Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Nem azért nem a helyemről beszélek, mert vissza akarok élni a türelmükkel, vagy a hangerőmet akarom erősíteni, hanem az oszlop mögé kerültem a pandémia hatására  és lehet, hogy a politikában is , így onnan nehezebben lennék látható és hallható. Ezért gondoltam azt, hogy ha már ritkán szólásra vetemedem, akkor most megragadom az alkalmat, hogy innen próbálok önökhöz szólni.

Természetesen két előterjesztés kapcsán veszem a bátorságot, hogy a tisztelt képviselőtársaimnak néhány szempontot megfontolásra ajánljak.

(14.10)

Az egyik a T/15710., a második pedig a T/15725. előterjesztés, mind a kettő törvényjavaslat a közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal, nevesül a második a Jövő Nemzedék Földje Alapítvánnyal foglalkozik. Teszem ezt két minőségben, egyrészről, mint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet fönntartó, állam által alapított közérdekű vagyonkezelő alapítvány kurátora, másrészről pedig a második törvényjavaslatban, a Jövő Nemzedék Földje Alapítványban érintett, mezőhegyesi földekért felelős, önök által, illetve a végrehajtó hatalom által megbízott kormánybiztos.

Nyilvánvaló, hogy ennek a vitának két metszete van. Az elmúlt mintegy hat órában elsősorban a közfeladatról, a közérdekről, a közcélról, döntő mértékben a felsőoktatás sorsáról esett szó. Ennek Hiller tanár úr, Pósán tanár úr és más fölsőfokú, egyetemi tanítást végző képviselőtársaimmal szemben nem vagyok szakavatott tudója, nem venném magamnak a bátorságot, a fölsőoktatás reformja kapcsán a bölcsesség mindentudó kövéről szóljak. De azt mindenképpen fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy abban valóban Hiller Istvánnak igaza van, hogy teljes nemzeti konszenzus létezik Magyarországon a tekintetben, hogy erős Magyarország, nemzeti szuverenitás, önrendelkezés elképzelhetetlen tudás nélkül, versenyképes tudás nélkül, amely megadja a fölzárkózás, az integráció lehetőségét az egyén és az ország számára is. Tehát hogy a tudás érdekében, a tudásbővítés és a kiművelt emberfők számának növelése érdekében zajlik a vita mindkét fél oldaláról, ebben egészen biztos vagyok. De az a kérdés, hogy vajon, ha mindenki elégedetlen Magyarországon a fölsőoktatással, a fölsőoktatás eredményével és teljesítményével, akkor a tartalom vagy a forma fogja megváltoztatni a fölsőoktatást; létezike tartalmi reform formai reform nélkül, és önmagában a formai rendszerváltás jelenthete tartalmi változást.

Én azt gondolom, hogy a régi formához ragaszkodni, státuszkonzervatív álláspontot képviselni azért nem érdemes, mert a régi forma nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ha a jelenlegi egyetemi fönntartói struktúra jól működne, akkor nem ezek az eredmények lennének. És valóban igaza van Hiller Istvánnak abban is, hogy ne a nemzetközi benchmarkokhoz vagy számokhoz mérjük magunkat, hanem nézzük meg, hogy mit mondanak a munkaadók, vagy nézzük meg, hogy mit mondanak a hallgatók maguk az egyetemek teljesítményéről.

Az Agrár- és Élettudományi Egyetem átalakítását másfél éves előkészítő munka előzte meg, ahol világos volt, hogy mindenki változást akar: a hallgatók, a szenátus, a tantestület és természetesen a gazdasági érdekképviseletek is, hiszen nincs olyan magyar munkaadó Magyarországon, aki a munkaerő végzettségével, fölkészültségével általában elégedett lenne. Vannak iparágak, ahol jól mennek a dolgok, de a magyar munkaadók  akiket, mégiscsak az a cél, hogy a köznevelés és a felsőoktatás végül is kiszolgáljon, hogy a munka segítségével minden ember boldogulni tudjon  összességében elégedetlenek a teljesítménnyel. Én ennek a megfontolására biztos, hogy késztetném és biztatnám a képviselőtársaimat, hogy vajon nem érkezette el az ideje, lehet, hogy későn, annak, hogy egy komoly formaváltáson essen át a magyar fölsőoktatás, elsősorban a fönntartói oldalt nézve.

