Felszólalás adatai

Hadd említsek azért néhány kérdést - amit azért mégis megpróbál felvetni -, nevezetesen, a Bajnai-kormány megszorító politikájáról, ami egyébként logikus folytatása annak az IMF-szerződésnek, ami előtte köttetett; egy viszonylag gyorsan megköttetett IMF-szerződés, amely egyébként a terhek nagy részét a lakosságra terhelte, és a másik oldalról a terhek nagy részét pedig időben a következő kormányra terhelte.

Ezzel szemben hadd utaljak arra, hogy a jelenlegi kormány az IMF-megállapodásoknál eléggé világossá tette, hogy mik azok a - olyan szépen mondják - red line-ok, mik azok a tárgyalási pozíciók, amelyekből nem enged, és ön is nagyon jól tudja ezeket a pozíciókat. Elegendő akár csak néhány plakátra rápillantani, és akkor lehet látni, hogy milyen pozíciókat foglal el a magyar kormány ebben a tekintetben: így például a nyugdíjak csökkentése nem lehet tárgya ennek a megállapodásnak, a vagyonadó nem lehet tárgya, az egykulcsos szja nem lehet tárgya, tovább szeretnénk vinni a tehermegosztás politikáját, és a gyermekkedvezmény sem lehet ennek tárgya. Úgy gondolom, ez így logikus, ha ezeket a tilalomfákat vagy red line-okat a magyar kormány világossá teszi, és ezáltal világossá tette azt is egyébként - amit ön megpróbál itt összemosni a "megszorítások" kifejezéssel -, hogy a megállapodás éppen azért tart ilyen hosszú ideig, mert hisz ennek az egyik legfontosabb eleme az, hogy ne a lakosságot terhelje a költségvetés egyensúlyának megteremtése és annak biztosítása.

Azt mondja a tisztelt képviselő úr a kérdésében, hogy 22 év alatt semmi nem változott; azért ez így tételesen nyilvánvalóan nem igaz. Ha csak azt nézzük, hogy az Unió átlagához viszonyítva az egy főre jutó GDP 1995-ben 51 százalékon volt, 2011-ben 66 százalékon állt, van egyfajta felzárkózás nyilvánvalóan; vagy mondjuk, 1995-höz képest a mai napig a GDP mintegy 43 százalékkal növekedett. Úgy gondolom, hogy ezeket az érdemeket kár elvitatni.

Az azonban világosan látszik, hogy ez a felzárkózási folyamat 2002-ben megbicsaklott, és az is látszik, hogy mi ennek az oka, miért bicsaklott meg. Nagy figyelmébe ajánlanám Mancur Olson remekművű könyvét - The Rise and Decline of Nations, Nemzetek felemelkedése és süllyedése -, ahol azt próbálja összevetni, és azt teszi vizsgálat tárgyává, hogy vajon miért van az, hogy a második világháború után a háborúnak egyébként győztese, Nagy-Britannia fokozatosan veszít gazdasági súlyából, és a háború egyik vesztese, Németország pedig gyorsan felzárkózik. A válasz pedig az, hogy az állam foglyává vált különböző nagy érdekcsoportoknak, a szakszervezetektől kezdve különböző egyedi érdekcsoportoknak. Nos, ez a helyzet alakult ki egyébként Magyarországon is 2002 után - hívják ezt jóléti rendszerváltásnak vagy nagyon sokfajtaképpen -, és ez játszódott le, ez vitte egyébként Magyarországot abba a zsákutcába, ami az elmúlt nyolc évet jellemzi, és ebből a zsákutcából próbál kitörni a kormány.

Ön ugye említette itt az összefogást a félcivil baloldalon a Millával és társaival. Hát, ott az egyik vezető - nagyon jól látható - egy olyan vezető, aki egyébként érintve volt azáltal, hogy a korai nyugdíjaztatási sémákat a kormány felszámolta. A kormány pont azt teszi, hogy azokat a privilégiumokat és azokat az újraelosztásért harcoló koalíciókat, amelyek egyébként lebénítják a gazdaság fejlődését, ezeket töri meg. Ez egy nagyon sok konfliktussal járó folyamat, amit láthatunk ebben, de ennek az az eredménye, hogy végül felszabadulnak azok a források, amelyek a gazdaság fejlesztését lehetővé teszik, és a gazdaság növekedését. A gazdaság növekedését éppen az blokkolta, hogy Magyarország ebben a fogságban szenvedett, és a kormánynak az a feladata, hogy ebből a fogságból kivezesse az országot.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)