Felszólalás adatai

Bár általában véve nem szeretjük a hatalomkoncentrációt semmilyen szinten, sem a politikában, sem a közigazgatásban, de itt azt gondoltuk, hogy a XXI. században a média és a hírközlés olyan sok ponton találkozik, hogy lehet értelme egy ilyen konvergens hatóság létrehozásának.

Utólag persze már látjuk azt a folyamatot, hogy mint egy ilyen kisgömböcként a hírközlési hatóság mennyi mindent gyűr be maga alá, leginkább a médiaszolgáltatási alap volt az, amit úgymond kiszerveztek a parlament kontrollja alól, de ez nem változtat azon a tényen, hogy az itt előttünk fekvő beszámoló, ami alapvetően a hírközlés területét érinti, tulajdonképpen jó helyen van annál a konvergens hatóságnál, ami valóban létrejött 2010 közepén.

Ez a beszámoló majdnem minden fejezetében tulajdonképpen szakmailag korrekt és fontos, és valóban, az ebből kiolvasható kritikák tárgya nem a hatóság működése, hanem sokkal inkább az a kormányzati politika, aminek lenne feladata akár az internetszolgáltatások vagy a társadalmi digitális szakadékok területén vagy a fogyasztóvédelmi szabályozás területén.

Van azonban egy olyan terület, amivel kapcsolatosan a beszámoló túlságosan is rózsaszín képet rajzol, ráadásul ez az a terület, ami véleményünk szerint több szempontból is a legfontosabb, ez pedig a digitális átállás területe. Azért gondolom, hogy a legfontosabb vagy talán az egyik legfontosabb terület, mert éppen azért lett volna értelme, vagy éppen az volt az egyik támogatható szempont, ami miatt tulajdonképpen mi se bíráltuk az új médiaszabályozásnak ezt az elemét, tehát magyarán azt, hogy a hírközlés- és a médiafelügyelet egy kézbe kerül, mert a digitális átállás pont egy olyan terület, ami korábban több kézben volt. A pénz az ORTT-nél volt, bizonyos feladatok pedig a korábbi hírközlési hatóságnál. Bizonyos szempontból tehát ennek a konvergenciának az eredményességét le lehet mérni azon, hogyan halad a digitális átállás.

Egy másik szempont, ami miatt ezt kiemelten fontosnak gondoljuk, az az, hogy a digitális átállás alapvetően meghatározza a magyar média szerkezetét, és ennek a magyar médiaszerkezetnek nemcsak az a fő problémája, hogy egy valóban egyszínű, politikailag meglehetősen, véleményünk szerint igencsak pártos döntéseket hozó Médiatanács igazgatja, hanem maga a médiaszerkezet is, egyébként függetlenül a 2010-ben kialakult új médiaszabályozási vagy médiafelügyeleti testületektől, korábban is, ha nem is egyszínű volt, de túlságosan koncentrálódott például a két kereskedelmi televízióra. Ha megnézzük európai összehasonlításban, Magyarországon nagyon sokan nézik a két kiemelt kereskedelmi csatornát, amiről persze mondhatnánk azt, hogy ez önmagában nem feltétlenül probléma, de azt mutatja, hogy a magyar média sokkal kevésbé sokszínű, mint amit Európában látunk. Ráadásul bizonyos szempontból jogos fogyasztói igényeket nem is elégítenek ki.

Ami azonban nagyon fontos, és a digitális átállás szempontjából ez egy harmadik ok, ami miatt én ezt kiemelten kezelem, hogy itt bizony nemcsak egyszerűen a médiafogyasztás egyszínűségéről vagy túlságosan színtelen voltáról beszélünk, hanem itt bizony a politika is képbe jön. Pálffy képviselőtársam jelezte, hogy bizonyos szakkérdéseket talán nem a kulturális bizottságnak kellene megtárgyalnia, azonban a sajtószabadsággal és a politikai véleménynyilvánítás szabadságával, illetve a politikai tájékozódás és a demokratikus közvélemény kialakulásával kapcsolatosan is azt gondolom, hogy érdemes odafigyelnünk különösen a digitális átállás kérdésére.

Ez a beszámoló csak egy lábjegyzet erejéig tér ki arra, hogy a digitális átállás határidejét a médiatörvény hogyan alakította át, és bár nem ennek az évnek a történetéhez tartozik, nem a 2010. év történetéhez tartozik, de arról meg nem én tehetek, hogy 2012-t írunk, és most kell ezt a beszámolót megtárgyalni. Pontosan tudhatjuk azt, hogy háromszor is változtatott a parlament a digitális átállás kijelölt határidején. Azt is pontosan tudjuk, hogy ez úgy történt meg, hogy semmilyen társadalmi párbeszéd vagy konszenzus nem volt erről. Az első módosítást egy zárószavazás előtti módosítóban fogadta el a Ház. Szerintem az itt ülő képviselők 95 százaléka nem is tudta, hogy ebben például a digitális átállást is módosítják. És a legutóbbi módosítást eredményező kulturális bizottsági módosító javaslatnak nem is volt semmilyen érdemi indoklása.

