez, akkor ezt alaposan vitassuk meg, és önök, ellenzéki képviselőtársaim, győzzenek meg ennek a helyességéről, mert akkor én is tudom támogatni ezt a módosítójukat.
Végezetül még egy utolsó gondolat. Mivel nem vagyok gazdasági szakember, ezért csak félve merem megkérdezni majd a minisztérium képviselőjétől, hogy készült-e olyan elemzés, amely az Európai Unió belső piacra vonatkozó közösségi joga idevonatkozó részeit szabályozza, hogy a megfelelő harmonizáció megtörtént-e. Mivel ezt nem egészen ismerem, mondhatnám, hogy alig-alig ismerem, ezért nem tudom igazolni, nem tudom kontrollálni, hogy a közösségi jog idevonatkozó részei átkerültek-e a mi törvényünkbe.
Azért vagyok ilyen szkeptikus, mert ellenzéki képviselőtársaim sem vetették ezt fel a bizottsági ülésen. De bennem ez kételyeket ébreszt; mint ahogy a gazdasági tevékenységre vonatkozó versenyjog sem biztos, hogy beépül. Szóval, összességében úgy zárhatnám, hogy ilyen kifogások mellett a módosító indítványainkat benyújtottuk, emellett még néhány ellenzéki képviselői indítványt is tudunk támogatni. Köszönöm a figyelmüket.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Nagyjából itt kezdtem volna, ahol Balczó Zoltán képviselőtársam abbahagyta. Ez filozófiai kérdés, hogy ha egy ekkora piacról szól a rendelet - körülbelül egy hétmilliárdos piacról szól a rendelet -, az már elég tág határ ahhoz, hogy törvényben kelljen szabályozni. Ha önök, képviselőtársaim, ezt rendeleti szinten akarják mindenképpen szabályozni, akkor előbb-utóbb szembesülniük kell azzal, hogy átláthatatlan, kusza helyzet jön létre. Most visszaemelték ide a korábbi rendelet egy-két pontját - mert nem pontosan így történt -, de itt azért alapvetően az OKNT-t érinti a visszavétel, nem mást. Én meg így érzem félreborultnak, megbillentnek ezt a módosító indítványt, hogy azt hozzák túlzottan előnyös helyzetbe, egy egészen új szabályozásba visszaemelik a régi privilegizált intézményt. Szerintem ezt nem szabad engedni.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Csak nagyon röviden szeretnék reagálni a képviselő úr hozzászólására. Nagyon megijedtem hozzászólása legelején, de mielőtt még a glóriák árnyékot vetettek volna a fejünkre, ezeket sikeresen lesöpörte, és nem kellett igazából rettegni, hiszen nagyon megdicsért bennünket, és ez már gyanússá is vált. Én mégis arra kérem a képviselő urat, hogy keresse azért a megegyezést, mi is azt tesszük. Csak három dolgot szeretnék mondani arra, képviselő úr, hogy mi hol keressük a megegyezést.
Az első, amit mondott, hogy a tankönyvvé nyilvánítási eljárásba milyen hagyományos, megszokott formákat iktatunk vissza. Nos, egy oktatási bizottsági módosító indítvány utal arra, hogy az OKNT visszakerüljön újból ebbe a körbe. Kérem, fogadja el, hogy a jó szándék volt bennünk.
A 10. §-ra utalt a tankönyvkipróbálás eseténél. Nos, volt, van egy módosító indítványom, majd meg fogjuk tárgyalni bizottsági ülésen, ezzel a módosító indítvánnyal mi igyekszünk valamelyest az ön által elképzelt irányba felpuhítani a javaslatot. Tehát hallgatunk egy kicsit mi is az ellenzéki képviselőtársainkra, no persze koncepcionális kérdésekben mi sem engedünk, de ez abba a körbe tartozik, ahol lehet engedni, tehát van megegyezési lehetőség, látjuk a lehetőséget.
A harmadik, amelyet még indokolni szeretnék, az a pályázat korlátozása. Itt is van egy módosító indítványunk - azt hiszem, erről beszéltünk is már bizottsági ülésen -, amellyel azt szeretnénk elérni, hogy a tankönyvek tárgykörét ne korlátozza a pályázat kiírása. Úgy emlékszem, ezt meg is szavaztuk, tehát ebben is kompromisszum köthető közöttünk.
A képviselő úr a beszéde végén, az expozé hosszúságú, módosító indítványokat indokoló beszéde végén kitért a korrupcióra. Nagyon távol áll tőlünk az, hogy a korrupció gyanúja ránk vetüljön, el is zárkózunk ettől. Nem is akarnánk még egyszer abba a hibába keveredni, mint amibe annak idején az OK-TAT Kft. az elmúlt ciklusban keveredett.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Csak nagyon röviden szeretnék reagálni, képviselő úr, erre a néhány gondolatára. 1999 tavaszán, amikor a közoktatási törvény módosítása napirenden volt, ugyanilyen vádakat hallottunk önöktől, ellenzéki képviselőktől, hogy a miniszter milyen nagy joggal lesz felhatalmazva, milyen túlzott hatáskört fog kapni. Akkor is azt mondtuk, hogy szerintünk ez nem megalapozott vélemény, képviselőtársaink, és nem vált be valóban a jóslatuk, nem történt semmiféle visszaélés. Szerintem, szerintünk most is ugyanúgy árnyékra vetődnek, mint annak idején; de hát tegyék ezt, úgy látszik, most ez az önök taktikája - csak éppen ez akkor nem szakmai vita, hanem politikai vita.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Utoljára fogok szólni ehhez a részhez, mert most már talán negyedszer emelünk szót a korrupció ügyében.
Kádas képviselőtársam is elmondta és én is elmondom, hogy nyoma sincs, köze sincs a korrupciónak ehhez a törvényhez. Elég kontroll, elég fék épült be ahhoz, képviselőtársam, hogy erről beszélhessünk vagy a gyanúja is felvetődhessen. Ön meg minden egyes mondatában ezt sugallja, sejteti. Konkrétumokat nem említett. Most sem említett konkrétumokat a '99-es törvénymódosítás kapcsán, csak megint sejteti, hogy de azért lehetséges.
Azért nem lehetséges, mert akkor olyan törvényt alkottunk, hogy eleve fékeket építettünk be a törvényhozás menetébe, hogy ne lehessen ilyennel visszaélni. Ugyanez megtörténik most is, tehát bornírtság olyan dologról beszélni, hogy feltételezzük, hogy lehet ilyen. Rossz az, aki rosszra gondol. Az feltételezi, akinek a fejében ilyen gondolatok járnak. A mi fejünkben ilyen meg sem fordult. Aki ilyenre gondol, nézzen magába először is, és akkor olyan törvényt alkosson, akkor, amikor majd odakerül tíz év múlva, képviselő úr - ha esetleg odakerülnek -, amiben ez eleve ki van zárva! Mi ezt már megtettük a magunk részéről.
Köszönöm szépen.
SÁGI JÓZSEF, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Mi tárgyaltuk főbizottságként ezt a törvényjavaslatot, ezért gondolom érthető, hogy élünk az alkalommal.
Az oktatási bizottságban az államtitkár úr által ismertetett törvényjavaslatról a többségi vélemény az volt, hogy a törvényjavaslat általános vitára alkalmas. Mindazonáltal a bizottságban elég komoly szakmai vita dúlt arról, hogy ezt a törvénymódosítást be kell-e vezetni.
(9.20)
A szakmai vita csupán néha csapott át politikai vitába, hiszen minden képviselő a jobbítás szándékával közeledett a törvényjavaslathoz, akár többségi, akár kisebbségi véleményt hangoztatott.
A többségi és kisebbségi vélemények eltérése alapvetően a törvény értelmezéséből, illetve az ebből származtatott következményekből fakadt. A más-más megítélést alapvetően a szakközépiskolák helyzetének változása vagy vélt változása váltotta ki.
A többségi vélemény szerint a kormánynak előbb-utóbb lépnie kell, lépnie kellett, és szerencsére lépett is, hiszen az évek óta mind markánsabban megmutatkozó jelenségek most már a törvényben kellett, hogy hatásukat éreztessék. A többségi véleményt megformáló képviselők tehát úgy gondolták, hogy a törvény a korszak jelenségeivel lépést tart. Hangoztatták, hogy a szakmunkásképzés folyamatos háttérbe szorulásával, valamint a középiskolai szakképzés stagnálásával szembevethető a vállalati képzés és a felsőfokú szakképzés egyre erőteljesebb térhódítása.
Azt a véleményt hangoztattuk tehát, hogy forrásbevonás mindenképpen szükséges ezeken a területeken. Megítélésünk szerint bizonyos forrásátcsoportosítás nem jár forráskivonással a területen, a középiskolai területen tehát nem valószínű, nem vélelmezhető, hogy a forráskivonás iskolák tömegét hozza nehéz helyzetbe. Mi is úgy véltük ugyanakkor, hogy néhány középiskola-típusban bizonyos szempontból nehéz helyzetbe hozzák a fejlesztéseket, de ezt más módon lehet majd kompenzálni, így a központi pályázatokon elnyerhető pénzek odaítélésével.
A kisebbségi vélemény hangoztatói érveltek a hatásköri centralizáció erőteljes törvénybe fogalmazásával szemben. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a hatásköri centralizáció pillanatnyilag az érdekeinket szolgálja, már amennyire hatásköri centralizációról beszélhetünk, hiszen a képzési és fejlesztési tanács létrehozásával, valamint a régiós fejlesztési tanácsok megalakulásával az európai uniós jogharmonizáció felé teszünk komoly lépéseket. Úgy ítéltük meg, hogy a szakképzési hozzájárulásban eddig gyakorolt beszedési mechanizmusban jelentős könnyítéseket léptet életbe az új törvény. Ugyanígy az ellenőrzési rendszer szigorításával, noha bizonyos kiadásokat jelenteni fog ez az állami büdzsé számára, mégis sokkal több befolyó jövedelemmel számolhatunk, így mindenképpen megtérüléssel számolhatunk.
Végső soron tehát a bizottságban az a vélemény alakult ki, hogy a törvénynek biztosan lesznek munkaerő-piaci hatásai, de ez olykor nem is olyan nagy probléma, mert ha a kormány helyesen tudja befolyásolni a folyamatokat, akkor rendkívül hasznosan cselekszik. Éppen ezért az a bizottság többségi véleménye, hogy - még egyszer mondom - általános vitára alkalmasnak találja a törvényt. (Taps a kormánypártok soraiban.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy államtitkár úr is kifejtette expozéjában, a teremben most nagyrészt olyan emberek ülnek, akik az oktatási bizottságban foglalnak helyet: tanáremberek, és jórészt iskolából jöttek a Parlament padsorai közé.
Ezért kérem, engedjék meg, hogy egy tanári példával kezdjem a Fidesz álláspontjának kifejtését. Ha magyartanári szemmel nézem a törvény szövegét, akkor azt kell mondanom, hogy egy szóelemzéssel vagy szómagyarázattal kell kezdenünk: mi az, hogy szakképzés, mi az, hogy képzés? Nagyon vitatható, hogy mi az a szakképzés, egyáltalán meg tudja-e valaki pontosan nekem azt válaszolni, hogy mit nevezünk szakképzésnek. No, nem az 1901-es, 1918-as, 1945-ös fogalmazásra vagyok kíváncsi, hanem a 2001-es megfogalmazásra. Tudjuk, hogy az élet folyamatosan változik, és azt is jól tudjuk, hogy a kormányzatoknak állandóan követni kell a gazdasági folyamatokat.
