Felszólalás adatai

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Alig telt el két hét azóta, hogy itt e Ház falai között Gyurcsány Ferenc, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje azt mondta: munkahely, munkahely, munkahely.

Ne beszéljünk most arról, hogy a 2002-es kormányváltás óta hány család helyzete romlott, hányan szegényedtek el, hányan maradtak tisztes megélhetés, mindennapi kenyérkereset nélkül. (Folyamatos zaj.) Ne beszéljünk arról sem, hogy Gyurcsány Ferenc nem a semmiből lépett elő, hiszen 2002 óta Medgyessy Péter stratégiai főtanácsadója, majd minisztere lett.

Egy tény azonban fontos: 2002 őszén indult el az a folyamat, amely gyárbezárásokhoz, drasztikus létszámleépítéshez, elbocsátásokhoz vezetett a versenyszférában. Lassan nincs olyan nap, hogy ne értesülnénk arról, miszerint egy-egy cég megszűnik, vagy nagyarányú létszámleépítést hajt végre. A tavalyi év hasonló időszakához képest több mint 33 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma. Ehhez képest Gyurcsány Ferenc egy reggeli műsorban többek között a következőt mondta: “Az országban nyugalmat látok, növekedést látok, jól alakuló munkaerőpiacot látok.ö Hogy Gyurcsány Ferenc melyik munkaerőpiacra gondolt, azt nem tudom, de azt igen, hogy újabb létszámleépítést jelentett be például a Pick, a Matáv, a Pannon Volán, és a sort tovább folytathatnám. Ennek egyértelműen az az oka, hogy a kormánynak továbbra sincs gazdaságpolitikai koncepciója, sodródás és kapkodás jellemzi a tevékenységét.

Nehéz helyzetben vannak a hazai kis- és közepes vállalkozók, akik másfél millió embernek biztosítottak eddig kenyérkereseti lehetőséget. Jelentősen csökkent a versenyképességük a bevezetett új adó- és járulékterhek növekedése miatt, veszélybe sodorva ezzel a munkahelyek biztonságát, a munkavállalók megélhetését.

A versenyszféra után a közszférát is elérte a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság. A bejelentett leépítés több tízezer ember, akár 80 ezer fő elbocsátását is jelentheti. A pénzügyminiszter maga jelentette be, hogy a jövő évi költségvetésben 40 milliárd forintot szánnak csak az elbocsátások és végkielégítések finanszírozására. Ez pedig azt jelenti, hogy a közszférában dolgozók százezrei bizonytalanodtak el, vajon lesz-e munkahelyük, lesz-e megélhetésük, lesz-e miből fenntartani családjukat.

Tisztelt Miniszter Úr! Kérdezem öntől: milyen szempontok alapján dönt a kormány arról, hogy mely területekről és hány embert bocsátanak el? A minisztériumokon kívül milyen más szervezeteket, háttérintézményeket érint a drasztikus leépítés? Érinti-e az önkormányzati dolgozókat is az elbocsátás? Az esélyegyenlőség jegyében milyen elbírálásban részesülnek a 45 éven felüliek és a gyermeküket egyedül nevelő szülők?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiban.)