Természetesen fel lehet hozni okokat vagy szempontokat arra, hogy miért kellett ezt a határidőt kitolni, azonban ez sem történt meg. Ebben az anyagban sincs semmi utalás ezzel kapcsolatosan, sőt ez az anyag tulajdonképpen azt állítja, hogy mindenféle koncepciók elkészültek, mindenféle felmérések elkészültek - ezeket egyébként idézi is a tanulmány. Tehát nagyjából tudtuk 2010-ben, vagy a korábban működő, az első médiatörvénykezési lépések révén létrehozott konvergens hatóság idején pontosan lehetett tudni azt, hogy mi az a feladat, ami előtt Magyarország áll a digitális átállással kapcsolatosan.

Azt is elmondhatjuk, hogy megvolt rá a pénz. Most itt van a kezemben a HVG-nek az egyik írása, ami persze tulajdonképpen egy újságírói forrás, amelyben több forrásból is megerősített vélemény az, hogy az NMHH-nál több 10 milliárd forint van félretéve az átállás költségeire. Fogalmam sincs, hogy ez a hír igaz-e. Itt egy másik összeg van, amit állítólag még 2010-ből örökölt meg az új NMHH - ott 3,9 milliárd forintról van szó. Nem tudom, hogy ezek az összegek mennyire pontosak, ezért is vagyok erős fenntartásokkal ezzel kapcsolatosan.

(14.50)

De az biztos, hogy úgy tűnik, hogy nem a pénzen múlt az, hogy a digitális átállás nagy feladatába nem vágott bele Magyarország.

Az is benne van ebben a cikkben, itt nyilatkozik részben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azóta lemondott vagy eltávolított helyettes államtitkára, hogy valóban a kormány is lemaradásban van ezen a területen. Mátrai Gábor alelnök is nyilatkozott a hatóság felkészületlenségéről, bár ezt az előző kormány, pontosabban az előző hivatal nyakába varrja, amivel nekem nincsen problémám, csak azt nem tudom, hogy ez a jelentés miért nem elemzi ki azt a helyzetet, hogy vajon, miért gondolta azt a parlamenti többség, hogy el kell halasztani a digitális átállás folyamatát, és miért kellett aztán azt még egyszer visszaállítani 2012-re, majd újra visszaemelni 2014-re, illetve hogyan tudott a parlament egy olyan törvényt elfogadni, ahol két különböző határidő volt egyszerre. Tehát itt van egy nagy fejetlenség. Vagy politikai szándék nem volt egyszerűen arra, vagy felkészületlenek voltak az adott testületek, nem tudom, mindenesetre az is egy lehetséges veszély, hogy emögött valamifajta lobbiérdek is meghúzódik.

Kik lehetnek azok, akik érdekeltek abban, hogy a digitális átállás folyamata később történjen meg? Az biztos, hogy nem a fogyasztók, hiszen a fogyasztóknak sokszínűbb médiát hozhat a digitális átállás, akár még olcsóbb médiafogyasztást is. Az biztos, hogy a médiapiac egészének is jó lenne, hogyha ez a folyamat megtörténne. Van három szereplő, akiknek a motivációit érdemes lenne feltárnunk: az egyik a két kereskedelmi televízió, ami jelenleg az analóg adással fogható, illetve a közmédia.

A kereskedelmi televíziók esetében nem egyértelmű az ő hozzáállásuk, hiszen számukra sokkal drágább az analóg sugárzás, mint a digitális lenne. Viszont azt fontos látnunk, hogy a digitális átállás kitolása vagy az elhalasztása fenntartja a jelenlegi médiastruktúrát és a médiafogyasztási szokásokat, és azt a fajta koncentrációt, ami a két kereskedelmi televízióra, illetve a közmédiára összpontosítja a figyelmet azokban a háztartásokban, ahol csak analóg adásra van lehetőség.