Én ebben az előterjesztésben nem látom, hogy az egyetem működése, autonómiája, az Alaptörvényben garantált fölsőoktatási függetlenség, a tudományos szabadság sérülne; ezt nyilvánvalóan majd alkotmányossági vitává lehet tenni, de ez az előterjesztés nem erről szól. Ez az előterjesztés arról szól, hogy a fönntartó hogyan lehetne produktívabb, hogyan lehetne hatékonyabb, és hogyan lehetne jobb gazdája a rábízott felsőoktatásnak, illetve az egyetemi világnak.

Én nem értek azokkal egyet, akik azt gondolják, hogy mi kiszervezzük a lehetőségét annak, hogy befolyásolják a fölsőoktatás jövőjét, ízlésük, kényük-kedvük, illetve jobban mondva, a választók megbízása alapján megváltoztassák a fölsőoktatás vonalát. Azért, mert két eszköz mindenféleképpen itt marad. Az egyik a szabályozás a parlamentnél; a szabályozás továbbra is a parlamentnél van, a szabályozó a törvényhozó továbbra is, tehát a fölsőoktatás játékszabályait a törvényhozás hozza meg. A másik pedig a költségvetés, amit szintén egyszerű többséggel fogad el a parlament, és valóban minden kormányzásnak az attribútuma, legfontosabb pontja, hiszen abban nyilvánul meg az, hogy mit gondolunk erről az országról, ennek a közösségnek a jelenéről és a jövőjéről. Az államilag támogatott szakoknak a számát és a fölvett hallgatók számát a költségvetés alapján a mindenkori miniszter és minisztérium határozza meg. Ez ezzel a javaslattal nem változik. Tehát a két leglényegesebb pont, hogy kik tanulhatnak állami támogatással, mekkora lesz az ehhez nyújtott büdzsé, és milyen keretek, játékszabályok vonatkoznak a fölsőoktatásra, nem változik.

Másrészről pedig fölhívnám arra is a figyelmet képviselőtársaim számára, hogy azt tapasztalom, hogy az Agrártudományi Egyetem lehet, hogy egy szűk metszet, 14 ezer diák és egy kis közösség, egy szakmai egyetem, ahogy Hiller István mondta, de hát az ottani állapotok, amit ott tapasztaltunk, az a 24. óra utolsó perce, olyan rossz állapotban van maga az egyetem, maga az egész képzés, ami természetesen rávilágít az agrárvilág ellentmondásaira és nehézségeire. Magyarán, önök itt idealizálni próbálják a magyar felsőoktatás jelenlegi helyzetét, az elmúlt 30 év gyümölcseként mutatják be mindazt, ami van, de aki bemegy az Állatorvostudományi Egyetem mai épületébe, aki bemegy az Agrártudományi Egyetem campusaiba, az nem azt látja, hogy ott minden rendben van. Az azt látja, hogy ott minden probléma inkább, és változást igényel.

Ha innen nézem a kuratóriumot, akkor szerintem egy fontos dolog, hogy az Audi alányúl  ne haragudjanak, és elsősorban az utókor ne haragudjon a jegyzőkönyvre, hogy ezt a szót használom , alányúl a győri egyetemnek vagy a győri középfokú oktatásnak. Szerintem helyes, hogy az OTP-csoport és a Bonafarm alányúl a földön vergődő, inkább sínylődő magyar agrár-fölsőoktatásnak. Én ebben nem látok politikai, társadalompolitikai kockázatot. Vannak, akik támadják ezeket a gazdasági szereplőket, de azért összességében a józanul gondolkodó parlamenti képviselőtársaim nem vitathatják el azt, hogy vannak magyar üzleti sikerek, és ezeknek az üzleti sikereknek a kovácsolói jó, ha ott ülnek az egyetemi fönntartói testületekben.

Tehát azt gondolom, hogy erős Magyarország fölsőoktatási rendszerváltozás nélkül nincsen. Lehet kritizálni a kormányt, hogy ez lassú volt, lehet kritizálni a kormányt, hogy későn jutott erre a fölismerésre. De hogy változtatni kell, abban egészen biztos vagyok.

