Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A Házszabályban előírt, szükséges számú aláírás csatolásával Áder János és más képviselők politikai vita megtartását kezdeményezték: “Magyar egészségügy: betegek vagy a profit védelmeö címmel. A politikai vita kezdeményezésére irányuló indítványt V/3805. számon kapták kézhez. (Vincze László, Glattfelder Béla és dr. Szanyi Tibor egymással konzultálnak.) Engedjék meg, hogy ismertessem a kialakított megállapodást a vita menetéről, és megkérjem képviselő urakat, hogy a folyosón folytassák tovább a beszélgetésüket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Először a kormány képviselőjének nyilatkozatára kerül sor 30 perces időtartamban. Ezt követi az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalása 20-20 perces időkeretben, majd a további képviselői felszólalások következnek a frakciók részére biztosított időkeretben. Mindezt a napirendi ajánlás időrendje is tartalmazza. A vita végén a kormány képviselőjének válaszadására kerül sor 10 perces időtartamban.

Tisztelt Országgyűlés! Most tehát a kormány nyilatkozatára kerül sor. Megadom a szót Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter asszonynak, 30 perces időkeretben. Önt illeti a szó.

DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy irodalmi mű értékét általában nem a címe adja meg. Ennek értelmében én magam reménykedem abban, hogy a mai parlamenti vitanap értékét nem az álcímnek nevezett áldilemma fogja megadni, hanem ennek ellenére beszélni tudunk a valóságos problémákról. Remélem, hogy a vitát nem az fogja jellemezni, hogy még azok a képviselőtársaink se vesznek részt a parlamenti vitában, akik ezt a parlamenti vitanapot kezdeményezték. Remélem, hogy akik az egészségügyről akarnak beszélni, azok legalább figyelnek arra, amit majd egymásnak mondunk, hiszen eddig sajnos számos, egészségügyről szóló parlamenti előterjesztést nem a tárgyilagos figyelem, nem a tárgyilagos érvelés, nem a tartalmi vita jellemezte, hanem a politikai kinyilatkoztatások, a hangulatkeltés, a szándékos félelemkeltés, a valótlan állítások tömege terelte el a figyelmet, és töltötte be a közbeszédet.

Ezért tehát bármennyire is hihetetlen, a kormány tagjaként hálás vagyok, hogy kezdeményezték ezt a parlamenti vitanapot, mert ha önöknek nem is - hiszen az érdektelenség jellemző -, a parlamenti munkára, ránk figyelő közvéleménynek lehetőségünk lesz elég komoly időtartamban, elég komoly terjedelemben újra elmondani, mit is szeretnénk tenni az egészségügyben. Valóban beszélhetünk az egészségügy problémáiról, kitérhetünk az elvégzendő feladatokra, tovább elemezhetjük az egészségügyi közszolgáltatásokról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló törvényt, tisztázhatjuk a törvénnyel és más, már benyújtott törvényeinkkel kapcsolatos valódi vagy vélt aggodalmakat, és válaszolhatunk azokra a hazug, minden alapot nélkülöző állításokra, vádakra, amelyek ezekkel a törvényekkel, illetve a kormány egészségpolitikájával kapcsolatban eddig elhangzottak.

Egyben remélem, hogy talán ennek eredményeként hamarabb el fogunk jutni ahhoz a fázishoz, amiről Pulay Gyula - aki az előző kormány közigazgatási államtitkáraként egy hasonló törvény előkészítésében és előterjesztésében is részt vett - azt írja az egészségügy magánosításáról szóló könyvének az összefoglalójában, hogy immár nem elméletieskedő vitákra van szükség, hanem arra, hogy az önkormányzatok, a minisztériumok, a szakmai szervezetek, az egészségügyi intézmények és mindenekelőtt az egészségügyben dolgozók megkeressék azokat az új lehetőségeket, amelyek kihasználása révén javítható az egészségügyi ellátás színvonala, amelyek új befektetőket vonzanak az egészségügybe, és javítják az egészségügyi intézményekben dolgozók munkakörülményeit, növelik a jövedelmüket. Én ehhez hozzáteszem, hogy ha ezt a beteg is pozitív változásként éli meg lehetőleg rövid időn belül, akkor valójában elérhetjük ezzel a törvénnyel, ezzel a parlamenti vitával az eredeti célunkat. Ha ehhez a mai nap picit is hozzájárul, akkor hasznosnak kell értékelnünk ezt a kezdeményezést.

Hadd térjek ki mindenekelőtt a címre! Megítélésem szerint ez egy hazug szembeállítás, ez egy áldilemma: a beteg érdeke vagy a profit. Miért is? Hadd kérdezzem meg: nem vehetünk a betegeknek gyógyszert azért, mert a gyógyszert profitérdekelt gyógyszergyárak és gyógyszerforgalmazók gyártják és tartják a piacon? Nem vehetünk orvosi eszközt, mert nyilvánvaló az eszközgyártók, eszközforgalmazók profitja? Nem köthetünk mosodával szerződést a kórházaink számára, mert a mosoda tulajdonosának profitérdekeltsége van, a befektetése hasznát akarja? Folytathatnám: nem veszünk ebédet? Nem veszünk krumplit, ágyneműt, azért, mert a szolgáltatók, a beszállítók mind-mind - ahogy a kérdésfeltevés hangzik - bűnösen profitérdekeltek? Kell erről az áldilemmáról, szabad erről az áldilemmáról, politikai hangulatot keltve, a rendszerváltás után 12 évvel komolyan vitát folytatni? Komolyan teszik fel a saját álkérdésüket? Komolyan fogalmazzák meg a maguk áldilemmáját? Vagy ez is egy fogás csupán?

(8.50)

Hadd kérdezzem meg akkor a vitanap kezdeményezőit: megszüntetett a Fidesz-MDF-kormány egyetlen olyan szerződést is, amit a korábbi kormány profitérdekelt magánvállalkozóval kötött? Bezárta a művesekezeléseket? Megszüntette a CT-MRI-vizsgálatokat? Felszámolta a korábban megkötött szerződéseket? Ismereteim szerint egyetlenegy esetben nem került erre sor.

Még csak nem is szabályozta ezeknek a szerződéseknek a megkötését, még csak nem is korlátozta a profitszerzés lehetőségét, hanem felhasználta a lobbicsoportokat arra, hogy a saját egyéni vagy politikai érdekeit is érvényesíteni tudja.

Megkérdezem: a piaci biztosítók térnyerése kinek a kormányprogramjában szerepelt? Nem a Fidesz padsoraiban ültek és ülnek jelenleg is azok a képviselők, akik profitérdekelt piaci biztosítók számára kívánták átadni a közszolgáltatások vásárlásának a felelősségét? Nem vitatkozom azzal, hogy ez most jó vagy rossz, csak aki ilyen javaslatot tesz, az ne beszéljen a betegek érdekét védve a bűnös profitról, mert akkor két arca van, két lelke van: egy kormánypártiként és egy ellenzékiként.

Kérdezem én, nem kötött-e megszámlálhatatlan, egyébként helyes szerződést az egészségbiztosító főigazgatójaként az a mai szakszervezeti vezető, aki a piaci befolyás térnyerésével, a profitérdekeltség ügyvivőiként való szereplésünkkel vádol ma bennünket. Kötött, helyesen kötött, és nem számolt fel egyetlen ilyen szerződést sem. Az, hogy minden szerződés jó volt-e, ez egy másik beszélgetés tárgya volna, nem akarom elvinni ebbe az irányba a vitát, ezért erre most nem térnék ki.

De nézzük konkrétan: mit mondott Mikola István, Surján László, Bartha képviselő úr az előző törvény parlamenti vitájában? Olvasom a jegyzőkönyvet; azt mondja Mikola István, hogy “az egészségügyi intézmények átalakulásának útján megteremti ez a törvény az ésszerű és ellenőrzött tőkebevonás lehetőségét a magyar egészségügyben.ö Majd azt mondja tovább: “A törvényjavaslat azonban garanciákkal bástyázza körül az átalakítási folyamatot, részletesen felsorolja mindazokat a témaköröket, amelyeket a szerződésekben szabályozni kell, érzékennyé válik az egészségügy a gazdasági eredményességre, a gyarapítás eszközeinek minél jobb kihasználtságára, ezért nevezhetjük ezt a törvényt a lehetőségek és a kitörés törvényének.ö

Egyetértek, semmi elmarasztalandó, elmarasztalható nincs ebben a célkitűzésben. Ebben a célkitűzésben - teljesen egyetértünk - mi magunk is így gondolkodunk erről. Miért változott meg - kérdezhetem - volt miniszter úr véleménye, álláspontja?

Azt mondja, hogy egy kiegyensúlyozott törvényjavaslattal szemben egységfrontba tömörülnek a minden változástól rettegők, a régi, megszokott rend hívei, a jelenlegi rendetlenség haszonélvezői. Velük szemben az önkormányzati szövetségek, a betegek érdekképviseleti szervei, a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége, a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége, számos más szakmai szervezet, köztük a Nemzeti Egészségügyi Tanács az új rend, vagyis a törvényjavaslat mellett szavazott.

Kérdezem én: most miért gond az, ha a mi törvényjavaslatunkat ugyanezek a szakmai szervezetek ugyanilyen egyetértéssel támogatják? Miért nem kerül a nyilvánosság előtt erről szó? Vagy kérdezi Surján László szenvedélyesen a parlamenti vitában, hogy mit is tehet a jogalkotó, mit tehet a jogot tervező kormány, és mit tehet a parlament. Az egyik megoldás, ami kézenfekvő: megtiltani, mármint a magánbefektetést, a profitot. Átkozott a magántőke - mondhatja -, a gazdaság számos területén nagyszerűen működik, de ide bizony soha, semmilyen körülmények között be nem jöhet. Ehelyett - mondja Surján képviselő úr - helyes dolog, hogyha inkább mederbe terelem, szabályozom, és megpróbálom az egyéni érdeket és a közjót összhangba hozni.

Ha ez helyes akkor, amikor a Fidesz képviseli ezt az álláspontot, ha ez egy jó törekvés, mitől lesz ez egy bűnös, ártó szándék akkor, amikor a szocialista-szabad demokrata kormány hasonló alapelvek alapján, hasonló módon törekszik az egészségügy rendbetételére?

Bartha képviselő úr azt mondja - remélem, jól idézem őt -, hogy természetesnek tartjuk, hogy a gyógyító munka hatékonyabbá tételét jelentő nagy értékű műszerek üzemeltetése nyereséget eredményezhet. Egyetértek. Miért tartja természetesnek, ha ezt a Fidesz javasolja, és miért tartja természetellenesnek, ha erre mi teszünk javaslatot?

Azzal szeretném tehát összefoglalni a véleményemet a címadásról, hogy nincs erkölcsi alapja, nincs szakmai alapja sem a politikai vitanap kezdeményezőinek ennek az áldilemmának, ennek az álkérdésnek a felvetésére. Nézzük tehát akkor, hogy miről is kellene beszélnünk!

Hadd kérdezzem meg: mindazok, akik ellenzik ezt a jogszabályt, vajon úgy vélik-e, hogy nem kell változtatni, nem kell kiegyenlíteni azokat a szociális, azokat a területi, azokat a regionális különbségeket, amelyek jelenleg Magyarországon az egészségügyi szolgáltatások igénybevételét korlátozzák? Kérdezem én: vajon a magyar állampolgár alkotmányos joga a legmagasabb színvonalú egészségügyi ellátáshoz ma Szabolcsban nem sérül? Kérdezem én, hogy vajon ma nincs-e külön a gazdagok részére és a szegények részére egészségügyi szolgáltatás. Nincs különbség a betegek tehetőssége, vagyoni helyzete, fizetőképessége szerint a szolgáltatások igénybevételénél? Akkor mivel riogatjuk az embereket? Miért gond az, ha ez a kormány a szociális, a területi, az egészségügyi intézményi különbségek kiegyenlítése során a hátrányhelyzeteket akarja csökkenteni, az alkotmányos jog érvényesülését szeretné garantálni?

Kérdezem én: vajon a közterhek növelésével kell ezt a feladatot megoldanunk, ha alulfinanszírozott - mert alulfinanszírozott - az egészségügy? Úgy gondolják, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, hogy adóemeléssel, járulékemeléssel vagy a betegek által fizetendő térítési díjjal kell többletforráshoz jutnunk?

Németországban arról szólna az egészségügyi reform - és nálunk is arról szól -, hogy minden, a munkabért terhelő többletteher munkahelyek megszűnésével járhat. Mi pedig a munkahelyeket bővíteni szeretnénk, nemcsak az egészségügyben, hanem másutt is, ezért nem járható út számunkra sem az adóemelés, sem a járulékemelés, és a kormányprogramunk nem a beteg terheinek a növekedéséről szól.

A kormányprogramunkban egyértelműen azt mondjuk ki, hogy meg kell őrizni a szolgáltatásvásárlásnál - de el fogom még egyszer mondani -, a szolgáltatások nyújtásánál is a közfinanszírozás dominanciáját, csökkenteni kell az esélykülönbségeket, csökkenteni kell a regionális különbségeket, és a betegek számára érezhető javulást kell a szolgáltatások színvonalában biztosítanunk.

Kérdezem én, hogy mi történjék, tisztelt képviselőtársaim. Ha ezt nem tesszük, nem tehetjük, akkor persze megvárhatjuk, amíg szép lassan, 15-20 év alatt összegyűlik a mai járulék- és adószintből az a többlet, amiből azon a 150 milliárdon túl, amit egyébként az egészségügy kasszájába, az egészségpénztár kasszájába tavaly is, az idén is és a következő években is be fogunk tenni, az a többlet is, amit a fejlesztésekre fordíthatunk, az a többlet is, ami a lepusztult intézmények, az elhasználódott műszerek pótlására, cseréjére szükséges. Szoktam mondani, hogy persze én a családi háztartásban elfogadom, ha közgazdász férjem azt mondja, hogy nem veszünk részletre semmit, nem lízingelünk, hiszen a kamat többletteher, a lízingdíj többletteher, ha kölcsönzünk, az hosszú távon biztosan nem olcsóbb.

Én magam, Csehák Judit, a háziasszony le tudok mondani bármilyen vásárlásról, mert ha öt év múlva lesz meg, akkor is nagyon örülök. De betegként nem lenne mindegy, ha számomra azt mondaná a tárca vezetője, hogy maradjak még 15 évig életben, mert akkor majd lesz lehetőség arra, hogy közpénzből jó színvonalú szolgáltatást vegyünk a gyógyulásához. Akik ma betegek, tisztelt képviselőtársaim, azok két dolgot várnak el a kormánytól, hogy a közpénzeket jobban hasznosítsa a köztulajdonban lévő intézményekben is.

(9.00)

Erről szól ez a törvény, erről szólt az előző törvény is, hogy alakuljanak át gazdaságilag hatékonyabb, felelősségteljesebben gazdálkodó intézménnyé azok a kórházaink is, amelyek megmaradnak 100 százalékos állami és 100 százalékos önkormányzati tulajdonban. Legyen hatékonyabb a közpénzek felhasználása! Ez a kormányprogramunk sarkalatos eleme, ezért szavaztak ránk a választók, és ezt várják el tőlünk most is. Azt is elvárják, hogy ne csak rendbe tegyük és szabályozzuk az egészségügyet, hanem hogy fejlesszük a betegellátás színvonalát. Ezért tehát nem gondoljuk, hogy szabályozott körülmények között le kellene mondanunk a magánbefektetőkről, le kellene mondanunk a magánforrásokról.

Kérdés, és itt valóban lehet köztünk véleménykülönbség, hogy hol van szükség, hol van nagyobb lehetőség a magánforrások bevonására, az egészségügynek azon az oldalán-e, ahol a szolgáltatásokat vásároljuk, tehát a biztosításban. A Fidesz-MDF-kormány programja ezen az oldalon engedte volna meg a privatizációt. Mi azt mondjuk, hogy ennek nagyobb veszélye van, erről lehet majd beszélni, meg lehet nézni, ha a szabályozásban lesznek komoly tapasztalataink, azonban az a törekvésünk, az a célkitűzésünk, hogy ne változtassunk az egészségbiztosítás átfogó nemzeti szolidaritási rendszerén, hogy őrizzük meg azt az egészségbiztosítási rendszert, amely díjtalan egészségügyi ellátások igénybevételére ad lehetőséget a polgároknak, függetlenül attól, hogy kitől vásároljuk részére a szolgáltatásokat.

Szeretném azt mondani, hogy az előző kormányok idején is, helyesen, nem mondtak le arról, hogy közpénzből, az OEP kasszájából, az állami költségvetésből magánszolgáltatótól is vegyenek szolgáltatást. Mint említettem, profitorientált szolgáltató az a magánbefektető, aki a művesekezelések feltételét teremtette meg. Profitorientált magánszolgáltató természetesen a nagy értékű eszközök, diagnosztikai készülékek tulajdonosa, de - és ne kövezzenek meg érte! - kérdezem én, hogy vajon nonprofit vállalkozás-e a magánorvos, a magángyógyszertár, a házi ápolás. Mindenki, aki ezen a területen vállalkozóként dolgozik, az nem a közpénzből megszerzett, bármilyen szerény jövedelméből él meg? Ne hazudjunk saját magunknak, és nézzünk szembe pontosan a tényekkel! Közpénzből veszünk, helyesen, vállalkozó háziorvostól, vállalkozó gyógyszerésztől, vállalkozó házi ápolótól szolgáltatást, és az a célunk, hogy ezek a díjtételek, ezek a közpénzek ne alulfinanszírozást valósítsanak meg, a jobb színvonalú ellátást fizessük meg jobban, és ezt a profitot, amiből megélnek, biztosítsuk a szolgálatban dolgozóknak!

Miről vitatkozunk akkor hát? Meg fogjuk szüntetni ezeket a szerződéseket? A Fidesz javaslata vagy kérdése arra vonatkoznék, hogy nem lehetnek vállalkozások a magyar egészségügyben? A 12 éves folyamatot abba akarjuk hagyni? Akkor hogyan magyarázzák meg, hogy az OEP kasszájából magánszférában vásárolt szolgáltatások '98 és 2002 között 30 százalékkal nőttek? Akkor hogyan gondolkodtak erről a kérdésről? 30 százalékkal nőttek, jó, hogy így volt, és mi is azt gondoljuk, hogy ezt a folyamatot folytatnunk kell. Annyi a különbség köztünk, tisztelt képviselőtársaink, hogy még jobban kívánjuk, még szorosabban kívánjuk szabályozni ezeknek a szolgáltatásoknak a vásárlását és az igénybevételét.

Nézzük meg, hogy megvannak-e a változtatás alapfeltételei! Úgy gondolom, hogy a betegek részéről mindenféleképpen. Képviselőtársaim bizonyára olvasnak újságot, elolvashatták a mai Népszabadság vezérglosszáját, olvashattak olvasói levelet tegnap, és vannak betegek, akik úgy gondolják, hogy a jelenlegi helyzet nem maradhat változatlan, hogy elfogadhatatlanok a viszonyok számos egészségügyi intézményben, és igenis azt várják a kormánytól, hogy minden törvényes lehetőséget használjon ki, minden törvényes ösztönzési lehetőséget használjon fel azért, hogy az ellátások színvonala érzékelhetően javulhasson. Mi ezt ígértük a választóknak, és a törvény is arról szól, arra kíván lehetőséget teremteni, hogy ezt teljesíthessük.

Úgy gondolom, az egészségügy szereplői is felkészültek arra, hogy történjen változtatás. Nem gondolom, hogy általános közvélekedés az, amit bizonyos érdek-képviseleti szervek a nyilvánosság előtt megjelenítenek. Nem gondolom, hogy az az altatóorvos, aki kényszervállalkozóként vállal munkát az intézményében, nem gondolom, hogy az a kezdő orvos, aki kényszervállalkozóként teljesít ügyeleti szolgálatot, ne abban lenne érdekelt, hogy jó fizetés mellett, átlátható viszonyok mellett szabályozottan teljesíthesse ezt a munkáját. Nem gondolom, hogy azok, akik egyébként figyelmesen elolvassák a törvényt, látnak érdemi különbséget a Mikola István által megszervezhető kht. és a miáltalunk megszervezhető kht. között. Mert azt kell kérdeznem, hogy ha Mikola István törvényének hatálybalépése után kht.-t szerveztek, akkor a közszolgálati jogviszonyból nem munkakönyves jogviszony lett volna-e. Abban a kht.-ban is ugyanúgy, mint a miénkben! Ha ott garanciákat kellett a szerződésben adni, hogy ne változzék a munkakör, hogy ne legyen a fizetés alacsonyabb, akkor miért nem elegendő az a garancia, ami még erősebben a mi törvényünkben is benne van?

Én tehát abban reménykedem, hogy az egészségügyben dolgozók ezeket az aggodalmakat nem osztják, és abban reménykedem, hogy ezeket a feltevéseket meg fogjuk tudni cáfolni. Úgy gondolom, érdekeltek vagyunk valamennyien abban, hogy a forrásokat, a többletforrást hatékonyan tudjuk felhasználni, és érdekeltek vagyunk abban, hogy a fejlesztés más feltételek mellett 15-20 éves időszakát egy tízéves programra le tudjuk rövidíteni, hiszen ez a feltétele annak, hogy Magyarországon az emberek tovább élhessenek, hogy azok az életkilátások, amelyek ma kedvezőtlenek, a következő években is számottevően javulhassanak. Van-e, aki nem érdekelt a változásban? Vannak. Sokan vannak, lehetnek, hiszen azoknak, akik a jelenlegi félfeudális, egyenlőtlenségeken alapuló, részben szabályozatlan, sok szempontból ellenőrizetlen rendszerben jó pozícióhoz jutottak, ne tagadjuk, nekik ez a változás nem érdekük. Féltik azok is, akik már megszerzett vagy örökölt pozícióikat érzik rendben levőnek. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy aggodalma lehet azoknak is, akik nem értik, nem tudják még átlátni ezt a törvényt. Azoknak segítenünk kell, azoknak ezen a vitanapon is el kell magyaráznunk, hogy miről szól ez a dolog, és milyen garanciák csökkenthetik az aggodalmaikat. Magam azt fájlalom a leginkább, hogy nem erről a kérdésről, nem a szerződések tartalmáról, a munkavállalókat érintő garanciákról folyik a polémia a munkavállalói érdekképviseletekkel, mert abban közös érdekünk van, hogy semmilyen sérelem ne érje a munkavállalókat semmilyen átalakulás, semmilyen változás esetén. S természetesen nem érdekeltek azok sem a változásban, akik úgy gondolják, hogy akkor veszíthetik el a szocialisták a hitelüket leginkább, ha ezen a területen minden úgy marad, ahogy most van. Ne legyen kétségünk: ha minden úgy marad, ahogy van, akkor két év múlva el lehet rólunk mondani, hogy nem teljesítettük az ígéretünket, hogy elgyávultunk, hogy nem léptünk semmit, hogy elpazaroltuk a közpénzt, és nem váltottuk valóra azok bizalmát, azoknak a bizalmi tőkéjét vesztettük el, akik tulajdonképpen tőlünk érdemi változást és érdemi javulást reméltek.

