Felszólalás adatai

JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondoltam, megkímélem önöket a sok kétperces gombtól, ezért bátorkodtam ismételten egy hosszabb időt kérni.

Tisztelt Ház! Az ellenzéki politikus szűkre szabott mozgásterének azért van néhány előnye. Az egyik előnye az, hogy pontosan ismeri a kormány beterjesztett dokumentumait, rendszeresen elolvassa azt a törvénytervezetet, amiről vitatkozik, sőt mi több, pontosan ismeri a kormányprogramot és egyébként a vezető politikusok nyilatkozatait. Ez az, amiből táplálkozik az ellenzéki politikus a napi politikai munkája során. Ebből adódóan nehezen lesz majd a verseny tartható azokkal, akik mondjuk, a saját kormányprogramjukat nem olvasták el, vagy a jelen törvényt nem olvasták el, és úgy kérnek szót, hiszen az volna a célszerű, ha mindannyian azonos platformról indulnánk.

Mindenekelőtt szeretném jelezni, hogy a kormányprogram egy mondatot nem ír sem a honvédelemről, sem a hazafias nevelésről, sem másról. Ennek okán a kormányprogramot mint ősforrást megjelölni későbbi bárminemű honvédelmi cselekedethez, azt kell önöknek mondanom, hogy elég bátor és merész dolog.

A másik: ez a törvénytervezet viszonylag szikáran, de nagyon pontosan fogalmaz. Nem véletlenül említettem meg itt a kiváló jogászi munkát, merthogy még a politikusok megrendeléseit is normális jogi köntösben tudták megfogalmazni. Szó mi szó, olyanokról is vitatkoznak, ami nincs ebben a törvénytervezetben, éppen ezért szeretnék szigorúan ahhoz ragaszkodni, ami a törvényben benne van, illetve amiről itt az elmúlt időszakban a törvény okán azért beszélgettünk.

Most egy klasszikust szeretnék idézni, ő már tudja, hiszen a könyv borítójáról látja, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt egyik kiadványából szeretnék idézni, amelyben Simicskó István államtitkár úr, akkor még nyilván más minőségében, írt néhány mondatot. Szeretném idézni, természetesen nem fogom az egész tanulmányt felolvasni, ajánlom az önök figyelmébe is okulásra. Azt írja az államtitkár úr: "Egyetértek Gustave le Bonnal, aki szerint az a nemzet, amely a haza kultuszát elvesztette, hamarosan elveszít mindent. Ezért az előttünk álló legfontosabb feladatok a hazaszeretet tudatos ápolása, a honvédelmi tudat kialakítása, a nemzeti önbecsülés és ezen keresztül az identitás erősítése."

Egy konzervatív keresztény politikustól abszolút vállalható mondatok, de erről ebben a bizonyos törvényben még kezdeményezés, utalás, még szándék sem jelenik meg. Később a szerző kifejti azt, hogyan gondolja ő az önkéntesség elvének érvényesülését, és hiszik, nem hiszik, az iskolát jelöli meg egyes számú célforrásként, arra vonatkozóan, hogyan lehet majd önkéntesek sokaságát a Magyar Honvédségbe toborozni. Őszintén szólva, én is osztom azt, hogy az iskolai nevelés, de ezt megelőzően, azt gondolom, a családi felelősség is egy nagyon fontos kérdés ebben a körben.

De azt mondják meg nekünk, tisztelt képviselőtársaink, akkor ez hogyan van összefüggésben azzal, ami most zajlik a Magyar Honvédség keretein belül!? Nevezetesen, rendelkezünk hangfelvétellel a személyi elbeszélgetésekről, amelyben azt teszik fel az eddig civil feladatot ellátó, egyébként magánvállalkozónak, hogy csak akkor folytathatod a munkádat, hogyha önkéntes katona leszel. Azt szeretném önöktől kérdezni: az egyébként családfenntartó, egzisztenciális szorításban lévő munkavállalók közül ki az, aki azt mondaná, hogy nem? Az a régi vicc jut eszembe, hogy: tudsz-e úszni? A válasz: nem. És ha megfizetem? Itt most nincsen másról szó, mint arról a szemfényvesztésről, hogy beöltöztetik őket. Ám legyen, csak ezt semmiféleképpen ne tessék odaírni egy ilyen nagyon hazafias, nagyon elkötelezett, nagyon nem tudom én, milyen magatartás számlájára. Itt egyszerűen csak egy önigazoló lépésről van szó, ami egy adminisztratív döntés, nevezetesen: beöltöztetjük azokat, akik idáig nem öltöztek be maguktól.

Azt kívánom valamennyiünknek, hogy az önkéntes védelmi tartalékos és műveleti tartalékos tekintetében ne ilyen adminisztratív eszközöket használjunk, mert ez nem más, mint egy nagyon rossz kezdet még rosszabb folytatása. Erre vonatkozóan mindenféleképpen szeretnék további érdemi gondolkodást javasolni a kormánynak.

