A felszólalás szövege:

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! A panelprogrammal kapcsolatban szeretnék egy interpellációt elmondani. A panelprogram költségvetési fedezetét a 2006-os költségvetési törvény teremtette meg, azzal, hogy az iparosított technológiával épült lakások tulajdonosai pályázhatnak erre az önkormányzati és kormányzati forrásra. Nyilvánvaló, hogy ez egyébként meglehetősen igazságtalan, hiszen számtalan olyan volt önkormányzati és állami lakás van, amelyik nem iparosított technológiával épült, de éppúgy elmaradtak benne a felújítások, éppen ezért olcsón vehették meg a tulajdonosok, de ők nem pályázhatnak. Nyilvánvalóan végtelenül igazságtalan ez azért, mert magántulajdonosok a közösségi pénzből részesülhetnek, ha panelben laknak, de hát szegény emberek, rászorultak élnek családi házakban meg olyan társasházakban, amelyek nem iparosított technológiával épültek - ők a közös pénzből ki vannak zárva.

Én most egy olyan problémára szeretnék rákérdezni, amely még igazságtalanabbnak mutatja ezt a panelprogramot, mint amennyire egyébként eredetileg is látszott, hiszen azt a speciális feltételt tette a területfejlesztési miniszter indítványára a költségvetési törvény, hogy társasházak vagy lakásszövetkezetek pályázhatnak önállóan is, ha adószámmal rendelkeznek. Mint talán sokak által ismert, a lakásszövetkezetek döntő többsége Magyarországon átalakult vagy átalakulás alatt van. Több olyan példa van, amikor több ezer fős lakásszövetkezet több mint tíz éve van felszámolás vagy végelszámolás alatt, de lévén, hogy perfeljegyzés van a lakásszövetkezeti felszámolás kapcsán az ügyben, ezért nem tudják bejegyeztetni a földhivatalnál a tulajdonjogukat, így az APEH-től egyébként nem kaphatnak adószámot. Ezzel ők is teljes mértékben ki vannak zárva a pályázati lehetőségekből, miközben nyilvánvaló, hogy ők legalább megfelelnének, mert iparosított technológiával épült házakban laknak, a rossz sorsuk hozta úgy, hogy a szövetkezetük végelszámolás vagy felszámolás alatt van. Több tízezer olyan lakás van, amely emiatt nem tud pályázni.

Nézzük meg közösen, hogy tudunk-e valamit segíteni ezeknek az embereknek, mert nyilvánvaló, hogy igazságtalan az, hogy nem biztosítunk számukra pályázati lehetőséget, hiszen éppúgy rászorulnak a felújításra, éppúgy panelben laknak, csak egy ilyen peres eljárás miatt hosszú évtizedekig elhúzódhat egy ilyen ügy; van rá példa, hogy végelszámolásban lévő szövetkezet tizenöt éve van végelszámolásban, és nem tudják befejezni jogerősen.

Miniszter asszony, mit tudunk tenni ezeknek az embereknek a segítése érdekében? Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Megvallom őszintén, egy icipicit csalódott vagyok, mert azt gondoltam, hogy a felvetésem talán alkalmat ad arra, hogy nézzük meg azt, hogy nem lenne-e érdemes azt a szabályt bizonyos esetekben a felszámolásoknál bevezetni, hogy limitáljuk a felszámolás idejét, mert mégiscsak lehetetlen állapot az, hogy ilyen limit híján több ezer ember sorsa bizonytalan. Húsz éve nem tudják bejegyeztetni a tulajdonjogukat, mert van egy felszámolás, mindig van peres feljegyzés, 8 ezer fős lakásszövetkezetnél nyilvánvaló, hogy a közös költségek vagy egyéb problémák kapcsán ilyeneket csinálnak.

Én az ön helyében, megvallom őszintén - de nincsen jogom önnek tanácsot adni, csak elmondom -, azt tettem volna, hogy az igazságügy-miniszterrel konzultálok, és azt mondom, hogy igen, megkeressük a megoldást arra, hogy ezeket a lehetetlen helyzeteket, amelyek alapvetően jogbizonytalanságot szülnek, megoldjuk, és ezzel nyugtattam volna meg saját magamat, mert így, megvallom őszintén, ez a helyzet nyitott maradt. Lehet, hogy kis probléma (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), de azért vagyunk, hogy az embereken segítsünk, és a jogbiztonságot szolgáljuk, ezért ebben a formában a válaszát nem tudom elfogadni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnöknő! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Szeretném emlékeztetni önt arra, hogy az ön által is hivatkozott regionális elképzelések, amit a kormány benyújtott, 2009-től léptek volna életbe, tehát három évig az önök elképzelése szerint is a regionális fejlesztési tanácsok valami hasonló struktúrában működtek volna, mint jelenleg.

Ugyanakkor annak az elképzeléscsomagnak számos olyan eleme van, amely visszaemelte volna a régi tanácsi rendszer működésével kapcsolatos főosztályi szabályozást, hiszen az az elképzelés, hogy a kormányzat nevezi ki a regionális önkormányzatok különböző főosztályait, és igazából a regionális önkormányzat csak szállást ad nekik, de közük nincs hozzá, az sok mindennek mondható, de semmiképpen sem valamifajta választott régió felé való elmozdulásnak.

Az értetlenséget egyébként jogosan lehet ilyenkor látni a kormánypárti képviselők orcáján, ugyanis az önök javaslatai is olyan kidolgozottságúak voltak, hogy fel tudunk mutatni három teljesen különböző szövegváltozatot, amelyek mindegyikét megkaptuk önöktől két hét leforgása alatt tételesen ellentmondó mondatokkal azzal kapcsolatosan, hogy önöknek mi az elképzelése. Tehát arra hivatkozni, hogy a Fidesz elutasította ezt a tervezetet, csak azzal kapcsolatban lehet, hogy milyen szerencse, hogy az ellenzéknek volt annyi esze, hogy egy teljesen kidolgozatlan, önmagának ellentmondó, vállalhatatlan és az európai uniós irányelveknek tökéletesen ellentmondó magyarországi régiós rendszerbe nem mentünk bele.

Most van itt az ideje annak, hogy újragomboljuk a kabátot, csak nem azon elvek alapján, amit ön volt kedves megfogalmazni az MSZP választmányi ülésén, mert az egyébként minden vonatkozásban vállalhatatlan (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mert pártkatonákká minősíti le az önök delegáltjait.

Köszönöm szépen. (Nagy taps az ellenzéki padsorokban.)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Miniszterelnök Úr! Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Blikk című napilap megfogalmazása az, ami talán a legtalálóbb a hétvégi eseményekkel kapcsolatban: "Mónika-show után Mónika-botrány van az országban". Persze érdemes ezt nem a bulvársajtó szemüvegén keresztül nézni, hanem megvizsgálni, hogy valójában mi is történt, és megpróbálni tovagondolni, hogy mire is enged ez következtetni.

Az történt ugyanis, hogy miközben itt hallottuk a Házban ma is néhányszor, hogy a kormány felelős képviselői az együttműködés szükségességéről, az együttgondolkodásról, bizottsági munkáról beszéltek, és a belügyminiszter asszony is többször ezt elmondta már a választások óta is, hogy most azért az önkormányzati rendszerben az együttgondolkodás, az együttműködés szükséges, eközben váratlanul a legbrutálisabban kiderül az, hogy erről szó sincs, a kettős beszéd él tovább; önöknek a választmányi ülésen a legbrutálisabban azt mondja a miniszter asszony, hogy a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális fejlesztési tanácsban. Természetesen majd kíváncsiak leszünk Petrétei úr alkotmányos értelmezésére, hogy milyen is az, amikor a szocialistáknak erős mandátuma van, a fideszeseknek meg gyenge, és ezt hogyan kell elhelyezni a magyar alkotmányos rendszerben, és ezzel kapcsolatban ki is az, aki az alkotmányosság határait feszegeti vagy sem - de majd biztos hallunk jó napirend előttieket ezzel kapcsolatban is.

Viszont azt mondják meg, kedves szocialista képviselőtársak, őszintén, hogyan lehet ezután a belügyminiszter asszonyban megbízni. Eljön a bizottsági ülésre, és tegyük fel neki a kérdést, hogy miniszter asszony, most nekünk ezt mondja, és otthon meg mást mond? Hogyan kell ezt majd értelmezni? Mindig kérdezzük meg, hogy jó, jó, most itt van valami együttműködési látszat, és közben pedig a hazai közönségnek azt mondja, hogy gyerekek, ne féljetek, majd itt megtaláljuk a megoldásokat, és nagyon jó kis javaslat lesz, nehogy már a Fidesz ossza a pénzt? Pedig hát dehogy akarja! (Derültség a kormánypárti oldalon.) Hát kik osztják a pénzt? Nem a szocialisták osztják a pénzt, nem a Fidesz osztja a pénzt, hanem az erre felhatalmazott választott testületeknek kell osztani a pénzt, ha szocialista ül benne, ha fideszes. Ne felejtsük el, nem Bajnai Gordonnak van fejlesztési programja az országban - bár a Bajnai Gordon-fejlesztés is biztos fontos ügy -, hanem az országnak! És ezért kell az, hogy a választott képviselők, polgármesterek, szocialisták, szabad demokraták - mármint amennyi még egy középpártnak Budapesten van (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) - és mindenki, függetlenek közösen kell, hogy a választók felhatalmazása alapján döntsék el azt, hogy mi fog történni. Elnézést Kuncze Gábortól, az a Szekeres Imre bonmot-ja volt, tehát a poén után a dicséret őt illeti. (Kuncze Gábor: Ilyen hülyeségekre ne hivatkozzanak!)

A helyzet tehát, tisztelt Ház, az, hogy nemcsak belül lehetetlenül el így az együttműködés, hanem képzeljék el, hogy ha valaki majd a magyar képviseletben, akár parlamenti képviselő, akár önkormányzati képviselő, elmegy Brüsszelbe, és felteszik neki azt a kérdést, hogy hogyan van az, hogy az ügyért felelős miniszter asszony a legbrutálisabban közli, hogy márpedig itt pártkatonák fogják osztani az MSZP pénzét. Tudunk-e erre válaszolni? Mert ön is biztos hallotta azokat a szavakat, amiket Brüsszel nekünk hangsúlyoz, hogy a régiószintekre kell tenni a döntési kompetenciákat (Gőgös Zoltán: Szavazzátok meg!), és szubszidiaritás van, és decentralizáció van. (Moraj a kormánypárti oldalon.) Hogy kell ezt értelmezni? Hogyne, decentralizáció van: decentralizáljuk a Gyurcsány-huszárokat vagy a pártkomisszárokat, és ez alapján lesz majd akkor a jó kis együttműködés.

Én azt látom, hogy ez az egész ügy teljesen világosan rámutat arra, hogy szó sincs semmiféle változásról, ugyanaz a vonal van, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr neve fémjelez, és mindenkit át akarnak verni, a választókat is, a választott politikusokat is.

(14.10)

Mert természetesen társadalmi vita sem volt, hacsak nem nevezzük annak, hogy három órát szántunk, mondjuk, az észak-alföldi régió fejlesztési programjára, amiből egyébként másfelet beszélt Bajnai Gordon. Meg a kettős beszéd, kedves miniszter asszony, amiről a miniszterelnök úr olyan érdekfeszítően beszélt, hogy a politikai hazugságnak micsoda csimborasszója. Hát mi ez, amit ön mond, ha nem kettős beszéd? Itt a parlamentben "együttműködés", otthon pedig "elvtársak, ne féljetek, majd mi megtaláljuk annak a módját, hogy ti osszátok el a pénzeket!".

Ezek után - őszintén - hogyan lehet komolyan venni egyetlen szocialista politikustól is az együttműködési szándékot? Ez az, amiért a Gyurcsány-kormánynak mennie kell! (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van! - Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Ez a mostani költségvetés az önkormányzatok számára egy egészen tragikus költségvetés, hiszen az elmúlt 16 évben az önkormányzati rendszer finanszírozása olyan mértékben romlott, amikor is...

ELNÖK: Képviselő úr, kérem, hogy jelölje meg, mely szakaszokhoz szól hozzá.

KÓSA LAJOS (Fidesz): A 20. és a 21. pontokhoz.

ELNÖK: Köszönöm szépen, csak azért, hogy a képviselőtársaink be tudják azonosítani.

KÓSA LAJOS (Fidesz): Kedves Képviselőtársak! Arról beszélek, hogy az önkormányzati rendszer az elmúlt 16 éves működése kapcsán elérkezett az összes tartalék végére, olyan mértékben lehetetlenültek el az önkormányzatok, hogy az alapfeladataik ellátása is veszélybe került.

A költségvetési vitában, illetőleg később a módosítások kapcsán ugyan megjelent az, amiről szó van a 20. és a 21. pontokban, bizonyos pénzek átcsoportosítása önkormányzati feladatra, amelyek alapvetően szociális és közoktatási kiegészítő juttatások, de ha valaki megnézi ennek az összegszerűségét, akkor azt látja, hogy ez az átcsoportosítás nem éri el az összes önkormányzati támogatás egy ezrelékét sem. Magyarul: a halottnak a csók is többet jelent, mint ez a néhány milliárd forint, főleg, ha azt nézzük meg, hogy mit vettek el az önkormányzatoktól a költségvetés kapcsán. Ugyanis nem az önkormányzatok akarják bezárni az iskolákat, nem az önkormányzatok akarják bezárni a kórházakat, nem az önkormányzatok akarják bezárni a szociális intézményeket, és az is tévképzet, ha úgy gondolja a kormányoldal, hogy a megyei önkormányzatokat bünteti azzal, hogy több tíz milliárd forintot kivon a rendszerből, úgymond, hogy ezzel gyorsítsa a halálukat, azzal nem az önkormányzatokat sújtják; ott majd a megyei önkormányzatok által fenntartott idősek otthonában nem lesz mosásra, takarításra, élelmiszerre elég pénz; ott majd a városi, települési önkormányzatok kisiskoláiban nem lesz meg az a megfelelő ellátás, ami minimum kellene ahhoz, hogy az esélyegyenlőségnek a halvány reménye is megcsillanjon ezeknek a szegény gyerekeknek az életében.

Éppen ezért az, ami a mostani költségvetésben történik, egész egyszerűen rémálom. Ehhez képest a Bokros-csomag egy riviérai kéjutazás volt az önkormányzatok számára (Közbeszólás az MSZP soraiból: Akkor kellett volna dicsérni!), ugyanis itt ténylegesen az önkormányzati rendszernek már az sem adatik meg, hogy a működésre hiteleket vegyen fel, hiszen mindenki tudja, hogy az önkormányzati rendszer eladósodása olyan mértékű, amikor igazából már erre sincsen mód.

(12.50)

Ebből nem lehet más, mint az, hogy az önkormányzatok drámai módon szűkíteni fogják a feladatellátásukat, és az iskolák, óvodák, kórházak, szociális intézmények, idősek otthonainak szűkítése, bezárása a kormány felelőssége lesz, és azoknak a képviselőknek a felelőssége, akik igennel fognak szavazni erre a költségvetésre. Ezt fontos tudni, mert a minap lezajlott egyeztetésen is fültanúi voltunk annak a cinizmusnak, amikor azt mondta valaki a kormányoldal részéről, hogy márpedig a kormány egyetlen iskolát sem fog bezárni - persze. Meg egyetlen kórházat sem fog bezárni - persze. Hiszen ha a raboknak nem adunk enni, akkor nem öljük meg őket - ja, hogy éhen halnak!

És ezt mondja most a kormány, hogy ő nem felelős, csak éppen pénzt nem ad arra, hogy az önkormányzati rendszer a feladatát ellássa. Majd mi lesz, kedves képviselőtársak, azoknak az intézményeknek a lakóival, gondozottjaival, akiket ez az elvonás sújt? Pusztán azért, mert önök valamilyen módon nincsenek kibékülve abban az egyébként alkotmányban és kétharmados jogszabályokban rögzített ténnyel, hogy van egy önkormányzati rendszer, annak van egy feladatellátása, és ha az önkormányzati rendszer valamelyik részével önök nem értenek egyet, ettől még az ott található iskolákat, óvodákat, idősek otthonát működtetni kell, fűteni kell ezekben az intézményekben.

Éppen ezért azt gondolom, kedves képviselőtársak, hogy az államháztartás egyik legnagyobb ágazatának, az önkormányzati rendszernek a halálra ítéléséhez nem lehet asszisztálni, és az a minimum, hogy dacára ennek az 1 ezrelékes átcsoportosításnak, az ember, ha kormánypárti, "letartózkodja" ezt az egész költségvetést, hogy igenis az államháztartás újragondolásában az önkormányzatok a feladatellátásukat legalább minimális szinten tudják biztosítani.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A parlament még 2004-ben döntött úgy, hogy létrehozza a többcélú kistérségi társulásokat, és ebben példátlan módon az eredeti konstrukcióban is az országnak két olyan települése volt, amelyik elvileg sem hozhatott létre kistérséget, nem csatlakozhatott kistérséghez, és ezért mindenfajta pályázati lehetőségből, amely a kistérségi fejlesztésekre vonatkozott, kiesett: ez a főváros és Debrecen. A főváros talán még érthető, de Debrecen semmiképpen sem. (Derültség az MSZP soraiban.), mert azt senki nem vitatja, hogy a főváros egy egészen speciális helyzetű település az országban, de az, hogy minden megyei jogú város Győrtől Miskolcig, Szegedig bezárólag tudott kistérséget alakítani és Debrecen egyedüliként nem, napnál világosabb volt, hogy ez a szocialistáknak az a típusú kormányzati logikája, hogy ott ártsunk, ahol tudunk, ha már egy város volt annyira szemtelen vagy bátor, hogy nem dőlt be a szocialisták riogatásának, és mert ellenzéki vezetésű önkormányzati vezetést választani. A választások után ezt egyébként úgy fogalmazta meg Kovács László, az MSZP akkori vezetője, hogy Debrecen a bűnös város, majd meglátja, hogy mi lesz ennek a következménye. (Felzúdulás, moraj az MSZP soraiban. - Az elnök csenget.)