(9.10)

Nem kívánok hosszasan kitérni azokra az abszurd, megalapozatlan állításokra, amelyeket fel tudnék sorolni, mert az elmúlt 2-3 hét sajtóanyagát tulajdonképpen kimazsoláztam. Fel tudnám sorolni, hogy a kiárusítástól az alkotmányos jogsértésig, a 150-200 ezer dolgozó munkahelyelvesztéséig, addig az állításig, hogy ha ez a törvény hatályba lép, nem marad magyarul beszélő orvos az országban, az egészségügy kettészakadásáig, a szociális katasztrófáig mi mindennel vádoltak meg és gyanúsítottak meg bennünket. Azt kell feltételeznem - mert ismerem azokat, akik ezt nyilatkozták -, hogy maguk sem gondolhatják komolyan; egyrészt azért, mert megelőző életükben mást mondtak, másrészt azért, mert számosan közülük most soroltak át olyan ellenzéki politikai pártok tagjaivá vagy tisztségviselőivé, ahol elemi érdekük, hogy ezeket a hazug állításokat a személyes tekintélyükkel valamilyen módon még alátámasszák.

Én tehát ezekkel a demagóg állításokkal szemben - mert nekem is van 12 pontom, nem csak másnak - szeretném leszögezni, hogy ez a törvény a betegekről szól, a jobb betegellátásról és nem a privatizációról. Javulni és nem romlani fog a betegellátás színvonala, ha ezt és más hasonló lépéseket kellő bátorsággal és kellő határozottsággal és többletforrás birtokában meglépjük. Nem kell fizetni az ellátásokért a betegnek. Minden állítással ellentétben nem kell fizetni, mint ahogy most sem kell fizetni a magán-betegszállító szolgálat szállításáért, mert a betegnek nem kell tudnia, hogy melyik szolgáltatásnak ki a tulajdonosa, hiszen a részére vesszük meg a díjmentes szolgáltatásokat.

Nem vonul ki az állam az egészségügy finanszírozásából, kormányprogramban rögzítettük a közfinanszírozás dominanciáját, hogy meg lehessen bennünk bízni, nem véletlenül, nem szándék nélkül emeltük az egészségügy finanszírozási forrásait tavaly is és az idén is 150 milliárddal. Nem ezt a kötelezettségünket kívánjuk csökkenteni, hanem a fejlesztés idejét akarjuk minden eszközzel lerövidíteni. Nem a tulajdonosváltás a célja ennek a törvénynek, hanem a hatékonyabb gazdálkodási formák bevezetése. A tulajdonos, az állam és az önkormányzat ellátási kötelezettsége nem változik, hiszen nem nyúlunk hozzá az önkormányzati törvényhez, nem nyúlunk hozzá az egészségügyi törvényhez, nem nyúlunk hozzá az egészségbiztosítási törvényhez. Nem változik az állam kötelezettsége.

Nem kötelező az átalakulás. Miről beszélünk? Miért keltünk félelmeket, amikor az állami tulajdonos esetén minden egészségügyi intézmény átalakulásához - nem a vagyoni arányváltozáshoz, az átalakuláshoz - is indokolt kormány-előterjesztésre van szükség? A parlament most fogadta el április 7-én az üvegzsebtörvényt, ahol az államháztartási törvényt módosítottuk ennek megfelelően. Mitől tartunk a tulajdonosváltásnál, amikor a Fidesz-MDF-kormány hozott egy olyan jogszabályt, hogy a címzett támogatások esetében nem is lehet kisebbségi önkormányzati vagyoni társaságot létrehozni tíz évig?

Tisztelt Képviselőtársaim! Önök a saját törvényeiket nem ismerik! Arról van szó, hogy valamennyi megyei kórház, 6 fővárosi kórház, valamennyi megyei jogú város kórháza és körülbelül 30 másik városi kórház ezek közé tartozik. Nem lehet kimazsolázni, éppen mi akadályozzuk meg, az állam ugyanannyit fizet a magánszolgáltatónak, mint a köztulajdonban levő szolgáltatónak. Nem zárjuk ki a vagyonszerzésből az egészségügyieket, de a dolgozói részvényről ajánlom, hogy olvassák el a közhasznú társaságokról és a gazdasági társaságokról szóló törvényt, hiszen ott csak a törzstőke feletti tőkeemeléssel lehet vagyont juttatni. Ezért tehát mi azt mondjuk, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) nem akadályozzuk meg, de az önkormányzatokra bízzuk, hogy ilyet tesznek-e. Nem vagyunk az ágazatban dolgozók ellenségei, nem árusítjuk ki a vagyont, és nem sérül az emberek alkotmányos jogosítványa és érdeke.

Köszönöm figyelmüket, és remélem, lesz alkalmam még a zárószóban is és a vita során is kifejteni a véleményemet. (Nagy taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy felhívjam figyelmüket a Házszabály időkeretre vonatkozó egyes rendelkezéseire. Eszerint a vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti képviselők idejébe számít bele, vita közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség, kivéve a személyes érintettségre történő reagálást. A kétperces felszólalás viszont beleszámít az időkeretbe, ugyanakkor az ügyrendi felszólalásokat nem kell az időkeretbe beleszámítani.

Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 20-20 perces időkeretben. Megadom a szót Schvarcz Tibornak, az MSZP képviselőcsoportjából, aki képviselőcsoportja álláspontját kívánja ismertetni. A képviselő urat illeti a szó.

DR. SCHVARCZ TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! A mai vitanap arról szól, hogy a betegek vagy a profit védelme. Mi itt a mai felszólalásaink során szeretnénk elmondani, hogy mi a betegek érdekeit képviseljük, és képviselőtársaim a hozzászólásukban sorra el fogják mondani ennek bizonyítékait, és el fogják mondani ennek a kérdéskörnek több oldalát, beleértve a gazdasági és beleértve a betegjogi képviselettől kezdve az egész betegellátás teljes spektrumát.

Én most arról szeretnék önöknek beszélni, hogy mit tettünk eddig a betegek érdekében, és nagyon röviden megemlíteném azt, hogy mit szeretnénk tenni a betegek érdekében. Tegnap hangzott el napirend előtti felszólalásban, hogy egyéves a magyar parlament a mostani ciklusban. Ha emlékeznek képviselőtársaim, néhány képviselőtársammal és Csehák Judit miniszter asszonnyal együtt az alakulás pillanatában benyújtottunk néhány országgyűlési határozati javaslatot, többek között az egyik arról szólt, hogy az Országgyűlés hozzon egy határozatot arról, hogy fogadjon el egy népegészségügyi programot.

Ezt a népegészségügyi programot idén áprilisban a Magyar Országgyűlés egyhangúlag elfogadta, mert mögötte szakmai és politikai konszenzus volt. Ebben a népegészségügyi programban mi kifejtettük abbéli szándékunkat, hogy valóban tenni akarunk, tenni akarunk a magyar lakosság egészségi állapotáért, tenni akarunk a magyar betegekért. Ebben a programban szó van arról, hogy esélyt adunk azoknak, akiknek hátrányos helyzetük vagy rossz környezeti körülményeik miatt rossz az egészségi állapotuk, de esélyt szeretnénk adni a felnövekvő korosztálynak, esélyt szeretnénk adni az időseknek, esélyt szeretnénk adni a fogyatékkal élőknek.

Ez a program arról szól, hogy mivel ismert a magyar lakosság katasztrofális egészségi állapota, mi tenni akarunk, éspedig nem rövid távon, nem egy ciklusra szólóan, hanem egy tízéves programot meghirdetve tenni akarunk ezért, hogy javuljanak az egészségi mutatók, hogy Európában ne mi legyünk a legek országa, ahol a legmagasabb a daganatos halálozás, ahol a legmagasabb a szív- és érrendszeri megbetegedés, ahol a legmagasabb az alkoholos májkárosodás; azt hiszem, hogy sorolhatnám azokat a betegségeket, amelyekben a legek közé tartozunk.

Mint mondottam, van politikai és van társadalmi konszenzus e mögött a program mögött, és e mögött a program mögött nemcsak konszenzus van, hanem ellentétben az előző ciklusok népegészségügyi programjaival, pénz is van, pénz és elhatározás, és vannak kimunkált, részletes szakmai programok is. Tehát ez a program végrehajtható, van hozzá szervezet, van hozzá struktúra, és vannak hozzá anyagi források.

Megígértük a választási programunkban, hogy rendbe tesszük az egészségügyet.

(9.20)

Ezt elkezdtük, ennek egy része az elfogadott és most már a megvalósítás útjára került Johan Béla népegészségügyi program. A másik eleme az, amiről most itt a vita folyik, az átalakítás, az intézményi működési formák átalakításának törvénytervezete, a jogállási törvénytervezet, a harmadik eleme pedig az, amit nemsokára előterjesztünk: a financiális reform, az, hogy hogyan fogjuk finanszírozni az egészségügyet. Megtettük a döntő lépést, elindultunk a népegészségügy irányába, megtettük a második lépést, elindultunk az intézmény működési formáinak átalakításában, és mellétesszük a harmadikat, a finanszírozási reformot. Azt tudjuk, hogy pénz kell ezekhez a programokhoz, itt már szó volt arról, hogy 150, illetve 170 milliárd forint pluszt már tettünk az egészségügybe, a program mellett legalább 6 milliárd forint van, tehát nemcsak beszélünk, hanem teszünk, és ezeknek a cselekvéseknek van anyagi alapja és vannak programjai.

Tehát azt szeretném kihangsúlyozni, hogy valóban tenni akarunk, és nem álproblémákkal foglalkozunk, nem álproblémákkal ijesztgetjük az egészségügy szereplőit, és főleg nem a betegeket. Számunkra fontos a betegek védelme, a betegek egészségi állapota, ennek érdekében zajlik minden, és ennek érdekében tettük meg az eddigi első lépéseinket, és szeretnénk megtenni a többit is, ha a tisztelt ellenzéki képviselők ebben nem akadályoznának minket. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Selmeczi Gabriellának, a Fidesz képviselőcsoportjából, aki a képviselőcsoport álláspontját kívánja ismertetni. A képviselő asszonyt illeti a szó. (Jelzésre:) Bocsánat, elnézést, a képviselő asszony nem tartózkodik az ülésteremben.

A következő ellenzéki képviselő-csoporti vezérszónok Csáky András képviselő úr, aki a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának álláspontját ismerteti. A képviselő urat illeti a szó.

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: “A közjó emlegetése túlságosan idealisztikusnak vagy utópisztikusnak tűnhet azok számára, akiket jobban vonzanak a realisztikus és problematikus célok. Mindazonáltal a haladás eszméje nemcsak technikai és technológiai feltételeket, hanem bizonyos értékeket is magában foglal, a közjó gondolata túllép a nemzet határain, és univerzális nézőpontot kell hogy kapjon.ö

Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Az Európai Szociális Charta elemzésének bevezető mottója a fenti idézet. Miért illik a mostani vitához? Mert a változás, a reform folyamatosan megfogalmazott igény, és hajlamosak vagyunk a meglévő értékek értékelés nélküli figyelmen kívül hagyására. Az elmúlt bő másfél évtizedben a magyar egészségügyben szinte folyamatosan jelen van a változtatási szándék. Minden kormány stratégiájában szerepel, főleg a ciklus első felében, az egészségügy reformja. Nincs ebben semmi kivetnivaló, ha arra gondolunk, az egészségügy és a szociális ellátás az a közjó, amely az életszínvonalat és az életminőséget meghatározó tényező, és ezen keresztül megelégedettség vagy elégedetlenség hordozója.

Hazánkban a rendszerváltoztatás óta egyetlen kormány sem tudott kidolgozott egészségügyi reformtervekkel büszkélkedni, hiszen az igazi reformok meghirdetésének a választások idején van helye, a kormányzati ciklus már a megvalósítás ideje. Nehezíti a helyzetet az is, hogy nincsenek külföldi adaptálható példáink, a hazai szakmai elképzelések sikere legalább annyira bizonytalan, mint az előttünk járó országoké.

Tisztelt Ház! A nemzet egészségi állapota változatlanul nagyon rossz, akár a születéskor várható élettartamot, akár a morbiditási, mortalitási adatokat nézzük. A lakosság egészségi állapotát leíró mutatókat azonban sokkal mélyebb és lassabban ható folyamatok határozzák meg, mint hogy abból megfelelő szakmai alapossággal egy kormányzati ciklusra nézve az eredmény szempontjából komoly ok-okozati következtetéseket lehetne levonni. Ezért a kormányzati ciklusok eredményességének elemzését nem lehet az egészségi állapot oldaláról kezelni, hanem a politika szándékait, tevékenységének irányait és technikáját célszerű elemezni.

A lakosság még mindig tragikusan rossz egészségi állapotáért alapvetően még ma is a múlt öröksége a bűnös. Ismeretesek a főbb okok: az egészségnek mint értéknek és az egészségügyi ellátás értékének devalválódása, a fokozott környezeti hatások, az életmódkultúra hiánya, illetve leértékelődése, a negatív társadalmi minták tömege, az öngondoskodási képesség hiánya, a család elsődleges gondoskodási szerepének a szétverése, az önkizsákmányoló életmód. A lakosság egészségi állapotát alapvetően ezek az okok határozták, határozzák meg, és csak kisebb részben az egészségügyi ellátás aktuális színvonala.

Az ellátórendszer tekintetében az örökség az alábbiakban foglalható össze. Gazdaságilag nem megalapozott, igen széles körű és szabályozatlan hozzáférés, aminek következtében az egészségügyi szolgáltatás a lakosság szemében leértékelődött; az érdekeltséget, a költségérzékenységet és költségtudatosságot nélkülöző finanszírozási rendszer; strukturális válság; kórházközpontú ellátórendszer kevés szakdolgozóval. Eredményét tekintve jónak mondható, de szabályozatlan és ellenőrizetlen minőség; morális válság. A rendszert a paraszolvencia tartja életben, de ez kiszolgáltatottá teszi a szereplőket.

Első megközelítésben talán nem érthető, hogy miért kell a múlt egészségügyi problémával kezdeni a ma elemzését. Az ok egyszerű: több mint 13 évvel a rendszerváltoztatás után az egészségügy az egyetlen olyan terület, ahol a legkevésbé sikerült felszámolni a múlt örökségét, ezért az egymást követő kormányzati ciklusok egészségügyi területen végzett tevékenységét célszerű azon a szemüvegen keresztül vizsgálni, mit tett az egészségügy átalakításáért, azaz az egészségügyi rendszerváltoztatásért.

Tisztelt Ház! A rendszerváltoztatást követő első kormányzati ciklusban az egészségügy területén alapvető változások történtek, és azt is el lehet mondani, hogy ezen változások széles körű szakmai és politikai támogatást élveztek. Átalakult az egészségügy szervezeti és irányítási rendje. Az állam felelősségét az egészségügyben erre a célra létrehozott szervezet, az ÁNTSZ jeleníti meg. Az eddigi, a tanácsrendszerhez kötött, háromszintű ellátórendszer osztott tulajdonviszonyú, a háziorvosi rendszerre alapozó, kétszintű ellátórendszer irányába kezdett átalakulni. Alapvető változás történt a finanszírozásban. Kialakult az önálló egészségbiztosítás, és átalakult az elosztási rendszer. A működési költségek elosztásában az addigi bázisfinanszírozást teljeskörűen felváltotta a normatív teljesítményfinanszírozás, megalakultak a köztestületi kamarák, megszületett a patikák magánosítását lehetővé tevő törvényi szabályozás. A szervezeti átalakulások után, a ciklus legvégén készült el a népegészségügyi program, amely megvalósításának megkezdésére már nem volt idő.

Az 1994-ben hatalomra került szocialista kormányzat megtörte a reform ívét, sőt alapvető visszalépést hozott. A szocialista gondolkodás a gazdasági stabilizációban a gazdaságélénkítés helyett a restrikciót tartotta fő eszközének, és ez elérte az egészségügyet is. A Bokros-csomag az egészségügyben érdemi megtakarítást nem hozó, de széles rétegeket érintő ellátásszűkítést - mint a fogászat -, illetve néhány lényegtelen és betarthatatlan látszatintézkedést - például a mentőszállítás kiegészítő díjazása - hozott. A restriktív politika miatt az egészségügyi források érdemi csökkenése volt jellemző a ciklusra. A reálértékvesztés nagyobb volt, mint a gazdaság általános szűkülése.

A Horn-kormány alatt a reálérték-csökkenés mellett az egészségügyi kiadások nemzeti összterméken belüli részaránya is fokozatosan csökkent, akár az összegészségügyi kiadást nézzük, akár a közkiadásokat. A forráskivonás tényét egyébként az MSZP is elismerte, 1998. március 4-én a Miniszterelnöki Hivatal és a Népjóléti Minisztérium “Talpon maradás és változásö címmel fórumot rendezett, ahol dr. Kökény Mihály miniszter az alábbiakat sorolta fel (Olvassa.): Tény, hogy 1994-98 között az egészségbiztosítás összes kiadása a '94. évi 8,35 százalékról '98-ra 6,18 százalékra, azaz háromnegyedére zsugorodott. Gyógyításra és gyógyszerre reálértékben 20 százalékkal kevesebbet fordítottunk '98-ban, mint '94-ben tettük.

(9.30)

Az egészségügy gerincét alkotó gyógyító-megelőző ellátások kiadásában is jelentős, 1995-98 között évente 5-9 százalékos az értékvesztés-csökkenés.

A ciklus legnagyobb hatású intézkedése az úgynevezett ágylábtörvény néven elhíresült kapacitásszabályozási törvény volt, az egészségügyi ellátás szerkezeti problémáit egyetlen adminisztratív eszközzel, a kórházi ágyak számának korlátozásával kívánta megoldani. Miután a szerkezetváltásban nem kezelték sem a forrásallokációs kérdéseket, sem a humán erőforrás problémáit, a törvény végrehajtása kizárólag feszültségeket okozott, érdemi eredményt nem. Jól jelzi a végrehajtás lehetetlenségét, hogy az általános ágyszámcsökkentésből a legrosszabb ágykihasználtságú szakma, a gyermekgyógyászat, ágyszámnövekedéssel került ki.

A minimumfeltételek jogszabályi meghatározása - a funkcionális szemlélet hiánya és a szakmai koncepció gyengesége miatt - szintén ellentétes hatást ért el. A túlzott kapacitásokat és biztonságot előíró megvalósíthatatlan és ezért számonkérhetetlen minimumfeltételek megakadályozták a kórházi struktúra racionalizálását, a hatékonyság javítását.

A ciklus komoly felelőssége a népegészségügyi program leállítása, illetve az, hogy alternatív program sem indult, tehát nem történt semmilyen szervezett intézkedés a lakosság egészségi állapotának javítására. A ciklus nagy vitát kiváltó történése volt még az új egészségügyi törvény megalkotása. A törvény előnyei között kell elismerni az európai uniós harmonizáció felé tett lépéseket, valamint a betegjogok felértékelését.

Összességében: a szocialista kormányzat az egészségügy átalakításának folyamatát megtörte, és a problémákat azokkal a nem piackonform eszközökkel - központi szabályozás, szakszervezetekkel kötött béralku, adminisztratív eszközök - kívánta megoldani, amelyek a Kádár-rendszerben a problémákat okozták.

Az 1998-ban megalakult koalíciós polgári kormány ismét az egészségügy alapvető problémáinak hosszú távú megoldására koncentrált. Alapvető feladatának tekintette a nemzetfogyás megállítását, ennek mindkét eszközét - a születések számának emelését és a halálozások számának csökkentését - kiemelt feladatként kezelte. A halálozási viszonyok javítása, a lakosság egészségének kedvezőbb állapota érdekében az alábbi főbb lépések történtek: népegészségügyi kormánybiztosság felállítása, a lakosság életmódjának tudományos igényű felmérése, a nem dohányzók védelméről szóló törvény elfogadása, a dohányreklám szigorítása, valamint legnagyobb jelentőségű, hogy elkészült az “Egészséges nemzetértö népegészségügyi program.

Az egészségügy irányításában is alapvető változások történtek. Szétvált az egészségügyi és szociális irányítás, az egészségügyet önálló minisztérium irányította. A kormány, nem sokkal a megalakulása után - parlamenti felhatalmazással - megszüntette a tb-alapok pazarló önkormányzati irányítását, majd a 2000. év végén az egységes ágazati irányítás érvényesíthetősége, a szakmapolitikai és a finanszírozási eszközök összehangolása érdekében a szakminisztériumhoz helyezte az Egészségbiztosítási Alap felügyeletét.

A járulékbeszedés az APEH-hoz került. Megtörtént a gyógyszer-támogatási rendszer részleges továbbfejlesztése. A gyógyszergyártókkal egy középtávú megállapodás történt, majd egy hároméves megállapodás, amely szerint az elkövetkező időkben csak az infláció mértékének kétharmadáig lehetett volna emelni a gyógyszerek árát. Megalakult az Egészségügyi Tudományos Tanácson belül a gyógyszer-alkalmazási bizottság, mely az európai uniós transzparenciadirektíva szellemében az egyes gyógyszerekre bontva vizsgálta a hatékonyságot, és javaslatot tett a támogatások mértékére. A gyógyászati segédeszközök között kétszázzal több új termék került támogatásra, és a burjánzó visszaéléseknek is sikerült gátat szabni. '99-2000-ben 13,8 millió euró, azaz 3,5 milliárd forint értékben támogatta a Phare a közegészségügyi laboratóriumok fejlesztését, a kábítószer elleni harcot, a járványügyi felügyeletet és a tisztiorvosi szolgálatot.