Azt is tudjuk ráadásul, hogy a két kereskedelmi televíziónak, ha jól emlékszem, idén nyáron fog lejárni a médiaszolgáltatási szerződése. Remélem, hogy nem fog előfordulni olyan helyzet, hogy az analóg vétel meg fog szűnni a két kereskedelmi televízió esetében, mert akkor már csak egyetlenegy adást tudnak nézni a csak az analóg vételre alkalmas háztartások nézői, és nagyon remélem, hogy nem a Magyar Televízió 1-es csatornáját kell majd nézniük, amiről egyébként nagy szeretettel kapcsolnak el jelenleg a magyar állampolgárok. Hiszen láthatjuk azt, hogy abból az óriási összegből, amit a Médiaszolgáltatási Alap megkapott például az idei költségvetésben is, nem sikerült olyan műsorszámokat létrehozni, ami mondjuk, érdemben érdekelné a magyar médiafogyasztókat.

Tehát nyitva maradt a kérdés, és ha már elnök asszony itt van, akkor talán tud nekem válaszolni erre a kérdésre, hogy milyen szándék húzódik meg a digitális átállás elhalasztása mögött. Én természetesen tudom, hogy nem vagyunk még kész erre, és hogy nyilván védjük azoknak a fogyasztóknak az érdekeit, akiknek nem áll rendelkezésükre olyan technikai eszköz, amivel a digitális adást nézni tudnák, de lépjünk eggyel tovább ebben a gondolati folyamatban. Miért nem lépett a magyar kormányzat, illetve a hatóság, miért nem volt koncepciója arra, hogy ezt a problémát, amit egyébként Európa-szerte mindenhol meg tudtak oldani viszonylag könnyen, hogy ebben a dologban előrelépjünk? Magyarán: nem az a kérdés, hogy a lakosság felkészült-e vagy sem, hiszen nincsen felkészülve, az a kérdés, hogy miért nem történt meg minden lépés annak érdekében, hogy a magyar lakosság felkészült legyen.

Például ez az elemzés nem tartalmaz adatot azzal kapcsolatosan, hogy a magyar lakosság mennyire van egyáltalán tudatában annak, hogy egy ilyen folyamat készül. Én biztos vagyok benne, hogy a legtöbb magyar médiafogyasztó nem is tudja azt, hogy van ilyen, hogy digitális átállás. Abban is biztos vagyok, hogy ezt azért biztosan megkérdezték valamilyen közvélemény-kutatásban, az ezzel kapcsolatos adat itt nem szerepel. Tehát sem a szociális alapú támogatással, sem a digitális adó-vevő készülékek kiosztásával kapcsolatos tájékoztatás nem történt meg. Ráadásul, hogy megint egy politikai összeesküvés-elmélet rabjává váljak, mert nyilván ezt fogom megkapni, hogy ennek a rabja vagyok, az átállás 2014-re van kitolva, ami nagyjából azt jelenti, hogy a 2014-es választásokig nem nagyon várható az, hogy új országos kereskedelmi televízió, esetleg országos hírszolgáltató lépjen be a magyar médiapiacra. Márpedig elnézve a magyar politikai hírek szolgáltatását, bizony azt látjuk, hogy azok, akik elfogulatlan, vagy ha úgy tetszik, kiegyensúlyozott vagy minőségi hírműsorokat szeretnének nézni, azoknak nincs túl nagy felhozatala. Azt gondolom, hogy a kereskedelmi televíziók esetében ez bizonyos szempontból menthető, hiszen ha a médiatörvény nem tenné kötelezővé, akkor valószínűleg nem is csinálnának hírműsorokat, mert a kereskedelmi televízióktól szerintem nem feltétlenül elvárható ez, teljesen más célból jöttek létre.

Az, hogy a magyar közszolgálati televízió és rádió tájékoztatásával mennyire nem vagyunk megelégedve, azt gondolom, hogy ennek elég sokszor jelét adtuk, hiszen itt a nyílt manipulációtól elkezdve nagyon sok minden megtörtént az elmúlt időszakban, és maradnak azok a politikai hátszéllel működő hírcsatornák, amelyek meg bizonyos pártok érdekeit szolgálva mutatják be a híreket. Tehát itt is az objektív tájékozódás lehetőségei meglehetősen korlátosak.

Ezzel együtt is tehát, miközben tényleg szeretném megköszönni a hatóság dolgozóinak a munkáját, nem gondolom azt, hogy mindannyian valamifajta politikai érdeknek megfelelően működnének, és azt gondolom, hogy maga a jelentés is számos fogyasztóvédelmi szempontot nagyon markánsan megfogalmaz. Ezzel együtt is van ez a bizonyos kardinális kérdés a digitális átállással kapcsolatosan, amit én annyira fontosnak érzek, illetve az LMP-frakció ennek olyan kiemelt jelentőséget tulajdonít, hogy mi nem fogjuk tudni majd a szavazatunkkal támogatni ezt a beszámolót. Köszönöm szépen a figyelmet.