Azóta nagyon sok idő telt el, és valahányszor a parlament hozzányúlt ehhez a törvényhez, minden alkalommal kezdeményeztem, illetőleg képviselőtársaim, mert többen kezdeményeztük, hogy tegye lehetővé a parlament azt, hogy Debrecen kistérségként megalakulhasson valamely szomszédos településsel összefogva, mert erre egyébként a szomszédos települések nyitottak voltak. Bizonyítja ezt az is, hogy több olyan Debrecen környéki település van, amely most, amikor a választások után újra lehetett kezdeményezni a kistérség megalakulását, kezdeményezte és elfogadta, hogy Debrecennel kistérséget alakít.

Ezt azért érdemes megjegyezni, mert az ügyben egy korábban előadott interpellációra Lamperth Mónika azt állította, hogy azért nem tud Debrecen megalakulni, mert egyetlen környékbeli település sem vállalja a Debrecennel való közösséget. Én akkor is felhívtam az akkori belügyminiszter figyelmét arra, hogy ez nem felel meg a valóságnak, és ne tévessze meg a parlamenti képviselőket, mert ez az állítása egyszerűen nem igaz. Ezt azóta a tények is bizonyították, hiszen több olyan település van, amely jelezte, hogy kész Debrecennel együttműködni.

A mostani helyzetben a debreceni önkormányzat, a mikepércsi önkormányzat és a derecskei önkormányzathoz tartozó, vele társ-, szomszédos viszonyban álló önkormányzatok egy része kezdeményezte tehát azt, hogy - a választások után élve a törvényes lehetőségekkel - módosítsa a kormány és a parlament a kistérségi lehatárolásról szóló törvényt, és végre ezt az egészen elképesztő, Debrecen számára minden szempontból hátrányos és méltánytalan megkülönböztetést és diszkriminációt a parlament szüntesse meg.

Az élet úgy hozta, hogy a parlamenti többség és a kormány ugyan elvileg támogatta volna a debreceni kistérség megalakítását, de Hajdu Attila képviselőtársunk, aki az MSZP soraiban foglal helyet, mégis úgy döntött, hogy egy olyan módosító indítványt szavaztat meg suttyomban a kormány ellenében a szocialista többséggel, amely egy olyan kistérségi társulást hozott volna létre, amelyben Bocskaikert - Debrecennel északról határos - önkormányzata is csatlakozott úgy, hogy Bocskaikert önkormányzata, testülete, vezetése nem is hallott erről a kezdeményezésről, értelemszerűen erről semmilyen módon nem tudott állást foglalni. Pontosan ez a nyilvánvalóan törvénytelen és alkotmányellenes helyzet az, ami miatt a köztársasági elnök többek között visszaküldte a parlamentnek ezt a törvényjavaslatot azzal, hogy értelemszerűen ilyen eljárást nem szabad csinálni.

Én az önkormányzati bizottság ülésén is és most is szeretném a képviselők figyelmét felhívni arra, hogy ma már elhárult az akadály a kistérség megalakítása kapcsán az elől, hogy Debrecen és Mikepércs kistérségként végre együtt tudjon működni, ám - szeretném hozzátenni - ez még mindig nem az, amit az önkormányzatok közössége kezdeményezett, mert a debreceni kistérség megalakítását nem ezek az önkormányzatok kezdeményezték, hanem ennél több. Derecske, Konyár, Mikepércs, Sáránd és Debrecen elfogadtuk a kormánynak azt a szakmai érvelését - bár ehhez a társuláshoz szeretett volna csatlakozni, és ilyen értelmű pozitív döntést hozott még Nagyhegyes település önkormányzata -, és különböző szakmai viták után azt hittük, hogy megegyezünk a kormánnyal becsülettel, és a kormány támogatja ennek az általam is említett bővebb kistérségnek a megalakulását.

Hiba volt önmagában a kormányban bízni, mert tényleg nem feltételeztük azt, hogy sunyi módon a megegyezést pontosan a szocialista frakció fogja hátba szúrni, és nem teszi lehetővé, hogy Derecske olyan kistérséghez csatlakozzon, amihez a történelme folyamán, a gazdaságfejlődése folyamán, a társadalmi kapcsolatai révén mindig is tartozott, mert ahhoz a kistérséghez, amelyikhez most tartozik - ez a létavértesi kistérség -, semmi köze az égvilágon nincsen. Jellemző is egyébként, hogy Derecskéről Létavértesre úgy lehet átmenni, hogy valaki keresztülmegy Debrecen déli részén is, ilyen szoros a kapcsolat a két település között.

Ezzel együtt én most azt szeretném mondani a parlamentnek, hogy őszintén nagyon örülök annak, hogy az önkormányzati bizottság módosító indítványával és esetleg a parlament bölcs döntésével, a parlament támogatásával Debrecen önkormányzata végre meg tudja szüntetni azt az elképesztő állapotot, hogy egyedüliként nem tud az országban - a fővároson kívül - kistérségként létezni és együttműködni a szomszédos településekkel, de szeretném hangsúlyozni, hogy nem ez volt az eredeti javaslat. Én továbbra is azt a szerves fejlődésként létrejövő kistérséget szerettem volna támogatni, amelyikbe Derecske éppúgy beletartozik, mint Konyár, Mikepércs és Sáránd. Nagyon sajnálom, hogy ez végképp lekerült az asztalról, mert a mai Házszabály és a törvényalkotás rendjéről szóló szabályok nem teszik lehetővé, hogy egy olyan új módosító indítványt terjesztettünk volna be, amit Márton Attila is megfogalmazott az imént, amely a községeknek és a városoknak az eredeti szándékát tartalmazza.

Nagy-nagy tisztelettel arra szeretném kérni a szocialista frakciót, a szabad demokrata frakciót, az MDF-et, a Fideszt, a KDNP-t, hogy segítsen bennünket abban, hogy túllépjünk ezen az egészen felháborító, diszkriminatív állapoton, és tudjunk megalakulni. Ehhez az szükséges, hogy a parlament a Mikepércs-Derecske térség megalakulását támogassa, ez az előterjesztés 3. pontjában van. Nagyon örülök annak, ha ez megalakul, bár úgy látszik, hogy ez csak attól vált lehetségessé, hogy Lamperth Mónika már nem belügyminiszter és nem az önkormányzatokért felelős miniszter. Egy miniszterváltás kellett ahhoz, hogy egyáltalán ez a politikai helyzet előállhasson, de én ennek őszintén örülök, és nagyon szeretném, ha támogatná a parlament ezt a javaslatot. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Szégyen! - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Éljen a szabad Magyarország!)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Kedves Hajdu Attila Képviselőtársam! Ha gondolja, akkor ezentúl az ön magatartását nevezhetjük nyílt és bátor magatartásnak is.

Mert mi történt? Ön betett elénk egy módosító javaslatot, amiben a következőt javasolta: Bocskaikert tartozzon a debreceni kistérséghez. Bátran, nyíltan erről a bocskaikerti testületet nem kérdezte meg, nem értesítette őket. Bátran, nyíltan nem juttatott el levelet a bocskaikerti önkormányzat vezetéséhez, jegyzőjéhez, hogy van egy ilyen ötletem, hogy egyáltalán halljatok róla. Bátran, nyíltan a teljes bocskaikerti népességet - én jártam kint náluk - teljesen megdöbbentette az, hogy hogy lehet, hogy egy ilyen bátor és nyílt képviselő a mi megkérdezésünk nélkül egy ilyen nyílt és bátor javaslatot tesz. (Derültség a Fidesz soraiban.)

Főleg kifogásolták ezt azért, mert ezt talán a tisztelt Ház nem tudhatja részletesen, de ön csak nevében Hajdu, de egyébként a megyében mindenki tudja, hogy alapvetően pesti kötődésű ember, itt is él, és külön szeretik Hajdú-Bihar megyében azt, amikor a pesti kötődésű képviselők felismerik a szerencsétlen vidékiek képviseletét, érdekeit, és bátran, nyíltan, a megkérdezésük nélkül olyan javaslatokat tesznek a Ház elé, amiben azt mondják, hogy ti nem értetek ahhoz, hogy nektek mi a jó, majd én a fővárosból megmondom. És természetesen önnek még az is jogában áll (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ez nem ehhez a ponthoz tartozik!), hogy egy ilyen vitában kijelentse, hogy természetesen így konkrétan a köztársasági elnök sem ért a dolgához, mert nem rossz az ön javaslata, hanem kifejezetten jó, és konkrétan a következőknek nincsen igaza: a köztársasági elnöknek, aki törvénytelennek minősítette a javaslatát, továbbá az alkotmányügyi bizottság összes tagjának - a szocialistákat is beleértve -, mert az ön álláspontját jogi értelemben az égadta világon senki nem támogatta.

Ettől még mondhatja ön, hogy nyílt, bátor, és önnek van igaza. Csak gratulálni tudok ehhez a határozott állásponthoz. (Derültség és taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt esztendő elszomorítóan emlékezetes eseményei rávilágítottak arra, hogy a magyar rendőrség olyan szerepzavarba került, amiből máig sem tudott szabadulni.

A testület egész egyszerűen úgy viselkedik, mint az a rendőrló, amelyet arra treníroznak, hogy a természetes ösztönei ellenére, ész nélkül támadjon. Így viselkedtek egyébként azok a rendőrök is, akik szeptember 22-én a Nyíregyháza-Debrecen labdarúgó-mérkőzés előtt a debreceni szurkolókra rontottak, egész pontosan lovasrohamot vezényeltek három darab rendőrló részvételével.

Az emberben az a kérdés vetődik fel, hogy képes-e a magyar rendőrség ma, 2007-ben agresszió nélkül végezni a feladatát. Egyáltalán képes-e a rendőrség nagyjából eldönteni, hogy mi is a valódi társadalmi feladata: rendzavarást provokálni az utcákon vagy rendet fenntartani? Azt még az egészen kezdő rendőrök is el tudják dönteni, hogy vajon Magyarországon melyek azok az NB I-es mérkőzések, amelyek kiemelt biztosítást igénylők lehetnek. Akik ezt nem tudják, azok alkalmatlanok a feladatuk elvégzésére.

Ebben a konkrét esetben felvetődik a kérdés, hogy miért nem lehetett ezt az eseményt kiemelt biztosítást igénylőnek minősíteni. Mint utólag tudjuk, az volt. Az teljesen köztudott tény, hogy a két város, Nyíregyháza és Debrecen vetélkedése a sport terén, főleg a szurkolók között - hogy is mondjam? - intenzív és hagyományos. Miért nem lehetett a mérkőzést megelőzően olyan intézkedéseket hozni, amelyekkel az összetűzések minden szempontból megakadályozhatók lettek volna?

(15.10)

Mi a debreceni tapasztalatok alapján szívesen segítettünk volna, hogyha kérdeznek; például semmiképp sem kell a szurkolókat a nyíregyházi szurkolók törzskocsmája előtt elvonultatni. De ha már ezt megteszik, akkor arra a három percre kérjék meg a nyíregyházi szurkolókat, hogy ne jöjjenek ki az utcára, a törzskocsma elé. Vagy semmiképpen sem kell megengedni, hogy a szurkolótáborok egymás mögé kerüljenek, hanem hermetikusan el kell őket választani a stadionon kívül és belül egyaránt. Itt kétszer is előfordult: az egyik esetben a debreceni szurkolók konvoját a nyíregyházi szurkolók közé vezették be; a másik esetben pedig a nyíregyházi szurkolókat a debreceni B-közép mögé engedték. És külön elszomorító az, amikor a rendőri brutalitás ezzel a szakmai hozzá nem értéssel párosul, mert ez egy nagyon-nagyon veszélyes elegyet alkot. Ezt láthattuk a nyíregyházi utcákon.

Sajnos a rendőrattak csak olaj a tűzre, tisztelt államtitkár úr. Ez az eset hosszú időre megint megalapozza a szurkolótáborok közötti konfliktusokat, ahelyett, hogy valamelyest a békülés útjára tudnának lépni.

Államtitkár úr, mit jelent az, hogy a rendőrség szolgál és véd? Kit véd, meg kit szolgál? Ez a nyíregyházi eset azt támasztja alá, hogy a nemzetet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) semmiképpen sem.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Államtitkár úr, gondolom, abban természetesen egyetértünk, hogy mélyen elítéljük a futballhuliganizmust vagy bármilyen huliganizmust, akárkinek a szurkolójáról is van szó. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Kivéve titeket!)

Az ön által adott válasz rávilágított egy kulcsmomentumra, amiért egyébként interpelláltam: ma az a rend, hogy megkérdezik az esemény szervezőit, hogy kiemelt biztonságú esemény vagy sem, és elfogadja a rendőrség, hogyha azt mondják, hogy nem. Akkor is, hogyha nyilvánvalóan kiemelt biztonsági fokozatú az esemény. Ez olyan dolog, mint hogyha szerét ejtené a rendőrség, hogy radikálisan szélsőséges csoportok tüntetést szerveznek valahol Magyarországon, és akkor megkérdezik őket, hogy: "Lesz balhé? Nem lesz. Jó, akkor nem lesz rendőr se." Ez komolytalan, államtitkár úr! (Zaj az MSZP padsoraiból.)

Az egyetlen lehetséges megoldás, ami előremutat, hogy a rendőrség nem a szervezők minősítését fogadja el, hanem a józan eszét használja, és akkor elkerülhető ez az eset. (Derültség a Fidesz padsoraiból. - Moraj az MSZP padsoraiból.) Erre kellene intézkedést tenni. Emiatt nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnöknő! Tisztelt Ház! Megfogott, mert én ugyan a módosítókhoz szerettem volna hozzászólni természetesen...

ELNÖK: Örülök neki, öné a szó.

KÓSA LAJOS (Fidesz): De természetesen ön megvonhatja tőlem majd később a szót, ha úgy gondolja, hogy nem vagyok elég tárgyszerű. Szíve joga, utóvégre csak a magyar egészségügy teljes átalakításáról van szó, és hogy egy képviselő ehhez hozzászólhat-e, vagy sem, egy ilyen fontos ügynél, az ön mérlegelésére bízom.

ELNÖK: Kérem, képviselő úr, ne fordítsa ki a szavaimat! Én csak azt kértem, hogy a záróvitához szóljon. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból. - Csenget.)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnöknő! Tisztelt Ház! Én csak azt szeretném mondani, hogy azért nem tudom, érzékelik-e, de ami itt folyik, az félelmetes. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Botrány! - Zaj. - Az elnök csenget.) Kérem a tisztelt Házat, hogy hallgasson meg, nem leszek hosszú. Csak azt szeretném mondani, hogy 1990 óta vagyok képviselő, kilenc éve polgármester, és tapasztalatból tudom, rengeteg törvényjavaslat megszavazásánál, előkészítésénél vettem részt, ebből csak baj lehet. Egy egyszerű vidéki önkormányzat a kóbor kutyák összefogásáról szóló rendelet megalkotásakor komolyabb magatartást tanúsít. Például számtalan önkormányzatnál olyan szabály van, hogy az a módosító indítvány, amit nem adnak be az ülés megkezdése előtt, tehát a képviselők az üléskor nem tudják kézhez kapni - nem a magyar egészségügy átalakításáról, nem a társadalombiztosítás privatizációjáról, a kóbor kutyák összefogásáról -, azt már nem lehet tárgyalni. Ha Szamosangyaloson a jegyző ilyen módon próbálna egy egyszerű határozatot hozatni, a közgyűlés felállna, és azt mondaná, hogy menjen haza, és gondolja újra. (Dr. Veres János: Ez itt nem egy közgyűlés. - Taps az ellenzéki padsorokban.)

Erre csak egyetlenegy dolgot lehet mondani: ezt elszúrtuk, nem kicsit, nagyon. (Derültség, taps az ellenzék padsoraiban.)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ebben az évben március 30-án a futárszolgálat egy levelet hozott, amelyre "Szolgálati titok", "Titkos" minősítés volt írva.

(14.30)

Arról tájékoztat a kormány, hogy a nemzetbiztonsági törvényre való hivatkozással egy korábbi kormányhatározatot módosítanak, amely lehetővé teszi a Fővárosi Önkormányzat, a megyei önkormányzatok, a megyei jogú városi önkormányzatok, a fővárosi kerületi önkormányzatok, az Országos Területfejlesztési Tanács, a regionális fejlesztési tanácsok, a megyei területfejlesztési tanácsok, a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács, a közigazgatási hivatalok, valamint a fővárosi és megyei védelmi bizottságok lehallgatását, megfigyelését, róluk adatgyűjtést, beléjük a titkos beépülést, mindezt egyébként az igazságügy-miniszter aláírásával. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szégyen! - Derültség az MSZP soraiban. - Az elnök csenget.)