Végül, de nem utolsósorban említést kell tenni a kémiai biztonságról elfogadott javaslatról, valamint a szomszédos államokban élő magyarokról szóló nemzetstratégiai törvényről, mely szintén érintette az egészségügy területét.

A kormányzati ciklus alatt megállt az egészségügyi kiadások csökkenése. Reálértéken számolva nagyon szerény - el kell ismerni - emelkedést sikerült elérni az időszak végére. Tehát az 1990-es kormányzati ciklusban megkezdett, az MSZP által kisiklatott reform folytatásaként a polgári kormány alapvető és hosszú távon ható változásokat indított el az ellátórendszerben. A praxisprivatizációval és az intézményi törvény megalkotásával megteremtette azokat a jogszabályi feltételeket, amelyek megalapozták a tulajdoni szerkezet átalakulását, a tulajdonosi érdekeltségen alapuló, kiszámítható egzisztenciát, az egészségügy hosszú távú finanszírozhatóságát.

Elkészült az egészségügy középtávú konszolidációs programja, amely egy nemzeti egészségügyi fejlesztési tervbe illeszkedően megalapozta az egészségügy hiányainak felszámolását, a szerkezetváltást és a területi egyenlőtlenségek felszámolását. Elkészültek azok a koncepciók, amelyek az egészségügy finanszírozását új alapokra helyezik. A köz- és magánforrások integrálásával az egészségügyben - a szociális biztonság megerősítése mellett - lehetőséget teremtett a racionális, a teljesítmény alapú bevételszerkezethez illeszkedő gazdálkodásra, a tőkeköltségek elismertetésére és a magánforrásoknak a közösségi ellátásba csatornázására. Megkezdődött a minőségszabályozás átalakítása, az új minőségtanúsítási rendszer kiépítése.

Tisztelt Ház! Az épp egy esztendeje hatalomra került politikai erők, ideológiai hagyatékukra támaszkodva “a múltat végképp eltöröljükö elv gyakorlati megvalósításába kezdtek. Első lépésben egy országgyűlési határozati javaslattal lényegében leállították a népegészségügyi program folyamatait. Ez még akkor is így van, ha bő fél esztendő elteltével egy új elképzelés öltött végleges formát a parlamentben, hiszen a korábban elindult emlőszűrések kiterjesztése megállt, a szakmailag előkészített nőgyógyászati szűrések még mindig nem kezdődtek el, a kolorektális programról pedig már szó sem esik. Nyilvánvaló, politikai okokból menesztették az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az ÁNTSZ és az OGYI vezetőjét.

Az előbb említett gyógyszerbizottságot, az ETT-GYAB-ot feloszlatták, és páratlan módon az előző egészségügyi kormányzat által aláírt hároméves megállapodást egyoldalúan felmondták. Ezzel egyrészt nemzetközi megítélésünket rontották, hiszen a Frankfurte Allgemeine Zeitung múlt év szeptember 7-ei számában egyenesen Magyarország jogállamiságát kérdőjelezték meg. Másrészt teljesen áttekinthetetlenné vált a támogatási rendszer. Nem véletlen, hogy hetente olvashatjuk a sajtóban a gyógyszerforgalmazással kapcsolatos botrányokat, arról nem is beszélve, hogy a gyógyszerek ára is az inflációt jóval meghaladó mértékben emelkedett.

Szintén egyéni képviselői indítványra módosították a Magyar Gyógyszerész Kamaráról szóló törvényt. Az elfogadott módosítással - szűk érdekcsoportoknak engedve - az állam úgy mondott le a gyógyszerforgalmazással kapcsolatos, törvényben biztosított jogosítványairól, hogy csupán közvetett beavatkozási lehetősége maradt a kamara állami felügyelete keretében, amely azonban nem terjedt ki egyedi elbírálású ügyekre. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy a gyógyszerfronton kialakult feszültség, az ismétlődő botrányok vajon mennyiben hozhatók összefüggésbe a kamarai törvény módosításával.

Következő lépésként felfüggesztésre került az úgynevezett intézményi törvény. A szocialista-szabad demokrata kormány - többszöri késlekedés után - idén március közepén nyújtotta be a parlamentnek az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló törvénytervezetet. Az új koncepció a korábbival szemben szabad teret nyit az úgynevezett szakmai befektetőknek, azaz a gyógyszer-, illetve műszergyártók és forgalmazók számára, valamint a nonprofit elvet feladva, bármilyen jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság működését engedélyezné az egészségügy területén.

A tőkeemeléses tulajdonlási lehetőség és a vagyoni biztosíték intézményének bevezetése gyakorlatilag kizárja a magyar, különösen ágazati befektetők megjelenését a piacon. A célokat illetően árulkodó az OEP főigazgató-helyettesének a Magyar Orvos idei második számában megjelent véleménye: “Lesz egy olyan, nem túl nagy számú befektetői kör, amely megpróbál egészségügyi intézményeket megszerezni. Bizonyára lesz közöttük olyan is, amelyiknek nem célja, hogy a birtokába jutott épületekben egészségügyi közszolgáltatást nyújtson.ö

A tegnapi sajtóközleményekben 36-38 kiszemelt intézményről olvashattunk. Erre mondják, hogy no comment. Ha ehhez hozzávesszük, hogy kormányzati tisztségviselők a törvény tárgyalásával egy időben már külföldi befektetőkkel tárgyalnak, mintegy kiajánlva a magyar egészségügyi közvagyont, érthetővé válik, hogy bár folyamatosan a konszenzuskeresést kommunikálja a kormányzat, a bizottsági tárgyalások során az ellenzék egyetlen lényeges módosító javaslatát sem fogadták el.

(9.40)

Külön fejezetet igényel az irányított betegellátási modell kérdésköre. Az 1999-ben lényegében teljes körű konszenzussal megindított program célja az egészségügyi szolgáltatás költséghatékonyabbá és áttekinthetőbbé tétele volt. Működésének bő egy éve alatt már észlelhetőek voltak bizonyos hiányosságok, melyeknek kiküszöbölésére a múlt évi költségvetés tárgyalása során a Magyar Demokrata Fórum módosító javaslatot nyújtott be. Ezt, mint ahogy általában megszokhattuk, a tárca nem fogadta el. Az elmúlt hetekben olvashattunk a sajtóban egy 400 millió forintos visszavonásról, mely arra a hiányosságra utal, melyet megszüntetni kívántunk. A közeli jövőben újabb események várhatók ezen a területen.

Vagy nézzük a kormányzatnak a kapacitáspályázatok elbírálása során végzett munkáját. A hatályos rendelet szerint múlt év december 1-jén ki kellett volna hirdetni, mely tevékenységeket fogadják be kapacitáson felül. Ez nem történt meg. Januárban az érintettek értesítést kaptak a további finanszírozásról, majd márciusban közölték velük, hogy a továbbiakban tevékenységükre nincs szükség. De említeni lehet az 50 százalékos bérfejlesztés háziorvosok esetén történt megvalósítását, melynek hátterében a megfelelő hatástanulmány hiánya áll, és emiatt állt elő az a helyzet, hogy számos szolgálat csupán átmenetileg részesült bérnövekedésben. Teljesen kiszámíthatatlanná vált a járóbeteg-finanszírozás, hiszen igen rövid idő alatt két alkalommal is módosították a szabálykönyvet, a harmadik módosítás most van előkészületben, és emiatt tervezhetetlenné válik a szolgáltatók működése. Mindezek ellenére prognosztizálható a kassza hiánya, mint ahogy a gyógyszerkassza is jelentősen túl fogja lépni a költségvetésben meghatározott kereteket. Információink szerint a fekvőbeteg-ellátás finanszírozásának módosítására is készül a kormányzat, mely szerint a béremelést a hbcs-be építenék be. Megfelelő hatástanulmányok, vizsgálatok nélkül azonban ezen a területen is ugyanaz a helyzet állhat elő, mint az alapellátásban.

Mindezek alapján elmondható, hogy az egészségügyi kormányzat rövid idő alatt jelentős károkat idézett elő a magyar egészségügyben. Teljesen bizonytalanná tették az ellátást, és mindeközben politikájukkal a rendszerváltoztatás óta nem tapasztalt félelem lett úrrá az ágazatban. Odáig jutottunk, hogy intézményvezetők, egyetemi tanárok pironkodva utasították vissza a felkérést egy sajtótájékoztatón történő részvételre, mert féltek, ha az igazat mondják, vagy személyük, vagy intézményük megtorlásra számíthat, valótlanságot pedig nem akarnak mondani.

Jelzés értékű a Kórházszövetség április 22-i állásfoglalása, melyből engedjék meg, hogy idézzek: “Az utóbbi időben több kórház vezetőjének felmentéséről érkeznek hírek. Hasonló döntéseket készítenek elő önkormányzati testületek, és növekszik a tervezett változtatásokról szóló információ és háttér-információ. Sajnálatos módon mindezek indítékai gyaníthatóan pártpolitikai jellegűek. A Magyar Kórházszövetség határozottan elítéli (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a minden szakmai alapot nélkülöző változtatási szándékot.ö - még egy mondat, elnézést.

Összegezve tehát elmondhatjuk: nem tétlenkedett az elmúlt egy esztendő alatt a szocialista-szabad demokrata kormányzat az egészségügy területén sem. Rombolt és a klientúráját hozta helyzetbe. Magyarország többet érdemel.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a szót Mézes Éva képviselő asszonynak, az SZDSZ képviselőcsoportjából, aki az SZDSZ-képviselőcsoport véleményét kívánja ismertetni.

DR. MÉZES ÉVA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A szabad demokraták nézete szerint a mai vitanap kötetlenebb formája lehetőséget kínál úgy a kormánypárti, mint az ellenzéki oldal részére ahhoz, hogy végre szakmai érvek hangozhassanak el az egészségügy szerkezetátalakításáról. Ezen álláspontot az egészségügyi szolgáltatókat szabályozó törvényjavaslat általános vitájában elhangzott, inkább politikai, mint szakmai szempontokat hangoztató érvelések és az azokra adott viszontválaszok tartalmából alakíthatta ki minden figyelmes hallgató.

Mi, liberálisok a vezérszónoki véleménynyilvánítást követően valóban csak hallgatói voltunk a vitának, miután úgy ítéltük meg, hogy elsősorban az ellenzék oldaláról görcsös, a tényekhez sokszor a törvényjavaslat szövegét sem ismerő kétséghalmaz fogalmazódott meg csupán, előremutató, konstruktív érvek és javaslatok helyett.

Engedjék meg, hogy ezen tapasztalatok ismeretében a következő néhány percben ne vitatkozásra alkalmat adó véleményt mondjak, hanem olyan tényekről, lezajlott folyamatokról számoljak be önöknek, amelyeknek orvosként személyes tanúja voltam és vagyok.

A nyolcvanas évek elejétől dolgozom járóbeteg-szakrendelő belgyógyászaként. A szakrendelő szervezetileg a tőle 30 kilométerre lévő kórházhoz tartozott, így nem csoda, ha általában nem jutott, nem maradt pénz a felújítására, korszerűsítésére. Az 1997. év második felében a közhasznú szervezetekről szóló törvényjavaslat benyújtásával egy időben városunk önkormányzata visszaszerezte a rendelőintézet tulajdonjogát, és máig egyedülálló módon apportálta a 100 százalékos tulajdonát képező közhasznú társaságba. A közhasznú társaság az önkormányzat alapellátási kötelezettségének, valamint önként vállalt járóbeteg-ellátó tevékenységének magasabb színvonalú végzése érdekében alakult.

A közhasznú szervezetekről szóló törvény hatálybalépésével, 1998. január 1-jével kezdtük meg működésünket. Az ellátás egysége megmaradt, a megyei egészségbiztosító pénztár a komplex ellátás egészére kötött és köt ma is szerződést a társasággal. Az elmúlt öt évben az ellátási paletta bővült, az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók magukénak érzik az intézményt, a betegelégedettségi mutatók összehasonlíthatatlan mértékben javultak. Öt év alatt a dolgozók fizetése megduplázódott. Miután az értékcsökkenési leírás mértéke megjelenik a társaság mérlegében, a tulajdonos önkormányzat is pontosan tisztában van azzal, milyen mértékben kell, hogy támogassa a rendelőt. Tiszta gazdasági viszonyok között végezzük a munkánkat, korszerű műszerparkunk, fejlett informatikai rendszerünk, szépen karbantartott épületeink vannak.

Amikor a 2001. évi CVII. törvény megjelent, mindenki arról beszélt, hogy kormányzati mintává váltunk. A szakrendelő közhasznú társasági formája mint egyedül alkalmas gazdálkodó szervezeti forma törvényerőre emelkedik. Körülöttünk mindenki ünnepelt, de csak mi tudtuk, hogy valójában mi az igazság. A közhasznú szervezeti lét öt évének ismeretében tényként állíthatom, hogy forrásaink nem bővültek, nem akadt befektető, aki nem eladni akart volna nekünk, hanem stratégiai partnernek, társnak tekintett volna minket. Az öt év egyenes vonalú fejlődésének ismeretében elmondhatom, hogy megismertük a közhasznú társasági lét korlátait.

A kormánypártok és az ellenzék egyaránt jól tudja és ki is mondja, hogy a magyar egészségügy évtizedes válságából való kijutáshoz elengedhetetlenül szükséges a finanszírozási rendszer reformja mellett az, hogy az intézmények korszerűsítése érdekében a társadalombiztosítási, önkormányzati és kormányzati források mellé jelentős vállalkozói tőkét tudjunk bevonni. Amennyiben ezen állítást tudomásul vesszük, akkor nem tartható tovább a 2001. évi CVII. törvény farizeus szemlélete, amely szerint az egészségügyben kizárólag közhasznúsági alapon lehetne gyógyintézetet menedzselni. Abban az esetben, ha elfogadjuk, hogy a kórház mint üzem a közszolgáltatásokat - víz, villany, gáz, telefon - nyereségérdekelt cégektől vásárolja, és a megrendelt festési felújítástól a sebvarrócérnáig ebből élő vállalkozók a beszállítói, valamint miután már az orvosok jelentős része is számla ellenében gyógyít, milyen álságos önbecsapás volt az előző kormányzat részéről azt állítani, amely szerint a milliárdos költségvetésű fekvőbeteg-gyógyintézetet csak és kizárólag közhasznúan lehet működtetni?

A közhasznúság mint társasági lét az elmúlt öt évben az egészségügy területén kipróbált és a fejlődést csak részterületeken elősegítő gazdasági formává vált. Sikeresen megoldja ugyan a dolgozók érdekeltségbe vonását, a társasági kettős könyvviteli rendszer okán sikeresen mutatja ki a felhasznált forrásokat és a fejlesztéshez szükséges tőkeigényt, de nem vonzó a vállalkozói magántőke számára, miután tisztességes gazdálkodás esetén esélyt sem ad a befektetett tőke megtérüléséhez.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A szabad demokraták ezért értenek egyet az egészségügyi kormányzat által benyújtott törvényjavaslattal, és a módosító indítványokból is azokat támogatjuk, amelyek mindaddig nem kötik meg a stratégiai befektetők mozgásterét, amíg azok a vállalkozói tőkét forráspótlásra kívánják mobilizálni. A korlátozó garanciákat beépítő javaslatokból támogatunk minden olyan szándékot, amely a tisztességes vállalkozói körnek használ, de kiszűri a felelőtlen, meggondolatlan befektetőket.

(9.50)

A szabad demokraták már a Fidesz-kormányzás idején egyértelművé és a korszakváltás programjaként nyilvánossá is tették elképzelésüket az egészségügy szerkezetátalakítására vonatkozóan. E programunkban így fogalmaztunk: “A magánkézbe adás kiszélesítése azt is jelenti, hogy a következő években túl kell lépni a privatizáció szűk, csak az állami vagyon eladására összpontosító értelmezésén, bevonva e fogalom körébe az állami feladatok átvállalását magánbefektetők által. Ez a privatizáció a költségvetés számára valóban nem bevételt hoz, hanem kiadásokat takarít meg, miközben jobb minőségű szolgáltatást is eredményez. Mivel ezek a folyamatok a jelenleginél szélesebb körben érinthetik többek között az egészségügyet is, a privatizációt a jövőben még inkább össze kell kapcsolni a szintén felgyorsításra váró államháztartási, illetve finanszírozási reformmal.ö Ha szigorúan a tényeknél maradunk, akkor belátható, hogy elképzeléseivel az egészségügyi kormányzat jó irányban halad.

Tisztelt Képviselőtársaim! A finanszírozási reformot említettem, mint a szabad demokraták másik sarkkövét, amely nélkül a súlyosan beteg egészségügy nem gyógyítható. Mi úgy látjuk, hogy az előző kormányzat által támogatott irányított betegellátási modellkísérlet fontos előkészítő lépése az egészségügyi szolgáltatások mai finanszírozási rendszerének reformját célzó intézkedéssorozatnak. Az SZDSZ kiemelkedően fontosnak tartja az irányított betegellátási modell továbbfejlesztését. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy mind a betegellátás minőségében, mind a költségstruktúrájában jelentős javulások érhetők el. Röviden, a mostaninál könnyebben átlátható és követhetőbb rendszer hozható létre akkor, ha az ellátásban részt vevők a ráfordítási szempontokat is figyelembe vehetik.

Az ismert tényekből könnyen tételezhetők az irányított betegellátásban részt vevők feladatai, amit egy mondatban úgy foglalhatnánk össze, hogy a beteget az ismert országos átlagnál hatékonyabban kell ellátni, illetve a kialakulható betegségét, betegségeit megelőzni. Ezen cél érdekében az együttműködő ellátók - a háziorvos, a járóbeteg-szakorvos, a kórház - számára szintén tényszerűen az alábbi eszközök állnak: betegúttervezés, megelőző vizsgálatok, beteggondozás.

Az elmúlt három év tapasztalata egyértelműsíti, hogy a betegúttervezéssel a háziorvos több, kifejezetten drága és felesleges vizsgálattól, beavatkozástól mentesíti a pácienst. Amennyiben a járóbeteg-ellátóktól és a kórháztól az információk késedelem nélkül visszaérkeznek a háziorvoshoz, a beteggyógyulási folyamatok radikálisan lerövidülnek, és jelentősen csökken még a gyógyszerfelhasználások költsége is.

Amennyiben ezekben a folyamatokban a megelőző szűrővizsgálatok szerepe is emelkedik, belátható, hogy a korai szakaszban felismert elváltozások kezelése komoly költségmegtakarítást eredményez az egészségbiztosító számára. Ebben az esetben nem kifogásolható, ha ezen a megtakarításon az egészségbiztosító megosztozik a beteggyógyítók sorával, azaz a háziorvossal, a szakrendelővel és a kórházzal.

Úgy látjuk, semmi nem indokolja azt, hogy az irányított betegellátási modellkísérlet még jobban kiszélesített formában, még jobban meghatározott feltételek szerint ne folytatódjék. A szabad demokraták kérik az egészségügyi kormányzatot, hogy gyorsítsa fel az irányított betegellátási modellkísérlet kiszélesítését, amely nemcsak a beteg, hanem az egészségbiztosító, s nemcsak a részt vevő ellátók számára hasznos, de átláthatósága és kiszámíthatósága okán még a szakmai befektetők részére is tervezhetőbbé tenné befektetéseik megtérülését; ezzel ösztönzővé válna az egészségügyi ellátásba vállalkozói tőkét invesztálók számára is.

Mielőtt továbbmennék, szükséges azt a programunkban is szereplő megállapítást tennem, hogy a lakosság egészségi állapotának javításához önmagában az egészségügyi rendszer átfogó reformja kevés. Ehhez az egészségmegőrzés egyéni és közösségi programjai, a felvilágosítás és ennek nyomán minden egyes embertársunk egyéni életmódváltása is szükségeltetik.

Kedves Képviselőtársaim! Amennyiben a tények sorolásánál tartunk, szükséges pár szót szólni a tárgyalás előtt álló jogállási törvénytervezetről is. A liberálisok programszerűen megfogalmazták, hogy a szolgáltatási oldal radikális reformja első lépésének tekintik azt, hogy meg kell változtatni a járóbeteg-szakrendelésen és a kórházakban dolgozó orvosok helyzetét. A körzeti gyermek- és háziorvosok, valamint a fogorvosok után őket is ki kell menteni az évtizedek óta megcsontosodott, a közalkalmazotti jogviszony által is erősített totális hierarchikus rendszerből. Sem az orvosok, sem az egészségügyi szakdolgozók körében nem tartható fenn tovább az ügyeleti pótlékokkal, túlórapénzzel, kiemeléssel és kivételekkel átszőtt mai bérezési rendszer. A kórházi orvosok közalkalmazotti besorolása nem ösztönöz a racionális létszámgazdálkodásra, és nem ad módot a teljesítmény szerinti differenciálásra sem. Tény az is, hogy hasonló a helyzet az egyetemi klinikákon és az önálló, nem kórházhoz tartozó önkormányzati szakrendelőkben is.

Az SZDSZ a szabályozott munkaerőpiac helyreállításában látta és látja most is a megoldást. Arra kell tehát törekedni, hogy a szakrendelői és kórházi orvosok minél nagyobb része a szabadabb, változatosabb, a szakmája és a betegellátás sajátosságainak legmegfelelőbb jogviszonyt alakíthasson ki munkaadójával.