A fölszólalásom azonban nem erről akart szólni, csak több képviselőtársam a Fideszből, a KDNP-ből és Hiller István az MSZP-ből olyan kiváló fölszólalást mondott, hogy muszáj volt ennyiben az elhangzottakra reagálnom.

A fölszólalásom az eszközről akart szólni, az állami vagyonról. Mert ugyan egy különleges metszetben, de néhány mondat esett az állami vagyon ebbéli szerepéről és jelentőségéről, de itt azért arra hívnám fel képviselőtársaim figyelmét, hogy valóban, ez a javaslat az állami vagyon egy részével való gazdálkodás újragondolását is jelenti.

2008-ban a Baross Gábor Társaságban volt egy konferencia, ahol Kovács Árpád arról mesélt, hogy a rendszerváltozás idején azt sem tudták, mennyi vagyona van a magyar államnak. A földhivatali nyilvántartásokban 300 ezer helyrajzi szám volt, az ÁVÜ-nél pedig 150 ezer. Azt mondja az Állami Számvevőszék 2003-ból, hogy a magyar állam 4000 milliárdot veszített 1990-2002 között, a privatizáció nyakló nélkül folyt, például Mezőhegyesen 2002-2010 között; ezermilliárdos privatizációs bevételek tartották lélegeztetőgépen az akkori SZDSZ-es és MSZP-s kormányt. 2010-ben a magyar állam vagyonát 10 ezer milliárdra becsülték, 2019-20-ban ez a becslés körülbelül 17-18 ezer milliárd forint. Tehát 70 százalékkal növelte, az önök által általában korrupcióval, a transzparencia hiányával és a józan gazdálkodás hiányával vádolt kormány 70 százalékkal növelte ennek az adófizetői közösségnek a vagyonát.

Szerintem a törvényhozásban, ahol nemcsak a kormánypárti képviselőknek és a minisztereknek kellene jelen lenni, hanem az egyébként előző funkciót ellátó ellenzéki képviselőknek is  akik szintén szerény létszámban képviseltetik magukat, nyilván a téma érdektelensége okán , a törvényhozásban azt az intellektuális vitát is le kell folytatni a felsőoktatási vita mellett, hogy vajon az államnak mi a kötelessége a megszerzett, visszavásárolt vagy fölépített vagyonnal. Csak a cégvagyonunk 5000 milliárd forint. Vane joga a végrehajtó hatalomnak folyamatosan, a kor változásainak megfelelően újabb és újabb eszközöket keresni arra, hogy ez a vagyon a köz javát szolgálja, de a jó gazda gondossága is érvényesüljön?

Én nem vagyok elégedett azzal, ahogy a magyar állam kezeli jelen pillanatban a közvagyont. Nem arra gondolok, hogy ellopják vagy ellopjuk, hanem arra gondolok, hogy nem elég hatékony. Egy bürokratától, egy államtitkártól vagy egy helyettes államtitkártól egy kormány sem várhatta azt, hogy hatékony legyen az állami vagyon kezelése. Én jó lelkiismerettel tudom majd megszavazni azt a törvényjavaslatot, amely állami vagyonelemeket jogi és személyes felelősséggel  nem politikai, mint önök vagy a kormány tagjai, hanem személyes jogi felelősséggel  felruházott emberekre bízza, de nem korlátlanul: közfeladattal és közcéllal.

(14.20)

Ez a vagyon, bár a törvényjavaslat preambuluma azt mondja, hogy magánjogi szereplő, de valahol mégiscsak  jogász lévén megengedem magamnak ezt a tudományosságot  a közjószág és a magánvagyon között van. Hiszen olyan vagyonelem, amely közfeladattal és közcéllal terhelt. Tehát nem veszíti el a közpénz a közpénzjellegét  mint ahogy sokan ezt szemünkre hányják , hanem megmarad a vagyon, amit jogi felelősséggel fölruházott alapítványok és kurátorok kezelnek a közjó érdekében, felelősségre vonhatóan, közfeladat és közcél teljesítése érdekében. Ráadásul ennek a vagyonnak a jövedelme a közfeladatot és a közcélt kell hogy finanszírozza.