Külön érdekessége ennek a levélnek, hogy furcsa módon az van ráírva, hogy 135 példányban készült, és a nekem megküldött, az első számú eredeti példány, itt van a kezemben (Felmutatja.), miközben egyébként a kiadmányozó nem írta alá, tehát a miniszterelnök aláírása nem szerepel rajta, ami ellentmond egyébként a kormány ügyrendjéről szóló kormányhatározatnak, amely '94-ben keletkezett. Nincsen rajta nyilvántartásra és azonosításra szolgáló felirat, hiányzik róla a kiadmányozó aláírása, nincs benne iratkezelési záradék, nem tüntették fel rajta a döntéshozatal napját, tehát ez ezer sebből vérzik. Még azt sem lehet eldönteni, hogy ez hatályban van-e, vagy sem, mert ha ez az első számú példány, az eredeti, akkor ezt a miniszterelnöknek alá kellett volna írni.

De az igazi aggály, tisztelt Ház, kedves miniszter úr, az az, hogy ez, amivel lényegében a teljes magyar politikusi gárdát válogatás nélkül meg lehet figyelni, telefonjaikat lehallgatni, ezeknél az intézményeknél beépülni, házkutatást tartani, iratokba betekinteni, mindezt, még egyszer mondom, igazságügy-miniszteri aláírással, tehát nem kell hozzá bírói aláírás (Zaj a kormánypárti oldalon.), ez súlyosan ellentmond a nemzetbiztonsági törvénynek, amely világosan felsorolja, hogy milyen szervezetekkel lehet ilyen kormányhatározat alapján eljárni, és kifejezetten nem teszi lehetővé az önkormányzatok ilyen jellegű besorolását.

Tehát ez nemcsak törvénytelen, alantas szándékú, indokolhatatlan és elfogadhatatlan egy demokráciában, de minden elképzelést felülmúlóan túlterjeszkedik a kormány a neki a parlament által adott felhatalmazásán.

Miniszter úr, várom megtisztelő válaszát arra a kérdésre, hogy hogyan fordulhat ez elő Magyarországon 18 évvel a rendszerváltás után, amikor már elvileg demokráciában élnénk. (Nagy taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az, amit ön a parlamentnek elmondott, egyszerűen nem felel meg a valóságnak. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP soraiban.) Itt tartom a kezemben azt a 3002/2004-es kormányhatározatot, aminek ön a titkosságát feloldotta. Ebben az szerepel, hogy az 1. pontban felsorolt szervezetek esetén a nemzetbiztonsági szervezetek akkor is kell hogy a megfigyelést folytassák, ha nincsen megállapodás. Az önkormányzatokat ön idesorolta. Nem felel meg a valóságnak az, hogy a korábbi rendeletben az önkormányzatok benne voltak, mert, kedves miniszter úr, az önkormányzati hivatalokban nincsen választott politikus, az önkormányzatokban pedig van. Tehát a korábbiban egyetlen választott politikusnak sem lehetett a telefonját lehallgatni, megfigyelni, iratait megtekinteni.

Ezt a választ nem tudom elfogadni. Egyetlen válasz lett volna lehetséges, kedves miniszter úr: elnézést kérek, visszavonom a határozatot. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Úgy van! - Nagy taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért kértem szót, mert mégiscsak egy jeles nap ez a mai: képviselőtársaink az SZDSZ-ből először vannak, első nap vannak ellenzékben, és látszik, hogy még rosszul megy a dolog nekik. (Zaj, közbeszólások.) Szeretném őket biztatni. Ugyanis ha valaki figyelte az SZDSZ vezetésének a nyilatkozatait, akkor világosan elmondták, hogy konstruktív ellenzék, innentől kezdve nem azt nézik, hogy honnan jön egy törvényjavaslat, hanem azt, hogy mi annak a tartalma meg a minősége. Ha jó és a tartalmával egyetértenek, megszavazzák, ha nem jó és nem értenek vele egyet, akkor nem szavazzák meg.

Most pedig Hankó Faragó képviselőtársam elmondta, hogy ez a törvényjavaslat rossz, nem is értenek vele egyet, módosító indítványuk nincs. Viszont mégis nézik, hogy honnan jön, mert most mondta el, hogy mégiscsak meg fogják szavazni, legalábbis ha tartózkodnak vagy nemmel szavaznak, akkor megakadályozzák azt, hogy ez a törvényjavaslat elfogadásra kerüljön, és ebben az esetben akkor valamely állításukkal ellentmondásba keverednek.

Én csak azt szeretném mondani, biztatnám őket, hogy fog ez menni. (Derültség.) A helyzet az, hogy nem egyszerű ez az ellenzéki dolog, de valamelyik állításukat mindjárt az első szavazásnál ne adják fel, mert az annyira kínos. (Derültség.) Tehát annyira kínos, amikor mindjárt az első adandó alkalommal megbuknak ezzel a mutatvánnyal. Tehát vagy nézik a törvényjavaslatokat, hogy honnan jönnek, és ez alapján döntik el, hogy hogyan szavaznak, és világos, akkor igennel szavaznak. Ha nem nézik, hogy honnan jön, hanem a tartalmát vizsgálják, akkor viszont önök is mondták, hogy nem jó ez a törvényjavaslat, tehát nem tudják támogatni, elvileg, de mégis tudják.

Ez a dialektika, amit az SZDSZ képvisel, nekem kicsit tetszik, de szeretném, ha az SZDSZ nem csüggedne azért el; én biztatom őket, hogy érleljék még egy kicsit ezt az álláspontjukat, hátha kijön belőle valami.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP és az MDF soraiban.)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! A miniszterelnök folyamatosan az együttműködésről beszél (Közbeszólás az MSZP soraiból: Itt se voltál!), és most már se szeri, se száma azoknak a fórumoknak, amelyek ötpártiként, hatpártiként, hétpártiként, kibővítve tudományos emberekkel, gazdasági emberekkel, mindenkivel, igazából arra hivatottak, hogy az országban kibontakozó válságot, ha nem is kezeljék, de beszéljenek róla.

Múlt hét kedden is volt egy ilyen ötpárti kezdeményezés, a miniszterelnök úr küldött egy meghívót, amiben az szerepelt, hogy tájékoztatást ad az IMF-fel folytatott megbeszélésekről. Erről nem kaptunk tájékoztatást, helyette volt PR-esemény. Miniszterelnök Úr! Az együttműködés csak akkor lehetséges, ha az emberek, a partnerek komolyan is veszik az együttműködést, aminek fontos feltétele az, hogy ne verjék át egymást. Ha az IMF-fel történő megállapodásról óhajtja tájékoztatni a parlamenti frakciókat, pártokat, ez örömmel vesszük (Zaj. - Az elnök csenget.), de ha ezzel kapcsolatban hív össze egy megbeszélést keddre, ott sok szó esik mindenféléről, de a megállapodás feltételeiről és az összegről egyáltalán nem, majd szerdán, tehát másnap egy megdöbbentően magas, 20 milliárd eurós hitelkeretről szóló megállapodást jelent be a sajtónak, miniszterelnök úr, így nem lehet együttműködni, mert már megint át vagyunk verve. (Közbeszólások az MSZP soraiban.) A tájékoztatón, a megbeszéléseken szó sem volt 20 milliárdos hitelkeretről.

Tisztelt szocialista Frakció! Vajon önök pontosan tudják azt, hogy mik ennek a hitelkeretnek a feltételei? Ha megnézzük a számokat, az egyszerűen mellbevágó: 66 milliárd euró ma az államadósság; ez a 20 milliárd euró plusz azt jelenti, hogy nem lesz tovább. Ha ez sem jön be, akkor nagyon-nagyon nehéz helyzetben lesz az ország. Márpedig még az IMF-szakértők is felvilágosították mind a kormány, mind az ellenzék érdeklődő képviselőit, hogy ennek a hitelkeretnek is van ám nagyon komoly veszélye. Jövő évben az ország számára durván 25-30 milliárd eurós hitel jár le. Ez az állami és a vállalati szektor együttes, lejáró hitelkerete. Ha ezt nem újítják meg, akkor egy az egyben az IMF-hitelkeretet kell lehívnunk a saját finanszírozásunk érdekében, márpedig az azt jelenti, hogy onnantól nem lesz hova továbbmenni.

Még a nemzetközi szakértők is elmondják, hogy ennek a hitelkeretnek pont az a legnagyobb veszélye, hogy egyfajta felhívás a külföldi finanszírozók számára a tekintetben, hogy most lehet kimenekülni az országból, mert most még van egy ilyen hitelkeret. Ezekről az információkról meg a valutatartalékkal, az inflációval, a költségvetési elsődleges egyenleggel kapcsolatos feltételekről, és hogy vajon még milyen egyéb feltételek vannak, egyáltalán nem lehetett tudni.

Miniszterelnök úr, így egyszerűen rendkívül nehéz együttműködni, mert azt érzi az ellenzék, illetőleg az együttműködésbe bevont szervezetek képviselői azt érzik folyamatosan, hogy egyfajta biodíszletnek használja a miniszterelnök úr őket a saját PR-kormányzása érdekében. Meg kell mondjuk, a miniszterelnök úr a PR-rendezvények szervezésében, a konferenciák, gazdasági csúcsok szervezésében egyszerűen zseniális. Őszintén mondom, ha a debreceni önkormányzat tulajdonában lévő rendezvényszervező cégben a vezetési poszton üresedés lesz, megpróbálom megszerezni, szerintem le fogjuk körözni az ország összes városát. (Taps és derültség a Fidesz soraiban. - Közbeszólások az MSZP soraiban.) Sajnos, azzal sújt bennünket a sors, hogy ön nem egy rendezvényszervező cég vezetője, hanem az ország miniszterelnöke, és miniszterelnök úr, az a sajnálatos és szomorú helyzet, hogy egyáltalán nincs megmentve az ország, ha ezt sugallja ön, akkor nagyobb hibát követ el, mint amire most ön gondol.

(12.20)

Mert a megszorító csomag kapcsán senki nem tudja, hogy azok az emberek, akiktől elveszik a juttatásokat, a 13. havi pénzeket, meddig bírják ezt. Rossz szerkezetű a válságkezelés. Nincs növekedéspártiság, csak bombasztikus bejelentések vannak. Miniszterelnök úr, ez így egyszerűen nem fog menni!

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

KÓSA LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Minden évben a köztársaság költségvetése az egyik legfontosabb törvényjavaslat, amit tárgyal a parlament. Ennek megfelelően meglehetősen szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogy hogyan kell a törvényt benyújtani, hogyan kell előkészíteni, hogyan kell a parlamentnek tárgyalni.

Ilyen hektikus, ilyen zaklatott tárgyalás, benyújtás, processzus még nem volt költségvetéskor, hiszen az első javaslatot szeptember 29-én nyújtotta be a kormány, a másodikat október 18-án, a harmadikat meg most október végén, november elején. Ahogy megnézzük a tervezeteket, egyre rosszabb és rosszabb volt a kidolgozottsági színvonaluk. Már az elsőnél is megvolt az az aggály, hogy bizonyos, egyébként lényeges sorokat egyszerűen a költségvetésben - most már mondhatom: szokás szerint - kipontoztak, ami tulajdonképpen meglehetősen érthetetlen. Ha egy egyszerűbb gondolatkísérletet elvégzünk, a cégbíróságnál beadott és egyes helyeken kipontozott mérlegeket valószínűleg kifogásolják, és azt mondják, hogy olyan mérleg nincs vagy beszámoló, ahol a lényeges adatokat kipontozzák. A költségvetésben például a normatívákat, amelyek a teljes önkormányzati rendszer oktatási részét hivatottak biztosítani, azokat szokás szerint kipontozták. (Göndör István: Ez mindig így volt, Kósa úr.)

De már ehhez hozzászoktunk, megvan ennek a metódusa. Meglehetősen sajátos egyébként ez a tervezés, mert rendkívül nehéz így vitatni az egyes adatokat. De hozzá kell tennem, hogy már az első benyújtott javaslat is megalapozatlan makrogazdasági pályát vázolt fel. Az Állami Számvevőszék jelentésében egyébként meg is található az, hogy egyszerűen a most tárgyalt javaslat állami számvevőszéki ellenőrzése, felülvizsgálata az idő rendkívüli rövidsége miatt is egyszerűen lehetetlen volt. Most a parlament úgy fogja tárgyalni ezt a költségvetést, hogy igazából az Állami Számvevőszék véleményét csak szóbeli kiegészítésként ismerhettük meg. (Dr. Katona Béla: Ez nem igaz.)

Jellemzi az abszurditást az, hogy bár a harmadik számú költségvetési javaslatot tárgyaljuk, a tegnapi bizottsági előadók a második számú javaslatról beszéltek, mert amikor a bizottság tárgyalta a javaslatot, akkor még a harmadik számú nem volt ismert. Ezek után kell nekivágni annak a feladatnak, hogy mégiscsak a parlamentnek össze kell hozni valahogy a 2009. évi költségvetést.

Ebben a költségvetésben, ha megnézzük a funkcionális felosztását a költségvetésnek, akkor azt látjuk meghökkentő módon, hogy tulajdonképpen a funkcionális szerkezete a költségvetésnek 2004 óta lényegében nem változott, és ennek a három javaslatnak sincsen funkcionális változása. Ha megnézzük a táblákat a nagy államháztartási ágazatok között, akkor azt vehetjük észre, hogy tulajdonképpen nem is érthető, a költségvetésből nem derül ki, hogy miért is kellett egyik, másik, harmadik javaslatot visszavonni, újra beterjeszteni. Egész egyszerűen a változtatások mértéke nem tükrözi azokat a problémákat, amelyeket a költségvetésnek kezelni kellene. Megjegyzem, ugyanez van leírva az Állami Számvevőszék jelentésében is.

Tehát ahhoz képest, hogy teljesen szokatlan módon háromszor kellett újra benyújtatni a költségvetést, a változtatásokból önmagában nem derül ki, hogy miért van erre szükség. Persze, mi mindnyájan tudjuk, egy világgazdasági válság kellős közepén vagyunk vagy talán az elején, és muszáj korrigálni a költségvetési számokat, ezt egyébként senki nem vitatja. Viszont az is igaz, hogy nem lehet attól eltekinteni, hogy egész egyszerűen Magyarország a világgazdasági válság kezelése kapcsán a legrosszabb helyzetben van. Olyan országokkal vagyunk egy szinten, mint Ukrajna, Belorusszia, Pakisztán.

(9.20)

Azért azt mégiscsak vizsgálni kell, kedves képviselőtársak, hogy mi az oka annak, hogy Magyarország a világgazdasági válságba úgy került bele, hogy a világ egyik legkiszolgáltatottabb országa. Mert ha ezt nem vizsgáljuk meg, akkor nem is értjük majd azt, hogy mit kellene tenni. Napnál világosabb: az elmúlt időszakban Magyarország oda jutott, olyan gazdaságpolitikát folytatott a kormánya, hogy 2007-re az Európai Unióban Magyarországon volt a legkisebb növekedés, 1,1 százalék. Figyelem, még sehol nem volt a nagy válság, de 1,1 százalék volt a gazdasági növekedés tavaly. Vesd össze: Románia 6, Csehország 6, Lengyelország 6,6, Litvánia 8,9 és Szlovákia 10,4 százalékos növekedést produkált. Nálunk a gazdaságpolitikának ez nem sikerült.

Továbbá azt is ki lehet mutatni, hogy az európai uniós országok közül Magyarországon a második legrosszabb a foglalkoztatási ráta, csak Máltát előzzük meg a magunk 56,5 százalékos rátájával. Az EU-átlag 66. Még nem volt válság. A válság előtt jutottunk ide, még pörgött az Európai Unió, még volt növekedés. Az exportpiacaink működtek, és a kormány gazdaságpolitikája mégis azt eredményezte, hogy 2007-ben a foglalkoztatási ráta drámaivá fordult.

Még nem volt gazdasági válság, amikor oda jutottunk a kormány adópolitikája miatt, hogy Magyarországon az Európai Unió államai közül a második legnagyobb az adóterhelés, csak Belgium előz meg minket 1 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy minden egyes megkeresett 100 forintból 54,5 forintot vesz el az állam, és 45,5 forintot ad oda a dolgozóknak. Emlékszünk még arra, hogy a limuzin hátsó ülésében milyen igézően beszélt a miniszterelnök arról, hogy vannak, akik csak beszélnek az adócsökkentésről, ő meg megcsinálta? Hát nem csinálta meg, becsapott bennünket, merthogy az egyik legmagasabb az állami elvonás Magyarországon az európai uniós tagállamok között.

Napnál világosabb, hogy ilyen gazdaságpolitikával a magyar gazdaság szélsőségesen legyengült állapotba került. Ezt úgy lehet összegezni, hogy az európai uniós újonnan csatlakozott országok között az első helyről szinte minden mutatóban az utolsó helyre kerültünk. Nagyon találóan fogalmazta meg a miniszterelnök úr, amikor azt mondta, hogy az elmúlt négy évben, 2002-2006-ról beszélt, emlékeznek rá: "nem tudtok mondani egyetlenegy olyan intézkedést sem, amire büszkék lehetnénk." Ezt mondta, amikor értékelte az első négy évet. Ugyanakkor ez a helyzet oda juttatta az országot, hogy már 2006-ban egy brutális megszorító csomagot kellett az országnak lenyelnie, bár nem tudtunk erről, hiszen a kormány ezt gondosan eltitkolta. Akkor következett be az úgymond első kiigazító program, amikor is a konvergenciaprogramnak nevezett csomag kapcsán egy rendkívül radikális megszorító programot szenvedett el az ország, ami további növekedési kockázatokat rejtett magában, nem segítette az ország fejlődését, továbbá csökkent az életszínvonal és a reálbérek szintje.