Ezen elvárásainknak eleget tesz a szaktárca által beterjesztett, az egészségügyi dolgozók jogállását újraszabályozni kívánó törvényjavaslat. Elfogadható számunkra, hogy mind az orvosok, mind az egyéb szakdolgozók egységes elvek szerint egy törvény keretén belül kapjanak széles választási lehetőséget is felmutató, kizárólag ésszerű korlátokat állító szabályrendszert. Számunkra nem az a kérdés, hogy miért nem külön-külön törvényben rögzítjük az orvosok és más foglalkozású egészségügyi dolgozók jogállását. A kérdés az, hogy a szabályozás megfelelő megbecsülést és szabadságfokot ad-e a dolgozók számára annak érdekében, hogy megelégedettebben és ennek okán eredményesebben dolgozhassanak, elsősorban - vagy talán kizárólag - a beteg javát szolgálva. Mert a betegről - legyen az gyermek, dolgozó vagy nyugdíjas - nem feledkezünk meg. Ez a mai vita is az ő érdekükben zajlik.

A szabad demokraták meggyőződése, hogy az egészségügyi kormányzat sok jó koncepció közül egy sajátságosan következeteset kíván végrehajtani, amelynek megakadályozása nem lehet feladata senki jó szándékú embernek. Az egészségügyi reformot lépésről lépésre megvalósító törvényjavaslatokat jobbá tévő módosításokkal kell támogatnunk, de végső törekvésünk a fent általam is felsorolt tények tiszteletben tartása, a törvényjavaslatok mielőbbi hatályba léptetése kell, hogy legyen. Hinnünk kell a nagy, államléptékben gondolkozó filozófus, Savigny csaknem kétszáz éve leírt intelmeinek, amely szerint “a történelem az egyedüli útja annak, hogy saját álláspontunk helyes voltáról valódi bizonyosságot nyerhessünkö.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd induljon el a jelen kormányzati ciklusban az egészségügy reformja azokkal a kis lépésekkel és abban a sorrendben, ahogy a beterjesztők azt tervezik! Nem kell sok idő ahhoz, hogy e lépések helyességéről bizonyosságot szerezhessünk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a szót Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, a Fidesz-képviselőcsoport álláspontjának ismertetésére. Önt illeti a szó.

SELMECZI GABRIELLA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy megköszönjem mindenkinek, aki aláírásával támogatta azt, hogy ma vitanapot tartsunk az egészségügy jövőjéről, beszéljünk arról az egészségügyről, amely mind a tízmillió magyar állampolgárt érinti.

Azt hiszem, szükség van arra, hogy a napi politika viharaiban néha kicsit megálljunk, és higgadtan beszéljünk az egészségügy helyzetéről, a jövőről, arról, hogy melyek azok az alapelvek és az ebből fakadó feladatok, amelyekkel egyet tudunk érteni, és amelyekkel esetleg mind a négy párt egyet tud érteni. Felelősségünk van abban - bár eltérő mértékben -, hogy mi lesz a magyar egészségüggyel, a magyar társadalombiztosítás rendszerével. Remélem, hogy a mai vitanap higgadt mederben fog folyni, ugyanis azt tapasztaltuk az elmúlt hetek vitáiban, hogy a szocialista politikusok az őket ért kritikákra felettébb sértődékenyen képesek reagálni. Erről a következő vicc jut az eszembe: Moszkva, Vörös tér, ki van állítva két autó, egy Zaporozsec és egy Mercedes. Jönnek-mennek a moszkvai állampolgárok, nézegetik az autókat, arra jön egy ballonkabátos úr, odamegy az egyik moszkvai állampolgárhoz, és megkérdezi tőle, hogy ön szerint melyik a jobb autó. Az úr azt válaszolja, hogy a Zaporozsec. Mire: ember, hát maga nem ismeri a Mercedest? A válasz: a Mercedest ismerem, de magát nem.

(10.00)

Kérjük a szocialista politikusokat, hogy értsék meg, amikor azon gondolkodunk, arról beszélgetünk, hogy egyes intézkedéseik mi célt szolgálnak, akkor azért van, mert ismerjük korábbi tevékenységüket.

Tisztelt Képviselőtársaim! A XXI. század legnagyobb kihívását véleményünk szerint az egészségügy fogja jelenteni mindenhol a fejlett világban, nem csak Magyarországon. Világszerte gyorsuló mértékben immár körülbelül 40 éve komoly költségrobbanás zajlik az egészségügy területén. Ez a tendencia hazánkban is egyre markánsabban érvényesül. A költségrobbanás fő oka, mint mondtam, az egészségügyben az egyre gyorsuló technikai fejlődés, és a gazdasági növekedés sehol, egyetlen európai országban nem tud lépést tartani ennek a robbanó fejlődésnek a költségvetési igényével.

A helyzetet egyébként súlyosbítják a demográfiai problémák is, az öregedő társadalom egyre több egészségügyi problémával küszködik. Ugye, azt szoktuk mondani, hogy az 1 millió dolláros kérdés az, hogyan lehet egy öregedő népesség és technológiai robbanás mellett tartósan finanszírozni az egészségügyet anélkül, és ez a lényeg, hogy lemondanánk a szolidaritás általános eszméjéről. Ebből a szempontból egyébként hazánk is fejlett országnak számít. (Dr. Csehák Judit megérkezik az ülésterembe.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kormányzati ciklus első éve mindig meghatározó, hiszen alapvetően ekkor dől el, hogy mi fog történni a következő három évben, tehát az első év mindig beszédes. Érdemes ezért a mai vitanapon a szocialista kormány, a Medgyessy-kormány első egy évét mérlegre tenni, és levonni a következtetéseket. Itt miniszter asszony expozéjára hadd reagáljak, aki közben megérkezett. Miniszter asszony expozéjában inkább a múltról szólt, az elmúlt kormány tevékenységét kritizálja, de keveset hallottunk arról, hogy a jövőben mit szándékoznak tenni.

Egyébként zseniális csúsztatások is voltak a beszédben, megmondom őszintén, hogy a miniszter asszony az előző ciklusban nem volt képviselőtársunk, bizonyára azért nem emlékszik jól, hogy mi történt akkor. Szó sem volt arról, hogy a biztosítási területen piaci biztosítókat és profitérdekelt biztosító cégeket hozzunk be a rendszerbe. A társadalombiztosítás több-biztosítós modelljéről volt szó, és önnek mint a Pénztárszövetség volt elnökének tudnia kell, hogy mi a különbség a társadalombiztosítás és a biztosítás között.

A mai vitanapnak tehát az is az egyik feladata, hogy felvázoljuk ezeket a kérdéseket, hogy van-e 15-20 évre előre meghatározható stratégia, és vannak-e konkrét kérdések, hogy az elkövetkezendő három évben mi a teendő. Szerintem tekintsük át röviden, hogy a szocialista kormány főbb, egészségügyet érintő ígéretei hogyan is valósultak meg. Kezdjük a legnagyobb várakozást kiváltó, az egészségügyi dolgozóknak tett 50 százalékos béremeléssel.

Örvendetes volt az egészségügy területén végrehajtott béremelés, a Fidesz támogatta ezt a szándékot. Minden egyes forint, amit az egészségügybe juttatunk, és ez a dolgozók egzisztenciális helyzetén segít, jó helyre kerül. De lám, mégsem volt azért üres a spájz, amikor átvették a szocialisták a kormányzást tavaly nyáron, bebizonyosodott, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikája sikeres volt (Vincze László tapsol.), hiszen a gazdasági növekményből lehetett ezt az 50 százalékos béremelést fedezni.

Kívánom önöknek, kívánom a Medgyessy-kormánynak, hogy legalább ilyen hasonlóan jó, eredményes gazdaságpolitikát folytasson, hogy újabb hasonló mértékű béremelést lehessen adni az elkövetkezendő időszakban az egészségügyben. Megjegyzem, az idén ennek még nem volt jele, hiszen az idei béremelési költségvetés fedezete nulla százalék volt, tehát az idén nem emeltünk bért, és azért 5 százalékos tervezett infláció van a költségvetésben.

Ígéret volt, hogy ingyenessé tesszük a szív- és érrendszeri megbetegedésben, valamint a csontritkulásban szenvedő betegek gyógyszereit. Így szólt Medgyessy Péter személyes hangú ígérete. Egyébként több millió állampolgár otthonába postázták ezt a kampánylevelet, amit akkor még a miniszterelnök-jelölt úr saját kezűleg írt alá. Azóta eltelt egy év, és ebből az ígéretből még semmi sem teljesült. Újabb ígéretek vannak bőven, hogyan lehet kibújni a vállalások alól. A csontritkulásban szenvedők gyógyszereiről nem esik szó a sajtóban, és a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők kapcsán pedig azt lehet hallani, hogy mind a gyógyszerek, mind pedig a betegek körét drasztikusan csökkenteni fogják a kedvezmények megítélésénél.

Tisztelt Képviselőtársaim! Gyakorlatilag 1 millió beteg vár ennek az ígéretnek a betartására. Szeretném önöket emlékeztetni, hogy a csontritkulás gyógyszereinek támogatási köre 90 százalék, amelyet az Orbán-kormány alkotott meg, tehát az Orbán-kormány idején kapott 90 százalékos támogatottságot a csontritkulásos betegek gyógyszere. Innen már tényleg csak egy kis lépés lenne Medgyessy Péter ígéretének a betartása.

Egy újabb ígéret volt, hogy haladéktalanul hozzálátunk a kórházak és a többi egészségügyi intézmény rendbetételéhez. Ennek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A finanszírozás 1 százalékát sem kitevő összegről hónapokig úgy beszélni, mint a rendszer tartós rendbetételéről, ez igazi kommunikációs bravúr volt. Újabb ígéret volt, hogy négyévente minden ápolónak egyévi bérével egyenlő hűségjutalmat adunk. Erről sincs még semmi konkrétum, olvad az ígéret. Központilag finanszírozzuk a területi ügyeleti rendszer létrehozását; ennek az ígéretnek a végrehajtása - néma csönd.

Elérjük, hogy a háziorvosi és szakorvosi vizsgálatokra előre tervezhető időpontokban, várakozás nélkül kerülhessen sor - jó. Ez egy kiváló, de elfelejtett ígéret. Egyébként ha a háziorvosi praxisokról, a háziorvosi ellátásról szólunk, akkor itt újra meg kell említeni, hogy február elsejével döbbenten tapasztalta a háziorvosok egy része, hogy az azt megelőző hónaphoz képest jóval kevesebb pénzt kaptak ezek a praxisok. A szakma tiltakozására a kormány egy újabb tervet dolgozott ki, ennek következtében úgy tűnik, hogy még mindig 840 háziorvosi körzet és ezeken keresztül 1 millió 578 ezer 175 állampolgár fog rosszabbul járni, mint a februárt megelőző hetekben, hónapokban.

Ígéret volt az is, hogy megállítjuk a betegeket terhelő gyógyszerköltségek növekedését. Ezek után, hogy összességében idén az infláció duplájával emelkedtek a gyógyszerárak, úgy érzem, hogy ezt az ígéretet nem sikerült betartani. Mi lett volna, ha még nem is ígérnek?

Egy utolsó szocialista ígéretet hadd említsek még meg önöknek: a dologi kiadások megemelt összegeit és az amortizáció fedezetét fokozatosan beépítjük a szolgáltatások finanszírozásába. Az amortizációról még nincs szó, tehát nem látjuk nyomát, a dologi kiadások összege pedig úgy alakult az idén, hogy 2,5 százalékos növekményt tartalmaz a költségvetés, 5 százalékos tervezett infláció mellett, tehát azt hiszem, itt is olvadnak a pénzek.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Medgyessy-kormány tevékenységének van olyan része is, amelyet előzetesen nem kötöttek a választópolgárok orrára; mégpedig, hogy a világon egyedülállót kívánnak alkotni. Merthogy olyan országot még csak találunk a térképen, ahol az egészségügyi intézmények többsége magánkézben van, és profitot termel, de olyan, ahol az állami intézményeket alakították volna át profitorientált intézményekké, nincs.

Egyébként azt a személyt, aki ezt az elképzelést kidolgozta, már '96-ban, a nyugdíjreform kapcsán figyelmeztettük, hogy mindannyian szeretnénk az Európai Unióba bemenni, mindannyian szeretnénk az országot az Európai Unióba vinni, de nem mindegy, hogy melyik irányba indulunk el. Mert ha Kelet felé indulunk el, akkor meg kell kerülni hozzá a földet, és igen hosszú lesz az az út, ami az Európai Unióba vezet.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügy átalakításának alapelveit négypárti konszenzus kellene hogy övezze. És hívják bárhogy a beterjesztett törvényeket, legyen az kórháztörvény, költségvetési törvény, azt hiszem, hogy ezen alapelvek mentén kellene a munkát végeznünk. Mi ezeket az alapelveket egyébként írásban elküldtük a kormánypárti frakcióknak is. A négy alapelv: az első a betegek védelme, a második az egészségügyi dolgozók védelme, a harmadik a vállalt források biztosítása, és a negyedik az egészségügyi vagyon, a magyar tulajdon védelme.

A szocialisták kórháztörvénye, és itt térnék rá a kórháztörvényre, mert a mai vitanap nemcsak a kórháztörvényről szól, hanem számos más témáról is, ez a törvény nem tartja szem előtt ezt a négy alapelvet. Sőt, ez a törvénytervezet beszél arról, hogy mi van akkor, ha az egészségügyi ellátás színvonala romlik, mi van akkor, ha aránytalan sérelem éri a beteget akkor, ha az egyik ellátást áthelyezik egy másik épületbe, intézménybe.

(10.10)

Én azt hiszem, hogy a mai vitanap kapcsán is abban kellene maradnunk, hogy egyetértünk abban, hogy a kórháztörvényt azért terjesztette be a mostani kormány, és azt a cél kell hogy szolgálja, hogy javuljon az egészségügyi ellátás, hogy jobb legyen az egészségügyi dolgozók helyzete. Tehát minimum a mostani színvonalat meg kellene őrizni. Az szóba sem kerülhet, hogy bármelyik átalakítási fázisban rosszabbul járjanak a betegek. Nem érheti őket sem arányos, sem aránytalan sérelem, és nem csökkenhet az egészségügyi ellátás színvonala. Bármilyen átalakítás mellett döntünk tehát, azért tesszük, hogy jobb legyen az egészségügyi ellátás.

Itt nem erről van szó. Elég messze mutató következtetéseket vonhatunk le ezekből a szándékokból. Itt újra egy apróbb reakció a miniszter asszony észrevételéhez és felvetéséhez: az, hogy a magyar egészségügyben bizonyos tevékenységek jól működnek, és magánszolgáltatók végzik ezeket a tevékenységeket, például a művesekezelést, annak az az egyszerű oka van, hogy ezt a tevékenységet az OEP nagyon jól finanszírozza. Ebben a finanszírozásban akár a profittartalom is megjelenik. Csodák nincsenek, ha a többi egészségügyi ellátást is legalább ilyen mértékben finanszírozná az OEP, akkor nyilván nem lenne ekkora kérdés, ekkora vita alapja az, hogy a mostani egészségügyi ellátásból vajon honnan fogják kivinni a profitot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát kérjük a szocialista kormányt, hogy bármely, az egészségügyet érintő jogszabály módosításánál, ha már az ellenzék tiltakozását, kritikáit, észrevételeit, javaslatait nem is veszik figyelembe, akkor legalább a szakmai szervezetek véleményét, kéréseit, tiltakozását vegyék figyelembe, mert itt arról szól a kórháztörvény tervezete, hogy szinte nincs az országban olyan szervezet, amely támogatni tudná ezt a törvénytervezetet. Egyébként hasonló szándékok voltak megfigyelhetők a gyógyszerellátás területén is. Ezekről most nincs időm részletesen beszélni. Inkább arra helyezném a hangsúlyt - és, tisztelt miniszter asszony, államtitkár úr, engedjék meg, hogy hadd ajánljak fel egy-két javaslatot -, hogy mit is kellene tenni a következő évben. Pár pontot megfogalmaztam, hogy az elkövetkezendő egy évben mit is kellene elérnünk, milyen célt kellene kitűznünk, mit kellene megvalósítanunk.

Először is: az esélyegyenlőség és a betegek érdekében egyenlítsék ki a gyógyszerköltségeket, szüntessék meg az aránytalanságokat. Egyes betegek a betegségüktől függően, arányosan legyenek terhelve a gyógyszerköltségeket illetően, erről szól ez a javaslat, s ne fordulhasson elő például az - tényleg csak példákat mondok -, hogy egy asztmás vagy egy mozgásszervi beteg pusztán a támogatási rendszer igazságtalansága miatt többet fizessen gyógyszereiért a betegsége miatt, mint például egy szívbeteg. Ma a támogatási rendszer rendkívül, átláthatatlanul bonyolulttá vált, és nem egyenlő mércével méri a betegeket. Vannak olyan betegségek, amelyek gyógyszereit a társadalombiztosítás egyáltalán nem támogatja, van olyan betegség, amelyik 50, 70 vagy 90 százalékos támogatottságot kap, és nagyon helyesen van olyan betegség, amelynek a gyógyszereit 100 százalékban támogatja a társadalombiztosítás.

A beteg nem tehet arról, hogy épp milyen kórt kap meg, és nincs esélyegyenlőség a betegségét nézve, mert teljesen eltérő lehet a gyógyszerköltség. Márpedig az állam és a társadalombiztosítás feladata, hogy minden beteg érdekét egyformán vegye figyelembe. Tehát legyen igazságos a gyógyszer-támogatási rendszer, egyenlítsék ki a gyógyszerköltségeket.

Másodszor: az esélyegyenlőség és az egészségügyi ellátás színvonalának emelése érdekében csökkentsék a várakozási időt. Ez a jelenség egyébként tényleg súlyos teher a betegek részére. Sajnos, egyre inkább gyakorlattá válik, hogy ha orvoshoz fordulunk, akkor várakoznunk kell a rendelőben, sőt, egy egyszerű kivizsgálás is hosszú napokat, heteket vehet igénybe, s túl bonyolult az ellátórendszer működése. Az ember elveszik abban a rendszerben, ami pontosan azért jött létre, hogy az ő gyógyítását szolgálja, tehát a beteg érdekében jött ez létre. Szerintem ennek nem így kellene lenni, hogy ilyen bonyolult és lassú legyen ez a rendszer. Itt egy egészen egyszerű dolgot kérünk a szocialista kormánytól: hajtsa végre, amit a kormányprogramban vállalt, nevesül: csökkentse a betegek várakozási idejét.

Harmadszor: abból a célból, hogy a betegek gyógyszerköltségei ne emelkedjenek tovább, javasoljuk egy, az Orbán-kormányéhoz hasonló, többéves megállapodás megkötését a gyógyszergyártó cégekkel. A polgári kormány idején volt egy megállapodás, amit már Csáky András képviselőtársam is említett, hogy a tb által támogatott készítmények térítési díjai maximum az infláció kétharmadáig emelkedhetnek, s a gyártók ebben a szerződésben arra is garanciát vállaltak, azt is vállalták, hogy a tb által nem támogatott készítményeknél visszafogják az áremelést, önmérsékletet tanúsítanak. Tehát kérjük, illetve javasoljuk a kormánynak, hogy a betegek érdekében - különös tekintettel a nyugdíjasokra és a kisgyermekes családokra - újítsák fel a tárgyalásokat, és jussanak megegyezésre.

Negyedszer: a szolidaritás elvű egészségügy megőrzése, a nyugdíjasok, kisgyermekes családok és a rosszabb anyagi körülmények között élők érdekében vállaljon garanciát a szocialista kormány arra, hogy az egészségügyi ellátásért a jövőben sem kell fizetniük a betegeknek. Az az elképzelés, hogy a betegekkel fizettették meg az egészségügyi ellátások egy részét, egyébként nem idegen elképzelés, nem idegen a szocialistáktól, hiszen a Horn-kormány alatt másról sem szólt az egészségpolitika - szerencsére ez már régen volt -, mint hogy megpróbáljanak a beteggel fizettetni. Nem tudom, hogy emlékeznek-e: fogászat, mentőszállítás, területen kívüli ellátás. Legyünk őszinték: a mostani kormány, a Medgyessy-kormány biztossal sem tud elszakadni a régi hagyományoktól, hiszen egy tanulmányában leírta, hogy bizonyos egészségügyi ellátásokért a jövőben a betegeknek fizetniük kell.

A miniszter asszonynak köszönjük, amit most elmondott a plénumon, azt mondta, úgy látja, hogy a jövőben nem kell fizetni az egészségügyi ellátásokért. Ezért tulajdonképpen újra megismétlem, hogy garanciát kellene vállalni annak érdekében, hogy az egészségügyi ellátásokért a jövőben se kelljen fizetniük a betegeknek.

Végül ötödször: a betegek érdekében és az egészségügyi ellátás színvonalának javítása érdekében állítson fel a kormány egy olyan intézményt, amely az egészségügyi szolgáltatások minőségét ellenőrzi, azt, hogy a beteg a megfelelő ellátásban részül-e. Jelenleg nincs olyan szervezet, amely ellenőrizné, hogy a beteg a megfelelő ellátást kapta-e. Egyébként, ha a betegnek bármiféle kétsége van afelől, hogy ő nem kapta meg a megfelelő ellátást, akkor kizárólag a bíróságon keresheti az igazát. Egyébként az élet más területén működik hasonló hivatal, ilyen például a fogyasztóvédelem. Tekintettel arra, hogy mind a betegnek, mint az egészségügyi intézményeknek, mind az államnak érdeke a folyamatosan jó színvonalú egészségügyi ellátás, ezért javasoljuk a kormánynak, hogy gondoskodjon egy olyan hivatal felállításáról, amelynek a feladata a betegellátás minőségének az ellenőrzése.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a rövid 20 percben ennyire tudtam összefoglalni, hogy mit is kellene tennünk az elkövetkezendő egy évben, illetve milyen stratégiai irányok vannak annak érdekében, hogy az elkövetkezendő 15-20 évben ne csak működjön az egészségügyi ellátás Magyarországon, hanem fejlődjön is.

Engedjék meg, és miniszter asszony engedje meg, hogy most szimbolikusan, de átnyújtsam ezeket a pontokat önnek, azt az intézkedési tervet, amelyet - mint mondtam - a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója javasol a kormánynak, hogy hajtsa végre, és természetesen felajánljuk együttműködésünket és segítségünket ezeknek a programpontoknak a megvalósításában.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban. – Átadja dr. Csehák Juditnak a hozzászólását, majd kezet fognak.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Felkérem Balogh László jegyző urat, ismertesse a frakciók rendelkezésére álló fennmaradt időkeretet.

