Felszólalás adatai

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényt jelentős terjedelemben módosítja. A javaslat kisebb módosításokat tartalmaz a büntetőeljáráshoz kapcsolódó egyéb törvényekben is; érinti többek között a büntető törvénykönyvet, a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló törvényerejű rendeletet, a házasságról, a családról és a gyámságról szóló törvényt, a rendőrségről szóló törvényt és a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényt is.

Ha megengedik, akkor a szakmában szokásos módon nem említem mindig teljes terjedelmében a “büntetőeljárásról szólóö kifejezést, hanem, ha szabad, időnként a Be. rövidítést fogom használni.

A módosítást négy alapvető körülmény tette szükségessé. Egyrészt a törvény hatálybalépése óta a szakmai közvélemény fokozott várakozással tekint a négyfokúvá vált igazságszolgáltatási rendszer hatékonyabb és megfelelőbb kihasználása elé. Ennek megvalósítása részben azt jelenti, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogegységet megteremtő szerepe a kétfokú, rendes jogorvoslat bevezetésével visszakapná régi jelentőségét, másrészt - egy XXI. századi büntetőeljárási kódexhez méltó módon - szükséges érvényre juttatni a restauratív igazságszolgáltatás elveit, azaz megteremteni a mediáció feltételeit.

(14.30)

Harmadrészt a kormány arra törekszik, hogy a családon belüli erőszak jelenségére megfelelő választ adjon, és megteremtse e bűncselekmények megelőzésének hatékony eszközeit.

Negyedrészt a törvény hatályba lépése óta eltelt 2 és fél évben összegyűlt, az igazságszolgáltatási szervek részéről érkezett tapasztalatok feldolgozása is időszerűvé vált. A továbbiakban e négy kérdéskörről külön-külön szeretnék szólni.

A büntetőeljárás szabályozási elveit 1994-ben kidolgozó kormányhatározat úgy rendelkezett, hogy a jogorvoslati rendszert, akár a három-, akár a négyszintű bírósági szervezet keretében úgy kell kialakítani, hogy biztosítani lehessen a kétfokú rendes jogorvoslat igénybevételének lehetőségét. Ezen elv mentén az elmúlt 11 évben számos koncepció, majd normaszöveg-javaslat született.

Ennek ellenére a hatályos törvény, noha időközben az igazságszolgáltatási rendszer négyszintűvé vált, a fellebbezést, azaz a rendes jogorvoslatot egy ügyben egy alkalommal teszi lehetővé. Ezáltal a Legfelsőbb Bíróság a jogegységet biztosító szerepének betöltésében egy fontos eszköztől esik el, hiszen az ügydöntő határozatok elleni fellebbezések elbírálásában nem vesz részt, csupán felülvizsgálati, azaz rendkívüli jogorvoslati eljárást folytat le.

Szakmailag fontos elvi és egyben gyakorlati kérdés, hogy egy ország legmagasabb bírói fóruma korlátozott hatáskörű rendes jogorvoslati fórumként is eljárjon-e, avagy csak az alsóbb bíróságok jogalkalmazásának egységességét biztosító fórummá alakuljon át.

Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy Magyarország nemzetközi kötelezettségeinek teljesítése szempontjából aggályos, hogy a hatályos törvény szerint az első- és a másodfokon eljáró bíróságok büntetőjogi felelősség kérdésében hozott eltérő ítéletei esetén nincsen lehetőség további fellebbezésre.

Az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 7. kiegészítő jegyzőkönyvének második cikke értelmében annak, akit bíróság bűncselekmény miatt elítélt, joga van arra, hogy a bűnössége megállapítását, illetőleg a büntetés kiszabását tartalmazó ítéletet felsőbb bírósággal felülbíráltassa.

Az egyfokú fellebbezés elvileg is kifogásolható, hiszen a logika szabályai szerint az egymással ellentétes ítéletek közül valamelyik bizonyosan hamis, és a másodfokú bíróság, különösen a közvetlenség elvének a másodfokú eljárásban való korlátozott érvényesülésére tekintettel, ugyanúgy tévedhet, mint az első fokon eljárt bíróság.

Az említett két problémát hivatott kiküszöbölni a második fellebbezés lehetősége, azaz az úgynevezett harmadfokú bírósági eljárás, amelynek alkalmazási köre azonban korlátozott. Igénybevételére akkor kerülhet sor, ha a másodfokú eljárásban a büntető anyagi jogszabályok megsértésével történt a bűnösség megállapítása, a kényszergyógykezelés elrendelése, a felmentés, illetve az eljárás megszüntetése.