Aztán történelemtanári szemmel is megközelíthetem a kérdést, amikor azt mondom, hogy a folyamatos változások előbb-utóbb kikényszerítik a gazdasági szereplők hozzáállását a törvényekhez, és a törvényeknek ugyanígy alkalmazkodni kell a gazdasági szereplőkhöz. Történelmi törvényszerűség, hogy akik a legjobban alkalmazkodnak a gazdasági környezethez, azok hosszú távon válnak sikeressé. Hogy ez mennyire így van, már megfogalmazta az előző ciklus munkaügyi minisztere, Kiss Péter is, aki valahogy így fogalmazott az akkori vita során, amikor a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényt módosították 1996-ban (Olvassa.): A gazdaság aktív, közvetlen részvétele a képzésben, illetve anyagi tehervállalás a szakképzés finanszírozásában, valamint a szociális partnerek részvétele a szakképzési források elosztásával kapcsolatos döntések előkészítésében, olyan alapelvek, amelyek megfelelnek az Európai Unióban mára kialakult általános gyakorlatnak is. A gazdaság közreműködése nem csupán a finanszírozásban való részvételt jelenti - folytatja Kiss Péter -, hanem a munkaerő minőségének, tehát a képzésnek, a képzés szerkezetének aktív és folyamatos befolyásolását is jelenti.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az akkori miniszter úr álláspontja meglepően közel áll a mi mostani elképzelésünkhöz, hiszen most meg a mi kormányprogramunkból szeretnék idézni egypár sort, ez meg részben válasz Csizmár Gábor képviselő úr imént felvetett gondolataira. Ez így szól, tehát 1998 nyaráról van szó (Olvassa.): A kormány kezdeményezi, hogy széles körű szakmai-társadalmi egyeztetésre alapozva az állampolgárok munkaerő-piaci pozíciójának folyamatos javítása, versenyképességük s ezáltal a gazdaság egésze teljesítményének javítása érdekében induljon meg a felnőttek oktatását, szakképzését jogi garanciákkal is biztosító felnőttképzési törvény koncepcionális előkészítése, s már e ciklusban mint önálló törvény kerüljön elfogadásra. Az új szabályozás tegye lehetővé a piacgazdaság feltételei között az állampolgárok élethosszig tartó tanulását, folyamatos át- és továbbképzését, a korszerű oktatási programok és módszerek, tematikák rendszerező alkalmazását.
Tehát a kormányprogram igenis tartalmazta ezeket az elveket. Úgy gondoljuk, hogy a mostani módosítás ebbe az irányba mutat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Önök nagyon jól tudják, hogy a magyar gazdaság fejlődésének, fejlesztésének gyorsítására, átalakítására alapvetően két út kínálkozik. Mivel nem vagyunk ipari nagyhatalom, nincsenek nyersanyagaink, nyersanyagbázisunk, ezért igazából csak a korszerű technológiák alkalmazásával, illetve a már meglévő humán erőforrás még hatékonyabb kihasználásával tudunk eredményeket elérni. Ezt önök sem vitathatják. Mi úgy gondoljuk, hogy a mostani törvénymódosítás ezt a két érdeket szolgálja. Ha alaposan végignézzük a törvény szövegét, láthatjuk azt, hogy voltaképpen a szakképzési hozzájárulási befizetések alapot teremtenek arra, hogy ezt minél szélesebb kör használja fel. Hiszen a gazdasági szereplők törvény által pontosan meghatározott köre már eddig is szabadon rendelkezhetett afelől, hogy hova fizeti be ezt a hozzájárulást. Többféle lehetőség között választhatott, most ezt a lehetőséget egyrészt kitágítjuk, másrészt megszigorítjuk. Ez csak látszólag ellentmondás, a valóságban ez az ő érdeküket szolgálja.
Tudjuk azt is nagyon jól, és képviselőtársaim evvel tisztában vannak, hogy a központi adóbevételek, amelyek a szakképzési hozzájárulásból származnak, évek óta növekvő mértékben gyarapodnak, és ráadásul erősen szufficitesek. Mindig jóval több az alapban a pénz, mint amennyit a pályázatok útján ki lehet osztani. Miért baj az tehát, kérdezzük, hogy ha ezeket a pénzeket hozzáférhetővé tesszük a felsőoktatás számára, hozzáférhetővé tesszük, mondjuk, a gazdasági képzés számára, a vállalkozói belső képzés számára? Nagyon jól tudjuk azt, hogy Magyarország versenyképessége a tőkeigényes, nagy hozzáadott értékű termelés növelésétől függ. Ezt a termelést, ezt a nagy hozzáadott értéket pedig úgy lehet előállítani, ha minél magasabb szintre helyezzük a képzést, vagyis a felsőfokú intézményekbe helyezzük a képzést, amelynek egyébként a tendenciája már amúgy is nyilvánvaló.
Nyilvánvaló, hogy a felsőfokú szakképzés egyre inkább teret nyer magának a szakképzésben. 1990-ben még csupán 10 százalék, 2000-ben, tehát tavaly körülbelül 25 százalék, 2010-re várhatóan 40 százalék nyeri el végzettségét felső fokon szakképzésben. Az arányok tehát megfordulnak. Miért baj az - megint csak kérdezem -, hogy a felsőfokú szakképzést olyan forrásokkal látjuk el, amire még nem volt eddig példa? Lényegében 1996 óta a felsőoktatási fejlesztések, beruházások forrás nélküliek. Ha költségvetésben nem teremtünk erre pénzeket, nem teremtünk erre garanciákat, akkor nem jutnak hozzá a forráshoz, így viszont hozzáférnek. Megtehetjük tehát azt, hogy az új finanszírozási rendszerben a felsőfokú oktatási intézményeket is összekapcsoljuk a gazdasággal.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mi változik a törvényben alapvetően? Miért mondjuk azt mi, kormánypártok, hogy ezt a törvényt mindenképpen létre kell hozni? Mindenekelőtt azért, mert a képzési rendszert kiterjeszti az oktatási ágazat szinte minden szférájára. Azonkívül úgy ítéljük meg, hogy a beszedési mechanizmusban várható könnyítésekkel - hogy OKJ-s képzés esetén nem kell most már kérelmezni a szakképzési bizottságoknál a saját munkavállaló képzésére fordított összeg elbírálásának lehetőségét -, adminisztrációs, adminisztratív könnyítésekkel azoknak kedvezünk, akiknek egyébként a kormányprogramban is megígértük, hogy a sorsukat könnyíthetjük. Úgy gondoljuk, hogy a szigorúbb ellenőrzések - amelyek tán némi kiadásokat eredményezhetnek a kiadási oldalon, tehát pluszkiadásokat eredményeznek - sokkal-sokkal több hozadékkal szolgálnak, mint amennyire még most is számíthatnánk. Az a 100-200 millió forintos ellenőrzési többletköltség tízszeres vagy akár hússzoros jövedelmezőséggel jár együtt majd a bevételi oldalon. Külön kell szólnunk arról, hogy egy alapvetően új intézményrendszert hoz létre a kormány ezzel, és ezzel mi egyetértünk. A fejlesztési és képzési tanácsok nemcsak a középfokú, hanem a teljes szakképzési szektort átfogják ezentúl. Ennek személyi és szakmai garanciái is tehát akkor így meg lesznek oldva.
Végezetül a regionális szerveződésű, úgynevezett decentralizált pénzkihelyező bizottságok, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok létrejövetele kapcsán el kell mondanunk, hogy mindenképpen helyeslendő a régiós átszervezés ezen a szinten is, mindenképpen üdvözlendő a kormánynak az a törekvése, hogy a lehető legszélesebb spektrumban próbálja elképzelni a képzéseket. Tudjuk azt jól, hogy minél kisebb a terület, annál nehezebb hosszú távon gondolkodni és kialakítani egy egész stratégiát.
Végezetül tehát elmondhatom, hogy a kormánypártok, így a Fidesz-Magyar Polgári Párt ezt a törvényt feltétlenül javasolja továbbgondolásra, továbbgondolásra mindenképpen érdemesnek tartja, jóllehet - és ez voltaképpen egyetlen kritikus pontja a beszédemnek - be fog nyújtani egy-két módosító indítványt is a szakközépiskolák, a középfokú oktatási intézmények védelmében, elsősorban azért, hogy ne érezhessék úgy, hogy a forrásátcsoportosítás őket kényelmetlen helyzetbe hozhatja.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(9.40)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Két dologra szeretnék reagálni Takács Imre képviselő úr felszólalása kapcsán, illetve három dologra.
Egyrészt a vállalkozások színvonala vagy régiós elhelyezkedése szerintem egyáltalán nem befolyásolja a törvény lényegét. Az, hogy valamelyik cég éppen Hajdú-Biharban telepedik le vagy Vas megyében és ott milyen a bérskála, az ebből a szempontból lényegtelen kérdés.
Az ellátottságra még mindenképpen reagálnék. Tisztelt képviselő úr, higgye el nekem, hogy néhány szakközépiskola messze jobb állapotban van, mint a felsőoktatási intézmények nagy többsége. Messze jobb állapotban van! Sokkal több fejlesztésre fordítható pénzt tudnak összeszedni cégektől, mint az eddig lehetőséghez sem jutó felsőoktatási intézmények. Miért baj az, ha a felsőoktatási intézményeket helyzetbe hozzuk? Miért baj az, ha mondjuk, a Műszaki Egyetem eszközparkját ilyen módon próbáljuk fejlesztetni? Egyáltalán nem baj! Legutóbb voltunk egy bizottsági ülésen a Műszaki Egyetemen, ott a tanárok, illetve oktatók erősen panaszolták, hogy nem jutnak ilyen forrásokhoz.
Végezetül még egyre szeretnék reagálni. Tudjuk jól, hogy a kormányzat - nagyon helyesen -, pont azért, hogy a felsőoktatás érdekérvényesítő képességét valamelyest kicsit távol tartsa, csillapítsa, bevezette az 50 százalékos szabályt. Így tehát nem a 75 százalékát igényelheti az oda juttatható forrásoknak, hanem csupán 50 százalékát, 37,5 százalékot. Tette ezt azért, hogy így is elejét vegye a későbbi vádaskodásoknak. Mellesleg számításunk szerint így is körülbelül csak 15 százalékot tud majd a felsőoktatás ebből a tortából lecsippenteni magának. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Úr! A nyílt kérdésére a nyílt válaszom az, hogy igen, meg tudunk állapodni egy-két kérdésben, de abban nem, hogy a törvényt a kormány visszavonná. Jól emlékszem arra, amikor két évvel ezelőtt tárgyalta a parlament ezt a törvényt, akkor valóban így történt, ahogy ön elmondja, képviselő úr: az oktatási bizottság is benyújtott módosító indítványokat, magunk is egyéni képviselői módosító indítványokat fogadtunk el. Aztán mi történt a végén? A parlamentnek az a része fogadta el a törvény módosítását, amelyik itt ül ezen az oldalon. Önök, ellenzéki képviselők nem fogadták el a törvénymódosítást. Hiába törekedtünk konszenzusra, hiába fogadtunk el önöktől is néhány módosító javaslatot, nem fogadták el a törvényt - de átvittük. Erre tehát most ne hivatkozzanak még egyszer, hogy majd feljavítjuk, és akkor el fogjuk fogadni, mert megmondom őszintén, nem nagyon hiszek ebben.