Mit mondott erről a miniszterelnök úr, hogyan értékelte a magyarországi legrosszabb helyzetet? Mit mondott az okairól? Négy okot nevezett meg a miniszterelnök úr. Azt mondta, hogy először is túlköltekezik az ország, másrészt devizában nagyon nagy mértékben eladósodott az ország; a lakáshiteleket nevezte meg harmadik bajnak, negyediknek a reformok elmaradását. Nézzük meg, hogy valójában kinek mi a felelőssége ebben, kiindulva abból, hogy hátha a miniszterelnök úrnak igaza van.

Túlköltekezés. Kedves Parlament! Kedves Képviselőtársaim! A túlköltekezést mely törvényben rögzíti a parlament? A költségvetésben. Ki fogadja el a költségvetéseket? A kormánypárti többség. Tehát a túlköltekezésnek ki a felelőse? A kormány és a kormánypárti többség. A miniszterelnök úr nem akkor beszél helyesen, ha azt mondja, hogy túlköltekeztünk, hanem azt kell neki mondania, hogy olyan politikát folytattam, a szocialisták a szabad demokratákkal olyan politikát folytattak, ami túlköltekezéshez vezetett. Tehát a felelőssége egyértelmű.

Azt mondta a miniszterelnök úr, hogy a lakosság, a magyar választópolgárok jelentős része devizában túlzottan eladósodott. Való igaz. De vajon miért adósodott el? Először is tudjuk, hogy az eladósodás azért következett be, mert a reálbérek csökkenését első akcióval a választópolgárok a devizában felvett hitelekkel próbálták kompenzálni. Kevesebb volt a pénzük, de előre akartak menni, ezért devizában vettek fel hitelt. De kérdezem én, mikor vesz fel az ember hitelt? Akkor, amikor a kilátásai rózsásak, a parlament, a kormány, a gazdasági előrejelzések azt üzenik neki, hogy lehet, mert nincs nagy baj, ki fogod tudni fizetni. És emlékszünk rá, a kormány folytatta az utolsó pillanatokig azt a propaganda-hadjáratot, amiben volt dübörgő gazdaság, a pannon puma nagyot ugrik, beindultunk. Három héttel ezelőtt még a "Beindultunk" repülő hattyúk is azt üzenték az embereknek, hogy nincs nagy baj, merjetek nyugodtan költekezni, devizában pénzt felvenni.

Az ellenzék nem mondta azt, hogy jó a helyzet, csakhogy akkor mi a halál lovagjai voltunk, a válság apostolai, és mindenféle szóvirággal próbáltak minket a sárba taposni annak kapcsán, hogy megpróbáltuk felhívni a figyelmet arra, hogy ez komoly probléma, mert megtévesztik az embereket a saját lehetőségeikkel kapcsolatban. Éppen ezért a devizaeladósodás kapcsán a kormány felelőssége ezen az oldalon egyértelmű. Arról nem is beszélve, hogy ha a lakossági devizahitelek felvétele elszabadul, akkor a jegybank és a kormány gazdaságpolitikai eszköztára még mindig ott áll rendelkezésre, hogy ezt a folyamatot fékezze. Ha a kormány mégsem fékezte, akkor azt kell mondani a miniszterelnöknek, hogy nagy hibát követtem el, mert bár érzékeltem, hogy a magyar választópolgárok devizában eladósodnak, mégsem tettem ez ellen semmit, sőt bátorítottam őket.

A lakáshitel mint problémahalmaz megjelenik az érvelésben. Emlékszünk rá, a lakáshitelek kapcsán a 2002-es választáson maga a miniszterelnök-jelölt, Medgyessy Péter mondta azt, hogy nemhogy felszámolják a lakáshitelezési gyakorlatot, hanem még rá is fognak erősíteni. Szó sem volt arról, hogy ezzel probléma van! Nem tetszettek akkor észrevenni, csak most, hogy ezzel probléma lesz? Emlékszünk rá, még a lakáshitelezéssel kapcsolatban megbízott kormánybiztos is személyesen is nagy lakáshiteleket vett fel, mintegy ezzel is bizonyítva, hogy ezzel igazából nincs semmi probléma. Gondolom, ha rossznak látta volna ezt, akkor nem veszi fel. A lakáshitelezéssel kapcsolatban akkor lehetne a kormánynak kifogása, ha 2002-ben azt mondta volna a magyar választóknak, hogy ezzel nagy baj van, ezt a gyakorlatot megszüntetem. Ezzel kapcsolatban is becsapták a választópolgárokat és Magyarországot, mert azt az illúziót keltették bennük ezek szerint, hogy a lakáshitelezéssel nincs baj. Ha pedig nem hazudtak, akkor az a helyzet, hogy csak most próbálnak valamifajta okot találni arra, hogy magyarázzák a bizonyítványt.

Végül, de nem utolsósorban szokás arra hivatkozni, hogy elmaradtak a szükséges reformok. A reformok elmaradásával kapcsolatban két dolgot kell rögzíteni. Az egyik, hogy napnál világosabb: a reform önmagában nem önérték. Hány reformot élt meg már ez az ország, ami ostobaság volt? A mezőgazdasági reform keretében Magyarországon már narancsot meg gyapotot is termeltek egy időben. A reform keretében úgy próbálták megújítani a mezőgazdasági termelést, hogy mindenfélét összekereszteztek, aminek semmi értelme nem volt. Hány olyan reformot éltünk már meg, amikor azt hirdették nekünk, hogy termeljünk nagyon sok vasat és szenet, hogy azzal még több vasat és szenet tudjunk termelni? Ennek se volt sok értelme.

Ha valaki önmagában azt mondja, hogy a reformok elmaradása a válság oka, az valószínűleg nem tudja, miről beszél, mert a reform önmagában nem érték. És ostoba reformokat nem is szabad csinálni, káros reformokat, amelyek akadályozzák az ország fejlődését, vétek csinálni, az bűn.

(9.30)

Azt kell megvizsgálni, hogy vajon a kormány által bemutatott reformintézkedések hasznosak voltak-e, előremutatóak voltak-e. Ezzel kapcsolatban viszont a bizonyítvány fölöttébb kétséges. Hiszen gondoljuk csak meg, először is egy demokráciában - hozzáteszem: egy demokráciában - bármilyen reform csak akkor értelmes, ha a választók többsége valamilyen ok miatt elfogadja. Ha nem fogadja el, akkor az a reform meg fog bukni, s akármilyen csillogó intellektuális teljesítmény van mögötte, akkor sem ér egy fabatkát sem. A legjobb reform is pont annyit ér, amennyit meg lehet belőle valósítani.

Ha tehát megbukik az egészségügyi reform, azért, mert a választók többsége elutasítja, akkor azt kell mondani, hogy az egy rossz reform volt, és mindegy, hogy a szándék micsoda. Arról nem is beszélve, hogyan lehet azt önmagában reformnak titulálni, amikor csak pénzt vonok el egy területről, amikor csak leépítek, bezárok, szűkítek, és nem mutatok előre. Pedig lehettek volna az egészségügyben is olyan részletek, amelyekben egyébként lehetett volna előremenni, csak nem egyszerre az egészségügyi ellátórendszerben mindent felforgatva átalakítani, és motoros fűrésszel vagdosni a kapacitásokat meg a költségvetést. Gondoljuk csak meg, a gyógyszerbiztosítással lehetett volna részlegesen piacot nyitni. Gondoljuk csak meg, nem a pénzügyi befektetőket, hanem a szakmai befektetőket - ahogy annak idején a háziorvosi privatizációban megtörtént - be lehetett volna egyes részterületekre engedni, hogy kísérletezzünk, hogy próbáljunk egy kicsit a rendszeren javítani. Milyen isteni szerencse, hogy megakadályozta a magyar választók bölcsessége, hogy a társadalombiztosítást olyan értelemben privatizálják, hogy abba a különböző befektetési alapok bekerüljenek, mert ebben az esetben most sokkal nagyobb lenne a válság, mint ami Magyarországon jelenleg van. Milyen isteni szerencse! Ilyen értelemben a reformok elmaradását akár még áldhatjuk is, mert az lenne igazán lehetetlen helyzet, ha a társadalombiztosítási alapok olyan befektetési alapokba is tették volna a pénzt, amelyek most szerte a világon összeomlottak. Tehát nem arról beszélünk - ez nagyon fontos -, hogy nem szükségesek reformok, de azt nagyon fontos tudni, hogy ha a reformok nem jók, nem fogadja el a választók többsége, akkor bármit csinálnak a kormánypárti képviselő hölgyek és urak, a miniszterelnök, azok rossz reformok. És lehet persze ostorozni a népszavazást meg a választópolgárok akaratát, de demokráciában ez fölöttébb kétséges.

Egy másik állandóan előkerülő reformról is hadd szóljak néhány szót, ez az úgynevezett önkormányzati reform. Az önkormányzati reformról mindenki úgy beszél, mint valami orákulumról, bölcsek kövéről, ha végre megcsinálnánk az önkormányzati reformot, akkor minden megoldódna. És mindenki olyan szerkezeti reformokról beszél, amelyek számomra igazából szinte érthetetlenek. Gondoljuk csak meg, van kétezer olyan méretű önkormányzat az országban Vasasszonyfától Szamosangyalosig, ahol egy nagy szerkezeti átalakítás kapcsán a költségvetésben biztosan meg lehetne spórolni akár 4-5-10 millió forintot is. Ezek pici önkormányzatok, mindenki ezeket ostorozza, mondván, hogy a körjegyzőségek, a hivatalok szűnjenek meg, vonjuk őket össze, legyen kistérség; mindenki állandóan ezzel van elfoglalva. És mennyit lehetne ebből megspórolni? Számolják ki! Ha kétezer ilyen önkormányzat esetén megspórolunk önkormányzatonként 1 millió forintot, az 2 milliárd forint. De spóroljunk meg 10 milliót, az 20 milliárd. Vagy spóroljunk meg 20 milliót - ennyit egyébként biztos nem lehet a szerkezeti átalakításokból megspórolni, mert az önkormányzati kiadások döntő többsége természetesen iskolafinanszírozás, szociális kiadás, közvilágítás, városüzemeltetési feladatok, s a többi, s a többi -, de ha megspórolunk 20 millió forintot, az is csak 40 milliárd forint, a rendszer egészében szinte semmi! Gondoljuk csak meg, egy feleslegesen megépített 4-es metrómegálló többe kerül!

Arról nem is beszélve, hogy ha valaki valóban önkormányzati reformot akar, akkor nem a picikkel kell kezdeni. A picikkel nem lehet kezdeni, mert ha a szamosangyalosi önkormányzaton 70 százalékot megtakarítunk, az sem éri el az 50 millió forintot. Hát kezdjük a fővárossal! Maga a főpolgármester meg a kerületi polgármesterek folyamatosan azt mondják, hogy lehetetlen így működtetni egy nagyvárost. Ráadásul a főváros hatékonytalan működése az egész magyar gazdaság számára életveszélyes, mert ha Vasasszonyfán rosszul működik a hivatal, igen, a vasasszonyfai lakosoknak az szörnyű, mert nehezebben meg az ügyintézés néhány száz embernek. De a fővárosban termelik meg a magyar GDP több mint 40 százalékát! A főváros válságos és rossz működése az egész magyar gazdaságra kihat. Hol vannak a javaslatok arra vonatkozóan, kedves kormánypárti képviselők, hogy szüntessük meg a kerületeket? Sehol a világon nem működik ilyen nagyváros, főváros ennyi önálló önkormányzattal, ennyi képviselővel! Mindenki Szamosangyaloson, Bedőn meg Vekerden akar spórolni, azokat akarja összevonni körjegyzőségbe. Dehogy! Küldjék el a fővárosi hivatal felét, az mindjárt ötszáz ember. (Taps.) Gondolják meg, a főváros költségvetése olyan mértékű, hogy abból néhány százalék megtakarítás többet hoz, mint az egész önkormányzati reform egyben! Sőt, ha valaki átfésüli a metrót, többet keresünk rajta, mint az egész önkormányzati reformon. Hát akkor miről beszélnek önkormányzati reform címén, kedves képviselőtársaim? A semmiről. Hol lehet spórolni? Ahol nagyon sok a pénz. Amíg a fővárosi reformot nem terjeszti elő a kormány, a kerületek bezárásától, összevonásostul és mindenestül, addig senki ne spóroljon Szamosangyaloson! (Dr. Katona Béla: Láttad a javaslatot?) Láttuk a javaslatot? Én szívesen támogatnám. Tisztelt képviselőtársak, lássuk azt a javaslatot! Ugyanis arról van szó, hogy - megint a reform ügyére térünk vissza - igazából olyat ostoroznak parlamenti képviselőtársaim, ami nincs. Tessék végre egyszer az önkormányzati reformot a fővárossal kezdeni! Szívesen támogatjuk.

Előkerült a vitában a közigazgatási hivatalok átalakítása is. De hát kedves képviselőtársak, látták önök azt az anyagot? Hajmeresztő! Én magam hallottam a szakállamtitkárnak azt a fejtegetését, hogy úgy kellene átalakítani a közigazgatási hivatalokat, hogy igazából a jegyzőket is a közigazgatási hivatalok vezetői nevezik ki. És az egész egy volt tanácsi rendszer szakigazgatási szervezeti működésének a jellegét öltötte. Ezek még nem hallottak az önkormányzatiságról! Vagy felejtsük el? Igazából az a dolog lényege, hogy az önkormányzatok nem léteznek, és inkább akkor csináljunk tanácsi rendszert? Mert abban egyébként igazuk van a tisztelt kormánypárti képviselőknek meg az ellenzékieknek is, az mégiscsak egy kicsit nonszensz, hogy az önkormányzatok ellátnak durván 3000-3500 hatáskört, amit a parlamenttől, a kormánytól és különböző szervezetektől kapnak, de ennek az ellenőrzését, végrehajtását a kormány lényegében nem tudja ellenőrizni. Ez igaz, ez tényleg baj. De ez nem jelenti azt, hogy szét kell kergetni az önkormányzati rendszert és megsemmisíteni az önkormányzatiságot!

Még egyszer: azt kell megérteni a kedves szocialista képviselőtársaknak, hogy nem felvilágosult abszolutizmusban élünk. Ez nem a szocialista reformkor. Nem a késő Kádár-kor reformdulakodása. Demokráciában élünk. Tehát a reformok csak akkor értelmesek, ha a választók elfogadják azokat. De miután nem álltak elő olyan javaslattal, amit a választók el tudtak volna fogadni, a miniszterelnök reformokra vonatkozó hivatkozása helyesen úgy hangzik, hogy óriási hibát követtem el, mert csupa olyan reformot akartam bevezetni, amiről kiderült, hogy nem jó semmire. Ezek után tényleg azt kell mondanunk, hogy Magyarország rettentő nehéz helyzetben van, nagyon komoly válságban, amiből ennek a költségvetésnek meg kellene találnia a kiutat.

Ez a költségvetés két kiutat talál. Az egyik egy egészen brutális megszorító csomag, a másik az IMF-hitelmegállapodás. A megszorítások nagysága ma még nehezen felmérhető. Azt lehet látni, hogy az emberek tartalékai jóval kisebbek, semhogy egy ilyen csomagot gond nélkül át tudjanak vészelni. A családok mindennapjait és a közlekedését érintő támogatásokon 90 milliárdot vesz el az állam, a béreken 120 milliárdot. Tudjuk, hogy tizenharmadik havi bér nincs, és azt is tudjuk, hogy a közel másfélmillió nyugdíjasnak nem lesz tizenharmadik havi nyugdíja - ez hihetetlenül nagy összeg -, hozzáteszem egyébként, hogy a kormány hibájából. Tehát nem arról van szó, hogy rosszul dolgoztál, ezért nem kapsz pénzt, hanem ugyan lehet, hogy kitűnően dolgoztál, de mi rosszul dolgoztunk, kormány, ezért elvesszük a pénzed. Ez azért tényleg meglehetősen aggályos. S ne felejtsük el, mindezt olyan körülmények között, hogy maga a miniszterelnök másfél hete még arról beszélt a tévében, hogy mindenáron megvédjük a nyugdíjasokat.

Emlékszünk még, hogy a nyáron milyen kampány folyt Orbán Viktor ellen annak kapcsán, hogy ő azt találta csak mondani, a nyugdíjak reálértékét meg kell védeni?

(9.40)

Ő volt a főgonosz, most pedig kiderül... (Korózs Lajos: Most is az! - Derültség.) Ja persze, most is az, természetesen, nyilván, tehát a világgazdasági válságnak, meg egyébként mindennek Orbán Viktor az oka, ezt tudjuk. (Kontur Pál: Nem bírják az igazságot!) Az a probléma, hogy aki az ilyenfajta babonáknak hisz, az hajlamos arra is, hogy a világgazdasági válságot úgy kezelje, hogy minden reggel egy színes kavicsra köp hármat, hátha attól elmúlik az átok. (Közbeszólások.) De nem múlik el, kedves képviselőtársak. Ezért inkább akkor, ha ilyen problémákat észlel magán az ember, jobb, hogyha abbahagyja a kormányzást. (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.)

A nyugdíj- és egészségbiztosítási kasszánál 170 milliárdos lesz az elvonás, az önkormányzatoknál 150 milliárdos lesz az elvonás. A kistérségek működése tulajdonképpen értelmetlenné válik, mert olyan mértékben csökken az alapműködés finanszírozása, hogy tulajdonképpen minek is csináltuk az egészet. Nesze neked, reform, kistérségi átalakítás! Valamikor ez volt a bölcsek köve és az átalakítás kulcsa; ma az a helyzet, hogy kistérséget értelmetlen szervezni, mert mindenki pórul járt, aki hitt a kormánynak megint, és kistérségbe tömörült. És, hozzá kell tennem, eljött a vég az önkormányzati rendszer számára is, mert ezt már nem lehet finanszírozni. A helyzet az, hogy szó sincs arról természetesen, hogy a tavalyi béremelést idén a normatívákba beépítenék, ebben is becsapták az önkormányzatokat és az embereket. A tűzoltóság támogatása olyan mértékben csökken, hogy az a működést fenyegeti. Ennek a költségvetésnek az előterjesztése kapcsán el lehet mondani, hogy az embereknek a biztonsága kerül most már veszélybe, tisztelt képviselőtársak.