Az így kialakított korszerű büntetőeljárási rendben az elsőfokú bírósági eljárás továbbra is a középpontban marad, hiszen az azt követő jogorvoslati szakasz nem szükségszerű része az eljárásnak, ám az újraszabályozott jogorvoslati eszközök az esetleges hibák kiküszöbölésére - a hatályos szabályozáshoz képest - jobban alkalmasak.

A törvényjavaslat a jogorvoslati rendszer reformjával összefüggésben tartalmazza azokat a szabályokat is, amelyek elfogadását alkotmánybírósági határozat írta elő. Példaként említem a bíróság eljárási formái, azaz a tanácsülés, a nyilvános ülés, illetőleg a tárgyalás tartása feltételeinek pontos meghatározását.

A javaslatban a büntetőügyekben alkalmazott közvetítésre vonatkozó szabályozás kialakítása szorosan kapcsolódik az áldozatvédelmi politikában megvalósuló szemléletváltozáshoz. A közvetítői eljárás, azaz közismert elnevezéssel: a mediáció, a sértett érdekeinek szem előtt tartását hangsúlyozottan előtérbe helyező jogintézmény. A mediáció alapelve a felek önkéntessége, akaratuk, méltóságuk tiszteletben tartása, valamint a titoktartási kötelezettség.

Az Európa Tanács miniszteri bizottságának R 9919. számú, a tagállamok számára a büntetőügyekben alkalmazott mediáció tárgyában elfogadott ajánlása felhívta a nemzeti jogalkotó figyelmét az elkövető és a sértett közötti megállapodás, és az így létrejött jóvátétel súlyának megfelelő elismerésére a büntetőeljárásban.

Az elkövető és a sértett közötti megállapodás elősegítése, illetve e megállapodás figyelembevétele a büntetőeljárásban mint elérendő cél, súlyozottan jelenik meg, az Európai Unió Tanácsának a sértett büntetőeljárásbeli jogállásáról szóló 2001/220 EB. számú kerethatározatában úgyszintén.

A kortárs külföldi modellek és jogszabályok megismerését követően a kormány a nemzetközi normákra is figyelemmel határozta meg a mediáció igénybevehetőségének feltételeit, szabályait, az eredményes eljárás jogkövetkezményeit, azaz a büntetőeljárással való kapcsolódási pontjait.

A törvényjavaslat szerint a közvetítői eljárás a büntetőeljárással párhuzamosan folyó eljárás, amelynek részletes szabályairól a későbbiekben külön törvény fog rendelkezni. A törvényjavaslat a mediáció anyagi jogi szabályainak megteremtése érdekében a büntető törvénykönyvet is módosítja, amelyben a tevékeny megbánás elnevezés alatt a kisebb súlyú, meghatározott jogtárgyat sértő, személy elleni, közlekedési, és vagyon elleni ügyekben büntethetőséget megszüntető okként szerepel a sértett kárának megtérítése, vagy a bűncselekmény káros következményeinek más módon történő jóvátétele.

A törvényjavaslat a családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról szóló 45/2003. április 16-ai országgyűlési határozatban megfogalmazott jogalkotási feladatoknak megfelelő távol tartásra vonatkozó szabályozást is tartalmazza. Tekintettel arra, hogy a javaslat teljesen új jogintézményt kíván bevezetni a hazai jogrendszerbe, 2004 óta, azaz hosszabb ideig tartott a javaslat szakmai egyeztetése, amelyre mind a tárcákkal, mind az igazságügyi szervekkel, mind a civil szervezetekkel sok fordulóban került sor.

Az eredeti elképzelésektől eltérően első lépésként a távol tartás büntetőeljárási kényszerintézkedésként való bevezetése indokolt, amelyet a büntetőeljárási törvény napirenden lévő módosítása során célszerű most elvégezni.

Külön ki kell emelnem azt, hogy a javaslatban megfogalmazott szabályozás a komplex fellépésnek csak az egyik eszköze. A családon belüli erőszak hatékony kezelése érdekében szükséges további intézkedésekre, illetve további szabályozásra a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájának végrehajtása során kerül majd sor.

A távol tartás jogintézménye számos alkotmányos alapjogot érint, mint például a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához, vagy esetleg a tulajdonhoz fűződő jogot. Ennek megfelelően a büntetőeljárás szabályai között pontosan meg kell határozni azokat a helyzeteket, amikor a lakástulajdonost jogszerűen távol lehet tartani otthonától, alkalmazva az Alkotmánybíróság által kidolgozott szükségességi-arányossági mércét, amely választ ad arra a kérdésre, vajon a korlátozás szükséges-e, és arányban áll-e az elérni kívánt céllal, illetve érinti-e valamely alapjog lényeges tartalmát. Ennek az elvnek a sorsát a jogrendszerben már oly sokszor figyelemmel kísérhettük itt, a parlamentben is, a különböző viták során.

