Felszólalás adatai
74. ülésnap (2003.05.27.), 80. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Halász János (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:51 |
Felszólalások: Előző 80 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szervezetek véleményezésével kapcsolatban még csak egy gondolatot: az sem lenne jó, ahogy Hegyi Gyula mondta, hogy a Duna jegén történne ez, mert az is Budapesten van, és nem vidéken. (Derültség. Hegyi Gyula: Győrben és Mohácson is van Duna.)
Hegyi Gyula a hozzászólásában kitért arra is, hogy na végre, megtaláltuk azt a megoldási módot, amivel el lehet osztani ezt a működési támogatást, 13 évig ezt nem sikerült, és micsoda nagy eredmény ez. Erről szó sincs! Egy olyan támogatási rendszer alakul ki, ami egyébként már a programfinanszírozás területén, mindenütt másutt működik, a pályáztatási rendszer. Nem találtunk meg mi semmi új dolgot, az feltétlenül új elem, hogy civil szervezetek képviselői is részt vehetnek a döntéshozatalban, de a különböző tárcáknál ez már hosszú évek óta így működik. Olyan döntéshozó szerveket alakítanak ki, amibe meghívják a nagy országos szervezeteket. Ez működik a programfinanszírozású rendszerben több kormány óta. Tehát nem találtunk fel e tekintetben semmi újat, és oszlassunk el azért egy félreértést, valaki már szóba hozta nagyon helyesen, hogy persze, amiről beszélünk, fontos a működési támogatás emelése mellett, de itt mégiscsak - talán Vígh Ilona mondta - 5-6 milliárd forintról van szó, amikor több száz milliárd forintot kapnak, nagyon helyesen, főleg normatív úton is a civil szervezetek.
Tehát ez az összes civil szervezetnek jutó állami támogatásnak csak egy elenyésző része, lehet, hogy még 1 százaléka sincs. Tehát nem arról van szó, hogy itt most megoldódik minden probléma. Ez a működési támogatás területén fontos, de ne fényezzük jobban az ügyet, mint amennyire kell.
Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 80 Következő Ülésnap adatai