BALOGH LÁSZLÓ jegyző: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Pártnak 78 perc 29 másodperce van, a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak 60 perc 30 másodperc áll rendelkezésére, a Szabad Demokraták Szövetségének 21 perc 46 másodperc, a Magyar Demokrata Fórumnak 14 perc 55 másodperc áll rendelkezésére.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy az írásban előre bejelentett felszólalók listája alapján 23 képviselőtársunk jelentette be felszólalási szándékát. Az első öt nevét szeretném ismertetni: Göndör István, Gógl Árpád, Gulyás József, Sisák Imre és Korózs Lajos képviselő urak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a sorrendben kívánok szót adni, először Göndör István képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportjából.

(10.20)

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Legelőször hadd kezdjem azzal, az 1890-es évekből egy akkori kormánypárti képviselő idézetével, aki azt mondta, hogy hol tarthatna ez az ország, ha olyan bátrak tetszettek volna lenni akkor, amikor kormányon voltak. De köszönjük szépen az intelmeit.

Képviselőtársaim! A rendszerváltást követő gyors piacosodás, liberalizáció következtében az egészségügy környezete gyorsan és rohamosan piacosodott. A beszállítói oldalon akadálytalanul érvényesültek a piaci hatások, míg belül a rendszer őrizte örökölt állami és félállami karakterét. A változás kemény kihívás elé állította az egészségügyi rendszereket, kiélezetten jelentkezett az orvosilag indokolt, gazdaságilag megengedhető problematika. A piaci hatások kezelésére nem alakultak ki megfelelő rutinok, hiányzott a megfelelő tapasztalat, a technikák, az infrastruktúra, a rendszerek védtelenebbek, felkészületlenebbek voltak.

Mi az, amiben egyetérthetnénk? Szeretnénk mindannyian több jövedelmet kapni, kevesebb adót és járulékot fizetni, magasabb egészségügyi szolgáltatást kapni. Ezzel talán az egészségügyben dolgozók is egyetértenek, mert ez számukra is jobb feltételt jelentene, jövedelemben és technikai, technológiai feltételekben egyaránt.

Mi kell ehhez? Több pénz, a mainál jobb forráselosztás és természetesen hatékonyabb gazdálkodás. A több pénzről már mindenki beszélt, a járulékok emelése feltehetően a munkahelyek számának csökkenésével járna. Nézzünk új források után, ugyanúgy, ahogy ezt tették mások Európában, tegyük alkalmassá a rendszert a biztonsági és garanciális elemek megtartásával a friss pénz bevonására!

Az Európai Unióban az egészségügyi kiadások a GDP 8,5 százalékát teszik ki, Magyarországon ez mindössze 6,7 százalék, de ha ebből kiemelem a közkiadást, ami 5,1 százalék, akkor ez bizony alacsony. Erre kellene az ellenzéki képviselőknek visszaemlékezni. Amit mi vállaltunk, hogy 5,8 százalékra emeljük ezt az arányt, egy növekvő gazdaságban egy adott arány megtartása is több pénzt jelent, de egy növekvő részarány már érdemben több forrást biztosít, és mi ezt vállaltuk. A kormány vállalása: közelíteni az Európai Unióhoz, jelentős többletforrást felhasználva a közkiadások arányának növelésére. Az EU-hoz való lemaradásunkat egyharmad arányra akartuk csökkenteni.

A finanszírozási gyakorlatban adók, járulékok, fizetendő önrész vagy magánbiztosítás egyaránt megjelennek. Az Unió gyakorlatában a közkiadás 78 százalékot tesz ki, és 22-24 százalék között szór a magánfinanszírozás. Magyarországon a 2000. évi példa: 75 százalék a köz- és 25 százalék a magánfinanszírozás. Ezt ajánlanám Selmeczi képviselő asszony figyelmébe.

Az EU-ban két irány figyelhető meg: vagy adókból, vagy szolidaritáselvű, biztosítás alapú rendszerből, de ez utóbbi a jellemzőbb. Ez összefügg a tulajdonviszonyokkal is; a biztosítás alapú rendszerben az ellátórendszer általában vegyes vagy a magántulajdon a domináns. Itt a szolgáltatást nyújtó, a vevő és a fizető elválik egymástól.

Egészségügyi vonatkozásban is el kell helyezni magunkat Európában. Az Unióban elvárás van, de nincs egységes modell, szolidaritás és méltányos hozzáférés. Magyarországon a korábbi szervezés elve a mennyiségi elv, az extenzív fejlesztés volt. Több orvos, több ágy egyenlő jobb ellátással. Ezzel szemben mit mutatnak a tények?

A közkiadások a GDP-n belül ’98-2000 között csökkentek, miközben a magánkiadások növekedtek. Ez konkrét statisztika. Tehát miközben a gazdaság 9,6 százalékkal növekedett, az egészségbiztosítási kifizetés reálértéken 1 százalékkal csökkent. De mondok még szörnyűbbet: a beruházások mínusz 24 százalék. Tessék egy kicsit elgondolkodni! A folyó közkiadás csökken, a beruházási közkiadás csökken, a folyó magánkiadás nő. Mi ez, ha nem finanszírozási átrendezés, de Fidesz módra?

Magyarországon a közpénz a fedezete az ingyenes szolgáltatásnak. A közforrást védeni kell a betegek érdekében, ebben egyetértek Selmeczi képviselő asszonnyal. Miközben egyetértünk abban, hogy a rendszer alulfinanszírozott, ezt mind a két ellenzéki párt elismerte, hogy ma is vannak részterületek, ahol jövedelmet és profitot hordoz a finanszírozás. Az egy főre jutó forrás vásárlóerő alapon Magyarországon két-háromszor kisebb, mint az Unióban. Van is hat-nyolc év hátrányunk az egészséges élettartamot tekintve.

Magát a kérdésfeltevést, hogy betegek és profit: úgy érzem, hogy a kérdésfeltevés hibás, és érdekes a mögötte lévő szándék is. Ugyanis mit jelent a profit? Tőkés rendszerben a tőkésnek a befektetett tőkéhez viszonyított jövedelme. És ki a beteg? Valamely betegségben szenvedő, orvosi kezelésben részesülő személy. A két dolog nem ellensúly, az egyik nem zárja ki a másikat, kivéve, ha a beteg nem termel profitot. Profit hiányában viszont ideges a befektető, a munkavállaló és nagy valószínűséggel következmény a betegség.

Az új források bevonása a kérdésfeltevéssel ellentétben a betegek és az egészségügyben dolgozók érdekét szolgálja. Az egészség-gazdaságtant nem lehet az ipar és a szolgáltatások logikáját követve művelni. Mások az időhorizontok, más természetűek a javak. Az egészség mint jószág nem csupán magántermék, hanem egyúttal közjószág is. A betegség, az ellentét sem csupán magánügy, gondoljunk a járványokra. A kereslet meglehetősen árrugalmatlan, az egészség a beteg ember és a családja számára a szó szoros értelmében mindent megér. A következmény: egy monopolhelyzet a kínálati oldalon, és ezzel torzul a piaci szabályozás. Szigorú szabályozás kell, vagy mondhatom más néven: reguláció az egészségpénztár, az önkormányzatok és a kormány részéről.

A magyar lakosság életmódja rendkívül kedvezőtlen, ennek a következménye a megbetegedés, a magas halálozási arány. A prevenció, a megelőzés lenne a fontosabb, és talán kevésbé az ellátás. Ez már fokozott veszély, nem az ellátatlanság a kockázat, hanem ami előtte van.

Mi lehet erre a válasz? Hatékony kormányzati cselekvés, fenntartható gazdasági növekedés, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, az életviszonyok javítása. A profitkilátás nélkül nincs befektetés, nincs növekedés, nincs bevétel és nincs több forrás az egészségügyre.

Szakmai szűklátókörűség, ha csupán a gyógyítás árát igyekeznek tudatosítani és érvényesíteni, eközben elhanyagolják az egészségnek, mint valami ingyen és bőséggel rendelkezésre álló jószágnak az árát. Hölgyeim és Uraim! Az egészség is érték, márpedig ha érték, az egyén és a társadalom számára egyaránt vagyont képez. Pazaroljuk, és akkor költünk igazán pánikszerűen a megjavítására, ha már megrokkant.

Meggyőződésem, hogy a jövő húzóágazata, a tudomány és a technika új és új csodáinak színhelye az egészségügy. A fejlődés, a múlt csupán lassú poroszkálásnak fog tűnni. Az egészségügyi technológiák modernizációja a gazdasági növekedés egyik motorja lehet. Beruházás kell, szolgáltatásfejlesztés, más néven fejlettebb technológia. A kérdés: most fokozatosan végrehajtjuk vagy csak 15 év múlva? Az egészségügyi kiadások egyre növekednek, ennek az okairól hosszan lehetne még beszélni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kérdés: tudunk-e stratégiailag gondolkodni a napi akciók végrehajtása közben, de a napi problémák megoldásait nem feladva, a stratégiai kérdéseket is látni, és azok megoldását preferálni? Mi ezt próbáljuk, és ehhez kérjük megértésüket, segítségüket. Ne áldozzuk fel a lehetőséget rövid távú politikai érdekért! A cél: eredményesebb és hatékonyabb egészségügyi ellátórendszer és egészségesebb nemzet.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Írásban előre jelentkezett Gógl Árpád képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából.

Míg képviselő úr ideér, kétperces felszólalásra megadom a szót Bernáth Ildikó képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportjából.

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Képviselőtársaim! Schvarcz Tibor képviselő úr vezérszónoklatában megemlítette a népegészségügyi programot és annak elfogadását, amely teljes politikai és társadalmi konszenzust élvezett.

(10.30)

Ez így helyes. Úgy gondolom, hogy ennek az előkészítése és megtárgyalása azt tükrözte, hogy ez valamennyiünk számára fontos kérdés. Természetesen felmerül most az a kérdés, hogy az eddig benyújtott törvényjavaslatok vajon miért nem élvezik sem a társadalmi szervezetek, sem az érdekképviseletek, sem az ellenzéki politikai pártok támogatását. Azt gondolom, tisztelt miniszter asszony, képviselőtársak, hogy amennyiben figyelmen kívül hagyják a politikai ellenfelek a két ellenzéki frakció véleményét, javaslatait, ez nem helyes. De ha politikai megfontolások mégis arra vezetik önöket, hogy nem kívánják meghallgatni ezeket a javaslatokat, akkor arra kérem önöket, hogy hallgassák meg azokat a szakmai észrevételeket, amelyeket a kamarák, illetve az érdekképviseleti szervek elmondtak.

Fájón hiányzik a benyújtott törvényjavaslatok közül az a háttéranyag, amely bemutatná, hogy történetesen az egyik legnagyobb tulajdonos, az önkormányzat, különböző szinteken milyen véleménnyel rendelkezik, milyen véleményt formált meg az elképzelésekkel kapcsolatban - egyrészt. Másrészt pedig szintén fájón hiányzik a finanszírozással kapcsolatos elképzelés. Hogy van ilyen, azt tudjuk, hiszen a Napi Gazdaság május 6-ai számában megjelent egy hirdetés, amely egy konferenciára invitálja az érdeklődőket, ahol a kormány pénzügyminisztere is szerepel, előadásának témája pedig, hogy egészen pontosan idézzem: Az egészségügy finanszírozásának átalakítása.

Ezek hiányoznak, tisztelt miniszter asszony, az eddig benyújtott javaslatokból. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Gógl Árpád képviselő úrnak.

DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Asszony! Képviselőtársaim! És talán minket figyelő, figyelemmel kísérő Állampolgárok! - akik ismerve, megismerve a kormányprogramokat, úgy érezhették, mint ahogy itt a fölvezetésben hallottuk is, hogy egy rendezettebb, hatékonyabb egészségügy felépítéséről fog szólni az elkövetkezendő négy év.

Azt hiszem, és Göndör képviselőtársam nagyon sok elemével egyetértek, picit zavarban is vagyok, mert én csak egy ilyen kis cédulát hoztam, nem egy kitűnő technikát, és nem biztos, hogy ugyanolyan logikával tudom követni, mert a gép kényszerítőbb, mint a szabad beszéd, de számomra és számunkra világos volt, hogy az utolsó konszenzustól, tehát a kilencvenes évek elejétől eltelt 12 év, megváltoztak a szakmai feltételek, robbanásszerűen változtak meg, a társadalmi igény is megnőtt, és a tapasztalatok is többek lettek, kudarcos, zsákutcás utakat is láttunk.

Ami világos volt, és ami mentén rendeződik a magyar egészségügy, az az 1991-es 60-as országgyűlési határozat, amely a társadalombiztosítás rendszerét kettébontotta, és meghatározta rövid és hosszabb távon is az egészségbiztosítási, a közfeladatú egészségügyi rendszer forrásoldalát, szerkezetét.

Mivel egy örökölt rendszert kellett átalakítani, egy kétharmados törvénnyel átalakították az ellátószerkezetet, odarendelve az önkormányzatokhoz, 15 százalékban megtartva a kormányzati, állami kézben lévő ellátórendszert. Itt a feladat-, a hatáskör… - bár a finanszírozás már nem volt pontosan tisztázva, gondolok a megyei intézmények ellehetetlenült fenntartási és fejlesztési lehetőségeire. Aztán az alkotmánynak megfelelően az ellátás, szerkezet, finanszírozás kormányzati feladat maradt. Ennek a feladatnak változóan tettek eleget a különböző ciklusok kormányai. Volt olyan ciklus, ahol közel harmadát kivonták az egészségügy összegszerűen ráfordított eszközéből. Azóta egészségügyi törvényünk létrejött, azt hiszem, egy jó törvény, jó alapot adó törvény alakult.

Mi világos ma? Világos, hogy mind a három szereplő… - a kormányzatnak és nyilván a társadalmi érdekeket tükröző kormányzatnak a döntést újra kell gondolnia. Egy uniós csatlakozású ellátószerkezetet kell kialakítani, és ezt az ellátószerkezetet kellene fölépíteni. Az intézményrendszer önkormányzatokhoz rendelése és a fejlesztés fenntartásának a fedezethiánya miatt újra kell gondolni, hogy jó helyen van-e az ellátórendszer, és nyilvánvalóan az intézményrendszert működtetők szerepét is újra kell gondolni. Azért kell újragondolni, mert teljesen igaza van Göndör képviselő úrnak, az egészségügy más. Az egészségügy azért más, mert nem piac, mert nem igényt elégít ki, hanem zavart, problémát old meg. Éppen ezért nem szolgáltatás, hanem szolgálat. Éppen ezért a döntési rendszere nem profitorientált a piaci értelemben, hanem problémaorientált megoldórendszer, és a haszna, ami megjelenik, nem tőke típusú haszon, ami kinccsé képezhető, hanem az egészség az érték, értékteremtést tesz lehetővé, és ilyen módon kincse, értéke a társadalomnak.

Ez az, ami miatt át kell gondolnunk, és 12 év után újra kell rendeznünk a kormányzat, parlament szintjén nyilvánvalóan a törvénykezést. Itt Magyarország alkotmánya rendezett és jó, hiszen az a szakasz, a 35. §, amely meghatározza a kormányzat felelősségét, feladatát a szerkezetkialakításban és a finanszírozásban, az egy jó, pontos, áttekinthető szakasz.

Ami miatt a mostani törvénykezési rendszer idegen ettől, hogy nekünk a közfeladathoz rendelt közpénzeken kell gondolkodnunk, és arra kell megoldást találnunk. Amiről itt szó van, az nem a közpénzekről szól, hanem egy járulékos kiegészítő, nyilvánvalóan szükséges forrásbevonásról. A mai vitanapon el kell döntenünk, hogy a központosított pénzeket milyen módon és milyen nagyságrendben vonjuk be a közfeladatok ellátásába. A közpénzek bevonásának nyilvánvalóan megvan a technikája, de a nagyságrendjét a kormányzatnak kell eldönteni, és annak örülnék, ha a választási és a kormányprogramnak megfelelő növekedések és változások történnének meg. Ebből lehetne azt a problémamegoldó típusú, beteg közeli és kiegyenlítő, a mostani meglévő aszimmetriákat feloldó rendszert fölépíteni.

Világos, hogy ehhez társadalmi és politikai konszenzusra van szükség, hiszen nagyon nehéz lesz úgy pénzt allokálni, kihelyezni térségekbe, hogy a mostani megszokott… - és itt a miniszter asszonynak az érdekviszonyokat érintő mondataira utalnék, hogy ne rendeződjön vissza az a tendencia, ami a mi ciklusunk alatt elindult, amikor a szakmát irányító testületeket a négy egyetemhez decentralizáltuk, ilyen módon lehetővé téve a döntési decentralizálást és a döntési térségi hierarchiák kialakítását is. Ezt kár volt kicsit visszarendezni. Ez az, amit föl kellene építeni.

Az Unióhoz való csatlakozásunkat is említettem, mint a 12 év változását. Egy év múlva Magyarország minden helységében, Magyarország minden pontján kritikus helyzetben, nem várt esemény esetén egyenlő hozzáférést kell biztosítanunk a rendszerhez. Nagyon jó érzés volt, nem maga a baleset, ami történt, de az, hogy egy balesethez már négy helikopter tud odamenni, az azért demonstrálja, hogy két olyan intézménybe tudták szállítani a betegeket, mint a siófokiba, amelyhez az előző ciklus adta a 700 millió forintot, hogy ott sürgősségi rendszer legyen, és abba a fehérvári kórházba, amelynek a korszerűsége, európai színvonala ugyancsak a most befejeződő beruházásoknak is köszönhető.

(10.40)

A magam részéről és a Fidesz egészségpolitikusai részéről éppen ezért azt ajánlom, hogy konszenzussal, politikai konszenzussal, társadalmi konszenzussal építsük föl a rendszerünket. Tekintsük át, hogy az a 60/1991-es országgyűlési határozat olyan formájában fönntartható-e, olyanformán fönntartható-e a finanszírozás központosításának a technikája, milyen módon teremthető meg, hogy ha már szolidaritás elvű, egyenlő hozzáférést biztosító egészségpénztárakban gondolkodunk, hogy mindenki mögött legyen járulék; hiszen jelen pillanatban a munkáltatók és a munkavállalók járuléka biztosított, de a társadalomnak több mint harmada vagy talán nagyobb hányada mögött nincs járulék, amit valahonnan hozzá kell tenni.

El kell döntenünk, hogy a központosított forrásokból milyen nagyságrend az, ami a közszolgálathoz terelhető. El kell dönteni azt, hogy milyen módon lehet rendszerszerűen bevonni a jövedelmet, ami ott marad a jövedelemtermelés helyén a vállalkozóknál, vállalkozásoknál, állami vállalatoknál. Hogyan lehet és kell kiegészítő biztosítási rendszereken keresztül is bevonni a lakosságnál levő jövedelmet, nemcsak a mérhetetlen terhet jelentő gyógyszerkasszán keresztül, hanem valamilyen más technikával, ápolási biztosítással, kiegészítő szolgáltatási biztosítással? El kell döntenünk, és közmegegyezésre kell jutnunk, hogy az egészségügyi szerkezetben hogyan biztosítjuk az egymásra épülő döntési rendszereket regionális módon, és ugyanitt az ellenőrzést is; ellenőrzését a szakmának, a pénzforrásoknak és a technológia működésének. Konszenzusra és egy teljes átalakító programra van szükség.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Gulyás Józsefnek, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjének.

Parancsoljon, képviselő úr!

GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály lehetőséget ad arra az Országgyűlésnek, és azon belül persze az ellenzéknek, hogy fontos, az ország számára meghatározó jelentőségű kérdésekben vitanapot, vitát kezdeményezzen. Ezt a mai vitát dr. Áder János, a Fidesz meghatározó politikusa kezdeményezte (Közbeszólás az MSZP soraiból: Be se jött!), több képviselőtársával együtt. Sajnos, az általuk megadott cím, mely bár nehezen értelmezhető, de persze a motivációkat illetően mégiscsak világos, hogy miről van szó, egy hamis kérdésfelvetéssel indít. Ezzel tulajdonképpen egy sajátos pályára tereli a vitát, mert alkalmas arra, hogy a tárgyszerű vita helyett a minősítő, megbélyegző politika partvonalára vagy azon túlra haladjunk.

Magyar egészségügy: a betegek vagy a profit védelme - így szól a kérdésfelvetés. A miniszter asszony expozéjában már szólt ennek a kérdésfelvetésnek, szembeállításnak az álságos voltáról. Örülök, hogy az előttem megszólaló Gógl Árpád e tekintetben tárgyszerű volt, és érdemben a vitához szakmai szempontok alapján szólt hozzá. Ahogy így körülnézek a teremben, azt látom, hogy nem az előző ciklusban előkészített kórház-privatizációs manővereknek a támogatói vannak többségben a teremben, így vélelmezem, hogy nem is kell egymást győzködnünk arról, hogy minden felelős politikai tényező számára az egészségügyi ellátás javítása és azon belül a betegek ellátásának a minősége az elsőrendű cél.

Beszéljünk tehát az egészségügyről és az egészségügyi ellátórendszer problémáiról őszintén, a gondok orvoslásának esélyeiről, lehetőségeiről, az egészségügy kilátásairól, a megoldási esélyekről. Az egészségügy, mint tudjuk, meghatározó jelentőségű a lakosság életminősége tekintetében.

Komfortérzetünket, az ország lakhatóságával kapcsolatos vélekedésünket nagyban befolyásolja az az élethelyzet, amikor mi magunk válunk az egészségügyi ellátás szereplőivé, vagy éppen hozzátartozóink. Ilyenkor szembesülhetünk az ellátás mostoha körülményeivel. Nemcsak politikai kérdés, hanem etikai kérdés is, hogy készek vagyunk-e és képesek vagyunk-e fordulatot végrehajtani a magyar egészségügyi ellátásban, képesek vagyunk-e fordulatot végrehajtani az ellátás, a betegellátás, -kezelés, -ápolás és -gondozás tekintetében.

