Készült: 2024.05.07.06:58:25 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

198. ülésnap (2012.06.05.), 200. felszólalás
Felszólaló Göndör István (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 15:22


Felszólalások:  Előző  200  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sokszor éreztem úgy, hogy két percre kérnék szót, de a hozzászólásomban ki fogok térni néhány olyan dologra, amiről van véleményem, és szívesen szóltam volna közbe.

Először hadd kezdjem azzal, reggel öröm volt számomra, hogy a miniszter úr személyesen terjesztette elő azt a kérdést, ami ma Magyarországon sok más mellett az egyik, évtizedek óta magunkkal hurcolt problémáról szól. És szomorúan tapasztaltam, hogy az expozéja után elég gyorsan eltávozott. Ami érdekes, és szeretném az expozéját felidézni, ha már egyszer általános vitánál tartunk, elég hosszú időt szentelt annak, hogy ostorozta az előző időszakot, akár a romaintegrációs programot, vagy az arról szóló jelentést. De roppant érdekes, hogy maga az általa jegyzett és benyújtott jelentés azért később hivatkozik arra, hogy bizony a roma évtized programot felhasználta, sőt még a jelentést is felhasználta. Tehát ezt egy kicsit részének tekintem annak a politikai hangulatnak, amit kormánypárti képviselők és a kormány is már a 2010-es kampányban és azóta is használnak, és megpróbálják sok mindenről elterelni a figyelmet azzal, hogy mutogatnak visszafelé, vagy próbálják a korrupciógyanút fönntartani.

Ehhez engedjenek meg nekem egy oldalvágást, Dúró Dóra hozta szóba, nem én. A csapi kollégium, tisztelt képviselőtársaim, Hiller és Gyurcsány miniszter és miniszterelnök urak idején vált azzá, ami. Tehát lehet rajta vitatkozni, és ebben nagyon igaza van Osztolykán Ágnesnek, ez az útkeresésben egy lehetőség. És amikor Fejér Andor képviselő úr közbeszólt, igen, kedves képviselő úr, de most már önök is szembesülnek, mert egyre több közgazdász írja le, hogy bizony növekedés akkor volt. Tehát lehet vitatkozni az államadósság nagyságán, de növekedés akkor volt, amikor beruházások voltak, fejlesztések voltak, amit viszont a magánember, a vállalkozás és nagyon sokan hitelből finanszíroznak. Tehát tudom, hogy önök erről nem akarnak beszélni, de bizony, ha végignéznénk az országot, az autópályáktól kezdve, sok ilyen fejlesztés van. De nem ez a témánk.

Szeretném az irányban fölhívni a figyelmüket, és itt nagyon köszönöm Hoppál Péter képviselő úr hozzászólását, és tőle kölcsönveszem azt a mondatot, amikor azt mondja, hogy a többség felelőssége. Én is azt gondolom, hogy amikor nagyon sokan megpróbálják a társadalomban meglévő hatalmas feszültséget a kirekesztés irányába tolni, és minél inkább nő a feszültség, annál kisebb lesz az a politikai akarat, ami ezt a felelősséget el akarja ismerni, és ezt a felelősséget kézzelfogható intézkedésekké akarja konvertálni. Erre is fogok majd példákat mondani, hogy mire alapozom. Tehát azzal folytatnám, amit képviselő úr mondott, hogy igen, a felelősségünk, de ki kell mondani, hogy ennek ára van. Ára van tudásban, ára van anyagi erőforrásokban és sok minden másban.

Amellett, hogy, hozzáteszem, és sokszor elmondtam már romakérdésben, hogy én nagyon elfogult vagyok ebben; több mint 20 éves tapasztalat, és valakik itt feszegették, ezt a miniszter úrnak is szeretném mondani, mert azt mondta, hogy sokakat megkérdeznek: és merem ajánlani azokat a pedagógusokat, akik akár a csapi iskolában, akár Nagykanizsán részt vettek az oktatásban, szeretném önöknek elmondani, hogy ebben a sziszifuszi munkában 22 év alatt elértük azt, hogy a gyerekek nagy része iskolába jár, sokan középiskolába, és számosan elvégezték az egyetemi tanulmányokat.

Tehát itt is vitatkozom Mirkóczki képviselő úrral, akarjuk, mérhető van. Az, hogy ez kicsi vagy mekkora, erről lehet vitatkozni, de van. És amit hiányol Osztolykán Ágnes, igen, az útkeresésnek számos lehetősége van. De ha elmondom önnek, hogy például a szombat-vasárnapi iskola, amit mi elindítottunk, és azt gondolom, az alternatívája a bentlakásosnak, de ahhoz is többletpénz kell. Tehát kell az a pluszpénz, amivel a szombati-vasárnapi, mondjuk, meleg ebédet, azt az ösztönzőt valaki finanszírozza, hogy a szülők is érdekeltté válnak abban, hogy a gyereket igen, elküldjük az isibe, mert a tudás mellett még ellátást is kap, kaphat egy hétvégi iskolában.

