Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Volt egyszer egy vidéki gyerek, aki eljött a fővárosba, hogy alakítsa az ország sorsát, a nemzet jövőjét. Eddig a történet akár mindkettőnkről szólhatna, ön Felcsútról, én Miskolcról érkeztem ide. (Felzúdulás, derültség a kormánypártok soraiban.  Az elnök csenget.) Sőt, megkockáztatom, hogy ahogy engem most, úgy egykor, 30 évvel ezelőtt talán még önt is a jó szándék vezérelte. Ma már viszont tudjuk, hogy önt mi vezérli, miniszterelnök úr: a saját hatalmi tébolya, aminek az oltárán kész akár az egész országot feláldozni. Higgye el, az én jellemem nagyon távol áll attól, hogy valaha is olyan ember legyek, mint ön (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), mégis szeretném tudni, hogy ön, miniszterelnök úr, hol rontotta el. Mikor érezte például először azt, hogy már nem elég a miniszterelnöki fizetés, hanem ennél jóval többre van szüksége, mondjuk, egy ország jövedelmére, a dolgozók fizetésére, a szüleink nyugdíjára, aminek az lett a következménye, hogy mára mi, magyarok lettünk az Unió második legszegényebb nemzete, ön pedig, miniszterelnök úr, Mészáros Lőrinc fedőnéven az ország leggazdagabb embere, újdonsült dollármilliárdosa. Vagy mikor jutott eszébe az, hogy a bankok kedvéért magyarokat dobhat az utcára? Ön négy évvel ezelőtt paktumot kötött a bankokkal, azóta több mint tízezer kilakoltatás volt ebben az országban, miközben az ukrán meg a török vendégmunkásoknak migránshoteleket építenek, hogy legyen hol lakniuk. Egészen elképesztő! És ha már migránshotel, mikor érezte azt miniszterelnök úr először, hogy a multik kedvéért rabszolgává teheti a magyarokat, hogy aztán az elüldözött honfitársaink helyére tízezrével telepítsen be gazdasági bevándorlókat, három év alatt, mondjuk, 86 ezret, nehogy már emelni kelljen a magyarok bérét?

És végül a legsúlyosabb, legfojtogatóbb kérdés, miniszterelnök úr: mikor érezte azt először, hogy már az emberi élet sem drága? Évente ebben az országban 24 ezer honfitársunk hal meg azért, mert nem jut hozzá a megfelelő kórházi ellátáshoz, holott van pénz egészségügyre, csak ott van az ön pénztárosának a zsebében.

Miniszterelnök úr, Felcsúton már van stadion, van kisvonat, van minden, amire ön gyerekkorában vágyhatott. Fogadja meg a tanácsomat: hogyha még utoljára szeretne jót tenni ezzel a nemzettel, menjen vissza oda, ahonnan jött! Higgye el, egy nemzet lesz hálás érte! (Taps a Jobbik soraiban.  Tordai Bence tapsol.)