Viszont abban a képviselő úrnak nagyon igaza van - és ezt én magam is fogom támogatni, mindenképpen támogatom -, hogy azokat a bizonyos szakmai alapozó tantárgyakat hogyan lehetne előnyben részesíteni, ilyen módon hogyan lehet egyáltalán megtámogatni azokat a szakképző intézményeket, amelyek ilyen tantárgyakat tanítanak. Valóban ez a jogi kibúvó, illetve megoldás lenne a finanszírozás hátterének megteremtése ezekben az intézményekben.
Végül még egy dologról szeretnék beszélni. Csizmár képviselő úr is, Horn képviselő úr is előhozta többször, hogy a felnőttképzési törvényt ugyan miért nem hozta a kormány a parlament elé, vagy miért nem egyszerre tárgyalja ezzel a törvényjavaslattal. Azt hiszem, igazuk van a képviselőtársaimnak, ezt valóban így kellett volna megtenni. Most nem így történt, de akkor már mégis azt mondom, hogy akkor jobb, ha előbb az anyagi hátterét teremtjük meg egy későbbi törvénynek, mintsem hozunk egy olyan törvényt, amelynek ugyan de jure van anyagi háttere, de facto viszont nincsen, és így akkor a levegőben van, lebeg. Úgy gondolom, ha ősszel majd ezt a parlament előtt tárgyaljuk, akkor sokkal könnyebb dolgunk lesz, mert megvan a finanszírozási alapunk.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, hogy nem ez a legközpontibb eleme a törvényjavaslatnak, de most erről van szó, Lezsák képviselő úr is meg Csizmár képviselő úr is ezt érintette. Én is azt szeretném körüljárni, hogy mi a régió szerepe a magyar fejlődésben általában.
Történelemtanárként tisztában vagyok azzal, hogy a megye ezeréves szerepe mit jelentett alkotmányosság vagy a közjog szempontjából. Azt mindannyian tudjuk, hogy a jogharmonizáció vagy a különböző európai uniós támogatások elnyerése szempontjából is bizonyos szempontból meg kell előznünk a korunkat, és ha tetszik, ha nem, létre kell hozni a régiós intézményi struktúrát. Ez sok esetben így van. A bizottsági ülésen elhangzott, hogy miért pont most kell ezt létrehozni. Nem mi hozzuk létre ezt először. Sok-sok példát tudnék említeni, ahol már létrehoztuk a régiós intézményeket. Például az OKÉV-eket is létrehoztuk, pont mi, az oktatási miniszter javaslatára. Ezek régiós szerveződésű intézmények.
Egyébként pedig azt javaslom főleg MSZP-s képviselőtársaimnak, hogy ezt a vitát először önmaguk folytassák le belül, hiszen ha jól tudom, az MSZP-n belül sincs megegyezés arról, hogy a régiós vagy a megyei képződéseket támogassák.
Még egy dologra reagálnék, arra, amit Csizmár Gábor képviselő úr mondott. Létre fognak jönni a regionális fejlesztési és képzési bizottságok. Képviselő úr azt mondta, hogy ezt majd az oktatási miniszter jelöli ki. Hát nem! Pontosan meg van határozva a törvény szövegében, hogy kikből kell állnia ezeknek a bizottságoknak, kik delegálhatnak ebbe tagokat. Az viszont a miniszter hatásköre, hogy ezeknek a bizottságoknak az összetételét kodifikálja, de mindannyian tudjuk, hogy nem ő nevezi ki ezeket az embereket.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon röviden szeretnék csak reagálni két kijelentésre. Az egyik: azt még talán korábban éppen Horn Gábor képviselő úr mondta, hogy a szakképzési hozzájárulás összege tíz év óta mindig alul van becsülve. Ezek szerint ez rendszeresen minden kormány visszatérő hibája vagy a Pénzügyminisztérium hibája, hogy nem tudja pontosan megsaccolni, mekkora összegű, és ezek szerint év közben kell korrekciót tenni. Világos, hogy ha van egy nagyobb jövedelemkiáramlás, azt nem tudja befolyásolni a kormányzat a magánszektorban. Most tudja befolyásolni, hiszen most a minimálbér emelkedését be tudta építeni ebbe. Nominálisan ez tehát azt eredményezi, hogy több pénz fog visszafolyni - nominálisan mondom - a szakképző intézményekbe. Tehát nem történik forráselvonás ilyen módon.
Arra is szeretnék reagálni még, amit korábban akartam mondani, csak most jutott eszembe, hogy 1991-es döntés - ha jól emlékszem - a regionális munkaerő-fejlesztő és -képző központok létrehozása. No, lám-lám, ott is már létrehoztuk ezeket az intézményeket és jól működnek! Csak mondok egy jó példát is, azért, hogy ne hagyjuk elvarratlanul a szálakat. Ezek jól működnek, ezekre fognak rátelepülni részben ezek az intézmények.
Valamint még a 3 és 5 százalékra szeretnék egy utolsó reagálást tenni. A bizottsági ülésen elhangzott, hogy ez a körülbelül 200 millió forintos pluszkiadás eredményezhet esetleg, ha jól emlékszem, akkor 4-4,5 milliárdos bevételnövekedést az ellenőrzés szigorítása révén. Köszönöm.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A szakképzési hozzájárulásról szóló törvény általános vitájának bizonyos szakaszában úgy tűnt, hogy a koalíciós pártok és az ellenzéki pártok között némi konszenzus alakul ki. Ezt még ellenzéki képviselőtársaim sem vonták kétségbe, hogy alapvetően pályamódosításra van szükség, olyan pluszforrásokkal kell ellátni a felsőoktatási intézményeket, amely döntések meghozatala a jövőbe vetett érdeke mindegyikünknek.
Ezért született néhány olyan módosító indítvány részünkről, amelyek ezt a célt szolgálják, és ezeket szeretném néhány szóval megindokolni. Konkrétan az 1. és a 40. módosító indítványhoz szeretnék hozzászólni, és azt szeretném megindokolni, miért volt szükség arra, hogy a szakképzési hozzájárulás felhasználási területét kiszélesítsük.
Tudjuk jól, hogy a közoktatási törvény hatálya alá tartozó pályaorientáció, szakmai előkészítő ismeretek és a szakmai alapozó oktatás tanítása nem mindig kapott elegendő támogatást, képzési-fejlesztési támogatást. Az 1. módosító indítványom éppen azt a célt szolgálja, hogy ettől kezdve a gyakorlati képzés fogalmát a szakképző iskolák minden évfolyamára emígyen lehessen pontosan definiálni. Magyarán: a szakképzési hozzájárulási lehetőséget ettől kezdve kiterjeszthetjük ebbe az irányba is. Magyarán, még pontosabban: támogatjuk az eddig kialakult iskolai gyakorlatot.
Úgy gondoljuk, hogy a szakmai orientáció és az alapozó képzés elősegíti a tanulók megalapozott szakmaválasztását és a szakképzési rendszerbe való bekapcsolását. Mindez rendkívül széles eszközellátottságot feltételez; nagyon komoly kapcsolódási pontokat jelenthet a középiskolák és a gazdasági élet különböző szereplői között. Szükségesnek tartottam tehát én is és a bizottság kormánypárti többsége is ezt a módosító indítványt támogatni, benyújtani, mert úgy véljük, hogy nem lehet forrásokat minden ok nélkül elvonni a szakképző intézményektől.
Természetesen tudjuk azt jól, hogy a szakképzési hozzájárulásra kötelezetteknél a felosztható pénzösszeg nagysága korlátozott. Tudjuk jól, hogy nem lehet ezt az összeget mind elszívni a középiskoláktól. Tudjuk azt is jól, hogy a felsőoktatásnak van igénye erre a fejlesztésre, viszont ahhoz, hogy valamilyen módon a szakképző intézményeket kompenzálni lehessen, ez a legfőbb eszköz arra, hogy ez megtörténhessen.
Nagyjából ez irányba hat a 40. módosító indítvány megfogalmazása is. Amikor a tanulók vizsgáztatásával, a tanulók ideiglenes átirányításával kapcsolatban felmerült költségeket, útiköltség-térítést megpróbáljuk egy kicsikét pontosítani, akkor részben az adminisztrációs akadályokat próbáljuk leküzdeni, részben pedig a félreérthetőséget próbáljuk kiküszöbölni egyértelmű megfogalmazással. Ez lehetővé teszi ettől kezdve, hogy a vidéki diákok számára a juttatásokat még szakszerűbben, még pontosabban lehessen kézhez adni, illetve az intézmények ezeket így kapja meg, ami által sokkal gördülékenyebben megy majd az ellátásuk.
Természetesen - mint ahogy az általános indokolásban is ezt már megfogalmaztam - itt az egész rendszerben minden módosító indítvány összefügg a többivel, így aztán ezeket a módosító indítványokat majd még más paragrafusokban is viszontláthatjuk. Ezekre majd akkor fogok válaszolni, akkor próbálom megvédeni majd ezeket az indítványokat.
Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót. Képviselő úr, szerintem először a saját párttársaival, frakciótársaival kellene megbeszélni, hogy ez a módosító javaslat miért nem jó, mert ők sem szavazták meg. Ugyanúgy nem szavazták meg képviselő úrnak azt a módosító indítványát, amely a 4-es számon fut, amely egyébként szerintem, ne haragudjon képviselő úr, de nagyon ellenkezik az ön pártjának eddig vallott nézeteivel. Ön burkolt adóemelést követel ebben a módosító indítványban. Mi ezt már a pártprogramunk szintjén, a kormányprogram szintjén sem vállaltuk fel. Ha önöknek van kedvük és beírják ezt, hát írják be, de utána vállalják ennek a következményeit is.
Ezt sohasem fogjuk támogatni, sem most, sem a következő ciklusban, képviselő úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Nehéz Göndör István képviselőtársammal közgazdaságtani kérdésekben vitatkozni, hiszen ő ennek a területnek ismerője, azt viszont, kérem szépen, tőlem fogadja el, hogy a szakképző iskoláknak nem feltétlenül érdeke az, amit ön a hozzájárulásra kötelezett munkavállalóknak a saját képzéséről mondott. Természetesen tisztában vagyok én is azzal, hogy mennyire hatékony az ilyen képzés, tisztában vagyok ugyanakkor azzal is, hogy milyen sanda szándékok állnak néha az itteni képzések megszervezése mögött.
Viszont, képviselő úr, emlékezzen csak vissza ugyanennek a törvénynek az 1996-os parlamenti vitájára, én végigolvastam azt a jegyzőkönyvet, és akkor éppen az önök előterjesztésében még 0,2 százalék szerepelt itt. Amikor mi 1999 tavaszán ezt módosítottuk, és feljebb vittük 0,5 százalékra ezt a bizonyos belső képzésre fordítható összeget, akkor önök azt annyira tudták támadni, hogy nem győztük megvédeni a saját érveinket a munkavállalók érdekében. Ha most ön ezt a 0,5 százalékot felemelné 1 százalékra, akkor azt nem tudom, hogy igazából mi az önök arca, mit képviselnek önök.
