Felszólalás adatai

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Mélyen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Az elmúlt másfél évben hétről hétre ide álltam önök elé, és napirend előtti felszólalásomban elmondtam, hogy milyennek látom az országot, és milyennek látom a tennivalókat. Tettem ezt annak ellenére, hogy időnként magam is úgy gondoltam és úgy láttam, mint ahogy nagyon sokan gondolják ezt az országban, hogy itt, az Országgyűlés üléstermében a süketek párbeszéde zajlik. De azt gondoltam, hogy nekem ezt nem minősítenem kell, hanem tenni a dolgomat, felelős miniszterelnökként, vállalva a vitát és vállalva a kritikát is.

Engedjék meg, hogy most, vélhetően ennek a kormányzati ciklusnak az utolsó plenáris ülésén, mégse elsősorban önöknek, képviselőknek, köztük ellenzéki képviselőknek címezzem beszédemet. Tettem ezt sokszor. Hadd tegyem meg most először, hogy az ország nyilvánosságának, valamennyi honfitársamnak, a magyar választópolgároknak közvetlenül mondjam el, hogyan is látom az előttünk álló hónapok tétjét. Azért tartom ezt szükségesnek, mert mély meggyőződésem, hogy az a választás, amely előtt állunk, nemcsak a jövő kormányairól szóló választás, hanem annál több. Választás, hogy Magyarországnak milyen jövőt, milyen sorsot kívánunk.

Magyarország útelágazásnál van. El kell döntenie, hogy milyen sorsot szán magának, és ebben a döntésben meghatározó és kulcstényező valóban, hogy kikre fogja bízni a kormányzást. Azokra bízza-e a kormányzást, akik számára a demokratikus köztársaság csak terhes formalitás volt mindvégig, amikor kormányoztak, akik úgy gondolták, hogy a parlament létezik ellenzék nélkül is? Sőt létezik heti ülések nélkül is. Sőt létezik vizsgálóbizottságok nélkül is. Sutba az ellenzék jogaival! Mi több, ha közeleg a választás, vessük sutba az éves költségvetést, megvagyunk mi anélkül is! Jó lesz a kétéves költségvetés is! Vagy bízzuk azokra a kormányzást, akik, ha úgy kívánta hatalmi érdekük, hezitálás és zokszó nélkül összeálltak Csurka Istvánnal és pártjával? Egy percig nem gondolkodtak el azon, hogy mit jelent a fiatal demokráciának, ha a szélsőjobboldal szándékai, akaratai, azé a magyar szélsőjobboldalé, amelyik soha nem titkolta, hogy kokettál az antiszemitizmussal és a rasszizmussal, soha nem titkolta, hogy nem vonja kétségbe a faji alapú politizálás létjogosultságát - ha kellett, ezt is megtette. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Az arabokkal mi van?)

Azokra bízza-e a kormányzást, akik egy percig nem haboztak, hogy Torgyán Józsefre bízzák a magyar mezőgazdaságot és a magyar vidéket, bár ma már szeretnék elfelejteni? Azokra bízza-e a kormányzást, akik szemrebbenés nélkül saját volt pénztárnokukra bízták az APEH irányítását? Azokra bízzák-e a kormányzást, akik ellenzékben elfogadhatónak tartották, hogy Magyarország ellen határozatot hozassanak külföldön, miközben amikor kormányon voltak, listát készítettek azokról az újságírókról, akik kritizálni merték az éppen hivatalban lévő kormány tevékenységét? Azokra bízzák-e a kormányzást, akik önmagukat azonosították a hazával, és ezek után, amikor ellenzékbe kerültek, azt mondták, hogy a haza nem lehet ellenzékben?

Azokra bízzák-e a kormányzást, ahol csak az a jó magyar, aki az egyébként évről évre változó jobboldali állásponttal egyetért? És aki nem, az nem rendes tagja a nemzetnek, az nem rendes magyar. Azokra bízzák-e a kormányzást, akik azt mondják, hogy "egy a tábor, egy a zászló", s talán holnap azt is mondják, hogy "egy a nemzet, egy az eszme"?

Nem részletkérdések ezek, nem részletkérdések egy olyan országban, amelyik 15-16 évvel a rendszerváltás után most tanulja meg, hogy szabadnak lenni, az felelősséget is jelent. Többek között azt a felelősséget, hogy nemcsak elviseljük, de biztatjuk a miénktől eltérő gondolkodást és mentalitást, és az alkotmányos alapelvek, a demokratikus jog nem írott malaszt, hanem a lelke a köztársaságnak.