És végül, de nem utolsósorban nézzük meg a csodának tartott IMF-es hitelkeret-megállapodást. Napnál világosabb, hogy az a legnagyobb probléma, hogy Magyarország rendkívüli mértékben el van adósodva, és azért kell felvennünk ezt a 20 milliárd eurós hitelkeretet, mert a jövőre lejáró devizakötelezettségeink - a pénzügyminiszter mondta tegnap - 27,5 milliárd euróra rúgnak. A probléma ezzel a következő: látszólag hátradőlhetünk, és meg vagyunk mentve, de a helyzet nem ez, pontosabban nagyon komoly veszélyek vannak. Ugyanis napnál világosabb, hogy bár 66 milliárd euróról 86-ra nőhet a külső államadósságunk, ez önmagában nem jelent megmenekülést, legfeljebb időlegesen. Ugyanis hogyha az a folyamat indul be, amit az IMF szakértői a kormánynak jeleztek - nekünk is elmondták -, hogy ha a külföldi befektetők és a finanszírozók, akik a hazai leányvállalataikat, leánybankjaikat finanszírozzák, ezeket a finanszírozási kereteket nem újítják meg, hanem lejárttá teszik, ebben az esetben kénytelenek vagyunk az IMF-hitelkeretből biztosítani a konverziót, és ez a 20 milliárd euró képes egy év alatt elpárologni Magyarországról, mert az történik, hogy ez a hitelkeret lép be a korábbi, a piacról felvett hitelek helyett. Ugyanis ez a 27,5 milliárd forint nem az államnak az adóssága, az államnak ebben viszonylag kisebb, 2,7 milliárd eurós adóssága van, a többi vállalati és alapvetően befektetői lejáró követelés. Ha nem tudjuk megakadályozni azt, hogy ezek a lejáró követelések a piacon újuljanak meg, akkor a helyzet az, hogy egy év múlva leszünk csak igazán bajban, mert a mentőövet is felhasználtuk, és semmi változást nem tudtunk elérni.

Itt az a probléma, és azért kell ezt nagyon komolyan venni, mert ez azért alapvetően a hitelességen is múlik, azon, hogy mennyire hiszik el a piaci szereplők, a befektetők, a hitelezők, a Magyarországon leányvállalattal rendelkezők azt, hogy Magyarország és a magyar kormány eséllyel tudja megállítani ezt a válságot. Ez közös érdekünk, félreértés ne essék! Ezért mondjuk azt, hogy tessék végre bemutatni azt a növekedésélénkítő csomagot, azt a növekedéssegítő csomagot, nem ködös konferenciák szervezésével, hanem hús-vér valóságában, nem pantopok meg adathordozók felmutogatásával, mert ez az ezermilliárdos csomag már februárban is elhangzott, nyár közepén is elhangzott, de még mindig nem láttunk belőle semmit. És majdnem biztos vagyok benne, hogy növekedést segítő csomagot, élénkítést segítő csomagot nem a gazdasági bizottság által szervezett megagazdasági konferenciákon kell megfogalmazni és megírni, mert ott mindenki el fogja mondani a saját sztereotípiáit, panaszait, teljesen jogosan, és így nem lehet előremenni. Kormányozni kellene! Ha nincs ez a gazdaságélénkítő csomag, akkor az IMF-hitelkeret értelmetlenül lesz felhasználva, és ez borzasztó veszélyeket rejt magában, tisztelt képviselőtársak - és ez megint, szintén a kormány felelőssége.

Ez a költségvetés ma egyáltalán nem nyugtat meg bennünket a tekintetben, hogy egyáltalán meg tudjuk állítani a gazdasági válságot. Ez a költségvetés nem nyugtatja meg a befektetőket, ezért ez a költségvetés ebben a formában nem támogatható, kedves képviselőtársaim.

Köszönöm a figyelmüket. (Tatai-Tóth András: Meglepett! - Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Répássy Róbert képviselőtársam előhangja után annyit szeretnék mondani, hogy az önkormányzatok jelentős részénél ismereteim szerint azoknál az eseteknél, ahol képviselők vállalnak felügyelőbizottsági tagságot önkormányzati tulajdonú cégnél, kht.-knál, kft.-knél, az a szokás, tekintettel arra, hogy a képviselői munkájuk részeként fogja fel az önkormányzat ezt a tevékenységet, hogy egyáltalán nem fizetnek tiszteletdíjat. Nálunk is ez a helyzet. Tehát azokban az esetekben, ahol a képviselő tagja felügyelőbizottságnak, ott nem kap érte tiszteletdíjat. Szerintem ez teljesen helyes és jó gyakorlat, hiszen a képviselőknek a felügyelőbizottságokban elsősorban a tulajdonos érdekeit kell képviselniük.

Az igazgatóságok esetében is általában a szerénység az irányadó az önkormányzatoknál. Debrecen tulajdonában van az ország legnagyobb önkormányzati tulajdonú, vállalkozói vagyont kezelő holdingja. Ez a vállalatcsoport úgy működik, hogy a tagvállalatok igazgatóságokat egyáltalán nem tartanak, lévén, hogy egyébként a holding igazgatósága mint tulajdonos kezeli ezeket a tagvállalatokat, és a holding igazgatóságánál is, ami több száz milliárd forintos vagyon felett őrködik, 70 ezer forint a tiszteletdíj. Tehát nyugodtan mondhatom, hogy ezek az emberek nem azért csinálják ezt, mert ebből szeretnének megélni, hanem az önkormányzat, illetőleg a város iránti elkötelezettségből. Hozzáteszem, hogy meglehetősen eredményesen működtetik ezeket a vagyontárgyakat.

Nem is nagyon tudná egy önkormányzat megengedni magának azt, hogy olyan típusú kifizetéseket eszközöljön igazgatóságokban vagy felügyelőbizottságokban, mint az állami vállalatoknál, még békeidőben sem, nemhogy válság idején. Ezért az a javaslat, amivel kiegészítették a Fidesz indítványát, tulajdonképpen a mostani helyzetet rögzíti, ilyen értelemben ez nem bántó. Van olyan önkormányzat, ahol nem ez a szokás, például a főváros ilyen, ahol a felügyelőbizottságokban és az igazgatóságokban elfoglalt helyek után tényleg jelentős költségtérítés, illetőleg fizetés jár a tisztségviselőknek. Valószínűleg itt sem helyes ez. Különösen nem olyan cégek esetén, amelyek köztudottan irdatlan mennyiségű veszteséget szoktak felhalmozni, tehát a legkevésbé sem mondható az, hogy a működésük eredményes lenne. A BKV klasszikusan ilyen vállalat, aminek az éves vesztesége csak tucatmilliárdokban mérhető.

Egy kicsit más a helyzet olyan esetben, ahol az önkormányzatot az Állami Számvevőszék ha nem is kötelezi, de ajánlja neki, hogy képviselők foglaljanak helyet a felügyelőbizottságokban. Nálunk ez a helyzet. Az önkormányzatok esetében az az Állami Számvevőszék elvi álláspontja, egyébként valószínűleg helyesen, tehát mi is elfogadtuk ezt az álláspontot, hogy az önkormányzati tulajdonú cégek felügyelőbizottságában, ha lehet, a képviselők közvetlenül ellenőrizzék a vállalatok tevékenységét. Ez az esküjükhöz teljes mértékben illeszkedik.

Ha a parlament elfogadja ezeket a módosításokat, akkor már csak azt az egy kérdést kell majd megválaszolni, de valószínűleg nem ennek a törvényjavaslatnak a keretében, hanem inkább a tulajdonos megfontolása kell legyen, hogy hogyan próbálja azt ösztönözni, hogy a tisztségviselők, különösen akkor, amikor operatíven egy vállalatot irányítanak, tehát igazgatóságban foglalnak helyet, ott olyan munkát végezzenek, aminek alapján, ha lehet, inkább nyereséges legyen a vállalat, mint veszteséges.

(20.30)

A közösségi vagyon működtetése esetén egyébként is kívánatos, hogy ne vigye a pénzt a közösségtől, hanem hozza, és ne felélje a vagyonát az illető társaság, hanem inkább gyarapítsa. De ezt meg lehet oldani, és különös tekintettel meg lehet oldani akkor, amikor magukat az operatív irányítással foglalkozó személyeket, tehát nem az igazgatósági tagokat, hanem a vállalati vezetőket olyan céljutalommal vagy fizetéskiegészítéssel díjazza a tulajdonos, ami kifejezetten az eredményességhez kapcsolódik. Ez pedig, azt hiszem, a köz számára is elfogadható, mert az az érdek, hogy a köz vagyona pénzt hozzon, és a vagyona gyarapodjon. Ebben az értelemben egyébként azt gondolom, nem zavaró az, hogyha például a mozgóbéres megoldást alkalmazzák a tulajdonosok, legyen az állam vagy önkormányzat, az igazgatóság pedig egyfajta, az operatív irányításban ugyan jelentős döntéseket hozó testületként dolgozik, de egyébként a cég eredményességét igazából nem az igazgatóságon, hanem a cégvezetőkön lehet számon kérni.

Így természetesen azt a Fidesz nem ellenzi, hogy az állami vállalatok vagy az önkormányzati vállalatok menedzserei, cégvezetői a piaci béreknek megfelelő bért kapjanak. Tehát itt felvetődött a vitában többször is, és elhangzott az egész indítvánnyal kapcsolatos sajtópolémiában az, hogyan képzeli azt a Fidesz, hogy minimalizálja az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok díjazását, ami nyilván ebben az értelemben így nem tart lépést a piaci körülmények között magántulajdonban dolgozó vállalatok hasonló pozícióival, és akkor nem lehet megfizetni a jó embereket. Csak azt gondolom, az önkormányzati gyakorlat is bizonyítja, ha egyébként jó a cég vezetése, és az igazgatóság valóban a tulajdonosok érdekeit képviseli, nem feltétlenül a pénzért, de a cégvezetés úgy van megfizetve, ahogyan azt a piacon meg kell fizetni... - a jó embereket meg kell fizetni, mert az nem érdeke senkinek, hogy az állami vagy önkormányzati tulajdonú vállalatok vezetése kontraszelektálódjon, hiszen annyi pénzért nem lehet a piacon jó menedzsert kapni, amennyiért egy önkormányzati vízmű vagy tömegközlekedési vállalat megfelelő szinten működtethető.

Tehát nyilvánvaló, hogy meg lehet találni azokat az eszközöket - az önkormányzatok jelentős része meg is találta -, amelyekkel igenis, a legjobb szakembereket lehet a közösségi vagyon működtetésére felkérni, de ez nem egyenlő az igazgatóságokban fizetett horribilis díjjal, és főleg nem a felügyelőbizottságokban fizetett horribilis díjjal. Úgy gondolom tehát, hogy itt összhang teremthető a javaslatban.

Nem kell abba a hibába esni, hogy a babát is kiöntjük a fürdővízzel együtt, hiszen a napnál is világosabb, itt persze válság van, és egy csomó magánvállalatnál is csökkentették a fizetéseket, de azt látni kell, hogy tényleg van abban irritáló, amikor van egy állami vállalat, ami éves szinten 30-40 milliárdos tartozásokat halmoz fel, vagy veszteséget termel, és az igazgatósági tagok olyan javadalmazásban részesülnek, minthogyha legalább is Bill Gatesnek lennének valami alkalmazottai. Azt gondolom, ez főleg igaz azokban az esetekben, amikor nyilvánvalóan az igazgatósági tagok kinevezése inkább egyfajta politikai stallum, semmint az adott területen való jártasság, szakértelem, gyakorlat, korábbi eredményes működés kérdése. Az pedig, hogy egy ilyen javaslattal a parlament maga próbál valamifajta iránymutatást adni a többi közösségi vagyont működtető tulajdonosnak, szerintem ez feltétlenül helyes és iránymutató.

Úgy gondolom, az önkormányzati gyakorlatok - még egyszer mondom, nem mindegyik - már jelentős mértékben ennek a mostani tervezett szabályozásnak az irányába mutattak korábban is, tehát ezt maximálisan tudom támogatni, és kérem a tisztelt Házat, hogy a végszavazáskor majd fogadja el.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Podolák képviselő úr hozzászólása kapcsán a módosítás egy problémájára szeretném felhívni a figyelmet, nevezetesen, hogy a Gt. meghatározza azt, hogy bizonyos munkavállalói létszám fölötti cégeknél a munkavállalói érdek-képviseleti szervezetek egy-egy képviselőjét a felügyelőbizottságokban ki kell nevezni felügyelőbizottsági tagként. Így előfordulhat az a furcsa helyzet, hogy a tulajdonos a saját cégénél a felügyelőbizottságában kisebbségbe kerül.

Amit Kovács úr most a kétperces felszólalása végén elmondott, úgy gondolom, hogy ezt módosító javaslattal kezelni kell, hiszen azt hiszem, a tulajdonosnak elemi érdeke, hogy a felügyelőbizottságban többségben legyen. Főleg azon cégek esetében igaz ez, ahol egyébként nincsen igazgatóság. Azt gondolom, hogy egy vállalatnál az igazgatóság léte nem garancia a jó működésre. Rendkívül sok olyan vállalatot ismerünk, ahol nagy létszámú igazgatóságok vannak és rosszul működnek, míg egyébként arra is van példa, hogy igazgatóság nélkül is lehet céget jól üzemeltetni.

Viszont a tulajdonos befolyása a felügyelőbizottságban döntő lehet. Azt nehezen tudom elfogadni, hogy a tulajdonost olyan mértékben korlátozzuk ezzel, akár közösségi tulajdonról van szó, akár magántulajdonról, de ez ebből a szempontból mindegy, hogy ne legyen számára lehetséges a felügyelőbizottságban a többséget megszerezni. Azt gondolom, hogy miután ez adott esetben a tulajdonosi jogok olyan korlátozását is jelentheti, amely alkotmányossági aggályokat vethet fel, hogy módosító indítvánnyal ezt érdemes kezelni, mert gondolom, a Gt.-t nem akarjuk most felülírni egy külön speciális szabály létrehozásával.

Köszönöm a figyelmet.

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Az MSZP-kormány legújabb, Bajnai-féle verziója válságkezelő kormányként aposztrofálja magát, azonban hogyha megnézzük a sajtómegnyilatkozásokat és a programmorzsákat, -töredékeket, akkor kétségbeesve láthatjuk, hogy leginkább három kategóriája van az intézkedéssorozatuknak: az egyik, amely teljesen közömbös a válságkezelés kapcsán; a másik típusú, amely inkább fokozza a válságot, mint enyhítené; a harmadik pedig, ami megfogalmaz ugyan valamit, de a kormány folyamatosan az ellenkezőjét csinálja.

Az önkormányzatok számára ez azért katasztrofális, mert eddig is rendkívül nehéz volt az önkormányzati finanszírozás helyzete, és eddig is annak voltunk a tanúi, hogy az önkormányzatok költségvetési finanszírozása és a feladatai közötti olló egyre inkább nő, olyan mértékben nő, hogy ma már nyugodtan kimondhatjuk: az önkormányzati rendszer mint az államháztartás egyik legfontosabb ágazata a feladatellátási képességének határához érkezett. De nézzünk néhány konkrét lépést!

Mit is mond a kormány? Azt javasolják a szocialisták, hogy a gyes és a gyed rendszerét vágjuk vissza. De ha valaki kiszámolja, akkor tulajdonképpen azt javasolják, hogy takarítsunk meg átlagban 100 forintot azon az áron, hogy 400 forintot adunk ki.

Egész egyszerűen hogyha megnézzük, hogy a bölcsődei férőhelyek növekedése és a bölcsődei férőhelyek fenntartása mennyiben kerül nemcsak a központi államnak, hanem az önkormányzatoknak, akkor azt látjuk, hogy 1 forintot takarítunk meg 4 forint kiadása árán. Ez teljes mértékben értelmetlen. Arról nem is beszélve, hogy ráadásul tudjuk: az élet első szakaszában sokkal jobb a gyereknek az, hogyha az anya látja el, mint hogyha egyébként önkormányzat által nagyon rosszul finanszírozott intézményekbe tesszük őket. Arról az apróságról nem beszélve, hogy és egyébként hova menjen vissza dolgozni az a fiatal szülő, aki éppen elveszíti a munkahelyét - a válságkezelés indulása óta 130 ezer munkahely szűnt meg.

Senki nem gondolkodott még el azon, hogy vajon a gázár- és a távhőár-kompenzációt elveszítők hol kötnek majd ki szociális ellátásért? Az önkormányzatoknál természetesen, amire egyébként az önkormányzatok már ma is éppen hogy képesek.

Az ingatlanadó bevezetése az önkormányzatok szempontjából egyenértékű azzal, hogy abban akarja érdekeltté tenni a kormány az embereket, hogy minél kevesebb fejlesztést akarjanak, mert hogyha az ingatlanadó értékalapú, akkor ki az, aki azt szeretné, hogy a fejlesztések kapcsán értékesebbé váljon az ingatlana? Tiszta abszurd!