Kérem szépen, akkor tisztázza, hogy ön melyik álláspontot képviseli, az 1999-es MSZP-álláspontot vagy a mostanit. Nem konzekvens a magatartásuk szerintem. (Taps a Fidesz soraiban.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Nem a miniszter fogja ezt a forrást elosztani; tudja ön is jól, hogy ez nem így lesz. S ha ön használta ezt a kifejezést, hogy rögeszme, akkor én is ragaszkodnék ehhez a kifejezéshez, hogy rögeszme. Ez a szó pejoratív értelmű, és én is úgy fordítottam.
Önök már 1998-tól kezdve, de a mi tárcánkat érintően 1999-től rögeszmeszerűen hajtogatják azt az unos-untalan ismert tételt, hogy a miniszter centralizál, a kormányzat összpontosít, s akkor egy kézbe lesz minden csoportosítva, és ebből csak baj származhat, ez az összes baj forrása.
Kérdezem én önöktől, hogy a közoktatási törvény '99-es módosításától kezdve is találtak-e olyan fogódzót, amibe eddig igazán bele tudtak volna kötni. Nem találtak, nem is volt ilyen egyáltalán. Most is csak ezt hajtogatják, és úgy, ahogy akkor nem volt, ennek most sem lesz semmi alapja, mert ha pontosan elolvasták volna a törvény szövegét, az arról szól, hogy ennek a bizonyos tanácsnak - a fejlesztési és képzési tanácsnak - a javaslatára a döntés-előkészítés után a miniszter konzultál vagy dönt. Hát nem is dönthet másképpen! Ekkora szegmenst, ekkora területet úgysem képes átlátni, egy több milliárdos alaprészt egyszerűen nem tud egy ember átlátni és kezelni! Nyilvánvalóan a testület pontosan azért van mellette, hogy ezt a munkát előkészítse számára.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Még korábban jelentkeztem kétperces hozzászólásra, de azért rá szeretnék térni arra, amit Csizmár Gábor képviselő úr legutóbb felvetett.
Ha már egyszer a kezünkben van a törvény, akkor idézzünk pontosan. Ez a bizonyos fejlesztési és képzési tanács döntés-előkészítő feladatokat lát el. Igyekszem olvasni az állítmányt és a hozzá tartozó határozót.
(16.20)
Tehát mire tesz javaslatot? 1. Javaslatot tesz a decentralizált résznek a régiók közötti felosztására. 2. Javaslatot tesz a központi rész felhasználására. 3. Értékeli a pályázatokat. 4. Javaslatot tesz a támogatásra. Mi ez, ha nem egy jól, olajozottan működő gépezet leírása?
Majd pedig egy másik megfogalmazás később, hogy kikből is áll a tanács. Csizmár képviselő úr azt mondta, hogy kénytelenek voltunk együttműködni a megyei szakképzési bizottságokkal. Ezeket 1999 nyarán megújították, és ennek a kormánynak a regnálása idején jöttek létre; nem saját ízlés szerint, mint ahogy nem saját ízlés szerint alakulnak a mostani tanácsok sem. Hiszen, képviselő úr, olvassa csak el ezt a néhány sort, hogy kik vesznek részt ebben: a minisztériumok képviselői, az OMT-ben képviselettel rendelkező országos munkaadói és munkavállalói szövetségek, gazdasági kamarák, iskolafenntartók, szakmai szervezetek, és az FTT képviselői közül azok, akikkel a szervezetekkel történő egyeztetést követően megállapodtak. Szó sincs arról, hogy ezt bárki irányítaná, hiszen a tanács az ügyrendjét maga állapítja meg.
Hol van ebbe beleavatkozás? Hol nyúl ebbe bele felülről az állam? Sehol sem; önök semmit sem tudnak erre pontosan idézni a törvényből, pedig ott fekszik önök előtt. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen rövid leszek. Tisztelt Képviselő Úr! Nem volt ott a bizottsági ülésen, nem egy bizottságban ülünk. Amikor ezt a képviselőtársai felvetették, akkor azt válaszoltuk rá, hogy gondolkozunk ennek a javaslatnak a továbbgondolásán, és tervünkben áll, hogy támogassuk ezt egy más javaslat formájában, úgyhogy nyitott kapukat dönget a képviselő úr. Természetesen megértjük a felvetett problémát, és igyekszünk egy kicsit más formában, de támogató javaslat formájában beadni.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Ha a vitát most kezdenénk, akkor megspóroltunk volna majdnem egy órát, mert önök idáig a centralizációról beszéltek, a túlzott központosításról beszélgettek, és amikor most végre kimondta a kulcsszót a képviselő úr, hogy szufficites az az alaprész, akkor eljutottunk odáig, hogy végül is ezek a bizonyos, eddig működő bizottságok jól, hatékonyan szolgálták-e azokat az érdekeket, hogy mindenkihez eljussanak ezek a pénzek, pályázatok. Én is tudom, hogy nem lehet pontosan betervezni előre egy évre, hogy mekkora lesz a bevétel, minden évben magasabb, minden évben növekszik a bevétel, mert ugyebár gyarapodnak a bérek, és ebből származik a bevétel. Az, hogy 3 százalékról 5 százalékra növekszik ez a bizonyos működési költség, kimondottan a hatékonyságot szolgálja. Valóban nem kell még egyszer nagy vitát lefolytatnunk ahhoz, hogy ha felállnak az új bizottságok, az új tanácsok, akkor talán ezt a jóval nagyobb összeget, ezt a várhatóan akár 4-5 milliárd forintra rúgó összeget is sokkal jobban, célirányosabban lehet elkölteni, mert jobb lesz a pályázati rendszer is, mint eddig volt.
Ennek a növekedésnek a fedezésére szolgál ez a bizonyos 2 százalékos növekedés a költségvetési kiadásban. (Taps a Fidesz soraiból.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt képviselőtársaim, én békésebb vizekre eveznék most: a 16. és a 18. számú módosító indítványról szeretnék egypár szót szólni és indokolni ezeket.
A 16. számú módosító indítvány arról szól, hogy az alaprész pénzeszközei ettől kezdve, a módosító indítványtól számítva a munkaerő-fejlesztő és -képző központokban a vizsgaközponti feladatok korszerű ellátásához szükséges tárgyi feltételek fejlesztésére irányuló beruházások támogatására is felhasználhatóak lesznek. Úgy gondoljuk - és azt hiszem, ebben a véleményben önök sem ingatnak meg bennünket -, hogy ezek az 1991-ben felállt úgynevezett RÁK-ok, átképzőközpontok elég jól működnek az országban mindenütt, mondhatnám, hogy egy klasszikus, nyugat-európai értelemben vett mintán alapulnak, és ezért célszerű volt ellátni ezeket olyan vizsgaközponti funkciókkal is, amelyeknek egyébként ezek szerencsésen és jól eleget tettek. Minden megvolt eddig a működésükhöz, lényegében az állam is elég támogatást adott, nagyon szépen tudták folytatni az ott végzett munkát. Most viszont úgy gondoljuk, hogy a minőségbiztosítás érdekében szükség van arra, hogy a fejlesztésükhöz forráskiegészítést nyújtsunk. Ez a módosítás tehát arról szól, hogy ezek az átképzőközpontok, a szakzsargonban RÁK-nak nevezett átképzőközpontok ettől kezdve jelentős támogatásban részesüljenek, természetesen ha elég ügyesek ezek a képzőközpontok, ha elég jók a pályázataik és elég jók a lobbiérdekeik.
A 18. számú módosító indítvány egy olyan módosítást tesz lehetővé, amellyel már az Európai Unióhoz való csatlakozást segítő, illetve a csatlakozás után megnyíló strukturális alapok társfinanszírozásában megvalósuló képzési és fejlesztési programokat tudjuk finanszírozni, hiszen ez az alap, amelynek a megnövekvő forrásairól hosszasan beszélgettünk, ezt követően erre is lehetőséget nyújt. Úgy gondoljuk, ennek a forrásnak a megnyitása azért szükséges most, hogy amikor az Unióba való becsatlakozásunk időszerű lesz - remélhetőleg másfél-két esztendő múlva -, akkor már kész struktúra álljon rendelkezésre, és ez a törvény ettől kezdve legálisan kínáljon lehetőséget az ily módon való pénzszerzésre.
Ez olyan módosító indítvány volt egyébként, amellyel minden ellenzéki képviselőtársam egyetértett, támogatta ezt, de úgy gondoltam, nem árt, ha ez a nyílt színen is elhangzik, és mindenkinek az egyetértését tükrözi.
Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy először az 1998-ban elfogadott kormányprogramból idézzem az idevágó bekezdést. Ez így szólt: "A kormány kezdeményezi, hogy széles körű szakmai, társadalmi egyeztetésre alapozva, az állampolgárok munkaerő-piaci pozíciójának folyamatos javítása, versenyképességük erősítése, és ezáltal a gazdaság fejlődése érdekében induljon el a felnőttek oktatását, szakképzését jogi garanciákkal is biztosító felnőttképzési törvény koncepcionális előkészítése, s már e ciklusban mint önálló törvény kerüljön elfogadásra." Képviselőtársaim! Kormánypárti képviselőként jelenthetem, ez a feladat folyamatban van, a feladatot elvégezzük, végrehajtjuk, a kormány szavatartó.
Egyébként a magyar felnőttképzési törvény megalkotását az OECD-országok humánerőforrás-politikájának elmúlt évtizedbeli tapasztalatai, valamint a felnőttképzéssel foglalkozó jogszabályai is indokolják. Az egész életen át tartó tanulás olyan általános követelménnyé vált mindenütt, amely beépült az Európai Unió, sőt már a csatlakozásra váró országok némelyikének oktatás- és foglalkoztatáspolitikájába egyaránt. Persze, nem árt tisztáznunk, hogy mi is ez előtt állunk most, és nagyon komoly kihívásokkal kell szembenéznünk, amely átfogó humánerőforrás-fejlesztő stratégiának a kialakítását vonja maga után.
A cél - sokszor elmondtuk már, én is elmondtam ezen a helyen - a tudás folyamatos fejlesztése, amelynek alapja a megfelelő általános műveltség, az alapvető iskolázottság, valamint készség, affinitás a társadalom és a legkülönbözőbb szakmák problémái iránt. Az oktatás, a szakképzés szervezetével, tartalmával kapcsolatos kérdéseket az 1999-ben hatályba lépett amszterdami szerződés a tagállamok kizárólagos hatáskörébe utalta, amivel explicite kizárták a jogharmonizációt. Ugyanakkor a közösségi programokban való részvétel mind jogi, mind politikai értelemben a tagságból fakadó kötelezettség.
Tudjuk azt is, hogy a 2000. évtől a strukturális alapok által támogatott három fő célkitűzés egyike a humánerőforrás-fejlesztés, amelyre a következő öt évben mintegy 60 milliárd eurót szán az Európai Szociális Alap. Azt is jó tudni persze - és ezt ellenzéki képviselőtársaimnak is mondom, ők is mondják mindig ezt nekünk -, hogy az Európai Bizottság által kiadott országjelentések évről évre visszatérő fordulata az a figyelmeztetés, amely szerint az oktatásügy egészének a színvonalát csupán a szektor tartós alulfinanszírozottsága, a pedagógusok kirívóan alacsony bérezése veszélyezteti.
