Felszólalás adatai

Úgy gondolom, a kommunista diktatúra emlékezetének fenntartása már csak az én korosztályom szempontjából is fontos tétel, hisz meg kellett élnünk és benne éltünk. Úgy gondolom, a működését fel kell tárni, mert ebben sem tud mindenki mindent, hisz annak idején sok működési kérdés titkos volt, s azóta se írta meg se az irodalom, se más. Tudni kell arról, hogy kik voltak a diktatúra feltétlen kiszolgálói, kinek van bűnös magatartása, és hogy kik bűnösök, ezt meg kell állapítani egyszer, mert rend a lelke mindennek.

Bár az az igazság, és elmondom azt a gondolatomat, amelyet nagyanyámmal osztottam meg korábban - egész kicsi koromban vita volt köztünk -, és amelyben az van, hogy "ne ítélj, hogy ne ítéltess!"; nem értettem vele egyet teljes egészében. Megbocsátani, de nem feledni - talán megbocsátani se lehet mindent istenigazából, mert úgy gondolom, hogy a bűnökért felelni kell, a bűnökért bűnhődés jár, és ezt nem szabad túlságosan sokáig húzni.

Úgy gondolom, a rendszerváltás nagy hibája az, hogy a lusztrációs törvényt nem fogadta el annak idején az ismert alkotmánybíró úr, és nem tett ebben a kérdésben rendet, hogy nyilvánvaló legyen az, hogy kinek mi köze volt az elmúlt rendszerhez.

Elnézést kérek, de ezt a rendszert, amelyet kommunista diktatúrának aposztrofálunk, nem mi, magyar állampolgárok választottuk, tízmillióan. Mirólunk döntött Amerika, Anglia és sok egyéb más nagyhatalom Jaltában, hogy odaadnak a kommunista diktatúra markai közé. Ebbe mi beleszülettünk, a jelenlegi 50, 60, 70 éveseknek személyes tapasztalatai vannak alkalmasint ennek felületes helyi megnyilvánulásairól, és bőrünkön éreztük azokat a negatívumokat, amelyekben bizonyos kérdéskörben zsarolva, kényszerítve és lojalitásra kényszerítve volt az akkori korosztály. Apáink, nagyanyáink ennek kárvallottjai voltak, hiszen beszéljünk csak a téeszesítésről, az elvett földről és sok egyéb másról, mi pedig, akik itt vagyunk, az 50, 60, 70 évesek, nem érezzük magunkat bűnösnek. Elnézést, de senkitől se fogok elnézést kérni, hogy én éltem, én beleszülettem a diktatúrába.

Azt is el kell mondanom - ha már személyes aspektusát vette a dolog -, hogy engem bután tartottak, nem tudtam semmi információhoz hozzájutni. Szívem-lelkem mélyén tudtam, hogy nincs minden rendjén, de nagyon gyanús volt számomra, amikor átüzent a pap, hogy "Misi, ne gyere vasárnapi iskolára, mert bajotok lesz belőle". Ez történt Szarvason, és nyilvánvaló az is, hogy a helyi diktatúra megnyilvánulása nagyon sok mértékben függött - (Jelzésre:) 28. ajánlási pont -, nagyon sok tekintetben függött attól, hogy milyen erős volt a párttitkár, mennyire volt bolsevista, mennyire volt szélsőséges, rajta múlott egy falu, egy település, egy város megélhetése.

Azért talán szintén nem kell elnézést kérni senkinek sem, aki annak idején próbálta túlélni és élt abban a rendszerben, még ha nem is meggyőződéssel, de egyáltalán élt, és próbálta túlélni azt a rendszert. A családjuk, gyermekük érdekében és egyáltalán a földi létük dolgában féltették saját magukat és a szeretteiket, és arra gondoltak, hogy majd csak vége lesz - sokan bíztak ebben az országban.

Szeretnék emlékeztetni mindenkit 1956-ra, amit családunk úgy élt meg, hogy nem volt tüzelőnk, éhesek voltunk, éheztünk, a tüzépen tíz mázsa szénért kellett sorba állni, mamuszt varrt apám és megfagyott a lábam, és örültünk, ha cukorrépából levest ehettünk, mert az is nagyon fontos volt. Nagyapám pedig, helyesebben a dédapám úgy halt meg, hogy megkérdezte apámtól, hogy fiam, mondd már meg nekem - ez az unokája volt -, hogy győzött-e a forradalom, megmarad-e, visszakapjuk-e a földünket. Apám nem szólt semmit, csak megrázta a fejét, dédapám a fal felé fordult, és reggelre meghalt. Neki nagyon fontos volt a földje, amit elvettek tőle, a megélhetést, az egzisztenciáját jelentette. Ilyen időket éltünk mi annak idején, és benne volt a totális bizonytalanság, a kiszolgáltatottság.

Elmondok egy másik példát. Apámnak volt egy mestere, szabómester - nem tudtam, hogy ilyen előfordulhat -, és törvényszék elé állították. Díszper volt a szarvasi Árpád Szálló dísztermében kihangosítva, szabómestert ítéltek el Márianosztrára egész családjával, mégpedig azért, meg kuláknak kiáltották ki. Minden dolgukat, még a bilijüket is kirakták a szarvasi áruház kirakatába megszégyenítésképpen. Mondom apámnak, hogy édesapa, hogyan lehet rossz ember vagy bűnöző az, akit én szeretek meg ő is szeret engem, hisz kenyeret adott nekünk - ezt annak idején nem mondtam, csak most gondolom hozzá -, hogyan lehetett ez az ember bűnöző. És miért senyved Márianosztrán? A mai napig nem kért sem tőlünk, magyaroktól elnézést senki a második világháború utáni osztozkodás kapcsán, és nem kért senki sem tőlünk elnézést, hogy ezeket a bűnöket elkövették.

És akkor beszéljünk arról, hogy ott volt a beszolgáltatás. Elmondtam már ebben a Házban valószínű, hogy anyámmal ceglédi kannával jártunk a piacra. Megmaradt még valamennyi földünk (Az elnök jelzi az időkeret leteltét.), de...

(14.40)

ELNÖK: Képviselő úr, annyit szeretnék csak elmondani, főleg mert személyes élményeket mond, hogy megpróbáltam mindenképpen a Schiffer úr módosítójához hozzákötni, amit mond, viszont a hatperces felszólalási idő letelt, részletes vita van.

BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Bocsásson meg, elnök úr!