Az áfanövekedés az önkormányzatokat is sújtani fogja, amire egyébként a költségvetésből semmifajta kompenzáció vagy plusztámogatás nem jár az önkormányzatok számára. A devizahitelek éppúgy sújtják az önkormányzatokat, mint az embereket - minthogyha ez a probléma nem is lenne.

A szociális kiadások tervezett rászorultság alapúvá tétele azért abszurd ma Magyarországon, mert abban teszi érdekeltté a legrászorultabb helyzetben lévőket, hogy eszükbe ne jusson ebből a helyzetből kikerülni. Mert egyébként, ha megpróbálnak a saját erejükből kiszabadulni a halmozottan hátrányos helyzetből, rosszabb anyagi körülmények közé jutnak. Ettől szenved jelentős mértékben az a társadalmi csoport, amelynek éppen ezért a kormány azt üzeni, hogy ne is legyetek érdekeltek abban, hogy kikerüljetek ebből a helyzetből. Az önkormányzatok, a szociális osztályok pontosan tudják ezt a helyzetet. Ezen kellene változtatni, nem pedig azon, hogy néhány forint megtakarítása árán teljes mértékben bezárjunk és halmozottan hátrányos helyzetbe kényszerítsünk milliókat.

(13.30)

Aztán van egy csomó olyan intézkedés, amelyet deklarál a kormány, de az ellenkezőjét teszi. Arról beszél a kormány, hogy az építőipart, a beruházásokat szeretné élénkíteni. Mit vezetett tehát be? A kiviteli tervek utólagos ellenőrzését, plusz három hónap, plusz sok száz millió forint. Azt mondja a kormány, hogy szeretné általánossá tenni az elektronikus ügyintézést. Tehát mit tett? Megtiltotta a helyi adó elektronikus befizetését. Agyrém! És mit tett az önkormányzatok kapcsán a kormány akkor, amikor az idén már 150 milliárd forintot vont el?

Azt mondja az önkormányzati miniszter, hogy pazarlóan működik a rendszer, még több pénzt kell elvonni. Súlyos tévedés! Az önkormányzatok sokkal jobban gazdálkodnak, mint az állam, sokkal nagyobb irántuk a politikai bizalom, mint az állam iránt. Az állam egyet tehetne: megkérdezhetné az önkormányzati rendszert, hogy szerinte mit kellene csinálni. De az, amit ők csinálnak, elfogadhatatlan. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

KÓSA LAJOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Botka polgármester úrral, képviselőtársammal adtuk be közösen ezt a javaslatot. A nagyvárosokat érinti elsősorban, de az összes önkormányzati adóhatóságot is, amit mi javasolunk a Háznak.

2003-ban a parlament elfogadta az adózás rendjéről szóló törvényt, és ennek egy paragrafusát szeretnénk módosítani az általunk beadott irományszámon. Ennek az az oka, hogy tavaly december 1-jén a parlament elfogadott egy módosítást az egyes adó-és járuléktörvények módosításáról, ez a 2008. évi LXXXI. törvény volt, és a 125. § (1) bekezdésének k) pontja módosította az adófizetés rendjéről szóló törvény egy paragrafusát, nevezetesen a 175. § (2) bekezdését oly módon, hogy lényegében az önkormányzati adóhatóságokat kizárta az elektronikus ügyintézés lehetőségéből.

Ezt nemcsak azért gondoltuk aggályosnak, mert ma már a helyi adók ügyintézése is sokkal egyszerűbb elektronikus úton, és ezt egyébként az adózók kifejezetten igénylik, de kifejezetten érthetetlen ez a módosítás abból a nézőpontból is, hogy korábban a kormány jelentős milliárdokkal, több mint 40 milliárd forinttal támogatta az önkormányzatokat az elektronikus közigazgatás kiépítésében, és különös tekintettel szorgalmazta a kormány az elektronikus közigazgatás általánossá tételét az adóigazgatás területén.

Ez az ominózus, az adózás rendjéről szóló paragrafus, a 175. § (2) bekezdése a tavalyi év végéig úgy rendelkezett, hogy a bejelentés, a bevallás, az adatszolgáltatás lehetséges az adóhatóság által közzétett módon, gépi adathordozón is. Ez alól egyébként az önkormányzati adóhatóság és az illetékügyben eljáró állami hatóság kivétel volt, mert ott nem lehetett gépi adathordozón ezt a szolgáltatást megtenni, ott elektronikus úton volt rá lehetőség.

Tehát az elektronikus ügyintézés volt az általános szabály, azonban a tavaly december 1-jén elfogadott adócsomaghoz fűzött miniszteri indokolás kifejtette, hogy mit is akart tulajdonképpen az akkori előterjesztő, amikor az elektronikus bevallást kizárta az önkormányzati adók esetében. Akkor az indokolás az volt, hogy az elektronikus adathordozó ma már nyilvánvalóan elavult, senkit nem képzelünk el, amint pendrive-on, flopin vagy diszken hordja az adatait és a bevallásait az adóhatósághoz, és az elektronikus úton való teljesítés a helyes. Ezért azt a szövegrészt törölték a törvényből, ami az elektronikus ügyintézésre vonatkozott, illetőleg az adatszolgáltatásra, nevezetesen: kivették azt a szöveget, ami a gépi adathordozókra utalt. Ugyanakkor az a probléma, hogy ezzel sajnos az önkormányzati adóhatóság felé történő elektronikus ügyintézés is ellehetetlenült.

A vitában, a pénzügyi bizottság vitájában arra hivatkozott a kormány képviselője, hogy amennyiben az önkormányzat rendeletben szabályozza a helyi adóbevallás rendjét és az elektronikus adóbevallást szabályozza, akkor egyébként a törvény elvileg arra felhatalmazást ad, hogy az önkormányzati adóhatósághoz is elektronikus úton lehessen az adót bevallani. Ugyanakkor ezzel meg az a probléma, hogy akárhogy is nézegetjük, jelenleg nincs olyan jogszabály a mi értelmezésünk szerint, ami az önkormányzatnak a rendeletalkotáshoz felhatalmazást adna. Éppen ezért azt képviseljük - egyeztetvén azokkal a polgármester kollégákkal, illetőleg a jegyzői kollégiummal, akik ezt az ügyet átvizsgálták, tehát meglehetősen széles körű egyeztetést folytattunk a javaslat benyújtása előtt -, hogy az általunk javasolt módosítást amennyiben elfogadja a parlament, akkor ez a kérdés rendeződik.

Hozzáteszem, hogy ezt azért is rendezni kell világos módon, mert egyébként a GVOP pályázati forrásaiból az önkormányzatok által megvalósított és bevezetett elektronikus közigazgatás kapcsán az adóhatósági területnek is működni kell. Ezt annak idején a pályázatokban vállalta számos önkormányzat. Ha ezt nem tudjuk működtetni, adott esetben azért, mert bár a kormány azt mondja, hogy van erre lehetőség - mert a kormány értelmezésében az önkormányzat rendeletet alkothat erről a kérdésről, ez a PM álláspontja -, gyengíti ezt az értelmezést, hogy más, nevezetesen az államigazgatási hivatalok képviseletében eljáró szintén kormányzati képviselők ezt pedig vitatják.

Nem lesz majd könnyű elmagyarázni a beruházások megvalósulását és működését ellenőrző embereknek, hogy itt valamifajta jogvita és értelmezési probléma okán nem tudjuk hasznosítani azokat a milliárdokat, amiből egyébként az elektronikus közigazgatást, és még egyszer mondom, az adóigazgatást is kiépítették az önkormányzatok számos esetben.

Tehát igazából a mi értelmezésünkben ez egy jogtechnikai probléma. Ha a parlament akceptálja a mi álláspontunkat, akkor egészen egyszerűen ez a kérdés megoldódik. Szeretném, ha a tisztelt parlament ezt támogatná.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati rendszer az államháztartás egyik legfontosabb rendszere Magyarországon. Az állam mintegy 7500 nagy hatáskört lát el, ebből 3 ezret az önkormányzatokon keresztül, mondhatom nyugodtan, a születéstől a halálig. Ehhez az állami központi költségvetésből támogatást kap. Ez annál is inkább megilleti az önkormányzatokat, mert az önkormányzatok nemcsak saját maguk választják meg a feladataikat, hanem a kormány és a parlament adja nekik a kötelezően ellátandó feladatokat.

A rendszer a megalakulásakor mintegy 80 százalékban volt finanszírozott, ami azt jelentette, hogy a feladatellátásához az összes költség 80 százalékát megkapta a kormánytól, a központi költségvetéstől. Mára eljutottunk oda, hogy kevesebb mint 50 százalékot ad az összes költségből a központi költségvetés, a többit az önkormányzatoknak a saját vagyonukból, a saját eszközeikből és külső forrásból kell biztosítaniuk. Ez mára oda vezetett, hogy az önkormányzati rendszernek több mint egyharmada nem tudja ellátni az alapfeladatait - úgynevezett önhibáján kívül hátrányos helyzetű önkormányzat -, aminél még egy egyszerű általános iskolában is - hogy egy példával éljek - a tanárt kell megkérdezni, mert ha valaki megbukik matematikából, akkor azt kell mondani, hogy többet kellett volna tanulni, de ha az osztály egyharmada, akkor azt kell mondani, hogy a tanárral van a baj.

Itt egyértelmű, hogy az állammal és a központi költségvetéssel van a baj. S ma ez oda jutott, hogy az önkormányzati rendszer - nyugodtan mondhatom - eljutott életének a végére, ha nem változik meg a központi költségvetés, a kormány hozzáállása, akkor a jövő év közepétől az önkormányzati rendszerben olyan működési zavarok keletkezhetnek, ami tömegével fenyegeti az embereket, mert az önkormányzatok a számukra létszükségletet jelentő alapfeladat-ellátásban is veszélyeztetettek. Az egészségügyi rendszer közel 80 százalékát az önkormányzatok tartják fenn. Ma már az a helyzet, hogy az önkormányzati fenntartású intézményekben - megjegyzem, az állami fenntartásúakban is - lényegében csak a sürgősségi ellátást tudják biztosítani, a tervezhető ellátásokra azt mondják, hogy gyertek vissza később, mert egyszerűen elfogyott a pénz, mintegy 70-80 milliárd forint hiányzik ahhoz, hogy az év végéig az egyszerűbb eseteket - ütemezhető protézisműtéteket, más ellátásokat - lehetne folytatni.

(13.40)

Az önkormányzati rendszer nem tudja pótolni ezt a kieső 80 milliárd forintot.

Az oktatásban megdöbbentő volt az az adat, amire az önkormányzatok kényszerültek: több mint 6 ezer pedagógust bocsátottak el a rendszerből. Persze, mondhatja azt az oktatási miniszter úr, hogy ő maga egyetlenegy pedagógust sem rúgott ki, nem küldött el. Jogilag igaza van, az önkormányzatok a munkáltatók, egész pontosan nem is az önkormányzatok, hanem az iskolaigazgatók. Tehát találjuk meg a rendszerben a főbűnöst: az iskolaigazgatót, hiszen ő a munkáltató, ő rúgta ki a tanárokat.

De, kedves Hiller úr, azért ez az álláspont több mint cinizmus! Ön történész, fogja érteni a történelmi hasonlatomat. Az ÁVH tevékenységéért Rákosi elvtárs akkor nem felelős. Igaz? Ő senkinek nem rúgta le a veséjét. (Felzúdulás az MSZP padsoraiban.) Ő senkinek nem söpörte le a padlását, ő senkinek nem tépte le a körmét. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.) Kérem szépen, találjuk meg azt az ÁVH-s vallatót, esetleg az ÁVH osztályvezetőjét - feljebb ne menjünk -, aki történetileg is tanítható a diákoknak, hogy Rákosi elvtárs jó elvtárs volt, ellenben a gonosz verőlegények voltak az igazi bűnösök. (Közbekiabálások az MSZP padsoraiból.)

Hiller Úr! Az a kijelentés azért mellbevágó, amit ön mondott, mert napnál világosabb, hogy a folyamatos normatívacsökkentésekkel, a folyamatos megszorításokkal önök idézték elő azt a helyzetet, ami ma az iskolarendszerben van. És ennek a megkoronázása az a tervezet, amiben most, miután a pedagógusokkal elbántak, még a gyerekektől vegyük el a napi ennivalót. Gratulálni tudok hozzá.

Eddig a KSH adatai szerint félmillió azon gyerekek száma, akik nem jutnak kielégítő táplálkozáshoz, rendes ételhez Magyarországon. Ezeknek a gyermekétkeztetés kulcskérdés. Meg akarják duplázni ezt a számot? Mert az, hogy a gyermekétkeztetést visszavágják, azzal egyenértékű - az önkormányzatok nem fogják tudni ezt visszapótolni -, hogy tömegével fognak Magyarországon a gyerekek alultápláltak lenni, nem étkezni, ami egyébként a teljesítménycsökkenéshez is vezet.

Hiller Úr! Mi ezzel a szándék? Mit akarnak? Hogy szűnjön meg Magyarországon a normális oktatás és a normális gyerekétkeztetés? A rendszer a végóráit éli. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Könnyű persze a kormánynak, ők májusban, júniusban mossák kezeiket, nekik már nem lesz politikai felelősségük. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)

KÓSA LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A 2010-es költségvetés kétségtelenül joggal igényel nagy figyelmet, nemcsak azért, mert Magyarország soha nem látott, mély válságban van, nemcsak azért, mert a legfrissebb felmérések szerint a magyar emberek a világon az egyik legdepressziósabb emberek közé tartoznak (Korózs Lajos: Tesznek is róla.), hanem azért is, mert a 2010-es költségvetés furcsa módon - bár a ciklus végén vagyunk - az első önálló költségvetése a Bajnai-kormánynak, hiszen a miniszterelnök ebben az évben lett miniszterelnök egy örökölt költségvetéssel. Joggal várhatja tehát azt a szemlélő, hogy most igazából meg tudjuk nézni, hogy a miniszterelnök mire vállalkozott, mi az ő küldetése, hogyan lehet egyáltalán értelmezni a Bajnai-kormányt.

Ha megnézzük ezt a költségvetést, akkor az eredménye egész egyszerűen vérfagyasztó. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nocsak!) Vérfagyasztó, mert a költségvetésből ordít, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke nem egy válságkezelő kormány élén próbálja az ország szekerét úgy-ahogy kivezetni, több-kevesebb sikerrel a válságból, hanem a Magyar Köztársaság miniszterelnöke egy felszámolóbiztos, és a költségvetése egy felszámolóbiztos költségvetése, annak az összes jegyével. Ami azért mégiscsak kétségbeejtő, ha itt mégis azt nézzük, hogy nem a Hajdú-Bétről van szó, bár abban is emberek százai mentek tönkre, hanem egy országról.

Szeretném alátámasztani a beszédemben ezt az analógiát, ami sajnos véres valóság. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Mi jellemző egy válságkezelő kormányra? Egy válságkezelő kormányra az jellemző, hogy világosan megmutatja, melyek azok a legfontosabb irányok, amelyek szerinte az országot kivezetik a válságból; ez a költségvetés ilyet nem tartalmaz. Nem arról van szó, hogy ne lehetne néhány tételben azt mondani, hogy igen, a társadalombiztosítás járulékcsökkentése valamelyest könnyíti a gazdálkodók helyzetét; könnyíti. Néhány ilyen tételt lehet mondani, de lássuk be, a válságkezelésnek nem az az útja, hogy néhány apróságban tudunk pozitívat mondani, hanem odaállunk az emberek elé, és azt mondjuk, hogy ide akarunk eljutni, ezek a céljaink, szeretnénk, ha Magyarországon a magyar embereknek több munkahelye lenne - ebben a költségvetésben a munkahelyek kínálata szűkülni fog, ez a napnál világosabb -, vagy olyan célokat fogalmazunk meg a magyar választók számára, amelyek értelmezhetők közösségi célként.

Ehhez képest mi az, amit a Bajnai-kormány a legfontosabb célul kitűzött az ország elé? A 3,8 százalékos hiánycél. Kérdezem én: hogyan lehet egy nemzetnek, hogyan lehet a választópolgárok sokaságának azzal szembesülnie, hogy a legfontosabb közösségi célunk pusztán az, hogy ne menjünk tönkre, hogy az általunk mégiscsak megfoghatatlannak vélt, úgymond külső befektetők bizalmát megnyerjük? Ez igazi felszámolóbiztosi mentalitás, ugyanis a felszámolóbiztosnak nem az általa vezetett ország lakóinak a bizalmát kell elnyernie. Oszkó Péter sem beszélt arról, hogy a magyar polgárok bizalmára szüksége lenne; arról beszélt, hogy a befektetők, a külföldi finanszírozók bizalmára van szükség. De kérem szépen, nem: fontos a külföldi befektetők bizalma, de az ország vezetése számára mégiscsak a magyar emberek bizalma a legfontosabb! Hogy egy világos hasonlattal éljek: természetesen, ha a családom a lakás megvásárlására, építésére hitelt vesz fel, akkor fontos a bank bizalma, de hát fontosabb a családtagjaim bizalma. Ha a családtagjaim bizalmát elveszítem, akkor semmire se megyek az OTP-vel, a K&H-val vagy nem tudom, kivel, mert nem azokkal élek együtt, nem azoknak a teljesítményére van szükségem.