Azt kérdezi az államtitkár úr, hogy ugyan mondjuk már meg, mi a problémánk azzal, hogy egyébként a fess, jó kiállású és felszerelt magyar katona őrzi a nemzeti ereklyét. Itt már sántít valamit az államtitkár úr logikája, mert a Magyar Honvédség éppen a koronával szemben jött létre anno dacumál, de az, hogy őrzi, áldja-vigye. Az, hogy egyébként a Sándor-palotát is fegyveresen őrzi, tulajdonképpen az is áldja-vigye. A nagy probléma, megmondom önöknek, hogy mi. A nagy probléma az, hogy évtizeddel ezelőtt, egyébként az államtitkár úr részvételével is kialakult egy olyan politikai konszenzus Magyarországon, ami arról szólt, hogy a katonákat csak és kizárólag katasztrófa- és hasonló helyzetekben való részvételre használjuk föl, illetőleg ott van még az állami protokoll, hiszen van nekünk egy díszszázadunk. Az, amit most az államtitkár úr és a tárca, helyesebben a kormány javasolt, és a tárca elfogadta, gyakorlatilag ezeknek a határoknak az erős feszegetése.

Azt a katonát, aki a Köztársasági Elnöki Hivatalt fegyveresen védi, egy lépés választja el a karhatalmi feladatok végrehajtásától. Nagyon helytelen a magyar katonát ebbe az irányba taszajtani, sokkal inkább önmérsékletre volna szükség, és ha már arról van szó, úgy látják, hogy a Honvédelmi Minisztérium erőforrásait még nyugodtan terhelhetik, és azt, hogy számos helyen kell díszelegnie a magyar katonának, fegyver nélkül, csak azért, hogy ott a turista lekattintsa, még el tudnám fogadni, de biztonsági szempontból semmiféleképpen nem elfogadható. Az eddigi politikai konszenzus megsértésének tekintem ezt a lépést, és ezért nem helyeselhető, higgyék el, mert mondom, apró lépésekkel jutunk el, a kínai is azt mondja, hogy az első lépéssel kezdődik. Ne tegyék meg se az elsőt, se a másodikat!

A következő kérdéskör, és beszéljünk azért erről tisztán: ma a Magyar Honvédség költségvetése a GDP 1 százaléka alá esett. Tetszik, nem tetszik, ez a tény. Fel tudnám sorolni azokat a hozzászólásokat minden költségvetési vitában és másutt is, ahol szemrehányást tettek az előző időszakban, amikor felülről közelített az 1 százalékhoz, hogy már potyautasok vagyunk, hogy szégyelljük magunkat, és azért nincs fejlesztés és a többi. Azt most humanitárius okok miatt nem teszem meg, mármint hogy ezeket az idézeteket fölolvassam, de azt azért szeretném elmondani önöknek, hogy a GDP 1 százaléka alá esett védelmi költségvetés semmire sem elegendő, no pláne nem elegendő arra, amit itt most megfogalmazunk.

Képviselőtársaim! Az a nagyívű terv, hogy pillanatokon belül a Magyar Honvédséget bővítjük sok száz, majd azt követően több ezer fős állománnyal, előírjuk neki éppen e törvényben, hogy a szükséges eszközök, fegyverek és minden más tartalékot mi megképezzük, egyébiránt azt mondjuk, hogy el akarjuk érni azt a feltételrendszert, hogy azt mondhassuk, mi már önállóan képesek vagyunk a Magyar Köztársaság határainak védelmére, miközben nincsen pénzünk.

Azt szeretném önöknek jelezni, hogy értem a retorikai fordulatokat, de tudomásul kell venni, hogy nemcsak a fociban igaz az a tétel, hogy nagy pénz, nagy foci, kis pénz, kis foci. Tudomásul kell venni, hogy ha a kormány úgy döntött, hogy kis pénz, akkor avval nem lehet nagy hadsereget építeni; még hogyha a szándék megvan, még hogyha van a múltba való révedezés is, tudomásul kell venni, hogy nem működik, mert nem lesz elegendő a most még működő rendszerek fenntartására, a fejlesztésre és a most vállalt pluszfeladatokra.

A miniszter úr azzal kezdte az expozéját, hogy az elmúlt időszakban az átszervezésekkel szétzilált Magyar Honvédség.

(11.20)

Most azt tudom mondani annak a pandanjára, amit ön mondott, hogy az, amit most kezdeményeznek, és ami felé haladnak, nem más, mint a többletfeladatok felelőtlen vállalásával a Magyar Honvédség ellehetetlenítése. És tessék érteni! Vagyunk néhányan - sajnos kevesen - a Magyar Honvédség lobbistái közül a Ház falai között. Nekünk valóban az az érdekünk, és azt szeretnénk, hogy ami megvan, az működjön. És ki ne szeretné ezt? Lehet-e kárhoztatni majd a Hódmezővásárhelyen, Debrecenben vagy másutt szolgálatot teljesítő hivatásos rendszert, és attól adott esetben működési költségeket megvonni, a személyi kiadásokat nem úgy finanszírozni, mint ahogy azt eredetileg tervezték és ígérték, azért, mert itt hobbiszerűen szeretnénk néhány feladatot ellátni?

Azt gondolom, hogy rossz irány, és illő tisztelettel szeretném ajánlani önöknek, hogy ezt legyenek kedvesek figyelembe venni; egyszerűen azért, mert az áprilisi felhatalmazás ténylegesen nagy felhatalmazás a kormányzásra, de a butaságra és a felelőtlen döntésre nem.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)