Felszólalás adatai

Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Pálffy István képviselő úr, a KDNP képviselője: "A nemzeti egység pillanata - november 4-e" címmel. Parancsoljon, képviselő úr!

PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A napirendet a többség határozza meg, azonban a napirend előtti felszólalásokat a pártok értékrendje, ezért engedjék meg, hogy visszatérjek november 4-ére. Amikor emlékezünk, november 4-e nem a bukás napja. Az '56-os forradalom ugyanis nem bukott el, mert csak az a küzdelem bukik el, amelyik nem bír elegendő tartalékkal, márpedig '56-ban a nemzetnek megvolt a tartaléka és az ereje, a szükséges erő a harc megvívásához.

A hazai kommunistákat, a karhatalmistákat, az ÁVH-sokat az akkori nemzeti összefogás még le tudta volna győzni, de már nem volt elég az agresszor, a szovjet hadsereg visszaverésére. Tehát nem a bukást, hanem a nemzeti egységet jelenti november 4-e, ezt kell hozzátenni még ahhoz, ahogy itt a Házban emlékeztünk, és amit Murányi Levente '56-os képviselőtársunk mondott. A szovjet hadsereg a törvényes, az egységet mutató nemzeti kormányt döntötte meg.

Politikai értelemben egység volt Magyarországon. A november 3-án megalakult úgynevezett harmadik Nagy Imre-kormány ugyanis már valódi többpártrendszert képviselő koalíciós kormány volt. Az MSZMP négy, a szocdemek három, a Kisgazdapárt szintén három és a Petőfi Párt két képviselője ült a kormányban. Benne volt a kisgazda Kovács Béla, a szocdem Kéthly Anna, a népi-nemzeti Bibó István és a baloldal részéről Maléter Pál is, akit később az a Kádár végeztetett ki, aki egyébként papíron párttársa volt. De egység volt a harcolók soraiban is. Több tízezerre tehető azok száma, akik a pesti utcákon vagy vidéken felvették a harcot a megtorlás ellen. Tanárok, ápolók, pincérek, munkások, sportolók és diákok védték az utcákat, védték a házakat. A forradalom eredményeit az egész magyar nép védte - ahogy Mindszenty bíboros mondta: a fiatal nemzedékkel az élen. Bibó István pedig úgy fogalmazott, hogy a harcban osztály- és felekezeti különbségek nélkül vett részt az egész magyar nép. És igen, ilyen pillanat elég, ha egyszer adódik egy nép életében - nekünk megadatott.

Nemzetközi források idézik fel, hogy a nyugati nagykövetségeken hogyan kértek segítséget a magyar szabadságharcosok. Sürgették az ENSZ-csapatokat, és megdöbbentek, amikor megtudták, hogy a világból senki nem siet a magyar forradalmárok megsegítésére, egyetlen ország sem. És akkor ezek a fiatalok kiléptek a diplomáciai fedezékből, visszamentek az utcára harcolni, és a követségi források rögzítik, hogy néhány óra múlva már vérbe fagyva ott feküdtek a pesti utcaköveken.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az egységet mi sem szimbolizálja jobban, mint az, hogy '56 egyben keresztény indíttatású forradalom is volt. '56 keresztény ihletettségét sokáig ugyanúgy eltagadták a kommunisták, mint magát a forradalmat. Ám az '56-os küzdelem élén hívő, keresztény emberek is álltak, akik ellenezték az egyházi iskolák bezárását, az egyházvezetők és a kispapok elleni koncepciós pereket, akik elítélték az egyházak erőszakos visszaszorítását és a hívő emberek kirekesztését. Az '56-osok minden keresztény ember szabadságáért, az egyházak szabad működéséért és a vallás szabad gyakorlásának jogáért szálltak harcba. Mindannyian odaálltak a szabadság eszménye és a nemzeti függetlenség ügye mellé, családot, asszonyt, karriert, munkát, gyermekeket hagytak ott, és a legtöbbet adták: az életüket adták a hazáért, a nemzetért. Beálltak a szabadságnak a szolgálatába. Egy zászló alá soroltak mindannyian, a hitük szerint a jó oldalra álltak.

Tisztelt Képviselőtársaim! November 4-én a magyarok egységesen akarták formálni a saját történelmüket, azonban akkor, annak a történelemnek még része volt a nemzetárulók kisebbsége, akik idegen segítséggel le tudták verni a szabadságharcot, de '56 óta biztosak lehetünk abban, hogy a kommunistákat csak nemzeti egységgel lehet visszaverni. Köszönjük az '56-osoknak, köszönjük nekik, tanultunk november 4-éből.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Ismét Rétvári Bence államtitkár úré a szó. Parancsoljon!

DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Sok nyugat-európai vagy atlanti országnak az alkotmánya, alaptörvénye tartalmazza az emberi jogok sérthetetlenségét és az ember méltóságát, de november 4-én sajnos nekünk, magyaroknak meg kellett tanulni, hogy ezek a törvények, úgy látszik, csak azoknak az államoknak a polgáraira vonatkoznak, akik az ő területükön élnek, hiszen november 4-én nem siettek Magyarország segítségére.