(16.30)

Tehát nagyon sok ilyen dolog van, csak kellene ezekről nyugodtan, higgadtan beszélni, és kell hozzá a társadalom befogadóképessége. Meggyőződésem, hogy azért sikeres Nagykanizsán a roma felnőttoktatás, mert vannak olyan vállalkozások, amelyek már, amikor beiratkozik, akkor köt szerződést az iskolával és a tanulóval, és azt mondja, hogy ha megszerezted a szakmunkás-bizonyítványt, én garanciát vállalok arra, hogy foglalkoztatlak. Aztán majd ide szeretnék később visszakanyarodni, mert hadd idézzem önöknek, én, amikor erre a hozzászólásomra készültem, tisztelt képviselőtársaim, 11 olyan törvényt vettem számba, ahol tételesen bizonyítható, hogy akár a szegények, akár a romák ellen hat. Nem fogom mindet felsorolni, de ebből néhányat azért emelnék ki, mert a miniszter úr is különösen nagy hangsúlyt adott a szakpolitikáknak, és azért teszem, mert ezzel neki szeretnék erőt meg jókívánságot adni, hogy ebben legyen sikeres.

Gondolják végig! Adótörvény, ami a legsúlyosabb, és ebben akár Berényi és akár Farkas Flórián képviselő úr, megnéztem a laptopon, igennel tetszettek szavazni az adótörvényekre. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindig nagyon sokat az egy kulcsról beszélünk. Gondolják végig! Milyen esélyegyenlőség az, amikor még minimálbért sem kereső ember, urambocsá!, gyerekét egyedül nevelő valaki hogyan veszi igénybe a gyerekkedvezményt? Ha erre valaki tud válaszolni, és azt meri mondani, hogy ez a családi adókedvezmény esélyegyenlőséget biztosít, az nem mond igazat, mert nem tud. Én személyesen tudok olyan anyát, aki három gyerekét neveli egyedül. Mit tud ő igénybe venni? És hányan lehetnek még ilyenek az országban!

De folytathatom a kis- és középvállalkozásokkal, mert azt mondjuk, hogy ösztönözzük őket arra, hogy próbáljanak vállalkozni. Az az adóteher, amit kaptak, az a plusz-járadékteher, amit kaptak, az mind nem abba az irányba mutat, hogy urambocsá!, még egy alkalmazottat foglalkoztasson is. Ez egészen elterjed odáig, hogy évente fizessél be ötezer forint kamarai regisztrációs díjat, ami nem másra kell, mint arra, hogy a nagy, hatalmas kamarai vízfejet finanszírozzák a kis- és középvállalkozásokból.

A másik ilyen az oktatási kérdés. Sokan és minden formában beszéltek arról, hogy akár hozzáféréskérdés vagy bármi más. Gondolják végig! Az az oktatási intézmény, amiről beszélt Dúró Dóra képviselő asszony, hány címen kellene neki plusznormatívát kapni azért, hogy olyan színvonalon működjön, ahogy tud? Én most elmondom önöknek, mióta az oktatási törvényt elfogadtuk, és elképzelhető, hogy még itt a Házban fogok név szerint beszélni arról, hogy kik sündörögnek ma az iskola körül, mert egy ilyen jó intézményt szeretnének megkaparintani azon a címen, hogy most már nem az az önkormányzat, ami eddig felelősséggel hozta, és vállalta ennek az összes nyűgét-baját, azt most meg lehet kaparintani, nagyon jó dolognak tűnik. Ehhez még azt is hozzáveszem - megint csak hadd hivatkozzam Dúró Dóra képviselő asszonyra -, igen, ebben az intézményben szükség lenne arra, hogy gyakori egészségügyi vizsgálatot tudjanak elvégezni, mert tényleg így lehet hozzáférni. Azt is megerősítem, hogy aki próbálta...

Szóval, megérteni csak az tudja, aki köztük él, aki sokat van ilyen emberek között, mert tényleg igaz az, hogy mennyire félnek attól, hogy egy egészségügyi vizsgálat. A gátlásaikat kell hogy leküzdjék, de hadd utaljak vissza, és itt rögtön elutasítanám, Mirkóczki képviselő úrnál elkezdtem húzni a strigulákat a hozzászólásában, hogy hányszor ejtette ki a bűnözés kifejezést, aztán egészen eljutott odáig, hogy rögzítsük, meg számoljuk meg. Tisztelt Képviselő Úr! Látta ön már azt, hogy akár egy önkormányzati képviselői választásnál hogyan irtóznak emberek a nyilvántartásba-vételtől? És ön ezt feszegette. Azon túl, hogy megsértette azokat az embereket, mert egy kalap alá vette a politikai elitet. Én azt mondom, hogy visszautasítom, és mindazok az önkormányzati képviselők, akik az országban szanaszét nagyon sokat tesznek azért, hogy előrelépjünk oktatásban, munkahelyteremtésben és foglalkoztatásban, őket egy kalap alá venni és elítélni, azt hiszem, hogy nem lehet.