Örömmel jegyzem meg, hogy az idei, tavalyi országjelentés is már komoly előrelépéssel számol e területen Magyarország esetében (Horn Gábor közbeszól.), komoly előrelépéssel, el kell olvasni az országjelentést. (Horn Gábor: Tavaly éppen csökkent a jövedelmünk, de ez nem olyan nagy baj!) Az országjelentést ettől függetlenül el kell olvasni, és az országjelentés azt mondja, hogy előrelépés történt. (Horn Gábor: Attól még csökkent a jövedelem! - Dr. Pálinkás József: Nem csökkent, Gábor!)
A hazai hatályos szabályozás alapelvei, fő rendelkezései összhangban vannak az Európai Unió idevágó állásfoglalásával. Az 1993-ban elfogadott törvények - a szakképzési, a közoktatási és a felsőoktatási törvény - szinkronban vannak az európai uniós kívánalmakkal. Viszont még mindig van egy olyan törvény, egy olyan szektor, amit nem szabályozott az oktatásügy, ez pedig a felnőttképzés. Ennek a szerepe nagyon fontos, hiszen a magyar lakosság csatlakozásra történő felkészítésében ennek a törvénynek nagyon komoly szerepe lesz.
Nézzük csak, hogy milyen szerepet szánunk ebben a törvényben néhány terület képzésében! Mindenekelőtt nagyon fontos lenne az idegennyelv-oktatás színvonalának emelése - senki sem vitatja; az európai ismeretek oktatása, európai és magyarországi identitástudat megalkotása; az oktatás és a munka világa közötti kapcsolat erősítése, a lifelong learning, sokat idézett angol kifejezés felemlítésével; az esélyteremtés irányába mutató formák széles körű meghonosítása, valamint a társadalmilag, fizikailag és szellemileg hátrányos helyzetű fiatalok képzését célzó speciális programok elindítása.
Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd idézzek fel egy 15 éves történetet most! A korábban meglehetősen monolitikus felnőttoktatási rendszer a nyolcvanas évek elejétől-közepétől több szektorúvá vált. Jelenleg Magyarországon mintegy két és fél ezer felnőttképzési szervezet, vállalkozás működik, amelyek egy része iskolarendszerű formában, nagyobb része viszont azon kívül folytatja tevékenységét. Látható, hogy bár az elmúlt időszak története a szakképzés, az átképzés, a szakképző magánvállalkozások sikertörténete, azért a magyar felnőttoktatás elmúlt 12 évi fejlődésének képe meglehetősen féloldalasra sikeredett.
Például a nonprofit szektor szerepét nehezíti, hogy még nem fejlődött ki egy olyan tőkeerős polgári réteg az országban, amely a civil szférát hatékonyabban tudná támogatni. Vagy felhozhatnánk példaként a minél nagyobb szerepet betöltő nonformális szektort, s azon belül különösen az úgynevezett történelmi egyházakat - a római katolikus, az evangélikus és a református egyházakat -, valamint azok kulturális és közművelődési egyesületeit, amelyek eddig bizony mintegy pályán kívül rekedve, nem részesültek a forrásokból.
Az elmúlt 10-15 évben tehát a társadalomban öngerjesztő módon olyan folyamatok indultak el, amelyek az oktatási rendszerben - ezt nehéz kimondani, de mégis így van - szervetlen jelenségeket eredményeztek. A most előttünk lévő törvény ezt a kaotikusnak tűnő helyzetet próbálja rendezni. Azt hiszem, hogy ez minden párt, minden társadalmi réteg közös érdeke. Ebben egyébként a bizottsági vita során sem volt közöttünk véleménykülönbség. Véleménykülönbség máshol volt.
A törvényt szerintem nyugodtan írhatná akár a Gazdasági Minisztérium, de írhatná a Szociális és Családügyi Minisztérium is, hiszen a megoldandó problémakör részterületei őket is érintik, mivel a társadalom döntő többsége - nem is fogalmazok pontosan -, a társadalom jelentős része hátrányos helyzetben van, főleg a nyugati normák szerint, és olyan alacsony iskolázottsággal rendelkezik, hogy nem tud kapcsolódni a jelenlegi európai intézményrendszerhez, ezért a felnőttképzésnek hozzájuk kell alkalmazkodnia.
Hogyan is történjen ez? A XXI. századi Magyarországnak, magyar felnőttképzésnek alapvetően két jelentős kihívással kell számolnia, szembenéznie.
(18.50)
Az egyik a foglalkoztatási, a szociális gondok mentén szerveződő, míg a másik a helyi, a regionális, a nemzeti, valamint a globális társadalmi problémák mentén szerveződő kihívás. Fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy az eddigi oly dinamikus fejlődés megakad, mert a bevonandók körének szélesítésekor folyamatosan szembetalálkoznak az általános műveltség hiányával. Egy érdekes adatsor ezt mutatja, hogy például ahogy az iskolai végzettség emelkedik a lakosság körében, annak megfelelően emelkedik a felnőttképzésben részt vevők száma is. A felnőttképzésben mindinkább az iskolázottabb társadalmi csoportok vesznek részt, az iskolázatlanabbak pedig egyre kevésbé. A felnőttképzés így tehát nem pótolja, nem helyettesíti az iskolázottság hiányát, hanem folytatja és kiegészíti.
A felsőoktatás tömegessé válásával egy újabb szakasz szerveződik az oktatásban. Ezért szoktam azt mondogatni mindig, hogy a polgári kormány minden hiedelem ellenére sokkal hívebben vallja, vállalja és gyakorolja azokat az eszméket és gondolatokat, amelyeket annak idején még - lehet, hogy jó szándékból, lehet most más okból - a Szocialista Párt hirdetett meg a választási kampányában - végignéztem annak idején a programokat. (Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)
Ezt a szociális törvénykezést most a Fidesz-MDF-kormányzat teljes mértékben fel is vállalta. Felvállalja, mert fel kell vállalni ezt a fajta felzárkóztató tevékenységet, amellyel egyszerre tudunk válaszolni a Nyugattal szembeni 30-40 éves lemaradásunkra, és választ tudunk adni a globalizáció okozta válságjelenségekre is. Miért? Mert a kettészakadt társadalom nem pusztán a társadalmi kohéziót veszélyezteti, de szorult helyzetbe hozza nemzetközi gazdasági versenyképességünket is. Egészen újfajta tudáselemek jelentek meg a társadalomban, amelyekre újfajta válaszokat is kell adni.
Az új törvény, a felnőttképzési törvény szakít a sematikus beidegződésekkel; bátran megfogalmazza, hogy paradigmaváltás történt a társadalomban. Ez azt jelenti, hogy olyan szerepre kell felkészíteni a családokat, ha tetszik: a mikroközösségeket, amely segítségével kötelesség- és jogtudó emberekként önmaguk fogják felismerni a biztos jövőjükhöz vezető utakat is. Ezeket elöljáróban mindenképpen elmondtam volna, hogy mindenki lássa, a törvény milyen erővonalak mentén épül fel.
És most lássuk, hogy mit tartok én a legfontosabb tartalmi elemeknek a törvényben! Mindenekelőtt azt, hogy a törvény pontosan szabályozza az intézményhálózatot. Ezt az intézményhálózatot, amelyet a törvény szabályoz, többszintű intézményrendszerrel képzeli el. Ennek az intézményrendszernek megvan a maga kutató háttérintézete - a Nemzeti Szakképzési Intézet. Létrehozza a regisztráció rendszerét; létrehozza, nagyon komoly szándékkal, az akkreditáció rendszerét; létrehozza a minőségbiztosítás rendszerét. Természetesen olyan módon hozza létre ezt a minőségbiztosítási rendszert, hogy a meglévő közoktatási minőségbiztosítási rendszerhez próbálja ezt alkalmazni, ami a legtöbb esetben bevált, jól működő rendszer.
A törvény ezenkívül olyan testületeket hoz létre, amelyek hiánya eddig is fájóan gyenge pontja volt a felnőttoktatásnak. Létrehozza a felnőttképzési akkreditáló testületet, tanácsot. Ennek a testületnek a feladatait nagyon pontosan szabályozza, méghozzá rendeletek útján. Itt kell elmondani, képviselőtársaim - és ezt elmondtuk a vita során is -, a törvény nem azért készült, hogy minden egyes sorával pontosan szabályozza az egész szektort, erre képtelen lenne. A törvény tudomásom szerint már az 1993-as, '94-es, '95-ös, legelső írott változatában is keret jellegűként próbálja meg szabályozni a szektort.
A törvény szabályozza a támogatási rendszert is, a felnőttképzés ugyanis véleményünk szerint semmiképpen sem képes eltartani magát, hanem állami, közhatalmi támogatásra szorul. Ahhoz azonban, hogy ez a támogatás a legnagyobb hatásfokú legyen, szükséges bizonyos normatív rendszer alkalmazása. Ezt a törvény, nagyon helyesen, a regisztrálás és akkreditálás folyamatának végén, a minőségbiztosítási rendszer kiépítéséhez kötve, szakaszosan, tehát elnyújtva, 2003. január 1-jével lépteti életbe, tehát végre megoldja az évtizedes problémákat.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény nagyon fontos; véleményünk szerint annyira fontos a törvény, hogy minden eszközt meg kell ragadjunk ahhoz, hogy a kormánypártok és az ellenzéki pártok konszenzusra jussanak. Annak érdekében tehát, hogy egy általános, remélhetőleg legalább egy-két évtizedig hatályos, hosszú hatályú törvény szülessen, sok olyan kérdésben próbálunk egyezkedni az ellenzéki pártokkal, amelyekben megtalálhatjuk a közös nevezőt. Úgy hisszük, hogy egy ilyen közösen megalkotott törvény híven szolgálja mind az ellenzéki pártok, mind a kormánypártok, mind az egész társadalom érdekét. Ezért, még egyszer mondom, igyekszünk konszenzust teremteni a felek között.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én is Csizmár Gábor képviselő úr expozéjához szeretnék visszakanyarodni, és reagálni szeretnék néhány megjegyzésére.
Először is az OKÉV-re: az OKÉV az Oktatási Minisztériumhoz tartozó egyetlen olyan intézmény, amely hatósági jogkörű szerv, egyedüliként csak ez az intézmény képes ellátni a felügyeletet. Ennek nincs másfajta funkciója, csak ez. Ezt már megbeszéltük bizottsági ülésen és másutt is.
Másodszor: a képviselő úr azt mondta - ha jól emlékszem -, hogy az intézményeket kétévente beszámolási kötelezettséggel terhelik. Én elég sok intézményben, sok vállalkozásnál voltam, és nagyon sok helyen megfordultam az országban. Nos, mindenkitől azt hallottam, hogy ezek nem olyan nagy lélegzetű, nem olyan nagy formátumú, nem olyan nagy horderejű beszámolók, amiket ne tudnának megtenni akár egy-két órás munkával. Ennyit viszont elvárhat tőle az az állam, amelyik esetleg komoly támogatásokat ad az intézménynek.
Mindjárt ehhez kapcsolódik a harmadik megjegyzésem is: ha egyszer az intézmény normatív támogatást kap - márpedig nem kis összegről van szó -, akkor elvárható, hogy a legszigorúbb szabályozási elv érvényesüljön. Úgy gondolom, ez nemcsak pénzügyéri, nemcsak pénzügyminisztériumi szemlélet, hanem minden munkavállaló, minden adófizető állampolgár ezt elvárja.