Mezőhegyesen, én azt javasoltam a kormánynak, hogy legyen egy olyan konstrukció, amely kizárja annak a lehetőségét, ami a szocialista kormány alatt megtörtént, hogy a ménesbirtokot egyszer már privatizálták, a fideszesek egy része meg el akarta adni az állami földet 2016-ban. Az állami földtulajdon állami tulajdon marad. Vagyonkezelői jogot kap az alapítvány, a vagyonkezelői jog azonban elidegenítési és terhelési tilalom alatt áll, amit bejegyeznek a földhivatalban. A vagyonkezelés jegyében ezt a földet bérbe adja a saját maga által 100 százalékban tulajdonolt cégnek, amelynek a részvényei azonban szintén elidegenítési és terhelési tilalom alatt állnak, csak az állam veheti meg. És a befolyt osztalékból, valamint bérleti díjból finanszírozza azt a közfeladatot és közcélt, amelyre jól mutatott rá Gurmai képviselőtársam  annak ellenére, hogy nem volt fair és nem volt korrekt a hozzászólása , Békés megye, Dél-Békés fölzárkóztatása, az ottani mezőgazdasági szakképzésben tanuló diákok számára a lehetőség biztosítása, a közoktatás, köznevelés finanszírozása, szakképzés finanszírozása, a város támogatása. Tehát a kuratórium a befolyt osztalékkal nem tehet mást, mint hogy erre a közcélra fordítja a pénzt, és felel ennek a vagyonnak a működtetéséért, használatáért.

Fölhívnám képviselőtársaim figyelmét még a hátralévő rövid időben, hogy Franciaországban, ahol az állam erejét az állam vagyonának mérete és az állam gazdasági befolyása mindenképpen meghatározza, ott vagyonkezelő alapok léteznek, befektetési alapokba van szervezve az állami vagyon, mint ahogy Portugáliában is. Tehát az, hogy az állam gazdálkodik a vagyonával, és régi formák helyett újat keres, ez még önmagában nem ördögtől való. Az a kérdés, hogy vannake garanciális szabályok, és erről lehet vitatkozni.

Mezőhegyes esetében biztos, hogy vannak garanciális szabályok. Elhoztam a mezőkovácsházi földhivatalból egy földhivatali nyilvántartási lapot, hogy most mi van bejegyezve. Ma a mezőhegyesi föld korlátozás nélkül eladható, értékesíthető. Ha elfogadják a javaslatot, akkor széljegy kerül rá, vagyonkezelői jog, amely elidegenítési és terhelési tilalom alatt áll.

A Mezőhegyesi Ménesbirtok jól mutatja azt, hogy egy állami földterülettel, amit eladtak, majd visszavásárolt az állam, részben Szigetvári Viktornak, Gőgös Zoltánnak és a fideszes képviselőtársaimnak, kormánynak köszönhetően sikerült megmenteni, ott mégiscsak az érvényesül, hogy a magánérdeket fölülírta a közcél, ezért próbáljuk ezt a konstrukciót létrehozni, hogy soha ne merüljön föl újra a lehetősége annak, hogy ez a vagyon ne közcélt, közfeladatot, hanem magánvagyont vagy magáncélt szolgáljon. Ki akarjuk zárni a privatizáció minden formáját, lehetőségét, és természetesen, ahogy ez lényeges vita majd a részletes vitában, hogy a mezőhegyesi állami földeknek milyen közcélt kell szolgálniuk  közoktatás, mintagazdaság szervezése, s a többi , amire a törvényhozás majd fölhatalmazza a kormányt, és a kormány létrehozza ezt az alapítványt.

Én tehát azt gondolom, képviselőtársaim, hogy kicsit heves a vita, a lényegről kevés szó esik, túl sok a pártpolitikai szempont a választások előtt egy évvel, de azt gondolom, hogy a személyes lelkiismeretem is tiszta. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), Mindannyiukat  Gurmai Zita képviselő asszonyt különösképpen  várom Mezőhegyesre, hogy megmutassam azt, hogy az állam vagyonát, az állam földjét hogy lehet jól működtetni a köz javára, és hogy ez hogy marad így a továbbiakban is. Köszönöm szépen. (Nagy taps a kormánypárti padsorokban.)