Felszólalás adatai
214. ülésnap (2005.04.18.), 180. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Katona Tamás |
Beosztás | pénzügyminisztériumi politikai államtitkár |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kérdés megválaszolva |
Videó/Felszólalás ideje | 2:19 |
Felszólalások: Előző 180 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Ön most jó néhány kérdést feltett, erre a két perc nem lesz elég, hogy válaszoljak. Egyébként nem tudom, mert azt nem írta le, hogy milyen internetes portálon tettek fel nekünk olyan kérdést, amire nem válaszoltunk.
Ami a Bábolna tőkehelyzetének rendezését illeti, a rendezésről és a privatizációról meghozott kormányhatározat szerinti reorganizációs program keretében, mint nyilván ön is tudja, került sor a Bábolna békéscsabai baromfi-feldolgozó és a kecskeméti baromfi-feldolgozó eszközeinek értékesítésére, mégpedig nyílt, egyfordulós pályázat keretében úgy, hogy az értékesítés sikertelensége esetén meg kellett kísérelni az üzemek bérbe adását. Ha pedig ez sem járt volna sikerrel, a veszteségesen működő üzemek termelését haladéktalanul meg kellett szüntetni. Tartósan veszteséges elemek leválasztása során a reorganizáció egyik fő célja, hogy a legjelentősebb veszteségforrást jelentő baromfivágás és elsődleges feldolgozás kikerüljön a tevékenység rendszeréből.
A veszteséges üzemek értékesítésére nyilvános pályázat keretében került sor. A pályázat során pontozásos értékelési rendszer került kialakításra, amely pontozásos rendszer az ár mellett kiemelt szerepet biztosított az üzemekben foglalkoztatott dolgozók munkalehetőségeinek megőrzésére is, mezőgazdasági szakmai befektetők vásárlási lehetőségeinek biztosítására. A gyárak értékesítésére tavaly augusztus 5-én kiírt pályázat leadási határideje egyébként ugyancsak a tavalyi évben szeptember 6-a volt. A békéscsabai gyáregység megvásárlására egy formailag érvényes ajánlat érkezett, amely tükrözte a gyár veszteséges tevékenységét. Ezt az ajánlatot egyébként egy 16 tagból álló konzorcium nyújtotta be, és ennek alapján a pályázat átláthatósága és az állami tulajdon védelme érdekében egy többlépcsős rendszert alakítottak ki, értékelő bizottság került felállításra, és ennek alapján egyhangú, érvényes és eredményes volt a pályázat. Ennek alapján határozták meg az eladást.
Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 180 Következő Ülésnap adatai