Van egy negyedik megjegyzésem is: nem értem, hogy miért pont a képviselő úr mondta - hiszen a Szocialista Párt eddig mást szokott mondani -, hogy a piac majd eldönti, hogy melyik vállalkozás maradjon a pályán, melyik nem. Szerintem az oktatás nem az a terület, ahol ennek az elvnek kellene érvényesülni.
Köszönöm szépen a figyelmet.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Először Pálinkás miniszter úrtól szeretnék elnézést kérni, meg Csizmár Gábor képviselő úrtól is, mert expozénak minősítettem az előbbi vezérszónoki hozzászólását, ez természetesen a miniszter urat illeti meg. De azért van ezen kívül is megjegyzésem. Nyilvánvalóan tanulóvállalatok voltak, vannak, lesznek is. Például ilyen volt a 43. Állami Építőipari Vállalatnak egy-két tanulóvállalata. Ezek most új formában létrejönnek, nem kívánjuk ezeket hosszú távon tartósan így létrehozni, ha megállnak a talpukon, maradjanak, de a szakképzési hozzájárulás ennek a finanszírozására lehetőséget ad.
Van viszont egy másik érdemi hozzászólásom még Csizmár Gábor képviselő úrhoz, aki a 12. és 14. §-okat idézte. Valóban igaza van, és egy törvényt tartunk a kezünkben minden bizonnyal. Ez a törvény úgy szól, hogy a felnőttképzést folytató intézmények kérhetik akkreditálásukat. Valóban ez a feltétele a normatíva megszerzésének, ebben képviselő úrnak igaza van, de a normatívát sem kötelező megszerezni, és amikor azt mondjuk, hogy létrehozhatnak szakmai tanácsadó testületeket, annak is azért van ilyen "-ható" feltételes megfogalmazása, mert azt sem kötelező létrehozni, nem kötelező a normatívát sem igényelni. Tehát azért van szándékosan megfogalmazva a törvényben ez így, hogy ne következzék egyik szankció a másikból. Ez bevált joggyakorlat, tehát nem ebben a törvényben találhatunk először erre példát, hanem sok-sok más törvényben is azért, hogy kizárásos alapon nehogy valamelyik intézmény két szék közt a pad alá essen. Egyszerűen ez a magyarázata mindennek.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Horn Gábor Képviselő Úr! Nagyon szépen köszönöm, hogy hozzászólásának legvégén végre szakmailag nagyon pontosan fogalmazott, és tényleg azt adta, amit egyébként el lehet várni öntől, egy nagyon pontos, szakszerű előadást. Az előadás első felét felejtsük el, azt hiszem, arra nem is kell emlékezzünk, de a vége mindenképpen érdemes volt arra, hogy meghallgassuk. Én egyébként azt mondom, hogy ebben bennünk partnerre talál. Valóban, mi is úgy gondoljuk, hogy a módosító indítványok javítani fogják a törvényt, ebben igyekszünk partnerei lenni a magyar államnak, a magyar polgároknak, és mi önökben szintén partnereket keresünk abban, hogy esetleg együtt gondolkozzunk ezeken a módosító indítványokon.
Egy érdekes jelenségre azért mégis felhívnám a figyelmet. Nem tudom, hallgatta-e Csizmár Gábor képviselő úr hozzászólását, ha jól emlékszem, éppen ő mondta, de nem emlékszem pontosan, hogy ezekkel a szavakkal mondta-e, hogy a törvény egy kicsit elborul a szakképzés irányába, túlságosan is a szakképzés irányába fordul. Képviselő úr, ön majdnem ennek az ellenkezőjét mondta, amikor azt mondta, hogy a közoktatási, a szakképzési intézményeket kell kiemelten támogatni. Lehet, hogy önök között is van egy kis vita, ezt önök is beszéljék meg. Az én álláspontom egyébként az, hogy az általános kérdés, a nonprofit kérdés is éppen annyira helyet kap a rendszerben, mint a szakképző intézmények támogatása. Szóval lehet, hogy ez megint kardinális vita, lehet, hogy központi vita, ezt meg kell beszélgetnünk, meg kell beszélnünk egymással.
Még egy dologra szeretnék utalni, mégpedig arra, hogy véleményem szerint is vannak még tartalékok a törvényben, a rendszerben. Ezeknek a tartalékoknak a felkutatásán többen is dolgoznak, és véleményünk szerint az ország gazdasági állapota, gazdasági helyzete lehetővé teszi, hogy egy-két módosító indítvány segítségével ezt még jobban tudjuk kamatoztatni a törvény javára. Ha kell, ezt majd később alaposabban kifejtem.
Köszönöm.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót. Csak egy mondatot szeretnék mondani a képviselő úrnak, mégpedig azt, hogy ez a törvény alapvetően az iskolarendszeren kívüli felnőttképzést próbálja szabályozni. Ezt tudjuk mindannyian. Akkor viszont ne próbáljuk belemagyarázni azt, hogy a szakképző oktatási intézményrendszert kell alapvetően helyzetbe hozni. Természetesen erről nem szabad elfeledkezni, de a törvény létrehozásának a fő célja mégsem ez.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Köszönöm képviselő úr szakszerű hozzászólását. Több olyan problémára hívta fel a figyelmet, amit majd bizottsági ülésen is meg fogunk vitatni még együtt. Egyre mindenképpen utalnék, ami viszont talán túlterjeszkedik a hatáskörünkön és megoldásra vár, ez az andragógia oktatása. Nálunk még gyermekcipőben jár ez a szakma. A korábbi tanárképző főiskolákon, amelyeken már nyolc-tíz éve meghonosodott, most jön ki igazából az első olyan generáció, aki már ért a szakmájához. Azt még egyetlen andragógustól, felnőttképző szakembertől sem lehet elvárni, hogy profi módon dolgozzon a saját szakmájában, de mint mondtam, ez egy hosszabb kimenetelű ügy.
Egy-két dologra hadd reagáljak mégis, mivel van még egy percem. A képviselő úr azt mondta, nincs benne pontosan, hogy ki és milyen kompetenciával taníthat az intézményekben. Nos, a 16. § (2) bekezdése részben erről szól.
Azt is mondta képviselő úr, hogy nem tér ki a törvény a levelező és távképzés tagolására. Ez igaz, a részletes tagolására valóban nem tér ki, viszont a 18. § nagyon rövid egymondatos meghatározása lehetővé teszi, hogy később bővítsük akár a törvény szövegét, vagy akár rendeleti úton is.
Végezetül az utolsó megjegyzésem az lenne, hogy nekem is volt hasonló véleményem a törvény többféle változatának az elolvasásakor, hogy a kultúra, a közművelődés és más területek mintha háttérbe lennének szorítva, és másodrangú szerepet játszanának a szakképzés mögött. Arra azonban felhívnám a figyelmet, képviselő úr, hogy nagyon nagy különbség nincs a törvény első, 1997-es és most olvasott variációja között, márpedig az a szöveg még Kiss Péter minisztersége alatt íródott még.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Bauer Tamás képviselő úr ritkán szól úgy hozzá a parlamentben, hogy ne ingerelne hozzászólásra további nyolc képviselőt. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Úgy gondolom, hogy amikor a lenini útról beszélt, akkor annyira hű tükörképét adta Joszif Visszarionovics elvtársnak, hogy szinte őt láttam benne (Derültség a kormánypártok soraiban.), de úgy gondolom, hogy az SZDSZ-t képviselte, azt a radikális-liberális SZDSZ-t képviselte, amit egyébként mindig vall is. (Dr. Kis Zoltán: Otthon mit mesél a fater?!)
(17.10)
Az ő okulására hadd olvassak fel egy idézetet, ez így szól: "A mi telepítési politikánk azt mondja, fel kell darabolni a latifundiumokat, és oda kell adni annak a népnek, amely munkájával évszázadok óta műveli. Ez volna az igazi telepítési politika. Ha sikerülni fog az ország legtermékenyebb részén, a magyar Alföldön és a magyar Dunántúlon a latifundiumokat a magyar parasztok kezébe adni, akkor egy csapásra megtízszereztük a magyar népnek ellenállási képességét, a magyar népnek gazdasági erejét és kultúráját. Ez az igazi telepítési politika." Ezt írta Jászi Oszkár, a nagy liberális politikus 1907-ben, képviselő úr. (Francz Rezső: 1907-ben!) A mondanivalója azonos.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban. - Francz Rezső: A ti gondolkodásotok is száz évvel hátrébb van!)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem is abban a szerencsében van részem, hogy végighallgattam egész nap a vitát, és arra gondoltam, hogy itt tényleg két szélsőséges álláspont fogalmazódik meg, az SZDSZ és az MSZP részéről. Úgy gondolom, az SZDSZ teljesen szabadjára engedné a lovakat, a gyeplőt a lovak közé vágja, menjen mindenki amerre akar, gazdálkodjon mindenki úgy, ahogy tud, az erősebb megmarad, az összes többi nem is számít. Ezzel szöges ellentétben áll a másik oldalon az MSZP álláspontja - hallottuk már Francz Rezső véleményét -, amely viszont szinte redisztributív állami kényszerbe kötné a magyar parasztságot.
Véleményem szerint a törvény nem ezt sugallja. A törvény lehetőséget kínálna a magyar parasztságnak arra, hogy szabadon gazdálkodjon. Végignéztem a törvényt, nagyon sok olyan megfogalmazás van, amely feltételes módban van, nagyon sok "-hat" jellegű megfogalmazás van. A Szanyi Tibor által kifogásolt 8. § is úgy szól, hogy egy személy legfeljebb 2500 hektár termőföldet vehet haszonbérbe. Szó sincs kötelezettségről, ő pedig ezt úgy állította be, hogy igenis így kell. Szó sincs erről! Igaza van Pap Jánosnak, Szanyi Tibor meg a többi képviselő valóban ilyenkor hangulatot kelt, és ennek nincs helye ebben a Házban, képviselőtársaim.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Szeretném megkérdezni, hány perce van még a Fidesz-frakciónak. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Sok!)
ELNÖK: (Dr. Vidoven Árpád jelzésére:) 19 perc 40 másodperc, ahogy a jegyző úr tájékoztat erről. Öné a szó, képviselő úr.
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelmesen hallgattam a földtörvénycsomagról szóló vitát, amely immáron kilencedik órája folyik. Ennyi idő elegendő volt annak eldöntésére, hogy ki miért támogatja vagy utasítja el a javaslatokat. Az is világossá vált, hogy számos olyan felszólaló volt, aki minden jó szándéka és legjobb képzettsége ellenére sem igazán érti, hogy miért van égető szükség a törvények mielőbbi elfogadására.
Én most, talán nagyon is szubjektív módon, arra a jelenségre hívnám fel a figyelmüket, ami az egyik legfőbb oka és előidézője volt annak a törvénycsomagnak, hogy ez végre így került a parlament elé. A szubjektivitás magyarázatául nemcsak a téma iránti érzékenységem, hanem személyes tapasztalataim is szolgálnak, ugyanis szombathelyi képviselőként szembesültem azzal a helyzettel, amivel az Alföldön talán kevésbé szembesültek - ez kiderült a vita során -, hogy a külföldiek milyen mértékben, milyen nagyságban vásároltak földtulajdont a határszélen. Egyes becslések szerint Vas megyében és a nyugati határszélen ez az arány eléri a 40-50 százalékot - erre majd kitérek még később.