Miközben a politikai és a gazdasági rendszerváltást a XX. századdal együtt magunk mögött hagytuk, és megkezdtük a felzárkózást Európa fejlett országai mögé, aközben az államreform, ellátórendszereink, intézményi struktúránk, főleg finanszírozási rendszerünk a XX. századból átmentett arcát mutatja felénk. Ma Magyarországon az egészségügyi ellátás finanszírozását, tulajdonosi szerkezetét tekintve elavult, korszerűtlen. Ennek következményei megmutatkoznak honpolgáraink egészségi állapotában és sajátos halálozási statisztikáinkban. Ennek következményei, amelyekről az előbb szóltam, mindennap tapasztalhatóak, ezzel mindennap szembesülhetünk. Sajnos elmondható, hogy általában az egészség által meghatározott életminőségben igen nagy a lemaradás az európai fejlett államoktól.

Az ellátás megélhető minősége, az ellátás körülményei, a betegekkel való bánásmód az elmúlt években nem sokat változott, illetve nem tartott lépést más szférák, például a szolgáltatói szféra fejlődésével. Így a lemaradás még látványosabbá vált. A szükséges változásokhoz azonban elengedhetetlen az elvárások megváltoztatása, a költségek tudatosítása. El kell érni, hogy a térítésmentesség fogalma ne keveredjen az ingyenességgel, és az egyének felelősségét is tudatosítani kell a költségek alakulásában. Hagyományos államszocialista technikákkal, vagyis több pénzzel és még több pénzzel az egészségügyi ellátás gondjai nem kezelhetőek. Új technikákra, új érdekeltségi elemek kimunkálására, költségérzékeny finanszírozásra, tulajdonosi reformra egyaránt szükség van. Az állam szerepvállalása a források tekintetében sem növelhető.

A kormány és az Országgyűlés felelőssége, hogy megteremtse a szükséges fordulat feltételeit az egészségügyben külső források bevonásával, mindenekelőtt pedig a reform kimunkálásával és mielőbbi elindításával. A szükséges reformokat hátráltatja, hogy a politikusok és egyes részérdekvédők jelentős része is félelmet kelt a magánszférával, az egészségügyi ellátás szempontjából nélkülözhetetlen források bevonásával szemben. Márpedig tulajdonosi szerkezetváltás nélkül, működő tőke nélkül nincs egészségügyi reform.

A kormányprogram szerinti reform tízéves többletforrásigénye 1500 milliárd forintnyi összegre tehető. A magyar gazdaság külső determinációi, a makrogazdasági folyamatok, valamint az EU-csatlakozásból fakadó prioritásaink okán szembesülnünk kéne végre azzal, hogy az egészségügyi rendszer lényeges rendbe rakásához és folyamatos, normális működtetéséhez szükséges forrásokat nem vagyunk képesek a költségvetésből biztosítani. Aki azt állítja, hogy a magyar gazdaság és annak szereplői a vállalkozóktól a munkavállalókig életképességük megőrzése mellett az albánutas szocializmus mintájára önerőből képesek kiizzadni az ország közművesítéséhez, a vezetékes ivóvízhálózat kiépítéséhez, csatornázáshoz, úthálózat-fejlesztéshez, a közoktatás és az egészségügy modernizációjához, továbbá még egy olimpia projekthez is a szükséges forintokat, nos, arra én azt mondom, hogy neki nem szabad döntéshozói pozícióba kerülnie, mert egyéb galádságokra is képes.

Tudni kell persze, hogy a reformnak vannak költségei. Az átalakítás költségeit a kialakult struktúrákat megbolygató, a hierarchikus viszonyokat átrendező lépésekkel együtt azonban idáig minden kormány meg akarta spórolni. Ez sikerült is, de ezzel együtt megspórolták a szükséges fordulatot és magát a reformot is. A Szabad Demokraták Szövetsége a kialakult helyzetben nem biztonsági játékra, konszolidációs technikákkal való kísérletezésre, hanem valódi reformokra biztatja a kormányt.

Tisztelt Országgyűlés! Az évtizedek alatt felhalmozódott problémák kezelésére a jelenlegi egészségügyi rendszer egyszerűen nem képes. A változtatások legfontosabb célja tehát nem lehet más, mint a lakosság egészségi állapotának gyors és hatékony javítása, az egészségügyi ellátórendszer szerkezetének, a finanszírozás rendszereinek megváltoztatásával. Az SZDSZ a korszakváltás programjában nem véletlenül hirdette meg, hogy a struktúra, a finanszírozás, az intézményi és biztosítási rendszer reformját, ezek megváltoztatásának szükségességét. E változáshoz természetesen széles szakmai konszenzus is kell. A problémák kezelésére azonban a mostani ellátórendszer - mint említettem - nem alkalmas. Ki kell mondani, hogy a rendszer teljes megújítására van szükség.

(10.50)

Az egészségpolitika intézményrendszerének átalakítása során szükség van az önkormányzatok bevonásával, velük egyeztetve a regionális ellátásszervezés szakmailag végiggondolt kimunkálására és az ehhez kapcsolódó konszolidáció elindítására. A változtatáshoz persze eltökéltség is kell. A nem cselekvésnek ma nagyobbak már a szakmai és a politikai kockázatai, mint a cselekvésé. A miniszter asszony mai expozéja cselekvéspárti volt, ezzel együtt el kell mondani, hogy a megtett lépések még nem elég erőteljesek. Tudjuk, a részérdekek miatt a reformok útja nem konfliktusmentes. Ahogy az előbb említettem a költségpazarló működő struktúrákat, az évtizedek alatt kialakult érdekviszonyokat, hierarchiákat, a lobbicsoportok ellenállását nem lesz könnyű megtörni a vitában. Ezzel együtt szükség van arra, hogy a szereplők bevonásával konszenzus teremtődjék a reform érdekében. A cél a betegellátás, gyermekeink, a különböző generációk, idős embertársaink egészségvédelme, ápolása, gondozása, a lehető legjobb ellátási színvonal kialakítása, ez pedig közös ügyünk, ezért tenni pedig közös felelősségünk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Következik Sisák Imre, a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! A Magyar Demokrata Fórum legkomolyabb félelme úgy fogalmazódik meg a benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban, amely most itt a mai vitanap alapját képezi, hogy a tervezet megfosztja a magyar állampolgárokat az egyenlő ellátáshoz való joguktól.

A miniszter asszony a törvény korábbi általános vitájában elhangzott expozéjában egyértelműen kitért arra, hogy a törvényjavaslat nem a tulajdonosváltást helyezi a középpontba, és az állam nemcsak hogy nem vonul ki az egészségügy fenntartásából, hanem folyamatosan és jelentős mértékben emelni kívánja a közfinanszírozás arányát.

Tisztelt Miniszter Asszony! Ezzel egyetlen problémánk van mint kórházfenntartó önkormányzatnak, hogy bizony ebben az esztendőben ezt nem igazán észleltük. Vannak olyan területek, ahol a cégek érdeklődése a profittal egyetemben megfelelő lehet, de van olyan egészségügyi ellátás, így a krónikus osztályokon végzett ellátás, valamint az ápolási osztályokon végzett ellátás, ahol nagyon komoly problémákat vet fel ez a helyzet. Tudjuk, hogy ez a terület a szociális és az egészségügyi ellátás mezsgyéjén helyezkedik el, és bizony minden egyes kórháznak nagyon komoly veszteséget termelő ágazat. Akkor, amikor a magyar lakosság elöregedő lakosság, amikor a családok egyre kevésbé tudnak gondoskodni vagy akarnak gondoskodni - idézőjelbe téve - a hozzátartozóikról, akkor bizony ezek a kérdések nagyon fontos problémákat vetnek fel.

Az ellenzék egyébként három fő kérdés köré csoportosította az aggályait. Az első kérdés az volt, hogy a törvénytervezet elfogadása után mi garantálja azt, hogy az egészségügyi ellátások színvonala nem fog romlani, legalább a jelenlegi színvonalat megőrzik. A második nagy kérdés az volt, hogy mi a garancia arra, ha jönnek a szakmai és pénzügyi befektetők, de főképp a szakmai befektetők, akkor ezek a cégek nem piacot fognak csupán vásárolni az egészségügyben. A harmadik fő kérdés pedig az egészségügyi dolgozók helyzetével foglalkozott.

A vitában többször elhangzott, hogy ezek légből kapott gondolatok. Nos, én úgy gondolom, hogy azok, akik egyébként televíziót néznek, újságot olvasnak, bizonyos szakmai szervezetek képviselőit hallgatva igenis komolyan veszik ezeket a gondolatokat, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének vagy éppen a Magyar Orvosi Kamarának a véleménye tökéletesen egybecseng ezekkel az aggályainkkal.

Az egészségügyi ellátás színvonalával kapcsolatosan többen megfogalmazták azokat a kritikákat, amelyek szerint nincs arra semmi garancia, hogy a jövőben az egészségügyi ellátások ugyanolyan területi lefedettségben és minőségben jussanak el a betegekhez. Sokan felvetették azt, hogy ha profitorientált cégek, gazdasági társaságok fogják a jövőben az egészségügyet üzemeltetni, privatizálni, és ők természetesen profitot akarnak teremteni, ezt ki akarják vinni az egészségügy rendszeréből, akkor vajon az egészségügy finanszírozása milyen lábakon fog állni.

A második kérdésnél sokan vitatták azt, hogy mit is jelentenek a szakmai befektetők. A beszállító cégeket jelentik, akik gyógyszert, gyógyászati segédeszközt szállítanak az egészségügyi piacra, vagy szakmai befektetőknek értjük-e, gondoljuk például a szakdolgozókat?

Az egészségügyi dolgozók jövője kapcsán szintén többen megfogalmazták az aggodalmukat. Többen aggódnak amiatt is, hogy megszűnik a munkahelyük, vagy olyan átszervezések lesznek, amelyek az ő státusukat, jogállásukat veszélyeztetik. Itt szintén szeretnék visszautalni a Magyar Orvosi Kamara vezetőinek, illetve az EDDSZ vezetőinek tegnap is elhangzott nyilatkozataira. Abban egyetértünk, hogy oly módon kell szabályozni ezt a kérdéskört, ami egyértelműen garantálja a szolgáltatások biztonságát, garantálja az egészségügyi ellátás jelenlegi színvonalát, és lehetőség szerint legalább olyan szinten, mint azt most is tapasztalhatjuk. Ezenkívül garanciák szükségesek az egyenlő hozzáférés lehetőségének a biztosításához is.

Lényegében ez a vita ellenzék és kormánypártok között nagyon könnyen feloldható lenne, ehhez szorosan kapcsolódik az, miszerint lehetőséget teremtünk-e arra, hogy prioritást kapnak az ágazatban dolgozók mint igazán szakmai befektetők, tehát olyan egészségügyi dolgozói csoportok, amelyek úgy gondolják, hogy az ő felkészültségük, az ő elképzelésük megfelelő arra, hogy egy nagyobb egészségügyi intézményt üzemeltessenek, vagy netán tulajdonba vegyenek át. Ennek a lehetősége az, ami komoly vitákat vált ki, vagy pedig a törvény módosításával ezt teljesen lehetetlenné tesszük.

A törvény általános vitájában elhangzott, hogy a tényleges magánosítás az úgynevezett tőkeemeléses formában lehetséges. Nem kaptunk egyértelmű választ arra, hogy akkor, amikor milliárdos nagyságrendekről van szó, melyek azok az értékesítési szempontok, amelyek egy adott intézményt értéken tudnak mérni, és függetlenül attól, hogy tisztában vagyunk mindannyian azzal, hogy az önkormányzati törvény értelmében az önkormányzatoknak a vagyonkatasztert el kellett készíteni és azt el is készítették, úgy gondoljuk, hogy egy átalakulás során abszolút nem mindegy, hogy könyv szerinti értéken, beszerzési értéken vagy működési értéken tesszük-e meg ezeket az átalakításokat, illetve történik meg a tényleges privatizáció. Úgy gondoljuk, hogy erre vonatkozólag azért valamilyen fokú utalást a törvényben feltétlenül kellene tenni.

A miniszter asszony múlt év november 4-én egy napilapban tett nyilatkozatában azt mondta, hogy az egészségügyben dolgozóknak soha nem lesz annyi pénzük, hogy rendbe tegyék a rendszert, azaz - lefordítva -, hogy a magánosításban részt vegyenek. Ezzel az a félelmünk, hogy már akkor eldőlt ez a kérdés. Mi nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy a kormány eleve feladja azt a lehetőséget, hogy az egészségügyi dolgozók gazdálkodnának ezzel a vagyonnal, és inkább arra ösztönöznénk mi a kormányzatot, hogy egy megfelelő hitelkonstrukciót kellene ennek a törvénynek a hátterében elhelyezni, hogy azok a dolgozók, akik indíttatást éreznek arra, hogy e folyamatban részt vegyenek mint leendő tulajdonosok, valóban meg tudják ezt tenni.

Úgy gondoljuk, számos érv fogalmazódott meg amellett, hogy abban az esetben, ha valaki profitszerzési lehetőségként tekint az egészségügyre, akkor ezt a profitot előbb vagy utóbb kivonja az egészségügyből, és ez valakiknek a sérelmére fog történni. Mi ezért mondjuk azt, hogy az ágazatban dolgozók lehetőséghez juttatása nyilvánvalóan szükséges és fontos lenne.

Természetesen a legfontosabbnak azt tartjuk, hogy az egészségügy alanyai, a betegek kaphassák meg mindazokat a szolgáltatásokat és olyan színvonalon, ahogy azt a miniszter asszony is elmondta, ehhez azonban a törvény vitájában nagyobb elfogadottságot kellene az ellenzéki módosító javaslatokkal szemben tanúsítani. Sajnos a mai vitanap egyelőre arról győzött meg, hogy teljesen jogosan aggódunk az egészségügyi ellátás szolidaritási elvéért, és teljesen jogosan aggódunk amiatt, hogy a hozzáférés sérülni fog, lesznek elsőrangú állampolgárok, akik meg tudják fizetni a szolgáltatást, és nagyon jó minőségű ellátásban részesülnek, és lesznek olyan betegek, akik a maradékelv alapján tudják igénybe venni az egészségügyi ellátást.

(11.00)

Ugyan miniszter asszony az expozéjában azt mondta, hogy ez a rendszerben jelenleg is meglévő helyzet, de mi úgy gondoljuk, ezt a jövőben talán nem kellene erősíteni. Bízunk benne, hogy ez nem így lesz.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces fölszólalásra jelentkezett Babák Mihály, a Fidesz-képviselőcsoportból. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.

BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Meghallgattam szabad demokrata képviselőtársaim véleménynyilvánítását, és megvallom őszintén, megdöbbentem. Ugyanis nagyon sok kérdésben egyetértünk, mégpedig a hangzatos szavakban, amikor az egészségügyi szolgáltatásról, az állampolgárok jogairól és magáról az egészségügyről beszélünk. Nyilvánvaló, azok már csak lózungok, hogy finanszírozási reform kell, amikor azt hallom mellette, hogy vállalkozói tőkét kell bevonni. Nyilvánvaló - de mibe? Abba az egészségügyi szolgáltatásba, ahol nem árán térül meg a szolgáltatás értéke, ahol a finanszírozás átláthatatlan? Akkor ki fogja ezt az ágazatot privatizálni, ki fog befektetni? A beteg javát kell szolgálni. Nyilvánvaló, jól hangzik, és ezt mindenki hallja az országban - de ugyan mi ebben a konkrétum?

Gulyás képviselőtársam azt mondja, igen fontos az egészségügyi szolgáltatás, és meg kell feledkeznünk most már a térítésmentes és az ingyenes szolgáltatásokról. Akkor könyörgök: mit kapunk mi, adófizetők, ha ön ennek elfelejtését emlegeti? Azt mondja, hogy fordulatra, rendszerváltásra, reformra, konkrét cselekvésre van szükség az egészségügyben. S ezt önök úgy fordítják le, hogy privatizálni kell az egészségügyi vagyont. Nyilvánvaló, hogy ez így nem igaz, és ez nem a dolog lényege. Nem a szolgáltatás biztonságát, jövőjét és az ellátás biztonságát garantálják ezek a dolgok.

Nos, én úgy veszem ki szavaikból, hogy legalizált forma kell az állami és az önkormányzati vagyon lebontásához. Az egészségügynek ehhez semmi köze, a betegnek sem. Itt pusztán a tőkéről, a vagyonról van szó, és nem arról, amiről itt nagyon sokan beszélnek.

Kérem, legyünk ebben a kérdésben őszinték! Én ezért nem értem önöket, hogy miről beszélnek. Mert elvekben szépen hangzik, amit mondanak, de valójában mögötte a vagyon, a karvalytőke, a spekuláns tőke bevonásáról van szó.

Köszönöm szépen, hogy szólhattam.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Felszólalásra következik Kósáné Kovács Magda, a Szocialista Párt képviselő asszonya. Parancsoljon, öné a szó, képviselő asszony.

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Miniszter Asszony! Ott szeretném kezdeni, ahol Gulyás József képviselőtársam kezdte, hiszen én is szeretném határozottan kimondani, hogy a politikai vitanap témájaként megjelölt kérdés hamis kérdés, rossz alternatívát jelöl, és rossz premisszákból jó konklúzióra jutni rendkívül nehéz. Természetesen ma nekünk, mindannyiunknak a betegek védelméről kell beszélnünk, és nem hiszem, hogy bárki feltételezhetné, hogy van képviselőtársaink, a kormány képviselői között olyan, aki képviselői vagy miniszteri esküjét nem akarja betartani, hiszen ez az eskü arra kötelez minket, hogy az alkotmányt és a törvényeket megtartsuk.

Márpedig az alkotmány szerint a legalapvetőbb emberi jogok egyike a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog. Az alkotmány kimondja azt is, hogy az embert születésétől fogva megilleti az emberi méltóság joga. Hozzá szoktam tenni, hogy sajátos módon még a halála után is, hiszen az emberi mivoltot őrző test maradványai is élvezik az alkotmány emberi méltósághoz kötődő jogvédelmét. De az emberi méltóság joga természetesen kiemelten illeti meg a beteg embert, megilleti az egészségügyi dolgozót, és megilleti azt a hozzátartozót is, aki beteg embertársának a képviseletében és védelmében jár el.

Felszólalásomban nagyon röviden szeretnék szólni arról a jogintézményről, amelyik ezeket az emberi jogokat és magát a betegség által sújtott személyt hivatott védeni, és utána, talán nem csodálkoznak, ha az idős emberek egészségügyi és szociális problémáiról szólok.

Az 1997-es egészségügyi törvény hívta életre a betegjogi képviselők jogintézményét. Úgy tűnik, hogy az elmúlt időszakban, az elmúlt években az emberi jogok sérelme túlmutat azon a határon, amelyre eredetileg létrehoztuk az országgyűlési biztosok jogintézményét, és amelynek a funkciója az állampolgár és a közhatalom konfliktusaiban az állampolgár érdekeit védeni. Egyre többrétű sérelem éri az állampolgárokat, és egyre differenciáltabb a jogvédelem iránti igény. Törvényjavaslatok születnek vagy vannak születőben, és lehet, hogy érdemes lenne egyszer magasabbról rátekinteni ezekre az újonnan megjelenő védelmi igényekre, érdemes lenne egy tágabb látókörben végiggondolni, hogy a betegeknek ezt a sajátos fogyasztói védelmét hogyan lehetne továbbfejleszteni, hogyan lehetne bővíteni. Hiszen heti két órát nem főállásban eltölteni igen nagy szakmai és emberi áldozat, de a mai igények mellett már minden bizonnyal nem elegendő, és egy ilyen, magasabbra emelt törvényi rendezés megoldhatna olyan speciális problémákat is, mint a diákok vagy a katonák jogvédelme.

Képviselőtársaim! A betegek között is az öregedő Európában külön figyelem illeti meg az idős betegeket. Az idős betegek esetében az emberi méltóság alkotmányos joga az önállóságuk védelmét jelenti, hiszen a függőség, a dependencia fenyegeti őket anyagi, fizikai, mentális és pszichés okok miatt. És hogy ez a függőség ne okozzon emberi tragédiát vagy akár halált, az az egészségügyi és szociális ellátás felelőssége.

A beteg vagy a profit védelme - rossz kérdés. De Selmeczi Gabriella kétségtelen bájjal azt ajánlotta, hogy legyünk konstruktívak, és gondolkozzunk együtt. Szeretnék jó kérdéseket sorakoztatni helyette. Mert jó kérdés az, hogy lehet-e interdiszciplináris, azaz az egészségügyi és szociális tudomány között mozgó rendszert kiépíteni az egészségügyi és szociális problémák együttes kezelésére az idős emberek esetében. Jó kérdés, hogy lehet-e növelni a szakmaiság színvonalát ebben a sajátos tudományközi tudományban. Jó kérdés, hogy lehet-e az erősebben piacképes szociális ellátásban a családok hozzájárulási képességét és szándékát növelni, hiszen a családokat tönkreteheti egy otthon elláthatatlan idős ember. És jó kérdés az, hogy lehet-e ezt a rendszert úgy kiépíteni, hogy az önerő mozgósítására nem képes, szegény idősek se kerüljenek a társadalom szélére.

Jó kérdés, hogy össze lehet-e illeszteni az egészségügyi és szociális ellátás igényeit az időskori függőség típusa és súlyossága szerint, hiszen van olyan beteg, aki intézeti ellátásra szorul; de van olyan, akinek nem szirénázó mentőautóra, esetleg csak egy Suzukiban ülő szakemberekre van szüksége, ha a feleségét kórházba szállítják, és ha ő a hatvanéves házassága alatt soha nem tanulta meg, hol van a fehérneműje és a müzli reggelire, akkor ne haljon bele az egyedüllét traumájába. Meggyőződésem, hogy lehet igennel válaszolni erre a kérdésre, és akkor nem fordul majd elő, hogy egy négynapos ünnep előtt 19 beteget vesznek fel egy aktív belgyógyászati osztályra, ahol egyébként a felvételi létszám naponta a 2-3 főt nem haladja meg.