Azokra bízzuk-e a köztársaságot, akik, amikor éppen kormányon voltak, a kétkedőknek kötelet ajánlottak, most pedig, amikor ellenzékben vannak, depressziókampányt fizetnek, statisztákkal teleplakátolva az országot? (Taps az MSZP soraiban. - Közbekiáltás ugyanott: Úgy van.)

A kampány persze nem mentes a túlzásoktól. Az ember megérti. Kampányban politikus tévedhet. De arra azért talán nincsen ok, legyen éppen kampányidőszak vagy sem, hogy azt üzenjük Magyarország valamennyi lakójának, aki az elmúlt harminc év után először az utolsó négy évben tapasztalta meg, hogy a jövedelme és nyugdíja messze gyorsabban növekedhet, mint az árak, azt vágjuk ennek az országnak a szemébe, hogy rosszabbul élsz!

Talán ennyire nem fontos a hatalom! Mert lehet, hogy fontosabb az ország, mint a hatalom. Talán annyira nem fontos a hatalom, hogy azt mondjuk ennek az országnak, hogy szégyellje a sikereit, miközben ezek mögött a sikerek mögött ott van családok százezreinek, millióinak mindennapi erőfeszítése. Talán annyira nem fontos a hatalom, hogy ne lehetne nyugodt diskurzust folytatni, kormány és ellenzék között megbeszélni azt, hogy melyik a helyes családtámogatás, melyik a helyes nyugdíjpolitika, melyik a helyes adópolitika. Mert kérem szépen, lehet ellenzékben radikális adócsökkentést ígérni, majd amikor kormányzunk, azt mondani, hogy nincsen rá mód. Na de azért azt mindnyájan tudjuk, hogy politikust nem a szavai, hanem a tettei minősítenek, és amikor volt lehetőség tenni, akkor nem tett, hanem magyarázta, hogy miért nem lehet.

(13.10)

Amikor lett volna lehetőség olyan családtámogatást adni Magyarországnak, ahol nem kap többet, akinek jobban keresnek a szülei, akkor nem ezt az utat választja a mai ellenzék, hanem kormányon ennek az ellenkezőjét: azt mondja, adjunk többet, akinek egyébként is több van.

Meg lehet nézni, hogy mit jelent a szolidaritás az értelmező szavak szótárában, de van egy másik út: szolidárisnak lenni akkor, amikor kormányzunk. Akkor valahogy ez nem ment. Most, ellenzékben, úgy látom (Font Sándor: Még nem vagy!), hogy még az is elvitatásra kerül, amit ez az ország saját teljesítményével elért. (Font Sándor: Majd néhány hónap múlva!) Lehet úgy kormányozni, kérem szépen, hogy az első teendőm elvenni a nyugdíjasnak a jussát (Moraj és közbeszólások a fideszes képviselők soraiban.), módosítani azt a törvényt, amely előírja, hogy kinek hogyan kell emelni. Lehet úgy kormányozni, hogy eltörli-e valaki a méltányossági nyugdíjemelést, lehet úgy kormányozni, hogy eszébe sem jut 13. havi nyugdíjat valakinek adni, majd lehet úgy ellenzékben lenni, amikor az ember rájön, hogy a nyugdíjasok milliói nem támogatják, mert míg kormányon volt, addig nem volt neki fontos; hirtelen, az utolsó napokban kapkodva, mit sem törődve azzal, hogy milyen helyzetben van az ország, hogy milyen közös törvényeket fogadtunk el, és hogy mire van közösen pénzünk és mire nincs, azt mondani, hogy adjuk azt, amit soha nem adtunk meg, sőt nem is akartunk megadni - lehet így is.

Magyarország az előtt az út előtt áll, hogy levonva az elmúlt 15 év tanulságait és tapasztalatait elindul-e azon az úton, amely utat az egymás iránti tisztelet, a felelős politika és az egymásért felelősséget mutató magatartás jellemez. Ez az egyik lehetőség. És van egy másik lehetőség: az a lehetőség, hogy úgy gondoljuk, hogy a politika semmi más, mint ócska szerepjátszás, és ha kell, liberális vagyok, ha kell, konzervatív, ha kell, azt mondom, hogy újabban baloldali. (Közbeszólások a fideszes képviselők soraiból.)

A politikus tisztessége, a politikus hitele azon is múlik, hogy meri-e vállalni azt, hogy milyen országban hisz, hogy kiknek az érdekében szolgálja a nemzetét. És lehet váltogatni elveket és politikai gyakorlatot, mint mások egy-egy ruhadarabot, és lehet keresni és kutatni, hogy hogyan lehet találni még három szavazót azzal, hogyha módosítom elveimet és módosítom eszméimet. Lehet erre mennie egy országnak; meg lehet arra menni, hogy komolyan veszem a demokratikus köztársaság kereteit, és azt mondom, hogy ajánlok egy tisztességes, bár nyilván vitatható utat, amit vitatni fognak majd mások.