(14.40)

A távol tartás elrendelésének feltételei rokonságot mutatnak az előzetes letartóztatás feltételeivel, hiszen a távol tartás az előzetes letartóztatás alternatívájaként jelenik meg a kényszerintézkedések között. A büntetőeljárás során távol tartás akkor rendelhető el, ha a büntetőeljárás alapjául szolgáló bűncselekmény szabadságvesztéssel büntetendő, továbbá megalapozottan feltehető, hogy a terhelt lakókörnyezetben hagyása esetén a sértett befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást, illetve a megkísérelt, vagy előkészített bűncselekményt véghez vinné, vagy a sértett sérelmére újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A büntetőeljárás során elrendelt távol tartás időtartama nem haladhatja meg a 30 napot.

A büntetőeljárási törvény hatálybalépése óta eltelt két év felszínre hozta azokat a jogalkotási hiányosságokat, illetve a gyakorlati igényeket, amelyek a törvény többségében technikai jellegű, néhány helyen koncepcionális módosítását igénylik. E körben a módosítási igény egyes esetekben az Alkotmánybíróság egyes határozataiból egyértelműen következik. Így például a törvényjavaslat kiegészíti a hatályos törvény 2. és 4. §-át, amely a vád és az ítélkezés - e két alapvető, de mégis rendkívül eltérő funkció - pontosabb elhatárolását hivatott elősegíteni.

A javaslat megfogalmazza a törvényes vád definícióját, alapelvi szinten rögzíti a vádhoz kötöttség elvét, ugyanakkor az eljárási feladatok következetes szétválasztása érdekében rendelkezik arról, hogy a vádló indítványának hiányában a bíróság a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök felkutatására és megvizsgálására nem köteles. Ez egyenesen következik abból a büntetőeljárási alaptételből, hogy a vád bizonyítása a vádlót terheli.

Szintén az alapvető rendelkezések között rögzíti a javaslat a jogorvoslati jogosultságot, amit a törvény, bár jelenleg is alapelvként kezel az I. fejezet rendelkezései között, az mégsem jelenik meg.

A harmadfokú eljárás szabályainak bevezetésével egyidejűleg a bíróságokra vonatkozó általános szabályok is módosításra szorulnak. Így meg kell határozni a harmadfokon eljáró bíróságokat, rendelkezni kell a bírósági tanácsok összetételéről a jogalkalmazás igényeinek megfelelően, a törvényjavaslat ezért úgy rendelkezik, hogy a törvény szerint egyes bíró elé utalt ügyben a bíróság tanácsa is eljárhat.

Kisebb korrekció indokolt a megyei bíróság elsőfokú hatáskörébe tartozó bűnügyek meghatározásakor, illetve pontosítani szükséges a bírák kizárására vonatkozó szabályokat is. Ezzel összefüggésben természetszerűleg módosításra szorulnak az ügyész jogkörére, hatáskörére és kizárására vonatkozó párhuzamos szabályok.

A nyomozó hatóságok hatáskörét érintően a törvényjavaslat kisebb módosítást hajt végre, illetve rendelkezik arról, hogy a nyomozó hatóságok a legfőbb ügyész engedélyével - a külön törvényben meghatározott feltételek esetén - az Európai Unió tagállamainak nyomozó hatóságai részvételével egy ügyre vagy ügyek meghatározott csoportjaira közös nyomozócsoportot alakíthatnak.

A törvényjavaslat a nyomozó hatóságok munkáját azzal is igyekszik segíteni, hogy alkotmányos szempontból megfelelő egyensúlyra törekedve, találva csökkenti e hatóságok adminisztratív terheit.

A védelem jogának hatékonyabb érvényesítése érdekében született meg számos, a büntetőeljárás egészét befolyásoló módosítás; az iratmásolás-kérési szabályok, a tanúnak, valamint a terheltnek szóló figyelmeztetések jegyzőkönyvezésének szabályai, a fogva lévő terhelt kapcsolattartására vonatkozó szabályok, a pótmagánvád benyújtására, a pótmagánvádló eljárására vonatkozó rendelkezések a terhelt és a védő eljárási helyzetét egyaránt javítják.

A gyakorlatban felmerült problémák megoldása érdekében a javaslat módosítja az egyes kényszerintézkedések elrendelésének, foganatosításának szabályait, a tartalom lényeges módosítása nélkül újrafogalmazza az óvadék teljes szabályanyagát, és az európai uniós csatlakozást követően létrejött egységes igazságügyi térségre tekintettel az úti okmány elvétele elnevezésű kényszerintézkedés helyett bevezeti a külföldre utazási tilalom biztosítására szolgáló intézkedéseket.