A képviselő úr azt mondta, hogy keresztény ihletettségű is volt ez a forradalom. Valóban, akiket kiszabadítottak börtönéből, például Mindszenty Józsefet, aki utána az amerikai nagykövetségen talált menedéket, ő is a magyarok szabadságát kívánta szolgálni. Hiszen a Magyar Katolikus Egyház vezetőjeként, azt hiszem, példaértékűen szállt szembe az akkori kommunista államhatalommal - nem kötött kompromisszumot, nem ült le tárgyalóasztalhoz, hogy valamiféle modus vivendit kialakítson a kommunista vezetőkkel, nem engedett az emberi méltóságból, nem engedett az emberi szabadságjogokból, hanem ha kellett, vállalta a börtönt, a körömletépést, a megkínzást, az ütlegelést és a teljes bizonytalanságot, de a kommunistákkal alkuba nem bocsátkozott.

A forradalom erkölcsisége sok minden másban is megnyilvánult. Talán mindnyájan láttuk azokat a régi fekete-fehér képeket, amelyeken különböző ládákban gyűjtöttek a forradalom áldozatainak, azoknak az árváknak, egyedül maradt gyermekeknek, asszonyoknak, akiknek a házastársa, férje meghalt a csatában, és azokból a ládákból senki egyetlenegy bankjegyet sem vett el, hanem azoknak a javára fordították, akik tényleg elvesztették valamelyik hozzátartozójukat.

(13.50)

Sokat hallhattunk arról, hogy a repeszektől betört egy-egy kirakat, de senki sem rabolta ki azokat a kirakatokat a forradalom napjaiban, hanem ott maradtak benne az áruk, senki sem vitte haza magával.

Vagy mondhatnék egy példát a saját körzetemből, Svéger Tamás példáját. Ő a Móricz Zsigmond körtéren harcolt mint körtéri pesti srác, ugyanúgy küzdött az ávósok ellen, aztán küzdött a szovjetek ellen, mint sok-sok más hazafi. De napnyugta után, miután talált a Himfy utca sarkán egy elhagyott kisbuszt, és körbement a környék utcáin, összeszedte a sérülteket; ugyanúgy összeszedte a magyar sérülteket, mint ahogy a szovjet sérülteket is. Hiszen aki már élet és halál határán volt, azokat begyűjtötte, és elvitte a mostani Szent Imre Kórházba a Tétényi úton, és akár a Szovjetunióból érkező emberről, akár magyar emberről volt szó, ugyanúgy elvitte, hogy ápolják és meggyógyítsák a sebeit. Ritka az ilyen pillanat egy ország történelmében, amikor ennyire össze tud fogni.

És azt láthattuk utána, hogy bár a külföldi kormányok nem avatkoztak be, de a külföldi államok különböző jótékonysági civil szervezetei óriási segítséget nyújtottak annak a több százezer magyar honfitársunknak, aki elmenekült a forradalom és a szabadságharc utolsó napjaiban a nyugati határ felé. Külön táborokat állítottak fel, külön igazolványokat állítottak ki a részükre, egészségügyi ellátást biztosítottak, élelmezést biztosítottak, és óriási nagy áldozatot vállaltak azért, hogy az elmenekült magyar honfitársaink egy új életet kezdhessenek ott, ahol nem üldözték őket politikai okokból. Azoknak a szervezeteknek igenis viszont köszönettel tartozunk, akik ezt Nyugaton, a mostani diaszpóra magyarságnak a segítésére megtették, és ott kiálltak a magyar emberek mellett.

Ugyanúgy nekünk is fontos, hogy a még köztünk élő egykori forradalmároknak megadjuk azt, ami törvény szerint nekik jár. Éppen ezért döntött a kormány arról, hogy azokat a juttatásokat, akár az '56-os, akár azelőtti, kommunizmus áldozatainak járó juttatásokat, kárpótlási nyugdíj-kiegészítéseket, amelyeket a Gyurcsány-Bajnai-korszakban befagyasztottak, és nem emeltek úgy, mint az alapnyugdíjat, ezt visszamenőlegesen is pótoljuk. Igyekszünk valamennyit visszaadni abból, amit 2008-tól elvettek, hiszen van olyan áldozat, akinek 2000-től, és van olyan, akinek 2008-tól egészen az idei évig nem emelkedett a juttatása, csak évről évre inflálódott. Mi azt mondtuk, hogy ezeknek az embereknek ez a nyugdíjrésze ugyanúgy kell hogy emelkedjen, mint ahogy az alapnyugdíj emelkedett mindenki számára, ezért a politikai rehabilitáltak számára 16,2 százalékos, míg a kitelepítettek számára 50 százalékos nyugdíjemelést szavazott meg a kormány ebben az esztendőben. Ezzel is kívánjuk ezeknek az embereknek az emlékét őrizni.

Azt nem tudjuk meg nem történtté tenni, hogy nem tudtak továbbtanulni, nem vállalhattak vezető állást, és mind a mai napig elszenvedik mindazokat a csapásokat, amelyeket akkor a kommunista rendszer mért rájuk, de valamit tudunk ebből visszaadni, valamit tudunk ebben kompenzálni. Nem tudjuk őket már visszahelyezni abba az állásba, amit képességeik alapján betölthettek volna, nem tudjuk a zaklatásokat meg nem történtté tenni, de valamit abból az igazságtalanságból, amit a történelem és a Gyurcsány-Bajnai-kormányoknak is az utolsó három éve megtett, igyekszünk kompenzálni (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), s ezeket a juttatásokat értéken tartani. (Dr. Józsa István: Ha ezt nem mondod, akkor megtapsoltalak volna!)

Köszönöm szépen a türelmet.

Felszólalások:   11-18   19-22   23-26      Ülésnap adatai