Lehet úgy is kormányozni, hogy ha valaki kormányra kerül, akkor azt mondja, hogy nem beszélek arról, hogy értem, milyen a munkásemberek helyzete, hanem adómentessé tesszük a minimálbért. Lehet úgy kormányozni, hogy helyreállítja az ember a társadalmi párbeszéd intézményét, megerősíti az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, és módosítja a munka törvénykönyvét annak érdekében, hogy ne cselédtörvény legyen a munka törvénykönyve. És igen, lehet úgy kormányozni, hogy az ember visszaadja a nyugdíjasoknak azt az adósságot, amit az előző kormány felhalmozott, hogy bevezeti a 13. havi nyugdíjat, hogy bevezeti a méltányossági nyugdíjat, és mindezt úgy, hogy hétről hétre ideáll az Országgyűlés elé, ideáll akkor is, amikor nemtelen szavakkal támadják; ideáll akkor is, amikor családjának becsületét sértik; ideáll akkor is, amikor azt is megkérdőjelezik, hogy lehet-e az a felesége, aki; és ideáll akkor is, amikor egyébként az ellenzék számára legszimpatikusabb lapok annyi szennyet öntenek az emberre, amelyet Magyarországon egyébként tisztességesen és visszafogottan gondolkodók már régen visszautasítanának, de nem szól egy szót sem, és azt mondja, hogy nem baj, menni kell tovább az úton. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Tállai András: Olvasd el a Népszabadságot!)

És lehet úgy is kormányozni, hogy nem keresem és kutatom, hogy hogyan lehetne nem felállítani vizsgálóbizottságokat, és nem keresem és kutatom, hogy hogyan átkozhatnám ki az ellenzéket a nemzetből, mert pontosan tudom, hogy mindenkire szükség van ebben az országban, és nem attól jó magyar valaki, hogy úgy gondolkodik, mint én. (Közbeszólás a fideszes képviselők soraiból: Vizet!) Mert mindenki jó magyar Magyarországon, mert Magyarország jóhiszemű, tisztességes és jóakaratú emberek millióinak országa, ahol nem a miniszterelnök és pártja és nem az ellenzék vezére és pártja dönti el, hogy kinek van helye a nap alatt. És nem akkor jó magyar valaki, hogyha összeállva a Magyarok Világszövetségével magyarságvizsgát csinálnak, népszavazást kezdeményeznek; és nem akkor jó magyar valaki és gondoskodik arról, hogy Magyarországon mindenkinek legyen joga az egészséghez, hogy ha kell, jobboldali és konzervatívként definiált pártként összeáll a Munkáspárttal is, hogyha kell, hogyha éppen pillanatnyi hatalmi érdekei ezt diktálják. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Nem akkor viseli valaki a nyugdíjasok sorsát a szívén, hogy amikor tehette, akkor nem adja meg még a kötelező nyugdíjemelést sem, amikor nem teheti, akkor az utolsó országgyűlésre az elfogadott költségvetésben ott lévő források veszélyeztetésével, valamennyi nyugdíj kifizetésének a veszélyeztetésével hirtelen eszébe jut, hogy lehetne 14. havit is fizetni. (Dr. Mátrai Márta: Ez nem igaz!) Kérem szépen, mit csináltak négy éven keresztül? Sőt, kérdezem, mit csináltak az elmúlt nyolc évben Magyarországon a nyugdíjasokkal. Mert amikor tehették, akkor fityiszt mutattak ezeknek a nyugdíjasoknak - ezt tették. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Arnóth Sándor: Köszönj el! - Derültség és közbeszólások a fideszes képviselők soraiban. - Podolák György: Kinevetitek a nyugdíjasokat, mi?! - Az elnök csenget.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim!