Az Alkotmánybíróság határozatai mellett e törvénymódosítás fontos orientációs pontja az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata. A törvényjavaslat a közelmúltban született, magyar vonatkozású ítéletekből levonta a szükséges következtetéseket, ezért erősíti a nyomozási bíró, illetve általában a bíróság kényszerintézkedésekkel kapcsolatos eljárásában a kontradiktórius jelleget.

A strasbourgi bíróság a hatályos büntetőeljárási szabályokat vizsgálva a kényszerintézkedések elrendelésével összefüggő bírósági eljárás szabályait tartotta aggályosnak. Az ítéletekre született megoldások közül csak példaként emelem ki, hogy a törvényjavaslat által módosított szabályozás lehetővé teszi, hogy az új körülményekre tekintettel meghosszabbítandó előzetes letartóztatás miatt a nyomozási bíró előtt zajló nyilvános ülésen a terhelt minden esetben hatékonyan védekezhessen, illetőleg elő tudja adni azokat a tényeket, amelyek az előzetes letartóztatás új jogcímének megállapíthatóságát kizárják.

A törvényjavaslat pontosítja továbbá a titkos adatszerzés, illetőleg a titkos információgyűjtés eredményének felhasználását az azok alapjául szolgáló, illetőleg másik büntetőeljárásban is. Így a titkos adatszerzés és a titkos információgyűjtés felhasználásának eseteit a törvényjavaslat elkülöníti, és ezzel egyidejűleg világosan meghatározza az ilyen módokon szerzett bizonyíték felhasználásának törvényi feltételeit. E törvényi feltételeket a jogalkotó pontosan meghatározni tartozik mind a magánlakás sérthetetlenségéhez, illetőleg a személyes adatok védelméhez való jog alkotmányosan megengedő korlátozása érdekében, mind az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 8. cikke alapján.

A büntetőeljáráshoz kapcsolódó törvények módosítása közül csak néhányat emelek ki. A büntető törvénykönyvben meghatározott büntethetőségi akadályok kiegészülnek - a közvetítői eljárás szabályainak bevezetésére tekintettel - a tevékeny megbánás szabályaival. Ezzel egyidejűleg a törvényjavaslat kiemeli a cselekmény társadalomra veszélyessége csekély fokának esetét a büntethetőséget kizáró okok közül, a cselekmény társadalomra veszélyességének megszűnését vagy csekéllyé válását pedig a büntethetőséget megszüntető okok közül. A cselekmény társadalomra való veszélyességének mérlegelésére azonban továbbra is lehetőséget ad a megrovás mint büntetőjogi intézkedés új szabályozása. A törvényjavaslat által módosított megrovás szabályozása összhangba kerül a Be. rendelkezéseivel, amely előírja, hogy a vádlott büntetőjogi felelősségéről ilyen esetben ítéletben kell dönteni.

A távol tartás bevezetésével összefüggésben szükségessé vált a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény, a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény, valamint a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosítása, amelyek a szülői felügyeleti jog szüneteltetését, illetőleg a rendőrség ellenőrzési tevékenységének jogalapját teremtik meg. Természetesen ezeket a törvényeket összhangba kellett hozni egymással.

A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvényt a Be. új jogintézményére, a feljelentés kiegészítésére vonatkozó rendelkezés miatt kell kiegészíteni.

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvényt - az Alkotmánybíróság határozatának végrehajtása érdekében - akként és azért kellett módosítani, hogy a terhelt, a védő és a fiatalkorú terhelt törvényes képviselője számára a büntetőügy irataiból az egyszeri másolatkiadás illetékmentes legyen.

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvényt szükséges kiegészíteni azzal, hogy az ügyészség által kiszabott rendbírságról, bűnügyi költségről és elővezetési költségről szóló értesítése végrehajtható okirat legyen.

A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény módosítása felhatalmazást ad a nemzetbiztonsági szolgálatoknak az úgynevezett objektumvédelmi tevékenységgel összefüggő információk gyűjtésére a hivatali és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények esetében is.

A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény és a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény módosítása azzal függ össze, hogy a javaslat a Be. úti okmány elvételére vonatkozó rendelkezéseit új kényszerintézkedéssel helyettesíti.

(14.50)

Tisztelt Országgyűlés! A T/18090. számú törvényjavaslatban összefoglalt módosítások a fentieken túl szükségesek a jogbiztonság érvényesülése, valamint a hatékonyabb jogalkalmazás érdekében is. Kérem önöket, hogy a várhatóan tartalmas vita után a későbbiek során majd a szavazataikkal is támogassák a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen a figyelmet.