Tisztelt Képviselőtársaim! A zsebszerződésnek nevezett megállapodások olyan szerződések, amelyeket a felek valamely okból nem hoznak az illetékes hatóságok tudomására, noha az a jogkövetkezmények beállásához, például a tulajdonszerzéshez szükséges lenne. A bejelentés elmulasztásának több oka lehet, azonban többnyire arról van szó, hogy az eltitkolt adásvételi szerződés által tulajdont szerezni kívánó fél jogszerzését a törvény kizárja.
(19.50)
Tipikus eset, hogy a be nem nyújtott adásvételi szerződést a felek valamely más, földhasználati, haszonbérleti szerződéssel lepleznek, és a külföldi vagy a belföldi jogi személy ennek alapján műveli vagy használja a földet.
És akkor most lássuk, melyek is azok a tipikus jogszabályba ütköző szerződések, amelyeket főként a Nyugat-Dunántúlon előszeretettel használnak a külföldi földvásárlók, illetve hozzájuk kötődő ügyvédek, strómanok, nepperek. Rögtön hozzáfűzném a saját magam véleményét, hogy ezt én az eddigi törvény által hogyan értelmezném, aztán majd tennék egy másik kört, amelyben szintén végigmennék egy-két tipikus eseten, akkor már eseteken, esettanulmányokon, és próbálnám magyarázni, hogy az új törvénycsomag hogyan próbál erre megoldást kínálni.
Az első eset a külföldiek által elővásárlási jog kikötésére kötött haszonbérleti szerződés. Én úgy értelmezem, hogy a törvény szerint nem illeti meg elővásárlási jog azt, akinek a tulajdonszerzése kizárt. Mivel ettől a szabálytól eltérni nem lehet, ez azt is jelenti, hogy a külföldi haszonbérlő nemcsak a törvény alapján nem szerezhet tulajdonjogot, de azt szerződésben sem kötheti ki. Mégis nagyon sok ilyen szerződés van.
A második példa az, amikor a külföldi általi vételi jog kikötésére kötött haszonbérleti szerződés jön létre. Én itt megjegyzendőnek tartom, hogy a tulajdonszerzési korlátozás miatt az egyoldalú nyilatkozat semmis, így a vételi jog jogosultja semmiképpen nem élhet a nyilatkozat által biztosított jogával. Tehát eddigi törvényeink szerintem ezt sem engedélyezték, mégis rendszeresen kijátszották.
A harmadik a már többek által idézett kivétel, az erdőbirtokossági társulat alapítása, külföldiek által történő alapítása és a társulat termőföldtulajdon-szerzése. Az erdőbirtokossági társulásról szóló törvény 4. §-a egyértelműen kimondja, hogy jogi személy és külföldi a társulatban érdekeltséget csak a termőföldszerzésre irányadó szabályok szerint szerezhet. Mégis adataink vannak arról, hogy több száz, akár több ezer hektárt szereztek így külföldiek, magyar ügyvédek és magyar nepperek segítségével Vas megyében. Ha kell, bármikor tudom dokumentálni ezt is.
A negyedik módszer az, amikor a külföldiek végrendeleti örökösként próbálnak termőföldet tulajdonba szerezni. A törvényes öröklést a termőföldről szóló törvény 4. §-a kiveszi a tulajdonszerzésre vonatkozó rendelkezések hatálya alól. Ebből az is következik, hogy a külföldi végrendeleti örökösként sem szerezhet földtulajdont. Mégis nap mint nap találkozom ilyen esetekkel, amikor ráíratják végrendeleti jogon a külföldire ezt a tulajdont. Megtörtént, sok esetben megtörtént. De látni fogjuk mindjárt a módszert, hogy ezt az új törvénycsomag hogyan próbálja kiküszöbölni.
Az ötödik tipikus megoldás, amikor belföldi személy külföldivel közösen alapított gazdasági társaságba termőföldet apportál, majd üzletrészét értékesíti. Szerintem a termőföldről szóló törvény 6. §-a értelmében jogi személy és jogi személyiség nélküli más szervezet termőföldtulajdont nem szerezhet. Amennyiben a cégbíróság ilyen apportot elfogadott és azt a cégnyilvántartásba bejegyezte, úgy az arról rendelkező társasági szerződés semmisségének megállapítását lehet kezdeményezni. Ezenkívül sok kijátszási módszer van még, de ez az öt tipikus, amit én összegyűjtöttem, nyilván többet is fel lehetne sorolni. De úgy gondolom, hogy mind az öt jogkijátszásra lehetőséget nyújtó technika büntetendő, sőt szerintem üldözendő jelenség is. Már csak azért is, mert eminensen sérti a magyar érdekeket. Úgy látom, hogy az előttünk fekvő törvénymódosítások megpróbálnak végre abba az irányba lépni, amit minden - ne vegyék ezt nagy kifejezésnek, de szó szerint értelmezem - patrióta érzelmű magyar ember magáénak kell hogy valljon. Vagyis a törvények tiszta helyzetet teremtenek a jelenlegi kaotikus viszonyok közepette. Éppen ezért nem értem egyes MSZP-s képviselők töretlen tiltakozásának az okát. Önök talán, képviselőtársaim, nem ennek a célnak az elérésében érdekeltek? Úgy gondolom, hogy önök is ezt akarják. A vita menete során azonban meggyőződtem arról, hogy nem feltétlenül akarják ennek a törvénynek az elfogadását. Egyesek önök közül azt mondták, hogy vegyük le a törvényt a napirendről, ne is tárgyaljuk, de szerintem aki ezt a törvényt így, ahogy van, elutasítja, az előbb általam említett törvénytelenségek folytatására játszik, és ez nem lehet más érdek, mint a magyar érdek ellen való érvelés.
Kinek áll érdekében ez, ezt nem tudom megmondani, gondolom, majd választ adnak önök is erre. Nekem persze rossz sejtéseim is vannak, és még szomorúbb adataim is arról, hogy kinek az érdekében állhat ez. Mielőtt azonban rátérnék a konkrét javaslatokra, engedjék meg, képviselőtársaim, hogy néhány egészen konkrét példát idézzek a saját gyűjtéseimből. Nem szeretnék senkinek a becsületébe gázolni, ezért kihagyom a neveket, kihagyom a települések neveit, és igencsak hézagosan fogom olvasni az általam megszerzett dokumentumokat. De okulásunkra, hogy van ilyen, felolvasom.
Ezt egy külföldi küldte egy Vas megyei település minden egyes lakosának, sőt három település minden lakosának. Szemelvényeket olvasok fel ebből. "Igen tisztelt földtulajdonosok! Szeretnénk bemutatkozni önöknek, mint az önök termőföldjeinek új bérlői. Ez évben adódott a lehetőség, hogy az üzemünkben lévő részünket eladhattuk a társunknak. Ezen okból kifolyólag szeretnénk Németországot elhagyni és Magyarországon magunknak és családunknak új egzisztenciát teremteni. Szeretnénk önöket azonban arról is biztosítani, nem vagyunk spekulánsok, akik rövid távú haszonszerzésre törekednek. Csak egy mezőgazdasági üzemet szeretnénk létrehozni Magyarországon. Ezen célzattal vettük meg a tejgazdaságot. Egy gazdaságot azonban át kell építeni, bővíteni, gépeket, birtokokat kell vásárolnunk." Birtokokat kell vásárolnunk! "Mindezen okokból szeretnénk önöket arra kérni, hogy a mellékelt haszonbérleti szerződésekhez hozzájárulásukat szíveskedjenek megadni."
Ez a napnál is fényesebben bizonyítja, hogy itt egy spekulációval van dolgunk, lehet, hogy fordítási hiba, de a birtokvásárlást célozza. Ott van az aláírás, ügyvédi aláírás is mellette.
Szóval úgy gondolom, hogy a termőföldről szóló törvény, az új törvény 7. §-a, valamint a 9. § (3) bekezdése ezt a fajta jogkijátszást nagyon ügyesen orvosolja. Szerintem meggátolja az ilyenfajta földtulajdonszerzést.
Nézzünk meg egy másik példát! Ez a másik példa az ügyészség szerepére utal. Önök már régóta vitát folytatnak velünk arról, hogy az ügyészségnek hol is a helye a magyar igazságszolgáltatásban, mi a magyar kormányhoz való viszonya. Én azt mondom, még mindig nem adtuk fel a reményt, hogy esetleg kormány alá lehetne rendelni. 1995-ből származik, nem biztos, hogy Vas megyéből ez az alábbi leirat: "A megyei főügyészség rendelkezésére álló adatokból megállapíthatóan - itt néhány cég neve következik - az adásvételi szerződésekben megjelölt időpontban a cégek megvásárolták az alanyi kárpótlásra jogosultaktól a kárpótlásként kapott termőföldterületeket." Utána idézet, sok-sok egyéb magyarázat. "A vevők nem rendelkeznek a PM előzetes engedélyével, illetőleg a termőföldre vonatkozó adásvételi szerződések jogszabályokba ütköznek. Erre tekintettel indítványozzuk, hogy a szerződések alapján a tulajdonjogot ne jegyezzék be." Aláírás, pecsét, dátum. Másfél hónapra rá ugyanezzel az aláírással, ugyanezzel a bélyegzővel, csak kicsit később, mondom, másfél hónappal később az alábbi szöveg érkezett: "A fenti szám alatti intézkedésemben indítványoztam, hogy a földhivatal a tulajdonjogot ne jegyezze be. Az indítványomat hatálytalanítom."
(20.00)
Ugyanaz a személy! Hol itt az ügyészség szerepe? Úgy gondolom, hogy a törvény, a termőföldről szóló törvény 10. §-ának egy mondata ezt a kérdést is rendezi, bár én ehhez be fogok nyújtani egy módosító indítványt, amely még jobban szigorítja az ügyészség szerepét, ami az ilyen feljelentésekre vonatkozik.
Egy következő tipikus eset, ez a legkacifántosabb, a haszonélvezeti jog alapítása, amikor egy német megbízó megkér egy magyarországi ügyvédet - ezek nagyon sokszor a mostani ellenzéki pártokhoz közel álló ügyvédek (Francz Rezső közbeszól.), neveket is tudok mondani, egy-kettőt, tudok mondani néhány nevet ezek közül, de nem szeretnék mondani -, és a jogi képviselője megkér egy strómant arra, hogy vásároljon tulajdonjogot, egyidejűleg vevőt is felhajt, ez a vevő pedig külföldi. Így történhetett, hogy például Szombathely térségében a földek közel 60 százalékát egyetlenegy osztrák tulajdonos vásárolta fel... (Mayer Bertalan: Mikor?!) Az szóljon, akinek a háza ég! (Mayer Bertalan és Francz Rezső közbeszól.) Úgy gondolom, ez intő példa arra, hogy igenis nagy baj van. A törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, lezárja ezt a kérdést; lezárja, méghozzá a 3., az 5. és a 11. §-ban. De máris felhívnám a minisztérium tisztelt képviselőjének a figyelmét, hogy a rendeletalkotásban igen fontos szempont lesz, hogy ezt a bizonyos 15. §-hoz tartozó rendeletet úgy alkossák meg, hogy elzárják az utat.