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Magyar-ország nevében, és nem a magam nevében, Magyarország nevében, és nem a kormányzó pártok nevében mindazoknak a segítségét és közreműködését kérem, akik értik, hogy Magyarország válaszúton van; akik értik, hogy a kampány döntően az ország jövőjére vonatkozó felelős programok és az azt megvalósítani tudó hiteles személyek vetélkedése. (Közbeszólások a fideszes képviselők soraiból.) Azoknak a támogatását és segítségét kérem Magyarországon, az írni és olvasni tudó emberek százezreiét és millióiét, akik képesek arra, hogy önállóan ítéletet alkotva segítsenek Magyarországnak eligazodni az állítások dzsungelében. Azoknak a segítségét kérem, akik nem esnek hasra a vezér látványától, akik még a politika oly bonyolult és zavaros világában is megtartották azt a képességüket, hogy gondolkodjanak, felelősen cselekedjenek és legyen merszük dönteni a jövőről. Azoknak a támogatását kérem, munkásemberekét, alkalmazott emberekét (Közbeszólások a fideszes képviselők soraiból.), újságírókét, értelmiségiekét, gazdákét és sokakét, akik tudják, hogy Magyarország számára, hogy merre indul el a következő években, az azon is múlik, hogy a felelős, nyugodt, egymást tiszteletben tartó kormányzás útját választja, vagy a felelőtlen, az önmagáért való, önmaga hatalmától újra és újra megrészegülő utat.

És felhatalmazást kérek Magyarországtól arra, hogy azt és azt a politikát lehessen folytatni, amelyben nem a hatalmi kivagyiság, amelyben nem az önzés, nem a változás jelszava mögé rejtőzködő, mindent változatlanul hagyó konzervatív politika, hanem egy új, bátor, az igazságosságot követő politika valósul meg. Mert az, kérem szépen, nem változás, ha mindenki ugyanannyit kap mindenben. Az a változás, ha van merszünk családtámogatásban, nyugdíjtámogatásban, munkahelyteremtésben egyformán többet adni annak, aki éhes, és több felelősséget kérni attól, aki jóllakott.

A változás jelszava mögé a változatlanság konzervatív politikája öltözött be. A baloldaliság álruháját ölti magára az a konzervatív politika, amely nem is titkolja, hogy bár tudja, hogy jelentős különbségek feszítik az országot, még sincsen bátorsága azt mondani, hogy többet adok annak, ahol nagyobb a szükség, és több felelősséget kérek attól, ahol nagyobb a lehetőség. Mert aki... (Taps a kormánypárti padsorokban.) Mert aki mindenkinek egyformán ad, mi több, a családtámogatásban többet ad annak, akinek már így is több van, az, kérem szépen, nem csökkenti a különbségeket Magyarországon, hanem növeli.

(13.20)

Magyarországon a baloldaliság jelszavával kokettáló Fiatal Demokraták Szövetsége - ha jól mondom - a konzervativizmus legrosszabb hagyományait kívánja a társadalompolitikában folytatni: növelni a különbséget, olyan felsőosztályos politikát csinálni, amelynek az árát az alul lévő milliók fizetik ki. Ezt akarjuk, vagy egy új Magyarországot szeretnénk valóságos szolidaritással és összekapaszkodással? Ez itt a kérdés. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

A száz lépés politikájában megmutattuk, hogy alig egy év alatt megmozdítottuk az országot; megmutattuk (Font Sándor: Belelöktétek a gödörbe!), hogyan lehet igazságos családtámogatást, igazságos nyugdíjprogramot, igazságos adórendszert bevezetni. Itt van az a több mint kettőszáz törvény (Kezét az asztalán fekvő iratkötegre helyezi.), amit csak az elmúlt időszakban ez az Országgyűlés megalkotott. És itt van az 1200 milliárd forintból finanszírozott fejlesztéseknek a sokasága (Kezét ismét az iratkötegre helyezi.), amit az elmúlt négy évben ez az ország megvalósított. Miközben azt szeretnék ennek az országnak bebizonyítani, hogy nem jut egyről kettőre, kérem szépen, kistérségről kistérségre, választókerületről választókerületre 1200 milliárd forintot úgy költöttünk el, hogy ahol nagyobb volt a lemaradás, a 48 leghátrányosabb helyzetű kistérségben, ott több volt a fejlesztés, végre csökkent a különbség város és falu között, csökkent a különbség jobb módú család és szükségben szenvedő család között.

De nem érjük be ennyivel, megyünk tovább ezen az úton! Nem elegendő a múltat megmutatni, hogy mit ért el ez az ország, de megmutatjuk azt is, hogy mit fogunk elérni a következő négy évben. Elkészült az a program, itt van ezen a pen drive-on, ezen az adathordozón (Felmutatja.), ami a következő évek magyarországi fejlesztéseinek átfogó programja, hogy minden falunak, hogy minden megyének, hogy minden térségnek világos legyen, hogy létezik egy jobb ország, egy olyan ország, amelyben lehet normálisan élni és dolgozni, egy olyan ország, amely róla szól, és létezik egy olyan kormány, amely érti, hogyan lehet ebből egy jobb országot teremteni. Magyarországért, a köztársaságért, magunkért!

Köszönöm szépen. (Hosszan tartó, nagy taps a kormánypártok soraiban.)