Nem jó kérdés, hogy a beteg vagy a profit védelme a dolgunk. És az nincs benne az alkotmányban, hogy a tőketulajdonosokat szeretni kell. Én világéletemben a munkaerő-tulajdonosok oldalán álltam, de be kell vallani, hogy a tőketulajdonosok beruházási képességére szükségünk van, és garanciákat kell biztosítani arra, hogy a profit érdeke soha és sehol ne előzhesse meg a beteg érdekét. Ez közös érdekünk, és közös bennünk az elszántság. Senki ne gyanúsítsa a másikat az ellenkezőjével! És ha ez így van, akkor olyan lesz a betegellátás, ami megőrzi az emberi méltóságot, és biztosíthatja a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog megvalósulását.

Köszönöm szépen. (Taps.)

(11.10)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Fölszólalásra jelentkezik Domokos László, a Fidesz képviselője. (Nincs a teremben.) Úgy látom, nem tartózkodik itt.

Weszelovszky Zoltán, szintén a Fidesz képviselője a következő fölszólaló. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.

DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a mai politikai vitának egy sajátos szegmenséről beszéljek itt most önkormányzati vonatkozásban, hiszen én ezt az oldalát ismerem valamelyest, mert nem vagyok egészségügyi szakember, tehát innen szeretném ezt a kérdéskört megközelíteni. Ilyen szempontból örülök annak, hogy ez a mai vita sorra került, mert azt hiszem, olyan kérdésről is tudunk ezáltal beszélni, amely az önkormányzatok oldaláról fontos költségvetési kérdés. Igaz, önkormányzati szinten nem ebben a formában jelenik meg ez a kérdés, tehát nem úgy szól, hogy a betegek vagy a profit védelmében, hanem inkább úgy szól, hogy a betegek vagy a pontok védelmében, a betegek vagy a mennyiség védelmében, a betegek vagy egyáltalán az anyagi szempontok védelmében. S ha az anyagi szempont itt bejön, akkor kicsit már közel vagyunk ehhez a profitügyhöz.

Azt hiszem, az önök számára, többek számára ismeretes az, hogy az önkormányzat az intézményeinél pontrendszerekben mér, a teljesítmények, bizonyos beavatkozások pontokban mérendők, és azt a beavatkozást, amit az intézetekben végrehajtanak, később az OEP visszaszámlázza az önkormányzatoknak. Az az én bánatom - ha szabad ezt mondani, mint önkormányzati embernek -, hogy a gondolkodás középpontjában túlságosan ezek a pontok, vagy ha úgy tetszik, mennyiségi szempontok érvényesülnek.

Engedjék meg, hogy egy idézetet olvassak fel egy kerületi önkormányzat költségvetési tervezetével kapcsolatosan, ahol is a következő van leírva: “A járóbeteg-ellátás tervezett orvosteljesítménye 440 millió pont - ez egy kerületnek a pontszáma -, mely a 2002. évi eredeti előirányzathoz viszonyítva a pontszámok 25,2 százalékos növekedésének felel meg. Ezt a teljesítménykövetelményt jelentősen növeli az új szabálykönyv bevezetése, mert annak hatásakéntö - és ezt szeretném kiemelni - „ vagy több beteget kell ellátni, vagy a beavatkozások számát kell növelni egy betegnél.ö Tehát ha ezt le akarjuk fordítani - és nagyon hangsúlyozni szeretném, hogy papíron és a szabályokban -, akkor azt is lehetne ez alapján mondani, hogy nem a meggyógyítás a cél, hanem a beavatkozások számának a növelése. Itt szó esett arról, hogy várakozni kell, ez is ide tartozik. A működés nem a kevesebb, hanem a több betegben érdekelt, és ez a rendszer csak látszatra költségtakarékos, valójában pedig annál jóval drágább. Hangsúlyozni szeretném, hogy hála istennek a betegellátásban, az egészségügyben dolgozók áldozatos munkája következtében nem ez a lélektelen rendszer dominál, mégis nagyon nem jó, hogy ez így van.

Azt tudnám mondani rövid felszólalásom végén, hogy a javaslatom az lenne, hogy a gondolkodás középpontjába nem az anyagiakat kellene állítani - természetesen ez sokszor elhangzik -, hanem a betegeket. Nem állítom, hogy ez mindig megtörténik. Jó volna számomra, hogy ha ilyen témáról beszélünk, akkor arról esne szó, hogy Magyarországon milyen betegségek vannak, azokat hogyan kellene vagy lehetne felszámolni, és ahhoz rendelni mindenkor az ide tartozó szabályozásokat és pénzeket. Sajnos az a tapasztalatom ebben a vitában is, hogy a betegekről sajnálatosan elég kevés szó esik, pedig azt gondolom, hogy ez sokkal fontosabb lenne. Ha ezt megtennénk, akkor a mennyiségi szemléletünk helyett a minőségit előtérbe állítva ez az ő számukra is sokkal jobb lenne.

Még egy gondolat a finanszírozással kapcsolatosan. Itt szó esett arról, hogy pénzt kell bevonni az egészségügybe. Én ezt nem vitatom, ugyanakkor jó volna azt is látni, hogy ami hatalmas pénz működik ebben a pillanatban is benne, az vajon mindenkor a betegek javára hasznosul-e vagy nem. Az az érzésem van, hogy nem egészen. S ha erre a mostaninál pontosabb válaszokat lehetne adni vagy kapni, akkor a különböző bevonások tárgyában is bölcsebbek tudnánk lenni, és könnyebben tudnánk dönteni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces fölszólalásra jelentkezett Tóth Imre, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.

TÓTH IMRE (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetértve Weszelovszky képviselő úr azon megközelítéseivel, amellyel önkormányzati aspektusból, a fenntartó felelősségével tekinti a problémát, sajnos az önkormányzatok gazdag tapasztalatokra tettek szert elszegényítő folyamatokban, vagyis amikor közszolgáltatások megfelelő átgondolás nélkül kerültek privatizálásra. Gondoljunk csak a villamos rendszerek, a gázközműrendszerek privatizációjára és annak technikájára, hogy mi történt ennek mentén, ennek filozófiája és logikája mentén - és ugyanerre a logikára épül ez a privatizáció is. Gyakorlatilag a tőkét tőlünk várják a befektetői vagy tulajdonosi oldalak, az önkormányzatok által fizettetik meg. A szolgáltató szervezeteiket felére csökkentették, ez százak és ezrek munkahelyének megszűnésével járt. Aki az elmúlt nyolc-tíz évet figyelte és látott, az ezt tapasztalhatta.

A miniszter asszonynak érdeklődéssel figyeltem ma reggel, ha jól emlékszem, az ATV-ben mondott gondolatait ezzel a témával kapcsolatosan. Elmondta többek között, hogy a kórházi fejlesztés eszközigényes. Egyet kell vele értenünk, akik kórházak fejlesztésével bármilyen poszton foglalkoztunk, és itt a legnagyobb tulajdonosi kör nyilván az állam és az önkormányzatok között a települési és a megyei önkormányzatok. Hozzáteszem gyorsan, hogy mivel igaza van miniszter asszonynak - tehát hogy eszközigényes a kórházfejlesztés -, így a felelősségnek ezzel arányosnak kell lennie. Ha ez az állítás is elfogadható, akkor a törvénytervezetben az ennek mentén fölállított biztosítékoknak mindezek súlyával is arányban kell lenni. Hogy itt milyen hiányérzetei lehetnek az önkormányzatoknak e tekintetben - a biztosítékok tekintetében -, azt a következő kétpercesemben szeretném megvilágítani.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Fölszólalásra következik Molnár Albert, a Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Amit ma magyar egészségügynek hívunk, az lassan senkinek sem jó. Nem jó az orvosoknak, mert nincs megfelelő hátterük, nincs megfelelő műszerezettségük. Nem jó a betegeknek - és különösen a betegeknek nem jó -, akiknek ma lenne szükségük korszerű eszközökre és korszerű ellátásra, és nincs idejük kivárni azt a 10-15 évet, amelyre azt mondjuk, hogy majd a magyar gazdaság teljesítőképessége lehetővé teszi a korszerű eszközök beszerzését a kezeléshez. Az élet ma akar élni, s ehhez kell a ma magyarjának megfelelő orvosi ellátást, az esélyegyenlőség elve alapján mindenki számára hozzáférhető modern orvosi eszközökkel biztosítani.

Az egészségügy évtizedes lemaradását néhány év alatt behozni nem lehet. Németországban az állami egészségbiztosítás minden egyes német állampolgárra 500 ezer forintot fordít évente. Ugyanez az összeg Ausztriában 400 ezer forint, Spanyolországban 300 ezer forint. Magyarországon ez 95 ezer forint volt 2001-ben, 2002-ben 111 ezer forint volt, 2003-ban pedig mintegy 125 ezer forint lesz minden egyes magyar állampolgárra, köszönhetően a Medgyessy-kormány kiemelt támogatásának.

(11.20)

Ez a támogatás 2002-2003-ban az egészségbiztosításra 350 milliárd forint többletforrást biztosít. Azért, hogy mindenki tudja, ez mekkora összeg: ez minden egyes magyar állampolgárnak - a csecsemőtől az aggastyánig - 35 ezer forintot jelent. Nem azért élnek a nyugat-európai országokban hat-nyolc évvel tovább az emberek, mint Magyarországon, mert ennyivel vitálisabbak vagy erősebbek, hanem azért, mert ennyivel egészségesebb és odafigyelőbb társadalomban élnek. Valamennyien tudjuk, hogy a fejlett egészségügyi kultúrával rendelkező országokban az ellátás több lábon áll, többszektoros, állami és magánintézmények állnak a betegek ellátására rendelkezésre, akik versenyeznek a betegért. A Medgyessy-kormány elkötelezte magát az egészséges Magyarország mellett, ezért az esélyegyenlőség elve alapján a költségvetésben kiemelt támogatást ad az egészségügynek.

Muszáj szólnom a magyar orvosokról és a magyar egészségügyben dolgozókról, nehogy úgy érezzék, hogy alapvetően róluk van szó. Itt igazából az őket kiszolgáló gépekről, eszközökről és épületekről beszélünk, egyáltalán az egészségügy technikai színvonalának a növeléséről. A magyar orvosok és a magyar egészségügyben dolgozók magas szintű szakmai munkát végeztek, és ezzel kompenzálták az elmúlt időben azt, amit a rendelkezésükre álló műszerpark, diagnosztikai eszközök és időnként alapvető eszközök hiánya okozott. Köszönet nekik ezért. Biztosítsunk számukra jó és modern technikai hátteret! Ők ezt azzal fogják meghálálni, hogy egészséges magyar nemzetet biztosítanak a magyar társadalomnak.

Érdekes áttekinteni az állami egészségbiztosítás kiadásait az elmúlt években. 1999-ben még 701 milliárd forintot fordítottunk egészségbiztosítási kiadásokra, 2003-ban pedig 1266 millió forintot. Ez önmagában is óriási szám, és a növekedés dinamikus. Gondolják el, hogy ezt a hatalmas összeget betegségkezelésre, gyógyszerár-támogatásra fordítjuk. Valamennyien tudjuk, hogy ez mire elég, mire nem elég, emberhez méltó, néha méltatlan színvonalon.

A kormányok színétől függetlenül megfigyelhető, hogy 1995 óta egyenletesen nőtt a vállalkozói szolgáltatások igénybevétele az egészségügyben. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vállalkozók felé történő kifizetéseinek összege 1995-től 2001-ig négyszeresére emelkedett, 15 milliárd forintról 60 milliárdra. Tehát az egészségügy ma is vásárol a vállalkozóktól szolgáltatásokat, mégpedig a teljes költés körülbelül 14 százalékát. Csak a Fidesz-kormányzat alatt 1998-ban 38 milliárd forintról 60 milliárdra nőtt ez az összeg, tehát ugyanaz a trend.

2001-ben a teljes gyógyító-megelőző ellátások kiadásaiból a háziorvosi vállalkozó orvosok a tevékenység 81,44 százalékát, a fogászat 57, a művesekezelés 88, az otthoni szakápolás 82, a CT, MRI 35 százalékát vállalkozók biztosították, mindezt jó színvonalon, és az állami egészségbiztosító fizette a költségeket, amit nagyon fontosnak tartok hangsúlyozni. Én azt vallom, hogy a szakmai elkötelezettség mellett a nemzet egészségének jobbításához pénz, mégpedig sok pénz kell. Jelentős mennyiségű és türelmes tőkére van szükség, olyanra, amely hosszú távon gondolkodik, és a beruházások felgyorsítása kapcsán már ma megteremti azokat az állapotokat, melyeket a központi költségvetés csak hosszú évek vagy évtizedek alatt tudna megteremteni. Az üzemeltetés költségeit továbbra is a központi költségvetés fedezi - mind eddig -, tőkebevonásra pedig azért van szükség, mert az ország egyszerűen képtelen egyszerre és egy időben fenntartani az ellátást, és végrehajtani a jelentős fejlesztéseket és beruházásokat.

Szeretném megnyugtatni a vállalkozókat, hogy nem társadalombiztosítási járulékot kívánok növelni. Folytatjuk a Fidesz által 4500 forintra feltornászott egészségügyi hozzájárulás leépítését, amely már 2003-ban is mintegy 30 milliárd forinttal növelte a vállalkozásoknál maradó összegeket. Kívánom, hogy jussunk konszenzusra azokért, akik miatt ma itt vagyunk, a betegekért.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra jelentkezett Tóth Imre, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó.

TÓTH IMRE (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Fontos, hogy morálisan is közelítsük a témát, de emellett az is rendkívül fontos, hogy szabályozzunk, jól szabályozzunk. Vagyis a kérdés: a betegek vagy a profit védelme.

Nézzük a tervezet biztosítékait! A legfőbb aggályom az, hogy bizonyos vállalkozók és a mögöttük lévő strómanok abban érdekeltek, hogy minél több tőkét vonjanak ki saját érdekeikben ebből az ágazatból. Elsősorban hogyan tehetik ezt? Nos, a törvénytervezet megengedi, hogy az egészségügyi szolgáltató gazdasági társasági formában működjön, ezáltal a fenntartó részesedése kétharmad rész alá csökken, kikerül a közbeszerzési törvény hatálya alól, így a bevétel felhasználása nem eléggé ellenőrzött, pénzeszközei a szállítókon keresztül kikerülhetnek a vállalkozói szférába.

Másodsorban: a vagyoni biztosíték bevételhez való kötése nem elegendő. Ezt meghaladóan az átvett vagyonnal is arányosnak kell lennie. A miniszter asszony ma reggel arra utalt, figyeljünk arra, hogy a kórházi fejlesztés milyen mértékben eszközigényes. Erre én azt mondom, hogy a biztosítékok terén is. A jogszabály nem rendelkezik az átvett vagyon értékmeghatározásának módjáról. A vagyoni biztosíték pótlásánál ki kell kötni, hogy az a szolgáltatásokért kapott bevételből ne legyen pótolható, vagyis hogy tőkeemeléssel engedje a visszapótlást.

Továbbá: harmincnapos ciklusú pénzellátás mellett veszélyes megengedni, hogy hatvan napon túli lejárt adósság keletkezzen, akár csak 3 százalékos mértékben.

Következő kétperces hozzászólásomban szeretném azt a gondolatot kifejteni, hogy a szabályozásnak érdemi, valós biztosítékokat kell adni, hiszen a betegek vagy a profit védelme kérdésében nem lehet vitás, hogy mi a válasz: csakis a betegek.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra jelentkezett Frajna Imre, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Molnár képviselő úr felszólalására reagálnék, bár nem ő vetette fel először ezt az egyébként kifejezetten rossz példát, hogy momentán az egészségügyi ellátás hány százalékát nyújtják magánszolgáltatók, merthogy a funkcionálisan privatizált háziorvosokat és fogorvosokat igencsak nehéz lenne tőkésnek tekinteni a mai egészségügyi rendszerben. Tehát ha a kórháztörvény hatásait kellene elemezni, akkor le kéne ragadnunk a CT, az MRI, a labor és a műveseellátás tapasztalatainál, ahol azt látjuk, hogy egyszerűen azért került ide be a fejlett technológia, merthogy a finanszírozás bőségesen tartalmazta ezek megtérülését, ami más területeken nem fordulhatott elő, és a mai napig is ez a helyzet vele.

Azt gondolom, ha valaki befektetni kíván az egyéb területekre, akkor muszáj lesz megteremtenie, hogy ott nyeresége képződjön, és ha a finanszírozás ezt nem biztosítja, akkor túl sok lehetősége nincs azon kívül, mint hogy az ellátás lerontásával vagy a költségek egyéb iránti csökkentésével teremtse meg, és ebből a szempontból a törvényjavaslat igen kevés garanciális feltételt tartalmaz.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Bernáth Ildikónak, a Fidesz képviselő asszonyának.

Parancsoljon!

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Szintén Molnár Albert képviselő úr hozzászólására kívánok reflektálni, aki azt mondta, hogy növekszik a vállalkozóknak kifizetett összeg, amit az Egészségbiztosítási Pénztár finanszíroz. Azt is mondta, hogy többek között a CT és az MRI működtetését jó színvonalon látják el, és még ezen kívül egyéb szolgáltatásokat is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem lenne szabad elfeledkezni arról, hogy ezeknek az eszközöknek a beszerzése közpénzekből történt, vagy színtisztán állami beruházás volt, vagy pedig olyan beruházás, olyan eszközbeszerzés, amelyet az önkormányzat céltámogatási pályázat keretében nyert el, és ehhez jelentős állami költségvetési forrás párosul.

(11.30)

Mi történt az után, hogy a nagy kórházakban a központi laborokat kvázi privatizálták, vagy ezeket az eszközöket működtetik? Az történik, hogy a közpénzből megvalósult beruházás átmegy a magánszférába, profitot termel. Az eszközöket működtető dolgozók kikerültek a közalkalmazotti státusból, bekerültek a versenyszférába, anélkül, hogy különösebb garanciákat vállalt volna bárki is az ő esetükben. Kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, hiszen ha nem fogadták el a felajánlott állást, abban az esetben el is vesztették azt.

Éppen ezért úgy gondolom, jogosak azok a felvetések, amelyeket ezzel kapcsolatban elmondunk, és igenis azt kérjük, azt várjuk a tisztelt kormánypárti képviselőktől, illetve a miniszter asszonytól, hogy a beterjesztett javaslathoz komoly garanciák járuljanak, amelyek védik a betegek érdekei mellett az egészségügyben dolgozók érdekeit is.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces fölszólalásra következik Gógl Árpád, a Fidesz képviselője. Parancsoljon!

DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Reagálnom kell, mert a közszolgálat központi forrásait kellene növelni, nemcsak azért, mert a kormányprogram ezt mondta, hanem azért is, mert Európában ez így illik. Molnár képviselőtársam jelezte a vállalkozók felé, hogy az általunk 4500 forintra tornázott hozzájárulást csökkenteni kell.

Szeretném az ellenzék részéről kérdezni: akkor hogyan fog nőni a központosított forrásból a ráfordítás? Szeretném hallani ennek a technikáját, és örülnék, ha erről meg tudnának győzni. És nem úgy, ahogy Gulyás József liberális szemléletű képviselőtársam említette, hogy az ellenzőket nem lesz könnyű megtörni. Minket ne megtörjenek, minket győzzenek meg, ha lehetséges. (Gulyás Józsefhez:) Akkor lehetséges, hogy abban a pillanatban amnéziás volt képviselőtársam, amikor ezt a mondatot kimondta, de nyilván a jegyzőkönyvben majd utána lehet nézni. Úgyhogy jó lenne, ha meggyőznének, hogy mi lesz a technikája a közpénzek növelésének.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Fölszólalásra következik Domokos László, a Fidesz képviselőcsoportból. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony, illetve Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyet érintő törvények megalkotásának a betegellátás racionalizálása, korszerűsítése, az ellátás színvonalának emelése érdekében kellene történnie.

Ellenben minél többet foglalkozunk a törvénnyel, mindinkább az a benyomásom - és nemcsak nekem, hanem nagyon sokaknak az egészségügyben dolgozók tekintetében, mind pedig a betegek tekintetében -, hogy ahogy a törvények kezdenek kibontakozni előttünk és azok a folyamatok, amelyeket ebben az évben is láthatunk, egyszerűen az egészségügynek egyféle elkótyavetyélése, engedjék meg, hogy ezt a szót használjam, nyilvánul meg, amelyet ugyan nem mondanak ki, egészen más, szép szavakat hallhatunk, de a valóságban, akár a gazdasági folyamatokat, akár a jogi szabályozást tekintjük, akkor mégiscsak ebbe az irányba halad a szekér.

Azt persze lehet mérlegelni majd, hogy jó szándék vezet a rossz irányba, vagy pedig hibás döntések következménye, vagy netalántán egy “mást mondunk, és mást csinálunkö elv érvényesül.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd szögezzem le, hogy ma Magyarországon az egészségügyben mindenki érintett, és ennek megfelelően jelenleg a betegek egyféle félelme érzékelődik a változásoktól, és bizony az egészségügyben dolgozók tekintetében határozott, hangos kiáltások, figyelemfelhívások hangoznak. Ezek a mai tények.

Azt gondolom, hogy érdemes számba venni, hogy a kormány valóban milyen pozíciókat teremtett az egészségügyben, nézzük ezt most a pénzügyi, gazdasági oldalról. A kormány megemelte a béreket, szokták nagyon büszkén mondani szocialista képviselőtársaim, ám azért hadd mondjuk el, hogy hitszegő módon az ezzel járó megemelkedett ügyeleti díjak fedezetét már nem biztosította ehhez. Ezt ki kell gazdálkodniuk a kórházaknak.

Ez egyébként csak a gyulai kórház esetében - konkrétan megnéztem - százmilliós nagyságrendű. Egyetlen kórház esetében! Nem elég, hogy számba vesszük azt, hogy sem az amortizáció, sem pedig az infláció hatása nincs ebben az évben finanszírozva az ügyeleti díjak mellett. Fölmerül a kérdés, hogy hogyan és miből gondolják akkor ennek kifizetését, milyen fedezetet kívánnak ehhez biztosítani. És sajnos évek óta azt kell mondani, közös felelősségünk, ha úgy tetszik, hogy a 13. havi közalkalmazotti béreket a kórházak még ma sem tudják közvetlenül a finanszírozáson keresztül megkapni, hanem még ma is hitelfelvételen keresztül jutnak hozzá év elején, hogy utána az év folyamán folyamatosan ennek a finanszírozását biztosíthassák.