Egész egyszerűen a Bajnai-kormány teljesen figyelmen kívül hagyja azt az apróságot, hogy ebben az országban tízmilliónál több magyar ember él, van személyes elképzelésük, és a 10,3 millió magyarból Oszkó Péteren kívül senki sem ejti ki azt a mondatot, hogy a legfontosabb cél a 3,8 százalékos hiány tartása. Főleg azért nem, mert emlékezzünk vissza, hogy volt ebben az országban már Bajnai Gordon által is kőbe vésett hiánycél, a 2,6 százalék. Azt a 2,6 százalékot addig-addig vésegették a kőbe, míg most 4 százalék lesz; lehet, hogy ha még egy kicsit vésegetik ezt a 3,8-at, akkor ki tudja, hol áll meg. Mert a hitelességgel kapcsolatban az is probléma, kedves képviselőtársak, hogy azt kell mondanom, a szocialistáknak még nem volt olyan makroadata, ami teljesült volna, és Bajnai Gordonnak sem volt még olyan makroadata, ami teljesült volna.

Hogyan lehet így az ország bizalmát elnyerni? Hozzáteszem: de nem is akarja elnyerni, hiszen Bajnai Gordon, emlékezzünk vissza, nem azzal állt elénk, hogy kedves magyarok, kivezetjük az országot a válságból, és együtt elindulunk a növekedés útján: ő közölte, hogy az ő mandátuma meddig tart, 2010. április; kész, roló lehúz, az utolsó oltsa le a villanyt. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Na de így egy országban nem lehet vezetni az embereket, kedves képviselők! Látszik is egyébként már maga az indítási szándék. Lássuk be, Bajnai Gordon, mint menedzser, nem arról híresült el Magyarországon, hogy válságba jutott nagyvállalatokat kivezetett a válságból, újraépítette őket, és azóta is virulnak nagy áldozatok árán; Bajnai Gordon a felszámolásáról lett híres, arról, amit végzett menedzserként. Már innen lehetett látni, hogy ez egy felszámolóbiztos, aki egyébként nem a szervezet tagjainak a bizalmát akarja elnyerni, neki az IMF bizalma a fontos; és egyébként ez a költségvetés, kedves képviselőtársak, az IMF költségvetése, magyar hangja: Bajnai Gordon. (Moraj az MSZP padsoraiban.) Hozzáteszem, hogy ennél is nagyobb baj, de jellemző a felszámolóra, hogy a felszámolónak zárt a horizontja. Ha ezt a költségvetést valaki megnézi, akkor láthatja, hogy ez a költségvetés hatásában talán az év feléig kitart, de számos tétel esetében még addig sem. Még azoknál a prioritásoknál is így van ez, amelyeket a kormány fontosnak vél; például az "Út a munkához" című program finanszírozásán látszik, hogy a felhasználását és a bevonandó emberek számát tekintve nemigen éri meg ebben a formában az év második felét, pedig ezt állítólag a szocialisták még fontosnak is tartották.

Kedves Képviselőtársaim! Ennek a költségvetésnek van egy, megint a felszámolóbiztosokra jellemző alapproblémája: nem is foglalkozik azzal, hogy az alapszámokat és a kiindulási pontokat tekintve minimálisan hihető legyen. Mindjárt az elsőnél hadd álljak meg: emlékszünk rá, 2009-ben kőbe vésték a 2,6 százalékos hiányadatot, és teljesülni fog az év végére körülbelül 4 százalék körül. Mit mondtak ezért most 2010-ben: induljunk ki a 2009-es hiányadatok alapján kalkulálható bázisból. De hát kedves képviselőtársak, a 2009-es bázis is hibás, hát nem teljesült! Ha így tervezne egy háztartás, akkor egész egyszerűen nem tudna egyik hónapról a másikra élni. Háztartási hasonlattal élve, ha azt mondja a háziasszony, hogy megtervezzük a költségvetésünket, mondjuk, a konyhapénzt 40 ezer forintra ebben a hónapban, és látjuk, hogy nem jövünk ki belőle, mert 5 ezer forintot hozzá kellett tenni a ruhapénzből, hiszen egyszerűen nem jöttünk ki belőle, akkor a következő hónapban nem mondhatja azt, hogy induljunk ki az előző hónap 40 ezer forintjából, mert látja, hogy nem teljesült.

(12.00)

Tehát egy háziasszony szintjén is lehet látni azt, kedves képviselőtársak, hogy a tervezési hiba alapvetően tartalmaz egy olyan 150 milliárd forintnyi tévedést, ami itt van beépítve. (Göndör István: De nem is mondja azt, hogy költsünk többet!) Hiába vésegetik kőbe a különböző százalékokat, sok kő, sok véső kell hozzá, és ha önök nagyon el fognak fáradni, akkor sem fogják eltalálni ezeket a számokat (Göndör István: A Fidesz a kétéves költségvetésében eltalálta, természetesen! - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mi a baj? Feszültek vagytok!), mert nem hajlandók tudomásul venni azt az alapproblémát, hogy ha rosszul választom meg a tervezéshez a kiinduló számokat, az nem fog sikerülni. (Göndör István: 150 milliárd forint...)

Másik alapvető vonása ennek a költségvetésnek, hogy rendkívül fontos dolgok egyszerűen nincsenek benne. Például nincs benne a szocialista kormányzatok által preferált és tömegével indított PPP programoknak a költségvetési áthúzódó hatása, különös tekintettel azokra, ahol olyan állami garanciavállalás van a PPP programok mögött, amelyeknek az együttes hatása 100 milliárdos nagyságrendű. Vesd össze az önkormányzati rendszernek a szocialisták által hangoztatott 120 milliárd forintos elvonásával, ami egyébként nem annyi, majd erre később kitérek.

Az Állami Számvevőszék is hivatkozott arra, hogy ennek a költségvetésnek nem része, nem melléklete az állami vagyonmérleg. Gondoljuk csak meg: az Állami Számvevőszék jelentéséből napnál világosabb, hogy az állami vagyonmérleg nagyon fontos eleme lenne a parlament számára annak a kérdésnek a megvitatására, hogy hogyan is gazdálkodik a szocialista kormányzat, Bajnai Gordon az állam vagyonával. És az csak a jéghegy csúcsa, ami elhíresült a bulvársajtóban: a moszkvai kereskedelmi kirendeltség vételára az előtt érkezett be, hogy a pályázatot kiírták volna; Sukoró-ügyben több milliárd forintos vagyonvesztés következik be. Az Állami Számvevőszék vagyongazdálkodásra vonatkozó megállapítása tömören és összefoglalóan egy mondatban kifejezhető: súlyosan felelőtlen, és sok tucat milliárdos kárt okozott a vagyonban a magyar polgároknak; amit a bulvársajtó még szocialistákkal szimpatizáló tárcaírói is úgy fordítottak le, hogy egyszerűen ellopták az állami vagyont. Nézzék meg majd a Népszabadság publicistájának idevonatkozó szösszeneteit!

Márpedig akkor, kedves képviselőtársak, miről is beszélünk? Hogyan lehet megítélni Bajnai Gordon felszámolóbiztos tevékenységét, ha még azt sem tudjuk, hogy az állam a kéze-közén milyen vagyonvesztést szenved el?! (Kovács Tibor: A reptérrel mi a helyzet Debrecenben? - Dér Zsuzsanna: Milyen felszámolóról beszél? Ki a felszámolóbiztos? Milyen képet fest az országról? - Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Az oktatásfinanszírozás terén tetten érhető ennek a költségvetésnek egy másik alapvető problémája, hogy olyan kategóriákban gondolkozik, ami kínosan ügyel arra, hogy nehogy az előző évekkel össze lehessen vetni, nehogy a költségvetés megítélésénél normálisan lehessen kalkulálni azzal, hogy az egyik évben bizonyos tevékenységekre ennyit fordítottunk például az oktatásra, most pedig emennyit. Hiszen a költségvetéshez beterjesztettek egy olyan, a 2009. évi költségvetést módosító javaslatot, ami a teljes oktatásfinanszírozást megváltoztatja, és a 2009-es normatívák, amelyeket eredetileg egyébként az év második felének elejéig kellett volna alkalmaznunk, az most december 31-én hatályát veszti, emiatt egyébként a rosszabb, 2010-es normatívák nem 2010 augusztusától lesznek érvényesek, hanem most, január 1-jétől. Ez a probléma amiatt létezik, hogy az oktatási év és a költségvetési év kezdete és vége eltér egymástól. Korábban azt mondtuk, hogy a költségvetésben megfogalmazott normatívák a tervezés szintjén, a finanszírozás szintjén igazodnak a tanévhez. Most ezt a szocialista kormány megszünteti. Igen, de úgy szünteti meg, hogy ez plusz 60-65 milliárd forint forráskivonást jelent az oktatási rendszerből, mindenen túl. De ez nem a költségvetésben van benne, hanem csak egy sunyi, néhány, 2009-es költségvetést érintő módosításból derül ki.

Csak azt nem kalkulálják a szocialisták, hogy más vonatkozásban nem nézik meg a költségvetéshez csatlakozó és a költségvetés szabályozási környezetét jelentő jogszabályokat, mert például ebben az esetben elveszik a pénzt, de az oktatási törvény módosítása nem teszi lehetővé a fenntartóknak azt, hogy január 1-jétől szervezzék át az oktatási rendszerüket, például azért, mert a 2010-es normatíva felére veszi a művészetoktatási tevékenységeket. (Tatai-Tóth András: Nem kell átszervezni semmit! Butaságokat beszélsz!) Márpedig ha a tanárok pénzét a felére kell venni a finanszírozás kapcsán, akkor már csak azt mondja cinikusan a felszámolóbiztos - mert nem lehet másnak nevezni -, hogy majd megoldja az önkormányzat. De nem tudja megoldani, mert más oldalról pont az önkormányzatoktól vesznek el olyan forrásokat, ami miatt a rendszer a működőképesség határához jutott. (Tatai-Tóth András: Komolytalan! Komolytalan dolgokat beszélsz!)

Összességében ez a költségvetés - már a benyújtása pillanatában lehetett látni - nem alkalmas arra, hogy Magyarországon a válságkezelő költségvetésnek nevezzük, és nem alkalmas arra, hogy a jövő év közepéig is akár az ország gazdálkodását elrendezze. (Felzúdulás az MSZP padsoraiban.)

Ezért ez a költségvetés lényegében a beterjesztésekor megbukott, de - és ez is jellemző egyébként a mentalitásra -, de mit számít ez a Bajnai-kormánynak? Kérdezem én, tisztelt képviselőtársak: lehet-e majd Oszkó Pétert interpellálni 2010 júniusában? (Közbeszólások az MSZP soraiból: Lehet, mert miniszter lesz! - Zaj. - Dr. Szabó Zoltán: Rossz hírem van, lehet!) Lehet-e tőle felelősen bármit kérdezni, kedves képviselőtársak, annak függvényében, hogy bejelentette, hogy utána az özönvíz, ő a maga részéről 2010 áprilisáig tervez - a tökéletes politikai felelőtlenség állapotában.

Kedves Képviselőtársaim! Ez a költségvetés megmagyarázhatatlan tételek sokaságát tartalmazza. Nemcsak az alapkonstrukciójában hibás, hanem egyúttal, miután nincs neki iránya, és nem fogalmazza meg, hogy milyen úton akarja kivezetni az országot a válságból, egy sor olyan költést is szeretne a 2010. költségvetési évben végrehajtani, velünk elszenvedtetni, amire egyébként nem nagyon van magyarázat. (Dér Zsuzsanna: Nem megmagyarázhatatlan!) Hiszen gondolják meg: a válság évében pont a közigazgatási gép-műszer beszerzésre és informatikára kell 40 milliárdos beszerzést kiírni? Miért? (Kárpáti Tibor: Utána meg az a baj, hogy nincs műszer!) Tán egy évig a minisztériumban a munkatársak még tudják a régi képernyőket nézegetni, meg tudják azokat a szoftvereket használni, amit eddig. Nem fog összedőlni a világ annak kapcsán, hogy nem cserélik le a mobiltelefonjaikat.

Kedves kormánypárti Képviselők! Tényleg a válság idején kell 12 milliárd forintos bútorbeszerzést eszközölni? Tényleg? Annyira nagy baj van a székekkel? Már mozognak? Az íróasztalok tönkrementek? (Kovács Tibor: Micsoda félrevezető butaság!) Vagy mi az oka ennek? Vessük össze a tételeket! 17 milliárdot el lehet vonni a gyermekétkeztetésből, nem figyelve azt egyébként, hogy így is a magyar Statisztikai Hivatal szerint százezres nagyságrendű az elégtelenül táplálkozó gyerekek száma ma Magyarországon, de 17 milliárdot onnan el lehet vonni, mert válság van, türelmet kérünk a választóktól, de egyébként 12 milliárdot adunk a bürokráciának bútorra! (Dér Zsuzsanna: De nem vontuk el! Nem baj, hogy senki nem vonja el?) Az előbb hallottuk, hogy itt a vízfej fog csökkenni. Lehet, hogy a vízfej csökken, de a bútorzat, amin ül, az meg dagadni fog. (Derültség a Fidesz padsoraiban. - Kovács Tibor: Micsoda demagógia! Hihetetlen!) Nem tudom, hogy ez előnyös-e nekünk vagy sem.

De van más tétel is, kedves képviselőtársak. Bajnai Gordon és Oszkó Péter maga mondta azt érc szavakkal - mert ők szeretik ezeket a "kőbe vésem", "érc szavakkal" s a többi szerkezeteket -, hogy nem fognak engedni az ágazati lobbiknak, és bizony, itt az ágazati lobbik semmifajta feleslegesnek látszó pluszkiadást nem tudnak beszuszakolni a költségvetésbe. (Dr. Kovács Zoltán: És a 40 milliárd?)

Akkor azt árulják el, kedves képviselőtársaim, miért van az, hogy ez év nyarától a beruházásokhoz kapcsolódó úgynevezett kiviteliterv-felülvizsgálatban most akarunk még 60, usque 100 milliárd forintot a jövő évben erre költeni. Mi ennek az oka, ha nem egy ágazati lobbi érdekérvényesítéséről van szó? Felvetettük ezt a bizottsági üléseken, kedves képviselőtársaim. Árulják el nekem, miért most, a válság idején kell ezzel a beruházókat terhelni, az európai pénzt arra költeni, hogy még a kiviteli tervek felülvizsgálatát is végezzék el ugyanazok az építészek, akik "kéz kezet mos" alapon - ma én ellenőrzöm a tiedet, holnap te az enyémet... 60 milliárd plusz; megmagyarázhatatlan, vállalhatatlan.

Ez a költségvetés nemcsak megmagyarázhatatlan tételeket tartalmaz, de elképesztően brutális is! Teheti; egy válságmenedzsernek fontos az, hogy érzékenynek mutatkozzon, mert meg kell nyernie az általa vezetett embereket. (Göndör István: Megnyerni és nem megvetni, Kósa úr, ez minőségi különbség!) Közös erőfeszítéssel lehet kivezetni az országot ebből a bajból.

(12.10)

Egy felszámolóbiztosnak ez nem fontos. Egy felszámolóbiztos a vállalat dolgozóinak a bizalmát a legkevésbé sem akarja elnyerni, és nincsen tekintettel semmire. Ahogy ez a költségvetés sincs. A gyermekétkeztetést már említettem.

De kedves képviselőtársaim, miért lehet az, hogy önök elfelejtik megmondani a pénzügyminiszternek, hogy amikor a szociális ellátásban a párhuzamosságok megszüntetéséről beszél, akkor ezt nem úgy kell érteni, hogy a költségvetési tételsorokban ott, ahol az "idős" szó szerepel, mindet lehúzom, és csak egyet hagyok meg! Mert ez nem így működik. A párhuzamos ellátások adott esetben nagyon más idős rétegeket teljesen más ellátásban részesítenek. Miért pont azokat a tételeket vágják le, amelyek arra szolgálnának, hogy az időseket valamilyen módon a közösségi feladatok ellátásába bevonják? Ha már egyszer egyébként az időseket, természetesen az őket megillető módon, nyugdíjjal és más ellátással segíteni kell, akkor miért pont az idősek nappali foglalkoztatásának a támogatását kell a felére csökkenteni, amikor pont az a tétel az, ahol az idősek erőit még lehetne értelmes közösségi célokra hasznosítani? (Babák Mihály: Mert nem értenek hozzá!)

Egyszerű: mert fogalmuk sincs arról, hogy ez a rendszer hogyan működik. De most őszintén: miért lenne? A pénzügyminiszternek az idevonatkozó tapasztalata tényleg minimális, de már olyan ember sincs, aki ezt megmondaná, ami azért baj, mert a szocialista képviselők úgy fogják ezt az igen gombot megnyomni, hogy alapvető információkat eltitkolnak a saját kormányuk elől. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Úristen!) Lehet. Így viselkedik egy felszámolás alatt lévő vállalat középmenedzsmentje, mert igazából ők is tudják, hogy a felszámoló áprilisig van. Minek vele ez a bizalom, meg minek erőlködni? Majd lesz valahogy...

Nagyon sok ilyen tétel van. Hasonlóan elképesztően brutális az az ötlet, hogy az állami gondozottaknak eddig járó családi pótlék felét ezentúl az állami gondozottak ellátására alkalmas intézménynél lehet felhasználni. Magyarul mi történik? Azt a pénzt vágják a felére, amivel a 18 éves korában az állami gondozott az őt ellátó intézményt elhagyván, az élet útjára elindulna. (Korózs Lajos: Ez nem is igaz, Lajos! Miért állítasz ilyeneket?) Ez olyan mértékben érzéketlen és brutális intézkedés, amit megint csak olyan emberek tudnak megcsinálni, akik pontosan tudják, hogy a történet áprilisig tart, nem tovább. (Moraj az MSZP soraiban. - Kontur Pál az MSZP sorai felé: Olvasd el a törvényt!)