Tisztelettel ezúttal nem folytatnám tovább a felsorolást, bár van még néhány ilyen ötletem, amit javasolni tudnék önöknek, nevekkel is. Az én javaslataim a szigorítást fogják célozni. Önökkel ellentétben, akik azt mondják, hogy ezt vegyük le a napirendről, úgy gondolom, a törvények a legjobb irányba hatnak.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem Szabados Tamás képviselőtársam nagyon korrektül, tisztességesen foglalta össze azt, amit a bizottsági ülésen egyébként is mindannyian hallottunk, és ez elolvasható a jegyzőkönyvekből. Viszont nagyon sok gondolatot vetett fel, amikre a kétperces hozzászólás keretében nem tudok most mind reagálni, de talán majd később lesz még rá alkalmam.
Úgy gondolom, azok a kapcsolódó módosító indítványok, amelyeket elkészítettünk és be fogunk nyújtani, abba az irányba hatnak, képviselő úr, amit ön felvázolt. Nagyon szeretném elérni, hogy a kormány és a minisztérium ezeket majd megfelelő mértékben támogassa, és ne álljon elő az a helyzet, ami egyébként teljesen furcsa volt számomra is, hogy valóban az énáltalam készített módosító indítványok egész sorával nem értett egyet a minisztérium. Azt azért el kell mondanom, hogy még az ellenzéki pártok sem szavazták meg a nagy többségét; volt úgy, hogy csak én magam szavaztam mellette, de a kompromisszum lehetőségét azért mindenképpen látom.
Volt mindazonáltal a képviselő úrnak egy megjegyzése, amit talán pontosítani kell. A legelső körben azt mondta, hogy volt egy megbeszélés a minisztériumban, amelyen a képviselők vázolták a saját elképzeléseiket, mit szeretnének látni ebben a törvényben. Ezen a megbeszélésen magunk is ott voltunk, én is ott voltam.
(10.00)
Úgy emlékszem - javítson ki, ha nem így történt -, éppen az MSZP képviselői kérték azt, hogy lehetőség szerint ezt a találkozót ne hozzuk nyilvánosságra, a megbeszélésre pedig ne hivatkozzunk, mert ennek nyilván vannak más okai. Mi nem is hivatkoztunk eddig erre a megbeszélésre. Furcsa, hogy éppen a képviselő úr teszi ezt most itt az ország nyilvánossága előtt. Mi tartottuk a megállapodásban foglaltakat, tehát úgy gondolom, hogy korrektül jártunk el. Ez csak a történet kikerekítéséhez tartozott még.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csizmár Gábor képviselőtársam hosszúra nyúlt fejtegetése úgy kezdődött, hogy politikailag semleges kérdéskörről van szó, oktatási szaktörvényről van szó, amelyben elvárható, hogy konszenzus alakuljon ki, illetve sokszor emlegette a kompromisszumkészséget, amit a kormánypárti képviselők és a kormány is megfogalmazott, és ők is egyetértettek volna ezzel. A képviselő úr nem volt még akkor a teremben, amikor azt mondtam Szabados Tamás képviselő úrnak, hogy tettem erre kísérletet, de önök sem voltak azok, akik támogatták volna néhány módosító indítványomat a bizottsági vita során, kompromisszumos javaslataimat sem támogatták még önök sem. Ezek után nehezen értelmezem, hogy ez a "kompromisszum" szó vajon mit jelent az önök számára.
Ugyanakkor elhatároztam, hogy nem kívánok reagálni egyetlen provokatív megjegyzésére sem. Volt néhány ilyen, de azt gondolom, hogy tárgyilagosan tudunk beszélgetni egymással most is.
Én, önnel ellentétben, képviselő úr, látom a kompromisszum lehetőségét most is. Az államtitkár úrral is egyeztettem, a minisztérium munkatársaival is próbáltam egyeztetni, és megcsillantották a lehetőséget előttem érvek hatására, érvek súlya alatt, hogy igenis megnyílik néhány olyan kompromisszumos kérdéskörben az út a megegyezésre, amelyet ön felvetett, képviselő úr. Ezért kérem, hogy ilyen sommás kijelentésekre ne ragadtassa magát, amiket most a végén mondott; meglátjuk még a bizottsági ülésen, hogy mit fogad be a kormány a javaslatokból.
Most kimondottan csak egy-két kérdéskörről szeretnék beszélni, nem akarok olyan hosszasan fejtegetni semmit sem, mint ön, képviselő úr. Mégis mindjárt azzal a dicsérettel kell kezdenem, amit önöknek szánok. Ez a társaságiadó-kedvezményre vonatkozik, amit önök hoztak be módosító indítványként a bizottságba elénk, és mi megszavaztuk. Úgy gondolom, hogy nagyon hasznos javaslatról van szó, aminek talán valóban nincs olyan jelentős költségvetési vonzata, hogy ne lehessen megszavazni, megtámogatni. Ebbe az irányba mindenképpen érdemes haladnunk, mert így lehet érdekeltté tenni a gazdasági társaságokat. Ez tehát mindenképpen olyan javaslat, amelyet támogatunk.
Én magam is adtam be módosító indítványt arra - és e mellett még mindig tovább érvelnék -, hogy hogyan lehetne a törvény hatálya alá vonni köztestületeket, közalapítványokat. Bízom benne, hogy a kormányzat figyelmét nem kerüli el az a fajta érvelés, érvrendszer, amit mondtunk nekik, és amit megfogalmaztam magam is a bizottsági ülésen, illetve a módosító indítványokhoz adott indoklásban.
Ugyancsak ilyen szerepet szánok a közművelődésnek, ami véleményem szerint nagyon fontos szerepet játszik a mai Magyarországon, és szerintem a huszonegyedik század Magyarországának is fontos lesz, hogy a közművelődésre támaszkodjon. Tehát ezek a módosító indítványaim szerintem megint csak abba az irányba hatnak, amelyeket önök is kell hogy támogassanak.
Van azonban egy érdekes kérdés, mondhatnám, kardinális kérdéskör, fontos pont, amiben viszont nem látom lehetőségét a kompromisszumnak, és nagyon határozottan el kell mondanom, hogy miért. Ez az akkreditáció kérdésköre. Ezt már sokszor megvitattuk egymással. Több tucat rendezvényen vettem részt az ország legkülönbözőbb pontjain, előadásokat tartottam, meghívásokra mentem el, amelyeken a felnőttképzési vállalkozások legkülönbözőbb szegmensei elmondták őszintén a véleményüket a törvénytervezetről. Tőlük sosem hallottam azt, hogy nincsen szükség intézményakkreditációra - ők éppenséggel a programakkreditációt nehezményezték.
Nagy meglepetés ért engem, amikor önök ezzel szemben éppen a programakkreditáció elsődlegességét hangsúlyozták, olyan szinten is, hogy intézményakkreditációra semmi szükség nincsen, azt akár el is kell törölni a törvényből. Tehát mondom, a tapasztalataim ennek az ellenkezőjéről győztek meg. Végül is a mi álláspontunk az, hogy legyen benne mind a kettő. De csak számoljunk azért: az intézményakkreditáció érint 1000-1800 intézményt, a programakkreditáció ennek talán a százszorosa is megvan. Ha csak a programakkreditációt nézzük, akkor ez valóban őrült nagy munkát adna, anélkül, hogy az intézményi hátteret biztosítanánk; pedig arról is volt szó, hogy ez ebben a bizonyos 9. §-ban milyen szinten van meghatározva, vagy milyen személyi, technikai, tárgyi feltételeknek kell eleget tenni, hogy megvalósulhasson.
Én az OFKT szerepében is látok lehetőséget a kompromisszumokra. A bizottsági ülésen az én javaslatom is szóba került, hogy hogyan lehetne a létszámot, az összetételt, a szerepet bővíteni. Szerintem ez a kérdéskör megint abba a kategóriába tartozik, amiben megállapodásra tudunk jutni. Gondolom, önök majd mellénk fognak állni ebben a kérdésben is; nem a szélsőséges másik oldalra, hanem egy egészséges kompromisszumos oldalra.
Van egy olyan kérdéskör azonban, amit nem értek, hogy miért nem támogat a kormányzat meg önök: ez pedig az elektronikus elérhetőségre vonatkozik. Hiszen éppen az elmúlt egy évben tárgyaltuk az elektronikus kormányzásnak, az e-kormányzásnak a lehetőségét, és az előbbi napirendi pont volt az elektronikus kereskedelemben való szolgáltatások kérdésköre - szerintem ez beleférne még abba, hogy egy intézmény ezt biztosítani tudja. Sajnálom, hogy ezt akkor senki nem értette meg.
Viszont nagyobb megértést tanúsítottak a gazdasági kamarák felnőttképzési akkreditációs testületbe való beléptetésével kapcsolatban. Ugyan nem fogadták el ezt a módosító indítványomat, de készíteni igyekszem egy olyan kapcsolódó módosító indítványt, amely még egyszer megpróbálja ezt az intézményt behozni a testületbe.
Van egy olyan módosítóindítvány-csomagom, amelyre viszont kimondottan büszke vagyok, és úgy gondolom, nagyon jó lenne, ha bevennénk ezt. Szkeptikus vagyok ugyan az elfogadásával kapcsolatban, de remélem, hogy képviselőtársaim meggyőznek arról, hogy ezt igenis vigyem. Ez pedig az egyházi képzőintézmények, felnőttképzési intézmények beemelése a törvénybe, aminek - talán emlékeznek rá - három pontja is volt. Szerintem az egyházi intézményeknek olyan jelentős apparátusa, tapasztalata van, amelyet bűn lenne kihagyni a törvény szövegéből. Merek reménykedni abban, hogy a kormányzat támogatni fogja azt a törekvésemet, hogy beemeljük a törvény szövegébe az ő szerepüket.
Végezetül még két megjegyzés, ami talán politikai ízűnek fog tűnni, de azért mégiscsak el kell mondanom. A képviselő úr azt mondta a vége felé, hogy ha az MSZP hatalomra fog kerülni, hogy ha nyerni fog a következő ciklusban... Képviselő úr, mi azon dolgozunk, hogy ez ne történjen meg, úgyhogy engedtessék meg, hogy abban reménykedjem, hogy az MSZP majd valamikor 2016 táján kerüljön hatalomra; bízunk benne, hogy talán még később - megteszünk mindent ennek érdekében. Majd ha úgy alakul, hogy mi leszünk hatalmon, és úgy látjuk jónak, akkor esetleg mi is módosítjuk, de ez maradjon a mi titkunk.
(10.40)
A legvégén a legutolsó kérdésre, a finanszírozásra... Éppen e hét kedden szavaztunk arról a 2000. évi zárszámadási törvényben, hogy a költségvetési többletbevételeket a zárszámadás során hova helyezzük el. Emlékeznek, képviselőtársaim, önök ezeket nem szavazták meg, nem is szavaztak egyáltalán ezekről; biztosan ellenzik a nyugdíjemelést, biztosan ellenzik a köztisztviselők bérének emelését, és egészen biztosan nem értenek egyet egyéb finanszírozási módszerekkel sem, mert ezeket nem támogatták.
Akkor azt kérdezte a képviselő úr, hogy miért nem tesszük be ebbe a törvénybe a felnőttképzés finanszírozási hátterét. Hadd kérdezzem már meg: és akkor megszavazták volna? Nem biztos. Én legalábbis úgy gondolom, hogy akkor sem szavazták volna meg. Ezek után viszont bornírtság egy ilyen kérdést feltenni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)