Tehát a bérre adott fedezet nem elegendő már ma sem, az önkormányzatok eddig sem tudtak pénzt adni, és ahogy várható, ezután sem fognak, különösen nem a működésben, jó esetben valóban a céltámogatásokhoz, címzett támogatásokhoz kapcsolódó saját erővel tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy a saját, rájuk bízott egészségügyi intézményüket jobb feltételekhez juttassák.

Igen ám, de érdemes számba venni az önkormányzatok pozícióját is, hiszen azért az elmúlt hónapok ugyanarról szóltak, mint ahogy az egészségügyben is tapasztaljuk, hogy sokkal több feladat van az önkormányzatok számára, többletfeladat, mint amennyi tényleges pénz áll rendelkezésre. Ezért nemhogy többletpénzeket tudnának biztosítani a kórházaik számára, hanem pont az egyéb kötelező feladataik elől is elvont források állnak rendelkezésükre.

Ezért amikor azt mondják, hogy persze a törvénytervezetekbe nincs beleírva az, hogy az egészségügyet privatizálni kell, ha ténylegesen megnézzük a jogi és gazdasági környezetét, a fenntartó államot vagy akár a fenntartó önkormányzatokat, akkor azt tapasztaljuk, hogy bizony egy mesterséges rossz állapot van létrehozva ezen a területen, az önkormányzatok, fenntartók körében, ami egyértelműen kényszerhelyzetet hoz létre. Erről beszéltünk már a korábbi törvényvita keretében is.

Tisztelt Országgyűlés! A finanszírozási gondok mellett ott van a kórházak nyomasztó, mintegy 30 milliárdos adósságállománya. Erre a konszolidációra a kormány, megint csak büszkén mondva, 2,4 milliárd forintot szánt. Ez az egytizedét sem adja meg a tényleges igényeknek. A keret kimerülése után a konszolidáció ma már megállt. Márpedig az egészségügy adósságállományának és a jogi, gazdasági környezet rendezése nélkül szóba sem kerülhet a privatizáció kérdése, mondják az egészségügyben dolgozók, mondják a szakemberek, és felveti az ellenzék is, hogy talán nem így kellene tenni. Ezért is vetjük fel a törvények visszavonásának javaslatát.

Lényegében végül is ez alapján már nem lehet kivenni azt, hogy a kormány koncepciója mit fed le, egészen mást mondanak az egészségügy egyes politikai képviselői, és egészen mást mond a pénzügyi, gazdasági oldal, és talán ha megnézzük, az önkormányzatokban is egészen más dolgokat hallunk az MSZP-s politikusoktól. Ezek közel sincsenek egymással még beszélő viszonyban sem.

Jogosan vetődhet fel a kérdés, miért törekszik a mai kormányzat arra, hogy a kórházak pénzügyi helyzete tovább romoljon, mesterségesen továbbra is nehéz helyzetben maradjon. Erre a választ, gondolom, a mai vitában tovább kell keresnünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Mindent egybevetve, van egy nehézségekkel küzdő, alulfinanszírozott, eladósodott egészségügyünk, vannak a forráshiányos, nehéz pénzügyi, gazdasági helyzetben lévő kórházfenntartó önkormányzatok, van egy rossz finanszírozási és betegbiztosítási rendszerünk, és végül van egy egészségügyi törvénytervezetünk és az ahhoz kapcsolódó további módosítások, amelyek megnyitják a privatizáció lehetőségét a befektető előtt.

(11.40)

Felvetődik a kérdés: eladó az egészségügy valóban? És milyen áron? És ki fogja ezt megfizetni? Hiszen mégiscsak ezeknek a befektetéseknek meg kell térülniük; erről már többen szóltak, ezért most erre külön már nem térnék ki.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezért azzal zárom a gondolataimat, hogy abban egyértelműen sem az egészségügyben dolgozókat, sem a betegeket továbbra sem tudták megingatni, és a mi aggodalmainkra sem tudtak igazából választ adni, hogy az a koncepció - amely talán nincs kimondva -, ezek a törvénymódosítások az egészségügy elsorvasztását, olcsóvá tételét, kiárusítását szolgálják, vagy valóban a megoldás keresését. Erre keressük a választ. Remélem, szakmailag is sikerül ebben igazából eredményre jutnunk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Földesi Zoltánnak, a Szocialista Párt képviselőjének.

FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Én nem kívántam ebben a ma délelőtti vitában részt venni, de Domokos László képviselőtársam iménti hozzászólása késztetett arra, hogy hozzászóljak ehhez a vitához. Látom, és örömmel látom, hogy az elmúlt percekben és az elmúlt fél órában megsokasodott az ellenzéki oldalon helyet foglaló képviselőtársaink száma, és ez a szám sokkal nagyobb annál, mint akik végighallgatták a miniszter asszony expozéját, illetve vitaindító mondatait, amit 30 percen keresztül érvekkel alátámasztva elmondott.

Az az érzésem, képviselő úr, hogy önök - talán ez az ellenzéknek dolga is, de azért nem gondolnám - előre megírt papírokon felteszik a lemezt, és ha hallanak azzal kapcsolatosan teljesen logikus érveket, ha nem, akkor is mondják a magukét. Én pontosan tudom, hogy ilyen értelemben minden ilyen vitanapon a süketek párbeszéde folyik, de, ha hallhatta volna azt, amit a miniszter asszony elmondott a vitanap elején, akkor, azt gondolom, néhány mondatát átgondolta volna.

Azt is pontosan tudom, hogy aki a magyar egészségügyhöz az elmúlt 13 évben bármikor is hozzá akart nyúlni, meglehetősen síkos terepre lépett, mert nagyon olcsó módon, és még azt se kell mondanom, hogy demagóg módon, csak egyszerűen az embereknek arra a természetes félelmére hivatkoznak, ami jogos az emberekben: félnek, ha az egészségükkel kapcsolatos bárminemű változásról van szó. Ugyanakkor önöknek is tudniuk kell - hiszen hozzáfogtak ehhez a reformhoz -, hogy a magyar egészségügy és a magyar egészségügyi rendszer a jelenlegi formájában finanszírozhatatlan.

Azért is sajnálom, hogy nem hallotta képviselő úr a miniszter asszony bevezető gondolatait, mert ő tételesen, pontosan, szó szerint, több mondaton keresztül idézte Mikola István korábbi miniszter urat, Surján László korábbi népjóléti miniszter urat és másokat az önök padsoraiból, akik ugyanezekről az ügyekről beszéltek. Itt egyetlenegy dologról van szó: most a szocialista-szabad demokrata kormány kénytelen végrehajtani azt, ami már megkerülhetetlen, amiből már nincs visszaút. Erről folyik ez a vitanap; ezért az érveiket, képviselő úr, azt gondolom, előre megírtan mondják, ezt teszi a választókörzetében is. Azt gondolom, hogy minden érvet meghallgatva ezt a folyamatot végig kell csinálni ennek a kormánynak.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Vincze Lászlónak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon!

VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Én egy más aspektusból közelítem meg az eddig elmondottakat. A nagy egyeztető hírében tetszelgett ez a kormány a kormányváltást követően. Ez a nagy egyeztetés úgy sikerült, hogy semmiféle társadalmi vita nem zajlott, szakmai fórumon és egyeztetésen nem vitték keresztül a törvénytervezetet, nem egyeztettek a fenntartó önkormányzatokkal. Ebből azok az anomáliák következnek, ami részben a költségvetési helyzetből is adódik, hogy például egy Csongrád megyei önkormányzat által működtetett kórház már csőd közelében van, csődeljárás folyik különböző okok miatt. És lássunk csodát: nem vidékről, hanem Budapestről levezényelt, SZDSZ-hez közeli csődbiztost neveztek ki. Valószínű, hogy nem véletlen az a fajta retorika, amit az SZDSZ használ ennek a vitának a során, és nem véletlen, nem elejtett kifejezés, amit Gulyás úr az imént elmondott. Miről szól a történet? Épületekről szól, ebben az esetben is gyönyörű vízparti épületekről, arról, hogy hogyan lehet majd előkészíteni a privatizáció során egy részének az eladását, esetleges olyan privatizációt, amit talán el is lehetne kerülni.

Nem látjuk a garanciáját ezeknek a dolgoknak, félünk, hiszen már '95-ben megesett egy másik helyzetben, egy 1 milliárdos csongrádi bútorgyár esetében, amikor az MSZP-hez közel álló akkori magyar bankelnök - Medgyessy Péter úrnak hívták - vezényletével sikerült 180 ezer értékpapírért leküzdeni az országos és világhírű céget. Azóta bontják a falakat, valami kis maradványgyár hátra maradt. Ezért féltjük az önkormányzatok részéről a megyei önkormányzat által működtetett kórházunkat a szomszédságban, és félünk, hogy az évszázadok alatt összehozott értéket, épületeket s a benne lévő minden szellemi értéket esetleg majd szétverik, széthordják, szétprivatizálják egyesek, ragozhatnám tovább.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Tóth Imrének, a Fidesz képviselőjének.

Parancsoljon!

TÓTH IMRE (Fidesz): Békés megyei MSZP-s képviselőtársam fölrótta, hogy tömegek nem hallgatták meg a miniszter asszony egyébként helyes gondolatait a fölvezetésben. Viszont nagyon sokan vettünk részt a kórházak fejlesztésében, Domokos képviselőtársam is, aki meg lett szólítva, talán jobb, ha nem ő válaszol erre. 5 milliárdnál magasabb fejlesztést realizáltunk például a gyulai helyszínű megyei kórháznál. Hozzáfűzöm, ilyen arányú fejlesztés az elmúlt 15 évben nem volt realizált, mint az elmúlt négy évben ennél a kórháznál. Ez tény.

Ezzel arányos kell hogy legyen most fölvetett aggályunk, és hadd mondjak két ilyet tételesen a jogszabállyal összevetve, hogy képviselőtársam is értse, hogy miért aggódunk. A szerződés megszűnése után - tehát azzal a gondolattal játszom, ha a szolgáltató visszaadja a tulajdonosnak ezt a tevékenységet - nincs szabályozva, hogy a szerződés fennállta alatt a szolgáltató által pótolt vagyontárgyak, főleg orvosi berendezések, műszerek a megszűnéskor milyen módon kerülnek vissza a közszolgáltatásért felelős szervhez. Veszélyes az, hogy amennyiben a szolgáltató a visszaadás előtt ezeket kivonja, akkor egy működésképtelen intézményt kap vissza a fenntartó, amely jelen esetben lehet egy megyei önkormányzat, illetve lehet egy települési önkormányzat.

Vagy: a betegeknek okozott kárért való felelősség ritkán derül ki hat hónap alatt, így a szerződés megszűnését követően felmerülő ilyen kártérítések a jogutódot terhelik. Mivel hat hónap után a vagyoni biztosíték már nem áll rendelkezésre, hogy fedezetet nyújtson, amennyiben a jogutódlás nem áll fenn, vagy a fenntartóra hárul ez a kártérítési kötelezettség, vagy a pert indító károsult marad ellátatlan e tekintetben. Ezt akarjuk-e? Ez ellen mik a biztosítékok? Képviselőtársam is emellett szólt.

Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Csáky Andrásnak, a Demokrata Fórum képviselőjének. Parancsoljon!

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Talán ha Földesi képviselő úr is olvasta volna a hozzászólását, akkor átgondolta volna, felkészülhetett volna, és végiggondolhatta azt, amit mond. Való igaz, reggel a miniszter asszony expozéja abból a szempontból egy politikai játék része volt, hogy az elmúlt időszak jegyzőkönyveiből szemezgetett, de nem a lényegről beszélt. Ugyanis abban mind a két oldal még a 2001. évi CVII. törvény tárgyalása során is egyetértett, hogy beindult folyamatokat valamilyen módon bizonyos határok közé kell terelni, abban egyetértett, hogy tőkét kell bevonni az egészségügybe. Itt a nagy különbség az, hogy milyen formában, hogy a közszolgáltatásért nyújtott felelősség megmarad-e vagy sem. Tóth képviselő úr - bár nem egészségügyi szakember -, úgy gondolom, nagyon plasztikusan fogalmazta meg azokat az aggályokat, amelyek a mostani tervezettel kapcsolatban kialakultak bennünk.

Egyet ne felejtsünk el: érdemes azon elgondolkozni, hogy itt nem arról van szó, hogy a mostani kormányzat valami újat talált ki, hanem egy korábban elfogadott formációt készül hatályon kívül helyezni, amely a lassúbb, biztonságosabb átalakulást célozta meg. Fölmerül kérdésként, hogy miért nem lehetett hagyni legalább egy-két évig annak a törvénynek a hatályban létét, megnézni, hogy abban a keretben, nonprofit formában működtetve vajon a tőkések jönnek-e vagy sem, vajon befektetnek-e az ágazatba vagy sem, miért kellett azonnal leállítani, és a piac számára teljesen mintegy odadobni az egész egészségügyet. Úgyhogy inkább erről kellene beszélni. De én úgy érzem, főleg a bizottsági vitát követően, hogy valóban süketek párbeszéde, nem fogjuk tudni meggyőzni egymást.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Babák Mihálynak, a Fidesz képviselőjének.

(11.50)

BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Engedjék meg, hogy minden hangzatos és szimpatikus megjegyzés és címszó mellett azt mondjam, hogy a benyújtott törvényjavaslat nem a tízmillió magyar állampolgár, tízmillió potenciális beteg ember érdekéről szól. Nem a beteg érdekéről szól, nem a rászorult, az elesett, a kiszolgáltatott érdekéről, nem az orvos érdekéről és nem a szakasszisztencia érdekéről szól, hanem mindezeket ez a benyújtott törvényjavaslat veszélyezteti.

Nyilvánvalóan a kormány dolga az, hogy kormányozzon és reformot terjesszen be. Ebben nyilvánvalóan számíthatnak a támogatásunkra, és úgy gondoljuk, hogy a valós probléma a finanszírozás és a strukturális átalakítás, amiben reformokat kell elérnünk, fordulatra, korszakváltásra és cselekvésre van szükség. Ezzel szemben mit mond a kormány a beterjesztett javaslattal? Magánosítást. Tehát rá akarja bízni a privát tőkére ezt a reformot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezért mondjuk mi azt, hogy a beteg védelméről vagy a profit védelméről szól-e a mai vitánk. Mi szeretnénk, ha a beteg védelméről szólna, és mindazokról, akik érintettek ebben a szakmában és ebben a szolgáltatásban.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy elmondjam még azt is, hogy a jelenlegi gondokkal küszködő, és úgy gondolom, sok tekintetben világszínvonalú egészségügyi szolgáltatásunkat összetartja még a finanszírozási és strukturális gondokkal szemben is a szakma szeretete, az áldozatkészség és a hippokratészi eskü. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos az egészségügyi szolgáltatás, de sajnos a beterjesztett törvényjavaslat nem erről szól.

A tisztelt kormánynak állunk rendelkezésére és támogatjuk a reformokban, a fordulatban, a korszakváltásban és a cselekvésben, de kérem, ezt tegyék meg, és ne csak privatizáljanak.

Köszönöm, hogy szólhattam.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra Domokos Lászlónak, a Fidesz képviselőjének megadom a szót.

DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Szintén Földesi úrra szeretnék reagálni, hiszen miniszter asszony sem vett részt most sem a vitában, ezt nem fogom felróni neki, hiszen neki módja van a jegyzőkönyvet tanulmányozni, és mód volt arra, hogy együtt is vitatkozzunk, sőt módja van a tévéből is nyomon követni, készülve a záró válaszára. Gondolom, ezt teszi meg, valóban jobb felkészülni, amikor az ember felszólal és leírja, talán az időt is tudja tartani, nem úgy, mint ahogy önnek ez sikerült.

Egy dologra azért szeretném felhívni a figyelmet, amire a beszédben is fel szerettem volna hívni a figyelmet. Arra, hogy meggyőződésem szerint, és nagyon sokaknak az egészségügyben dolgozók és érintettek szempontjából a szocialista kormánynak a miniszter asszony által még ki nem mondott egészségügyi koncepciójából gyakorlatilag kimaradt az, ami történik: az egészségügy elsorvasztása, olcsó áruvá tétele, privatizációra való előkészítése. Ez nincs benne a koncepcióban, ennek a végeredménye természetesen az lesz - ehhez ön nem biztos, hogy ért -, hogy ez a koncepció végeredményben a lakosság vagyonának áron aluli és feltételek nélküli privatizációját fogja szolgálni. Erre szeretnénk felhívni a figyelmet, és engedje meg, hogy ennek hangot adhassunk, hogy ezt elmondhassuk hitelesen.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Felszólalásra következik Vidorné Szabó Györgyi, a Szocialista Párt képviselő asszonya.

Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó.

DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Ott szeretném folytatni, ahol Kósáné Kovács Magda abbahagyta: az egészségügy legfontosabb szereplőjének, a betegnek a védelmével kapcsolatban szólnék.

A magyar jogrendszer törvényi rangra emelte a beteg védelmét. Az 1997-ben született egészségügyről szóló törvény kimondja, hogy az államnak biztosítania kell a betegek általános emberi és állampolgári jogain túl az egészségügyi ellátás során jelentkező speciális jogainak érvényre juttatását. Szinte mindannyian voltunk már betegek, és éreztük, hogy nincs kiszolgáltatottabb helyzet, mint a betegé. Olyan különleges fizikai és lelkiállapot ez, amely a legmagasabb rendű védelmet igényli.

Hogyan képes jogrendünk eleget tenni ennek a feladatnak? A törvény elsősorban az egészségügyi szolgáltató számára ír elő kötelezettséget, és nem választja szét aszerint, hogy a beteg közszolgáltatóhoz vagy magánszolgáltatóhoz fordult-e. Egyformán követeli minden szektortól, mint ahogyan a szakmai szabályok betartását is.

Az egészségügyi szolgáltató köteles arra, hogy a beteget - persze egészségi állapotától függően - már a felvételkor, illetve a beavatkozás, ellátás megkezdése előtt részletesen tájékoztassa a betegjogokról, azok érvényesítésének lehetőségéről, vagy akár az intézmény házirendjéről. Természetesen a beteg rendelkezhet úgy is, hogy ezt nem kívánja személyesen meghallgatni.

Ez a törvény úgynevezett panaszjogot biztosít a beteg számára, aki élhet ezzel, ha úgy érzi, hogy az ellátásával kapcsolatban jogai valamilyen sérelmet szenvedtek, és azt is részletesen szabályozza, hogy az egészségügyi szolgáltató vagy a fenntartó nem tekinthet el az eljárás lefolytatásától, köteles a panaszt kivizsgálni. A vizsgálatról és annak eredményéről a beteget tíz munkanapon belül tájékoztatnia kell. Mindez nem akadálya annak, hogy a beteg, ha úgy látja, a panasz kivizsgálása érdekében más szervhez is fordulhat, és erre a körülményre a szolgáltató maga kell hogy felhívja a beteg figyelmét. A panasz kivizsgálásának részletes szabályait az egészségügyi szolgáltatónak a belső szabályaiban kell rögzítenie. Fontos szabály, hogy a panaszokat, illetve az azok alapján megtett intézkedéseket nyilván kell tartani, és azt a vizsgálat során keletkezett anyagokkal együtt öt éven át megőrizni.

Jó esetben a beteg képes arra, hogy a jogait érvényre juttassa és eljárjon saját érdekében, de sajnos nem ez a jellemző. Ki segít akkor neki? Különösen akkor, ha nincs hozzátartozója, vagy ő kora és egészségi állapota miatt nem képes erre?

Az egészségügyről szóló törvény létrehozta a betegjogi képviselő intézményét. A betegjogi képviselő nemcsak azért jött létre, hogy legyen valaki, aki a beteg helyett eljár; sajátos feladatai és lehetőségei is vannak, tekintettel ennek az egészségügyi jogviszonynak a sajátos helyzetére, bár elsőrendű jogosítványa, hogy ismertesse és védje a beteg jogait, és segítse azokat érvényre jutni. Ennek keretében legfontosabb jogosítványa, hogy a beteg meghatalmazása alapján és e meghatalmazás keretei között panaszt tegyen az egészségügyi szolgáltatónál, a fenntartónál. Ugyancsak a beteg meghatalmazása alapján egyes hatósági eljárásokat is megindíthat, és ennek során intézkedhet a beteg megfelelő képviseletéről.

A betegjogi képviselő nemcsak a beteggel áll szoros kapcsolatban, fontos teendője, hogy rendszeresen tájékoztassa az egészségügyi dolgozókat is a betegjogra vonatkozó szabályokról. A betegjogi képviselő ezen túlmenően az egészségügyi szolgáltató működésében általánosan megnyilvánuló jogsértő gyakorlat esetén jogosult arra, hogy felhívja ezekre a hiányosságokra az intézmény vezetőinek figyelmét, amely felhívásra az intézménynek kötelessége válaszolni, reflektálni. Ennek elmaradása esetén a képviselőnek joga van intézkedés végett a megfelelő hatósághoz fordulni.

Meg szeretném jegyezni, hogy a betegjogi képviselő tevékenységi körébe tartozik az is, hogy kiemelten kezelje az életkoruk, testi vagy szellemi fogyatékosságuk avagy szociális helyzetük miatt jogaik érvényesítésében akadályozott személyek védelmét.

A törvény a betegek és az egészségügyi szolgáltatók között felmerült jogviták peren kívüli rendezésére is létrehozott egy sajátos jogintézményt, az úgynevezett közvetítői tanácsot, hogy ha lehet, akkor ne a bíróság előtt folyjanak ezek az ügyek, hanem már előtte lehessen egyezségre jutni, hiszen nem mindenki szeret bíróságra járni.

Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottak alapján jól érzékelhető, hogy jogrendszerünk a beteg jogainak védelmét kiemelt fontosságúnak tartja, részletesen szabályozza, és mind a közszolgáltatót, mind a magánszolgáltatót kötelezi és elvárja tőlük ennek érvényesítését.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Felszólalások:   13-16   17-127   128-200      Ülésnap adatai