Ez a költségvetés természetesen elképesztően felelőtlen is, hiszen gondolják meg: hogyan lehet a kormánnyal, a kormány általunk elérhető embereivel úgy tárgyalni, hogy közben ők maguk mondják, hogy a megkötött megállapodások érvényességéhez semmi közük nincsen? Az oktatási miniszterrel miről beszéljünk akkor, amikor pontosan tudjuk, hogy már a tanév végét sem fogja megérni? Egyébként már azért sincsen miről beszélni vele, mert ennek a költségvetésnek a 180 milliárd forintos tárcánkénti elvonása - ugye 140 a tárcáktól, plusz még 40 a közösségi közlekedéstől, ami mégis a költségvetésben a közlekedési tárcán keresztül valósul meg - olyan eszközökkel és olyan intézkedésekkel párosul, amikor tulajdonképpen - például maradok az oktatási miniszter eseténél - nincs miről beszélni; az oktatási miniszter az oktatási ágazatnál jellemző díjakról nem fog tudni dönteni, mert ezt a pénzügyminiszter magához vonta, térítésekről, egyebekről.

Legfeljebb sunyi módon azt mondják egyébként, hogy de kérem szépen, nem történik más, csak annyi történik, hogy megemeltük a különböző térítési díjak felső határát. Igen ám, de a finanszírozást másik oldalról meg csökkentették. Tehát a napnál világosabb, hogy a fenntartók vagy a szülőktől, vagy valahonnan saját maguktól kell hogy ezt a pénzt előteremtsék, mert ingyen nem fog senki sem részt venni a költségek finanszírozásában.

Az, hogy az oktatási rendszer egészét érintően pedig a költségvetés nem a költségvetésben, hanem a költségvetésen kívüli törvényekben alapvető változtatásokat hoz, megint azt mutatja, hogy egyáltalán nem érdekli már őket az, hogy valamilyen felelősséggel tartoznak akár a választóik (Tatai-Tóth András: Nem egy királyi stílus ez, Lajos!), akár pedig önmaguk számára.

Az állam akkor, amikor ezt a költségvetést megfogalmazta, tulajdonképpen feladott egy sor, a magyar polgárok számára mindenképpen fontosnak mondható dolgot. Ebben a költségvetésben nem szerepelnek azok a tételek, amelyekről azt lehetne mondani, hogy érdemben képesek a közbiztonságot javítani. Márpedig a magyar emberek közbiztonsággal kapcsolatos érzése nagyon vegyes, és akkor még nagyon óvatosan fogalmaztam.

Ebben a költségvetésben nem szerepelnek azok a tételek, amelyek a magyar állam által nyújtott jogszolgáltatást erősítenék. Pedig, kedves képviselőtársaim, látjuk, hogy a jogszolgáltatás zavarai a gazdaság mindennapos működésére is döntő mértékben hatással vannak. Egy vállalkozó egy elszámolási vitában nem tud éveket várni egy bírósági ítéletre, mert közben tönkremegy, egy 30 milliós tételben tönkremegy.

Külön szépsége a dolognak, ha a végén kiderül, hogy az állami tartozás indítja el a lavinát, hiszen az állam nem fizet a fővállalkozónak, az nem fizet az alvállalkozónak, az nem fizet az alvállalkozónak, az meg nem fizet az embereknek. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) De jogszolgáltatás esetében mégis kellene valamit az államnak áldozni a tekintetben, hogy ezt a láncolatot felszámolja, megszüntesse, tegyen arra intézkedéseket, hogy elérhető módon egy elszámolási vita 3-4 hónapon belül véget érjen. Ebben a költségvetésben ilyesmi nincs.

Ebben a költségvetésben az egy 30 milliárdos "Út a munkához" programon kívül - ami, még egyszer mondom, körülbelül a nyár közepéig fog tartani - a magyarországi munkahelyek megmentése, ne adj' isten, gyarapítása kapcsán érdemi intézkedés nincs.

Különösen brutális ez a költségvetés az egészségügyi ellátások esetében, mert egész egyszerűen ebben az évben az egészségügyi ellátások finanszírozásából durván 60 milliárd forint hiányzik. (Göndör István: Ha a hátralévő négy percben arról beszélne képviselő úr, hogy mégis hogyan teremtene egyensúlyt!) Ennyivel kevesebb az idei évben az egészségügyre fordítható összeg, mint az előző évben. Ehhez képest, ha az ágazati miniszter azt mondja, hogy most a 60 milliárd ugyan valóban hiányzik, de most 2 milliárdot hozzáteszek, akkor ebből nem az következik, hogy 2 milliárddal többünk van, hanem az, hogy 58 milliárd forinttal kevesebbünk. Ezt már egyébként mindenki érzékeli, kedves képviselőtársak, aki nem védett egészségügyi intézményekbe jár kezeltetni magát. Amikor ott tart az egészségügyi ellátás, hogy tervezhető ellátások maradnak el, tervezhető műtétek maradnak el, mert már nincs rá finanszírozás; amikor év közben úgy térünk át a bázisfinanszírozásra, hogy a finanszírozó nem mondja meg, hogy egyébként az áttéréskor milyen bázisból hajlandó számolni, csak majd a három hónapos idő eltelte után, hogyan lehet így érdemben gazdálkodni? Sehogy.

És ez igazából, kedves képviselőtársaim, megint egy felszámoló mentalitása. Egy felszámolónak mindegy. Mert egyébként milyen nyomot hagynak az egészségügyben a szocialisták maguk után? Legfeljebb a széfeket a kórházban. Esetleg néhány valahol elkallódó vizitdíj-automatát. Más érzékelhető nyomuk nem marad. És hozzáteszem, hogy eközben azt is kell tudni, hogy az egészségügyi intézmények végső soron mégiscsak az önkormányzatokhoz fognak fordulni, mert az önkormányzatok a legnagyobb intézményfenntartók ebben az országban, mintegy 80 százalékban.

És ekkor mit mond még ez a költségvetés? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Újratervezés!) Hogy kedves önkormányzatok, tőletek meg elvonok 120 milliárd forintot. Ami 120 milliárd forint nem 120 milliárd forint, mert a különböző tárcáknál kezelt összegekből rengeteg olyan pályázható forrás volt korábban, ami szintén önkormányzati fejlesztésekre, önkormányzati működésre, önkormányzati finanszírozásra volt felhasználható. Ha ezt hozzávesszük, akkor nyugodtan mondhatjuk, ez a 120 milliárd körülbelül 200 milliárd forint körül mozog.

És mit csinál a kormány, mint eddig mindig? Azt mondja, mint a gyermekétkeztetésnél: dehogy vesszük el! Hát, kedves önkormányzatok, fizessétek ti ki! (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) De miből, amikor elvették tőlünk azt a minimális pénzt, amiből még lehetne az ilyen összegeket fizetni? Miből? (Tatai-Tóth András: Kevesebb díszburkolat lesz Debrecenben!)

Mit mond az önkormányzatoknak ez a költségvetés? Ez a költségvetés igazi felszámolóbiztosi költségvetés. Azt mondja, hogy kedves önkormányzatok, boldoguljatok, ahogy tudtok, bennünket ez nem érdekel. Már az sem zavar, ha a rendszer működését alapjaiban veszélyezteti ez a költségvetés. Nem zavarja már a kormányzatot.

(12.20)

Hiába mondtuk el számtalanszor, hiába, még a szocialista polgármesterek is elmondták, hogy ezzel a költségvetéssel az önkormányzati alrendszer elveszíti a működőképességét. De miért is érdekelné ez a dolog azt a kormányt, amely egyébként az IMF megbízásából még Magyarországot vezeti durván jövő év áprilisig, és utánam az özönvíz, lefő a kávé, az utolsó leoltja a villanyt, a magunk részéről megyünk vissza a korábbi sokmilliós fizetésű állásainkba, matatjuk az off-shore cégeinket (Dér Zsuzsanna közbeszól. - Dr. Kovács Zoltán: Önnek is van off-shore cége?), és kedves magyarok, boldoguljatok itt, ahogy tudtok, majd meglátjuk.

Ezért, kedves képviselőtársaim, ez a költségvetés teljes mértékben elfogadhatatlan. Ez a költségvetés nem alkalmas arra, hogy Magyarországot akár csak 2010 májusáig elvezesse, ezért ezt a költségvetést nem lehet támogatni, sőt a legjobban tenné az előterjesztője is, ha azt mondaná, hogy kénytelen egy újabbat beterjeszteni (Göndör István: Tállai sokkal szellemesebb volt a kártyavárral.), mert ez a költségvetés ebben a formában elfogadhatatlan.

Kedves Képviselőtársaim! (Zaj, közbeszólások.) Kedves Képviselőtársaim! Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket, külön megköszönöm a szocialisták érdeklődő figyelmét (Kovács Tibor: Annyira érdekes volt, képviselő úr, fantasztikusan! - Dr. Kovács Zoltán: Kérjük jegyzőkönyvbe venni, amit Kovács Tibor mondott.), és bárcsak azt tudnám mondani, hogy éppúgy legyen a szocialistáknak igazuk, mint annak idején volt, amikor azt állították, hogy - márpedig emlékszünk rá - ez a világgazdasági válság nem fogja érinteni Magyarországot (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van.), megáll majd valahol az Atlanti-óceán közepén. Emlékszünk rá, a miniszterelnök mondta. Bárcsak tudnánk azt kívánni, hogy egyszer az életben mondjanak a szocialisták nekünk igazat, már a nagy számok törvénye alapján is, hátha ebben a költségvetésben van valami, ami stimmelni fog, de sajnos nincsen. Sajnos nincsen! Ezért ezt a költségvetést elfogadni nem lehet.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Nagy taps a Fidesz és a KDNP soraiban. - Közbeszólások az MSZP soraiból: Hajrá, magyarok! - Hajrá Loki!)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Annak idején, jó 19 évvel ezelőtt nagy eredménye és ünnepe volt a demokráciának az, amikor Magyarországon a régi tanácsi rendszert felváltotta az önkormányzati rendszer. Nagy reményekkel indult minden önkormányzat, minden település, hiszen mindenki tudja, hogy az önkormányzatiság a legközvetlenebb hatalomgyakorlási lehetőség az emberek számára, ott érezhetik igazán, hogy az történik velük, amire szavaznak, az történik velük, amire az akaratukat kinyilvánították.

A rendszer nagy vagyonnal, nagyon komoly finanszírozással indult. Akkor a számítások szerint az államtól kapott kötelező feladatok ellátásának a költségeit 90 százalékban az állam finanszírozta. Emellé jelentős vagyont adott, és még azt is rögzítette, hogy a privatizáció kapcsán az önkormányzati telkek értékhányadát az önkormányzatok megkaphatják, tehát még egy jelentős vagyon elé néztek azok a települések, amelyek a demokráciába belevágtak, és lakóikkal együtt remélték, hogy Magyarországon az önkormányzatiság kivirágzik.

Eltelt 19 év, s ma ott tartunk, hogy az önkormányzati rendszer a szakadék szélére került a finanszírozást tekintve. (Közbeszólások az MSZP soraiban: Főleg Debrecen! - Dőlnek össze a házak!) Ma az államtól kapott kötelező feladatok ellátásának finanszírozásához kevesebb mint 50 százalékot kapnak az önkormányzatok. Ma ott tartunk, hogy ha az állam nem tud megoldani egy problémát, sem ötlete, sem pénze, sem tehetsége nincs hozzá, akkor azt mondja, hogy tessék, önkormányzatok, lássátok el ti. Ma ott tartunk, hogy komoly politikai pártok úgy indulnak a választási megmérettetésen, hogy le merik azokat a mondatokat írni, hogy szerintük bizonyos önkormányzatok életképtelenek, és ezért nem szükséges őket nagyon finanszírozni, mert felesleges, nem hatékony, pénzkidobás.

Ma ott tartunk, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke úgy kíván tárgyalni az állam egyik felével a másik fele képviselőjeként, hogy előre kinyilvánítja: tőletek 120 milliárdot elveszünk, ez kőbe van vésve, gyertek tárgyalni. Az ember azt kérdezi, hogy ugyan aztán miről. Ma ott tartunk, hogy az önkormányzatok működésének az alapfeltételeit nem biztosítja az állam, nemcsak pénzben, de jogban sem olyan mértékben, hogy ma már - egyértelműen a kormányzó pártok hibájából - az a rendszer is felszámolódott, hogy az önkormányzatok törvényes működését az állampolgárok biztonsága érdekében valaki egyáltalán nézhesse. Ma ott tartunk, hogy komoly felvetés egész önkormányzati ágazatok - lásd megyék - megszüntetése anélkül, hogy a jövőről lehetne bármi fogalmunk.

Emiatt hívtunk össze önkormányzati képviselők számára egy tiltakozást a Kossuth téren, ahol soha nem látott számban jöttek el önkormányzati választott politikusok (Közbeszólások az MSZP soraiban.), és ezért, az ott megfogalmazottak érdekében ismertetném önökkel azt a 12 pontot, amit az önkormányzati rendszer a következőkben bármely magyar kormánytól joggal elvárhat.

1. Minden önkormányzat alapvető célja polgárai jólétének, boldogulásának, gyarapodásának, biztonságának megteremtése.

2. Az önkormányzatok a társadalmi önrendelkezés legközvetlenebb, tehát legfontosabb helyszínei. Minden önkormányzatnak joga van a létéhez, sorsáról csak saját lakói dönthetnek.

3. Magyarország legfontosabb települése Budapest. Budapest járul hozzá Magyarország teljesítményéhez legnagyobb mértékben.

4. Az önkormányzatiság minden szintje közös értékünk - falu, város, megye -, fogyásukkal, pusztulásukkal mindnyájan kevesebbek leszünk.

5. Ahogy Magyarország polgárai kiállnak a fővárosért, a fővárosnak is ki kell állni minden faluért.

6. Minden településnek joga van az iskolához.

7. Minden településnek joga van a kultúrához és templomához.

8. Minden településnek joga van legalább egy rendőrhöz. (Közbeszólás az MSZP soraiban: Idő!) Ha az állam ezt nem biztosítja, joguk legyen maguknak biztosítani!

9. A kormány csak úgy adjon kötelező feladatot, ha az ellátását biztosítja.

10. A kormány ne vonja el az önkormányzatok vagyonát.

11. Az önkormányzatoknak ne vonja el a kormány a bevételeit. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

12. Minden önkormányzatnak joga van az ellenálláshoz akkor, ha az állam a létét, a törvényességét vagy az alkotmányosságot veszélyezteti.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

(13.10)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ma már közismert a tény: a fővárosban működő koalíció összeomlott, részben a 15 éves városvezetési kudarc okán, részben az azóta napvilágra került korrupciós ügyek egyszerűen összenyomták ezt a koalíciót. Ugyanakkor bennünket kell hogy foglalkoztasson az, hogy mi történik a fővárosban, hiszen itt termelik a GDP 40 százalékát vagy közel 40 százalékát.

És ha megnézzük azt, hogy a kormány előbb-utóbb szembekerül azzal a problémával, hogy a főváros működését támogatni kell - a BKV mindig jön közel 30 milliárd forintért -, akkor muszáj megkérdezniük a felelősen gondolkodó képviselőknek, hogy mi a kormány válasza, mi a kormány terve, főleg, ha figyelembe vesszük, csak néhány tételt mondok, hogy a metróberuházás a 2003. évi metrótörvény szerint 194 milliárd forintról indult, most 517 milliárdnál tart, ez több mint 300 milliárdos növekedés. Eközben a metróberuházással elbukott a főváros magatartása miatt a főváros és ezen keresztül az ország 56 milliárdot, a csepeli szennyvíztisztítóban 11 milliárdot, a Margit híd 9 milliárddal kerül többe, mint a tervezett. Csak ebből az összegből a BKV teljes kistafírozása összejöhet. Tehát muszáj megkérdezni a kormányt, utóvégre itt nem Vasasszonyfáról vagy Szamosangyalosról van szó, hanem a fővárosról.

A főváros és ezen keresztül a magyar gazdaság nem bír ki egy olyan évet, amikor a főváros az összeomlás szélén van, és minden egyes döntést, a legkisebbektől a legnagyobbig, a költségvetésig leegyeztetett személyi egyeztetésekkel, mutyikkal, "nekem ez, neked az" típusú döntésekkel akar valahogyan a főpolgármester összehozni.

Kérdezem tehát: mi a kormány terve a fővárossal kapcsolatban? (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Miniszter úr, ön azt mondja, hogy a fővárosi ügyek nem a kormány kompetenciájába tartoznak. Akkor a BKV-nak a minden évben odaadott 30 milliárdot ki döntötte el? A kettes portás? Ki az, aki kialakította és behozta a parlament elé a metrótámogatás törvényét 2003-ban, amiben csak 194 milliárdot fogadott el a parlament, és úgy határozta meg azt a beruházást, hogy nem kerülhet többe?

Kedves Miniszter Úr! Ön úgy gondolja, hogy a kormánynak tétlenül kell nézni azt, hogy a főváros összeomlik? Úgy gondolja, hogy egy felelős kormánynak nem kell álláspontot kialakítania azzal kapcsolatban, hogy a főváros képes-e a magyar gazdaságban betöltött szerepének megfelelően teljesíteni vagy sem? Hát, miniszter úr, csak egy Margit hídi lezárás mérhető károkat okoz az ország GDP-jének a termelésében! Egy felelős kormány nem mondhat ilyet. A Fidesz kialakította az álláspontját, az egyetlent, amit ellenzékben meg lehet fogalmazni: módosítsuk a törvényt, legyen új választás a fővárosban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) De azt, hogy tönkremenjen a főváros, és ezen keresztül az ország, nem lehet nézni! (Taps a Fidesz padsoraiból.)