Még egy mérhető adatot ennek kapcsán hadd mondjak, és ezzel viszont bántom a jelenlegi kormányt. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző kormányzati ciklusban 200 diplomával rendelkező roma ember tett közigazgatási versenyvizsgát, és az ő jelentős részüket foglalkoztatták. Ezek az emberek, urambocsá!, két év alatt eltűntek a rendszerből. Vajon miért? Érdemes lenne megvizsgálni. Tehát az az érzésem, hogy nagyon erősen ennek az egész kérdésnek itt, most a Házban van egy megemelt kommunikációs szerepe, de hiányoznak azok a kézzelfogható dolgok, amelyek valóban segítenek.

A hozzáférés kérdéseiben szeretnék... - csak mazsolázok, mert az időm rettentően fogy. Lakhatás: gondolják végig! Ha egy telepfelszámolást kell csinálni, ugyanazon a településen laknak még emberek, akiknek el kell tudni fogadni azt, hogy ezeket a viszonyokat mi, a többség meg akarjuk oldani, és a közös adóforintjainkból erre hajlandók vagyunk áldozni.

Egészségügy: már érintettük, tehát azt gondolom, külön figyelem, én tudom, hogy nálunk ezekre az estékre, amelyeket orvosok, kórházi orvosok, háziorvosok vállalnak fel, hogy segítsenek a szemléletváltozásban, hogyan növekszik a résztvevők létszáma, és milyen nehezen jutottunk el oda, hogy már kérdéseik is vannak, és már párbeszédet lehet folytatni.

Képzés: ajánlanám miniszter úrnak vagy a jelen lévő államtitkár úrnak, vizsgálják már meg, hogy az országban a pedagógusképzésben hány helyen van roma nyelvoktatás. Most azért nem nevezek meg egyet sem, mert nem akarok részrehajló lenni, de ha azt akarjuk, hogy pedagógusok - és ebbe óvodapedagógustól kezdve mindenkit beleértek - tudjanak megfelelően kommunikálni... Tehát az nagyon jól hangzik, hogy ismerjük meg egymást, de ahhoz a többségnek is kell, hogy ezt a kaput a magunk részéről kinyissuk. Én ezt érzem egy olyan gesztusnak, hogy igen, tudunk vele beszélni a saját nyelvén. Amikor képzésről beszélünk - és itt volt egy diskurzus -, szeretném hozzátenni, én a bentlakásosban azt is láttam, hogy a pedagógusok részéről mérhetetlen szeretet van a gyerekek iránt. Amikor egy pedagóguson 7-8 gyerek csimpaszkodik, mert annyira vágyik a szeretetére, vagy amikor egy tizenéves kislány azt mondja a karácsonyi ünnepen, hogy tudjátok, csak az a rossz, hogy évente egyszer van karácsony, kevés ember van, akinek nem jön könny a szemébe egy ilyen esemény láttán.

Foglalkoztatás. Tisztelt Képviselőtársaim! Nyakó képviselőtársam beszélt arról, meg Gúr képviselő úr is, hogy mit jelent az - és hadd tegyem idézőjelbe, nem részletezem a közfoglalkoztatást -, hogy az a kevéske pénz, amiből még adót is fizet, de nincs családi kedvezménye semmi, ez nem teszi vonzóvá. Ez egyfajta kényszer, de nem teszi vonzóvá a foglalkoztatást, és nem ösztönzi arra, hogy tényleg tanuljon, és érdemes legyen neki szakmunkásként dolgozni. Tehát azt hiszem, hogy akkor, amikor erről a programról beszélünk, igenis, nagyon fontos az, hogy a szemléletformálást is föl kell vállalni, nemcsak a kormányzó pártoknak, hanem mindenkinek, de ezt úgy kell közvetítenünk az egész társadalom felé, hogy ezt tudjuk, akarjuk.

Szeretném megerősíteni azt, amit miniszter úr is mondott, és ezzel én a magam részéről mélységesen egyetértek, igen, nagyon fontos - hadd használjam az általa használt kifejezést - a nyomon követés. Tehát igen, van jog, van kötelesség, van felelősség, de ezt egy folyamatos monitorizálási rendszerrel kell ellenőrizni, mert ahogy a saját példáimból is elmondtam, nem lehet fél év múlva egy megkezdett valamitől sikert várni, mert itt 10-20 év telik el (Az elnök csenget.), de azt, hogy a források jó irányba mozdulást segítettek, az igenis fontos. Köszönöm szépen a türelmét, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

(16.40)




Felszólalások:  Előző  200  Következő    Ülésnap adatai